Az életbölcsességgel megírt pályamunkák

A figyelem a legtöbb, amit egy embernek adhatunk,
A figyelem a legkevesebb, amivel embertársunknak tartozunk.?
A gondolatot, amit sokan megfontolhatunk, és még nem késő elkezdenünk, az egyik pályázótól kölcsönöztem. Sokszor idézzük Petőfi Sándor verssorát ?Hol a boldogság mostanában? Barátságos, meleg szobában.? A gondolat felidézésekor feledjük a versszakok tartalmát, ami az emberi sors kínját, keserűségeit sorolja, s csak a refrén oly békebeli hangulatot árasztó, ami a költő keserűségét csak fokozta. Mindannyian több változatát tudnánk még felsorolni az öröm forrásának, attól függően, hogy az élet-kerék mely szakaszán utazunk: fent csivitelünk a kerék tetején, vagy épp az ellenkező pontján hátunkon cipeljük annak minden terhét.
Az élet harmadik korszakába érve, amikor a munkás élet eredményeit, sikereit szeretnénk kévébe kötni, többször tapasztaljuk, nem várt és tervezett akadályok magasodnak elénk. A bennünket körülvevő világ, és a társadalmi átalakulás sorsfordító változásai számunkra nehezebben átlátható, nem aktív részesei, csak aggódó szemlélői vagyunk, többször hátrányait érezzük előbb, mint annak jóságát is felfedeznénk. S bizony az évek során azzal is szembesülünk, hogy legjobb szándékunk, és támogató bíztatásunk ellenére sem mindig sikerül gyermekeinket zökkenők és nehézségek nélkül útba indítani.
Vajon mindezt átgondolták a Pannon Nyugdíjas Szövetség pályázat kiírói, amikor meghirdették az alkotásra vágyóknak ?Az időskor boldogsága? című erőpróbát? Lesz vállalkozó? Akadnak köztünk a közlési vágytól fűtött tollforgatók? Saját élményeikről, a lélek legrejtettebb titkait feltárva, a korosztályunkra jellemző szemérmességet legyőzve megosztja örömét, bánatát azért, hogy valaki tán okul vagy tanul belőle? Aggodalmam gyorsan oszlott, amikor a szép számú pályamunkák olvasásához kezdtem.
Már az első olvasáskor kiderült, férfiak és nők ragadtak tollat, s gondos, szép munkákat postáztak. Az is szembe ötlő volt, hogy többen gyakorlott írók, és a nyilvános szereplés sem idegen tőlük. Egyes munkákról sejteni lehetett, hogy az alkalmi köszöntő vidám, vagy ünnepélyes versét már többször taps jutalmazta. Egy-egy írás azt sugallta, első próbálkozás lehet, s a kezdeti elfogódottságot az őszinte hang javította fel. S hogy a klubvezetők sem voltak tétlenek, bizonyítja a sok számítógépes küldemény, a külalak is méltó volt a tartalomhoz. A kézzel írt pályamunkák meg azt tudatták, mi bizony még megtanultuk az olvasható szépírást, s még most sem feledkezünk meg róla. Minden pályamunka a saját élettapasztalatból táplálkozott, így a hitelességgel nem volt gond. Az egyéni szín mellett gondolati közösség volt érzékelhető. A boldogság forrásait sokan számba vették, a sorrend változó volt, de az egészséget, a szeretet adását és viszonozását, a lélek gondozását, értelmet a mindennapoknak, a biztonságérzetet, az élethosszig tartó tanulás szükségességét említették. Boldogságot találnak ?a szelíd, tiszta szívűek, a békességre igyekvők, a könnyezők, mert megvigasztaltatnak? idézte a bibliai gondolatokat az egyik pályázó. Az alkotó munka, a kert gondozása is az örömöt ad, még akkor is, ha a mozgást tolószék segíti. Többen vélekedtek úgy, hogy a kortárs közösség sok új élmény forrása életükben, hogy a klub a szociális érzékenység felélesztésében, és a tenni akarás, a segítség eljuttatásában milyen nagy szerepet vállal. ?Állj a gyengék, az elesettek mellé, a győztes mellett sütkérezni nem elég.?
Amikor újra olvastam a pályamunkákat már az egyedi, a különleges mozzanatokat kerestem. Volt, aki a családi békét úgy tartósítja, hogy a fiatalok örömében osztozik, a biztosan jó tanácsnak gondolt javaslatait nem mindig mondja el. Volt, aki arról tudott beszámolni, hogy meghallgatják véleményét, s többször kap visszajelzést az eredményességről. A legnagyobb öröm az unoka, mert itt még nagy haszonnal tud mindenki az ifjú szülők segítségére lenni, s a több idő nagyobb nyugalommal ajándékozza meg kortársainkat. Vidám pillanatokat idéz a ? Hintába ringó öröm.? Ha távol él a gyermek, hangját és kacaját közel hozza korunk nagy találmánya a hordozható telefon. Két pályázó is megemlítette kicsit bánatosan, hogy öröm, az unokával töltött idő, de fáj még most is, hogy gyermekeinek nem tudott ennyi figyelmet adni a sok kötelezettsége miatt. ?A magunk köré épített védelmi páncél áttörésének sikeréről? vallott más. A vidám népdal hangvételét követő verselő ujjongása: ?Nem egyedül járok a boldogság útján, Kökény szemű, kicsi asszony jön velem az utcán.? Az édesanya sorai Várnai Zseni ismeretét sugallja: ?Légy a hazának becsületes fia, Anyai szívnek viruló virága. Nyugodtan fekszem, és büszkén ébredek, Hiszen őrködik felettem az én gyermekem.? Az emlékek fontosságára utalnak a sorok: ?Az újból felidézett emlékek, igaz, kissé kopottak, mégis szépek, s bennem mindig élnek.? Nagy kincs a megsárgult fotó, ami segíti az emlékezést. Drámai élmény volt a ?túlméretezett robot miatt? hirtelen kórházba kerülő asszony írása. Az elmúlás érzetét a kazán füstjének látványa ébresztette fel. Ötletes fordulatot olvastam a ?minden út Rómába vezet? mondás cáfoltára. ?Hosszú, nehéz utad célja mégis jobb, ha nem is Róma.? Itt is átvillant az elmúlás gondolata. Az elmenők és maradók, a levelet írók és várók kapcsolatának költői megfogalmazása is emlékezetes volt. A háború küzdelmes ütközetei, és a fogság kínjait is idézte két pályázó, drámai erővel. S bár már tőlünk távol van, mégis közelinek éreztette a boldog gyermekkorát idéző írás. Szeretetet és hálát árasztott a ?Nagyanyó a büszke? emlékezés. Ritka volt, a maguk mögött hagyott aktív életre utaló élménybeszámoló, de a textiliparban ledolgozott évekről írt reális múlt idézés lekötötte figyelmemet. S bizony még sorolhatnám, hogy melyik írás mivel lepett meg, hányszor gondolkodtam az ismeretlenség homályában maradás hátrányára, mert akkor személyesen mondhattam volna köszönetet, hogy a pályamunkákat megismerhettem. Nem volt negatív tapasztalatom? Néha-néha másképp írva, jobban hatott volna. Mindenki tudja, aki cselekszik, hibát is véthet, de én ma az értékeket kerestem.
Lao Cse kínai bölcs mondását idézve búcsúzom: ?Minden élet drága csipke, évek szálaiból szőve, mintáját az adja meg, ami hiányzik belőle?. Kívánom, hogy legyen a csipke egyszerűbb, s a boldogság gyakori vendégük.