Az idő és mi

Ahogy az évek telnek, egyre inkább az az érzésem, hogy felgyorsul az idő és úgy rohan el felettünk, mint ahogy a felhők vonulnak tavasszal az égen. Körbenézel és már nem vagy az a gyermek, aki a pályán rúgta a labdát, vagy az a kislány, aki anyja cipőiben pózol. Az a kamasz sem vagy már, aki későn ér haza a bulizásból, vagy aki egy regényt olvasva éri meg a reggelt. Lassan az a férfi vagy nő vagy, akinek a gyerekek csókolomot köszönnek az utcán, és akit a fiatalok már nem mernek visszategezni.

Ahogy telik az idő, egyre megfontoltabban vágok neki az újnak, és egyre átgondoltabb döntéseket hozok. Ahogy telik az idő, nem vágok akarom meghódítani a messzeséget, nem intek le kocsikat az úton és nem az új kihívásokra szomjazok. Egyre kevesebb dolog lesz, ami lelkesít. Egyre több értelmet nyernek a régi dolgok.

Ahogy telik az idő sokkal többet gondolok a múltra és értékkel bír minden, ami megmaradt belőle. Egyre jobban hasonlítok a szüleimre… Ugyanúgy zsémbelek, ugyanúgy fázik a lábam és hozzád bújok, ha melegedni vágyom. Ahogy telik az idő egyre közelebb kerülök hozzád, mert egybeolvadt életünk már nem tudom szétválasztani. Nem tudok félként tovább élni, mert már tapasztaltam, hogy milyen az egész…Tudod szavak nélkül is…