egy elintézésem

 

Intéztem dolgaimat hogy pénteken egy kicsit pihenésre szánjam időmet .ez egy kicsit nekem,

több dologgal jár de meg közködök vele .le beszéltem dolgokat ahol reggelente be segítek ,

ne várjatok pénteken reggel de mondtam nekik hogy délután be fogok jönni elintézni ,azt,

dolgot amit reggel nem láttam el .így tudtam át rendezni dolgokat szabad legyen nekem,

péntek reggel amikor alapítvánnyal leszek kicsit kirándulni .mondhatjuk azt hogy aki ,

valóban ki találója az egész kirándulásos ügynek az szabaddá tette magát nagy elfoglaltsága,

el-lenébe is el megy kirándulni alapítvánnyal .ez nagy öröm ám pedagógus Juditnak szülőknek,

hogy velük megyek kirándulni .nagy öröm ez ám elnök asszonynak hogy mégis el utazok,

kirándulni alapítvánnyal ,el mondta nekem ő akkor nyugodt igazán ha el megyek velük .

Mondtam elnöknek hét elején 80% esélyt mondok ara, hogy el megyek alapítvánnyal, kirándulni.,

Ma már közöltem elnökkel megyek alapítvánnyal kirándulni . Hét elején azt is meg kértem,

hogy ki fog engem kivinni pénteken állomásra kocsival. Térjünk vissza mai foglalkozásra.,

El foglaltságom miatt nem én nyitom termet foglalkozásra kértem pedagógusokat ,de ép,

Mancika néni első foglalkozásra ,így úgy alakul helyzet hogy pedagógus Judit kulcsát 2ten,

használják Mancika nénivel .de már ez kulcs ügy is meg oldódik mondták nekem .anyák napi,

idézetekkel készültem ,annyi időt szakítottam hogy meg mutassam pedagógus Juditnak jónak,

találta .egészet ma ők anyák-napjára készültek nyaklánccal ,színezéssel játszottak szőttek,

ifjoncok. mondták nekem kirándulásra még Ricsi csatlakozik hozzánk, Dávid is eljön kirándulásra,

ezt amikor meg halottam nagyon örültem az ifjonc annyira várja kirándulást most mosolygott,

jó nagyot ő kirándulni fog alapítvánnyal ,el készítették mai menüt ma sárgaborsó főzelék ,

volt ami nagyon finomra sikerült el is fogyott összes. Kicsit mai foglalkozás csőkenet volt,

3-4ifjoncnak nem tudtak eljönni szülőknek dolguk akadt mai jó hangulatot Ricsi táplálta.

alapítványba mindenki jó is érezte magát délbe mentünk haza .

Hozzávalók

50 dkg sárgaborsó

8 db tojás

Rama margarin

liszt

fűszer paprika

fokhagymagerezd

olaj

Elkészítés

A sárgaborsót odatesszük sós vízbe főzni (érdemes előző nap beáztatni),ízlés szerint fokhagymázuk,és megfőzzük.

Mikor megfőtt, kevés margarinon csináljunk egy kis fűszer paprikás rántást,és rántsuk be vele a főzeléket.

A végén tükörtojást süssünk mellé,és azzal tálaljuk.

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

gondolatok sikeres élethez

“Akár azt hiszed, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad lesz.”

“Az aggodalom nem képes megóvni bennünket a holnapi szomorúságtól, de meg tud fosztani minket a mai nap élvezetétől.”

“A sikeres emberek egy helytelen irányba tett lépést értékes tapasztalatként élnek meg, míg a sikertelenek a rossz irányt kudarcként fogják fel.”

“Ami jön fogadjátok, ami megy engedjétek. Ennyi az egész!”

“Miközben mosogatsz adj hálát a mosogatni való tányérokért, hiszen ez azt jelenti, hogy volt bennük étel, hogy tápláltál valakit, hogy szeretettel gondoskodtál valakiről: főztél, és asztalt terítettél. Képzeld el, hány ember van a földön, akinek nincs mit elmosnia, vagy nincs kinek megterítenie …”

“Ha nem vagyok hajlandó megbocsátani sógoromnak, hogy nem hívott meg a karácsonyi partira, akkor én szenvedek ettől. Nem ő kap gyomorfekélyt, nem ő fog forgolódni éjjel az ágyban, nem ő borul ki és nem neki lesz rossz szájíze. Velem történik meg ilyenkor mindez. Nem véletlenül tanácsolják nekünk: “Bocsáss meg az ellened vétkezőknek!” Csak így maradhatunk egészségesek és boldogok. A nem-megbocsátás az egyik legfőbb betegség kiváltó ok, hiszen a savanyú gondolatok a testet emésztik.”

“Egy mosoly mögül nézve sokkal szebb hely a föld …”

“Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.”

“Nem könnyű a megbocsátás, de a harag egy nagy batyu amit magunkkal hordunk, bárhova megyünk, és a legrosszabb az egészben, hogy nincs is rá szükségünk. Ezért a legokosabb minél hamarabb megszabadulni tőle. Arról nem is beszélve, hogy a kutatások szerint, még beteggé is tesz bennünket.”

“A múlt felhánytorgatása a legjobb módja annak, hogy tönkretegyük a jövőt.”

“Neheztelni valakire olyan, mintha mérget vennénk be, és arra várnánk, hogy a másik haljon meg.”

“Amikor temetnek, hiába sírsz. Addig mosolyogj, amíg élek!”

“A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.”

“Felülemelkedhetünk minden rosszon, ha felismerjük, hogy csak addig van hatalma felettünk, amíg hiszünk benne. Ha megtapasztaljuk ezt az igazságot, szabaddá válunk.”

“Bíznod kell magadban,még akkor is, ha az egész világ kételkedik benned!!!”

“A halogatás ostobaság. Holnap ugyanúgy döntened kell, miért ne tennéd meg már ma? Azt hiszed, holnap bölcsebb leszel? Holnap csak öregebb leszel.”

“A világ amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye; nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül.”

“Ha megdicsérsz valakit, attól te is boldogabbá válsz. A dicséret a pozitív dolgokra összpontosít, és amikor pozitív dolgokra gondolsz, az élet szebbnek tűnik.”

“Életünk napjai közül egyik sem annyira kárbaveszett, mint az, amelyen nem nevettünk.”

“Nem szabad az elmédnek utasítást adni arra, hogy valamit NE tegyen. Tudatalattidnak arról kell tiszta képet kapnia, amit el akarsz érni.”

“Már most is bennünk van az az erő, ami ahhoz kell, hogy megtegyük azokat a dolgokat, amelyekről el sem tudtuk képzelni, hogy lehetségesek. Ez az erő rögtön elérhetővé válik, amint a gondolkodásunkat / hitünket megváltoztatjuk.”

“Engedjünk el mindent szép sorjában, amivel már nem vagyunk elégedettek, vagy ami jelentéktelenné vált az életünkben. Az elengedés éppoly egyszerű, mint az irányított figyelem. Csak elvonjuk figyelmünket arról, amit el szeretnénk engedni, és arra irányítjuk amit szívesen elfogadnánk vagy amivé válnánk!”

“A legtöbb ember olyan boldog, amennyire elhatározza magát, hogy az legyen. A boldogság belülről jön, nem külsőségektől függ.”

“Az alaptörvény kimondja, hogy a hasonló, hasonlót vonz. A negatív gondolkodás biztosan negatív eredményt hoz. Azonban ha valaki rendszeresen optimistán és pozitívan gondolkozik, akkor ezen gondolatai kreatív erőket hoznak mozgásba – és a siker, ahelyett, hogy elkerülné, elkezd felé áramlani.”

“Azzá kell válnod, amit vonzani akarsz. Válj először olyan emberré, amilyen emberekkel körül akarod venni magad.”

“Az élet attól izgalmas, ha új dolgokat teremtünk. Ha folyton a biztonság után kutatunk, az elsorvasztja életerőnket.”

“Az optimista két garassal a zsebében is úr. A pesszimista tele páncélszekrénnyel is senki.”

“Amikor azt gondolod, hogy már minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy.”

“Vagy találunk ott utat, vagy építünk egyet.”

“Soha nem fogod megtudni, mire vagy képes, amíg meg nem próbálod … Bármennyire is szomorúan hangzik, legtöbben soha sem próbálnak meg semmit sem csinálni, addig amíg nem biztosak benne, hogy menni fog nekik.”

“Amikor olyan messzire mentél, hogy képtelen lennél még egy lépést megtenni, csak fele olyan messzire jutottál, mint amennyire képes vagy.”

“Valahányszor elindulsz otthonról, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel, idd be a napfényt, és köszöntsd mosolyogva a barátaidat. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé. Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd … A gondolkozás: alkotás … Olyanokká leszünk, amilyenekké szívünk mélyén lenni szeretnénk.”

“Ha azt szeretnéd, hogy a dolgok valóban megváltozzanak, más gondolatokra van szükséged.”

“Vannak, akik mindig morognak, mert a rózsáknak töviseik vannak. Én hálás vagyok, hogy a töviseknek vannak rózsabimbói.”

“A világ legtöbb fontos dolgát olyan emberek érték el, akik akkor is tovább próbálkoztak, amikor már semmi sem segített.”

“Aki el akar érni valamit, az módszert keres, aki nem, az kifogást!”

“Amikor a változás szelei fújnak, a kétkedők falakat húznak föl, az optimisták pedig vitorlákat.”

“Egy pesszimista minden lehetőségben látja a nehézséget; egy optimista minden nehézségben meglátja a lehetőséget.”

“Ha rugalmas vagy és hagysz másokat olyannak lenni, amilyenek, akkor egy rakás stressztől kíméled meg magad. A lelki béke a megváltozott hozzáállásból származik, nem pedig a megváltozott körülményekből.”

“Nincs olyan törvény, amely azt mondja: Ha mások el akarják rontani a napjukat, neked csatlakozni kell hozzájuk.”

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

egy érdekségek

 

Meg hoztuk szombaton döntést hova fogunk kirándulni most pénteken első tervünk az volt,

,

4es metrót fogunk utazni végig minden állomáson le szálunk körbe nézünk azon területeken,

másik tervünk az nap fog érvényesülni ,össze kötjük kellemest hasznossal ,úgy értem el ,

,

megyünk egy kicsit séta hajókázni azon napon alapítványból nagyon sok ifjonc részt vesz,

ezen programon ,beszélgettük hogy kik jönnek pedagógusok közül sajnos csak pedagógus,

Judit tud velük elmenni ere kirándulásra ,de pedagógus Judit férje ,gyerekük részt fog,

venni kiránduláson de szülök közül is lesznek ott kirándulni velük de másik 2pedagógus,

nem tud részt venni kiránduláson mert dolguk van .de kértek én megyek velük mondták,

engem is beleszámoltak kirándulásba ,de én akkor szombaton mondtam neki én elvagyok,

foglalva dologgal amit szívből végzem el így nem tudok el menni .elvoltak keseredve egy,

kicsit felnőttek nekem tervem volt ez hogy kirándulás hogy néz-ki az aki kitalálta kirándulást,

az nem tud részt venni dolga van szívből végzi el másik dolgát .gondolkoztam végeredmény,

is meg hozódtam volt benne segítség ebbe döntésbe amit elmondok úgy osztogattam időmet,

hogy eltudjak menni de akivel beszélgetem ez ügyről mondta kicsi kikapcsolás neked is,

jár meg vár téged az segítség eddig tettél érezd magad jól szemivel ne törődj kirándulj,

egyet hallgattam rá úgy Alakítódtam dolgokat magam körül hogy én is elmegyek velük,

,

kirándulni elmondtam bent ezt nagy újságot alapítványba amikor foglalkozás volt nagyon,

meg ürült neki ifjoncok . ma készültünk anyák napi dologgal egyedi lesz ifjoncok ,

teszik szívüket lelküket bele ebe anyák napi meg lepetés könyvecskébe ,írást gyakorolta,

Edina egész nap viccelődések fojtattak meg el készítették rizsi-bizit ami nagyon finomra ,

sikerült el is fogyott összes úgy volt ma nem birok be nézni közéjük dolgom van de ,

egy kis időre be ugortam hozzájuk tudtam enni is nekem is jutott . De olyan dolgon akadt,

fel szemem ott voltam köztük Edina neki állt takarítani foglalkoztató termet meg dicséretem.

őt . 2008Óta vagyok neki kis főnökük de ilyen pillant nem volt amit ma én részt tudtam.

meg dicsérni gyereket délbe mentünk haza .

Hozzávalók:

  • 1 adaghoz:

  • zöldség (sárga- és fehérrépa, cukorborsó, kukorica)

  • 1,25 dl rizs (mindig mérőpohárban mérem a rizst)

  • 2,5 dl víz (mindig a rizs duplája)

  • olaj

  • bors

Elkészítés:

Kevés olajon, kicsi lángon, fedő alatt megpároljuk a felkockázott répákat, a cukorborsót és a kukoricát (kb. 10-15 perc).
Ezután ráöntjük a rizst a zöldségre, kicsit pirítjuk, felrakjuk forrni a vizet. A forrásban lévő vízzel leöntjük a rizst, sózzuk, borsozzuk, majd fedő alatt közepes lángon készre főzzük (kb. 10 perc). Csak addig főzzük, míg elfő alóla a víz, különben leragad!

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

Lacika  zenél
Lacika zenél
Edina  takarít
Edina takarít
Edina  első takarítása
Edina első takarítása

a megbocsátás

 

Mai elmélkedésünket ünnephez egy ünnephez kötném ma húsvét 2vasásrnapja(Isten irgalmasság,

vasárnapja van ezt ünnepnapot pár évvel ezelőtt rendelte el ,egyik hivatalos ember aki ép,

ma avatták Szenté Rómába .emberekbe egy nagyon fontos dolog hiányzik le hajoljon ,

másik felé segítsen neki a ép kelne neki segítség ,hány emberbe fordítója működik sajnos,

ha kel akkor földbe is tapossa ,de nekünk keresztény embereknek nagyon fontos hogy ilyet,

tennének velünk meg kel nekünk bocsátani ha kel 77ser 77ser naponta. Nekem hány,

olyan embernek hallgatnom egy dolgot ami nekem pl ellenkező hatással van ,de nekem ,

az dolgom hogy meg bocsássak neki és elnézem mit is tett velem .mi amikor hibákat ,

hegyére halmozzuk Jézus nagyon sok sor meg bocsátott mindenkinek ilyet tett vele .nekünk,

egy dolog legyen cél meg bocsátás másik ember felé .nekem elkel-néznem dolgokat hány,

embereknek olyat tesz mond fáj, szórakozás képen csúfolódik velem le forgatja kerékpáromat,

,

fejel lefelé élvezi azt ilyet tesz velem ,de jót mosolyog ijedt velem de nekem az volt ,

cél meg bocsássak. Mond valaki nekem valamit meg hallgatom ,az dolgom de olyat ,

mond igazán fájt az mondat ami elhangzott nekem ,de jót mosolyogtam ezen rá hagytam,

elnéztem ezt dolgot is neki meg bocsátottam ,

sebeinkhez érnek eltölt minket a fájdalom.
Magam elé idézem Caravaggio híres festményét a hitetlen Tamásról, amint ujját mélyen a Jézus oldalán lévő sebbe helyezi. Nem a bőrfelület óvatos érintése ez, hanem egy annál erőteljesebb mozdulat. Jézus arcán nem tükröződik fájdalom, mégis azt érezzük, hogy fáj neki Tamás hitetlensége. Fáj neki, hogy egyik apostola nem akart hinni társainak, és kételkedett abban, hogy ő valóban feltámadt és megjelent nekik. És ebben a helyzetben Jézus akar gyógyítani. Ő, a megsebzett, a keresztre feszített akar gyógyítani. Ő, akinek szívét lándzsával döfték át, most gyógyítani akarja Tamás hitetlenségét. Megengedi, hogy az apostol megérintse sebét, hogy ez a tapasztalat végképp eloszlassa minden kételkedését.
Az apró részletek között érdemes odafigyelnünk arra, hogy Tamás a mutatóujjával érinti meg a sebet. Jelképes lehet ez, hiszen mintegy rámutat a sebre, s ezzel felhívja figyelmünket, hogy nézzük mi is ezeket a sebeket, mint a halál bizonyítékait a feltámadt testen. A keresztre feszítéskor szerzett sebek jelentőségéről a feltámadás után a nagypénteki elmélkedésben már szót ejtettünk. Legyenek ezek a mi számunkra is bizonyítékok!
Caravaggio képén Jézus megragadja Tamás apostol kezét és szinte ő húzza oda, érinti oda a lándzsa okozta oldalsebhez. A mai napon Jézus a mi kezünket is megfogja, s engedi, hogy megérintve bizonyosságot szerezzünk. Egy gyerek talán csak kíváncsiságból tenne ilyet, ő szeret mindent megérinteni, ami szokatlan vagy érdekes számára. Mi azzal a szándékkal érintsük a feltámadt Krisztus oldalát, hogy meggyógyíthassa hitetlenségünket, eloszlassa kételyeinket és megerősítse feltámadásába vetett hitünket. Szava, felszólítása, bátorítása nem csupán Tamásnak szól, hanem nekünk is: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” (Jn 20,27). Ne féljünk megérinteni a sebeket! Mert nem ezzel okozunk újabb fájdalmat Jézusnak, hanem a hitetlenségünkkel. Engedjük, hogy hitet ébresszen bennünk!
Lelki sebeink gyógyítására, bűneink megbocsátására egyedül Isten képes. Az Isteni Irgalmasságot ünnepeljük a mai napon, amelyet Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére tartunk meg minden esztendőben a húsvét utáni vasárnapon. Szemléljük ma Jézus sebeit, az irgalom forrását és a szeretet jelét!

Szívből köszöntök mindenkit: a betegeket, ápolóikat, a lelkészeket, akik ezen a kegyhelyen végzik lelkigondozói munkájukat, az irfalmasság Anyja Nővéreinek kongregációjához tartozó apácákat, a Faustynum tagjait és minden jelenlévőt.

Jelen körülmények között két titokkal szembesülünk: az emberi szenevdés titkával és az isteni Irgalmasság titkával. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy ez a két titok szembenáll egymással. Amikor azonban a hit fényében elmélyülünk ezekben a kérdésekben, akkor látjuk, hogy Krisztus keresztje révén harmóniában állnak egymással. Ahogy azt II. János Pál megmondta, a kereszt „az Istenség legmélyebb meghajlása az ember felett […]. A kereszt mintegy megérinti örök szeretettel érinti az ember földi létének legfájdalmasabb sebeit” (2002.o8.17). Benenteket, kedves betegek, megjelöltek a test és a lélek szenvedéseivel, ugyanakkor Krisztus keresztje egyesít benneteket, akik egy személyben az isteni irgalom legkifejezőbb tanúi vagytok. Ő nektek, a szenvedéseiteknek köszönhetően lesz képes arra, hogy szeretettel hajoljon az emberiség fölé. Ti vagytok azok, akik a szívetek mélyén azt mondjátok, „Jézus! Bízom benned!”, és ezzel arra tanítotok minket, hogy nincs más, mélyebb hit, más, élőbb remény, forróbb szeretet annál, ami az emberben él, aki a szerencsétlensége során rábízza magát Isten biztos kezére. Azoknak az embereknek a kezei, akik az irgalmasság nevében segítenek nektek, legyenek az Isteni kéz meghosszabításai.

Nagyon szeretnék minden jelenlévőt megölelni. A gyakorlatban ez nem kivitelezhető, lelkemben azonban mindnyájatokat a szívembe fogadok,.

Imádság:

Feltámadt Urunk! Te nem hagytad magára Tamás apostolt kételkedésében és nem engedted, hogy a hitetlenség eluralkodjék lelkén. Teljesítetted kérését, megengedted neki, hogy sebeidet megérintse. Nekünk is segítségünkre sietsz, amikor megrendül hitünk vagy kételkedni kezdünk. Erősítsd a mi hitünket! Vezess bennünket a hit útján! Segíts, hogy eljussunk a feltámadásba vetett hitre, s Tamással együtt valljuk meg hitünket: Én Uram, én Istenem! Hiszek feltámadásodban.

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

a Barabás

a harmadik nap alkonyán pedig kilépett a bolt keskeny kapuján, és csendesen megindult az úton. Két oldalt füstölögtek a romok. Lent a kiszáradt árok fenekén találta az elsőt azok közül, akik Pilátus háza előtt kiáltozták Barabbás nevét. Elfeketült nyelvvel vonított a vörös felhők felé.

Megállt előtte, és így szólt:

– Itt vagyok!

Az pedig felnézett rá, és zokogni kezdett.

– Rabbi, rabbi! – zokogott.

És a mester szelíden folytatta.

– Ne sírj! Állj fel és jöjj velem! Mert visszamegyek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé és új törvényt kérek magamra és reátok, akik Barabbást választottátok, s akikkel ezt mívelte Barabbás.

A nyomorult pedig feltápászkodott és az ő öltönyét megragadta.

– Mester! – kiáltott elfulladva és könnyek között – ó mester, jövök! Mondd meg, hogy mentsem meg magam! Mondd meg, mit tegyek! Mondd meg, mit mondjak!

– Semmit, mondta ő szelíden – csak azt, amit három nap előtt kellett volna mondanod, mikor Pilátus megállt a tornácon és megkérdezett titeket: „Kit engedjek el hát közülük, Barabbást, a gyilkost, vagy a názáretit?”

– Ó, én bolond! – kiáltott a nyomorult fejét öklével verve, – ó, én bolond, aki Barabbást kiáltottam! Barabbást, aki ide juttatott!

– Jól van – folytatta szelíden a mester – most jöjj hát velem Pilátus háza elé, ne törődj semmivel, ne figyelj semmire, csak rám, és amikor én intek neked, kiáltsd egész szívedből és egész tüdődből: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanád: „Az életemet!”

Az pedig követte őt.

És találnak útközben egy másik nyavalyást, akinek Barabbás elvette házát, feleségét, gyermekét és szemeit kiszúratta.

És ő homlokon érinté csendesen kezével és így szólt:

– Én vagyok az. Jöjj velem Jeruzsálembe, és amikor én kezemmel érintelek, kiáltsad: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanád: „A házamat! A gyermekemet! A szemem világát!”

Az pedig felzokogott és követte őt.

És találtak még másikat is, kinek lábai és kezei kötéllel voltak összekötve és nyakára hurkolva, őt magát pedig arccal lefelé bűzhödt mocsárba nyomta le Barabbás, tetvek és csúszómászók közé.

Odament hozzá, és megoldotta kötelékeit, és így szólt:

– Ismerlek téged. Te költő voltál, aki a lélek rajongó repülését hirdetted: Jöjj velem, és amikor intek, kiáltsad: „A názáretit!”; mintha ezt kiáltanád: „A szabadságot! A léleknek és a gondolatnak a szabadságát!” Az pedig megcsókolta az ő saruját és csak a szemével könyörgött, mert a szája még tele volt sárral.

És így mentek tovább, és egyre több béna és sánta és nyomorult bélpoklos csatlakozott hozzájuk, akiket Barabbás tönkretett. És mindegyik külön-külön zokogva verte mellét és könyörgött neki, hogy intsen majd, ha kiáltani kell: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanák: „Békesség, békesség! Békesség e földön!”

Estére pedig megérkeztek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé.

Pilátus a tornácon ült és estebédjét költötte Barabbással, a gyilkossal. Kövéren és fénylő arccal ültek ott, nehéz borokat ittak, és drága ételeket ettek arany edények fenekéről: skarlátpiros palástjuk messze világított.

A názáreti pedig, élén a sokaságnak, mely követte őt, a tornác elé járult és felemelvén átszegezett kezeit, szelíden szólni kezdett:

– A pászkák ünnepe nem múlt még el, Pilátus! Törvény és szokás, hogy húsvétkor egyikét az elítélteknek elbocsátod, úgy, ahogy a nép kívánja. A nép Barabbást kívánta, engem megfeszítettek – de vissza kellett térnem halottaimból, mert láttam, hogy a nép nem tudta, mit cselekszik. E sokaság mögöttem megismerte Barabbást és most új törvényt akar. Kérdezd meg őket újból, amint a törvényeinkben meg vagyon írva.

Pilátus pedig gondolkodott, aztán vállat vont, és kiállván a tornác szélére, csodálkozva nézett végig a sokaságon és szólt:

– Hát kit bocsássak el már most, Barabbást, vagy a názáretit?

És akkor ő intett nekik.

És ekkor zúgás támadt, és mint a mennydörgés, zengett fel a sokaság.

És a sokaság ezt kiáltotta: „Barabbást!”

És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik ezt kiáltotta: „A názáretit!”

A Mester pedig halovány lett és megfordulván végignézett rajtuk. És külön-külön megismeré mindegyiknek az ő arcát, de e sok arcból egyetlen arc lett az esti homályban, óriási fej, mely ostobán és gonoszul és szemtelenül vigyorgott az ő arcába, véres szemei hunyorogtak és szájából büdös lé szivárgott és torkából úgy bömbölt rekedten: „Barabbást!”; mintha azt hörögné: „Halál! Halál! Halál!”

Pilátus pedig zavartan lesütötte az ő szemeit és mondá neki: „Te látod…”

Ó pedig bólintott fejével és csendesen felmenvén a lépcsőn, kinyújtotta kezeit a hóhér felé, hogy kötözze meg.

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

sakit a birs

A bejegyzés arról, szól, hogy milyen okok felmerülésekor kellene komolyan elgondolkodni a szakításon, amikor még az együtt járás elején / közepén tart egy pár. A szerelem hormonjai két össze nem illő embert is egymásba tud gabalyítani, akiknek hosszú távon nem igazán lenne harmonikus kapcsolata. Illetve hozzáköthet valakihez, aki (esetleg még) nem alkalmas hosszú távú kapcsolatra. Sebesülésveszély!!!

A 7 fő oknak persze vannak árnyalatai, altípusai, úgyhogy lehetne akár 70X7 oka is… Most hét fontosabbat veszünk elő.

1. Ha biztos, hogy nem fogtok összeházasodni.
A konkrét ok teljes mindegy. Ha biztos, hogy nem a házasság felé tart a kapcsolat, ha akármennyire jó benne lenni, akkor véget kell neki vetni. Az együtt járás arról szól, hogy megtudd, hogy a párod-e a másik feled. Vele akarod -e tölteni az egész életedet, és vice versa. Ha bármi okból a válasz: nem, akkor ideje kiszállni. Lehet, hogy a párod csodálatos fiú/lány, de nem a tiéd.
Se magaddal, se a másikkal szemben tisztességtelen benne maradni egy jövőtlen kapcsolatban. Egymás idejét vesztegetitek, még ha nem is így érzitek. Ha szeretnél házasságban élni, elköteleződni valaki mellett majd (anélkül nem megy), akkor szakítanod kell, hogy megtalálhasd az igazit. Talán már ott vár, csak nem lép, mivel kapcsolatban vagy (élsz?). Akár el is szalaszthatod, mert ragaszkodsz a jelenlegi kapcsolathoz, ami most még biztonságot, társaságot, gyengédséget jelent.
Alapelv: járj már most úgy együtt a pároddal, akár együtt maradtok, akár nem, ahogy szeretnéd, hogy a leendő házastársaddal járjon a jelenlegi párja! Ha mégis Ő lesz AZ, akkor viszont biztos lehetsz benne, hogy jól alapoztatok.

2. Áthatolhatatlan kommunikációs fal
Ha már most nem tudjátok megbeszélni a dolgaitokat, később még esélytelenebb lesz. Hogy kiderüljön, Ő-e Az, ahhoz beszélgetni kell. És beszélgetni. Meg beszélgetni. Az, hogy milyen jó hozzábújni, az nem mérvadó. A hormonok még Morgót is herceggé varázsolják a szemedben, és hozzá is jól esne bújni. Ha vannak témák, amit képtelenek vagytok felhozni/átbeszélni/egyeztetni, ha nem és nem tudjátok megbeszélni a konfliktusokat, ha az élet nagy kérdéseiben (hit, életcélok, gyermeknevelés, pénz stb.) nem tudtok dűlőre jutni, vagy szöges ellentétben áll a véleményetek stb., akkor egy kiegyensúlyozott, harmonikus, hosszú távú kapcsolat esélye a nullához konvergál. (Programozó matematikus nővérem szavajárása.) Inkább lépj ki, és keresd tovább azt, akivel a beszélgetés, a kommunikáció öröm, és nem nyögvenyelősen megy csak.

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

el vagyok foglalva nagyon

 

Elégé el vagyok havazva dolgokkal de időbe utol érem néha maga de az kicsit változtatnom,

kel dolgokon . Ha úgy van itt van egy temetés ,akkor csak temetésre birok kijárni hogy ,

,

valamikor utol érjem magam szombatig minden reggelem be van táblázva segítséggel 2óra,

hosszas így ezt szeretem végezni ,becsülik embert .így reggelem el vagyok foglalva .így,

pedagógusok nyitják foglalkozásra termet ki .Tomiról semmi hírt nem tudunk jó 3/4hete ,

nem látjuk beteg otthon van . Bagó Zoli nagyon el van havazva papír munkával így ő,

mai foglalkozáson nem tudott részt venni dolga volt ,múltkor anyák napjára készítetek,

egyedi nyakláncot ifjoncok szülőknek de nem most adjuk nekik át hanem anyák napi,

ünnepségen lesz át adva nekik . De lesz még meg lepetés anyák napkor anyáknak .ezt ,

ünnepségen derül-ki mit adunk nekik gondolkozok beszélek pedagógusokkal milyen,

meg lepetés legyen még anyák napi ünnepségen. Ma elkészült Lenke nagy szőnyege is ő,

már 2ilyen nagy szőnyeget szövi alapítványnak. Edina írást gyakorolta hetek óta kezével,

el foglalva sebes kéregeti sebtapaszt .közbe elkészítették Zsanett kedvencét ő most almás,

süteményt akart enni most ma azt készítetek el nagyon finomra sikerült el is fogyott ,

összes . Hetek óta egy dolog érdekli 2fiatalt szeret felső foka ,rengeteg poén sikerült ma,

foglalkozásra volt Ricsi ő is olyan fazonú ifjonc rengeteg humorokkal él mint én is azzal,

élek legtöbbször .végre el készült idei első kirándulásunk május 2a pénteki nap így döntöttek,

szülök elvileg új metró kinézve kirándulás képen .elvileg mindenkinek jó ,de én nem tudok,

ott lenni elvagyok havazva és csak szombat vasárnap délután ként érek 1/2órát annyira el ,

,

vagyok foglalva dolgokkal .Fecó folytatta állatos gyűjtemény ragasztást már egy új füzetet,

kezdet állatos füzeteknek. Ma ép egy kacsát volna utánozni sikerült is .Lacika folytatta,

zenélést ő neki ehhez volt kedve addig zenélt nekünk meg untuk kénytelenek voltunk,

rá szólni fejezze abba .be fejezete holnap lesz alapítványi össze jövetelünk vannak dolgok,

amit megkel beszélni .nagyon jó volt hangulat mai foglalkozáson végig én voltam velük.

kicsit 2órát .délbe mentünk haza.

Hozzávalók a tésztához:

  • 25 dkg vaj

  • 40 dkg finomliszt

  • 12 dkg kristálycukor

  • 1 tojás

  • fél citrom reszelt héja és leve

  • 1 csomag sütőpor

  • 1 csomag vaníliás cukor

  • 1-2 evőkanál tejföl

Hozzávalók a töltelékhez:

  • 2 kg alma

  • fahéj

  • 2 csomag vaníliás cukor

A vajat morzsold el a liszttel, majd a többi hozzávalóval gyúrj belőle puha tésztát. Oszd két cipóra, és hagyd pihenni, a legjobb, ha hűtőbe teszed. Ezalatt hámozd meg és magozd ki az almákat, majd egy nagy lyukú sajtreszelőn reszeld le őket. Az egyik cipót nyújtsd akkorára, mint a tepsi, amit használsz majd, majd fektesd is bele a kivajazott, kimorzsázott formába. A kifacsart, lereszelt almát oszlasd el a tésztán, szórd meg a vaníliás cukorral és a fahéjjal, majd ezt is hintsd meg zsemlemorzsával. A másik cipót is nyújtsd ki ekkorára, majd a sodrófa segítségével fektesd a süti tetejére. Villával szurkáld meg, és kend be felvert tojássárgájával. 200 fokra előmelegített sütőben 40 perc alatt megsül. Várd meg, amíg picit hűl, és utána kezdd el szeletelni.

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

fejlődő világ

 

Annyira fejlődő világba élőnk .én nem akartam fejlődő világ után menni jó nekem régi,

típusú dolgok akartam maradni azoknak mindig kőnyű meg tanulni kezelését ,és nem,

kel rohangálni ismerősöket hogy segítsenek .de ezzel belekel törődnöm hogy ezzel világgal,

együtt-kel működni haladni kel korall amit világ teszi .én maradni akartam kőnyű kezeléseknél,

de ez csak sajnos állom volt nekem haladni kel nekem világgal bele szorítanak ebe mókus,

kerékbe és nincsen kiút senkinek .vegyük példának egy embert ürül hogy el végezte sok,

tanulást és tud is életbe azt gondolja hogy ő már nem akar tovább tanulni így jó neki ,

,

helyzet ahogy van .mai fejlődő világ azt akarja hogy emberek többet tudjanak haladjanak,

korall is hány olyan helyzet ember életébe. Vegyük első képen ilyen dolognak minden napi,

eszközünket számítógépet ürültünk régen hogy egy régi új gépet meg tudtunk venni kis,

pénzünkből kelet nekünk hogy tudjuk tartani kapcsolatot emberekkel .én így voltam vele.

Munka eszközöm számítógép tavaly előtt meg adta egyik képem magát csak másik gépel,

dolgoztam amíg lesz pénz-rá .kis idő után lett gépem .most megint bele vagyunk szorítva,

kerékbe .program van rajta az április8lejárt működik darabig gép azoknak embereknek .,

kérdeztem egyik jó ismerősömet aki rendbe tartja gépemet közli ezzel doggal sajnos,

le járt dolog .közli hogy újra telepítés jónak jó lassabban fog működni gép ő mit tanácsol,

venni kel másikat . Mai gépek olyanok egyes képek érintősen működik ennyire fejlődik világ.

Másik fejlődés világba telefon örültünk régen meg tudtuk venni telefont nyomógombos,

és fontos legyen hogy működjön .de hogy fejlődik világ ez telefon is lehet nyomógombos,

menne-ki világból .sok embereknek nagy gondot okoz hogy nem igazán tudnak nyomógombos,

készüléket venni egyre jobban terjed világba okos telefon érintő képernyősök .mit is tud,

ember ilyenkor kezdeni kénytelen meg tanulni ezeknek is kezelését .ha tartani akarja,

kapcsolatot ember társaival .ennyire kel haladnunk kel korall világ diktálja ütemet,

nekünk .együtt kel vele működni .

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

elenörzés orvosomnál

 

Negyed éves elellenzésre kelet vissza mennem orvosomhoz el beszélgetett velem hogy,

telnek napjaim mondom hogy le vagyok foglalva minden napon ere nagyon örült hogy,

ennyire jól vagyok de mondta hogy ő szeretne július vége fele engem látni elellenzésre,

de közöltem vele hogy nekem pont az idő pont nem jó mert gondolatomba ,már az van,

abba hónapba ép vége felé van nekem pihenéses dolgom ki ruccannék fel Mátrába piheni,

de ezt azért nem mondtam oda megyek .csak annyit mondtam hogy július vége nem jó,

piheni tervembe hogy ez össze jön ezt így előre nem tudom ,de később már blogomba ,

júliusba biztosra meg tudom maguknak mondani sikerült ,el mennem pihenem .de közölte,

velem akkor orvos amikor ezt mondtam neki jó van hanyagolt engem egészen szeptember,

elejéig ,de akkor vár engem szeretettel vissza ellenőrzésre beszélgessek vele. El mondom ,

azt is vetem észre orvoson amikor el mondtam neki hogy ennyi helyen segít-kezek,főleg,

egy alapítványba elmondtam akkor neki milyen ez alapítvány ,hogy sérültek foglalkozok,

mondtam neki az se gond nekem hogy egy bulit kel meg szerveznem ezekre amikor,

ilyen ifjoncokon segít-kezek ő fogta el ismerését felém nyújtotta mosolygással ,ő már,

akkor gondolata és látta rajtam hogy sokat változott állapotom azért mondta hanyagolhat,

engem szeptemberig. de ezt nagyon mosolygósan mondta. de közöltük vele 3dolognak köszönhető,

ez elmondom maguknak egyik én speciális iskolába tanultam ahol többet kelet tanulnom ,

azért vagyok jobban fejlődve többiek ,meg olyan iskolába jártam ahol meg kelt nekem ,

kommunikálni az ember társaimmal főleg siketekkel együtt értenem ott fejlődik ember,

sokat főleg akkor tanul ember jelelést meg kelet tanulnom tőlük én ennyire kicsit fejlődve.

Másik hogy jó közösség van alapítványba is így ez is nagyon fontos beteg embernek jó

közösség így emberi állapota sokat javul mint enyém most .3fontos annyi helyen meg fordulok,

mind jó közösség és szeretettel várnak egy embernek én véleményem szerint nem kel több,

mindent meg kap életbe ami fontos embernek. amikor orvossal beszélgetünk mondtam,

mi újság velem jó híreknek örült ,mondtam én hogy ember ha mindent úgy fogna fel vége,

mindennek ő beteg otthon szomorkodni ezzel magát tovább betegíti és nem tud akkor ,

meg erősödni hogy egyszer jól érezze magát ha így fognák fel dolgokat mint most,

le írtam én nem így tetem otthon szomorkodok fel találom magam és le kötöm magam,

és mondtam nem szerettek szomorkodni mert ezzel nem oldunk szemit magamat rontom.,

Ezeket orvosnak közölte nagyon helyes magyaráztam neki .így mai foglalkozáson nem ,

tudtam ott lenni kicsit ara rá térek most hogy mi is történt mai első foglalkozáson ,

ünnepek után mindenkinek jó telet húsvéti ünnepke sok pihenések voltak. ma hogy,

orvosnál voltam elfoglalva így nem tudtam ma segédkezni foglalkozásba ,így pedagógus,

Judit Mancika néni tartották foglalkozást bent mai napon ,volt szövőset Horváth Zolinak,

meg többi ifjoncok el voltak foglalva azzal anyák napi dolgot készítetek neki majd ünnepségen,

át adva anyáknak. hogy most hogy mindenki meg gyógyult Fecó volt foglalkozáson ,ő állatos,

képeket gyűjtőt vágott ki .Ricsi köztünk volt mindenki nagyon meg örült neki újból láthatjuk,

köztünk ő gyorsan le kötötte magát elnök asszony hozott régen szerelős játékot Lacikának ,

most Ricsi akarat szerelni azon játékon sokat meg szerelte egybe játék .de mondta Ricsi,

bent hogy le közelebbi foglalkozásra eljön egy jó hír volt bentieknek főleg nekem,

ezt meg halottam újból itt-van köztünk Ricsi,de én pénteken beszélgetek vele akkor leszek,

foglalkozáson segédkezni. Ma zöldség levest készítetek Zsanett segít-kezet benne hogy,

el készüljön leves el is készült nagyon finomra sikerült el is fogyott így mai napom,

hogy orvosnál voltam ,így egy helyen segédkezek későbbre tudtam menni ez miatt,

de lényeg orvos és jól vagyok így ezért nem tudtam ott bent leni velük orvosnál ,meg,

segít-kezdtem nem meg szokott időbe ezért ma nem tudtam segédkezni foglalkozásba ,de,

pénteken vagyok .hiány érzésről nem tértem-rá ma hogy nem voltam egyik ifjonc kereset,

kérdezősködött pedagógustól mikor jön Sanyi hiányzik közölték ma nem tud itt leni dolga,

van elfogatta .ugye azt szokták mondani emberek addig jó dolog az hogy hiányzik ember,

egy helyen azt jelentik szeretik azon helyen több embernek szerintem nem igazán kel meg,

kap mindent ezzel .mindenki jó érezte magát bent jó hangulat is délbe mentek haza.

Hozzávalók

5 dkg Rama margarin

1 csokor aprított petrezselyemzöld

3 dkg liszt

15 dkg sárgarépa

15 dkg fehérrépa

15 dkg zöldborsó

3 db Knorr Tyúkhúsleves-kocka

Delikát ételízesítő

tej vagy tejszín

Elkészítés

A sárgarépát, fehérrépát megpucoljuk és felkarikázzuk.

Margarinon megpároljuk őket együtt közepes lángon.

Ha a zöldség már félig megpuhult és elfőtte a levét, szórjuk meg liszttel.

Felöntjük vízzel, és hozzáadjuk a tyúkhúsleves kockát. Adagonként 3-4 dl vizet számoljunk és fél liter vízhez 1 leveskockát. Mivel tyúkhúsleves kockával dolgozzuk, ügyeljünk a sózásra. Csak a főzés végén adjunk hozzá sót, ha nekünk sótlan.

Zöldborsó, petrezselyem hozzáadása Beletesszük a zöldborsót és a finomra vágott petrezselyem zöldet, és készre főzzük

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

fájdalmas napom

 

Egy fájdalmas hétvégémről szeretném el mondai maguknak .vasárnap este ép töltöttem ,

meg érdemelt pihenést, ki mentem szülőmmel pihenés képen udvara hogy jót beszélgessek,

,

de ilyenkor úgy vagyok vele nem viszek telefont ki nem sokáig vagyok kint ere jön,

telefon hogy nézek meg macskát ahogy el van ütve ,kérdik nézem miénk meg e van ,

de mondja nekem aki kereszt olyan miénk lenne , anyám meg nézte ő is azt állapította,

meg majd nem olyan miénk de meg van soványodva ,meg nincsen nyakörve ,akkor ,

éreztem hogy mint miénk lenne macska ,de nyugtatott szülöm hogy nem mi macskánk,

akkor meg nyugatom mondta azt nem miénk .de másik ütője volt dolognak este ki,

küldtek nézem meg láttam valamit ,de legfontosabbat nem láttam meg az nap meg,

kelet nézni sző-tét volt meg nyugtatott szülőm hogy nem miénk .meg nyugodtam ,

este tovább hívogattam mi macskánkat hát ha előre kerül ,de ő éjjelre került se ,

elő de még az volt bennem anyám mondott. ,de másnap reggel sok éjszakai hívogatás,

nem vezet célt úgy voltunk mind a hányan hátha pincébe el aludt mancskákánk de,

meg néztem azt is de nem került elő ,hívásra ,de ilyen még nem volt ilyen sokig,

ő el csavarogjon ,mert mindig ő szőtt-édeskor ,be jön tudja hogy hideg éjszaka .de,

másnap úgy érzetem el indulok meg nézni azt macskát amit mondták olyan mint ,

miénk körül néztem és borzalmas látvány vett körül mégis mi macskánk van földön,

vérbe halva át ment rajta kocsi .más nap vetem észre azt dolgot ami bizonyította azt,

miénk nyakörv ott volt el dobva .onnantól idegileg kiborultam ment közölni fájdalmas,

hírt miénk macska láttak szóltak elvan ütve .rohantunk ki meg nézni elbúcsúzni tőle,

akkor meg volt halva át ment kocsi előző nap vérbe feküt de nem láttuk miénk e nem,

bizonyította dolgot csak másnap vetem észre dolgot bizonyította .tényleg hozzánk,

,

tartozott .de fájdalmas csak ez volt igazán mi életünkbe .nekünk 2macskánk történt vele,

ez .így telt húsvéti ünnep napom .

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

egy hagyomány ki haloba

 

Egy hagyomány ami igazán teljesen ki halóba van .régen pár évvel ezelőtt fiatalok járták,

utakat kereszték fel nőket,hogy meg locsolják őket hogy ellne hervadjon ,meg is kapták,

érte jutalmukat fiúk kaptak akkor hímes tojást nőktől ennek nagyon örültek akkor de, ez,

pár év tizedik működött locsolkodás .nagyot változott világ és már nem igazán járnak,

locsolkodni emberiség .napokba hallgattam hogy mások már be is szüntetik és nem tartják,

locsolkodást .valaki úgy tartja locsolkodásos dolgot otthon van jót pihen ép húsvét hétfőn,

elég volt neki hétköznapi dolgok nem hiányoznak más dolog életébe ,évek eltelnek,

,

így hogy éljük életünket . Olyan 2005fele tapasztaltam hogy ki ment egy hagyomány,

emberiség életéből locsolkodás nem járkálnak úton emberek hogy mennek locsolkodni.,

Valaki azért egy két helyen tartják locsolkodást ,de már csak közeli ismerőst keresi fel,

hogy meg öntözi . de pár évtizedek előtt ez nem így működőt szomszédokat ,haverokat,

ismerőseket fel kereszték emberek hogy meg öntözik őt mert nő volt .olyan hallottam,

régen úgy jött ember locsolkodni egy nagy vödör vizel le tudta ezzel locsolkodásos ,

ügyet ,de ez kicsit nagyon csúnya dolog volt. Ebe évebe hány olyantól menjen ember,

locsolkodni várják lányok de úgy tapasztaltam mai évbe is most se mozgott senki úton,

hogy ő megy locsolkodni épen ez volt hagyomány .ma már azt vetem észre hogy nem,

is foglalkoznak azzal hogy húsvétkor ép kölnit árulni ha nem csoki nyuszival van tele,

minden hogy így meg tartják húsvéti ünnepeket. szerintem ez már én véleményem szerint,

teljesen ki halt locsolkodásos dolog emberiség életébe .kicsit idézzük fel régi időt amikor,

fel keresztünk valakit és meg locsoltuk őt jó volt vele egy kicsit el beszélgetni eltöltetni,

időt nála kaptunk virágot is mást kaptunk érte ,nagyon jó est annak embernek hogy ott,

eltöltötte időt nála embernél ,volt locsolkodás is meg beszélgetés is ember életébe és nagyon,

jó est .de van még nagyon nagy baj be vagyunk zárkózva magunkba ,és nem nyitunk másikra,

éljük életünket .pedig locsolkodásos dolog ki hallóba van ara jó volt meg ismerjük egy mást,

és meg locsoljuk őt és milyen szép volt ez így tudtuk meg ismerni másik embert ,de ez,

már múlté ,ki ment locsolkodás szokás világból .pedig jó lenne ha vissza térne dolog de,

lehet nem vissza térni locsolkodásos ügy ha nem üres lesz utcák húsvét másnapján.

Minden kedves olvasóimnak áldott békés húsvéti ünnepeket kívánok ,de Minta Többi,

ember alapítvány én segít-kezek azok nevébe beszélek magukhoz ők áldott békés húsvéti,

ünnepeket kívánnak olvasóimnak .tartsanak velem mindig itt olvasnak engem mindig lesznek,

friss hírek naponta 1alakalomal .érdemes velem tartani . Minden nap .

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

gondolat húsvétrol

Gyermekkoromban két ünnepnek örültem nagyon. Az első természetesen a Karácsony volt a maga rengeteg ajándékával, meglepetésével, de a második hely egyértelműen a Húsvété lett.
Mint apró emberpalántát nem foglalkoztatott a keresztény kultúrkörben elfoglalt jelentősége, viszont imádtam a vele járó készülődést, sütést, főzést, aztán a hétfői nagy forgatagot.
Ma már kicsit szomorúan várom az ünnep eljövetelét. Úgy érzem, elveszítettünk valami szépet, értékeset az életünkből azzal, hogy kicsit menekülünk a régi szokások elől. Számomra a Húsvét kettős jelentőséggel bír. Mint keresztény ember átélem a feltámadás misztériumának magasztosságát, de mint gyarló ember ünneplem az újrakezdés, a tavasz beköszöntének csodáját.

Gyermekkoromban a hosszú böjt után a húsvéti reggeli igazi élményt, gyönyörűséget okozott, amit az öregek nagy szeretettel készítettek, és igazi ünnepélyes áhítattal költöttek el. Ez a nap a családról, a családi összetartozásról, rokonlátogatásról szólt.
Húsvét hétfője viszont a gyerekek öröme, a másokkal való kapcsolatok ápolásának az ideje volt. Jöttek mentek a vendégek, a férfiak, fiúk számba vették a nőrokonokat, ismerősöket, „megtisztelték” a lányokat, asszonyokat a locsolkodással, ami ugyan egy ősi termékenységi szokás volt, de mindez régtől fogva nem zavarta a keresztény érzületet. A vendégekkel el lehetetett beszélgetni, régi haragot el lehetett felejteni, háztűznézőt lehetett megejteni, és régen nem látott ismerősöket lehetett meglátogatni.

