a borzalomról

        Most megint borzalomról ejtek pár mondatot. Emlékeznek ara, amikor ejtem sót,

        Hogy kulturális, műsort levették, ahol pénzt is lehet nyerni. Ezt én nagy nehezen,

        El  fogadtam  hogy nem  nézem  ami  most  van  helyette  ,az  más  magán  életét,

        Nyitja  ki  közönség   elé ,ami  ara  illetőre  tartozik  aki  élete  ,az  is  lehet meg ,

        Osztom  mással  lázszák  hogy  nála  hogy  működik  élet ,de  ezt  inkább este8után,
  
        Tenném  gyerekek  pihenek .mert  az   műsor  sajnos  előzetes  be  meg  állapítottam,

        Hogy  ez   szemetlen  lesz  azt  csak  igen  csak  este 8után  le  adni .mindenütt  majd,

        Csak  az  megy  televízióba  ami  fel  háborító  dolog. ami  még  borzasztó  hogy  el,

        Tűrtem  hogy   este   7kor  teszik  úgy se  nézem  helyette  imádkozok  értők  meg,

        Térjenek  rá  ébredjen  mindenki,   aki  ezt    látja  rossz úton,  jár. Ami még rosszabb,

        Hogy már este is, délután is ez ment, amikor én, pl. bele néztem tévébe  ,kapcsoltam.

        Hogy  most  már  nem  nézem  nagy  böjti  időkbe  nem  nézem  tévét lemondtam ,de,

       Bele néztem  újság  ugyanúgy  megy  délután  este  ami  kicsit  borzalmas hogy csak,

       Szenny folyik  .amikor lehetne  mást kitűzni    tévére  e  helyet  rosszat  tanulnak  ember,
  
       Tévéből .nekem  szerencsém  van  ilyenkor  ,máskor  nem  igazán  tévézek .nem érdekel,

       Ez  műsor  amik  mennek .

      Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13   előre  is   köszönik   szépen