EGY SZÜLETÉS ÉS EGY HALÁL

  Most  arol  irok  születik  ember és  elöbb utobb  itt kell hagy ni füldet  szokan  keseregnek  ez miat  evel  veresel

  gondolkozunk el

 Megértettem, hogy kenyérnek születtem
Van aki toronynak születik, és van aki remetének,
Van aki őrlő szájnak, és van aki csemegének:
Engem magnak vetett a Magvető,
És kenyérnek, annak is feketének.

Mintha csak játszani, bújtam elő
Meleg mélyedből, drága földem,
Kíváncsian, szelesen, zölden.
Babusgattak öreg barázdák,
Hízlalgattak kövér májusi pászták,
Éreztem a jó napsugarak csókját,
Míg körülem pitypalatty furulyáz,
És borzas szelek játszanak fogócskát.
Így nő ki nyurgán fiú és kalász.

És éreztem, amint a fürtös száron
Az Isten ujja végigsimogat,
S rámtelt a törvény: minden búzaszálon
Csak egy kalász marad.
És itt a pecsét is a szívemen:
A Szűz Mária áldott képét
Viseli minden búzaszem.

Aztán levágtak, a szérűbe hordtak,
Verejtes nyárban csépen meghadartak,
Malomba vittek őrletők,
Két kő között megtörtek ők,
Azután sötét kamrába kerültem,
És megsüppedtem (puha liszt), és magamba merültem.

Aztán egy koporsószerű
Mély tekenőbe dobtak,
Két bütykös nagy tenyér belémmerült,
És nekifogtak:
És addig téptek, szaggattak, tepertek,
Öreg kovásszal úgy-úgy elkevertek,
Hogy sírtam, és a könnyeim cupogtak.
De addig nyúzott a két hadaró,
Míg elmúlt bennem minden savanyúság,
S nem állta görccsel rossz csomó
Tésztámnak tiszta belehúsát,
S igaz kenyér törvényeként
Színig dagadtam az edényt.

Úgy majd aztán a kemencébe raknak,
Míg porhanyó leszek és szép piros,
Meleg cipó, kívánatos.
Mert kínban kel meg a kenyér
Emberfalatnak.