Másik nagy fájdalom

        Ma megint fájdalmamról beszélek maguknak. Vasárnap reggel nagy mise előtt

 

        Beszélik ép, hogy házi orvos halott van. meg hallottam én házi orvosom halott.

 

        Még elején 1990évekbe meg ismeretem, őt, azt, házi orvost, nagyon kedves volt

 

        Mindig meg kérdezte, hogy vagyok, jól vagyok. egyik évbe nagyon rosszul voltam

 

        Pont ő volt ügyeletes tisztességgel ellátott engem. én betegségemre, tudta, hogy magának

 

        Legjobb kezelő orvost ajánlotta, akkor, meg legyen állandó papír házi orvosom felé

 

        Milyen  állapotom.  Akár hányszor meg fordultam, mindig kértem doktor úr mérje meg

 

        Vérnyomásomat ő só nélkül tette dolgát, felém, engem nagyón szeretet, és tisztelt, én 

 

        Ugyanúgy   voltam   feléje. Amikor vasárnap meg tudtam fájdalmas hírt, nagyon 

 

        Nehezen tudtam elfogadni. mindenkinek fáj  egy halál  eszet ,pont olyan  közel ált

 

        Szivéhez, legtöbb ember ilyen hírt nagyon nehezen tudja feldolgozni. én így voltam.

 

        Mondtam, ki fog még ilyen őszintén kezelni, engem, én szerintem nem lesz. Ma bekellet

 

        Mennem  abba  orvosi  rendelőbe,csönd  és  nem az  szép  szeretet teljes fogadás  volt .

 

        Az asszisztens nőt meg viselte ,ez rossz  hír.  Látta engem meg viselt ez hír finomban

 

        Mondta  ,menj el . ere  válaszoltam  nyugodjon  békébe  házi orvosom. Ere helytesti.

 

        Igazad van .  .

 

        Ezt  verset  fogadja  mindenki el  gyászolja valakijét .

 

 

    Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
“Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: “Hol volt…”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: “Nem volt… “
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

 

Kegyelem

 

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.