meglepetés benti gyerkek részre

         Újból elindult hét mindenki nagyon várta, hogy, az egyűt lehessen csapat.

 

         Én szokott időbe értem oda kinyitni foglalkozásra, termet látom senki nincsen,

 

         Kapuba .de  én  körül  néztem  minden rendbe van . látom  plébánia  nagy  kapu,

 

         Részénél  ahol   üres   placc  mert   villany  karó  van    látok  kerékpárt   rejtőzve  ,

 

         Az kerékpár nagyon ismerős volt. Bagó Zoli az csak elbujt ne lásam korán jött,

 

         Megint   korán  jöttem .  újból  elmondtam  neki  rá  érsz  8elött  5percel  itt  leni  ,

 

         Mert mindenkinek van majd nem reggel 8ig dolga családjával. ere azt válaszolta,

 

         Csak óra nélkül vagyok, mert nem jó. mindent mutatat, azért ő azt nem szereti.

 

         Reggel 8óra meg jött Erzsike is így már 3man voltunk beszélgetünk vártuk többieket,

 

         Meg is jött Horváthné meg hozta fiát, Zolikát, Lacit közbe be meg jött pedagógus,

 

         Judit  beszélgetünk  . Horváth  Zoli  elmondta  piheni  ahol  voltak  milyen  élményei  ,

 

         Voltak. Én, meg, Zolinak meg mutatattuk jászberényi állatkerti képeket, ahova ő se ,

 

         Tudott  elmenni.  Dolga  volt . Lacika  manó   élő  világot  játszott. Én meg mutattam,

 

         Mit  tervezek  anyák napi  meg  lepetés  kép  üdv  kártyát  , már  vers kép  lesetem  csak,

 

         4illető elkészítik, anyák napi üdv kártyát át adják nekik akkor ünnepségkor. meg  ,

 

         Beszéltem  Judittal  úgy  se  volt  ilyen  alapítványukba  gyerek nap  ő  jóvá  hagyta  ,

 

         És meg szervezzük az is legyen. Szabad térire gondolom a gyerek napot bográcsozással,

 

         És más is lesz, csak azokat át gondolom. Tomiról  annyi hírek  vannak,  anyának  megy,

 

         Hasa. Ő otthon ápolja, és nem hagyja mamájára munkákat. ma  borsó  levest  készítetek

 

         Mindenki kivette munkába részt. Nekem vissza bekelt gyújtani konvektort fáztak.

 

         Nagyon  finomra  sikerült  haza  vittek   szeretteinek  többiek .  délbe  mentünk  haza.

 

 

 

Hozzávalók:

2 evőkanál ét   olaj  

 

·        50 dkg borsó

·        20 dkg burgonya

·        fél evőkanál pirospaprika

·        1 evőkanál liszt

·        1 evőkanál só

·        fél evőkanál ételízesítő

·        3 db sárgarépa

·        1 db karalábé

·        pár rózsa karfiol

·        petrezselyemzöld

·        A galuskához:

·        2 db tojás

·        só

·        és annyi liszt, amennyit felvesz a tojás

Elkészítés:

A borsót és kockára vágott burgonyát az olajon megpárolom. Beleteszem a fél kanál pirospaprikát, az 1 kanál lisztet, és szinte rögtön felöntöm úgy 2,5 l vízzel. Ízesítem a sóval, ételízesítővel, és felfőzöm. Ezután belerakom a sárgarépát, karalábét, karfiolt, petrezselyemzöldet, és lassú tűzön puhára főzöm. Végül beleszaggatom a galuskát.

 

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

 

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen