a közöséghez tartozás

Kicsit elmélkedést készültem ma a közösségről mert nagyon fontos hogy ember ,

tartozón valaki egy közösséghez .aki tartozik egy közösséghez az érzi azt dolgot,

hogy ő tartozik valamelyik közösséghez ,de amikor ő véletlen meg szorul az,

illető és baja van tud valakihez fordulni aki őt meg segíti baja-van illetőnek ,és,

segítenek rajta azon emberen aki bajba került .mi emberek közösséghez tartozó,

emberek vagyunk aki mindent meg oldja dolgokat másik ember bajba kerülne.

Vegyem magam hány olyan helyen meg fordulok ahol ki alakul egy kis közösség,

és úgy mondva elkezdi másik ember meg segítésébe ez egy olyan szép gesztus,

másik ember felé .én amikor rosszul voltam és el vittek mentővel azt se tudták,,

azok emberek mi van velem elkezdtek érdeklődni másik ember társa után mi van,

velem , meg mondták neki jól van akkor nyugodtak meg .alapítvány is olyan,

bajba voltam és feküdtem kórházba ők az nap elkezdtek aggódni hogy mi is,

leehet velem ennyire jó közösséghez tartozik egy ember vegyünk egy nagyon,

fontos dolgot egy közösségből a szeretet az egy olyan dolog egy közösségbe,

ami nagyon fontos elem másik ember társam felé . Szeretjük másik ember,

társamat aki kötődik hozzád és segít mindenbe neked bajba kerülsz életbe .

,

Amikor úgy alakul helyzet hogy jól meg ismerte 2ember magát elmélyül,

addig helyzet 2jük között közös legyen sok mindenbe akkor úgy mondják ,

egyek mindenbe örökre össze tartozik az embereke .akit ugye elkezdünk,

félteni azt ellátjuk dolgokkal és meg segítjük baja van ,ez olyan dolog amit,

közösség is meg oldja másik segítéségre fordul .van olyan helyzet amikor,

közösségbe ép segítséget kér neki álljuk meg hallgatjuk .nagyon jó pl mondok,

ez most ép nem közösséghez be illő de mindenkivel elő fordul bajba van és,

nem akar segítséget kérni inkább úgy van vele fór-ni akar saját levébe elkezd,

mindenbe törni fejét ki alakul néha butaság fejébe nálam fordul elő néha,

de én mint közösséghez tartozok látják bajba vagyok segítenek rajtam .hány,

ember úgy oldja helyzet aki tartoznak valakihez kel segítséget meg oldják,

és bajba van meg hallgatja ,és meg köszöni segített neki ez olyan dolog közösség,

építő formáló ez másikon segítek bajba van .

engem  lehet látni
engem lehet látni

szegény fiú 3rész

Mikor a Szegény-fiú fölébredt nehéz, nyomasztó, izzadt álmából, egyedül ült a nagy asztalnál. Hajnal volt. A szobában szolgák sürögtek. Ajtó, ablak nyitva. Söpörtek. A székek fölfordítva az asztalra voltak állítva. A levegőben csak úgy szállt a por.

Szegény-fiú fölkelt és kiment a bástyára. Gyönyörű, napos tavaszi reggel volt. A nap éppen akkor kelt föl a szomszéd hegy mögül, a völgy fűszálain csillogott a harmat, madárdal csattogott mindenfelé.

Szegény-fiú magába szívta a friss, virágillatos, reggeli levegőt és most megint könnyűnek érezte a szívét Nem emlékezett másra, csak a tegnapi kellemes estére és a titokzatos királynőre. És önkéntelenül dal fakadt az ajkán. Énekelt a rejtelmes, fátyolos királynőről, a boldogság kelyhéről, a gyönyörűség kastélyáról. A víg lakomáról, az édes zenéről, a lepke táncról és megrészegedett a saját hangjától. Nem is tudott másra gondolni, csak hogy minél hamarabb köztük lehessen.

Aztán lement a vár kertjébe és végig kóstolta az ott pompázó gyümölcsfák édes gyümölcsét. Aztán lehevert egy nagy, lombos fa alá és a madárdal édes álomba ringatta.

Mikor felébredt, már esteledett és egy díszes ruhájú szolga jött érte: A kastély ura alázatosan kéri, szíveskedjék megtisztelni szerény asztalát.

Szegény-fiú követte a szolgát. Belépett a nagy terembe. A púpos hajlongva jött üdvözlésére.

Aztán minden épen úgy esett, mint az előtte való este. A lakoma, a zene, a tánc, az éjfélig való türelmetlen várakozás és az éjféli óraütés nagy, tikkadt, feszít csendje – minden úgy történt .Mikor a királyn%C

elenörzés felém

Mikor a várkapu becsapódott Szegény-fiú mögött, egy pillanatra végigvillant az eszén: hátha mégis az ördögé ez a kastély? Borzasztó még elgondolni is. De ez csak egy pillanatig tartott. A körülötte csengő vidám kacagás, csevegés, zene hamar derültebb gondolatokra bírta.

A vár tágas udvara tele volt daloló, kacagó, táncoló cselédnéppel. Az udvar közepén óriási hordóféle állott fehér márványból, melyből szüntelenül csorgott az aranyszínű bor. Az udvar egyik sarkában nagy, lobogó tüzek fölött ezüst nyársakon sült az illatos cigány pecsenye. Mindenfelé friss tánc, vidám kurjantások.

Szegény-fiú és kísérői áthaladtak az udvaron és egy drágakövekkel kirakott ezüstajtón át hatalmas terembe léptek.

Az ajtónál egy kis púpos emberke jött Szegény-fiú elé és nagy tisztelettel üdvözölte. Igen előkelő, aranydíszes fekete köntös volt rajta, de valahogyan sehogy sem illett rá. A fején koronaszerű díszt hordott, de az mintha nagy lett volna neki, úgy lötyögött rajta. Az oldalán kard lógott, de mintha nem lett volna hozzászokva a viseléséhez, úgy fityegett a derekáról s minduntalan belébotlott. Szegény fiúnak a falujabeli boltos jutott az eszébe, mikor meglátta: mintha arra hasonlított volna. A púpos alázatos meghajlással lépett eléje, aztán tiszteletteljes tartózkodással nyújtotta feléje a kezét.

– Üdvözlöm Nagyságodat házamban! – mondotta édeskés lágy hangon – méltóztassék megtisztelni szerény asztalomat.

A hangja, a kezefogása valami hideg, nyálkás borzongást keltett Szegény- fiúban. A púpos kezénél fogva a terem közepén álló asztalhoz vezette. A királynői alak, aki idáig vezette, elvegyült a többiek között.

Szegény-fiú körülnézett és az első pillanatban szinte elvakult a nagy ragyogástól, amely körülvette. Köröskörül arany gyertyatartók, tengernyi csillogva égő gyertya mindenfelé. A terem szinte nappali fényben úszott. Az asztal roskadozott a csodálatosnál csodálatosabb virágok, gyümölcsök, korsók és serlegek alatt. Az asztalfő üres volt.

A púpos odavezette Szegény-fiút az asztalfőtől jobbra eső székhez, megkínálta üléssel, letelepedett vele szemközt és hármat tapsolt.

A terem láthatatlan ajtajai felpattantak, ezüstös fehér ruhájú szolganép özönlött be és drágamívű tálakon ismeretlen zamatú csodálatos ételeket rakott a vendégek elé.

Hófehér köntösű, rózsásarcú kis apródok szüntelenül töltögették a serlegeket. Láthatatlan muzsika zsongott valahonnan, időről-időre, illetve szellő frissítette föl a levegőt és felülről, láthatatlan kezekből rózsa és gyöngyvirág-eső permetezett alá.

Szegény-fiú evett és ivott és jóllakott. Nagyon jónak és kellemesnek talált mindent és nagyon jól és kellemesen érezte magát. Táncosnők jöttek be és kápráztató fátyoltáncot jártak. Aztán a többiek is táncra kerekedtek. Szegény-fiú ezt is szépnek és érdekesnek találta és tetszéssel nézte, de ebben ő maga már nem vett részt.

Aztán egyszer hirtelen úgy érezte, hogy már nagyon régen, hosszú napok óta ül itt. Hirtelen jobboldali szomszédjához fordult, egy csillogó lovaghoz:

– De hát a boldogság merre van?

Amaz csodálkozva emelte rá szemét.

– Boldogság? Mi az? Ostoba kérdés! Egyél, igyál és dalolj. Lakoma és mulatság, ez az élet. A többi ostobaság. Ezzel fölkelt és otthagyta Szegény- fiút a faképnél.

Szegény-fiút ez a felelet nem elégítette ki. Fölkelt és megszólított egyet a táncoló leányok közül.

– Azt mondták nekem, hogy ez itt a Boldogság vára. A boldogságot akarom. Mondd, merre van? Hol találom?

A leány ránézett és elnevette magát. Azután megfogta a kezét és magával vonta.

– Boldogság? Gyere táncolni, ez a boldogság. A többi mind bolondság.

Szegény-fiú bosszúsan rántotta ki a kezét a leányéból és sarkon fordult. Hát mind csak ennyit tudnak? Ez bosszantó. Ezért jött ide?

Ebben a pillanatban valami kellemetlen borzongást érzett. Megfordult. A púpos állott mellette.

– A boldogság? Szolgálhatok Nagyságodnak? A boldogság itt van.

Azzal karonfogta Szegény-fiút és visszavezette a helyére. Maga is leült vele szemben. Kényelmesen hátradőlt a karosszékben és elnevette magát. Mikor aztán Szegény-fiú türelmetlen tekintetét látta, csendes, szinte gúnyos mosollyal az asztalfőre mutatott:

– Itt! Itt a boldogság.

Szegény-fiú szeme mohón villant oda. Az asztalfőn, ahol eddig senkit sem látott, nagy aranytrónuson valaki ült. Valami elmosódott, árnyékszerű, mégis szinte hódító alak. Egy csodálatos királynő. Az egész alakot, koronájától lábahegyéig valami ködszerű fátyol burkolta. Arcán is fátyol lengett. Mozdulatlanul ült és kezében piciny aranykelyhet tartott. Az egész alakból semmit sem lehetett határozottan látni. Szegény-fiú mégis kimondhatatlan szépnek és rejtelmesnek gondolta. Egy pillanatra sem tudta többé levenni róla a szemét.

Fölugrott, hogy közeledjék feléje. Ebben a pillanatban a púpos hideg, nedves érintését érezte a kezén.

– Hohó! Megálljunk! Nagyságodnak várnia kell. A királynő csak éjfélkor áll szóba az ő szolgáival. Csak akkor nyújthatja oda nekik a boldogság kelyhét. Addig csak igyunk és mulassunk.

Szegény-fiú leült a helyére és maga elé nézett. Egy falatot, egy kortyot sem tudott lenyelni többé. A körülötte imbolygó, zsibongó élet nem vonta többé a szemét. Csak úgy ült mozdulatlanul, szótlanul és várta nagy türelmetlen, egész lélekből álló várakozással várta az éjfélt.

Egyszer aztán éjfélt ütött a vártorony órája. A zene egy pillanat alatt elhalt, a táncoló párok szétsimultak, a gyertyák kialudtak. Csak egy nagy, csodálatosan piros fénypont világított az egész teremben: a kehely a királynő kezében. Az egész társaság egy nagy kört formált Szegény-fiú, a királynő és a púpos körül. Szegény-fiú reszkető térddel állott föl és egy lépést tett előre. A rejtelmes királynő megmozdult és feléje nyújtotta a kelyhet

. – Igyék Nagyságod! Ez a boldogság kelyhe! – suttogta a púpos. A hangja rekedtes, alattomos, kárörvendő volt.

Szegény-fiú nem ügyelt a púposra. Kezébe ragadta a kelyhet és mohón, sebesen, gondolkozás nélkül nagyot-nagyot ivott belőle. Csodálatos ital volt. Alig érte ajkát az első csepp, átvonaglott rajta valami nagy, emberfeletti boldogság érzése. Áthatotta az az érzés a lelkét testét, és legkisebb porcikáját. A vére dalolva száguldott ereiben a szíve énekelt.

– Ez a boldogság! Ez a boldogság! – susogta mellette a púpos, és halkan, megelégedetten nevetett.

És Szegény-fiú ebben a pillanatban valami véghetetlen, sivár, fojtó undort érzett. Hatalmas erővel szakította le ajkáról a kelyhet. Undorító édességet érzett a szájában. A kehely fenekén valami piszkos, átható, moslékszagú folyadék lötyögött. Szegény-fiú nyomorultnak, piszkosnak és boldogtalannak érezte magát és a legelhagyatottabbnak a világon.

A kehely kisiklott a kezéből és darabokra tört a földön. Most látta csak, hogy piszkos, ételmaradéktól ragadós cserépbögre volt.

Szegény-fiú kétségbeesetten nyújtotta ki karjait az asztalfőn ülő királyné felé. És ijedten sikoltott fel. Valami sötét, pókhálószerű fátyol siklott előtte a földre, egy ködszerű fehér folt emelkedett föl és távolodott, távolodott egyre. A trón üres volt.

Szegény-fiú rémülten nézett szét maga körül. Az egész társaság ott állt körülötte egy nagy körben. Mindegyikük kezében ugyanolyan piszkos cserépbögre, mindegyikük itta, szürcsölte mohón és mindegyikük arcán ott vigyorgott a nagy, félreismerhetetlen utálat torzulása.

Középen pedig ott állt a púpos és vigyorogva dörzsölte a kezeit. Szegény-fiú kétségbeesve borult le az asztalra. Nehéz zokogás tört föl a szívéből. Siratta magát, a boldogságot, az életet, mindent.

nyári munkálatok otthon

El kezdődőt idei nyári munkálatok kertekbe vagy épen otthoni dolgokkal van elfoglalva ,

emberke ,vagy épen elkezdőt nyári pihenése ,és azért is vannak el foglalva az emberkék,

mi nálunk elkezdőt nyári munkálatok nálunk is alapítvány szüleinek is biztos azért is,

nem igazán tudunk össze jönni egy kicsit beszélgetni valamikor hallatom mondták nekem,

egyik régi ifjoncunk veronika jobban van elvileg most már elvileg amikor nagyon jól,

lesz akkor elfog nézni közénk .én már nagyon várom azt pillalantot újból lássam őt ,

én ,szerintem minden alapítvány tagok várják azt pillalantot mikor lásuk. Tanév záró ,

ünnepség óta nem volt időnk össze jönni nagyon el vagyunk foglalva. Folyamatosan intézem,

azt hogy helyi lapunk adjon le havonta tudatosítson rólunk mi meg próbáljuk havonta el,

küldeni egy Csiket de néha közöltek rólunk most meg próbáljuk és adunk esélyt magunknak,

hátha majd többször közölnek rólunk valamit ,mi el készítsük Csiket bele egyeznek .

Múlt héten azért nem tudtunk össze jönni igen csak el voltunk foglalva ,én meg azon héten,

ép akkor volt ő Úrnapi készülődésünk akkor nagyon el vagyok foglalva sátor építésékkel,

így ha úgy határoztak volna akkor ők azon héten tudtak volna meg beszélést tartani nélkülem.,

Rég volt olyan estünk hogy ép akkor amikor össze jövetel volt dolgom akkor úgy történt,

én elő készítem szülőknek kávét ők akkor beszélgetek jót én meg akkor intéztem dolgomat,

az meg nem történt sok sor legtöbbször itt voltam velük meg beszélésen .most nagyon ,

el vagyunk havazva így nagyon ritkán van időnk össze jönni meg beszélni dolgokat ,

hamarosan tervünk szerint lesz szombati össze jövetel mert tárgyaltam elnökkel ez ügybe,

de nem tudtuk hogy mikor is lesz mindenkinek egy kis ideje meg beszélni dolgokat.

Elnök terve össze jövetel egy 2hét múlva akarja össze jönni beszélgetni dolgokról .

mert július 21ei hét sajnos nekem az hét nem jó mert én akkor megyek piheni,

és ő szereti azt én pihenek mások pihenjenek tudnak .engem úgy van mindenki ,

aki ismer pihenjek valamikor most itt lesz alkalom 21én júliusba azért nem,

tervezünk akkorra semmit .így van elnök is én szerintem hagy pihenjek azért nem,

tervezünk semmit arra hétre én is 26án valamikor érkezek haza pihenésből így,

azért nem tudunk össze jönni meg beszélni dolgokat .meg szerintem akkor más is fog,

piheni . Az össze jövetelünk elöt írni fogom mikor lesz-nekünk jövetelünk nyáron,

érdemes velem tartani minden nap itt naplómba .

a takaríkoskódásom

Kicsit magamról írok milyen vagyok ezzel nem igazán foglalkoztam már rég óta illik hogy,

meg ismerjenek menyit változtam azóta amióta elindítottam naplómat .minden emberbe van,

olyan tulajdonság amit szoktak örökölni szülőktől .nálam kicsit ellenkező dolog hogy én,

nem igazán örököltem szemit, mert élnek szüleim ,de van olyan dolog hogy meg beszélünk,

dolgokat hogy így kéne elvégezni ,erre mondok valamit meg kértek szüleim intézek egy,

,

dolgot el mert nekem tudják jobban el tudom intézni dolgot .mondtam mondjátok mit,

szeretnétek el intézzek el mondják nekem nagyon sok szít törmelék újítás miatt intézd,

el nekünk mondtam nekik jó van .el mentem meg beszélni az nap le tárgyalni hogy,

tüntessék el nekünk el mondta nekem az illető akit felkértem segítsen ebbe dologba.

El mondta nekem hogy mennyibe fog kerülni nekem .én tovább itatódtam hírt szüleimnek,

ennyibe kerülni ez dolog közlik hogy nem drága te én nem vagyok engedelmes inkább,

úgy vagyok hogy másképp végzem dolgokat .most ellenkezője történt képzeljék el ,el,

intéztem dolgot hogy el szállítva gyorsan át gondoltam helyzetet ez ügybe hogy tudnám,

meg oldani helyezettet takarékoskodni képzeljék tegnap az nap amikor úgy voltam vele,

meg lépem ezt dolgot magam meg oldani beszéltem hogy jó lenne fel tölteni kis lyukat,

,

de mondták maradni sít azért fizetni ,de én már jobban át gondoltam ezt helyezettet gyorsan

neki láttam dolgoknak hogy eltűnjön sít és ne keljen annyit fizetnünk úgy voltam vele.,

De ez már egyéni döntésem volt és nem igazán tudták szüleim ezt meg merem tenni,

hogy nem kel szemit fizetni sít el takarításért .látták hogy nézd már gyerek lyukakat ,

el takarítom sít-el és azt vették észre később hogy kicsit sok sít -ből nem igazán ,

maradt neki amit ki kéne vinni .el kezdték nekem hogy megint menyire takarékos vagy,

nem gondoltam volna .nagyon sok szór ellenkezőjét teszem amit mondunk egy másnak,

szüleimnek és később veszik észre hogy más kép tettem dolgokat beszéltünk és rá ,

jönnek akkor megint fiaknak jó döntése .el mondom maguknak én nem azért írtam ,

ezt hogy magamat agyónra dicsérjem .rá jönnek azért emberek akik eddig nem ,

ismertek engem tényleg igaza van egyes dolgokba így cselekszik .

Szegény-fiú és Kemény-legény 2része

Ment, mendegélt Szegény-fiú, három nap és három éjjel meg sem pihent, csak ment mindig előre az országúton. Hanem azért valami nagyon messze nem jutott, mert minden percben meg kellett állnia, annyi volt az új látnivaló. Az országút mentén virágok nyíltak, mindenféle ismeretlenek; azokat meg kellett nézni. Az égen furcsa felhők úszkáltak, nem olyanok, mint az otthoniak: azoknak utánuk kellett nézni, hova-merre mennek?

Emberek jöttek-mentek az úton, ismeretlenek: azokkal szóba kellett állni. Erdők, folyók, faluk mellett vitt az út: csupa érdekes újság. És Szegény-fiút minden érdekelte. Így aztán hamarosan azon vette észre magát, hogy a kenyérből már csak egy darabka száraz héjjá maradt.

– No! – gondolta magában, mikor elfogyasztotta az utolsó falatját, és egy útszéli vadrózsabokor mellett lehajtotta a fejét az üres tarisznyára – most már igazán történni kell valaminek. Holnap megtalálom a szerencsémet.

Reggel, pacsirtaszóra, vidáman ugrott talpra és vígan indult az útnak. Ment, ment pihenés nélkül, egész nap, végre estefelé megpillantott nagymessziről valami nagy magas épületet, valami várfélét.

– No, ott a szerencsém! – gondolta. Vidám nótára gyújtott és sebesen kezdett lépegetni. A várkastély tornyai, hatalmas bástyái, szépséges színes ablakai csak úgy csillogtak a naplementi fényben. Már egészen közel jutott a várhoz, mikor valami sötét csapatot látott jönni a vár felől.

Harmincan-negyvenen lehettek. Valamennyin barna barátcsuha lógott, arcuk a kámzsában rejtőzött, kötél feszült a derekukon, a kezükben hosszú, görcsös bot. Félhangon mormoltak valami egyhangú imádságot vagy éneket – szöveget, dallamot nem lehetett megkülönböztetni. Elől hatalmas temetű férfi haladt. Nagy, csontos testén csak úgy lötyögött a szőrcsuha. Nagy, villogó szemei kiszúrtak a csuklya homályából.

Mikor a szegény fiúhoz értek, a nagy, csuklyás ember megállt, leszúrta előtte a botját a földbe és megkérdezte:

– Ki vagy, ifjú ember és hova tartasz? – Szegény-fiú megmondta, hogy hívják és hogy a kastélyba igyekszik, ott akarja megtalálni a szerencséjét.

– Megállj, boldogtalan! – kiáltott a csuklyás ember tompa, fáradt, ijesztően mély hangon. – Egy lépést se tovább, ha kedves előtted az örök üdvösséged. Ez a ház itt az ördög kastélya. Aki belép, örökre eljátszotta a lelkét. A bűn és csábítás lakik falai között. Szép hazugságok édesgetik a tapasztalatlant és kifosztják mindenből. A lelkedet, a lelkedet szívják ki, ha oda belépsz. Fuss, fuss azonnal! Minden pillanat halálod lehet!

Szegény-fiú álmélkodva hallgatta ezt a beszédet és nem felelt egy szót sem. Azt gondolta magában, hogy ez nagyon érdekes dolog. Bizony az a kastély ugyancsak veszedelmes lehet, ha ugyan az öreg igazat beszélt. De hátha csak meg akarja téveszteni? Talán az irigység beszél belőle, mert fél, hogy megtalálja odabenn a szerencséjét. Meg aztán, ha igazat mond is, azért érdekes volna megnézni azokat a szép hazugságokat, amikkel odabenn csábítják az embert. Azért még nem kell hinni nekik, ha a szépségükben gyönyörködik is az ember. Nagyon érdekes lehet az ördög kastélya! Kár volna közelebbről meg nem nézni. Majd vigyáz magára. Szinte bűnnek érezte volna, hogy elmulassza ezt a ritka szerencsét.

Nem szólt egy szót sem, csak elindult a vár felé. A csuklyás ember égre emelte a kezét és felordított:

– Jaj neked, jaj neked, szerencsétlen ifjú! – Azzal megindult a menet újra, vissza se nézett egy se közülük.

Szegény-fiú pedig ment nagy kíváncsian tovább és közeledett a várhoz. Az út most elkanyarodott és egy völgyön vezetett át. Amint leért a völgybe, megint embereket pillantott meg, akik a vár felől jöttek. Hanem ez a csapat ugyancsak máskép festet, mint az előbbeni. Már messziről megütötte a fülét vidám, könnyed énekük. Víg párok voltak, pompás aranyos ruhába öltözött lovagok, délcegek, ragyogók, koszorú a fejükön és lenge fátylú, piros és fehér köntösű leányok, aranyos hajuk kibontva lengett utánuk. Táncolva közeledtek, csupa dal, kacagás, élet volt az egész menet.

Elől egy magas, királynői termetű hölgy haladt egyedül, a fején aranykorona, kezében hatalmas, hosszúszárú, sötétpiros rózsa, mint egy királyi pálca. Vakító szépségű arcát Szegény-fiúra emelte és szeme szemébe fúródott. Szegény-fiú hirtelen elvesztette eddigi biztonságát, megzavarodott, gyöngének érezte magát és már-már térdre roskadt a jelenés előtt. Hanem az elkacagta magát, meglegyintette a rózsaszállal Szegény-fiú arcát és megszólalt zengő-bongó, muzsikáló hangon, amilyent egyszer álmában hallott Szegény-fiú:

– Üdvözlégy, testvér, üdvözöllek a boldogság kastélya előtt. Régóta várunk. Itt a helyed köztünk, jöjj velünk.

És még mielőtt Szegény-fiú egyet is gondolhatott volna, kézen fogta a ragyogó hölgy és magával vonta. Az egész csapat megfordult és elindult a vár felé.

Az út mentén piros liliomok nyíltak és amint a menet haladt, maguktól meghajoltak és eléjük borultak.

Szegény-fiú úgy érezte, mintha álmodna. Egy percig sem kételkedett azon, hogy mindez való. Egy-egy percre fölmerült lelkében a kámzsások csapatja, megcsendült a fülében a csuklyás ember riasztó hangja, de egy pillantás a körülötte ragyogó arcokra és többé nem gondolt semmire. Ment velük.

Már egészen odaértek a várhoz. A nagy, díszes kétszárnyú várkapu döngve csapódott kétfelé és Szegény-fiú riadtan szökött hátra. A kapuból egy csúnya, félmeztelen csapat özönlött kifelé. Elkínzott testű, beesett arcú, vánszorgó férfiak, egész ruházatuk egy durva szőr-öv a derekukon. Kezükben szöges korbács, azzal ostorozták szüntelenül meztelen hátukat, vállukat. Nem néztek se előre, se hátra, görnyedten szaladtak kifelé a kapun. A legutolsó megállt Szegény-fiú előtt. megforgatta feje fölött az ostorát és rekedtes, lélekátjáró hangon kiáltotta:

– Vezekeljetek! Vezekeljetek! Bűnösök! Nyomorultak! Vezekeljetek!

Azzal lecsapott magára az ostorral és rettentő lépésekkel indult a többi után. A várkapu szörnyű csattanással becsapódott.

Szegény-fiú dermedten nézett a távozók után. Most egy pillanatra úgy tetszett neki, mintha nem is volnának félmeztelenek, hanem fehér köntös borítaná őket. A kezükben mintha pálmaágak lengenének ostor helyett. Riadtan fordult meg és társaira pillantott. Majdnem felsikoltott. Vigyorgó csontvázak csoportja vette őt körül. Társnője, a ragyogó, királynői alak, undok, vigyorgó, ínyetlen szájjal nézett rá és rettentő feje körül kígyók tekergőztek a korona helyén. A vár maga is úgy tűnt fel most szeme előtt, mint egy sötét, mogorva börtön, barátságtalan, csupasz kőfalakkal, szűk, pincelyukszerű ablakaiból kicsapó kísérteties vörös fényekkel.

Megingott. Egy lépést tett a vezeklők után. De úgy érezte, hogy szédül, tántorog. Lehunyta a szemét.

Bársonyos, puha kéz simogatását érezte az arcán. Mire kinyitotta a szemét, minden a régi volt. Bűbájos társnője karon fogta és úgy vezette előre. A vár hívogató szépségében emelkedett égnek.

Társnője most a várkastély kapuja elé lépett és megütötte a kezében tartott rózsával. A kapu csengve tárult ki. A ragyogó királynő kézen fogta a Szegény-fiút és beléptek a titokzatos várba.

Szegény-fiú és Kemény-legény 1része

Valamikor réges régen, amikor még olyan dolgok is történtek a világon, amiket mostanság el sem akarnak hinni az emberek, valahol messze-messze, élt egyszer egy szegény özvegyasszony. Ennek a szegény asszonynak volt két derék legényfia, a nagyobbikat úgy hívták, hogy Kemény-legény, a kisebbiket meg úgy, hogy Szegény-fiú. A kisebbikre onnan ragadt rá ez a nevezet, hogy egész nap csak heverészett és szundikált, vagy nézte az Isten szép egét, ha meg szólt neki valaki és korholta a lustaságáért, akkor egyre azt hajtogatta, hogy ő milyen boldogtalan, milyen szegény fiú, milyen hiábavaló az ő élete; meg, hogy azért majd meglátják, mi lesz még őbelőle! Gazdag ember, nagy úr, hatalmas, talán még király is. Persze, hogy csak nevette minden ember és szidták mint a bokrot. Kemény-legényt meg azért hívták így, mert reggeltől napestig nagyon keményen dolgozott. Míg az öccse a bokor alatt hevert, az ő keze alatt csak úgy égett a munka. Szegény anyjuk szidta is eleget a kisebbiket, elmondta naplopónak, zsiványnak, földterhének, hogy henyél naphosszat és pusztítja a drága kenyeret, a bátyja verejtékét. Hasztalan. Szegény-fiú azért meg sem mozdította volna még a kisujját sem a dologra. Az anyja meg, hogy-hogy nem, azért mégis csak ezt a haszontalant szerette jobban. Talán mert ez jobban tudott szépen nézni rá, meg szebben tudta mondani, hogy édesanyám! A másik fiú, hiszen nem is érkezett az effélére: tele volt a keze dologgal reggeltől estig.

Egyszer aztán a szegény asszony ágynak esett; érezte, hogy meg kell halnia. Meggyónt, megáldozott, elbúcsúzott szépen a két fiától, megáldotta őket. Aztán elővett a feje alól egy piros kendőt és így szólt a nagyobbik fiához:

– Édes fiam, Kemény-legény, teneked mondom el az én nagy gondomat. Itt van ez a gyámoltalan öcséd, ezért öl engem az aggodalom. Téged nem féltelek, édes fiam, hanem ez, tartok tőle, nem ér jó véget. Tudom, ha én nem leszek, nem lesz nyugta melletted. Hát édes fiam, te jó fiú vagy. Nézd, itt ez a piros kendő. Ha az öcséd bajba talál jutni valaha, én azt megérzem a sírban is és akkor ez a kendő elfehéredik a kezedben. Akkor tudni fogod, hogy bajban van az öcséd. Fogadd meg nekem, édes fiam, szentül, hogy fölkeresed, megsegíted, akárhol találod.

Nagyobbik fiú megfogadta erős fogadással.

A szegény asszony aztán elaludt szép csendesen az Úrban. El is temették annak rendje és módja szerint. Harmadnapra az anyjuk halála után odaáll a kisebbik fiú a bátyja elé és azt mondja neki:

– Hallod-e, édes bátyám! Kicsi a mi házunk. Ha elég volt eddig hármunknak, kevés lenne immár kettőnknek. Énnekem itten úgy sincs maradásom. Énnekem, jól érzem, mást szánt az Úristen. Itt hagyom neked az én részemet is. Elmegyek világgá, szerencsét próbálni. Ha a jó Isten úgy akarja, hallasz még felőlem.

Marasztotta a bátyja, ahogy tudta, de hiába. Szegény-fiú betett a tarisznyájába egy fél cipót, metszett az udvaron egy szép egyenes gallyat botnak, azzal a testvérek megölelték-megcsókolták egymást és Szegény-fiú elindult világgá, szerencsét próbálni.

Önbecsmérlés

A világra jöttem.

Lettem. Nemzettek. Keletkeztem. Növekedtem. Megszülettem. Az anyakönyvbe bevezettettem. Öregedtem.

Megmozdultam. Testem tagjait mozdítottam. A testemet mozdítottam. Egy helyben mozogtam. A helyemről elmozdultam. Egyik helyről a másikra mozdultam. Mozognom kellett. Mozdulni tudtam.

A számat mozdítottam. Érzékelni kezdtem. Észrevétettem magam. Üvöltöttem. Beszéltem. Zajokat hallottam. Zajokat egymástól megkülönböztettem. Zajokat keltettem. Hangokat hallattam. Neszeket keltettem. Zajokat, hangokat és neszeket hallatni tudtam. Beszélni tudtam. Kiáltani tudtam. Hallgatni tudtam.

Láttam. Láttam, amit már láttam. Öntudatra keltem. Felismertem, amit már láttam. Újra felismertem, amit viszontláttam. Érzékeltem. Amit érzékeltem, újra érzékeltem. Öntudatra keltem. Újra érzékeltem, amit egyszer már felismertem.

Néztem. A tárgyakat néztem. A megmutatott tárgyakat néztem. A mutatott tárgyakra mutattam. A megmutatott tárgyak nevét megtanultam. A megmutatott tárgyak nevét megneveztem. A megmutathatatlan tárgyak nevét megtanultam. Tanultam. Megtanultam. A megtanult neveket megjegyeztem. Megnevezett alakokat láttam. Hasonló alakokat ugyanolyan néven neveztem. Egymáshoz nem hasonló alakok közti különbséget megjegyeztem. Távollevő alakokat megneveztem. Távollevő alakoktól félni megtanultam. Távollevő alakok után vágyakozni megtanultam. Megtanultam a szót, hogy “vágy” és “félelem”.

Tanultam. A szavakat tanultam. Az igeidőket tanultam. A van és volt közti különbséget megtanultam. A főneveket megtanultam. Az egyes szám és a többes szám közti különbséget megtanultam. A határozószókat tanultam. Az itt és az ott közti különbséget megtanultam. A mutató névmásokat tanultam. Az ez és az az közti különbséget megtanultam. A mellékneveket tanultam. A jó és a rossz közti különbséget megtanultam. A birtokos névmásokat tanultam. Az enyém és a tiéd közti különbséget megtanultam. Szókincsemben gyarapodtam.

Mondatok tárgya lettem. Mondatok bővítménye lettem. Főmondatok és mellékmondatok tárgya és bővítménye lettem. Szájmozgás lettem. Betűk egymás utáni sorjázása lettem.

A nevemet mondtam. Azt mondtam, én. Négykézláb másztam. Szaladtam. Valami felé szaladtam. Cselekvő lettem. A földhöz képest megközelítő derékszögben mentem. Ugrottam. A nehézségi erővel dacoltam. Megtanultam testemet önnön hatalmam alá vetni. Megtanultam magamon erőt venni.

Tudni megtanultam. Tudni tudtam. Akarni tudni tudtam. Két lábamon járni tudtam. Két kezemen járni tudtam. Maradni tudtam. Állva maradni tudtam. Megállni tudtam. Fekve maradni tudtam. Hason csúszni tudtam. Holtnak tettetni magam tudtam. Lélegzetemet visszatartani tudtam. Megölni magamat tudtam. Sercinteni tudtam. Bólintani tudtam. Nemet mondani tudtam. Gesztikulálni tudtam. Kérdezni tudtam. Kérdésekre felelni tudtam. Utánozni tudtam. Példát követni tudtam. Játszani tudtam. Megtenni valamit tudtam. Meg nem tenni valamit tudtam. A tárgyakat elrontani tudtam. Egyik tárgyat a másikkal egybevetni tudtam. Egy tárgyat magamnak elképzelni tudtam. A tárgyakat értékelni tudtam. A tárgyakat szóra bírni tudtam. A tárgyakról beszélni tudtam. A tárgyakra emlékezni tudtam.

Az időben éltem. Gondoltam a kezdetre és a végre. Gondoltam önmagamra. Gondoltam másokra. A természetet levetkeztem. Lettem. Természetellenes lettem. Önnön életem lettem. Rájöttem, hogy én vagyok, nem te. Életemet közölni tudtam. Életemet elhallgatni tudtam.

Valamit akarni akarhattam, valamit nem akarni akarhattam.

Önbecsmérlés

Megteremtettem magamat. Aki vagyok, azzá teremtettem. Változtam. Más valakivé változtam. Életemért felelős lettem. A mások életéért is felelős lettem. Életem élet lett a többi élet között. A világot magamévá tettem. Értelmes lettem.

Már nemcsak a természetnek kellett engedelmeskednem. Szabályoknak kellett magam alávetnem. Kellenem kellett. Az emberiség történelmi szabályainak magamat alávetnem kellett. Cselekednem kellett. Tétlennek lennem kellett. Engednem kellett. Szabályokat tanultam. Metaforaként a szabályokra a “sarkalatos szabályokat” tanultam. A magatartás és a gondolatok szabályait tanultam. A külső és a belső szabályokat tanultam. A dolgok és az emberek szabályait tanultam. Általános és egyedi szabályokat tanultam. Az evilág és a túlvilág szabályait tanultam. Levegő, víz, tűz és föld szabályait tanultam. Megtanultam a szabályokat és a kivételeket a szabályok alól. Megtanultam az alapszabályokat és a belőlük levezetett szabályokat. Megtanultam tenni, ahogy kell. Társaságképes lettem.

Lettem – kellenem kellett. Önkezemmel enni képes lettem – önmagamat bemocskolni kerülnöm kellett. A mások szokásait elfogadni képes lettem – önnön rossz szokásaimat kerülnöm kellett. Hideget és meleget egymástól megkülönböztetni képes lettem – a játékot a tűzzel kerülnöm kellett. A jót és a rosszat egymástól megkülönböztetni képes lettem – a játékszabályokat megsérteni kerülnöm kellett. Cselekedeteim jogtalanságát belátni és e belátás szerint cselekedni képes lettem – a gaztetteket kerülnöm kellett. Nemi képességeimmel bánni képes lettem – a nemi képességeimmel való visszaélést kerülnöm kellett.

Minden szabálynak hatálya alá estem. Személyi adataim révén aktalap lettem. Lelkem révén az eredeti bűntől beszennyeztettem. Sorszámom révén a játékosok jegyzékébe bejegyeztettem. Betegségeim révén kartotékba tétettem. Cégem révén cégjegyzékbe vétettem. Különös ismertetőjeleim révén személyleírásom foglya lettem

Nagykorú lettem. Cselekvésképes lettem. Szerződéskötésre alkalmas lettem. Végakaratom kinyilvánítására alkalmas lettem.

Egy bizonyos időponttól fogva bűnöket bírtam elkövetni. Egy másik időponttól fogva ezért törvény előtt felelnem kellett. Egy harmadik időponttól fogva becsületemet elveszthettem. Megint más időponttól fogva valamit tennem vagy nem tennem szerződés által kötelezve lehettem.

Bűnhődés-köteles lettem. Letelepedés-köteles lettem. Kárpótlás-köteles lettem. Adóköteles lettem. Sorköteles lettem. Katonai szolgálat köteles lettem. Iskolaköteles lettem. Oltás-köteles lettem. Gondoskodás-köteles lettem. Fizetésköteles lettem. Vizsgálat-köteles lettem. Oktatásköteles lettem. Tanúságtétel-köteles lettem. Biztosítás-köteles lettem. Igazolványköteles lettem. Jelentkezés-köteles lettem. Eltartás-köteles lettem. Végrehajtás-köteles lettem. Vallomás-köteles lettem.

Meglettem. Felelőssé lettem. Bűnössé lettem. Feloldozható lettem. Az életemért vezekelnem kellett. A múltamért vezekelnem kellett. A múltért – vezekelnem kellett. A korért – vezekelnem kellett. Evilágra ez idő szült meg engem.

A kor melyik követelése ellen vétkeztem én? A gyakorlati ész melyik követelése ellen vétkeztem én? Melyik titkos paragrafus ellen vétkeztem én? Melyik program ellen vétkeztem én? A világegyetem melyik örök törvénye ellen vétkeztem én? Az alvilág melyik törvénye ellen vétkeztem én? A tisztesség melyik legprimitívebb szabálya ellen vétkeztem én? Melyik párt irányvonalai ellen vétkeztem én? A színház melyik törvénye ellen vétkeztem én? Melyik elemi érdek ellen vétkeztem én? Melyik “szelíd törvény” ellen vétkeztem én? Melyik ököljog ellen vétkeztem én? A pillanat melyik parancsa ellen vétkeztem én? Melyik életszabály ellen vétkeztem én? A százéves jövendőmondó melyik szabálya ellen vétkeztem én? Melyik szerelmi szabály ellen vétkeztem én? Melyik játékszabály ellen vétkeztem én? A kozmetika melyik szabálya ellen vétkeztem én? A művészet melyik szabálya ellen vétkeztem én? Az erősebbiknek melyik joga ellen vétkeztem én? A kegyelet melyik követelménye ellen vétkeztem én? A törvényenkívüliek melyik törvénye ellen vétkeztem én? A változatosság mely kívánalma ellen vétkeztem én? Az evilág és a túlvilág melyik törvénye ellen vétkeztem én? A helyesírás melyik szabálya ellen vétkeztem én? A múlt milyen parancsa ellen vétkeztem én? A szabadesés melyik törvénye ellen vétkeztem én? Vétkezteme én az egész világ szabályai, tervei, ideái, posztulátumai, alapelvei, etikettje, alapszabályai, általános véleményei és formulái ellen?

Cselekedtem. Mulasztottam. Eltűrtem. Megnyilatkoztam. Megnyilatkoztam a gondolataim által. Megnyilatkoztam önmagam előtt. Megnyilatkoztam önmagam és mások előtt. Megnyilatkoztam a törvények és jó erkölcsök személytelen hatalma előtt. Megnyilatkoztam Isten személyes hatalma előtt.

Megnyilatkoztam mozdulatok által. Megnyilatkoztam cselekedeteim által. Megnyilatkoztam mozdulatlanságom által. Megnyilatkoztam tétlenségem által.

Jelét adtam. Minden megnyilatkozásomban valaminek jelét adtam. Minden megnyilatkozásomban valamely szabály teljesítésének vagy nem teljesítésének jelét adtam.

Megnyilatkoztam úgy, hogy kiköptem. Megnyilatkoztam úgy, hogy fütyültem. Megnyilatkoztam úgy, hogy tapsoltam. Megnyilatkoztam úgy, hogy elvégeztem a szükségletemet. Megnyilatkoztam úgy, hogy elhajítottam használhatatlan és használt tárgyakat. Megnyilatkoztam úgy, hogy eleven lényeket megöltem. Megnyilatkoztam úgy, hogy tárgyakat összetörtem. Megnyilatkoztam úgy, hogy lélegeztem. Megnyilatkoztam úgy, hogy verítéket választottam ki. Megnyilatkoztam úgy, hogy taknyot és könnyet választottam ki.

Köptem. Kiköptem. Célba köptem. Szembeköptem. Köptem a földre, ahol a földre köpni nem illett. Köptem, ahol köpésemmel megsértettem az egészségügyi előírásokat. Emberek arcába köptem, akikre köpni Isten személyes megsértése volt. Tárgyakra köptem, melyekre köpni az emberek személyes megsértése volt. Nem köptem ki azok előtt, akik előtt kiköpni szerencsét hozna. Nem köptem ki nyomorékok előtt. Nem köptem ki jelenésükre váró színészek előtt. Nem használtam a köpőcsészét. Köptem várótermekben. Köptem szél ellenében.

Tapsoltam, ahol tapsolni tilos volt. Fütyültem, amikor fütyülni kívánatos nem volt. Fütyültem és tapsoltam ott és akkor, ahol és amikor fütty és taps kerülendő volt. Nem tapsoltam akkor, amikor a tapsot elvárták. Tapsoltam a cirkuszban egy nehéz trapézmutatvány alatt. Tapsoltam tetszésnyilvánításra alkalmatlan időben.

Eldobtam használhatatlan és használt tárgyakat, ahol tárgyakat eldobni szigorúan tilos volt. Odatettem tárgyakat, ahová tárgyakat helyezni büntetendő volt. Elraktároztam tárgyakat, ahol tárgyakat elraktározni megvetendő volt. Nem szolgáltattam be tárgyakat, melyeket beszolgáltatni előírt a törvény. Robogó vonat ablakából dobtam ki tárgyakat. A szemetet nem a szemétkosárba dobtam. A szemetet az erdőben hagytam. Égő cigarettát a szénába dobtam. Ellenséges röplapokat be nem szolgáltattam.

Megnyilatkoztam beszéd által. Megnyilatkoztam tárgyak elsajátítása által. Megnyilatkoztam élőlények nemzése által. Megnyilatkoztam tárgyak készítése által. Megnyilatkoztam tekintetem által. Megnyilatkoztam játék által. Megnyilatkoztam lépteim által.

Mentem. Céltalanul mentem. Céltudatosan mentem. Utakon mentem. Mentem utakon, hol mennem tilos volt. Nem mentem utakon, hol mennem előírás volt. Mentem utakon, hol céltalanul mennem bűn volt. Mentem céltudatosan, holott céltalanul kellett volna mennem. Mentem utakon, hol bizonyos cél felé tilos volt mennem. Mentem. Mentem, ha tilos volt mennem és a jó erkölcsökbe ütközött. Mentem passzázsokon át, hol mennem konformizmus volt. Léptem telkekre, hová lépnem szégyen volt. Léptem telkekre, hová igazolvány nélkül lépnem tilos volt. Elhagytam épületeket, melyeket elhagynom a szolidaritás elleni vétek volt. Beléptem épületekbe, hová fedett fővel belépnem illetlenség volt. Területekre léptem, hová lépnem meg nem engedett volt. Államok területére léptem, hová beutaznom tiltva volt. Kiutaztam egy állam területéről, honnan kiutaznom államellenes volt. Abba az irányba hajtottam, amerre hajtanom fegyelmezetlenség volt. Abba az irányba mentem, merre mennem helytelen volt. Oly messze mentem, hogy tovább mennem tanácsos nem volt. Állva maradtam, ha állva maradnom udvariatlanság volt. Emberek jobbján mentem, kiknek jobbján mennem meggondolatlanság volt. Helyekre ültem, hol ülni mások joga volt. Nem mentem tovább, amikor továbbmennem parancsolták. Lassan mentem, ha gyorsan mennem parancsolták. Nem keltem fel, ha felkelnem parancsolták. Lefeküdtem, hova lefeküdnöm tiltva volt. Csődületben megálltam. Megkívánt segélynyújtásnál továbbmentem. A senki földjére léptem. R betűvel végződő hónapokban a földre feküdtem. Sikátorokban lassan mentem, menekülőket így menekültükben akadályoztam. Villamosról menet közben leugrottam. A kupé ajtaját, mielőtt a vonat megállt volna, kinyitottam.

Beszéltem. Fecsegtem. Kimondtam, amit mások gondoltak. Csak azt gondoltam, amit mások már kimondtak. Hangot adtam a közvéleménynek. Meghamisítottam a közvéleményt. Beszéltem,ahol beszélnem kegyetlenség volt. Hangosan beszéltem, ahol hangosan beszélni tapintatlanság volt. Suttogtam, ha kérték, hangosan beszéljek. Hallgattam, amikor a hallgatás szégyen volt. Mint közéleti ember beszéltem, amikor csak mint magánember szólhattam. Emberekkel beszéltem, kikkel beszélni méltatlan volt. Embereket köszöntöttem, kiket köszönteni elvtelen árulás volt. Beszéltem egy nyelven, melyen beszélnem népellenes volt. Dolgokról beszéltem, melyekről beszélnem tapintatlan volt. Elhallgattam, hogy én is tudok egy gaztettről. A holtakról jót nem mondtam. Távollévőkről rosszat mondtam. Beszéltem, holott senki se kérdezett. Szolgálatban levő katonákat szólítottam meg. Menetközben a kocsivezetővel beszélgettem.

Nem törődtem a beszéd szabályaival. Vétettem szavak ellen. A szavakat meggondolatlanul használtam. A világ dolgait vaktában tulajdonságokkal ruháztam fel. A dolgok nevét vaktában a dolgok tulajdonságainak nevével ruháztam fel. A dolgokra ruházott tulajdonságok neve által vaktában néztem a világot. A dolgokat holtnak neveztem. A változatosságot tarkának neveztem. A szomorúságot mélának neveztem. Az őrültséget tisztának neveztem. A szenvedélyt forrónak neveztem. A dühöt elvakultnak neveztem. A végső dolgokat megnevezhetetlennek neveztem. A miliőt igazinak neveztem. A természetet szabadnak neveztem. A rémületet páni rémületnek neveztem. A nevetést felszabadítónak neveztem. A szabadságot nélkülözhetetlennek neveztem. A hűséget közmondásosnak neveztem. A ködöt tejfehérnek neveztem. A felszínt silánynak neveztem. A szigort ótestamentominak neveztem. A bűnöst szegénynek neveztem. A méltóságot veleszületettnek neveztem. A bombát fenyegetőnek neveztem. A tanítást üdvösnek neveztem. A sötétséget áthatolhatatlannak neveztem. Az erkölcsöt hazugnak neveztem. A határokat egybemosódottnak neveztem. A mutatóujjat figyelmeztetőnek neveztem. A gyanakvást termékenynek neveztem. A bizalmat vaknak neveztem. A légkört tárgyilagosnak neveztem. Az ellentmondást gyümölcsözőnek neveztem. A felismerést jövőbemutatónak neveztem. A jószándékot intellektuálisnak neveztem. A tőkét korruptnak neveztem. Az érzést tompának neveztem. A világképet eltorzultnak neveztem. Az ideológiát hamisnak neveztem. A világnézetet elmosódottnak neveztem. A bírálatot építőnek neveztem. A pontosságot tudományosnak neveztem. A bőrt bársonyosnak neveztem. Az eredményeket kézzelfoghatónak neveztem. A beszélgetést hasznosnak neveztem. A dogmát merevnek neveztem. A vitát szükségesnek neveztem. A véleményt szubjektívnak neveztem. A pátoszt üresnek neveztem. A misztikát zavarosnak neveztem. A gondolatokat kiérleletlennek neveztem. A lelkizést öncélúnak neveztem. A monotóniát fárasztónak neveztem. A jelenségeket áttetszőnek neveztem. A létet valónak neveztem. Az igazságot mélynek neveztem. A hazugságot silánynak neveztem. Az életet lüktetőnek neveztem. A pénzt mellékesnek neveztem. A tényeket kézenfekvőnek neveztem. A pillanatot felemelőnek neveztem. A háborút igazságosnak neveztem. A békét elpuhultnak neveztem. A ballasztot holtnak neveztem. Az ellentéteket öszszeegyeztethetetlennek neveztem. A frontokat merevnek neveztem. A világmindenséget összezsugorodottnak neveztem. A havat fehérnek neveztem. A vizet folyékonynak neveztem. A kormot feketének neveztem. A golyóbist gömbölyűnek neveztem. A Valamit biztosnak neveztem. A mértéket beteltnek neveztem.

Eltulajdonítottam tárgyakat. Magaménak és tulajdonomnak szereztem meg tárgyakat. Tárgyakra tettem szert, ahol tárgyakra szert tenni elvek tilalmazták. Tárgyakra tettem szert, holott azokra szert tennem társadalomellenes volt. Tárgyakat magántulajdonommá, holott magántulajdonná tenni őket időszerűtlen volt. Tárgyakat köztulajdonná nyilvánítottam. holott azokat a magántulajdonból kivonni erkölcstelen volt. Tárgyakat óvatlanul kezeltem, melyek óvatosan kezelendők voltak. Tárgyakat érintettem, holott azokat érinteni tisztátalan és bűnös volt. Tárgyat tárgytól elválasztottam, holott azokat egymástól elválasztani tanácsos nem volt. Tárgyakkal szemben nem tartottam be az illendő távolságot, holott azt betartani parancs volt. Tárgyként kezeltem az embereket. Emberként kezeltem az állatokat. Élőlényekkel kerültem kapcsolatba, holott azokkal kapcsolatba kerülni erkölcstelen volt. Tárgyhoz tárgyat érintettem, holott azokat egymással érinteni felesleges volt. Tárgyakkal és élőlényekkel kereskedtem, holott velük kereskedni embertelen volt. Törékeny árut gondatlanul kezeltem. Pozitív pólust a pozitív pólussal kötöttem össze. Külsőleg használandó orvosságokat belsőleg használtam. Kiállított tárgyakat érintettem. A heget féliggyógyult sebekről leszedtem. Lecsüngő áramvezetéket érintettem. Ajánlott leveleket ajánlottan fel nem adtam. Illeték-köteles beadványokat fel nem bélyegeztem. Gyász esetén sötét ruhát nem viseltem. Arcomat a nap ellen krémmel nem védtem. Rabszolgákkal kereskedtem. Ellenőrizetlen hússal kereskedtem. Alkalmatlan cipőkben másztam hegyeket. A gyümölcsöt nem mostam meg. Pestisben elhaltak ruháját nem fertőtlenítettem. A hajszeszt használat előtt nem ráztam fel.

Hallottam és néztem. Megnéztem. Megnéztem tárgyakat, melyeket megnézni szemérmetlen volt. Nem néztem meg tárgyakat, melyeket megnézni kötelességem volt. Nem néztem meg eseményeket, melyeket meg nem nézni nyárspolgáriság volt. Más magatartással néztem meg eseményeket, mint ahogy megnéznem előíratott. Nem fordultam el eseményektől, melyeket megnéznem árulás volt. Visszanéztem, ha viszszanéznem rossz nevelésem bizonyítéka volt. Elfordultam, ha elfordulnom gyávaság volt. Embereket hallgattam meg, kiket meghallgatnom elvtelenség volt. Tiltott területeket néztem meg. Beomlással fenyegető épületeket néztem meg. Nem néztem azokra, kikkel beszéltem. Megnéztem nem javasolt és elutasítandó filmeket. Államellenes közleményeket tömegtájékoztató eszközökön meghallgattam. Belépőjegy nélkül játékokat néztem. Idegen emberekre meredtem. Napszemüveg nélkül meredtem a napba. Nemi aktus közben szememet nyitva tartottam.

Ettem. Többet ettem, mint amennyire éhes voltam. Többet ittam, mint amennyire szomjas voltam. Ételt és italt kebeleztem be. Mind a négy elemet bekebeleztem. Mind a négy elemet be-és kilélegeztem. Ettem, amikor enni féktelenség volt. Lélegeztem, ahogy lélegezni egészségtelen volt. Levegőt lélegeztem be, melyet belélegeznem rangomon aluli volt. Belélegeztem, amikor belélegezni káros volt. Böjti napokon húst ettem. Gázmaszk nélkül lélegeztem. Nyílt utcán ettem. Kipufogó gázt lélegeztem. Kés, villa nélkül ettem. Lélegzetvételre magamnak időt nem engedtem. A szentelt ostyát fogammal ettem. Az orromon át nem lélegeztem.

Játszottam. Hamisan játszottam. A konvenció fennálló szabályaival ellentétes szabályok szerint játszottam. Ott és akkor játszottam, ahol és amikor játszani aszociális és a világról megfeledkezés volt. Játszottam, akikkel játszani becstelenség volt. Játszottam, amivel játszani a szertartás-rendbe ütközött. Nem játszottam ott és akkor, ahol nem játszani udvariatlanság volt. Szabályok szerint játszottam, holott szabályok nélkül játszani lett volna individuális. Önmagammal játszottam, holott másokkal játszani volt az emberiesség parancsolata. Hatalmakkal játszottam, melyekkel játszani arcátlanság volt. A játékot komolyan nem vetem. A játékot túlságosan komolyan vettem. Játszottam a tűzzel. Játszottam a tűzszerszámokkal. Játszottam cinkelt kártyákkal. Játszottam emberélettel. Játszottam vécészagtalanítóval. Játszottam az élettel. Az érzelmekkel játszottam. Önmagamat megjátszottam. Zsetonok nélkül játszottam. A játék idején nem játszottam. A rosszravaló hajlammal játszottam. A gondolatokkal játszottam. Öngyilkossági gondolatokkal játszottam. Vékony jégen játszottam. Idegen grundon játszottam. A nemi szervemmel játszottam. A szavakkal játszottam. Az ujjaimmal játszottam.

Az eredeti bűnnel terhelten jöttem e világra. Természetemnél fogva hajlottam a rosszra. Gonoszságomat már azzal kinyilvánítottam, hogy tejtestvéremre irigy voltam. Egy napig se éltem még, s már bűntől mentes nem voltam. Anyám melle után nyafogva vágyakoztam. Egyedül csak szopni tudtam. Egyedül csak vágyamat csillapítani tudtam. Eszem a világmindenségbe és az önnön természetembe rejtett törvényeket felismerni nem akarta. Gonoszságban fogantattam. Gonoszságban nemzettek. Gonoszságomat szabadjára engedtem, és tárgyakat szétromboltam. Gonoszságomat szabadjára engedtem, és élőlényeket széttiportam. A játékot szerettem, tehát engedetlen voltam. A játékban a győzelmet szerettem. A fantasztikus történetekben a hátam borsódzását szerettem. Embereket istenítettem. A költői semmiségekben a hasznos tudnivalóknál több örömöt leltem. A bakizástól az örök törvényeknél jobban féltem. Csak az ínyem parancsolhatott nekem. Csak az érzékeimben bíztam. Csepp valóságérzéket nem tanúsítottam. Nemcsak a gaztetteket szerettem, hanem elkövetni is szerettem őket. Gonoszat legszívesebben többedmagammal műveltem. A bűntársakat szerettem. A bűnrészességet szerettem. A bűnben a veszélyt szerettem. Az igazságot nem kerestem. A művészetben a magam fájdalmának és a magam iránti részvétnek gyönyörét éreztem. A szemem gyönyörének éltem. A történelem célját fel nem ismertem. Istenről megfeledkeztem. A világról megfeledkeztem. A világot nem eviláginak tekintettem. Az égitesteket is a világhoz számítottam. Elég voltam önmagamnak. Csak a földi dolgokkal törődtem. A szomorúság ellen hideg fürdőt nem vettem. A szenvedély ellen forró fürdőt nem vettem. A testemet céljától megfosztottam. A tényeket tudomásul nem vettem. Fizikai természetemet szellemi természetem alá nem rendeltem. A természetemet megtagadtam. A dolgok természete ellen törtem. Tervszerűtlenül a hatalomra vágytam. Tervszerűtlenül a pénzre vágytam. A pénzzel való bánásmódra magamat nem neveltem. Körülményeimen felül éltem. Körülményeimbe belenyugodni nem tudtam. Életemet önhatalmúlag rendeztem be. Magamon erőt venni nem tudtam. Sehová beilleszkedni nem tudtam. Az örök rendet megzavartam. Hogy a Gonosz csak a Jó távolléte, fel nem ismertem. Hogy a Gonosz szörnyeteg, fel nem ismertem. Bűneimben a halálra születtem. Bűneim egyenlővé tettek a barommal, akit a vágóhídon levágnak, de azt a vasat szaglássza, mellyel levágják. A kezdeteknek ellen nem álltam. Abbahagyni alkalmas időpontban nem tudtam. Faragott képet csináltam a Legfőbb Lényből. A Legfőbb Lényről képet alkotni magamnak nem akartam. A Legfőbb Lény nevét mélyen elhallgattam. Csak a grammatika három személyében hittem. Elhitettem magammal, hogy nincs Legfőbb Lény, nehogy félnem kelljen tőle. Az alkalmat kerestem. A lehetőséget ki nem használtam. A szükségesség szavára nem hallgattam. A véletlennel nem számoltam. A rossz példákból nem tanultam. A múltból nem tanultam. Az erők szabad játékának játékszere lettem. A szabadságot a szabadossággal tévesztettem össze. A becsületességet az önlemeztelenítéssel tévesztettem össze. Az obszcenitást az originalitással tévesztettem össze. Az álmot a valósággal tévesztettem össze. Az életet a klisével tévesztettem össze. A kényszert a szükséges irányítással tévesztettem össze. A szerelmet az ösztönnel tévesztettem össze. Az okot az okozattal tévesztettem össze. A gondolat és a cselekvés egységét figyelembe nem vettem. A dolgokat nem olyannak láttam, amilyenek. A pillanat varázsának adtam át magam. A létet nem mint kölcsönt tekintettem. Szószegő lettem. Szavaimon uralkodni nem tudtam. A világot meg nem tagadtam. A felsőbbségnek nem helyeseltem. Tekintélytisztelővé lettem. Nemi képességeimmel rosszul gazdálkodtam. A gyönyört öncélként hajszoltam. Magamban biztos soha nem voltam. Magam számára kérdőjellé váltam. Az időmet eltékozoltam. Az időmet elaludtam. Az időt feltartóztatni akartam. Az időt meglódítani akartam. Az idővel ellentmondásba kerültem. Öregedni nem akartam. Meghalni nem akartam. A dolgokat magamra hatni nem engedtem. Önmagamnak gátat vetni nem tudtam. Türelmetlen voltam. Várni nem tudtam. A jövőre nem gondoltam. A magam jövőjére nem gondoltam. Egyik percről a másikra éltem. Önfejű voltam. Éltem, mintha egyedül lennék a világon. Neveletlen voltam. Csökönyös voltam. Akaratgyenge voltam. Önmagamon nem munkálkodtam. Munkámmal létfeltételeimet meg nem teremtettem. A szegényekben Isten nem láttam. A rosszat gyökerestül ki nem irtottam. Felelőtlenül gyereket csináltam a világba. Élvezeteimet szociális feltételeimhez nem pászintottam. Kerestem a rossz társaságot. Mindig a központ akartam lenni. Túl sokat voltam egyedül. Túl keveset voltam egyedül. Túlságosan a magam útját jártam. Az értelmét annak, hogy “másik”, fel nem ismertem. A többi ember boldogságát legfőbb célomnak nem tekintettem. Egyéni érdekeimet nem rendeltem alá a közös érdeknek. Vitába nem szálltam. Bölcs tanácsokat semmibe vettem. Jogtalan utasításokra a parancsot meg nem tagadtam. Határaimat fel nem ismertem. A dolgokat nem másokkal való összefüggésükben láttam. A szükségből erényt nem csináltam. Meggyőződésemet váltogattam. Megátalkodott voltam. Magamat az ügy szolgálatába állítani nem tudtam. Amit elértem, azzal megelégedtem. Egyedül csak önmagamat tekintettem. Sugalmazásoknak engedtem. Sem az egyik, sem a másik mellett nem döntöttem. Állást nem foglaltam. Az erők egyensúlyát megzavartam. Az egyetemlegesen elfogadott alapelveket megszegtem. A követelményeknek eleget nem tettem. A kitűzött cél előtt megtorpantam. Magamnak egyetlen mindene én voltam. Friss levegőn igen keveset voltam. Ébredni későn ébredtem. A járdát le nem sepertem. Az ajtókat be nem zártam. A ketrecekhez túl közel merészkedtem. A bejáratot szabadon nem hagytam. A kijáratot szabadon nem hagytam. Kényszerítő ok nélkül a vészféket meghúztam. Kerékpáromat tiltott fal mellé állítottam. Koldultam és házaltam. Az utakat tisztán nem tartottam. A cipőmet le nem töröltem. Vonat ablakából menetközben kihajoltam. Tűzveszélyes helyeken nyílt lángot gyújtottam. Látogatást bejelentés nélkül tettem. Helyemet a rokkantaknak át nem adtam. Égő cigarettával hotelágyba feküdtem. A vízcsapot el nem zártam. Parkok padjain éjszakáztam. Kutyákat póráz nélkül vezettem. Harapós kutyára szájkosarat nem tettem. Botot és ernyőt a ruhatárban le nem adtam. Az árut vásárlás előtt megfogdostam. Tartályokat tartalmuk felhasználása után újra be nem zártam. Tűzveszélyes vécészagtalanítóval nyílt lángba freccsentettem. A kereszteződéseken vörös fénynél mentem át. Az autósztrádákon gyalogoltam. A pályatesten gyalogoltam. A gyalogjárón nem gyalogoltam. A villamosokon előre a kocsiba nem mentem. A fogódzót nem használtam. Míg a vonat az állomásokon állt, a vécét használtam. A személyzet utasításait nem követtem. Tiltott helyeken motorkerékpárokat indítottam. Nem nyomtam meg gombokat. Pályaudvarokon átjártam a vágányokon. Vonatérkezéskor hátrább nem léptem. Liftek teherbíróképességét túlléptem. Az éjszakai nyugalmat zavartam. Tilos helyeken a falra plakátokat ragasztottam. Hol az ajtót húzni kellett, tolni akartam. Hol az ajtót tolni kellett, húzni akartam. Az éjszaka beálltakor az utcán csavarogtam. Parancsolt elsötétítéskor lámpát gyújtottam. Szerencsétlenség esetén nyugalmamat meg nem őriztem. A házból kijárási tilalomkor kimentem. Katasztrófánál helyemen nem maradtam. Először önmagamra gondoltam. Tolongva hagytam el helyiségeket. Illetéktelenül vészjelzőket hoztam működésbe. A vészkijáratot nem vettem igénybe. Tolakodtam. Lábammal dobogtam. Nem törtem be kalapáccsal az ablakot. Az utat elálltam. Jogtalanul ellenálltam. Felhívásra állva nem maradtam. Kezemet fejem fölé nem tartottam. Nem a lábakra céloztam. Felhúzott ravasznál a ravasszal játszottam. Először nem az asszonyokat és gyerekeket mentettem meg. Fuldoklóhoz nem hátulról közeledtem. Kezemet zsebre vágtam. Vigyázzba nem álltam. A szememet bekötni nem engedtem. Fedezéket nem kerestem. könnyű célponttá lettem. Nagyon lassú voltam. Nagyon gyors voltam. Mozogtam. Mozdultam.

Árnyékom mozgását nem tekintettem a föld mozgása bizonyítékának. Hogy féltem a sötétben, nem tekintettem létem bizonyítékának. Halhatatlanságot követelő értelmemet nem tekintettem holtom utáni létem bizonyítékának. Undoromat a jövő iránt nem tekintettem holtom utáni nemlétem bizonyítékának. A csituló fájdalmat nem tekintettem az időmúlás bizonyítékának. Életörömömet nem tekintettem az idő megtorpanása bizonyítékának.

Nem az vagyok, ami voltam. Nem az voltam, amilyennek lennem kellett volna. Nem az lettem, akivé lennem kellett volna. Nem tartottam meg, amit megtartanom kellett volna.

Színházba mentem. Hallottam ezt a darabot. Mondtam ezt a darabot. Írtam ezt a darabot.

Soha többé tenni nem fogom.

hogy lehet végezni dolgot

Mindenki szokott végezni segíteni ha meg kérik vagy ép kötéleleséget végzi az feladat

köre erről mondok pár gondolatat maguknak ,észre vételem és hallatom valaki úgy

szeret végezni dolgát hogy ő most elvégzi ,mert meg kérték rája valaki úgy van

mint bánja dolgokat ha kel másik helyet elvégzi dolgát ,pedig ez úgy mondva jó

indulat másik ember társam felé hogy be segítettem neki dolgokba .ki emlékszik

ere dologra alapítvány helyzet volt mindent úgy voltam meg csinálom és elvégzem

azt dolgokat tudtam akkor jó el van végezve munkálatok és nincsen semmi baj kötéleleség

tudóan végeztem akkor is dolgokat .rég úgy volt kértem valakitől segítséget ,és meg

bíztunk benne hogy el jön segíteni ha kérni fogom bentre alapítvány .el jött az idő

amikor kelet segítsége .meg kelet csinálnom dolgokat magam én olyan típus vagyok

hogy szeretem pontosan el végezni .mai világ annyira fejlődik hogy legtöbb dolgokat

már gyorsan kel végezni el mert sajnos rohanó világba élünk én is néha át veszem

ezt stílust el hadarom dolgokat mit szeretnék elvégezni ,ma pl kereti dolgom itthon

azt 3másodperc alatt el mondtam ezt akarom és nem értették szüleim az óta egy

picit változtam lassan is végzem dolgot mert nem akarok én haladni rohanó világba

ba menni mert az típus vagyok lassan is gyorsan tudom tenni dolgaimat ,én nem

úgy ha vár dolog nyakig otthon el kapkodom az úgy vagyok az nincsen el végezve

szépen ha az kapkod .én azért úgy állni dolgokhoz szépen nyugodtan .ki ismeri

azt közmondást munkával kapcsolatos .dolgozni ,csak pontosan szépen ahogy

csillag megy égen így érdemes .úgye menyire igaza van közmondásnak így

lehet végezni dolgokat .akkor tudja ember jól meg van oldva feladat .

Az ember attól fél, amit nem ismer. Mihelyt a megismerés, a tudás világossága ráragyog, minden félelmetes dologról kiderül, hogy valójában egy olyan saját részünk, amivel nem akartunk szembenézni, és lenyomtuk a tudatalatti sötétjébe. Ha megtudod, megismered, hogy mi ez a szörny, ha nevén nevezed, többé nem fog ártani neked.

A hibákat úgy kerülheted el, ha tapasztalatot szerzel. Tapasztalatot úgy szerzel, ha hibákat követsz el. (Laurence J. Peter)

“Az igazi férfi ragyogtat egy nőt, nem feltétlenül megérteni és megváltoztatni akarja, hanem foglalkozik a lelkével. Ő az, aki sosem csap be, nem használ ki és nem néz hülyének. Mindig melletted van, ha szükséged van rá, csak a kezedet kell kinyújtanod érte. Ő az, aki reggelente kávét visz az ágyadba, aki kócosan is hercegnőnek hív, aki mosolyt csal az arcodra és letörli a könnyeidet, aki félt, és izgul érted. Aki átölel éjszakánként, aki szerelmes a testedbe is. Aki a helyes útra terel, ha eltévedsz, nem uralkodni akar rajtad, hanem egyenrangú társként kezel. Ő az, aki segít megvalósítani az álmaidat és örül a sikereidnek, aki nem láncol magához, szabadon szárnyalhatsz mellette. A legnagyobb kincsét Neked adja, a SZERETETÉT!!! Veled van eltelve, benned bízik és rád számít…”

 

Néha kell az ember életébe egy-egy vihar, amely felrázza. Megrettenti. Ami után más életet kezdhet és új céljai lehetnek. Ami után ismét szépnek láthatja a világot. (

 

a fiatalság

Egy fiatalember egymagában ült az autóbuszon. Kitekintett az ablakon. Alig múlt húsz éves, csinos, finom arcvonású fiú volt. Egy nő ült le a mellette lévő ülésre. Miután kicsit kedvesen elbeszélgettek a meleg tavaszias időről, a fiú váratlanul így szólt:

– Két évig börtönben voltam. Ezen a héten szabadultam, éppen úton vagyok hazafelé.

Áradt a szó belőle, miközben mesélte, hogy egy szegény, de becsületes családban nőtt fel, és az a bűntett, amit elkövetett, mekkora szégyent és fájdalmat okozott szeretteinek, akiktől a két év alatt semmi hírt nem kapott. Tudta, hogy szülei túl szegények ahhoz, hogy vállalják az utat és meglátogassák őt a börtönben. És azt is tudta, hogy túl tudattalannak érzik magukat ahhoz, hogy levelet írjanak neki. Mivel választ nem kapott, nem írt nekik többet.

Szabadulása előtt három héttel tett egy utolsó, reménytelen próbálkozást, hogy kapcsolatba lépjen velük. Bocsánatukért könyörgött, amiért csalódást okozott nekik.

Miután kiengedték, felszállt az első buszra, ami éppen a házuk előtt haladt el… Ott, ahol felnevelkedett és ahol még most is élnek szülei.

Szüleinek megírta, hogy ha megbocsátanak, egy jelet kér tőlük. Olyant, melyet jól lát az autóbuszból… Ha még visszafogadnák őt, kössenek egy fehér szalagot a kert almafájára. Ha nem látja ezt a jelet, nem száll le az autóbuszról, és örökre eltávozik életükből.

Az úti célhoz közeledve a fiút egyre nagyobb nyugtalanság töltötte el. Nem mert kinézni az ablakon. Biztos volt benne, hogy az almafán nem fogja meglátni a szalagot.

Útitársa végighallgatta történetét, majd udvariasan megkérte a fiút:

– Cseréljünk helyet! Majd én figyelek az ablakból.

Alig néhány ház előtt haladt el az autóbusz, amikor a nő meglátta az almafát.

Könnyeivel küszködve kedvesen megérintette a fiatalember vállát:

– Nézze! Nézze! Az egész fát szalagok borítják.

Állatokhoz hasonlítunk, amikor ölünk.

Emberekhez hasonlítunk, amikor ítélünk.

Istenhez hasonlítunk, amikor megbocsátunk.

 

múlt

Az élet történéseit, élményeit három részre osztanám. Az egyik azok az események, amelyről az ember nem tehet, csak szenvedő alanya volt: háború, fogság, halálesetek, betegségek. Ezeket annak idején el kellett viselni, csak az a kérdés, hogy hogyan dolgoztuk fel lelkünkben? Ha jól fogjuk fel, minden megpróbáltatás, szenvedés, öröm valamilyen szempontból hasznunkra válik. Ha nem találunk megoldást, csak rágódunk rajta, akkor egy életen át mérgezi benső énünket.

A másik rész életünknek az a rétege, amit mi akartunk, csináltunk. Amikor visszatekintünk rá, sajnálkozva állapítjuk meg, hogy az egész nem úgy sikerült, ahogyan kellett volna. Sajnálatos törvénye az ember életének, hogy mindenki utólag okos. Ha tudná, hogy elesik, akkor leülne a földre, vagy el sem indulna. Mindenkinek kétszer vagy háromszor kellene a házát felépíteni, hogy igazán jó legyen. Amit az ember felépített, később látja, mennyi hiba csúszott be. Mindenkinek kétszer vagy háromszor kellene az életét leélni, de még akkor sem biztos, hogy tökéletesre sikerülne. Az emberi életnek, munkának egy erős jellemzője, hogy mindig becsúszik egy-egy tévedés.

Ne izgassa, ami az életében nem sikerült. A lényeg, hogy akkor jól akarta csinálni, és minden erejét beleadta. Még maga a Jóisten sem a siker Istene. Az Úr Jézus is – látszólag – teljes kudarcot szenvedett: kereszt és elhagyatottság lett földi élete vége. Az ember életét sem azon lehet lemérni, hogy mi mennyire sikerült. Az a fontos: mennyit fáradt, mennyit akart, mennyire törte magát, a szó szoros értelmében. Ha kikészült, tönkrement az igazi, nagy, szent célok érdekében, akkor minden rendben van.

Jön a harmadik rész: életének bűnei. Ezek bizony sok kárt okoztak magának és másoknak. Ha elmaradtak volna, sokkal szebb lett volna az élete. Minden egyes bűn sok kín forrása magunknak, családunknak, az egész közösségnek.

Isten és önmagunk előtt pőrére kell vetkőzni, az igazi bűnbánat, a könny és a szentgyónás még életünknek ezt a részét is jóvá tudja tenni. A Jóisten világa oly csodálatos, hogy meg tudja változtatni a múltat. Ami elmúlt és rossz volt, utólag is rendbe tudjuk hozni.

A mi Istenünk a béke Istene. Ő azt akarja, hogy az idős ember nyugodtan idézhesse fel életének egy-egy részletét. Múltjának ez az állandó felidézése jellemzi az idős embert – a fiatalok sokszor haragszanak is érte –, de lelki feldolgozása hozzátartozik a lélek tökéletes megéréséhez.

*

Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek
Úti köpönyeget hamar hol is vegyek?

Volna köpönyegem hosszú út porából,
Hosszú poros élet bűnei sokából:

Rongyos egy köpönyeg, százszor ki van foldva,
Csak újra kifeslik folt hátán a foltja.
Eldobnám szívesen, hisz világ csúfjára,

Hogy álljak ki benne az ország útjára.
De hát még hogy álljak szeme elé Annak,
Aki nem így akart engemet magamnak.

közöség ere is jó

Országszerte most hét végén volt meg ünnepelve a Úrnapja ilyenkor szoktak templom ,

kertébe fel állítani sátrat .amikor meg történt Úrnapi körmenet hagyni szokták egy,

kicsit csodálkoznak emberek hogy ki díszített szebb sátrat mi nem így vagyunk ezzel,

dolgokkal .előtte 1nappal amikor van az Úrnapi sátor fel állítása ,mi úgy szoktuk évek,
,
óta úgy van hogy előtte 1nappal össze jönnek annak sátor segítői és fel állítják sátrat,

ebbe dologba nekem is van segítségem mert szeretek egyház környékén forgolódni,

és kivenni segítséget így vagyok sátor építéskor készítjük ezt Úrnapi Sátrat ,nekem ,

hogy ebbe kivésem segítséget mások felé ez olyan meg nyugtató számomra ,ez ,

tevékenység .úgy sikerült ezt csapatot össze válogatni aki szereti humort és jó,

kedvet még ilyenkor is amikor készülődünk Úrnapjához .készülődés úgy van díszítjük,

sátrat ,meg hogy Szókáig el szokott tartani ez sátor építése ,így van olyan pillant díszítés,

közbe meg szoktunk enni jó zsíros kenyeret ere azt szokták mondani hogy most főt ez,

zsíros kenyér meg eszük iszunk jót üdítőt hogy ne szomjazunk meg .én ebe segítséget,

azért szeretem készíteni ezt sátrat akkor érzi azt ember jó közösségbe tartozik és,

szereti ezt dologba is segédkezni elmondom maguknak engem sátor díszítés templom,

körül meg nyugtatja lelkemet érzem már akkor szeret mindenki eddig tudtam ilyenkor,

még jobban érzem sok viccelődésből jó süteményeket eszünk díszítjük sátrat ilyenkor, úgy,

vagyok dologakol jó csapat ilyenkor azt szokták mondni jó csapat akkor idő jobban,

telik és ilyenkor úgy van ember hogy egy közösségbe van ép segédkezik nem szeret,

avval foglalkozni ép most hova kel menni ,én ilyenkor annak örülök hogy együtt jó,

csapat és tudunk egy máson segédkezni .amikor nálunk meg volt Úrnapja egy 2órát,

hagyjuk hagy csodálkoznak emberek milyen szép sátor és olyan délután amikor meg,

ebédeltünk és pihentünk egy kicsit jöttünk vissza meg szokott csapat Sét szedni ,

sátrat és ilyenkor jót beszélgetünk és örülőnk együtt vagyunk megint egy kis időre,

ez olyan 2óra hosszas dolog .

ilem

Elmondok egy dolgot maguknak héten történt velem egy ami mind-nap meg fordul ,

elő fordul emberekkel ,de ezt nagyon ügyesen le is tudják kezelni ezt dolgot el mondom,

hogy mi lenne ez dolog emberek úgy vannak egyes dolgokkal ami nem tartozik másik

illetőre az dolog akkor nem mondja el mert az 2emeber magán ügye amit ők ketten ,

tesznek valamit egy célból ,na ugyanígy vagyok dolgokkal ,de kicsit úgy csinálom,

hogy most máshol kérik segítségem így akin tudnék ,segíteni ,de más jött közbe ,el,

mondom neki bocs de most old meg nélkül ez ügyet ,mert nekem is közbe jött valami,

meg érti és meg oldja .úgy is történt mindig ha dolgom akadt mert meg oldották .héten,

történt megint dolgom akadt meg is érették .de gondolják el ismernek embert aki úgy ,

van dolgokkal hogy ő mint embereke akinek mindent kel tudni dolgokról mi is folyik.,

Össze találkoztam és szépen mert őt nagyon jó ismerem és nem akarok közte vitát így,

nagyon gyorsan és talpra esten le ráztam őt .el mondom hogy is kezdőt ez meg beszéltem,

a főnökkel bocs most nem tudok menni segédkezni temetésbe ,mert fel ajánlatom másnak,

segítek rajta mondta nekem főnök jó van intézd dolgod ,majd máskor segédkezel .úgy,

is történt ere este aki szeret mindent tudni valaki az mondta azt hogy nem voltál a,

temetésen és közöltem vele finoman hogy dolgom volt akkor ,választ ő is meg adta,

felém ahol láttalak napközbe ,de ezt nem válaszoltam vissza neki csak közöltem azt,

hogy én egy dolgot nem szeretek a világon ,én szerintem senki nem kedveli azt,

dolgot ha bele avatkoznak dolgokba ,én véleményem szerint nem illő dolog az amit,

tesznek bele szolnak más ügyébe .el mondom az olyan ami egy más közt tönkre,

teszi közte barátságot ilyen dolog .el nézést kérek akit ezzel meg bántottam nem,

akarttal tetem ,és nem meg szólás képen írtam ezt .ez egy illem lenne magyar ,

embereknél .

értékes vagy mint ember

A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsi falujára. Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot hordtak, míg mások kabátot viseltek. Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette őket és ugyanabban a faluban laktak.

A foltmanók egész életükben, minden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricával, és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták, és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztgattak egymásra.

A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak.

A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat énekeltek. Őket mindenki elárasztotta csillaggal.

Némely foltmanónak az egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, amikor csillagot kaptak. Így aztán újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot.

Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott.

Pancsinelló is egy ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig csak nagyot esett. Erre persze rögtön köré gyűltek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot. Néha eséskor megkarcolta a testét. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el.

Aztán, ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá. Egy idő után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Félt, hogy valamit megint elügyetlenkedik, például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez. Sőt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán ezért, mert látták, hogy már úgyis olyan sok van rajta.

– Sok szürke pontot érdemel – mondogatták egymásnak. – Ő aztán tényleg nem jó foltmanó!

Egy idő után már maga Pancsinelló is elhitte ezt.

– Nem vagyok jó foltmanó – gondolta.

Amikor nagy ritkán kiment az utcára, csak olyan manókkal lófrált, akiken szintén sok szürke pont volt. Köztük jobban érezte magát.

Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag, sem pont. Egyszerűen famanó volt. Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat – csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely manó emiatt felnézett rá és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és raktak rá egy szürke pontot. Ám az is leesett!

– Én is ilyen akarok lenni! – gondolta Pancsinelló. – Nem akarom, hogy mások jeleket rakjanak rám!

Megkérdezte a matrica nélküli famanót, hogyan lehetséges az, hogy neki nincs egyetlen matricája sem.

– Ó, nem nagy ügy! – válaszolta Lúcia. – Egyszerűen csak mindennap meglátogatom Élit.

– Élit?

– Igen, Élit, a fafaragót. Jót ücsörgök a műhelyében.

– De miért?

– Majd megtudod! Menj el hozzá, fel a hegyre!

Ezzel a matrica nélküli famanó megfordult és elment.

– Szerinted egyáltalán szóba áll majd velem? – kiáltott utána Pancsinelló.

De Lúcia ezt már nem hallotta meg.

Így aztán Pancsinelló hazament. Leült az ablak elé, és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a manók, csillagokat és szürke pontokat osztogatva egymásnak. „Ez így nincs rendjén” – suttogta, és elhatározta, hogy elmegy Élihez.

Felkapaszkodott a hegytetőre vezető keskeny ösvényen, és belépett a nagy műhelybe.

Szeme-szája elállt a csodálkozástól az óriási bútorok láttán. A hokedli a feje búbjáig ért. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy rálásson a munkapadra. A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az ő karja. Pancsinelló nyelt egy nagyot, és elindult kifelé.

Ekkor meghallotta a nevét.

– Pancsinelló! – hallatszott egy mély, erős hang.

Pancsinelló megállt.

– Pancsinelló! Örülök, hogy látlak! Gyere közelebb, hadd nézlek meg!

Pancsinelló lassan megfordult, és ránézett a nagydarab, szakállas mesterre.

– Te tudod a nevemet? – kérdezte a kis manó.

– Persze, hogy tudom! Én alkottalak!

Éli lehajolt, felemelte és maga mellé ültette a padra.

– Hm… – szólalt meg a mester elgondolkozva, miközben a szürke pontokat nézte. – Úgy látom, gyűjtöttél néhány rossz pontot!

– Nem akartam, Éli! Tényleg nagyon próbáltam jó lenni!

– Gyermekem, előttem nem kell védekezned. Én nem foglalkozom azzal, hogy mit gondolnak rólad a foltmanók.

– Tényleg?

– Tényleg. És neked sem kellene. Hát kik ők, hogy jó vagy rossz pontokat osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te. Amit ők gondolnak, az semmit sem számít, Pancsinelló. Csak az számít, amit én gondolok. És szerintem te nagyon értékes manó vagy!

Pancsinelló felnevetett.

– Én értékes?! Ugyan mitől? Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én neked?

Éli Pancsinellóra nézett, rátette kezét a kis favállakra, majd nagyon lassan így szólt:

– Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem.

Pancsinellóra még soha senki nem nézett így – különösen nem az, aki alkotta őt. Nem is tudta, mit mondjon.

– Mindennap vártam, hogy eljössz! – folytatta Éli.

– Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak matricák – mondta Pancsinelló.

– Tudom. Mesélt rólad.

– Rajta miért nem tapadnak meg a matricák?

A fafaragó nagyon kedvesen beszélt:

– Azért, mert elhatározta, hogy neki fontosabb az, amit én gondolok róla, mint az, amit mások. A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod.

– Micsoda?

– A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban bízol az én szeretetemben, annál kevesebbet aggódsz a matricák miatt. Érted?

– Hát, még nem nagyon…

Éli elmosolyodott.

– Idővel majd megérted. Most még tele vagy szürke pontokkal. Egyelőre elég, ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem.

Éli letette Pancsinellót a földre.

– Ne felejtsd el – mondta, miközben a foltmanó elindult az ajtó felé –, hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem hibázom!

Pancsinelló nem állt meg, de magában ezt gondolta:

– Azt hiszem, komolyan mondja!

És miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke pont.

a szeret erje

Szeretnek nagyon nagy ereje van .sokan tapasztalják az emberek közül hogy őt szeretik,

de ő még nem érzi ezt dolgot ,én is jártam már olyan helyzetbe amikor ilyet éreztem,

magamba és aki igazán szereti másik embert akkor ki áll mellette ezzel jelzem másik,

illető felé hogy őt szeretem .én mint nagyon sok dolog ilyen át esetem ,később rá,

éreztem mért tette ezt értem azért tette ezt dolgot másik ember felé jót pl kedves,

szót ejtünk másik embernek akkor érezhető az hogy őt szeretik ,és szeretetből minden,

dolog meg oldható ,de azt ember akit ő barátság vagy más kép szereti azt illetőt vagy,

épen szimpatizál vagy éppen kedveskedik vele tudni ,és érezhető hogy őt szeretik de,

azt úgy illik hogy nem mutatom ki felé hogy őt szeretik neki kel érezni ezt én már,

ezen dolgon jó pársor át estem ,ész azért tudom mondani ezt dolgot maguknak .emlékeznek,

még tart egy sorozat 1férfi és nő szimpatizál egy más közt de nem meri ki mondani egy,

más közt azt dolgot hogy ők egy mást szeretik csak mindig 2sót mondnak egy mást,

közt mi van vele ,meg dolga van ,telik múlik idő és 4 alkalommal amikor hölgy rá ,

beszélte barátját hogy műtse meg fület mert akkor barátja nem hallott ő akkor kint ,,

külföldön el veszítette hallását meg tette férfi ,nő kedvéért ezt meg műtteti magát ,és,

amíg férfi komába feküd de valójában magánál volt ki merte mondani neki azt hogy,

őt szereti ugye milyen érdekes dolog ma is nagyon jól meg vannak és azóta is félti,

azt férfit hogy ne történjen vele szemi .ez is olyan szeretetből mindent meg teszünk,

másik embernek ha féltjük érezze azt ezzel szeretik .érdekes dolgot láttam hogy ütik ,

verik egy mást 3 -4ember meg akarnak küzdeni egymással ,de itt az baj hogy ők szeretik,

egy mást ,de másik baj az ennél dolognál hogy verekedés nem old meg dolgot ,barátok,

ha szeretik egy más akkor meg beszéljék dolgokat ,és nem engedi hogy ide fajuljon helyzet,

ez csak média véleménye hogy verekedési dolog meg oldja helyzet ,ez nagy tévedés. Aki,

szeretik egy mást és négyzet el térés lenne köztük akkor az meg oldás embernél hogy,

le üljük meg beszéljük dolgot .ez szeretetből tesszük meg másik ember felé szép gesztust,

hogy meg beszéljük dolgokat történt valami köztünk .

    Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.
        És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
        És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
        A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
        Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
.         Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
        Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
        A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.
.         Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:
.      De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik..      Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat..      Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.
     Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.
te szeretsz engem – én is szeretlek
te nem szeretsz – én akkor is szeretlek
te megütöttél – én megsimogattalak
te elárulsz – én soha ki nem adlak
te gyűlölködsz – én nem gyűlöllek téged
te ártottál nekem – én imádkozom érted.

Ragozás a világ legnehezebb nyelvén

a helyzet uralása

Fontos dolgot ember ha intéz akkor lehet olyan dologba fút hogy amivel kénytelen ,

meg küszködni vele dolgokkal ,nekem is van életembe rengeteg olyan dolog amikor,

fejem fűlőt ,járnak dolgok ,de én úgy vagyok vele rendbe van akár mi van most ,,

helyzet ,ha ép abba helyzetbe vagyok ,hogy ép fel van fordítva minden ,azt szoktam,

hajtogatni ural-alom azt helyzet ami most vagyok és meg oldom dolgot amibe ép,

lennék .otthonomba van olyan dolog ,nem tagadom ,hogy fejem főlőt vannak dolgok,

de azt tudom hogy amit ,én meg anyám meg oldjuk itthoni helyzet pl kertész munkát,

akkor tudom azt hogy az meg van oldva .mondok egy olyan helyzetet hogy anyám,

folyamatosan intézte dolgát rohangált és intézte dolgokat akkor is uraltam azt helyzetet,

kertbe ott volt rengeteg dolog kertbe ,de úgy mondva szép lassan nem el kapkodva,

helyzet amibe ép dolgoztam kerten tényleg kicsi kertünk .be le is szóltak hogy ők,

ebe helyzetet már rég el felejtették volna akkor annyi fel lángolásom volt el mondtam,

neki jó van legközelebb úgy csinálom dolgokat hogy hajnalba fogok fel kelni és,

elintézem dolgot ,de akkor látta hogy valamit tett felém ami félig bántó volt ezt,

helyzet uraltam és meg bocsátottam neki látta hogy törekszem szép legyen kertünk.

Hányszor bizonyosodik az helyzet illetőknél kapkodóik de lehet hogy nem lesz,

jó végeredménye mert éppen azt munkálatot nem tudja pontosan elvégezni. én ,

úgy szeretem szépen lassan dolgokat el végezni mint itt kerti estem hogy rendbe,

azt volt helyezett lassú munka ,de végeredmény azt lett szép lett kert .holnap,

olyan 2olyan helyre kénék ,de úgy érzem ezt helyzet uralom és meg oldom.,

Vettek észre valamit rajtam hogy nagyon ritkán segítek neki el vagyok foglalva,,

de meg szólal hogy jó nagy kópé vagy mert csak akkor jössz amikor csak,
,
kedved van hozzánk .én véleményem szerint ez helyzet olyan hogy uralja helyzet,

ember és tűr amíg tud .de itt egy fontos dolog van minden embernél oda húzza,

szíve ahol őt jobban szeretik és meg becsülik ez olyan helyezett ember életébe ,

hogy nagyon fontos dolog .ha meg teheti ember cserél azt dolgot ahol jobban,

kérik segítségét .hány olyan példát tudnék ember életébe hogy uralta azt helyeztet,

darabig körül nézet világba látják kel helyre egy ember el megy az illető és érdeklődik,

dolgok után látja nyugis helyzet persze az mellet döntött neki jobb legyen és nyugalom,

legyen környezetébe mindig ez fontos ember életébe olyan helyen legyen nyugalomba,

legyen .ez olyan helyzet ami nagyon fontos dolog ez élteti az embert hogy szeretettel.

várják ott ahol ép kérték segítségét .

a szakítás

Nagyon rosszul vagyok… mert van egy lány, akit szeretek.

s nélkülem is boldog lehet.

Nem tudom mi a baja… De olyan a szava, mint egy balta.

Amit minden szónál, a szívembe vágna… Mintha minden szóval nagy fájdalamat várna.

Úgy érzem, sírnom kéne…De ez alány,nekem ennyit érne?

Hát igen, igen, igen! Nagyon szeretem! Azt hiszem erre mondják azt, hogy szerelem.

De nekem csak az számít, hogy boldog legyen…Mindegy velem, vagy nélkülem!

Először megbánt, aztán gondolkozik…Ezzel meg naná, hogy mindig ráfázik.

De nem, nem Ő fázik rá! Az én agyam megy teljesen rá!

Simán csak kinyírnám magamat. De ezzel szemben ott van az akarat!

Nem lehet mást tenni, Csak ezzel együtt élni!

Némi fájdalom és kínszenvedés… Talán tényleg csak ennyi az egész!

szememből fájó könnye csordul kényesen.

Fejemben száz gondolat cikázik… két angyalhang hevesen vitázik.

Egy erős hang, melyet kínzó kép követ; tenger kékéből szemrehányó tekintet.

Riadtan nyitom szemem, a Nap tüzesen ég már. Könnycsepp izzik arcomon, álom

nehezedik én rám.

Elindulok lassan, a világ zajától félve… Hibák, szenvedélyek, viták, akadozó léptek.

Elmém tisztul, ahogy a reggeli köd oszlik. Lelkem csöndesül, szívem fájdalmasan nyugszik.

Fejemben ismét vihar tombol, úgy gondolat hasad. Arcom sima tükrét borzolja, új

könnycsepp fakad.

Lágyan hangzó éneke, hamis, álnok képzetek! Nézzetek rám, lássátok, hogy szenvedek!

Fülembe bosszantó szellő zúgja: “megérdemled! Amit szív nélkül adtál, most az jár neked!”

A szavak, ahogy gyilkos golyó fúródik az elítélt szívébe… Úgy repülnek végig agyamban

semmit sem kímélve.

A világ elhomályosul, lassan a földre rogyok, ijedten, zokogva…támasz után nyúlok.

De kezem csupán nyirkos levegőbe markol, s tudom, egyedül kell megvívnom e harcot.

Egy éve már, hogy összetörtelek, kíméletlenül kínoztalak, most én fekszem itt,

a mélybe taszítva, vigasztalan.

Nem kérek már semmit, nem kérem, hogy szeress! Ártatlan hibáimon, elnéző pillantással nevess!

Nem kényszerítelek szánakozó képmutatásra sem, csak összetört szívem nyugalmár keresem.

Riadtan ébredek fel imét, lelkem meztelen, körülöttem halotti csend van, minden nesztelen.

Fáradt tekintetem, erőtlen karom…Elengedlek! Menj gyorsajn, míg hagyom!

Nem bántalak többé, nem kínozlak hasztalan.

a tűrés embernél

Aki ismer engem tudja hogy nagyon nyugodt típus vagyok elég sokat el tűrök .de ,,
,
amikor azt pillantott elér i azt dolgot hogy tűrési dolog egyszer el szakad ,de addig,

ember kiküzdik és tűri ember társát ha olyat mond neki amivel meg bántják nekem,

is van környezetembe aki fel tudná bosszantani ember ideg rendszerét .3emebrt ismerek,

akik olyan helyen vannak ahol illő lenne normális viselkedés még az felé is aki segít,

nekik nem úgy kéne viselkedni hogy csináld meg nekem ezt dolgot ,mert én nem ,

csak utolsó pillantókba érnék ide dolga ugye ezt meg csinálja ember társa fel kéri ,de,

ezt szépen ,meg kéri ,de nem úgy kéne hogy fogom kerékpárját és falnak fel állítom,

aki jó végezete dolgát és jót kacagva megy el onnan ember társától. Ez is olyan dolog,

ami lehet neki tetszik ,de másik embernek lehet hogy nem tetszik ,és el tűri annak,
,
embernek azt amivel ép pont szórakozik ideg rendszerét ,de el tűri fontos hogy ember,

tűrje más rossz dolgát ma egész nap olyan nyugodt vagyok olyan környezetembe is,

vagyok hogy nem bosszankodok ,soha nekem is fontos nyugalom ,de azért tűrök,

ha úgy szólna be ember ,akkor meg ha embert meg bántaná ,de tűri mindent nekünk,

embereknek az dolgunk hogy el kel tűrni dolgokat amivel mégis meg bántja másik,

illető .aki értünk meg hallt kereszten gondoljunk bele ő menyit tűrt hogy meg ostorozták,

keresztre veszítetek neki gondoljunk bele hogy őt meg ostorozták,én vélemény szerint az,

tűrt értünk mert szeretetből hallt meg értünk és ez nagy áldozat . Egyesek ara se ,

hajlamosok hogy el tűri másik dolgát .nekem meg kelet mutatnom egy nagy dolgot szólt,

valaki aki tudja hogy el vagyok foglalva nagyon de azt szokta hajtogatni valamit .de,

én ezt el tűröm ,ő úgy gondolja dolgokat hogy ő mond valamit akkor úgy csinálom,

mint ugrok neki és el tűrőm ha úgy szólalna meg másik meg bántatná ,akkor el kel,

tűrni neki ugrani kel akkor ő boldog mi pedig őrömet okoztál neki én is az illető,

tudja hogy más dolgom is van ,de meg szereztem azt őrömet .de abba helyzetbe voltam,

tűrök de úgy szolt hogy el tűrtem neki dolgát tűrés egybe szók fejlődést jelent annak,
.
embernek aki el viseli másik dolgát .tűrés ember életébe nagyon fontos mert annak nélkül,

ember nem ismeri másik illetőt .tűrés ara jó hogy ember ideg rendszer fejlődjön .én,

is rég fel kaptam vizet ,de most fejlődtem mert tűrők szókat érdemes ki próbálni utánam,

csinálni .

humorosan kel élni élett mindig jó tanács

Tegnap olyan dologba volt részem aki másképp fogja fel dolgokat aki úgy él mint,

beteg ember de itt ez baj .rendbe beteg történt vele valami ,de nem így kel nézni,

dolgot halálosan komolyan így él az illető elmondom aki ebe csípőkbe jár mindig,

humorosan kel fel fogni dolgokat azzal ember saját magát éleszti fel magát hogy,

ő homorósan él ész nem fogja fel ő beteg .így látná ember világot magát teszi,

tönkre előbb utóbb .ember úgy éli életét humorosan sokall jobban fogja látni ,

világot úgy éli ember viccelődve éli beteg életét akkor erősíti életét egy be és,

úgy pozitívan látja világot én már ezt ennyi idősen meg ismertem ,és tapasztaltam .

azért tudom alján lenni aki így él hogy humorosan kel élni világot .azzal saját magát,

erősít ember .de ne úgy mint aki így él hogy beteg ,és ebbe kel élni és nem azt,
,
kel táplálni agyba hogy ő beteg és nem gyógyul meg ,csak homorósan lehet élni,

életet akkor erősíti magát ember lélekbe .ha úgy fogja aki beteg abba gondolkozik,

agya akkor előbb utóbb olyan nagy baj lesz tönkre teszi magát és depresszióba ,

eszik .azt csak orvosok kezelik ki belőle .azért jó úgy éli ember életét humorosan.

Azzal jobban érzi magát akkor ember ha beteg csak nem gondolok ara én az vagyok,

csak humorosan élem életemet . Ismerek egy embert égben tiszteljük már őt mindig,
,
úgy kelt fel hogy csak 1% humort minden nap nekem sikerült neki mi így kérjük,

legyen meg napi humor adagunk emberek felé . Én volt tanév záró ünnepség nálam,

rengeteg humor ki jött akkor is .ma is volt humor rengeteg ép nagy munkáltak,

folynak nálunk és akkor se kel halálosan komolyan élni életet ép mennek munkálatok,

akkor lehet humorosan élni életét el is mondok viccet legyen vécés tréfa bent illem,

helyen melledet mosógép akkor mondhatnád azt térfát közel van akkor ki moshatod,,

látják én hogy fogtam dolgokat humorosan ezt el mondtam mester ember olyan jó.,

ízűt nevetett rajta humorosan élek .