nagyon sok meghívást kap,

nagyon sok meghívást kap, fáradhatatlanul tevékenykedik, utazik. Mit jelent a nagyböjti felkészülés ebben a nyüzsgésben? Az emberek figyelmének felhívása a szeretetre, a másokkal való törődésre szintén lehet nagyböjti cselekedet.

Ilyenkor nagyböjti témákon próbálok hosszan elmélkedni mások és a magam számára is. Engem az Istennel való kapcsolatomban és a nagyböjti felkészülésemben nem zavarnak ezek az előadások. Ez a hét valóban egy kicsit zsúfolt, sokszor két-három előadás is van, de ez is segít abban, hogy Istenhez közelebb kerüljek. Igazából pap vagyok, misszionárius. Ha megkérdeznék, mit tekintek fő feladatomnak, nem annyira a gyermekvédelmet, mint az evangélium hirdetését. Nagy-nagy élmény volt számomra, amikor eljutottam Ausztráliába és bementem nyakig a tengerbe, elmondtam a Miatyánkot, egyet prédikáltam a halaknak. Ahogy Isten Fia mondta, hogy menjünk el a világ végéig és ott is hirdessük az evangéliumot. Úgy érzem, hogy Isten Igéjére, a vigasztaló, bátorító, erőt adó isteni hangra, az evangéliumra nagy szükség van ma a világban. Azt gondolom, ezen a Jóisten áldása is rajta van. A vigasztaló szavakon és a törődésen keresztül az élő evangéliumot is átadják az alapítványnál nevelt gyerekeknek. Van-e valamilyen különleges tartalma ezeken a helyeken a nagyböjti időszaknak? Sosem felejtem el azt az évet, amikor a kamaszok hihetetlenül komiszok is voltak. Minden évnek megvan a maga „öröme”: hol a mumpsz, hol a himlő vagy az influenza, valamilyen járvány. Abban az évben a hatodikos-hetedikes nagyfiaink hihetetlenül élvezték bosszantani a tanárokat. Hát én mostam is a fejüket elég gyakran. Jött a nagyhét, és mondtam az egyik kollégámnak: ’Tudod mit, álljunk neki, és mossuk meg inkább a lábukat, ne a fejüket!’ Minden osztályból a legcsintalanabb gyereket kiültettük a templomban az első sorba – ők persze nem tudták, mi fog történni. Szépen sorban mindegyikük előtt letérdeltem, megmostam a lábukat és megpusziltam. Emlékszem, nagy csend volt a templomban, mindenki meg volt hatódva, aztán mise után a gyerekek odaszaladtak hozzám a sekrestyébe, ölelgettek és mondták, hogy most már többet soha-soha rosszak nem lesznek. Úgy éreztem: lehet, hogy többet érek el ezzel az alázatos meghajlással, mint a kiabálással, veszekedéssel. Nem lettek angyalok a gyerekekből, de köztük van például egy olyan is, aki akkor ott ült, és most a munkatársam már öt-hat éve. A szegények, a kicsinyek szeretete, felkarolása által sok kis feltámadást él meg. Mit jelent innen nézve a húsvéti öröm, a feltámadás? Az az ember, aki képes újrakezdeni, talpra állni, valamilyen módon a húsvét titkának részese. A gonosz szeretné kirúgni a lábunkat, szeretné, ha bedobnánk a törölközőt, szeretné, ha feladnánk a harcainkat, ha elkeserednénk, magunkba roskadnánk. Igen, biztosan szervez nekünk nagyon szép nagycsütörtököket, nagypéntekeket is. Nekünk az a dolgunk: ne hagyjuk, hogy ő diadalmaskodjon felettünk, hanem mi is éljük meg a magunk húsvétját, mi is merjük a magunk szeretteinek, rokonainak, barátainak azt mondani, hogy találkozunk Galileában, és tényleg tudjunk egymásnak egy jó teát, kávét főzni – vagyis halat sütni. Szükség is volna erre, mert nem hiszem, hogy ne volna olyan ember, akinek ne lenne kivel kiengesztelődni, újrakezdeni. Amikor Csaba testvér beszél, sokakban fellobban a vágy, hogy odaálljon a kicsinyek mellé és segítsen nekik. Konkrétan hogyan kapcsolódhatnak bele az alapítvány szolgálatába? Meg vagyok győződve róla, hogy se én, se az egyház, se az állam nem tudja megoldani a szociális problémákat. Amit én szeretnék: megmutatni, hogy jó dolog kereszténynek lenni, jó dolog szeretetben élni, jó dolog egy elesett, bajban lévő emberhez lehajolni. Az lenne jó, hogy mindenki ott, ahol él, a maga utcájában, falujában, városában, lépcsőházában lehajolna a bajban lévő emberhez. Akkor fog megváltozni a világ. Nem akkor, ha egy-két ember vagy az állam megfeszül és mindent felvállal. Én igazából csak reklámozni szeretném ezt a fajta életet. Sokszor kérdezik, mi a prioritása az alapítványnak: ilyenkor tréfásan mindig elmondom, hogy 2012-re az egyetlen nagy prioritás a konkurencia állítása. Remélem, hogy az emberek ott, ahol élnek, mindenki a maga módján, talán teszik is a dolgukat. Sokszor döbbentem látom, hogy egész jó családok gyermekeit is elhozzák hozzánk. Volt olyan gyerekünk, akinek a nagybácsija prefektus volt. Az egyik lányunk pedig, aki most 21 éves, a televízióban látott egy mesterszakácsot: nagyon hasonlított hozzá, a családneve stimmelt, és tudta az apjáról, hogy szakács. Írt neki Facebookon, és kiderült, hogy valóban az apukája. Az lenne jó, hogy mindenki a saját gyerekét vagy rokonait támogatná, segítené. Apor Vilmos, az egyetlen székely, akit boldoggá avattak, képes volt meghalni mások gyerekeiért, családjáért, feleségéért. Milyen jó lenne, ha a mai férfiak is legalább a saját rokonaikért – nem meghalnának, de áldozatokat tudnának hozni.

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

 

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen