öttleteli öttletünk pedagógusal ,én,találtuk ki

       Nagy rohanásba érkezek, mindig meg alapítványt kinyitni ,pedig  időbe   érkezek   ,

 

      Meg   most   is    három  negyed   8ra  ott  voltam  ,pedig   8nál  korábban  senki nem,

 

      Jön  dolga  van  otthon ,nekem  is   mégis   rohanok  .  most   is  kapuba  várt  már  Bagó,

 

      Zoli, ő már úton van reggel, 7kor falúba, és járja, reggel, és 8kor érkezne, meg, de ez ,

 

     Állandóan korában jön, mint most is, pedig elmondtuk neki,  hogy  reggel 8nál  ne jöjjön,

 

     Nekünk dolgunk van. ma korában  jöttem  pár perccel  .és  Bagó  Zoli  kapuba   várakozik,

 

     Már  elvileg  fél8tól ,és  mondta  nekem   elejtette  a  rádiót  otthon  ,és  nem  szól  ,ő  meg,

 

    Mentet közbe azt hallgatja, amíg  érkezik  közénk  ,néha  pontosan ,meg érkezik .  ma nem,

 

   Baj volt rádióval én is meg néztem, amikor meg nekem és kitört belső része, azt állapítottam

 

  Meg így  ki  kelet  dobni  szemétbe , olcsó  vette .  de én  közbe  intéztem  dolgokat  máshol,

 

 Így  Bagó  Zoli    pár  percig   egyedül  volt  .  közbe  meg   jött    Horváthné ,és  Piros  hozta,

 

 Gyerekeket, Lacit,    aki  jól van  nem kaphatta ,meg  védő oltást  , csak Zsanett ,aki  most  ,

 

 Más hol tanul. Horváth  Zoli  is  itt  volt  beszélgetünk.  Hogy mi, legyen alapítványszületés,

 

Napjával  ,mondta  Piros  térjünk  vissza  ere  csütörtökön  keressél ,engem  . mert  Fecó  aki,

 

Bárány  himlőt  ,elkapta ,annak  ,már  kezd  elmúlni  róla . közbe  ,Erzsike ,is  meg érkezet,

 

Meg  pedagógus  Judit , elmondta  ,hogy megint  van  ötlete , ajándék  táska  készítése  karton,

 

Papírból, amit mai foglalkozáson el is kezdenek gyártani. Nekem volt ötletem pedagógusnak,

 

Mondtam készítsünk, majd adventi koszorút, én utána járok alapjának, amire kötik ,ő neki is,

 

 Tetszet  ötletem . pár mondatott  váltottunk  ,pedagógussal , ketten mert  ahova  nem táborba,

 

Nyáron  az  fel  ajánlotta  maradék  tisztálkodó  eszközt  túszfürdő ,szalvéta  ,papír zsebkendő  

 

Én meg hova helyezetem, de alapítvány nevébe, meg is köszöntem, pedagógus most köszönte,

 

Meg nekem át vetem. közbe ment konyhába paprikás, krumpli, elő készítése, Laci, Bagó  Zoli,

 

Hámozták krumplit  .többiek  kivették  paprikás  krumpliba  részüket  ha mer  készen is lett.

 

Nagyon finomra  sikerült , el  is fogyott .  utána  folytatta  Erzsike kötést ,többiek  agyagozást,

 

Meg  később  ,ajándék táska  ,el  készítésre  ,is marat  ,idő . délbe  mentünk  haza, szerdai ,

 

 Foglalkozáson  , krumplis  tésztát  készítünk el .

 

 

Hozzávalók

·        6-8 db burgonya

·        2 nagy fej vöröshagyma

·        4 pár virsli vagy 40 dkg lecsókolbász

·        20 dkg parasztkolbász (opcionális)

·        1 db paradicsom

·        1 db tv paprika(fehér)

·        piros paprika(csípős/édes nemes)

·        gulyáskrém (csípős/csemege)

·        só,bors, olaj, víz

Elkészítés

Olajon megdinszteljük a felaprított hagymát, majd félrehúzva a tűzről megszórjuk egy-két evőkanálnyi pirospaprikával.

Miután jól elkeverjük és a paprika feloldódott, beletesszük a karikára vágott parasztkolbászt, kicsit megfuttatjuk, majd hozzátesszük a megtisztított és kockára vágott krumplit és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje.

Hozzáadjuk kettévágva a paradicsomot és paprikát, fűszerezzük (só, bors, esetleg Vegeta, ízlés szerint csípős vagy csemege gulyáskrém) és fedő alatt 10-15 percig főzzük.

Mikor a krumpli már majdnem megfőtt, beletesszük a karikára vágott virslit vagy lecsókolbászt és kb. 5 perc alatt készre főzzük