Ma, úgy érzem, ez a régi szép szokás elsorvadóban van, a férfiak kínosnak, terhesnek érzik a locsolkodást, a nők legszívesebben elmenekülnének előlük, a gyerekek pedig előre számolják a „keresett” pénzt. Mi, gyerekként még hosszú órákat töltöttünk azzal, hogy a főtt tojásból hímes tojást varázsoljunk, névre szólóan viasszal „írtuk” meg a tojásokat, és egy évre való sértődéssel járt, ha a sok gonddal és szeretettel készített hímes tojás gazdátlanul maradt.
Ma már a tojásokat felváltotta a pénz, a valamikori vizet az egyre drágább kölni, a gyerekeknek mindenféle drága kütyüket hoz a nyuszi. Főként a városiak kirándulni mennek, vagy kikapcsolják a csengőt, hogy ne lehessen megtalálni őket. Az egésznek már semmi köze az ősidőkből eredő szép szokáshoz, ami az újrakezdésről, jókívánságokról, az élet ünnepléséről és igenléséről szólt.

Szomorú vagyok amiatt, hogy eltűnnek szép szokásaink, már nem akarunk együtt ünnepelni, nem akarunk találkozni másokkal, terhesnek érezzük a közösséget, és lemondunk annak összetartó erejéről. Elődeink tudták a titkot, tisztában voltak vele, hogy az ember egymaga nagyon egyedül van és kiszolgáltatott. Nem volt szükségük hivatásos közösségszervezőkre hogy ünnepet, szórakozást, színt vigyenek életükbe, és szilárd erőt kovácsoljanak maguknak. Hittek a közösségben, éltek annak összetartó erejével. Mi elszigetelődünk, magányosak vagyunk, elfelejtettük a „húsvéti nyitott kapukat”. A naptárunk tele van ünnepnapokkal, de mi elfelejtettünk ünnepelni, szabadnapokat tartunk helyette, eltűntek életünkből az örömmel várt piros betűs napok.

Szeretném, ha visszahoznánk régi szép szokásainkat, újra megtanulnánk ünnepelni, örömöt, vidámságot varázsolni életünkbe, hiszen rajtunk is múlik, hogy hogyan élünk, teremtünk-e saját magunknak méltó, tartalmas életet. Ezt különösen fontosnak érzem itt, a Bodrogközben, ahol magunkra hagyatva éljük életünket, de tanuljunk az öregektől, nekik is nehéz életet adott a sors, de apró örömökből táplálkozva nyertek erőt a nehézségek leküzdéséhez.
Kívánok minden kedves olvasónak kellemes, vidám, családban és közösségben eltöltött kellemes ünnepeket, és hozzon mindnyájuknak sok örömöt a ránk köszöntő kikelet.

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

titok tartás

 

Mindenki szokott titkot tartani ez úgy van ember olyan dolog amit nem olyan dolog az nem,

tartozik senkire ,ezért nem mondja el .másik embernek hogy titokba tartatja . Ere van kis,

történetem amit meg osztok önnőkel .én ugyanúgy ha olyan helyzetbe vagyok hogy titkot,

kel tartani akkor tartom számat ez illik. Mondok jó pl amit én titokba tartok segítek ,

amire fel kértek ,de ez úgy vagyok vele hogy ez dolog amire fel kértek hogy segítsek,

el vállaltam hogy segítek amíg tudok jó a kis pénz nekem azért tartom ezt dolgot ,

titokba ez így illik úgy vagyok vele ,de tudják vannak olyan emberek akik mindenbe,

szeretnek tudni hogy mi folyik másik emberel. Tudok egy olyat maguknak ,de ő álladóan,

szeret tudni mindenről .ha mégis olyan dolog lenne másik emberel ami nem tartozik ,

rá azt titokba tartja hogy ne tudja meg másik illető ,de szeretnek azok emberek mindenről,

tudni .ha nem mondják el neki azt dolgot amit titokba tart ember már is furdal neki lelki,

ismert hogy neki csak halandzsáznak és nem mondják meg neki amit ő látott szemével.

Én meg mondtam hogy nem engem látott ha nem iker tesztvéremet ,de ez olyan dolog,

hogy nem tartozik rá azért nem mondtam azt hogy én ott segítek nekik .de ez titok,

azért szokták nem elmondani másik embernek az dolog nem tartozik rá azért van,

titoktartás hogy olyan dolog hogy nem mondhatja el fel kérték rá .tartja titoktartás másik,

embert ,azért nem mondhatja el azt dolog .mert nem tartozik. Az dolog másik embere.

Sok olyan helyzet ember életébe nem mondanak dolgokat kel titkot is tartani van ember,

életébe hogy szeret valakit jár valakivel de úgy van vele hogy ő titokba akarja tartani,

ezt dolgot amíg lehet titokba tartani .hány olyan helyet ember életébe akit szeret de ,

titokba tartja szeretik egy mást ,egyszer úgy fény derül mindenre azt szokták mondani.

Előbb vagy utóbb amit ember titkokba tart fény-derül .látják én estemet tartom számat,

tudom valaki szeret dolgokba be folyni máris ki derül néha az dolog amit titoktartás,

tartás tartja másik embert .de olyan helyezett igenis nem tartozik másik az dolog nem,

mondom el neki hiába fogatozik .ember .

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

régi húsvéti történet

Valamikor azt hittem, kalapot emelnek e név hallatára, s úgy fogják ismerni, mint Petőfiét; most már tudom, mit tartsak magam felől!

Már tizenhárom esztendős koromban éreztem, hogy újságírónak szánt a végzet: legcsúnyább írásom volt a gimnáziumban, és hibákat födöztem fel a pedellus karakterében.

A pesti református gimnáziumba egy évig jártam, az egzámen előtt szamarat festettem az öreg Vámossy direktor hátára, hát bizony kicsaptak. (Máig sem tudom, hogy a szamár miatt-e, vagy a direktor miatt.)

A második osztályt Sárospatakon jártam. Az ismert Janiga bácsinál voltam koszton és kvártélyon. Azt gondolta az apám, hogy az, mint pedellus, kordában fog tartani. No hát jól is viseltem magamat; csak az volt a hiba, hogy nem volt kedvem a diáknyelvhez, nem tudtam megérteni, minek beszéljek én azon a régi, idegen nyelven, mikor magyarul is jól tudok, és semmiféle latin fajtájú náció közé nem szándékozom keveredni. Hát biz én a konjugációkból csak az amo igét tanultam meg, de ezt is magyarul és praktice, amiért aztán nemcsak a szívem fájt, hanem néha a hátam is.

A harmadik osztályra megint Pestre adott az apám, itt aztán megtanítottam az osztályt annyi huncutságra, hogy ha három személyből álltam volna, kicsapták volna mind a három személyemet.

Az apám látta, hogy nem megy velem semmire, hát Egerbe adott a tanítóképezdébe. Gondolta magában: elég szamár vagyok ahhoz, hogy tanító váljék belőlem.

És itt kezdődik az én hírlapírói pályám.

Ugyanis ebben az időben indította meg Glódy az ő Füllentő című élclapját.

Amint ezt az élclapot megpillantottam, egyszerre láttam, hogy munkatársa lehetek, mert elképzelhetetlenül rossz élcek voltak benne.

Alacsony, barna szakállú ember volt az első szerkesztőm.

Mikor bemutattam neki magamat, azt kérdezte tőlem, hogy dolgoztam-e már lapokba.

Azt feleltem, hogy az Üstökös-nek többször küldtem be humoreszkeket.

Ez imponált neki. Persze azt nem kérdezte tőlem, hogy megjelentek-e azok a humoreszkek, nekem pedig volt annyi eszem, hogy erről nem szóltam semmit.

Glódy “eleinte” nem adott fizetést – az igaz, hogy később sem -, de már ő így fejezte ki magát.

Az első közleményt, amely tőlem megjelent, a Komáromi kisnaptár-ból írtam ki.

Adomák voltak.

Glódy kijelentette, hogy zseni vagyok, s honoráriumképpen adott egy rövidszivart.

Ettől az időtől fogva sohasem nézte át a közleményeimet, beadta a kézirataimat a nyomdába olvasatlanul.

Dicséretemre mondhatom, hogy az élceim nem voltak sokkal rosszabbak, mint az övéi, bár az ő vicceinél rosszabbakat sohasem olvastam.

Mikor egy-egy számunk megjelent, hatalmas botokkal fölfegyverkezve indultunk sétálni a főutcára. Glódy azt mondta, hogy az élclapszerkesztők nagy bot nélkül nem is képzelhetők. Én eleinte, abban a reményben, hogy becses lapunkat úgysem olvassa senki, nem nagy súlyt fektettem a nagy botra, de később azután okultam az ő példáján.

Mikor ott sétáltam a szerkesztőmmel Eger város legnépesebb utcáján, azt hittem, hogy az egész világ minket bámul, és szinte ragyogni éreztem körülöttünk a levegőt. Pedig az ördög sem vett bennünket észre.

Ha azonban Glódy valamelyik ismerősével találkozott, engem azonnal bemutatott annak – mint segédszerkesztőt.

És ilyenkor mindig egyenesre húztam a derekamat, s azt hittem, hogy hozzám képest az amerikai köztársaság elnöke csak kötelesinas.

Szilveszter napján, amint szokott, ebéd utáni látogatásomat teszem a főszerkesztőnél, ezt igen komor orca-állapotban találtam.

Szótlanul nyújtotta felém egyetlenegy, örök fuldoklásban szenvedő csibukját, s midőn elhelyezkedtem a karosszékben, így szólt:

– Látta?

– Mit?

– Az új lapot.

– Nem én.

– Új lap indult, barátom!

– Miféle?

– Egy rémlap!

– Rémlap? Sohasem hallottam ilyenféle lapról!

– Rémes dolgokkal foglalkozik – bűnügyekkel.

– Mi a címe?

– “Regélő Themis”.

Ezt mondta, kihúzta a fiókját, s elém tett egy zöld borítékú lapot.

Átleveleztem.

Zöld volt az belől is!

– Mit szól hozzá? – kérdezte a főszerkesztő.

– Ostobaság! Nem árthat ez nekünk.

– Ha csak egy előfizetőnk marad is el emiatt, az is két pengő, hátha még vagy öt marad el.

Beláttam, hogy igaza van.

Mindössze negyven “előfizetőnk” volt, – azokból tizenkettő tiszteletpéldányt járatott, tizennyolc hozomra járatta a lapot, hat helyre köteles példányt küldöttünk, négyen pedig valósággal beküldték a prenumeráció-pénzt. Eszerint, ha ebből a valóban előfizető négy prenumeránsból maradna el öt, akkor igazán nem tudom, miből kaptam volna én rövid szivarokat.

Képzelhető tehát, mennyire meg voltunk esve.

Glódy különösen dühös volt. Kijelentette előttem, hogy Frick urat, azt a vörös akasztófáravalót, föl fogja pofozni az utcán.

Én kértem, hogy ne legyen ennyire szigorú, de ő nem tágított. A Regélő Themis-t sajtó elleni merényletnek nevezte és Frick urat haszontalan firkásznak, aki még azt sem tudja, hova kell pontosvessző.

Mikor aztán én is belenyugodtam a fölpofozásba, a főszerkesztőm meggondolta a dolgot, s figyelembe vette az előbbi kérésemet.

Ennek következtében kijelentettük, hogy Frick úr haszontalan tollbitorló ugyan, de nem érdemli meg, hogy a kezünket beszennyezzük vele. Ehelyett üzenni fogunk neki a lapban, de oly pokoli furfanggal, hogy egyszerre tönkremegy tőle.

A főszerkesztőm egészen nekividult. Újra megtömette velem a csibukját, a felesége őnagyságával kávét főzetett, s így a fölpuskaporozott szellemmel a következő izenetet sütöttük ki.

.

Augiász istállójának förtelmeivel faggyúra hízott barom, eunuch szellemességével papirosra talált, szellemi ökröndözéseivel telt sajtó-monstrumát, ezen egyéni idült bárgyúságnak sajnos és kívül-belül zöld kinyomatát, bevetette kellően kifejezett megvetésével együtt hozzánk a leveleknek önnél intelligensebb hordozója. Ha azt hiszi ön, szerencsétlen szellemi nyomoronc, hogy városunk művelt közönsége ezen irodalmi szemét-korcs-iker-torz-szörnyszülöttet pártolni fogja, akkor viszont mi elhisszük, hogy a Göncöl szekere leszáll az égről és beáll önhöz equipage-nak. Sapienti, sat.

Ez a latin szó szükségtelen volt ugyan ide, de mert egyikünk sem értette, mit jelent, hát igen jónak és odaillőnek találtuk.

Másnap megjelent az izenet a Füllentő-ben szép, apró betűkkel, s mi vad gyönyörrel vártuk Frick úr segédeit.

Meg voltunk győződve, hogy a Nyekergő Themisztoklász nem fog több számban megjelenni. Mikor a párbajkihívás huszonnégy órája letelt, Glódy egy üveg 25 krajcáros bort hozatott az asztalára, s úgy vigadtunk, hogy még brudert is ittunk volna, ha ez a fő- és segédszerkesztő között lehetetlenség nem volna.

A következő szombaton azonban megjelent a Regélő Themis második száma, s a következő üzenetet hozta:

“Füllebbentő élclapnak. Helyben. Ha a butaság fájdalmat okozna az embernek, önök folyton ordítanának, minthogy pedig amúgy is ordítanak, önkénytelenül is azon állatra kell gondolnunk, amely hasonló hangon és értelemmel szokott ordítani…”

Ezen a napon nem mertem meglátogatni a szerkesztőmet, de még az utcára sem mentem ki, annyira szégyelltem magunkat.

Leeresztettem a szobám függönyeit, lámpát és pipát gyújtottam, s föl-alá járva foglalkoztam a szégyenkezéssel.

Hogy a szerkesztőm mit csinált ezen idő alatt, rá sem mertem gondolni.

Estefelé járt már az idő, midőn az ajtómon kopogtattak.

Nem szóltam, csak magamban sajnálkoztam, hogy nem zártam be az ajtót.

Glódy lépett be egy ismeretlen úriemberrel.

– Kávé Péter! – szólt az urat bemutatva, azután hozzám fordult: – Vártam önt. Bizonyosan olvasta az üzenetet. Kérem, legyen segédem.

– Kihívjuk?

– Meg fogom ölni!

– Nagyon helyes! – szóltam a bosszú édes érzetével.

– Hát kérem, menjenek el hozzá rögtön, én itt megvárom önöket.

Átküldtem a gazdasszonyomat a szomszédba, hogy kérjen kölcsön egy fekete kabátot.

Az asszony visszajött, hogy egyik szomszédban sincs fekete kabát, s amint tudja, az egész utcában sincs több fekete kabát, csak egy, az is kék stráfokkal van tarkázva, és a könyöke lyukas.

Glódy levetette a saját fekete kabátját, s azt mondta, hogy ő úgyis itt marad, hát addig ingujjban is meglehet.

Mikor Frick úr házához értünk, észrevettem, hogy a kapu alatt beszaladt egy fiú; azután, hogy az udvarra léptünk, láttam egy létrát fölhúzódni a szénapadlás ajtaján.

– Nézze csak – szóltam Kávéhoz -, amott mászik egy létra.

– Frick barátunk, úgy látszik, oda menekült.

Mindazonáltal bementünk a Regélő Themis szerkesztőségébe. Egy öreg szakácsné volt ott. Azt mondta, hogy Frick úr nincs otthon, elutazott még tegnap Tátrafüredre.

Otthagytuk a névjegyeinket, és mentünk kifelé.

A kapu alatt az a gondolatom támadt, hogy másszunk föl Frick úr után a padlásra.

Társam helyeselte ezt az eszmét.

Én tehát körülnéztem az udvaron, de létrát nem találtam.

Egy ott ácsorgó suhancnak szóltam, hogy hozzon egy létrát, kap érte két hatost.

Két perc múlva volt létránk.

Nekitámasztottuk a padlásajtónak.

– Tessék előre menni! – biztatott Kávé Péter.

– Kérem, ön idősebb.

Nemigen hatotta meg az udvariasságom; attól tartott, hogy amelyikünk először földugja a fejét, azt Frick úr valami léccel agyonkoppantja; de azért csak ment előre.

Mikor a padlásajtóhoz ért, óvatosan lesett föl a szemével, és bekiáltott:

– Alászolgája, Frick úr!

Semmi hang.

– Önt keressük, Frick úr!

Semmi felelet.

Vissza akart térni.

– Kérem, csak tessék bemenni, én is megyek.

Ott álltam a lábai alatt; láttam, hogy szeretne fejbe rúgni, de nem tágítottam.

Bemászott hát a padlásajtón, én meg utána.

– Nincs itt – monda körülnézve.

Én azonban elindultam, hogy bejárom a padlást. Megnéztem minden sarkot, de Frick úrnak nyoma sem volt.

A kémény mellett találtam egy mély üreget, oda is beszúrtam egy léccel.

Fájdalmas ordítás hangzott fel az üregből.

– Ki az? – kiáltottam le.

Frick úr mászott elő négykézláb, azután, hogy fölegyenesedett, tenyereit a gyomrára szorította.

– Mit akarnak velem? – nyögte a szerencsétlen.

– Uram, ön Glódy urat megsértette!

– Ő is megsértett engem!

– Glódy úr elégtételt kér!

– Én is!

– Szíveskedjék segédeit a továbbiakra nézve hozzánk küldeni. Lakásom Fenekes utca 13.

Ezek után udvariasan meghajtottuk magunkat, s lementünk vissza a létrán.

Az utcán a nyitott ablakon át hallottuk, mikor Frick úr siralmas hangon kiáltott a szakácsnéjára:

– Néni! Melegítsen tányérokat! Az a gazember megölte a gyomromat!

Másnap eljött a két segéd.

Kardpárbajt akartak, de mi kijelentettük, hogy megbízónk, mint sértett fél, pisztolyt kíván, mert valahányszor kardot fog a kezébe, mindig izomgörcsöt kap.

Megegyeztünk tehát abban, hogy pisztolypárbaj lesz életre-halálra.

Találkozási helyül kitűztük a Szépasszony-völgyet.

Glódy halálra sápadt, mikor megmondtuk, hogy életre-halálra fog menni a párbaj.

Azt mondta, hogy ő ezt ki nem állja, inkább megszökik vagy visszavonja a kihívást.

Miután azonban én lapunk becsületére, a férfias bátorságra és a rosszul hordó pisztolyokra hivatkoztam, gondolom, ez utóbbi érv hatása alatt megnyugodott a dologban.

Másnap hajnalra volt kitűzve a meghalás.

Glódy éjfélkor fölvert az álmomból, azt mondta, hogy nem tud aludni, minden bőr lehámlott az oldaláról a sok forgolódástól.

Én sajnálkoztam rajta, de egyúttal azt is megkérdeztem, hogy mi az ördögért keltett fel engem, mikor az én oldalam bőrözete nincs veszedelemben, s aludni pompásan tudok.

– Könnyű magának – mondta elkeseredve -, de az én bőröm nemcsak oldalt van veszélyeztetve, hanem elölről is.

– Álljon háttal a pisztoly felé.

– Egy kutya!

Jó gondolatom támadt.

– Tudja mit: az ellenfél segédei önt megtapogatják, hogy nincs-e a mellén valami bádog, de hátul nem fogják megtapogatni. Öné az első lövés. Amint kisütötte a pisztolyát, forduljon meg azonnal.

– Hátul tömjem ki magamat?

– Természetesen.

– De hátha a fejemet találja?

– Hajtsa le a fejét.

Glódy kérdőjel formára görbült, hogy jó lesz-e így.

– Nagyon jó.

Azután elmentünk az Erzsébet kávéházba, és ittunk minden italból, amit csak mértek, úgy, hogy én valóságos fűszerkereskedésnek éreztem már a gyomromat.

Hajnali öt órakor mentünk Glódy lakására.

Átöltözött szépen fekete ruhába, s a bajuszát is kipederte.

Én azután kitapacíroztam hátulról becsületesen. A kabát alá tettem egy vastag francia szótárt, egy bibliát, egy szakácskönyvet meg egy pár csizmaszárat. Arra a testrészére pedig, amelyen ülni szokott, egy nagy pléhfödőt.

Mire elkészültünk, odarobogott a fiáker a másik segéddel, s mi beleültünk.

Megható pillanat volt az, midőn Glódy elbúcsúzott a feleségétől.

Még most is meg kell törülni a szemeimet a zsebkendővel, ha rágondolok.

Glódy le akart ülni, de a födő miatt nem tudott. Kávé barátunk egyre kínálta hellyel, de Glódy azt felelte, hogy állva kíván menni a halál elé.

Az úton nem szóltunk semmit, ünnepélyes-komoly utazás volt ez. Én ugyan nem féltettem Glódyt, de ő valószínűleg féltette magát, mert nagyon halavány volt, s többször megtapogatta magán a borítékot.

A Szépasszony-völgyben már akkor ott állt a másik kocsi.

A felek hidegen üdvözölték egymást, s az idő is hideg volt.

Megtöltöttük a pisztolyokat, azután Kávé, mint legidősebb segéd, kibékülésre szólította fel a feleket.

Pillanatnyi hallgatás következett erre a felszólításra. Úgy látszott, hogy mind a kettő szeretett volna kibékülni, csak első nem akart lenni a kéznyújtásban.

Kávé ismételte a kérdést, mire azután mind a ketten tagadólag intettek.

Erre letakartuk a pisztolyokat kendővel, Glódy választott először, azután Frick.

Fölállítottuk őket harminc lépésnyi távolságra.

Az adott jelre Glódynak volt joga először lőni.

Reszketve emelte fel a pisztolyát, és lőtt.

Ugyane pillanatban hirtelen megfordult, és kétrét hajolt.

A pléhfödő körvonalai tisztán látszottak.

Valamennyien kacagtunk.

Frick lőtt.

Glódy hasra esett.

A golyó éppen a födő gombjára talált.

Engem is megszállt egyszer a drámaírás láza.

Hogy Gyulaival beszéljek: hétfőn kigondoltam, kedden nekifogtam, szerdán bevégeztem, csütörtökön odaadtam a színészdirektornak, pénteken betanulták, szombaton…

Hopp: mi marad akkor a történetből, ha egy szuszra kikottyantom!

Darabom címe volt: Begeken Kelemen gyémántjai.

Három nap alatt írtam az egészet, de reggeltől estig, estétől reggelig dolgoztam rajta.

Remek darab volt; csupa fordulat, csupa változás, tele élénkséggel, logikával, meglepetésekkel.

Szakítottam a sablonokkal: kilenc fölvonásban írtam a darabomat, s ezekhez véve a változásokat: összesen 23-szor járt föl és alá a függöny.

Hősömet átutaztattam az egész földgömbön; kétszer megmérgeztettem, négyszer megorgyilkoltattam, háromszor vízbe dobattam, egyszer megöngyilkoltattam, egyszer nyársra húzattam, és egyszer megtettem népfölkelőnek Paraguayban.

Ezeken kívül kisebb szerencsétlenségek is történtek a drámám hősével, úgymint: egyszer megskalpozták Brazíliában, egyszer megette a cápa a Sárga tengerben, egyszer besorozták tűzoltónak Grönlandban, egyszer bepácolták az emberevő pápuák, háromszor fejadót fizetett, és negyvenkétszer toloncolták ide-oda a föld kerekségén.

Szóval, ebben az egy darabban sokkal több esemény, lelemény és mese volt, mint Shakespeare-nek az összes darabjaiban. Az igaz, hogy le is akartam vele főzni minden drámaírót, akinek a neve a világ teremtésétől egész mostanig megfordult a színlapokon.

A darab legérdekesebb része az volt, mikor a hős testvéröccsét Kokáliában fölakasztják.

A nézőtéren készül az akasztófa; kilenc vörös posztóba öltözött hóhér hurcolja elő az elítéltet, és archimédeszi csigasoron húzzák föl az akasztófa tetejére.

Mikor a színtársulatot meghívtam a darabom fölolvasására, az igazgató azt mondta, hogy ezt az akasztási jelenetet “töröljük”.

Méltósággal teljes indignációval tekintettem végig a nyomorult deszkaférgen, és kijelentettem neki, hogy egy szót sem fogok törülni.

A cím sem tetszett neki, azt mondta, hogy sok e betű van benne, lenne inkább Bagakon vagy Bogakon Kelemen, de erre azt feleltem, hogy fogalma sincs a jó nevekről.

A színtársulat többi tagjai már a második fölvonásnál úgy berúgtak, hogy egekig magasztalták a darabomat.

A harmadik fölvonásnál az operett-buffó és a drámai hős elaludt, a negyediknél pedig már magam is csaknem aludtam.

Másnap az igazgató kijelentette, hogy a darabnak több mint kilenctized részét törölni fogja, mert különben hajnali harangszó felé lenne vége az előadásnak.

Én viszont kijelentettem, hogy éppen ez az, amit kívánok, mert a darabommal korszakot akarok alkotni a drámairodalom történetében, és nem bánom, akármit szól az igazgató, akármit szólnak a többi laikusok, nem törlök, nem változtatok benne semmit, hanem arról biztosítom, hogy zsúfolt háza lesz.

Aki tudja, milyen angyali csengésű szó ez a direktori fülekben, az megérti, hogy miért fogadta el Zsebeházi Károly igazgató a darabomat.

Amint ezzel tisztában voltunk, azonnal mentem a fényképészhez, és hatféle pozitúrában levétettem magamat.

Legjobban sikerült a Heine-féle pozé: lecsukott szemek, ökölre támasztott fél orca, melankolikus arcvonásokkal.

Három fényképész-kirakatban és harminckét bolti kirakatban ragyogott az arcképem ezzel az aláírással:

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

nagyon régi husvéti történet

Valamikor azt hittem, kalapot emelnek e név hallatára, s úgy fogják ismerni, mint Petőfiét; most már tudom, mit tartsak magam felől!

Már tizenhárom esztendős koromban éreztem, hogy újságírónak szánt a végzet: legcsúnyább írásom volt a gimnáziumban, és hibákat födöztem fel a pedellus karakterében.

A pesti református gimnáziumba egy évig jártam, az egzámen előtt szamarat festettem az öreg Vámossy direktor hátára, hát bizony kicsaptak. (Máig sem tudom, hogy a szamár miatt-e, vagy a direktor miatt.)

A második osztályt Sárospatakon jártam. Az ismert Janiga bácsinál voltam koszton és kvártélyon. Azt gondolta az apám, hogy az, mint pedellus, kordában fog tartani. No hát jól is viseltem magamat; csak az volt a hiba, hogy nem volt kedvem a diáknyelvhez, nem tudtam megérteni, minek beszéljek én azon a régi, idegen nyelven, mikor magyarul is jól tudok, és semmiféle latin fajtájú náció közé nem szándékozom keveredni. Hát biz én a konjugációkból csak az amo igét tanultam meg, de ezt is magyarul és praktice, amiért aztán nemcsak a szívem fájt, hanem néha a hátam is.

A harmadik osztályra megint Pestre adott az apám, itt aztán megtanítottam az osztályt annyi huncutságra, hogy ha három személyből álltam volna, kicsapták volna mind a három személyemet.

Az apám látta, hogy nem megy velem semmire, hát Egerbe adott a tanítóképezdébe. Gondolta magában: elég szamár vagyok ahhoz, hogy tanító váljék belőlem.

És itt kezdődik az én hírlapírói pályám.

Ugyanis ebben az időben indította meg Glódy az ő Füllentő című élclapját.

Amint ezt az élclapot megpillantottam, egyszerre láttam, hogy munkatársa lehetek, mert elképzelhetetlenül rossz élcek voltak benne.

Alacsony, barna szakállú ember volt az első szerkesztőm.

Mikor bemutattam neki magamat, azt kérdezte tőlem, hogy dolgoztam-e már lapokba.

Azt feleltem, hogy az Üstökös-nek többször küldtem be humoreszkeket.

Ez imponált neki. Persze azt nem kérdezte tőlem, hogy megjelentek-e azok a humoreszkek, nekem pedig volt annyi eszem, hogy erről nem szóltam semmit.

Glódy “eleinte” nem adott fizetést – az igaz, hogy később sem -, de már ő így fejezte ki magát.

Az első közleményt, amely tőlem megjelent, a Komáromi kisnaptár-ból írtam ki.

Adomák voltak.

Glódy kijelentette, hogy zseni vagyok, s honoráriumképpen adott egy rövidszivart.

Ettől az időtől fogva sohasem nézte át a közleményeimet, beadta a kézirataimat a nyomdába olvasatlanul.

Dicséretemre mondhatom, hogy az élceim nem voltak sokkal rosszabbak, mint az övéi, bár az ő vicceinél rosszabbakat sohasem olvastam.

Mikor egy-egy számunk megjelent, hatalmas botokkal fölfegyverkezve indultunk sétálni a főutcára. Glódy azt mondta, hogy az élclapszerkesztők nagy bot nélkül nem is képzelhetők. Én eleinte, abban a reményben, hogy becses lapunkat úgysem olvassa senki, nem nagy súlyt fektettem a nagy botra, de később azután okultam az ő példáján.

Mikor ott sétáltam a szerkesztőmmel Eger város legnépesebb utcáján, azt hittem, hogy az egész világ minket bámul, és szinte ragyogni éreztem körülöttünk a levegőt. Pedig az ördög sem vett bennünket észre.

Ha azonban Glódy valamelyik ismerősével találkozott, engem azonnal bemutatott annak – mint segédszerkesztőt.

És ilyenkor mindig egyenesre húztam a derekamat, s azt hittem, hogy hozzám képest az amerikai köztársaság elnöke csak kötelesinas.

Szilveszter napján, amint szokott, ebéd utáni látogatásomat teszem a főszerkesztőnél, ezt igen komor orca-állapotban találtam.

Szótlanul nyújtotta felém egyetlenegy, örök fuldoklásban szenvedő csibukját, s midőn elhelyezkedtem a karosszékben, így szólt:

– Látta?

– Mit?

– Az új lapot.

– Nem én.

– Új lap indult, barátom!

– Miféle?

– Egy rémlap!

– Rémlap? Sohasem hallottam ilyenféle lapról!

– Rémes dolgokkal foglalkozik – bűnügyekkel.

– Mi a címe?

– “Regélő Themis”.

Ezt mondta, kihúzta a fiókját, s elém tett egy zöld borítékú lapot.

Átleveleztem.

Zöld volt az belől is!

– Mit szól hozzá? – kérdezte a főszerkesztő.

– Ostobaság! Nem árthat ez nekünk.

– Ha csak egy előfizetőnk marad is el emiatt, az is két pengő, hátha még vagy öt marad el.

Beláttam, hogy igaza van.

Mindössze negyven “előfizetőnk” volt, – azokból tizenkettő tiszteletpéldányt járatott, tizennyolc hozomra járatta a lapot, hat helyre köteles példányt küldöttünk, négyen pedig valósággal beküldték a prenumeráció-pénzt. Eszerint, ha ebből a valóban előfizető négy prenumeránsból maradna el öt, akkor igazán nem tudom, miből kaptam volna én rövid szivarokat.

Képzelhető tehát, mennyire meg voltunk esve.

Glódy különösen dühös volt. Kijelentette előttem, hogy Frick urat, azt a vörös akasztófáravalót, föl fogja pofozni az utcán.

Én kértem, hogy ne legyen ennyire szigorú, de ő nem tágított. A Regélő Themis-t sajtó elleni merényletnek nevezte és Frick urat haszontalan firkásznak, aki még azt sem tudja, hova kell pontosvessző.

Mikor aztán én is belenyugodtam a fölpofozásba, a főszerkesztőm meggondolta a dolgot, s figyelembe vette az előbbi kérésemet.

Ennek következtében kijelentettük, hogy Frick úr haszontalan tollbitorló ugyan, de nem érdemli meg, hogy a kezünket beszennyezzük vele. Ehelyett üzenni fogunk neki a lapban, de oly pokoli furfanggal, hogy egyszerre tönkremegy tőle.

A főszerkesztőm egészen nekividult. Újra megtömette velem a csibukját, a felesége őnagyságával kávét főzetett, s így a fölpuskaporozott szellemmel a következő izenetet sütöttük ki.

.

Augiász istállójának förtelmeivel faggyúra hízott barom, eunuch szellemességével papirosra talált, szellemi ökröndözéseivel telt sajtó-monstrumát, ezen egyéni idült bárgyúságnak sajnos és kívül-belül zöld kinyomatát, bevetette kellően kifejezett megvetésével együtt hozzánk a leveleknek önnél intelligensebb hordozója. Ha azt hiszi ön, szerencsétlen szellemi nyomoronc, hogy városunk művelt közönsége ezen irodalmi szemét-korcs-iker-torz-szörnyszülöttet pártolni fogja, akkor viszont mi elhisszük, hogy a Göncöl szekere leszáll az égről és beáll önhöz equipage-nak. Sapienti, sat.

Ez a latin szó szükségtelen volt ugyan ide, de mert egyikünk sem értette, mit jelent, hát igen jónak és odaillőnek találtuk.

Másnap megjelent az izenet a Füllentő-ben szép, apró betűkkel, s mi vad gyönyörrel vártuk Frick úr segédeit.

Meg voltunk győződve, hogy a Nyekergő Themisztoklász nem fog több számban megjelenni. Mikor a párbajkihívás huszonnégy órája letelt, Glódy egy üveg 25 krajcáros bort hozatott az asztalára, s úgy vigadtunk, hogy még brudert is ittunk volna, ha ez a fő- és segédszerkesztő között lehetetlenség nem volna.

A következő szombaton azonban megjelent a Regélő Themis második száma, s a következő üzenetet hozta:

“Füllebbentő élclapnak. Helyben. Ha a butaság fájdalmat okozna az embernek, önök folyton ordítanának, minthogy pedig amúgy is ordítanak, önkénytelenül is azon állatra kell gondolnunk, amely hasonló hangon és értelemmel szokott ordítani…”

Ezen a napon nem mertem meglátogatni a szerkesztőmet, de még az utcára sem mentem ki, annyira szégyelltem magunkat.

Leeresztettem a szobám függönyeit, lámpát és pipát gyújtottam, s föl-alá járva foglalkoztam a szégyenkezéssel.

Hogy a szerkesztőm mit csinált ezen idő alatt, rá sem mertem gondolni.

Estefelé járt már az idő, midőn az ajtómon kopogtattak.

Nem szóltam, csak magamban sajnálkoztam, hogy nem zártam be az ajtót.

Glódy lépett be egy ismeretlen úriemberrel.

– Kávé Péter! – szólt az urat bemutatva, azután hozzám fordult: – Vártam önt. Bizonyosan olvasta az üzenetet. Kérem, legyen segédem.

– Kihívjuk?

– Meg fogom ölni!

– Nagyon helyes! – szóltam a bosszú édes érzetével.

– Hát kérem, menjenek el hozzá rögtön, én itt megvárom önöket.

Átküldtem a gazdasszonyomat a szomszédba, hogy kérjen kölcsön egy fekete kabátot.

Az asszony visszajött, hogy egyik szomszédban sincs fekete kabát, s amint tudja, az egész utcában sincs több fekete kabát, csak egy, az is kék stráfokkal van tarkázva, és a könyöke lyukas.

Glódy levetette a saját fekete kabátját, s azt mondta, hogy ő úgyis itt marad, hát addig ingujjban is meglehet.

Mikor Frick úr házához értünk, észrevettem, hogy a kapu alatt beszaladt egy fiú; azután, hogy az udvarra léptünk, láttam egy létrát fölhúzódni a szénapadlás ajtaján.

– Nézze csak – szóltam Kávéhoz -, amott mászik egy létra.

– Frick barátunk, úgy látszik, oda menekült.

Mindazonáltal bementünk a Regélő Themis szerkesztőségébe. Egy öreg szakácsné volt ott. Azt mondta, hogy Frick úr nincs otthon, elutazott még tegnap Tátrafüredre.

Otthagytuk a névjegyeinket, és mentünk kifelé.

A kapu alatt az a gondolatom támadt, hogy másszunk föl Frick úr után a padlásra.

Társam helyeselte ezt az eszmét.

Én tehát körülnéztem az udvaron, de létrát nem találtam.

Egy ott ácsorgó suhancnak szóltam, hogy hozzon egy létrát, kap érte két hatost.

Két perc múlva volt létránk.

Nekitámasztottuk a padlásajtónak.

– Tessék előre menni! – biztatott Kávé Péter.

– Kérem, ön idősebb.

Nemigen hatotta meg az udvariasságom; attól tartott, hogy amelyikünk először földugja a fejét, azt Frick úr valami léccel agyonkoppantja; de azért csak ment előre.

Mikor a padlásajtóhoz ért, óvatosan lesett föl a szemével, és bekiáltott:

– Alászolgája, Frick úr!

Semmi hang.

– Önt keressük, Frick úr!

Semmi felelet.

Vissza akart térni.

– Kérem, csak tessék bemenni, én is megyek.

Ott álltam a lábai alatt; láttam, hogy szeretne fejbe rúgni, de nem tágítottam.

Bemászott hát a padlásajtón, én meg utána.

– Nincs itt – monda körülnézve.

Én azonban elindultam, hogy bejárom a padlást. Megnéztem minden sarkot, de Frick úrnak nyoma sem volt.

A kémény mellett találtam egy mély üreget, oda is beszúrtam egy léccel.

Fájdalmas ordítás hangzott fel az üregből.

– Ki az? – kiáltottam le.

Frick úr mászott elő négykézláb, azután, hogy fölegyenesedett, tenyereit a gyomrára szorította.

– Mit akarnak velem? – nyögte a szerencsétlen.

– Uram, ön Glódy urat megsértette!

– Ő is megsértett engem!

– Glódy úr elégtételt kér!

– Én is!

– Szíveskedjék segédeit a továbbiakra nézve hozzánk küldeni. Lakásom Fenekes utca 13.

Ezek után udvariasan meghajtottuk magunkat, s lementünk vissza a létrán.

Az utcán a nyitott ablakon át hallottuk, mikor Frick úr siralmas hangon kiáltott a szakácsnéjára:

– Néni! Melegítsen tányérokat! Az a gazember megölte a gyomromat!

Másnap eljött a két segéd.

Kardpárbajt akartak, de mi kijelentettük, hogy megbízónk, mint sértett fél, pisztolyt kíván, mert valahányszor kardot fog a kezébe, mindig izomgörcsöt kap.

Megegyeztünk tehát abban, hogy pisztolypárbaj lesz életre-halálra.

Találkozási helyül kitűztük a Szépasszony-völgyet.

Glódy halálra sápadt, mikor megmondtuk, hogy életre-halálra fog menni a párbaj.

Azt mondta, hogy ő ezt ki nem állja, inkább megszökik vagy visszavonja a kihívást.

Miután azonban én lapunk becsületére, a férfias bátorságra és a rosszul hordó pisztolyokra hivatkoztam, gondolom, ez utóbbi érv hatása alatt megnyugodott a dologban.

Másnap hajnalra volt kitűzve a meghalás.

Glódy éjfélkor fölvert az álmomból, azt mondta, hogy nem tud aludni, minden bőr lehámlott az oldaláról a sok forgolódástól.

Én sajnálkoztam rajta, de egyúttal azt is megkérdeztem, hogy mi az ördögért keltett fel engem, mikor az én oldalam bőrözete nincs veszedelemben, s aludni pompásan tudok.

– Könnyű magának – mondta elkeseredve -, de az én bőröm nemcsak oldalt van veszélyeztetve, hanem elölről is.

– Álljon háttal a pisztoly felé.

– Egy kutya!

Jó gondolatom támadt.

– Tudja mit: az ellenfél segédei önt megtapogatják, hogy nincs-e a mellén valami bádog, de hátul nem fogják megtapogatni. Öné az első lövés. Amint kisütötte a pisztolyát, forduljon meg azonnal.

– Hátul tömjem ki magamat?

– Természetesen.

– De hátha a fejemet találja?

– Hajtsa le a fejét.

Glódy kérdőjel formára görbült, hogy jó lesz-e így.

– Nagyon jó.

Azután elmentünk az Erzsébet kávéházba, és ittunk minden italból, amit csak mértek, úgy, hogy én valóságos fűszerkereskedésnek éreztem már a gyomromat.

Hajnali öt órakor mentünk Glódy lakására.

Átöltözött szépen fekete ruhába, s a bajuszát is kipederte.

Én azután kitapacíroztam hátulról becsületesen. A kabát alá tettem egy vastag francia szótárt, egy bibliát, egy szakácskönyvet meg egy pár csizmaszárat. Arra a testrészére pedig, amelyen ülni szokott, egy nagy pléhfödőt.

Mire elkészültünk, odarobogott a fiáker a másik segéddel, s mi beleültünk.

Megható pillanat volt az, midőn Glódy elbúcsúzott a feleségétől.

Még most is meg kell törülni a szemeimet a zsebkendővel, ha rágondolok.

Glódy le akart ülni, de a födő miatt nem tudott. Kávé barátunk egyre kínálta hellyel, de Glódy azt felelte, hogy állva kíván menni a halál elé.

Az úton nem szóltunk semmit, ünnepélyes-komoly utazás volt ez. Én ugyan nem féltettem Glódyt, de ő valószínűleg féltette magát, mert nagyon halavány volt, s többször megtapogatta magán a borítékot.

A Szépasszony-völgyben már akkor ott állt a másik kocsi.

A felek hidegen üdvözölték egymást, s az idő is hideg volt.

Megtöltöttük a pisztolyokat, azután Kávé, mint legidősebb segéd, kibékülésre szólította fel a feleket.

Pillanatnyi hallgatás következett erre a felszólításra. Úgy látszott, hogy mind a kettő szeretett volna kibékülni, csak első nem akart lenni a kéznyújtásban.

Kávé ismételte a kérdést, mire azután mind a ketten tagadólag intettek.

Erre letakartuk a pisztolyokat kendővel, Glódy választott először, azután Frick.

Fölállítottuk őket harminc lépésnyi távolságra.

Az adott jelre Glódynak volt joga először lőni.

Reszketve emelte fel a pisztolyát, és lőtt.

Ugyane pillanatban hirtelen megfordult, és kétrét hajolt.

A pléhfödő körvonalai tisztán látszottak.

Valamennyien kacagtunk.

Frick lőtt.

Glódy hasra esett.

A golyó éppen a födő gombjára talált.

Engem is megszállt egyszer a drámaírás láza.

Hogy Gyulaival beszéljek: hétfőn kigondoltam, kedden nekifogtam, szerdán bevégeztem, csütörtökön odaadtam a színészdirektornak, pénteken betanulták, szombaton…

Hopp: mi marad akkor a történetből, ha egy szuszra kikottyantom!

Darabom címe volt: Begeken Kelemen gyémántjai.

Három nap alatt írtam az egészet, de reggeltől estig, estétől reggelig dolgoztam rajta.

Remek darab volt; csupa fordulat, csupa változás, tele élénkséggel, logikával, meglepetésekkel.

Szakítottam a sablonokkal: kilenc fölvonásban írtam a darabomat, s ezekhez véve a változásokat: összesen 23-szor járt föl és alá a függöny.

Hősömet átutaztattam az egész földgömbön; kétszer megmérgeztettem, négyszer megorgyilkoltattam, háromszor vízbe dobattam, egyszer megöngyilkoltattam, egyszer nyársra húzattam, és egyszer megtettem népfölkelőnek Paraguayban.

Ezeken kívül kisebb szerencsétlenségek is történtek a drámám hősével, úgymint: egyszer megskalpozták Brazíliában, egyszer megette a cápa a Sárga tengerben, egyszer besorozták tűzoltónak Grönlandban, egyszer bepácolták az emberevő pápuák, háromszor fejadót fizetett, és negyvenkétszer toloncolták ide-oda a föld kerekségén.

Szóval, ebben az egy darabban sokkal több esemény, lelemény és mese volt, mint Shakespeare-nek az összes darabjaiban. Az igaz, hogy le is akartam vele főzni minden drámaírót, akinek a neve a világ teremtésétől egész mostanig megfordult a színlapokon.

A darab legérdekesebb része az volt, mikor a hős testvéröccsét Kokáliában fölakasztják.

A nézőtéren készül az akasztófa; kilenc vörös posztóba öltözött hóhér hurcolja elő az elítéltet, és archimédeszi csigasoron húzzák föl az akasztófa tetejére.

Mikor a színtársulatot meghívtam a darabom fölolvasására, az igazgató azt mondta, hogy ezt az akasztási jelenetet “töröljük”.

Méltósággal teljes indignációval tekintettem végig a nyomorult deszkaférgen, és kijelentettem neki, hogy egy szót sem fogok törülni.

A cím sem tetszett neki, azt mondta, hogy sok e betű van benne, lenne inkább Bagakon vagy Bogakon Kelemen, de erre azt feleltem, hogy fogalma sincs a jó nevekről.

A színtársulat többi tagjai már a második fölvonásnál úgy berúgtak, hogy egekig magasztalták a darabomat.

A harmadik fölvonásnál az operett-buffó és a drámai hős elaludt, a negyediknél pedig már magam is csaknem aludtam.

Másnap az igazgató kijelentette, hogy a darabnak több mint kilenctized részét törölni fogja, mert különben hajnali harangszó felé lenne vége az előadásnak.

Én viszont kijelentettem, hogy éppen ez az, amit kívánok, mert a darabommal korszakot akarok alkotni a drámairodalom történetében, és nem bánom, akármit szól az igazgató, akármit szólnak a többi laikusok, nem törlök, nem változtatok benne semmit, hanem arról biztosítom, hogy zsúfolt háza lesz.

Aki tudja, milyen angyali csengésű szó ez a direktori fülekben, az megérti, hogy miért fogadta el Zsebeházi Károly igazgató a darabomat.

Amint ezzel tisztában voltunk, azonnal mentem a fényképészhez, és hatféle pozitúrában levétettem magamat.

Legjobban sikerült a Heine-féle pozé: lecsukott szemek, ökölre támasztott fél orca, melankolikus arcvonásokkal.

Három fényképész-kirakatban és harminckét bolti kirakatban ragyogott az arcképem ezzel az aláírással:

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

csendre, szomorúság és az önkéntes böjt napja.

“A nagyszombat a csendre, szomorúság és az önkéntes böjt napja. Hitvallásunk következő soraira emlékezünk: „Hiszek Jézus Krisztusban… aki alászállt a poklokra”, s ily módon átélte a legnagyobb megaláztatást. De kifejezi azt is, hogy halálának jelentősége van a holtak számára. Közösséget vállalt az élőkkel és a holtakkal.

Az élet igazi tartalma az áldozatban kristályosodik ki: Aki elveszti életét érettem, az megtalálja. Amikor a kötelességteljesítésben, a szolgálatban, a munkában, türelemben és a nagylelkűségben kiszolgáltatjuk életünket, azzal egyre inkább áldozattá válunk. Ennek ellentéte az önzés, a beszűkülés, az elégedetlenség és a múló örömök kergetése. Az élet olyan, mint a búzaszem: el kell vetni, hogy kitáruljon, és hogy megvalósuljon benne mindaz, amit Isten elgondolt róla. Az egyház szimbólumokkal is segíti elmélkedésünket: a kovából kicsiholt szikra, a sötétben felvillanó gyertya, a tojásból kikelt élet mind azt hirdeti, hogy Krisztusban megjelent a győzelem a halál fölött.

Ez az év egyetlen napja, amikor a templomban nem történik semmilyen liturgikus cselekmény. Mindez azért van, mert nagyszombaton Jézus a sírban feküdt. A liturgia nélküli nap tehát az egyház gyászának a napja is.

A keresztény vidékeken szokásos elkészíteni Krisztus sírját, amely mellett a hívők péntek délutántól virrasztanak, csendben imádkoznak és elmélkednek.” Szentsír látogatása – „látta és hitt”, Szűzanya misztériuma – Piéta

„Áll a gyötrött Istenanyja,
Kín az arcát könnybe vonja.
Úgy siratja szent Fiát,
Úgy siratja szent Fiát.”

Nagyszombat reggelén, korán keltem. Már régóta szerettem volna egyedül elmenni egy katolikus templomba, és a csendben imádkozni Jézus sírba tett teste mellett. Rengetek kérdés merült fel bennem az évek során, gondoltam hátha vaj egyre választ kapok. Eszembe jutott viszont, az a tény, hogy Jézus is kettősével küldte el tanítványait. Szóltam egy jó barátomnak, aki maga is kereső ember lévén, örömmel mondott igent. Így történt tehát reggel hatkor úton voltunk a város központjában lévő katolikus templom felé. Kicsit borús, hűvös idő volt. Hamar odaérkeztünk, közben hallgattuk a madarak reggeli énekét. Igen ám, de amire nem gondoltunk az bekövetkezett: Zárva volt a templom ajtaja. Mit csináljunk? Egy keveset tanácstalanul álldogáltunk, a barátom szólalt meg elsőnek:- Mennyünk át a másik negyedben, lévő katolikus templomba. – Igaz ott nem csend, hanem éneklés fogad, az egyik katolikus lelkiségi mozgalom tagjai egész éjszakás programot szerveztek. – Rendben – feleltem. Viszont egyezzünk meg, ha tényleg ott vannak, akkor nem megyünk be, visszajövünk a központi templom melletti parkba, és itt üldögélünk, szemlélődünk. -Ok – felelte a barátom s már indultunk is tovább. Hamar megtettük a másfél kilométeres távolságot. Odaérve a barátomnak lett igaza, éneklés hangja szűrődött ki az ajtón. Sajnálkozva visszafordultunk, most még gyorsabban értünk vissza az első templomhoz, amely még zárva volt, pedig lassan hét óra felé volt már. Leültünk egy padra és hagytuk a gondolatainkat, érzelmeinket szabadon kószálni, közben néztük, amint megleptek a madarak. Egy kis cinege jött- ment körülöttünk, később egy gerle pár játszotta reggeli szerelmeskedését. Bennem pedig egy érdekes állapot uralkodott, rádöbbentem, semmit sem értek semmiből. Más szóval teljesen össze vagyok zavarodva. Rásandítottam a barátomra, s egy kérdés tódult az agyamba. Mit szólsz? – kérdeztem tőle- Jézus tanítványai vajon a halála utáni napon énekeltek? S mivel nem felelt tovább mondtam a megkezdett gondolatot: – Bizony nem, hanem olyanok lehettek, mint most mi, teljesen összezavarodottak, semmit sem értve abból, amit a Mester az Úr tanított nekik. – Hiszen azt tanította, Ő az örök élet, aki hisz benne, az halált nem lát, és lám Ő volt az első a tizenkettő közül, aki meghalt. Tele voltak a tanítványai kérdésekkel, mint mi most, vagy bárki, aki kereső és választ keres a kérdéseire. Elhallgattam. Csend borult ránk, mély csend. És egy új gondolat született meg bennem. A hit a mélyben születik, és ott kezdődik, amikor az ember elengedi a fogódzóit, vagy rájön, nincs amibe kapaszkodni, biztos dolog nincs, vagyis a hit egy rizikó, egy komoly kockázat vállalás. És arra is rádöbbentem ez a kegyelem, vagyis a hit, kegyelem. És úgy, ahogy Jézust a Lélek a pusztába vitte negyven napra, úgy minket is vezet, de nem kitaposott úton. Nem. Hanem sziklás, mocsaras, ismeretlen ösvényeken, ahol rengeteg veszély leselkedik az emberre. Bennünk vannak azok az eszközök, amelyekkel meg tudunk birkózni mindennel, és a harcot meg kell vívni, mert meglehet, élő példa Jézus. Békesség ereszkedett ránk, de ez a békesség nem a miénk volt a Lélek ajándéka ez, amely benne van minden élő szívében. Még váltottunk néhány szót, azzal elindultunk haza családjainkhoz. És örültem, mert azt éreztem, oszladozóban a sötétség jön a hajnal és új nap virrad, a feltámadás napja… Békesség legyen a világon minden élő szívében Ámen.

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

egyé válás ünnep

Nagyszombat az “eggyé válásról” szól. Arról, hogy leszállunk Krisztussal saját árnyékunkba és hagyjuk felmerülni és felébredni mindazt, amit Isten lehetőségként nekünk ajándékozott. Nagyszombaton engedjük, hogy Krisztus élete testünk valamennyi halott részébe eljusson. Krisztus a sírban fekszik. Ez is éltünk szimbóluma. Mi is gyakran fekszünk a sírban, önsajnálatunk, rezignációnk, büszkeségünk sírjában. Gyakran csupán az élettel szembeni túlzó elvárások, tökéletességi kényszerképzet és a vereségtől, a megszégyenüléstől való félelem tart fogva a sírban bennünket. Nagyszombaton nézzünk szembe sírbeli helyzetünkkel és tartsuk a feltámadásba vetett hitet félelmünk elé.

Ezen a napon nincs szertartás. Régi hagyomány, hogy a keresztények elmennek a templomba meglátogatni a szent sírt, imádkoznak.

Mi történt? Nagy csend van ma a földön. Nagy csend és teljes elhagyatottság. Nagy a csend, hiszen meghalt a Király. Megremegett a föld, aztán elcsendesült, hiszen Isten szenderült el a testben, és feltámasztotta a régóta sírban nyugvókat. Isten halt meg a testben, és megfutamította az alvilágot. Először is az ősszülőket, mint elveszett, de megtalált bárányokat keresi fel. Azokat akarja felkeresni, akik a halál teljes sötétjében és árnyékában vannak fogva tartva, egyenesen a rabságban levő Ádámhoz és Évához megy, és megszabadítja a szenvedésektől Ádámot Isten, aki szintén az ő Fia. Elmegy hozzájuk az Úr, és magával viszi a kereszt győzelmi jelvényét. Mihelyt Ádám ősatyánk megpillantja őt, bűnbánón mellét veri ámulatában, és ezt kiáltja oda a többieknek: “Az én Uram legyen mindnyájatokkal!” Erre maga Krisztus felel így Ádámnak: “És a te lelkeddel!” Majd kézenfogva életre kelti őt e szavakkal: “Kelj életre álmodból, támadj fel a halálból, Krisztus rád ragyogott! Én a te Istened vagyok, én miattad lettem Fiaddá, teérted és ezekért a te ivadékaidért. Most szólok, és hatalmam folytán ezt a parancsot adom a halál ezen foglyainak: szabadok vagytok! A halál sötétjében levőkhöz meg így szólok: legyetek az élet világosságában! A halál tehetetlenségében levőknek pedig ezt mondom: támadjatok fel!

Neked, a halottnak, ezt parancsolom: kelj fel az életre, hiszen nem azért alkottalak meg, hogy a halál bilincsei között légy mindörökre. Támadj fel halálodból: hiszen én vagyok a holtak élete. Kelj fel, akit kezeim alkottak, kelj fel, akit saját képem hasonlatosságára alkottalak. Kelj fel, menjünk ki innen, hiszen te énbennem és én tebenned egy és osztatlan személy vagyunk. Én, a te Istened, teérted lettem a te gyermekeddé. Én, az Úr, teérted vettem fel a szolgai alakot. Én, aki az egek felett vagyok, teérted jöttem a földre és az alvilágba. Teérted, az emberért lettem a holtak között is a saját erőmből élő emberré. Teérted, aki az édenkertből kijöttél, engem is kertből hurcoltak el a zsidók, és egy kertben feszítettek keresztre. Nézd, hogyan leköpdösték arcomat; ezt is érted vállaltam, hogy téged visszaállítsalak a régi életedbe. Nézd, hányszor vertek arcul; ezeket is érted tűrtem, hogy téged ismét a saját képemre formáljalak, hiszen ez torzult el nálad.

Nézd megostorozott hátamat, ezt is érted szenvedtem, hogy levegyem rólad a hátadat görnyesztő bűneid terhét. Nézd a teérted keresztfához szorosan odaszegezett kezeimet, hiszen te egykor vétkesen nyúltál kezeddel a fához. Teérted haltam meg a kereszten, teérted járta át oldalamat a lándzsa, teérted, aki elaludtál az édenkertben, és oldaladból származott Éva. Az én átdöfött oldalam gyógyította meg Éva fájdalmát. Az én halálom vezet ki téged a halálból. Az én lándzsám semmisíti meg azt a lándzsát, amely téged rabságban tart. Kelj fel, távozzunk innen! A paradicsomkert földjéről ellenséged taszított ki téged, én azonban már nem is a paradicsomkertbe, hanem mennyei trónra viszlek ki innen téged. El voltál tiltva az élet fájától, most pedig, nézd, én, maga az Élet, együtt vagyok veled. Odaállítottam melléd a kerubokat, hogy mint szolgák őrizzenek téged, és most elrendelem, hogy ezután mint Istent, úgy tiszteljenek ezek a kerubok téged. Áll már a készséges és szolgáló keruboktól övezett trónod, vár már lakásod elkészített eledellel, vár már örök hajlékod, díszes lakóhelyed örök javakkal telve, vár már az öröktől fogva számodra elkészített mennyek országa.”

Az ősegyházban a nagyhét három utolsó napján Krisztus halálának emlékezetére eloltották a gyertyákat és csak a föltámadás ünnepére gyújtották meg újra.

Az újtűz nagyszombati kultuszát előmozdította a pogány szakralizmus hagyatéka is. A germánok isteneik tiszteletére tavaszi tüzet gyújtottak, hogy elégessék a tél, sötétség, pusztulás démonait, és így földjeiknek termékenységét biztosítsák. Bonifác, a németek apostola, ezt az ősi szokást a nagyszombati tűzszenteléssel, és annak egyházias értelmezésével helyettesítette. Az egyházi szimbolikában a kialvó, majd újra fellángoló tűz jelképezi Krisztust. Más magyarázat szerint a kovakő, amelyből tüzet csiholnak: Krisztus, a tűz pedig: a Szentlélek, amelynek útját, kiáradását a Megváltó előkészítette.

A liturgikus gyakorlat ma is él: a gyertyát, a feltámadó Krisztus jelképét megszentelt tűz lángjánál gyújtják meg. Ez általában úgy történik, hogy a tavaly szentelt barkára tüzet csiholnak, és ennél gyújtják meg a gyertyákat, illetőleg az örökmécset. A templomi hagyománynak sajátos népi fejleményeként az istensegítsi asszonyok pimpóval, vagyis virágvasárnap szentelt ággal gyújtanak tüzet az elkészítendő húsvéti eledelek alá.

Nagyszombat, a húsvét ünnepét megelőző nap, a katolikusoknál a tűzszentelés ideje, melyet gyertya- és keresztvíz-szentelés, mindenszentek litániája (litánaia= könyörgés, rövid ima) éa a szentmise követ. A templomok mellett raktak ilyenkor máglyát, lángjával gyújtották meg az óriási húsvéti gyertyát. A tűz és a gyertya Krisztus jelképe, mely a feltámadás, remény és fény szültésére utal. A szentelt tűz parazsából főzték az ünnepi ételt, tettek az állatok ivóvizébe, vihar idején pedig tűzbe tették, hogy a villám elkerülje a házat.

A nagyszombatról vasárnapra virradó éjszakán zajlott a hívők különleges ájtatossága a jézuskeresés, istenkeresés, szentsír-keresés, ami nem más mint egész éjszaka való imádkozás és virrasztás. Régen egész Magyarország területén elterjedt volt a húsvéti határkerülés, határjárás, melyen főként férfiak vettek részt. Gyalog, lóháton énekszóval, nagy zajjal, esetleg imádkozva járták a falvak, városok határait, hogy a veszedelmeket és a gonoszt távol tartsák.
A legszebb és leglátványosabb esemény ezen a napon a feltámadási körmenet, amikor a falu legtekintélyesebb embere körbehordozza a feltámadt Jézus szobrát, miközben a zászlóvivő tömeg feltámadási énekeket énekel.Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

egy szumúró pénteki nap

 

Nagypéntek ünnepnapja van egész országba ezen fájdalmas napon elmélkedjünk el .menyire

bántottam meg ember társzamat azzal hogy gyűlölködök vele másik ember társammal ,gondoljunk

bele ezzel tettel is mi ostoroztuk meg feszített Jézus hány ilyen véres csapás érte ,mi

bűneinkért amit elkeltet szenvedni neki Jézusnak ahogy őt vérig ostorozzák .nem tudóm

ki emlékszik passió című filmre .én magam néztem csoporttal ezt filmet hogy ostorozik

meg feszített Jézust .átgondoltam mi emberek hány ilyen csapással adtunk neki mi hibáinkért,

meg annyi szenvedést amit elkelt tűrni neki hogy vérig ostorozzák értünk ,meg feszített

Jézust. bele gondoltam ép ezt filmet néztem Passiót néztem ép ostorozik őt ,mindenkinek

hibáért menyit szenved kereszten értünk .nekünk ne célpontunk ilyenkor nagypéntek kereszt

legyen hogy menyit kelet Jézusnak szenvedni értünk. el mondom ezt tetet szeretetből halt

meg értünk kereszten .így gondoljunk ő neki menyire értékesek vagyunk neki hogy ő élete-tét

adta értünk és meg halt kereszten mi bűneinkért szenved .

Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivévé ma közüllünk a mi édes urunkot és atyánkot, három óra után reggel. Ma nagypéntek lévén, mind a mennyei, mind a földi atyáinknak halálokot kell siratni. Az Isten mára halasztotta halálát urunknak azért, hogy megszentelje halálának áldozatját annak érdemével, aki ma megholt érettünk. Amicsoda életet élt, és amicsoda halála volt, hiszem, hogy megmondották nékie: ma velem lész a paradicsomban. Hullassuk bővséggel könyveinket, mert a keserűségnek ködje valóságoson reánk szállott. De ne azt a jó atyánkot sirassuk, mert őtet az Isten annyi szenvedési után a mennyei lakadalomban vitte, ahol a gyönyörűségnek és az örömnek pohárából itatja, hanem mi magunkot sirassuk, kik nagy árvaságra jutottunk. Ki sem lehet mondani, micsoda nagy sírás és keserűség vagyon itt miközöttünk még csak a legalábbvalón is. Ítéld el, ha lehet, micsoda állapotban írom ezt a levelet, de mivel tudom, hogy örömest kívánnád tudni, mint esett szegénynek halála, mind téntával, mind könyhullatásimmal leírom, ha szinte azáltal megszaporítom is keserűségemet.

Úgy tetszik, hogy az utolsó levelemet az elmúlt holnapnak 25-dik napján írtam vala. Azután szegény mind nagy bágyadtságokot érzett, igen keveset, de másként mindent a szokás szerént vitt végben, abban a gyengeségiben is az esztergájában dolgozott első aprilisig. Aznap pedig a hideg erősen jött reá, és annál inkább meggyengíttette. Másnap jobbacskán volt. Virágvasárnap a gyengeség miatt nem mehetett a templomban, hanem a közel való házból hallgatta a misét. A mise után amely pap odavitte neki a szentelt ágat, térden állva vette el kezéből, mondván, hogy talám több ágat nem fog venni. Hetfün jobbacskán volt, kedden hasonlóképpen, még a dohánt is megkívánta, és dohányzott. De azt csudálta mindenikünk benne, hogy ő semmit halála órájáig a háznál való rendben el nem mulatott, se meg nem engedte, hogy őérette valamit elmulassanak. Mindennap szokott órában felöltözött, ebédelt, és lefekütt, noha alig volt el, de mégis úgy megtartotta a rendet, mint egészséges korában. Szeredán délután nagyobb gyengeségben esett, és csak mindenkor alutt. Egynehányszor kérdeztem, hogy mint vagyon, csak azt felelte: én jól vagyok, semmi fájdalmat nem érzek. Csötörtökön igen közel lévén utolsó végihez, elnehezedék, és az urat magához vette nagy buzgósággal. Estve a lefekvésnek ideje lévén, kétfelől a karját tartották, de maga ment a hálóházában. A szovát igen nehéz volt már megérteni. Tizenkét óra felé étszaka mindnyájan mellette voltunk. A pap kérdette tőle, ha akarja-é felvenni az utolsó kenetet? Intette szegény, hogy akarja. Annak vége lévén, a pap szép intéseket és vigasztalásokot mondván neki, nem felelhetett reája, noha vettük észre, hogy eszin van. Azt is láttuk, hogy az intéskor a szemeiből könnyhullatások folytanak. Végtire szegény, ma három óra után reggel, az Istennek adván lelkét, elaluvék, mivel úgy holt meg, mint egy gyermek. Szüntelen reá néztünk, de mégiscsak azon vettük észre általmenetelit, amidőn a szemei felnyíltak. Ő szegény árvaságra hagya bennünket ezen az idegen földön. Itt irtóztató sírás, rívás vagyon közöttünk. Az Isten vigasztaljon meg minket.”

Maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készíttetett, és a keresztfára erősítette. Ez volt a felirat: „A názáreti Jézus, a zsidók királya!” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol fölfeszítették Jézust, közel volt a városhoz, héberül, latinul és görögül volt írva. A zsidó főpapok azért kérték Pilátust: „Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem azt, hogy azt mondta magáról: a zsidók királya vagyok.” De Pilátus azt felelte: „Amit írtam, azt megírtam!”

Amikor a katonák fölfeszítették Jézust, fogták ruhadarabjait és négy részre osztották, minden katonának egy-egy részt, majd a köntösét is. A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. Ezért megegyeztek egymás közt: „Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen.” Így teljesedett be az Írás: Ruhámon megosztoztak egymás közt, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek.

Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!” Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány.

Nagypénteki sirató

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk…
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh’se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.
Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

egy nagy hét történet

Mint még oly sok este, Húsvét előtt néhány nappal újra asztalhoz ül Jézus a tanítványaival, akik nem tudják, de érzik, hogy rendkívüli este ez… ennek az estének történetéből két mozzanatra szoktunk emlékezni: az egyik, hogy „vette a kenyeret”, a másik, hogy „a poharat is vette, miután vacsorált”… Pedig van egy harmadik mozzanata is ennek az estének, éspedig, hogy „ vette a kendőt és a tálat, körülkötve magát”…

Jézus beszédeiben gyakran helyet cserélnek a szavak. „Elsőkből lesznek utolsók”, „aki közületek nagy akar lenni, az legyen mindeneknek szolgája”… „Kis lak áll a nagy Duna mentében” – ez a kis lak több helyet foglal el az emberi szívben, mint a nagy Duna…
A „kis” szó egy másik szóra utal: az alázatra, amely most éppen fölemelkedik az asztalvégről, s szégyenpír és megszeppenő tekintetek kereszttüzében megindul a törlő és tál szolgálata, és saját keresztje felé…
„Jézus halála élesen két részre különül – mondja Pilinszky János. – Az egyik rész a BÚCSÚ liturgikus szépsége – a másik a KERESZT éjszakája”. Ennek az utolsó estének története a földi valóságot az örök élet időtlenségébe emeli. A véges ember és a végtelen Isten drámájának vagyunk tanúi.
„Mindvégig szerette őket” – szívet szorító, megrendítő ez a MINDVÉGIG: akkor is, amikor agóniájában alusznak mellette, akkor is, amikor szétfutnak, és csak egyedül János áll a keresztnél… Minden szava és cselekedete a MINDVÉGIG való szeretetéről beszélt. – EZT a Jézust akarja Júdás elárulni…

Jézus mindig meglepetésszerűen cselekszik, szavai, tettei mindig váratlanok. Egyetlen tanítvány sem volt hajlandó elvégezni a lábmosás megalázó szolgamunkáját, inkább mosdatlanul kezdenek asztalhoz ülni… És akkor váratlanul feláll valaki az aszatalvégen.
Micsoda alázattal, gondoskodó szeretettel lát hozzá és végez el mindent saját két kezével a drága Mester…
Ez a feladat rabszolgamunka volt, zsidó szolga nem is végezhette. Botránkoztató, példa nélküli, hogy a Mester teszi meg… Ő mossa saját alkotásainak lábait (Szíriai Efrém).
Ez több, mint egyszerű szolgálat, ez isteni üzenetet hordozó példa. Lábainkhoz lehajolva EGZISZTENCIÁNKAT mossa…
Mert az önként vállalt kereszthalálig szeretett minket. Ez a történet az Evangélium SZÍVÉHEZ vezet: a kereszthalálhoz, amire Jézus készül, amelyhez elválaszthatatlanul kapcsolódik feltámadása és megdicsőülése.

Jézus tette ellentmond minden szokásnak, ellentmond a józan észnek. Érthetetlen, megütköztető cselekedet. Csakúgy, mint kereszthalála… Pál így mondja: a kereszt szkandalon, megütközés, botrány és bolondság azoknak, akik nem hisznek!
Sem a keresztet, sem a lábmosást nem lehetett végbemenetelük pillanatában megérteni, csakis a Húsvét fényében. A Húsvét a kulcs az Evangéliumhoz!
Péter még nem érti, s ezt Jézus elismeri. Ezt a történetet a Nagypéntek és a Húsvét fogja neki megmagyarázni, mert ehhez húsvéti hit kell! Péter elszántan tiltakozik: az én lábamat semmiképpen nem mosod meg, soha! A megmosatás által kerülnek Urukkal sorsközösségbe a tanítványok, tehát ez ellen a sorsközösség ellen tiltakozik tudatlanul Péter…
Visszahőkölve kibuggyan belőle: Te Uram, az enyémet? Nem tudom rólad elképzelni. Inkább úgy kellene, hogy én a tiedet.
Talán előfordult már, hogy egy baráti vacsoránál ülve kiderült, hogy nincs víz az asztalon. Titokban mindenki azt reméli, hogy majd valaki feláll és végre hoz vizet. Iszonyú szégyen az, amikor a vendég áll fel vizet hozni.
A Mester áll fel vizet önteni a lábmosó tálba… Ezt az égető szégyent érzi Péter, amikor az ő lábára kerül a sor. Jézus nem kéri a szolgálatot, hanem cselekszi… Egy pillanat alatt az élet, a társadalom kivetettjeinek sorstársává, testvérévé válik. Nemcsak gyógyított, nemcsak vámszedők és bűnösök asztalát, de a megalázó munkát is megszentelte!
Péter nem is volna Péter, ha nem tiltakozna… Hogy az ő izzadt, poros lábait az Uraknak Ura mossa?! Ő nem akarja megalázni Jézust azzal, hogy ilyen tettet az ő részéről elfogadjon. Képes lenne bármire, csak most ne kellene odanyújtania piszkos lábát…
De Jézus nem dicséri meg Péter tiszteletből fakadó tiltakozását, le is korholja: „Ha meg nem mosom a lábadat, semmi közöd sincs énhozzám”. – Félelmetesen hangzik.
Most még nem érted, Péter, most csak annyit látsz, hogy térdelek előtted, de hadd mossam meg lábaidat, mert csak így leszel alkalmas arra, hogy te is megmosd a másokét. Tudd meg, hogy ha az én tanítványom vagy, neked is le kell hajolnod.
Tanuld meg, hogy csak a szolgálat által lesz közöd hozzám. Hiszen azért jöttem, hogy szolgáljak, és bennem meg kell látnod az Atya szolgáját. Értsd meg, hogy mindig abban szeretlek titeket, amit veletek cselekszem. Elmondom, mielőtt elvégeztetne, hogy amikor majd meglesz, higgyétek, hogy én vagyok. Megrendülésetek mélypontján is higgyétek!!
Ezt most még nem értitek. De el fog jönni az idő, amikor rádöbbentek: hogy én vagyok. Hogy én KI vagyok…

A lábak megmosásához hatalom kell! Mert az alázatban, a lemondásban van a nagyság. Ezt kell megtanulnunk az élet iskolájában. A szeretet: lemondások gyakorlása a végső, a teljes lemondáshoz, önmagunk átadásához.
Megy körbe Jézus a tállal, derekán a kendő, mossa a lábakat, mind a huszonnégyet… a Júdásét is… Noha Júdás szándéka ismert Jézus előtt. Júdás tragédiája az, hogy nem változott meg ettől a lábmosástól.
Megy körbe a kenyér, kézről-kézre, azután a pohár is, s a nagy csendben egyszer csak megszólal Jézus: ez az én testem.
Micsoda jel, micsoda vallomás… Érezzétek, én vagyok. Ha nem veszitek, semmi közötök sincs énhozzám… Vegyétek, egyétek, hogy legyünk egyek. Én tibennetek, ti azokban, akikhez lehajoltok. AZOK IS ÉN VAGYOK…

Péter elgondolkodik: ez igazságtalanság, ez mindenki feladata, csak éppen a Jézusé nem. És így igaz, csakhogy akkor Péter nem kap semmit abból, ami a Mesteré, akkor „semmi köze hozzá”.
Egy pillanat alatt rádöbben Péter: hiszen ez az EGYETLEN, ami vigasztal, hogy közöm van Hozzá! Sok rossz dolog történhet velünk, de a legrosszabb, ha nincs közünk Jézushoz…!
Figyeld meg az embereket, s meg fogod érteni: megmosatásra, megtisztulásra van égető szükségük.
Akkor Péter, a rá jellemző péteri lelkesedéssel ismét átesik a másik végletbe. Teljesen mossál meg…
Péter, Péter… Ha világosságban jársz, nem fogsz bepiszkolódni. Mert a fény az egyedüli, amit nem lehet bepiszkolni. És „Én vagyok a világ világossága”… Én vagyok a mennyből aláívelő fény, mely sokak tekintetét ég felé emeli. Péter, ha engeded, hogy a lábadat megmossam, tiszta fehér leszel, miként a hó… (A megmosatás: katarzis).
Jézus előre lát, túlnéz ezen az estén, melyet tanítványainak ajándékoz… Az élet és halál küszöbén áll, élete utolsó óráit is szolgálattal tölti, ennyire szerette övéit mindvégig…
„A világ a szeretet őrületében született” – mondja Simone Weil.
Nekünk, mai tanítványoknak is meg kell tanulnunk, hogy a megértést megelőzi az engedelmesség. Ha Ő, az Úr és Mester megmosta a tanítványok lábait, milyen jogcímen vonom ki magam a szolgálat, a lehajlás alól?
Jézusnak olyan nevet ajándékozott az Atya, amely előtt minden térdnek meg kell hajolni. Önként – vagy kényszerből.
És egyszer majd megértünk mindent. Ez ígéret. Addig be kell érnünk azzal, hogy utólag fog megvilágosodni minden. Ez az új lecke mai tanítványoknak… Onnan fog meglátszani, hogy tanítvány vagy, hogy a nálad kisebbnek szolgálsz. Értitek-e? – kérdezi Jézus. Amit tettem: példaadás, minta, útmutatás. Az én tetteim meg kell jelenjenek a te tetteidben. Nincs olyan szolgálat, amelynek kötelezettsége alól felmenthetném magam… Ez a tanítványnak nem alternatívája, hanem kötelessége.
Pétertől a többi tanítványhoz fordul Jézus, feleletet várva a drámai kérdésre – de ők az evangélium tanúsága szerint végig hallgatnak. Némaságuk azonban nem jelenti a történtek megértését. Eddig hallgattak, meghúzódtak Péter és Jézus párbeszédének árnyékában. Amit Jézus tett, számukra is új, meglepő, felforgató, mint Péternek.
De ez a példa nem egy szertartás ismétlését írja elő, hanem a szolgálatot. Értitek? ez annyit jelent: „Kövess engem”.
És csak akkor vagy tanítvány, ha követed Őt. Ha nem vagy hajlandó minden áldozatot meghozni, van-e értelme annak, hogy őt Úrnak és Mesternek nevezed?
A követéssel, a szolgálattal nem felebarátodnak tartozol, hanem Jézusnak!
Miért teszünk meg mindent, csakhogy ne kelljen engedelmeskedni?…
Ezen a vacsorán Jézus különös módon nyitotta meg önmagát. Testét, vérét, halálát. Mert az ő lényét nem élettörténetéből, hanem halálának történetéből lehet megérteni. Nem az evangéliumok magyarázzák halálát, hanem halála magyarázza az Evangéliumot…
Júdás nem előzte meg őt. Mire a Sátán megnyerte magának Júdást, Ő már átadta magát. Jézus eléje megy az eseményeknek.

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

húsvéti nagy készülődés bent

 

Hét elejétől készültünk húsvéti ünnepekre ma foglalkozáson tojásokat vágtunk ki papírból,

körbe rajzolták ifjoncok tojást ki színezték ki festették. mindenkinek nagyon szépre sikerült,

legszebb papírból készült festet tojásokat foglalkozás után kiraktam ablakunkba ,mindenki,

aki ara jár csodálkozhat benne mi hogyan készültünk húsvéti ünnepre .tojás festés papírból,

pedagógus Marika néni könyve onnan vettük ötlet ma ő tartotta nekik foglalkozást ,meg,

Mancika néni meg később én is befutottam ,be segíteni mai foglalkozásba ,akkor készen,

voltak húsvéti festet papírból készült tojás nagyon szép lett összes ifjoncnak tojása így,

mindenkinek kint lesz húsvéti papírból készült tojása ,vagy ablakba tekinthetik meg vagy,

vagy nappali foglalkozás benti hirdető táblán tekinthetik meg .húsvéti ünnepek alatt nem,

lesz nappali foglalkozás nálunk se .ünnepek alatt nagyhét 3napja lesz gondotokba foglalva,

mi is történt azon 3nap ezek lesznek ünnepek alatt meg magamról ,írok húsvét hétfő egy,

hagyományról írni ezek lesznek ünnepek alatt naplómba ,érdemes velem tartani ünnepek,

alatt is . Amíg készültünk bent húsvéti ünnepekre ,készítettünk ma egy sajtos pogácsát,

Zsanett vette ki benne részét pogácsa készítésbe ő gyúrta többiek szaggatták ki bogácsa,

formára Tamás is benézet közénk kicsit nem sokáig mart köztünk mert mindig beteg,

ha jobban lesz újból járni fog nappali foglalkozásra .bogácsa annyira jóra sikerült,

összes el is fogyott nekem is nagyon ízelt. én amivel készülnöm kelt azt fel is,,

olvastam foglalkozás keretébe az épen egy húsvéti mese lenne és nagyon tetszett,

mert ők nagyon szeretik mesét de húsvét ünnepek előtti foglalkozáson mindenki,

annyira jó érezte magát sok volt nevetés is .meg szintetizátoros zene is volt Lacika,

gondoskodót erről. nekem annyi dolgom lesz bent hogy ki rakom ablakba húsvéti,

papírból festet tojásokat .hétfőn készítettünk igazi festet cékla vízbe főt tojást azok,

szépre sikerült mindenki haza vihette festet tojást .délbe mentünk haza .holnap már,

nagycsütörtök eszménye lesz naplómba mi történt akkor azon fogunk elmélkedni azon,

napon érdemes akkor velem tartani .ünnep alatt tartsanak velem minden nap itt várom,

önöket .

Hozzávalók

Elkészítés

  1. Az élesztőt egy kevés cukorral 2 dl langyos tejben felfuttatjuk. A lisztet, 1 db tojást, a sót, a cukrot, a felfuttatott élesztőt, az olíva olajat, a maradék tejet jól összegyúrjuk. Letakarva 40 percig kelesztjük. A gyúrást és a kelesztést készíthetjük kenyérsütő gépben is, kihagyva a sütési fázist.

  2. Amíg kel a tészta, lereszeljük a sajtot és megolvasztjuk a margarint. A megkelt tésztát téglalap alakúra nyújtjuk, megkenjük olvasztott margarinnal, és megszórjuk reszelt sajttal.

  3. Ezután hajtogatjuk a következő módon: A tésztát képzeletben vízszintesen harmadoljuk, majd a felső harmadot behajtjuk középre, erre pedig ráhajtjuk az alsó harmadot. Ugyanezt megcsináljuk függőlegesen is, először behajtjuk a jobb oldali részt, majd rá a bal oldalit is. 20 percig kelesztjük, majd kinyújtjuk, újra megkenjük margarinnal, megszórjuk reszelt sajttal, hajtogatjuk, és megint pihentetjük 20 percet.

  4. A hajtogatott tésztát 1 cm vastagra kinyújtjuk, majd pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A pogácsákat a tenyerünk között kissé megsodorjuk, hogy magasabb legyen. A tetejét megkenjük felvert tojással, és megszórjuk reszelt sajttal. Sütőpapírral bélelt tepsiben, 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük.

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen