tervezgetés embernél

 

Emberek amikor tervezgetnek dolgot életükbe hogy mint legyen fel veszik egybe küzdelmet,

és harcolunk hogy el terveztünk életbe azt végig tudjuk vinni de úgy mondva ember elindul,

és meg tervezi út vonalt maga előtt akkor húz egyenes vonalat és az már keresztünk,

el kezdése ,de amíg mi tervezzük járjuk utunkat és tudjuk mi célunk akkor fel vettük,

keresztünket ,de soha ne engedjük el maguktól szorosan fogjuk magunkhoz és vigyük,

magukkal .én mindenkin segítek egybe azt dolgot jelenti valakinek keresztjén kicsit ,

könnyitek azzal hogy én be segít-neki dolgokba én amikor napi szinten fel veszem,
,
keresztemet útra indulok segíteni másokon ,de én akkor úgy mondva cipelem keresztemet,

de én mint keresztény hívő fentiekre bízom magam és nem engedek akkor annak hogy,

meg kísértsen valami és keresztül húzza tervemet .aki bizakodik fogja erősen keresztet,

amit kapott életbe azt türelmesen végig kel vinni célba nem értünk akkor egyenes vonal,

át megy kereszt formára . én szoktam elindulni fel vezetni zárdokkokat akkor viszem,

egybe magam keresztemet ,de én bízok fentiekbe azok kicsit könnyítenek rajtam így nem,
,
érzem azt fárasztó lenne ennek cipelése .aki folyamatosan siránkozik az annak is van,

keresztje ő kezd el fáradni fel adni dolgokat azért érzi azt nehéz kereszt ,kinek milyen,

dolgot bíztak ember életébe olyan keresztünk ki hogy érzi valakinek könnyűnek érzi,

kereszt cipelést ,de akkor van az hogy ember életét Jó Istenre bízza magát akkor van,

hogy könnyű keresztünk azért mert fentikre bíztuk magukat .elindul egy úton az ember,

érzi hogy fárad mert ép cipeli nehéz keresztet ,bízzuk magunkat Fentikre ők majd,

segít nekünk ,de akkor is fáradunk ,lehet emberektől kérni segítsenek nekem vinni,

keresztet hogy meg pihenjek és később újult erővel vigyem tovább keresztet .Simon,

segített Jézusnak vinni nehéz keresztet ,de az keresztet Jézus vitt mi okoztuk azt,

neki értünk halt meg szeretetből kereszten .

Kereszt

Reményik Sándor

Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem birom már! – sóhajtva csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
Hogy a keresztre miért volt szükséged.

Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
Ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor elindult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Magára maradt. Szép napoknak vége.
Keserves, árva lesz az öregsége.
Szivében ott a kérdés szüntelen:
Miért lett ilyen az út, én Istenem?!
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik. Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját, és indul vánszorogva,
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még bajon, hiányon.
míg végre lassan elnyomja az álom.

S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt maga Isten helyezte.
Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag tündököl.

Hőség tikkasztja.. Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.

Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy tovább indulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.
“Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb ha belőle lefűrészelek”
– mondja magában.
“De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb!”
– sóhajt elégedetten.

Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
S eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó, már csak egy patak választja el!
Jön-megy a partján, hídra mégse lel:
De hirtelen eszébe jut keresztje:

A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
hiányzik a lefűrészelt darabja.
“Mit tettem!” – kiált kétségbeesetten.
“Most a cél közelében kell elvesznem,
mert keresztemet nehéznek találtam!”
S ott áll a parton keserű önvádban.

Azután új vándort lát közeledni,
s mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
mint a hídon boldogan indulhat rajta,
hogy átjusson békén a túlsó partra.
“Rálépek én is!” Reménykedni kezd:
az ismeretlen, idegen kereszt
hátha átsegíti. Rálép, de reccsen
lába alatt. ” Jaj, Istenem, elvesztem!
Uram segíts!” Így sikolt, és felébred.
Még a földön van. Előtte az élet.
Csak álom volt a kín a döbbenet
“Megváltó Uram, köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó ne engedd,
hogy egy darabot is lefűrészeljek!
Amilyennek adtad, olyan legyen!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
A Te kereszted szerzett üdvösséget,
de mivel az enyémet is kimérted,
Te adj erőt és kegyelmet nekem,
hordozni mindhalálig csendesen!”

kereszt csipelés életünkbe

Emberek amikor tervezgetnek dolgot életükbe hogy mint legyen fel veszik egybe küzdelmet,

és harcolunk hogy el terveztünk életbe azt végig tudjuk vinni de úgy mondva ember elindul,

és meg tervezi út vonalt maga előtt akkor húz egyenes vonalat és az már keresztünk,

el kezdése ,de amíg mi tervezzük járjuk utunkat és tudjuk mi célunk akkor fel vettük,

keresztünket ,de soha ne engedjük el maguktól szorosan fogjuk magunkhoz és vigyük,

magukkal .én mindenkin segítek egybe azt dolgot jelenti valakinek keresztjén kicsit ,

könnyitek azzal hogy én be segít-neki dolgokba én amikor napi szinten fel veszem,
,
keresztemet útra indulok segíteni másokon ,de én akkor úgy mondva cipelem keresztemet,

de én mint keresztény hívő fentiekre bízom magam és nem engedek akkor annak hogy,

meg kísértsen valami és keresztül húzza tervemet .aki bizakodik fogja erősen keresztet,

amit kapott életbe azt türelmesen végig kel vinni célba nem értünk akkor egyenes vonal,

át megy kereszt formára . én szoktam elindulni fel vezetni zárdokkokat akkor viszem,

egybe magam keresztemet ,de én bízok fentiekbe azok kicsit könnyítenek rajtam így nem,
,
érzem azt fárasztó lenne ennek cipelése .aki folyamatosan siránkozik az annak is van,

keresztje ő kezd el fáradni fel adni dolgokat azért érzi azt nehéz kereszt ,kinek milyen,

dolgot bíztak ember életébe olyan keresztünk ki hogy érzi valakinek könnyűnek érzi,

kereszt cipelést ,de akkor van az hogy ember életét Jó Istenre bízza magát akkor van,

hogy könnyű keresztünk azért mert fentikre bíztuk magukat .elindul egy úton az ember,

érzi hogy fárad mert ép cipeli nehéz keresztet ,bízzuk magunkat Fentikre ők majd,

segít nekünk ,de akkor is fáradunk ,lehet emberektől kérni segítsenek nekem vinni,

keresztet hogy meg pihenjek és később újult erővel vigyem tovább keresztet .Simon,

segített Jézusnak vinni nehéz keresztet ,de az keresztet Jézus vitt mi okoztuk azt,

neki értünk halt meg szeretetből kereszten .

Kereszt

Reményik Sándor

Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem birom már! – sóhajtva csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
Hogy a keresztre miért volt szükséged.

Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
Ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor elindult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Magára maradt. Szép napoknak vége.
Keserves, árva lesz az öregsége.
Szivében ott a kérdés szüntelen:
Miért lett ilyen az út, én Istenem?!
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik. Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját, és indul vánszorogva,
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még bajon, hiányon.
míg végre lassan elnyomja az álom.

S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt maga Isten helyezte.
Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag tündököl.

Hőség tikkasztja.. Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.

Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy tovább indulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.
“Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb ha belőle lefűrészelek”
– mondja magában.
“De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb!”
– sóhajt elégedetten.

Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
S eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó, már csak egy patak választja el!
Jön-megy a partján, hídra mégse lel:
De hirtelen eszébe jut keresztje:

A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
hiányzik a lefűrészelt darabja.
“Mit tettem!” – kiált kétségbeesetten.
“Most a cél közelében kell elvesznem,
mert keresztemet nehéznek találtam!”
S ott áll a parton keserű önvádban.

Azután új vándort lát közeledni,
s mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
mint a hídon boldogan indulhat rajta,
hogy átjusson békén a túlsó partra.
“Rálépek én is!” Reménykedni kezd:
az ismeretlen, idegen kereszt
hátha átsegíti. Rálép, de reccsen
lába alatt. ” Jaj, Istenem, elvesztem!
Uram segíts!” Így sikolt, és felébred.
Még a földön van. Előtte az élet.
Csak álom volt a kín a döbbenet
“Megváltó Uram, köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó ne engedd,
hogy egy darabot is lefűrészeljek!
Amilyennek adtad, olyan legyen!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
A Te kereszted szerzett üdvösséget,
de mivel az enyémet is kimérted,
Te adj erőt és kegyelmet nekem,
hordozni mindhalálig csendesen!”

a néhai nem egyet értésem

Aki nem ismer azt most itt alkalom hogy meg ismerjen engem aki tudják milyen is vagyok ,

talpra est vagyok is mindenbe segítek akinek kel . 2Napja olyan dolgokba nem értek ,

egyet valakivel ő pedig felnőtteknek és annak úgy illik sót fogad ember ép most napokba,

nem értem egyet vele ő azt mondja nekem hozunk permetező szert mert fű vesz azt,

ki kel irtani hogy ne nőjön ott fű ő úgy szereti dolgokat vetem észre ha mond valamit,

gyorsan és helyesen cselekszünk .én most ellenkező dolgot tetem mintha nem értek vele,

egyet ő permetezni akar amit ki lehet kapálni úgy tanultam ,de ebe nem értem vele ,

egyet és nem tettem úgy egy amit mondott az ártalmas földnek és meg akarná művelni,
,
földet idő után nem teheti olyat tett földel én ezért nem értek egyet ilyen dologba ,mondja,

hogy milyen szépen le tudja vágni kasza fű-vett ,én el mondtam én véleményemet ,

hogy mivel nem értek ez ügybe egyet mondta jó lenne ha lenyírnám fű-vett árokba,

kis idő után végre időm ere ,meg mutattam neki hogy én menyire vágom Szeben le,

gyönyörködöt benne megint nem tudtam gyorsan lépni ő kérte ,de ellenkezőjét teszem,,

néha mintha nem engedelmeskednék ,de azt tessem felnőtteknek csak én át gondolom,

többször dolgot mit is cselekszem jól fű vett írtjuk valamivel nem jó talajnak mert ,

vegyszeres és egy ideig nem művelheti földet az ember .azért kapáltam ki nem fogadtam,

szót ,rendbe van az kapálás fárasztó munka el fárasztja embert dolgozik vele ,de akkor,

tudja azt illető ezt teszi földel akkor ha úgy gondolkozik azt részt meg művelheti ,úgy,

érzem így helyes gondolkozás ,azért kel néha nem egyet érteni valakivel ,pedig tudják,

nagyon fontos hogy engedelmeskedjünk felnőtteknek ,én azt szoktam ,de van olyan át,

gondolom dolgokat meg csinálom ahogy én akarom elnézést kérek hogy így cselekedtem,

jól csináltad nincsen szemi baj .ugye mai világ tele-van számítógépes rendszerekkel és,

az idő után leszokott fagyni és újra kel indítani .most egyes beltériek olyan néha le fagy,

idő után az is szoftver irányítja .akkor újra indítani nem húzni szánkat menyi baj tévével,

és lecserélném ,és közli valaki velem hogy tévéket 72órig folyamatosan működni új ,de,

nem egy folyamatosan tenni bele nézni ha gond vissza vinni szervizbe és ki cserélik,

vagy meg javítják ebe se értek egyet mondtak 72óráig folyamatosan működni televíziónak,

azért látják néha azért van nem értek egyet valakivel lehet többet tudok megyek fejem.

után ami néha nem baj jó végeredmény .

 

vége nyári pihenéseknek

Mai nappal sajnos minden ifjonc számára vége-tér nyári szünetnek amit én véleményem,

szerint nem várja senki azt kényelem és pihenésék szorozta vége térjen minden ki,

szereti azt nyár van nyaral ember ,és ifjonc jót tölti pihenéssel időt ,de nyáron kelet,

kicsit elő venni tankönyveket és készülni ide év tananyagjára ,én azt gondolom erről,,

hogy ifjoncok nem kedvelik azt dolgot elő veszik nyáron tankönyveket hogy készüljünk,

rá . Ma sok helyen mai nappal vége tért nyári szünet elkezdőt tanév nyitó ünnepségek,

meg kezdődtek ,ez sok embernek ez dologgal jár hogy ide menjen most könyvekért ,

menjen el mert idő sürget és könyvek kelnek ifjoncoknak .ki emlékszik ara hogy régi,

szép időt ugye minden ifjonc gyerek úgy indult kezdte tanítást hogy szülő be kis-érte,,

iskola kapun és meg mondta majd jövünk érted ha vége van tanításnak ,és ahogy,

évek teltek úgy majd ifjonc egy maga jár iskolákba tanulni ,de Szüllőknek annyi dolga,

van így augusztus vége felé hogy lassan elindulni és beszerezni kötelező dolgokat ami,,

kel ifjoncoknak ide évbe mert ,hányszor hallom én is azt hogy ő ifjonc úgy megy,

naponta tanulni hogy naponta iskola táskába meg lesz 4killó súly könyvek annyi könyv,

ép kel ifjoncoknak ép az nap .tavaly hallottam azt ifjoncoknak beevezték egyes helyen,

azt délután 4órig volt tanulás gondoljunk bele egy kicsit ebe ifjonc hányszor van az,

6óra után fél 2kor vége órának nagyon fáradt és piheni szeretne ,de sajnos mindig,

várja őt tanulás .régen még volt kötelező dolog minden ifjoncnak hogy köpenyt fel ,

kelet venni amikor tanítás elkezdőt .én soha nem felejtem dolgot szüleim engem kísértek,

iskolába ,de idő után abba maradt meg nőttem közbe változtak nálam dolgok hogy ,

Pestre jártam én is iskolába ott keményebb tanulás folyt nálam ,és úgy volt hétvégente,

fől vittek szülők Pestre ott voltam péntekig az bentlakásos iskola volt ,az meg kicsit,

szigorú rendszer volt mai nap felejtem el jó voltam tanárom akkor azt felejtem amíg,,

élek .mai nappal felnőtteknek egy kicsit többlet dolga ép menni kel iskolába tanév,

nyitó ünnepségre .aki elsős képen megy tanulni annak most zajlik majd iskolások,

elé most állnak be mutatkoznak hogy ők is ide fognak járni tanulni szeptembertől.

Nappali foglalkozás idén szeptember10től fog indulni foglalkozás mert addig tart,

nálunk nyár kivételesen de utána vissza áll minden rendes kerék vágásba .azt jelenti,

hogy hétfő ,és szerda ,pénteken-te foglalkozás lesznek így az napokon ,majd naplóm,

át tér ottani hírekre ott mi-fog zajlani . Azon foglalkozáson ott is tanulni lehet.

Addig tartsanak velem minden itt ,szeptember 10ig magamról írok mi törtnék velem,

mi hírek nagy világba azzal foglalkozok .sok helyen elkezdőt tanév nyitó ünnepségek,
,
ara hoztam verset . nálunk majd szeptember 13án szombaton tanév nyitó ünnepség,

ara készülök én is azt én szoktam meg szervezni felnőtteknek segítségével .tanév nyitó,

ünnepségünk ha meg tartsuk arról fog írni ,de addig minden nap tartsanak velem ,

itt .érdemes olvasni engem minden nap itt új hírek várja önöket .

 

Legyen öröm a tanulás!

Hangosabbak ma az utcák,
Gyerekektől népesek,
Valahogyan még a nap is
Szebben ragyog, fényesebb.
Izgatottan várt e napra
Minden kezdő kisdiák:
Az iskola előttük is
Kitárja ma kapuját.
Megtanulnak betűt vetni
A tétova kis kezek:
Csengő-bongó szép szavakkal
Telnek majd a füzetek…
Ma, amikor útnak indul
A sok kicsi iskolás,
Kívánjuk, hogy öröm legyen
Számukra a tanulás!

a tanítás

de buzgó világiak is beálltak ebbe a szép apostoli munkába. Mégpedig nem elszigetelten, hanem szervezetten. Szent és áldozatos emberek kezdeményezése nyomán új társulatok és iskolák keletkeztek külön erre a célra. Rómában az első olyan társulat 1560-ban létesült egy milánói nemes Marcos Gusani és Néri Szent Fülöp egyik tanítványa, P. Enrique Pietra fáradozására. Alig múlt el két év és már öt templomban el tudták látni a doctrina christiana tanítását. A munkaközösség lelke, Gusani más paptársaival közös életet kezdet. XII. Gergely 1575-ben a tiberisentúli Szent Ágota templomot adta nekik, amiért is agatistáknak nevezték el őket. 1596-ban VLLL; Kelementől elnyerik az exemptio-t, mint külön kongregació. Majd 1598-ban, Cusani halála után, a munkaközösség két részre oszlik: a papokból megalakul Congregazione de Padri della Dottrina Christiana, a világiakból pedig egy Archiconfraternitas.

Az apostoli munka sikeréhez a lelkesedés és szervezettség mellett még az is kellett, hogy a tanítás egységes elgondolás és terv szerint papok számára megírta a Doctrina Cristiana-t, a világiaknak pedig egy másik könyvet a következő címmel: Dichiarazione piu copiosa della Dottrina Cristiana. Ezekhez járult 1603-ban J. B. Sarafini Doricetto.

De fontos szerepet játszottak a hittan tanításában a jezsuiták is. Ezen öt fejezet között, amelyeket szent Ignác már 1541-ben, pedig akkor még nem is beszélt tökéletesen olyszút, 46 napon keresztül tanította hittanra a kisgyermekeket a kis Santa Maria della Strada templomban. Kevéssel később ugyancsak ő másokat is beszervezett és megtanította őket a hitoktatás módszerére. A jezsuiták ezen apostolkodása terén nagy lépés volt a Coll. Romanuum megnyitása 1551 februárjában. Ez mindjárt kezdettől fogva úgy lépett működésbe, mint „scuola di grammatica, dumanita e Dottr. Cris. gratis.” Az intézeti szabály rendelkezése szerint eredetileg minden héten a pénteki napot kellett a hitoktatásnak szentelni: „Legatur dieveneris in singulis scholis doctrina christiana pro captu omnium.” Hogy tanárok és tanulok mekkora hévvel adták magukat később erre a hitoktatásra, arra csak következtetni tudunk abból a tényből, hogy a húsvéti és a nyári szünet alatti, otthont és üdülést otthagyva, apostoli portyázásokat rendeztek a pápai birtokokon, ahova szent képeket és hittan könyveket vittek magukkal. Ha arra gondolunk, hogy 1567-ben a növendékek száma már ezer körül volt, akkor láthatjuk, milyen nagy lehetett a jezsuiták befolyása a római gyermekek és ifjak vallási nevelésére.

A jezsuitákkal párhuzamosan jelentős része volt az ifjúság vallásos nevelésében Néri Szent Fülöpnek is és nemkülönben az ő oratoriánusainak. És nemcsak annyiban, hogy majdnem mindig ő és fiai alapították és segítették a Romában már 1560-tól megjelenő és a doctr. chr-ügyét szolgáló első társulatokat, hanem azon nagy szeretet révén is, amelyet szent Fülöp személyesen is mindig tanúsított a romai ifjúság iránt. Mert valóban, a híres szent Onofrius-i összejövetelek, amelyeket mindig szabadban, bensőséges és családias légkörben, bágyadozással és muzsikával egybekötve rendeztek és ahol gyakran egy kisgyermek tartott szentbeszédet társainak és a többi jelenlévőnek, ezek az összejövetelek, jó alkalmat szolgáltattak a keresztény hit és erkölcs erőteljes és nagyon gyakorlatias tanítására is. Ezenkívül bizonyára különleges gonddal nevelték az oratoriánus atyák az Oratorium de la Vallicella növendékeit – nemeseket és szegényeket vegyesen –, akiket már Néri Szent Fülöp idejében is ott oktattak és neveltek pietas-ra és világi tudományokra. Ezeknek a száma ötvenen felül volt.

Meg kell még emlékezni Róma egy másik ősi kollégiumáról, a Collegio Clementinó-ról is. Ezt VIII. Kelemen alapította. Vezetését a somasca-i atyákra bízta. A jezsuita Collegio Romano-hoz hasonlóan ez is jelentősen előmozdította a maga kizárólag nemesi körében a doctr. chr. tanítását. Ezt abból is lehet következtetni, hogy az említett atyáknál ez már nemes hagyomány volt. Megbízható adatok szerint ugyanis Itália különböző részein fejtettek ki katechizáló tevékenységet.

Nem mulaszthatjuk el annak a megjegyzését sem, hogy a tridenti zsinat nemcsak azzal segítette elő oly üdvös gyümölcsök beérését, hogy Rómában is nagy számban támaszkodott teljesen a gyermek-hitoktatás szentügyének szentelt kongregációkat, szent papokat és világiakat, hanem a „Catechismus ex decreto Concilii Tridentini ad Parochos” kiadásával is, amely mint egyetlen szöveg biztosította az egyöntetűséget a hitoktatásban.

Ennek a végleges és hivatalos katekizmusnak a mintájára írta meg néhány évvel később Roberto Belarmino bíboros – VIII. Kelemen rendeletére – két igen híres katekizmusát a következő címekkel: Dottrina Christiana breve perche si posan impapare a memoria és Dichiarazione piu copiosa della Dottrina Christana per uso de quelii che insegnano si fanciulli e alle altre persone semplici. Az első a gyermekek számára készült és azért volt rövid, hogy kívülről meg tudják tanulni. A második már bővebb volt és azoknak szolgált segédkönyv gyanánt, akik tanították a hittant akár gyermekeknek, akár más tanulatlan embereknek.

Röviden összefoglalva a római hitoktatás helyzetét megállapíthatjuk, hogy a XVI. század második felében számos és vitathatatlanul nem jelentéktelen kezdeményezés történt. A más társulatokban működő apostolok is tehettek legalább annyit. De igazán mégis csak a Coll. Romano növendékeiről mondhatjuk el, hogy valóban állandó és rendszeres hitoktatásban részesültek. Mert komoly ellenőrzés hiányában a templomi hitoktatásban kevesen vettek részt, a tridenti zsinat fegyelmi büntetései ellenére. Tanulságos ezzel kapcsolatban látni, hogy hogyan próbálta meg hatékonyan ellenőrizni a fiatalok templomba járását Gabriel Paleotti érsek Bolognában. Kiadott egy „minden plébánostól megtartandó szabályzatot” – Regola da servarsi per tutti li curati. Ebben úgy intézkedett, hogy a város ill. község fenyítő közegének, a correctornak társaságában kötelesnek elmenni „házról házra, és írásba foglalni a plébániához tartozó összes fiatalok nevét húsz évtől lefelé, feltüntetve családi- és keresztnevüket. Továbbá hogy melyik polgárnál dolgoznak, illetőleg azt, hogy azt, hogy a magukén dolgoznak.”

Különösen a legszegényebb megfelelő gondoskodás. A Coll. Romano csak olyanokat vett fel, akik már tudtak írni és olvasni. A Collegium ezen szabálya akaratlanul is távol tartotta kapuitól azt az igen sok szegény gyermeket, akiknek nem volt tanítóik nem voltak tanítóik és így nem volt módjuk arra, hogy az elemi ismereteket elsajátítsák és ugyanakkor elestek a rendszeres hitoktatás jótéteményétől is.

Másrészt a hetenként egyszeri hitoktatás egyáltalán nem lehetett elegendő különösen azoknak, akiknek hol írástudatlanság miatt, hol pedig könyv hiánya miatt nem volt módjuk a megtanultak átismétlésére. De magában nem lehetett elegendő arra sem, hogy szilárdan megalapozza a gyermek vallási és erkölcsi életét alapvető elemi ismeretek nélkül, az írásban és olvasásban való jártasság nélkül, szellemi és erkölcsi képességeinek harmonikus kifejlesztése nélkül. Az írástudatlan gyermeknek mindent emlékezetből kellett megtanulnia. Márpedig a szükséges ellenőrzés és ismétlések nélkül az emlékezet magában véve nagyon-nagyon bizonytalan alap a mindennapi élet és a tudatlanság meg a nyomor által felszított szenvedélyek sodrában. Ezért bizony csak a kevesekben tudott megszületni igazán erős hit, a rationabile obsequium és még kisebb volt azoknak a tanulóknak a száma, akikben meg is tudott maradni az élet mindennapos küzdelmeiben. Jól látták ezt azok, akik – Itália más részén – a hitoktatás mellett írást és olvasást is tanítottak. Ezen a téren különösen figyelemreméltó Castellino de Castello kezdeményezése Milánóban. Munkatársai is voltak, akiket társulatban szervezett. A szabályzatot nyomtatásban is kiadta a következő hosszú cím alatt: ez a kisgyermekek Szolgái Társulatának Szabályzata, amely ünnepnapokon írásra, olvasásra és jó keresztény erkölcsökre tanítja a fiúcskákat és leánykákat, ingyenesen és Isten iránti szeretetből. Keletkezett Milánóban, az 1546-ik évben.

A század vége felé, 1593-ban Rómában is elérte tetőpontját ez a felfogás. Így történt ez a tiberisentúli szent Dorotea templomnál működő Doctrina Christiana Archiconfraternitas kebelében is, melynek tagjai úgy döntöttek, hogy segíteni fogják azt a mindennapos iskolát, amely 1597-ben nyílt meg Kalazanci Szent József kezdeményezésére, ugyanazon templomhoz tartozó épületben.

Miután láttuk az értelmi, erkölcsi és vallási elemi oktatás állapotát ugyanebben a korszakban. Mindenekelőtt nem szabad felejteni, hogy akkor még nem volt világos és határozott választóvonal az oktatás különböző fokozatai között. Azért van, hogy az írás, olvasás és számolás mellett a városi tanítók is tanították kis növendékeiknek a grammatika első elemeit is. Ettől a kezdetleges nyilvános középfokú oktatástól eltekintve azonban a század közepéig nem volt egyetlen igazi intézmény sem erre a célra. Ezt a nagy hézagot azután a Collegium Romanum pótolta 1551-ben. Itt egymásután öt osztályban tanították a grammatikát, azután következett egy osztály a humanióráknak és a retorikának. Tanítottak latint, görögöt és hébert. Ingyenes és nyilvános jellege, valamint egyes tanárainak nagy hírneve miatt a Collegium hamarosan nagyon megérdemelt hírnévre tett szert és sok növendéke lett. Később XIII. Gergely pápa gazdag alapítvánnyal látta el és az örök város legtekintélyesebb intézmény lett, minden felsőbb oktatás szilárd alapja, minden más jezsuita kollégium prototípusa és mintaképe, a „Ratio Studiorum” bölcsője lett, minden felsőbb oktatás szilárd alapja, minden bölcsője. Egészen 1595-ig csak a Coll. Romanorum foglalkozott olyan ifjú középfokú tanításával, akik nem készültek papi pályára. Papnövendékek számára több kollégium is volt Rómában. Ezek közé tartozott a Collegium Germaniko-Hungarikum is. De tanulmányikat ezek is mind a jezsuita kollégiumban végezték.

A közoktatásnak ez a helyzete természetesen siralmas volt. hogy a bajt némileg orvosolja, VIII. Kelemen pápa 1595-ben egy második tanító kollégiumot alapított és annak vezetését a somasca-i atyákra. Ennek a Colegio Clementino-nak azonban nemesi jellege volt, csak nagyon kisszámú és nagyon előkelő származású növendéke volt és azért oktatására. Jellemzésül megemlítjük, hogy ennek az iskolának 1602-ben volt 94 olasz és 12 illir növendéke, 10 tanára és 28 alkalmazottja.

Mindent összegezve tehát befejezésül megállapíthatjuk, hogy majdnem az egész XVL. században a jezsuita Collegium Romanorum egyedül viselte a nyilvános középfokú oktatás terhét és hogy ez szegények és gazdagok előtt egyaránt nyitva állt, „Cuiusvis conditionis admittentur scholastici…”

Végére értünk annak a vizsgálódásnak, amelyet a XVI. századi Róma társadalmi és erkölcsi viszonyainak, továbbá nevelésügyének szenteltünk. Láttuk, hogy Róma ebben a korban sok szociális intézménnyel rendelkezett és számos nagylelkű kezdeményezéshez adott indítást az égető társadalmi, erkölcsi és nevelési probléma megoldása céljából. Hála a pápák gondoskodásának ás a különböző társulatok áldozatos munkájának, a szegények is jelentős segítséghez jutottak. A jelek szerint a Collegium Romanum és a sapientia egyetem jól ellátták a közép és felső oktatást. A plébánosok, a papokból és világi apostolokból álló munkaközösségek és a Coll. Romanum fáradozása nyomán a hitoktatás is kezdett jó úton haladni, és mégis hiányzott valami. Hiányzott az ingyenes népiskola a szegények számára. Vagyis egy olyan iskola, amely befogadná az összes nevelésre szoruló szegény gyermeket, eltérően a városi tanítóktól, akik csak igen kevesen tanítottak ingyenesen, Kalazancius korában hatot, vagy nyolcat iskolánként. Hiányzott egy olyan iskola, amely már zsenge kortól kezdené tanítani őket, és amely az oktatás az írás és olvasás tanításával kezdené, eltérően a Jézus-Társaság kollégiumától. Hiányzott egy olyan iskola, ahol szentéletű és jól képzett tanítók tanítanak és amely összhangban lenne az új idők ritmusával, amikor szinte napról-napra növekedett a szegény néprétegek, a szegény munkások és a fiatal dolgozók száma. Az iskola, amely fogékony lenne a könyvnyomtatás gyors elterjedésével kezdődő új kor szellem iránt. Egyszóval hiányzott így igazi népiskola, amely számolna a szegények valódi szükségleteivel és nemcsak pillanatnyi segítséget tudna nyújtani nekik, hanem végleges orvoslást is, mind lelki és értelmi, mind pedig társadalmi téren.

Nos, ennek az iskolának a kigondolására, megalapítására és megszervezésére az isteni gondviselés Kalazanci szent Józsefet jelölte ki. Hogyan? Mindjárt látni fogjuk.

a tanítás

de buzgó világiak is beálltak ebbe a szép apostoli munkába. Mégpedig nem elszigetelten, hanem szervezetten. Szent és áldozatos emberek kezdeményezése nyomán új társulatok és iskolák keletkeztek külön erre a célra. Rómában az első olyan társulat 1560-ban létesült egy milánói nemes Marcos Gusani és Néri Szent Fülöp egyik tanítványa, P. Enrique Pietra fáradozására. Alig múlt el két év és már öt templomban el tudták látni a doctrina christiana tanítását. A munkaközösség lelke, Gusani más paptársaival közös életet kezdet. XII. Gergely 1575-ben a tiberisentúli Szent Ágota templomot adta nekik, amiért is agatistáknak nevezték el őket. 1596-ban VLLL; Kelementől elnyerik az exemptio-t, mint külön kongregació. Majd 1598-ban, Cusani halála után, a munkaközösség két részre oszlik: a papokból megalakul Congregazione de Padri della Dottrina Christiana, a világiakból pedig egy Archiconfraternitas.

Az apostoli munka sikeréhez a lelkesedés és szervezettség mellett még az is kellett, hogy a tanítás egységes elgondolás és terv szerint papok számára megírta a Doctrina Cristiana-t, a világiaknak pedig egy másik könyvet a következő címmel: Dichiarazione piu copiosa della Dottrina Cristiana. Ezekhez járult 1603-ban J. B. Sarafini Doricetto.

De fontos szerepet játszottak a hittan tanításában a jezsuiták is. Ezen öt fejezet között, amelyeket szent Ignác már 1541-ben, pedig akkor még nem is beszélt tökéletesen olyszút, 46 napon keresztül tanította hittanra a kisgyermekeket a kis Santa Maria della Strada templomban. Kevéssel később ugyancsak ő másokat is beszervezett és megtanította őket a hitoktatás módszerére. A jezsuiták ezen apostolkodása terén nagy lépés volt a Coll. Romanuum megnyitása 1551 februárjában. Ez mindjárt kezdettől fogva úgy lépett működésbe, mint „scuola di grammatica, dumanita e Dottr. Cris. gratis.” Az intézeti szabály rendelkezése szerint eredetileg minden héten a pénteki napot kellett a hitoktatásnak szentelni: „Legatur dieveneris in singulis scholis doctrina christiana pro captu omnium.” Hogy tanárok és tanulok mekkora hévvel adták magukat később erre a hitoktatásra, arra csak következtetni tudunk abból a tényből, hogy a húsvéti és a nyári szünet alatti, otthont és üdülést otthagyva, apostoli portyázásokat rendeztek a pápai birtokokon, ahova szent képeket és hittan könyveket vittek magukkal. Ha arra gondolunk, hogy 1567-ben a növendékek száma már ezer körül volt, akkor láthatjuk, milyen nagy lehetett a jezsuiták befolyása a római gyermekek és ifjak vallási nevelésére.

A jezsuitákkal párhuzamosan jelentős része volt az ifjúság vallásos nevelésében Néri Szent Fülöpnek is és nemkülönben az ő oratoriánusainak. És nemcsak annyiban, hogy majdnem mindig ő és fiai alapították és segítették a Romában már 1560-tól megjelenő és a doctr. chr-ügyét szolgáló első társulatokat, hanem azon nagy szeretet révén is, amelyet szent Fülöp személyesen is mindig tanúsított a romai ifjúság iránt. Mert valóban, a híres szent Onofrius-i összejövetelek, amelyeket mindig szabadban, bensőséges és családias légkörben, bágyadozással és muzsikával egybekötve rendeztek és ahol gyakran egy kisgyermek tartott szentbeszédet társainak és a többi jelenlévőnek, ezek az összejövetelek, jó alkalmat szolgáltattak a keresztény hit és erkölcs erőteljes és nagyon gyakorlatias tanítására is. Ezenkívül bizonyára különleges gonddal nevelték az oratoriánus atyák az Oratorium de la Vallicella növendékeit – nemeseket és szegényeket vegyesen –, akiket már Néri Szent Fülöp idejében is ott oktattak és neveltek pietas-ra és világi tudományokra. Ezeknek a száma ötvenen felül volt.

Meg kell még emlékezni Róma egy másik ősi kollégiumáról, a Collegio Clementinó-ról is. Ezt VIII. Kelemen alapította. Vezetését a somasca-i atyákra bízta. A jezsuita Collegio Romano-hoz hasonlóan ez is jelentősen előmozdította a maga kizárólag nemesi körében a doctr. chr. tanítását. Ezt abból is lehet következtetni, hogy az említett atyáknál ez már nemes hagyomány volt. Megbízható adatok szerint ugyanis Itália különböző részein fejtettek ki katechizáló tevékenységet.

Nem mulaszthatjuk el annak a megjegyzését sem, hogy a tridenti zsinat nemcsak azzal segítette elő oly üdvös gyümölcsök beérését, hogy Rómában is nagy számban támaszkodott teljesen a gyermek-hitoktatás szentügyének szentelt kongregációkat, szent papokat és világiakat, hanem a „Catechismus ex decreto Concilii Tridentini ad Parochos” kiadásával is, amely mint egyetlen szöveg biztosította az egyöntetűséget a hitoktatásban.

Ennek a végleges és hivatalos katekizmusnak a mintájára írta meg néhány évvel később Roberto Belarmino bíboros – VIII. Kelemen rendeletére – két igen híres katekizmusát a következő címekkel: Dottrina Christiana breve perche si posan impapare a memoria és Dichiarazione piu copiosa della Dottrina Christana per uso de quelii che insegnano si fanciulli e alle altre persone semplici. Az első a gyermekek számára készült és azért volt rövid, hogy kívülről meg tudják tanulni. A második már bővebb volt és azoknak szolgált segédkönyv gyanánt, akik tanították a hittant akár gyermekeknek, akár más tanulatlan embereknek.

Röviden összefoglalva a római hitoktatás helyzetét megállapíthatjuk, hogy a XVI. század második felében számos és vitathatatlanul nem jelentéktelen kezdeményezés történt. A más társulatokban működő apostolok is tehettek legalább annyit. De igazán mégis csak a Coll. Romano növendékeiről mondhatjuk el, hogy valóban állandó és rendszeres hitoktatásban részesültek. Mert komoly ellenőrzés hiányában a templomi hitoktatásban kevesen vettek részt, a tridenti zsinat fegyelmi büntetései ellenére. Tanulságos ezzel kapcsolatban látni, hogy hogyan próbálta meg hatékonyan ellenőrizni a fiatalok templomba járását Gabriel Paleotti érsek Bolognában. Kiadott egy „minden plébánostól megtartandó szabályzatot” – Regola da servarsi per tutti li curati. Ebben úgy intézkedett, hogy a város ill. község fenyítő közegének, a correctornak társaságában kötelesnek elmenni „házról házra, és írásba foglalni a plébániához tartozó összes fiatalok nevét húsz évtől lefelé, feltüntetve családi- és keresztnevüket. Továbbá hogy melyik polgárnál dolgoznak, illetőleg azt, hogy azt, hogy a magukén dolgoznak.”

Különösen a legszegényebb megfelelő gondoskodás. A Coll. Romano csak olyanokat vett fel, akik már tudtak írni és olvasni. A Collegium ezen szabálya akaratlanul is távol tartotta kapuitól azt az igen sok szegény gyermeket, akiknek nem volt tanítóik nem voltak tanítóik és így nem volt módjuk arra, hogy az elemi ismereteket elsajátítsák és ugyanakkor elestek a rendszeres hitoktatás jótéteményétől is.

Másrészt a hetenként egyszeri hitoktatás egyáltalán nem lehetett elegendő különösen azoknak, akiknek hol írástudatlanság miatt, hol pedig könyv hiánya miatt nem volt módjuk a megtanultak átismétlésére. De magában nem lehetett elegendő arra sem, hogy szilárdan megalapozza a gyermek vallási és erkölcsi életét alapvető elemi ismeretek nélkül, az írásban és olvasásban való jártasság nélkül, szellemi és erkölcsi képességeinek harmonikus kifejlesztése nélkül. Az írástudatlan gyermeknek mindent emlékezetből kellett megtanulnia. Márpedig a szükséges ellenőrzés és ismétlések nélkül az emlékezet magában véve nagyon-nagyon bizonytalan alap a mindennapi élet és a tudatlanság meg a nyomor által felszított szenvedélyek sodrában. Ezért bizony csak a kevesekben tudott megszületni igazán erős hit, a rationabile obsequium és még kisebb volt azoknak a tanulóknak a száma, akikben meg is tudott maradni az élet mindennapos küzdelmeiben. Jól látták ezt azok, akik – Itália más részén – a hitoktatás mellett írást és olvasást is tanítottak. Ezen a téren különösen figyelemreméltó Castellino de Castello kezdeményezése Milánóban. Munkatársai is voltak, akiket társulatban szervezett. A szabályzatot nyomtatásban is kiadta a következő hosszú cím alatt: ez a kisgyermekek Szolgái Társulatának Szabályzata, amely ünnepnapokon írásra, olvasásra és jó keresztény erkölcsökre tanítja a fiúcskákat és leánykákat, ingyenesen és Isten iránti szeretetből. Keletkezett Milánóban, az 1546-ik évben.

A század vége felé, 1593-ban Rómában is elérte tetőpontját ez a felfogás. Így történt ez a tiberisentúli szent Dorotea templomnál működő Doctrina Christiana Archiconfraternitas kebelében is, melynek tagjai úgy döntöttek, hogy segíteni fogják azt a mindennapos iskolát, amely 1597-ben nyílt meg Kalazanci Szent József kezdeményezésére, ugyanazon templomhoz tartozó épületben.

Miután láttuk az értelmi, erkölcsi és vallási elemi oktatás állapotát ugyanebben a korszakban. Mindenekelőtt nem szabad felejteni, hogy akkor még nem volt világos és határozott választóvonal az oktatás különböző fokozatai között. Azért van, hogy az írás, olvasás és számolás mellett a városi tanítók is tanították kis növendékeiknek a grammatika első elemeit is. Ettől a kezdetleges nyilvános középfokú oktatástól eltekintve azonban a század közepéig nem volt egyetlen igazi intézmény sem erre a célra. Ezt a nagy hézagot azután a Collegium Romanum pótolta 1551-ben. Itt egymásután öt osztályban tanították a grammatikát, azután következett egy osztály a humanióráknak és a retorikának. Tanítottak latint, görögöt és hébert. Ingyenes és nyilvános jellege, valamint egyes tanárainak nagy hírneve miatt a Collegium hamarosan nagyon megérdemelt hírnévre tett szert és sok növendéke lett. Később XIII. Gergely pápa gazdag alapítvánnyal látta el és az örök város legtekintélyesebb intézmény lett, minden felsőbb oktatás szilárd alapja, minden más jezsuita kollégium prototípusa és mintaképe, a „Ratio Studiorum” bölcsője lett, minden felsőbb oktatás szilárd alapja, minden bölcsője. Egészen 1595-ig csak a Coll. Romanorum foglalkozott olyan ifjú középfokú tanításával, akik nem készültek papi pályára. Papnövendékek számára több kollégium is volt Rómában. Ezek közé tartozott a Collegium Germaniko-Hungarikum is. De tanulmányikat ezek is mind a jezsuita kollégiumban végezték.

A közoktatásnak ez a helyzete természetesen siralmas volt. hogy a bajt némileg orvosolja, VIII. Kelemen pápa 1595-ben egy második tanító kollégiumot alapított és annak vezetését a somasca-i atyákra. Ennek a Colegio Clementino-nak azonban nemesi jellege volt, csak nagyon kisszámú és nagyon előkelő származású növendéke volt és azért oktatására. Jellemzésül megemlítjük, hogy ennek az iskolának 1602-ben volt 94 olasz és 12 illir növendéke, 10 tanára és 28 alkalmazottja.

Mindent összegezve tehát befejezésül megállapíthatjuk, hogy majdnem az egész XVL. században a jezsuita Collegium Romanorum egyedül viselte a nyilvános középfokú oktatás terhét és hogy ez szegények és gazdagok előtt egyaránt nyitva állt, „Cuiusvis conditionis admittentur scholastici…”

Végére értünk annak a vizsgálódásnak, amelyet a XVI. századi Róma társadalmi és erkölcsi viszonyainak, továbbá nevelésügyének szenteltünk. Láttuk, hogy Róma ebben a korban sok szociális intézménnyel rendelkezett és számos nagylelkű kezdeményezéshez adott indítást az égető társadalmi, erkölcsi és nevelési probléma megoldása céljából. Hála a pápák gondoskodásának ás a különböző társulatok áldozatos munkájának, a szegények is jelentős segítséghez jutottak. A jelek szerint a Collegium Romanum és a sapientia egyetem jól ellátták a közép és felső oktatást. A plébánosok, a papokból és világi apostolokból álló munkaközösségek és a Coll. Romanum fáradozása nyomán a hitoktatás is kezdett jó úton haladni, és mégis hiányzott valami. Hiányzott az ingyenes népiskola a szegények számára. Vagyis egy olyan iskola, amely befogadná az összes nevelésre szoruló szegény gyermeket, eltérően a városi tanítóktól, akik csak igen kevesen tanítottak ingyenesen, Kalazancius korában hatot, vagy nyolcat iskolánként. Hiányzott egy olyan iskola, amely már zsenge kortól kezdené tanítani őket, és amely az oktatás az írás és olvasás tanításával kezdené, eltérően a Jézus-Társaság kollégiumától. Hiányzott egy olyan iskola, ahol szentéletű és jól képzett tanítók tanítanak és amely összhangban lenne az új idők ritmusával, amikor szinte napról-napra növekedett a szegény néprétegek, a szegény munkások és a fiatal dolgozók száma. Az iskola, amely fogékony lenne a könyvnyomtatás gyors elterjedésével kezdődő új kor szellem iránt. Egyszóval hiányzott így igazi népiskola, amely számolna a szegények valódi szükségleteivel és nemcsak pillanatnyi segítséget tudna nyújtani nekik, hanem végleges orvoslást is, mind lelki és értelmi, mind pedig társadalmi téren.

Nos, ennek az iskolának a kigondolására, megalapítására és megszervezésére az isteni gondviselés Kalazanci szent Józsefet jelölte ki. Hogyan? Mindjárt látni fogjuk.

hol bíztonság ?

Szokták mondani szeretnek játszani veszélyes dolgokkal az emberek az nagyon tetszik nekik,

az játszhatnak veszélyes dolgokkal én szeretek néha kihívást gyakorolni el mondom ,ma,

minden kép le kelt vágnom gallyat fáról az zavarta csatornát közölte szerelő akkor,

itt volt meg csináltuk gallyazást ma azt kérte szülőm aki szereti tévét ,segíts nekem,

ez ügybe jó van meg próbálok ,úgy is történt ,meg kerestem az oldalt ami nem annyira,

veszélyes dolog fel másztam fára ami annyira vastag el bírja teszt súlyomat ,és majd,

le tudjam vágni gallyat ami zavarta csatornát ,ezt egyszer rég végeztem dolgot el akkor,
,,,
létra segítségével húztam le gallyat le tudjam vágni be lógó gallyat 2 szeri neki dolog,

elvégzése után tudtam szépen elvégezni dolgot ,ma is ezzel voltam el foglalva volt,

segítségem egyik szülőm tart hogy szemi bajom ne legyen ,tudják ördög soha nem,

alszik keresi azt pillanatot ,ha mégis veszély nélkül dolgozik akkor tudja ördög mikor,

tud meg környékzeni be le vinni ,ha nem figyelünk bajba ,azért ajánlott mindenre ,

figyelnünk ne keressük soha veszélyes dolgot .ép pihenés képen néztem pár percig,
neki valami . nagyon fontos akibe bízik ember olyat engedjük lakásunkba ,tudják,

ördög keresi veszélyes pillanatot mikor tud okozni nekünk valamit ne engedjünk ,

neki védjük magunkat hányszor halljuk éltünkbe hogy nem ajánlott valahol meg,

találni magának illőt lehet hogy az is nem vezet minket jóra ,azért szoktak úgy,

keresgélni személyesen akkor tudjuk ember biztonságba van nem kel félnünk ilyen,

dologtól elmondom én ettől nem félek nincs kitéve veszélynek magam olyannal,

tárgyalok ami személyes dolog .soha nem adjunk soha ilyenek pillanatot. Hogy elé,

jöjjön veszélyes dolog nekünk akkor tud meg ijedni mindentől én most nem félemlíteni,

akarom magukat védeni szeretném magukat azért jobb biztonságba élnünk mindig .

nagy fájdalmam

Megint fájdalomról írok maguknak .ki emlékszik ara hogy kis macskát jó három évvel,

ezelőtt el csapta egy kocsi de mázlija volt szemei gyulladtak be neki de akkor elvittem,

állat orvoshoz segítsen rajta úgy is történt segített rajta nálunk volt pár hónapig egyszer,

csak meg lépet tőlünk kezdtük fel adni dolgot 3honapig nem tudtunk szemit annyi volt ,

el ment tőlünk ,az volt fel adtuk küzdelmet hogy biztos megint elütötte kocsi de ezt ,

már nem élte túl az volt bennem 3vel ezelőtt októberbe ép kerékpároztam reggeli 6kor,

és meg leltem mázli macskát haza hoztam meg örült családom újból előkerült macska ,és,

mondta valaki hogy ő ennek macskának akit elütött kocsi nem mond csak 1honapot meg,

fog halni. Haza hoztam onnantól meg gondolta magát ki járjon útra ez volt 3ével ezelőtt,

nem járt ki itthon volt mindig keretbe vagy be járt házba rossz idő volt érezte magán,

meleg hideg front jött ő mázli macskánk mindig aludt evet is rendesen de ő semmi ,

képen nem akart hízni .de rá hagytuk ha ere jár állat orvos majd meg nézi úgy volt,

mindig kaptunk másik csicsát akit hómancsnak hívtuk el el játszódtak közösen egy szere,

mind 2csicsánk beteg-lett ki hívtuk állat orvost eláldta őket mázli nagyon benne volt,

betegségbe ki ment belőle akkor is mondta valaki nem ad neki egy hónapot és meg ,

fog halni élt tovább meg mondtak 2ser dolgot tovább élt hála mindenek . Erősödött,
,
kapott egy gyógyszert hogy egyszer látni lehessen felnőtt macskánk van telt múlik,

idő hómancs húsvét hétfőn elütötte kocsi ő nem élte tovább de mázli tovább élte ,egy,

darabig egyedül élte mázli életét egyszer úgy döntünk keresünk neki társat együtt,

játszanak úgy is történt találtunk .teltek 3hónap együtt volt új kis csicsával .múlt ,

pénteken keressem nem hallotta hangomat kértem tesómat hívja elő hátha neki,

elő jön úgy történt akkor mondtuk pihen mert valamivel el rohanta gyomrát hagytuk,

piheni rá egy nappal úgy volt hátha jobban van és majd előre jön ha szolunk ,de nem,

jött elő de szülőm azt mondta halott nyávogást tőle. ahova el bújt aludni. El telt nap,

de én még mindig nem láttam és ez engem nagyon bosszantott az volt gondolt világomba,

legrosszabb hogy elütötte kocsi volna ő nem jár ki .akkor most vasárnap délutánig nem,

láttam őt egyre jobban rosszra gondoltam történt valami vele .de nyugtattak semmi baja,

csak alszik .de úgy voltam vele vasárnap délután ki pakolom és rendet rakom azon helyen,

alszik ő ere oda érek meg látom mázli macskát hozzá nyúltam meg volt könnyülve teste,
,
akkor tudtam ő sajnos meg van halva szóltam anyunak ,tesómnak gyertek búcsúzzatok el tőle,

mert meg halt mázli úgy láttam amikor halva találtam nyitótót szájal azt jelenti levegő ,

után kapkodott volna lehet sikerült de át aludt másik világba és elkelt temetni közel,

3évet leuhuzott velünk ilyen betegen is most nyugszik békébe másik csicsa mellett akivel,

együtt játszódtak pár honig most együtt nyugszanak földbe .10403098_689552304452215_5436238267102575085_n


vasárnap, elveszítettük Mázli cicát. Amikor hozzánk került,egy napot jósoltak neki. 3évet volt velünk,nem volt könnyű,de minden nap ajándék volt. Isten veled én kis enyves mancsúm

mért sír

Az 1990-es futball világbajnokság döntőjében Németország megverte az előző világbajnokot, Argentínát. Amikor Diego Maradona, a vesztes csapat kapitánya fölállt a dobogóra, hogy a szervezőbizottság képviselőjétől átvegye az ezüstérmet, teljesen össze volt törve. Arcvonásai össze-összerándultak, újból és újból sírásra fakadt. Úgy becsülték, hogy világszerte 1,2 milliárd ember követte a TV-ben a játékot. Köztük a legtöbben férfiak. A futball „férfiak dolga”. A futballozó nők éppolyan egzotikus jelenségek, mint a bokszoló nők. A teológusok és egyházi férfiak vagy ingujjban, hivatásbeli szerepüket szimpatikus módon félretéve, egyszerűen csak férfiként szintén odaülnek a képernyő elé, vagy úgy érzik, hogy toronymagasan fölötte állnak az ilyen plebejusi-profán élvezeteknek.

Nincs szükség nagy vallástörténeti jártasságra ahhoz, hogy tudjuk: itt elementáris és eredeti módon vallást gyakorolnak. Hogyan álljon helyt a keresztény hit, ha „toronymagasan” elkülönül az ilyen történésektől, és sem nem kész, sem nem képes arra, hogy párbeszédbe kezdjen az ilyen elementáris vallási megnyilatkozásokkal? Minden versenysportra érvényes az, amit Coubertin báró, az újkori olimpiai játékok megalapítója „mind a régi, mind az új olimpizmus első és leglényegesebb ismertetőjegyének” nevezett, ti. hogy az vallás. Aki valóban meg akarja érteni a stadionokon belüli és kívüli történéseket, annak nem szabad becsuknia szemét ama történelem előtt, amelyen minden életmegnyilvánulásunk, a modern sporttevékenység is nyugszik.

Az „ógörög áldozati rítusok és mítoszok értelmezéseit” tartalmazó könyvének, mely az olimpiai küzdősport eredetét is tárgyalja, Walter Burkert ezt a címet adta: Homo necans – Az ember mint gyilkos (Berlin-New York, 1972). Az olimpiai terepnek, amint leírja, két kultikus központja volt: a Pelopsz-szentély és a Zeusz-oltár. A kettő között feküdt a stadion. Pelopsz egy sötét istenség, aki az emberáldozatok gyakorlatára utal vissza. A monda szerint apja, Tantalosz leölte őt, ételül tálalta föl az isteneknek, amikor azok, Zeusszal az élükön, lakomára jöttek hozzá. A szentély egy kövekkel szegélyezett áldozati árokból áll, ahová a vért folyatták. Ez eredetileg embervér volt. A Zeusz-oltár, a másik kultikus hely, egy alsó részből állt, ahol leölték az állatokat, és egy magas hamurakásból, amelynek a tetejére helyezték az állati combdarabokat, hogy elégessék őket. Ez az oltár jelentette a célt a stadion futói számára. A vérnyelő Pelopsz-sírtól rohantak, a haláltól menekülve, a Zeusz-oltárhoz, és aki elsőként érkezett oda, meggyújthatta rajta a tüzet: részesült a fényes, olimposzi isten győzelmében a vér, a sötétség és a sír fölött. Burkert azt mondja: „A futás az átmenetet hangsúlyozza a vértől a megtisztító tűzhöz, a halállal való találkozástól a túlélés tudatához, ami a győzelem erejében nyilvánul meg.”

Az újvilágban végzett kutatások azt mutatják, hogy a labdával folytatott versenyjáték is az áldozatok leölésében gyökerezik. A gömbölyű és világos labda a napot szimbolizálja. Az ember, akit létrejötte óta elbűvöltek a harc és az ölés történései, a napnak – annak a hatalomnak, amely fényével és melegével lehetővé teszi számára az életet – a működését is az agón, a halálos harc kategóriáiban érzékeli. Amikor este, naplemente után az ég és a tenger vörösre színeződik, akkor az erőszak szimbolikájától meghatározott ember azt látja, hogy az a hatalom, amely az életét garantálja, most halálos harcba bocsátkozott az alvilági hatalmakkal. Az aztékoknál emberek ezreinek kellett – az áldozatbemutató papok által testükből élve kitépett – remegő-rángó szívük erejével támogatniuk a napot az alvilági erők ellen folytatott harcában, és így garantálniuk, hogy újból és újból fölkeljen. Az emberiség történetének eddigi legrégebbi labdajátékterét Mexikóban, a Yucatan-félszigeten fekvő ősi Maya-városban, Chichen-Itzában fedezték föl. A mintegy 36 méter széles teret 75 méter hosszú, masszív kockakövekből álló fal fogja körül. A szemben álló oldalfalak közepén, 7 méteres magasságban súlyos kőgyűrűt helyeztek el. Könyökkel vagy térddel kellett a naplabdát átdobni a kőgyűrűn, és ezáltal támogatni futásában a napot. A játékosoknak a papi kasztba kellett tartozniuk. A játék veszteseit a győztesek leölték, és remegő szívüket föláldozták a napnak (G. Becker, Die Ursymbole der Religionen, 1987).

Csak ennek az eredetnek az alapján lehet megérteni a játékosok és edzőik szinte halálos komolyságát, a stadionok pattanásig feszült légkörét és az egymás ellen harcoló férfiak végsőkig menő elszántságát. Tevékenységük bizonyára játék, játék a világos és gömbölyű bőrlabdával, de a „homo ludens”, a játékos ember egyúttal és éppen mint játékos ember „homo necans”, gyilkos ember is. A verseny-játékban, amelyben csak az egyik győzhet, és a másikat szükségképpen megverik, ősrégi, évmilliókra, az emberlét kezdetére visszanyúló élet- és magatartásminták támadnak föl: Azóta, hogy mintegy 1,7 millió évvel ezelőtt a „homo erectus”, a korai ember kilépett a gyűjtögető- és dögevő lét fülkéjéből, és a nagyvad-vadászattal a vadállatok versenytársa lett, magatartását és életérzését az agón, a halálos harc határozza meg. Ez mindenekelőtt a férfire érvényes. Már az állati viselkedésből is tudjuk, hogy a megmerevedett fallosz és a hágás az agresszivitás és a fenyegetés kifejeződése is lehet. A lándzsa, amellyel az ember fölébe emelkedett a vele élő nagy állatnak – mint Káin a testvérének, Ábelnek – és azt halálra döfte, fallikus erejének szimbóluma.

Ezek az őskori minták ott vannak bennünk. Végső okát adják annak a könny- és vérfolyamnak, melyet az emberiség történelme folyamán az emberek okoztak egymásnak. Az ember mind a magánélet, mind a politika területén mindig kész arra, hogy power-jét, ölési potenciáját fenyegetően megmutassa és kiélje. Még nem sokkal ez előttig csak azáltal tűnt lehetségesnek az emberiség fennmaradása, hogy a két ellenséges blokk, a keleti és a nyugati olyan gigantikus ölési potenciát állított egymással szembe, hogy az megbénította ennek az erőnek a kiélését.

Amikor a vb-döntőn két futballcsapat kifut a gyepre, a két térfél egy-egy világot jelenít meg. Tizenegy edzett, a legjobb éveiben járó férfi áll szemben egymással. Labdázni akarnak a füvön – egymással és egymás ellen. De miért ül sűrűn egymás mellett és nemzeti zászlókat lobogtatva 80.000 ember a stadion karéjában, és szerte a világon 1,2 milliárd ember a képernyők előtt, hogy megnézze ezt a labdajátékot a zöld füvön? Miért utazott ide külön ezért a határidők szorításában élő szövetségi kancellár és az államelnök? Az ember nemigen gondol ilyesmire, de ha belegondol, nyilvánvaló: Az emberlét ős-forgatókönyve, az agón, győzelemre vagy vereségre, diadalra vagy könnyekre, szimbolikusan életre vagy halálra menő harc ismétlődik meg.

Nem panaszra, hanem örömre és reményre ad okot, hogy ez ilyen módon történik. Hiszen a játékosok, és általában a nézők is egyetértenek azokkal a szabályokkal, amelyek ellenőrzik az erőszak kiélését a stadionban, és megakadályozzák az emberek komoly megsebesítését. Az, hogy emberek ölési erőszakuk kiélése közben alávetik magukat ilyen szabályoknak, azt mutatja, hogy az ember alapvetően képes arra, hogy kinőjön eredetileg messzemenően vak elbűvöltségéből, melyet a felágaskodó, férfi ölési erőszak váltott ki benne, más értékeket – az életet és a test sérthetetlenségét – elébe helyezzen ennek a bűvöletnek, és így korlátok közé szorítsa azt.

De a sportversenynek ez a fölbecsülhetetlenül pozitív értéke csak akkor juthat valóban érvényre, ha minden közvetlenül vagy közvetve érintett személy tisztában van azzal, végső soron mit játszanak a futballpályán: olyan játékot, amelyet férfiak rúgásokkal játszanak. A játék tisztességesebbé és erősebb gyógyító hatásúvá válik, ha minden résztvevő bevallja magának, hogy a szabály az, ami megköveteli, hogy a rúgás a labdára irányuljon, és ne az ellenfélre. Csak így lehet aztán azt is megérteni, hogy a rúgás – sajnos – viszonylag még mindig gyakran elkerüli a labdát, és az ellenfél sípcsontját éri. Érthetővé válik egészében a power is, az az agresszív erő, amely az emberlét följegyzett kezdetei óta tulajdonképpen az ellenfél halálra taposására van programozva. Ha egy játékos leköpi az ellenfelét, vagy röviddel a lefújás előtt a másik torkának ugrik, akkor ez ugyan durva áthágása a szabályoknak és szükségképpen kiállítást von maga után, de a felvázolt perspektívák alapján morálisan megérthető ez a magatartás: a tehetetlenség gesztusa, tekintettel a fenyegető vereségre, amely szimbolikájában a halált és a pusztulást hordozza.

Az ölési hatalom power-je mindenekelőtt a büntetőrúgásban válik érezhetővé. A tizenegyes előtt a lövő és a kapus úgy méregetik egymást, mint a párbajozók, akik halálos párviadalba kezdenek. A kapus félelme a tizenegyestől – Peter Handke egyik elbeszélésének a címe – magában foglalja a halálfélelmet. És amint Boris Becker sikereinek idején azt lehetett olvasni a sporthírekben, hogy „a Becker-power elsöpri Ivan Lendl-t”, az 1990-es német-argentin vb-döntő kimenetele alapján azt lehetne mondani a megsemmisítő tizenegyessel kapcsolatban: Brehme power-je elsöpörte az argentin kapust – és vele Maradonát és minden argentin játékost.

Ideje lenne, hogy végre az ilyen játékok szervezői is fölismerjék ezeket az összefüggéseket. Klaus Steffenhagen, a német rendőrszakszervezet szóvivője az ún. huligánok okozta zavargások kapcsán joggal panaszkodott, hogy a Német Futballszövetség felelőtlenül magára hagyja a rendőrséget abban a harcban, amelyet a futball kapcsán fellépő erőszakosságok ellen folytat: „Nekünk, rendőröknek hétről hétre be kell vetnünk a gumibotot a Német Futballszövetségért, miközben a szövetség urai ülve maradnak páholyaikban, és pezsgőjüket isszák.”

Aki megszervez egy ilyen játékot, annak tudnia kell, mire vállalkozik: nevezetesen arra a kísérletre, hogy az emberben keletkezése óta meglévő elbűvöltséget a power-től, az ölési erőszaktól, korlátozott térben és meghatározott szabályok között életi ki, úgy, hogy közben az emberek ne szenvedjenek komoly sérüléseket. Ez a kísérlet szelepet teremt az emberbe beleíródott őseredeti erőszakosságnak, és ezért jó; de nézők és rajongók is vannak azok között az emberek között, akiket meg kell óvni a sebesülésektől. Ezért e játékok felelőseinek gondoskodniuk kell arról, hogy a stadionban kiélt ölési erőszak ne csapjon ki a futballpályán és a stadionon túlra, és ne ragadja el az utcán is az embereket, ahol már nincs bíró, aki fölmutatja a piros lapot, hanem csak rendőrök és gumibotok állnak rendelkezésre. Központi jelentőségű lenne a széles körű felvilágosító munka mindazok számára, akik aktív vagy passzív részesei a versenysportnak. Csak aki tudja, mit csinál, az tűzheti ki a maga számára annak határait, amit szándékában áll tenni, és amit nem. Elképzelhető lenne például, hogy a nagy mérkőzések előtt és után rövid felhívást intéznek a közönséghez, és talán megfelelő zene sugárzása is gátat vethetne a megélénkülő agressziónak.

Teológiailag és valláspedagógiailag persze azon kell dolgozni, hogy megváltsuk az embert a power, az ölési erőszak bűvöletétől, „megváltsuk a Bikaistentől” (G. Baudler, Erlösung vom Stiergott, 1989). Erre elvileg nagyobb esélyünk van, mióta Jézus az Ószövetség erőszakos vonásokat is hordozó Jahve Istenében azt az Abbát ismerte föl, aki végtelenül szeret minden embert. Aki magáévá teszi az ő útját, abban átalakul az ölési erőszak által meghatározott emberi világ megtapasztalása: a bőrgolyóval űzött játékot többé nem olyan alkalomnak látja, amikor kiélheti a veszélyes, elbűvölő ölési erőszakot, hanem ez a power ugyan szükséges, de korlátozott és szervesen beépült eleme lesz a játéknak, amely önmagában okoz örömet neki – persze nagyobb örömet akkor, ha (jól-rosszul) ő maga játszik, mint ha csak nézi.

hol igaság

Korunk egyik legnagyobb illúziója hogy keresik és töprengek dolgokon hol van mai,

világba igazság földön ,ha egyik embernek embernek nagyon megy dolga ,és több,

helyen helyt tud állni .ilyenkor ember elkezdi be indítani fantáziát magába gondolkozik,

hogy ő neki mért így megy dolga ,és másiknak jobban megy be indul gondolat világ,

nála legnagyobb lép gondolat világba annak illetőnek féltékenység ő mindent szeretne,

tudni világon mért úgy működnek dolgok ahogy mennek .ha úgy alakul helyzet ,
,
embernél közös hangra tudnak jutni akkor érzi azt világba hogy működik az igazságos,

dolgok . első fontos dolog ez ügybe ne érezzük azt nincsen igazságosság földön. Mi,

emberek érzünk magunkba valamit és törekszünk ara meg lása nagy világ helyt,

adjon célunknak így tud akkor ember valóra válni és meg mutatni azt ő benne mekkora,

érték van el rejtve így csak kamatosztótata világnak és meg látták benne jót .de aki másképp,

ismeri és nem úgy ismerte nem gondolta volna azt arról emberről meg kora tehetség ,

van elrejtve benne akkor látja meg hal valamit és elkezdi gondolat világát be indítani,

hol van itt ebe igazságos dolog ő ebe helyt áll de vannak dolgok amit csak úgy tudja,

meg oldani ha későbbre halasztja mert ép azért lehet sok dolga vagy ép piheni akar,

de nem azt tápláljuk magukba ő azt nem érdekli dolgok és nem foglalkozik szemivel.,

Ekkor tudja akkor tudjuk meg látni hogy van igazságosság embereknél mi is együtt tudunk,

működni vele és nem érezzük akkor azt hol van benne igazság amikor meg választotok,

engem alapítványba kis főnöknek ,itt is akkor is be indult egyeseknél az ilyen fiatalon ,

helyt állni benne akkor be indult bennem az talentumot kaptam fentről azt kamatoztassam,

világba és meg lássák bennem értékességet .ők tudnak mindent rólunk is mit is teszünk ,

valójában jót rosszat ne külsős ember döntsön dolgokba hogy hol van abba igazságosság .

Ha nem érdekelt oda szeret az ember mindet meg tudni akkor se keressük hol igazság .

mi döntjük hol igazság meg fentiek tudnak rólunk dönteni igazságosak legyünk mindenkihez

egyenlően .

Mikor elérkezünk addig, hogy
némileg megtudjuk kik vagyunk –
akkorra oly messzire jutunk…
éppenséggel meg is halhatunk.

S…ezen egyenetlen sorsúton
mely Igazság-kövekkel rakott –
az ember tétován meg-megáll…
látva: más is rálépett amott.

Pont azon rögre és ugyanott…
ha nem ma, tegnap, azaz holnap –
oly mindegy, hisz ahol körözünk
…önmagát koppintó vándorlap.

Rajta részelemek, szakaszok
saját és egyéb vélt valókkal-
mikbe elszántan űrt toporgunk
míg elménk idegentől szót hall.

És…visszük magunkkal igazunk
ahol erre tán szükség sincsen –
majd bölcsülten lenézünk rátok
mondván: közétek szórom nincsem!

mindenki siet

Már éppen zárni akartunk, dél óta alig volt forgalom; tétlenül ácsorogtam az üzletajtónál, néztem a függönyön át az utcát, a buszmegállót; így, a fehér, áttetsző szádán keresztül olyan volt az út meg a táj, mintha havazna, pedig mocskos, szürke idő járta már napok óta. Köd szállt a folyóról. A buszról lekászálódó utasok közül senki sem ugrott be sörre vagy feketére, mint máskor, áruházi papírokba burkolt csomagjaikkal átvágtak az úton a házak felé.

Némelyik még csak most cipelte a fenyőjét. Satnya fenyők voltak, már amilyenek megmaradnak így, az utolsó napra. Az én fenyőm két hete megvolt, a piacon vettem, kikötöttem a negyedik emeleti ablakunk alá a hidegre, csak ma reggel húztam be onnan, hogy feldíszíthesse az asszony. Jó előre kell gondoskodni mindenről. Megtanultam már.

Megéltem valamennyit, rászoktatott az élet, hogy idejében beszerezzem mindazt, amire szükségem van. Nem szeretem a kapkodást meg a bizonytalanságot, még a kis dolgokban sem. A színes villanyégőket is előkészítettem, komótosan, a tavalyi dobozból.

Estére eljönnek hozzánk a gyerekek a két kis unokával. Vettem építőkockát, képeskönyvet, babát, kisvasutat, mindent. Nagyon kedvelem a karácsonyi hangulatot, az ünnepi vacsorát, szeretem a fenyő illatát a szobában, meg ahogy égnek a gyertyák. Még kis jászolunk is van, benne gipszből a Kisjézus, meg körülötte a gipsz-Mária és József, meg a háromkirályok, a pásztorok, mind gipszből, színesre festve meg egy gipszszamár, gipsztehén, szóval az egész Betlehem, hátul piros celofánpapír mögött apró zseblámpaégőt lehet meggyújtani, nagyon szép.

Mindig meghatódom, mert a gyerekkoromat juttatja eszembe, aztán feltesszük a Csendes éjt, a fiam hozta a lemezt valamelyik esztendőben, azt mindig lejátsszuk, miközben szikráznak a csillagszórók, komolyan mondom, meghatódom, a sírás szorongatja a torkomat, annyira érzem olyankor a szeretetet. Ezen járt az eszem, meg azon, hogy na, nemsokára vége a napnak; a presszóslány ötkor kikapcsolta a kávéfőzőt, a főnök kasszát csinált, hátul a magyaros teremben már eloltottuk a lámpákat, szóval zárni készültünk éppen, amikor bejött az az ember.

Gondoltam, iszik valamit, aztán siet haza ez is, akár a többiek.

Tudja fene, hány éves lehetett, se öreg, se fiatal; nem látszott valami jómódúnak, ráadásul a haja a vállát verdeste, sovány volt, girhes, szakálla, bajsza nedvesen tapadt össze a ködtől. Megállt az ajtóban, előbb engem nézett meg, aztán a lányt, biccentett, összefogta a kabátját; úgy ácsorgott ott várakozva, mint akit jó szívvel kéne fogadni. Odamentem a pulthoz, hogy ha kér valamit, gyorsan végezzünk, de meg se szólalt.

– Kávét már nem tudok főzni – jelentette ki a lány.

– Kávénk nincs – mondtam a pasasnak. – Mindjárt zárunk. Mit adhatok?

– Leülhetek? – kérdezte csendesen.

Hát éppenséggel leülhetett, még nyitva voltunk.

– Tessék – mondtam kelletlenül. Gondoltam, észreveszi. De nem, mintha a legnyájasabban kínáltam volna hellyel, boldogan telepedett le az egyik asztalhoz a fűtőtest közelében.

– Mit adhatok? – kérdeztem sürgetően.

Szelíd tekintettel nézett föl – na, de ismerem én az efféle szelíd tekinteteket! Sok furcsa pasast láttam már ilyen szelídnek elsőre.

– Bort – azt mondta.

– Palackozott boraink vannak.

– Igen.

– Hétdecisek. Abasári, Furmint, Leányka.

– Vörös nincs?

– Vörös is van.

– Talán azt.

– Adj egy Kékfrankost – szóltam a lánynak. Levette a polcról, meg se törölgette az üveget, csak átadta. Elhúzta a száját, hogy már éppen csak ez hiányzott.

Vittem a bort a tálcán, a pohárral. Öntöttem a vendégnek. Közben jól megnéztem. Két tenyerét a hóna alá dugva melegedett, szemét lehunyta; majd amikor végeztem, felpillantott, mosolyogva nyúlt a pohárért.

– Innának velem?

Én már mentem vissza a pulthoz, amikor ezt kérdezte. Láttam, a lány kapható lett volna rá, de megelőztem:

– Nem uram, köszönjük.

Mert észrevettem valamit. Észrevettem, mikor a pohárért nyúlt.

– Szerettem volna, ha… – próbálkozott a pasas bátortalanul.

– Nem uram nem! – mondtam határozottan.

Intettem a lánynak, hogy jöjjön közelebb. Áthajolt a pulton.

– Nézd, milyen a keze!

A lány a vállam fölött odapillantott.

– Látod?

– Valami történt vele – mondta meglepetten a lány.

– Na ugye!

Megfordultam; arra számítottam, hogy a pasas ismét a hóna alá szorította a kezét. Tévedtem. Egyenesen ült, két öklét az asztalon nyugtatta, igaz, így most nem látszott sem a keze feje, sem a tenyere, csak az összezárt ökle.

– Szerettem volna, ha velem isznak – mondta barátságosan.

Hallgattam. A lány, a hátam mögött, a pultra könyökölt. A férfi most őt nézte. Na, te aztán nézheted, gondoltam magamban. Nem ilyen alakokhoz van szokva. Látnád csak a fiúit, gondoltam. Vagy a fiúinak az autóit. Látnád csak, kik támasztják itt a pultot miatta. Csinos lány volt, nemrég került az üzletbe, az egyik belvárosi presszóból. Nem kérdeztem miért, a főnökség dolga. Vonzotta a férfiakat a mélykivágású, fehér pulóverjével, meg a miniszoknyájával. Erősen festette magát és egy vagyont költött fodrászra, kozmetikusra. Ahogy ott könyökölt a hátam mögött, éreztem a különféle spray-k illatát. De én már nem vagyok fiatal. Különben sem érdekelt akkor semmi, csak a záróra.

– Az a helyzet, hogy nincs hova mennem – mondta a férfi.

– Nincs? – kérdezte óvatlanul a lány.

– Senkim sincs. Nem tölthetnénk együtt a mai estét?

– Velem ugyan nem – nevetett fel kurtán a lány.

– Úgy értem, hogy valamennyien. Együtt.

– Maga viccel – mondtam ridegen.

Nem felelt mindjárt. Bámult azzal az álszelíd tekintetével.

– Gondolja, hogy viccelek? Egészen komolyan kérdeztem.

– Majd éppen magával! – nyelvelt a lány. – Különben is, ma karácsony van.

– Különben is? – kérdezte gúnyos hangsúllyal a férfi.

– Igen, különben is! Ha nem tudná, ilyenkor mindenki siet haza.

– De éppen most mondtam, hogy én nem mehetek sehová.

– Az a maga baja.

– Úgy véli?

Megelégeltem a dolgot.

– Igyon, uram, igyon! Ha egyáltalán még jót tesz magának, hogy iszik. Siessen, ha megkérhetem rá.

– Csak nem akar elkergetni?

Hallgattam, mert legszívesebben azt vágtam volna rá, hogy de, bizony!

– Szóval nem tartanak velem? Ezen a napon sem?

Rettenetesen idegesítő volt, hogy csak ült ott, s a világért sem nyúlt volna a poharához.

– És mi legyen azokkal, mondjuk éppen ezen az estén, akik nem mehetnek sehová sem? Magától kérdezem – tekintett a lányra.

– Mit tudom én!

– Magát ez nem érdekli?

– Engem nem – nevetett idegesen a lány.

– Úgy gondolja, nem is érdemes erről beszélni?

– Engem nem érdekel – mondta a lány.

– Hát mi érdekli magát?

– Nézze, uram, nem kötelességünk társalogni – mondtam. – És mindjárt zárnunk kell.

– Hova sietnek?

– Bejön ide, és kötözködik – nézett rám a lány.

– Szó sincs ilyesmiről – szólt mosolyogva a férfi. – Csak szeretném megtudni, hogyan rendezték be a világot?

– Éppen tőlünk? Éppen záróra előtt egy perccel?

A pasas hallgatott, de választ várt. A lány beugrott.

– Hát jó! A világot úgy rendezték be, hogy mindenki megtalálhassa a boldogulását. Nagyon jó kis világ ez! Még ha magának valamiért nem tetszik is, tudja? Ügyességre szoktat. Aki nem boldogul, az magára vessen. És ne kötözködjön azokkal, akik szerencsésebbek!

– Á, szóval így?

– Nem tehetünk arról, hogy maga egyedül van. És, ha valamiért peches, ne velünk tárgyalja meg.

– Mert magukat nem érdekli, igaz?

– Ne vitázz vele – szóltam a lányra. Már igazán torkig voltam. – Nézze, uram! – léptem közelebb a pasashoz. – Maga csak örülhet annak, hogy nem vagyunk túlságosan érdeklődők. Remélem, érti, mire célzok?

No, az az ártatlan tekintet! Felbőszültem.

– Örüljön, hogy nem kérdeztem meg, mitől véres a keze!

Nem lepődött meg. Lassan felemelte a kezét, és széttárta a tenyerét.

– Erre gondol?

A tenyere közepén egy mély seb volt.

A lány felsikoltott.

– Nem firtatom, mitől van. Pedig tehetném – mondtam. – A maga fajtájáról sok mindent föltételez az ember. De csak arra kérem, igya meg a borát és távozzon!

A férfi meg se rezzent, felemelte a másik tenyerét is.

– Azon is van egy seb! – kiáltott fel a lány. Hangjában, noha riadt volt, érezni lehetett a sajnálkozást is. A pasas észre is vette, hálás mosollyal bólintott. A türelmem határán voltam, de fékeztem magam.

– Nem érdekelnek a sebei. Megmondtam!

– Pedig érdekelhetnék.

– Nem akarok beavatkozni a dolgaiba. Ismétlem, csak arra kérem…

– Pedig beavatkozik. Csak nem úgy, ahogy maga gondolja.

– …csak arra kérem, igyon, fizessen, és…

– Nem is sejti, miféle sebek ezek?

Tudtam, falfehér vagyok az izgalomtól. Nem hiányzik nekem az ilyesmi. Nyugodtságot erőltettem magamra.

– Nem, uram. Lehet, hogy csak véletlenül sebesült meg. De az is lehet, hogy elkövetett valamit, és azok a sebek nem véletlenek…

– Fáj? – kérdezte most már aggódva a lány. – Nem tehetnénk valamit?

A lányra néztem:

– Mi ezeket a sebeket nem láttuk! Minket nem fog belekeverni semmibe!

Elég hangosan beszéltem ahhoz, hogy a főnök bejöjjön az irodából.

– Mi baj van, kérem?

– Semmi – mondtam olyan hangon, hogy a főnök érthette, a zavaró eseményből tapintatosan ki akarom hagyni. – Az úr fizetni akar, és távozik. Zárunk.

– Igen, zárunk – ismételgette gépiesen a főnök. A vendégre pillantott, meglátta a pasas még mindig feltartott, sebes tenyerét. Elállt a szava. – A pohártól…?

– Nem, főnök, semmi… – Félrevontam, s gyorsan elmondtam mindent. Ő közben a pasasra tekingetett, s amíg magyaráztam neki, megragadta a kabátomat.

– Odanézzen! Az inge is… Az oldalánál!

Amint hátrapillantottam, magam is láttam; a férfi szétnyitotta magán a kabátját, s előtűnt az inge, s az ingén egy vöröslő folt.

A főnök magunkhoz intette a lányt.

– Telefonálni kellene a rendőrségre.

– Most? Ugyan! – csillapítottam. – Nem nagyon örülnének, ha ilyenkor… tudja, karácsony estén… Meg aztán minket is csak zaklatnának. Már vár a család… a fene egye meg, hogy éppen ide jött be!

– Jól van – mondta a főnök –, akkor dobjátok ki mielőbb.

Besietett az irodájába.

A lánnyal visszamentünk a pulthoz.

A pasas felállt, tenyérét még mindig feltartotta; most jól látszott a bevérzett inge is.

– Ezek a sebek – kezdte szelíden, de a lány felsikoltott.

– Menjen innen!

Kapkodva megírtam a blokkot, a férfi orra alá tartottam.

– Tessék! Fizessen! És távozzon, mert zárunk!

– Csak emlékeztetni szeretném…

– Ne szeressen semmit!

– A tenyeremen, az oldalamon és a lábfejemen… Ezen az estén…

– Örüljön, hogy ezen az estén nem akarunk tudni a maga viselt dolgairól! Örüljön, hogy éppen egy ilyen békés estén… Megértette? Máskor nem úszná meg! Alászolgája!

A pasas hátrált, végre leengedte a tenyerét. Kiszámolta az asztalra a pénzt. Csendben vártunk. Nem akartam erőszakosan kidobni, pedig már ott tartottam. Hátrált az ajtóig.

Álltunk a pultnál, ő meg mindegyre bámult minket azzal a szelíd, könyörgő tekintetével. Akkor azt hittem, szólni fog még valamit, mert meg-megrándult a szája széle. De szó nélkül kiment.

– Na, gyorsan lehúzni a rolót – mondtam.

A lány segített rendet tenni. A palackból éppen csak az a deci hiányzott, amit kitöltöttem. Az is ott maradt a pohárban.

– Elment? – nézett be a főnök.

– Meg se itta a borát – mutattam.

– Majd holnap eladjuk – dugaszolta le a főnök, és betette a hűtőbe. – Majd a holnapi rumliban.

– Volt egy pillanat, amikor megsajnáltam – szólt csendesen a lány.

– Ez már a maga formája, Veronika – nevetett a főnök. – Még az ilyen alakokat is képes megsajnálni.

Ezen aztán nevettünk, kellett is egy kis nevetés az izgalomra. Odakinn ronda köd volt. Beültünk a főnök kocsijába, a lány előre, én meg a hátsó ülésre. Amint elhagytuk a parkolót, kikémleltem az autóból, látom-e valahol a pasast. De az eltűnt. Eltűnt alaposan, mert sehol sem láttam.

Na, aztán a jól fűtött kocsiban már nyugodtabb lettem egy kicsit.

gondolat boldogságról

Mint ahogy az élettelen Anyag Világában minden test az egyetemes gravitációs törvényeknek engedelmeskedik, ugyanúgy az élő Anyag Világában is minden szerves létező, még a legalacsonyabb rendű is, abban az irányban tájékozódik és mozog, amely legtöbb jólétet hoz számára.

Tehát a boldogságról beszélni: az előadó legkönnyebb feladatának kellene lennie. Hiszen, ha élő szól élőkhöz, ugye biztosra veheti: nem kell őket meggyőznie, mert már „beavatottakhoz” beszél.

Igazában viszont sokkal kényesebbnek és bonyolultabbnak bizonyul az a feladat, amelyre ma itt vállalkozom.

Kétségtelen, hogy akárcsak minden más élőlény, az Ember is valóban boldog akar lenni. Csakhogy benne ez az alapvető igény már bonyolult és új formát ölt. Mert hát az Ember nemcsak a többinél érzékenyebb és fürgébb élőlény. „Emberré válása” révén ő már gondolkodó és bíráló létező. Nos hát, a reflexiónak ez az adottsága két félelmetes erejű tulajdonságot hoz a világba: annak meglátását, ami lehetséges és annak előre látását, ami eljövendő. Olyan két képesség ez, amelynek megjelenése elég volt, hogy máris zavart és sokfelé szóródást hozzon az Életnek mindaddig oly összefüggő és annyira kristálytiszta növekedésébe. A lehetségesnek és a jövőnek meglátása: ez a két képesség fonódik össze, hogy kimeríthetetlenné tegye és minden irányban megnövelje félelmünket, – de reményeinket is… Ott, ahol az állat nem ütközik nehézségbe, hogy tévedhetetlenül haladjon előre a felé, ami kielégíti, az Ember minden lépésekor és minden irányban problémát lát, amelyre – amióta csak Ember – szüntelenül – és eredménytelenül – igyekszik végleges és egyetemes megoldást találni.

„De vita beata”: elmélkedjünk a boldog életről – amint már a Régiek is mondták. Mi is a boldogság?

E témakörben könyvek, kutatók munkái, egyéni és közösségi élmények századok óta szenvedélyes ütemben követik egymást, de nem sikerül egyöntetű meggyőződést teremteniük. S végül is sokak számára az a gyakorlati következtetés alakul ki e sok vitából, hogy meddő vállalkozás volna tovább keresni. Vagy a problémát megoldhatatlannak látják: ezen a világon nincs igazi boldogság. Avagy pedig azt vélik, hogy rengeteg különféle megoldás van és ezért az egész kérdés bizonytalan. Hogy ki boldog – ez személyes megítélés ügye. Te a bort szereted, meg a jó ételeket. Én inkább az autót, a költészetet és szeretek jótékonykodni is. „Kinek milyen az ízlése és kinek mekkora a szerencséje” – ezt bizonyára gyakran hallottátok ti is. S lehet, hogy kissé így is gondolkodtok.

Ma esti előadásomban éppen kortársainknak ilyen relativista és végeredményben borúlátó szkepticizmusával akarok szembeszállni, mert azt szándékozom megmutatni, hogy éppen az Ember számára a boldogság egyetemes iránya egyáltalán nem oly bizonytalan, mint ahogy könnyedén mondogatják, – feltéve, hogy vizsgálódásunkat a lényeges boldogság-formákra korlátozzuk és kutatásunk közben a Tudomány – a Biológia – tanítására támaszkodunk.

Ha már – sajnos – nem adhatom meg nektek a boldogságot, legalább segítségetekre lehetnék megtalálásában!

Előadásom két részre oszlik:

– az első, jórészt elméleti részben, igyekszünk együtt meghatározni az emberi boldogsághoz vezető legjobb utat;

– a második részben, amely következtetésként szolgál, fel fogjuk vetni magunknak ezt a kérdést: egyéni életünket hogyan alakíthatjuk a boldoggá válás általános tengelyeihez?

a tervek felől írása

Mindenki szokott előre tervezni és beütemezni dolgokat magának körülbelül mikor ér,

majd dolog végére .én ma úgy kezdtem ma csak 12körül tudok ara helyre menni várják

segítségemet ez volt tegnap ,és ma reggel 7ig bennem ekkor tudom segédkezni ,mert,,

úgy kelet kezdeni mai napomat hajnali 4:45kor kelt kelnem vérvételre kelet mennem,

és úgy nem tudtam előre be ütemezni magamba hogy oda hova szoktam segédkezni ,

úgy mondtam 12körül megyek előbb nem tudok ép vérvételre megyek reggel és nem,

tudom mikor végzek ott .de úgy mondva nagy mázlim volt előttem voltak vérvételnél,

4en de őket később hívták be valami miatt .de amikor oda került rám sor be adtam,

papírt közöltem ha lehet úgy küldjék el eredményt ahogy régen asszisztens nő tudta,

közli várja küldjük .ez meg történt közölte velem hogy belehet jönni így most fordult,
,
kocka első képen sikerült bemenni vérvételre előttem lévők még utánam tudtak ,

bemenni ..így szerencsém az volt meg történt vérvétel közöltem hogy induljunk haza,

láttam orvosi rendelőbe hogy 10perc van vonat indulás előtt sietünk kel úgy voltam ,

vele . Meg néztem én órámat is láttam hogy vonat indulás van még közel 15perc így,

5percet járt előre de az 5perc sokat jelent hogy ember elérje-vonatot kényelmesen.,

Sikerem volt így már következő vonattal ami 7óra 30kor jön Turára haza vonattal,

10perc alatt itthon voltunk .terveket amit elő írtam akkora érek oda előrébb hoztam,

meg szokott időpontra bennem is nagy volt öröm akkor még is időbe kezdek segédkezni,

végzek meg szokott időbe így még tervemet azzal felül írtam hogy délután tartottam ,

volna pihenést és nem tudom elviselni azt bántja szemem lakásba rendetlenség van,

így pihenőt kénytelen voltam fel múlni rendet rakni és ki takarítani ,mert úgy van apám,

beteg ,és piheni kel így neki kezdtem náluk rendet rakni ,de érzetem meg tudta volna,

csinálni takarítást el volt foglalva más dologgal ,de meg köszönte hogy nálunk is,
,
rendet raktam így igen csak felől írtam mai tervemet több segéltséget eltudtam,

végezni egy nap .az se érdekelt hogy akkor keletem valahogy este 9ig fent lesek,

dolgaim vannak . Több tervem sikerüljön egy nap elérni .

győzelem ereje

Kicsit csatlakozok mai ünnephez így gondolatot hoztam .mindenki szereti ugye király

koronát fel próbálni és gondolat világába el játszani hogy ő milyen királya lenne

ennek népnek Szent István király aki harcolt magyar nép össze tartson mindig ő

dolgozott rajta hogy népe mindig össze tartás legyen ,és ne legyen ellenkezője.

Ma egy a felé tartanak egy pár ember akik azt gondolják ő királyok és meg

mutatják nekünk ők akár hány évesek is össze fogják tartani azt közösséget amit

ők alkottak és jön nehéz időszak és pedig azt gondolata ő össze tudja tartani

közösséget mint Szent István király tette ezt .régen ,de akkor keményen dolgozott

népért hogy összefogás úrul-ja az egész országot .mi ha mégis gyakorlatba helyette

tudunk állni és meg mutatni az országnak hogy van összefogás ,de ezen dolgozni kel

fel kel érte venni harcot és dolgozni kel ezen és meg mutatni azt hogy van összefogás

de folyamatosan kel dolgozni rajta .hányszor tapasztalom azt hogy valamiért elkezd

dolgozni egy közösség szempontból valamit jön nehéz pillanatok és nem tud erőt

venni magát és meg mutatni az egész világnak hogy ez dolog működik ,de ha nehézség

közbe ember fel ad valamit akkor hol az küzdelem ,és összefogás hogy meg mutasson

dologba helyt tud állni .amikor én elkezdtem segíteni másokon dolgozni ezen jó dolgok

véghez tudjam vinni ,de én akkor dolgoztam azon mint régen Szent István király tette

és meg mutatta világnak hogy van összefogás ereje ,de ha nem harcoljuk végig azt

dolgot akkor nem fogjuk meg tapasztalni azt hogy van összefogás világba ,nekünk

is magyar népnek ahol mi vagyunk és hívatásunkat gyakoroljuk ezerrel látni fogják

azt rajtunk ott ahol mi vagyunk működik összefogás .de nekünk ezen még dolgozni

kel rajta hogy egész világ érezni fogja majd hogy van összefogás életbe ,csak

nekünk egész népnek annyi dolga dolgozón rajta hogy észre vehető legyen országba

van összefogás .új kenyér amit ma áldanak meg országba ezt azt ábrázolja ez kenyér

összefogás nélkül nem készült volna el .ezert dolgozunk rajta hogy észre vegyék

van összefogás . Verset hoztam maguknak .
Mindennapi kenyér

Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És – nincs tovább.

Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő, –
De benne van az élet.

 

a tervek szikere

Van olyan illetők aki bele kezd valamibe ,és dolgozni kezd raja hogy eredményhez vezetne,

az dolog amit elkezdet ,de van olyasmi hogy ne nehézségek állnak ,tervünk elé és amikor,

elő áll néha fel merül bennük ,az rossz kísértés hogy hagyjuk ,abba ezt dolgot amit,

ki tűztél magad elé mert nem jól jött ki ,akkor abba pillanatba .amikor jön gondolat,

felénk küzdeni kel nem szabad fel adni dolgot ,addig szokott lenni egy nehéz korszak,

és ezen túl vagyunk fordulnak dolgok jobb felé .és akkor kezdünk rá döbbenni hogy,

érdemes volt azt nehéz időket át vészelni dolgokba hány olyan est volt nálam is,

hogy nyakig dologgal kapok mindent hideget és meleget egy szere ,de akkor szokott,

kísérteni dolog abba kéne hagyni mert ép akkor volt az pillant amit kaptam az,

nehézségi pillant volt de fel kereked dolgokon és túl teszem magam ezen és meg,

mutatjuk mindenkinek hogy nehézségekbe helyt kel állnunk még akkor is kísértés jön.,

Rossz idők után mindig jönnek könnyebb helyzetek amit meg tudunk oldani ezért,
,
van az hogy elkezdtünk egy terv meg valószitásba és sok tenni való akad és jön,

rossz helyzet elénk és leg- szívesebben úgy szoktak leni ezzel hogy nem erről tettjük,

helyzet nem fog működni az terv amit ki terveltünk el mondom ez is ördög szokta,

játszani velünk aki tervezget és bele avatkozik ördög hallgass rám én mindig jót akarok,

neked hagyd abba terveket úgyse fog sikerülni véghez vinni ,de aki bizakodik fentiekbe,

még ilyen esetbe segítenek hogy terveztél valamit és úgy gondolod ha törik ha szakad,

én akkor és véghez viszem tervet én pont ilyen vagyok hány tervezek és látom jó,

benne és gondolatom azt mondja igenis érdemes tervet véghez vinni .nálam is szokott,

olyan nehéz helyzetek elém állni tervek elé le küzdöm akadályt és meg mutatom hogy,

tervet véghez viszem elején még amikor dolgozni kelet foglalkoztatón hogy kicsit változzon,

dolog bent akkor volt nehéz pillanattok le győztem azt helyzetet és meg mutattam hogy,

tervet véghez vittem .tervez ember az mindig jót jelent azon helyen meg tudja mutatni,

hogy milyen ügyes dolgokba helyt tud állni ez meg élteti embert ha tervezget ember ,

mindig .

viszelkedés gyakorlása

Kicsit maga viseltről szeretnék pár gondolat meg osztani önnőkel egy két dolog igen,

csak bántja gondolat világomat .én rosszat tetem volna ,biztos hogy tanárom aki,,
,
keze alatt nőttem fel az tanár kéne egy pár embernek amit látok hallok ,ugye,

szereti mindenki kényelemben érezni magát ,de akkor is ha olyan helyen lennék,

tartani kel magunkat egyes dologhoz pl. mondom el megyek közösségbe rendbe,,

hogy el fogadnak amilyen vagyok gondoljunk bele hogy el mentem és ara helyre,

tenném azt dolgot amivel járok utcán ,az dologgal biztos hogy magamat égetném le,

közösség szempontjából ez nem jó vizelet ,.ha találkoznék hallatom erről ez meg,

történt ,de ennek igazán ajánlom ha élne még volt tanárom aki nagyon szigorú,,

de igazságos volt én véleményem szerint ott nem lehet olyan viselkedést meg,

tenni annak vonatkozása az volt le írom 50ser hogy ezt dolgot nem csinálom.,

Volt rossz dolog számomra beszéd nem hozzá valóan ,következménye az volt,
,
felém mert én tetem le írom ezt hogy nem teszem ezt ,de ezt esténkét kelet,

meg tenni hogy el menjen kedvünk ilyentől életen át az tuti az után meg,

is változtam .én már ezt nem teszem lassan 38 évet,taposom és nem illő ilyenkor.,

Az is fel háborító amit hallok járok úton kedvem szottyan valamit tenni ami ép,

nem oda illő .gondolkozik mit tegyen .és meg hozzá döntést .lehet hogy azután,

a fény derül valamire ő fog elkeseredni magába most egy olyan dolgot mondok,

maguknak amit hallatom ,nekem azért mindent elmondanak ,és számomra amikor,

meg hallatom azt dolgot .lelkembe tapos az amit hallatom ,de meg hallatom más,

védni kezdek engem ezt sajnos nem mondhatom meg .de aki ezt meg hallatom sérelmet,

okozott az amit hallatom ,de úgy voltam ez se szép dolog ilyet mond ezel fájdalmat,

okozhatunk és nem jó mást meg bántani rossz mondattal .lehet olyat tetet meg,

történhet egy dolog ami fény-derül az biztos meg bocsájt neki illető ,de életen át,

bántja .az tuti lehet nem számíthat az ember ara embere soha fájdalmat okozott.

 

 

ki halóba búcsú ünnepe is

Héten volt Nagyboldogasszony ünnepe ez nálunk ünnep nap egybe búcsú mert akkor ,

szoktuk meg ünnepelni rá eső hétvégén búcsú ünnepét .nálam úgy van búcsú ünnepe,,

hogy elmegyek templomba és segít-kezek búcsú körmenetbe .az nekem többet ér mint,

hogy ki megyek búcsúba és butaságra sorjak valamit .kérdezették ,tőlem egy pársor ,

így turai búcsúkor hogy ki megyek búcsúba ,de már nem szoktam mer úgy érzem,

évek óta hogy ez már nem én világom ki menjek búcsúba ,mint ha kinőttem volna,

belőle lehet bennem hiba .meg úgy érzem évek óta hogy ez búcsú nap nem igazi,
,
kérdeztem emberektől nekünk mi véleménye búcsúról ami évek óta van nálunk rég,

nagyon szép volt szerették gyerekek de most már hogy minden nagyon meg kel,

fontolni hogy mit is szeretne venni gyereknek így nem járnak ki emberek ki búcsúba,

rég nagy haszna cél lövölde volt docsem pálya mi csak néztünk töltöttük időt és ,

gondoltuk régen mehetünk szergőzíni de ez már múlté vált ,ma éljük jelent elmondom,

mi-az nincsen nagyon ki járkálva búcsúba hogy szergőzíni mert meg fontolják emberek,

hogy mire szánják időt így nem mennek ki emberek ,de hagyományt tartsák felnőttek,

úgy hogy ki mennek gyerek kedvért búcsúba körülnézni hogy most milyen mostani,

búcsú de mondták nekem reggel folyamán ők csak egy dologért mennek ki búcsúba,

meg mutassák mai fiatalságnak milyen búcsú ,ami igen csak ki halóban van nem,,

igazán akarnak ki menni búcsúba változott az is nagyon sokat nagyon kedvelték cél,

lövöldét ma is szerintem kedvelik ,de ez már nem mi világunk .aki szeretetbe él azt,

tapasztalja hogy rengeteget változott búcsúba minden azért maradnak otthon mindenki,
,
hogy szeretetbe éljék meg együtt búcsú napját. Búcsú ara jó gyerekek jó érzék magukat,

ki kapcsolódjanak hány emberek úgy fogja fel én azért nem megyek ki ha le esik vérnyomásom,

akkor úgy is szédülök akkor mi ért is menjek ki búcsúba szergőzíni .mást is hallatom erről,

az nem ide valló én véleményem szerint így ezt nem fogom el mondani ő véleménye így,

azt elmondom akkor biztos én szégyellném az szergőzíni ,de az máshogy .én máshogy ,

élem búcsú napját olvassák évek óta itthon tartom búcsú ünnepét szüleimmel .

ügyeségem

Nagyon sok dologhoz értek időm engedi akkor úgy vagyok vele neki állok és meg,

csinálom ami kel .kicsit meg vágták fát hogy ne árnyékoljon annyit végeztek gallyal ,

hogy egy helyre le tették így szerette a szülőm most az baj volt jobban meg kelet,

volna vágni hogy ne árnyékoljon parabola fejet meg hogy be tudjon jönni kocsival,

így úgy határozták szüleim és mondták nekem hogy szóltak nagyon jó ismerősnek ,
,
hogy kicsit vágja fát be tudjon jönni kocsi .de én szemszögem azt állapította meg,

hogy ehhez nem fűréses ismerősöm ha nem elég nekem elkérni ágvágót és meg ,,

vágnom úgy ügyesen ahogy tanultam mert azért annyi idők után se felejtem el,,

hogy kel meg vágni ilyenkor fát ezt nagyon rég tanultam jó 15ével ezelőtt amikor,

csömöre jártam iskolába rendbe mást tanultam meg szakácsságot de volt olyan 2-három,

hét ki helyzetek minket kertészkedőkhöz így el tudtuk lesni dolgokat és volt időnk,

meg tanulni ennyi idő alatt .ma ezt gyakorlat helyeztem el cél pontnak meg vágtam ,

gallyat ami nagyon sürgős volt hogy ne nyúljon bele ha jönne a kocsi ,rögtön meg,

történt meg vágás kéne még pár dolgot meg vágni ágvágóval ,eleget tetem szülőm,

kérésének .és le vágtam amit kelet .de felmerült neki egy baj mi-lesz ezzel sok,

gallyal amit meg vágtam hogy ne lógjon bele kertünk közepébe és be tudjon jönni,,

kocsi jön ezért aggódott hogy mi lesz ezzel sok gallyal de én szemszögem nem azt,

látta hogy sok lenne gally úgy voltam vele amíg ő nem nézik ide ara időre mással,

volt dolga én úgy voltam ezzel hogy le vágtam gallyat ,meg előtte le vágtak közepes,

gallyat én le vágtam azokkal mi lesz az találja soknak úgy gondolja ,nem nézet ide ,

képzeljék el fél óra múlva kijött körül nézni mi van velem tudja hogy nem igazán,

vannak bajok velem ki jött álmélkodik hogy eltűnt ő szerinte sok gally de nem,

volt én véleményem nem sok gally ami le van vágva .össze vágtam még közepes,

darabokat apróra gally vágóval és kevesebbnek tűnt és gyorsan 3sor meg fordultam,

és kezembe el tudtam vinni ara helyre ahova gondoltam és sok gallyból ami udvaron,

volt semmi nem volt egy kettőre eltűnt úgy álltam hozzá ügyesen .nálam nincsen,

leehetetlenség mert mindent meg oldok észre veszik szüleim ennyi idő után .

 

lemondás gyakorlása

Arról nem igazán ejtetem szót hogy milyen fontos ember életébe ha le mondást elkezdi,

én is elkezdtem azzal hogy ugye tegnap írtam hogy apáméknak van 52csatorna őt,

érdekli és néha tud pár percet nélkülözni többit nem tudja talál mindig jó dolgot ,

benne ,lehet velem baj én amikor pár percet leülök bele nézni mi a hírek rögtön,

sorozatok bukkannak elő és az meg engem nem érdekel úgy vagyok vele nekem ,

ere nincsen időm ilyenre .amikor érzetem bírom plusz 1400ft 14csatornára rá megyen,

többi és meg legyen összes 52csatorna ,de akkor az volt bennem le mondom nem,

használom ki és ara meg nem keretem rá .nem akarták elhinni tőlem szüleim hogy,

amikor közöltem velük nem érdekel többi csatorna egyből intézkedtek le csökkentsék,

alapcsomagra .ugye vannak néha rafinált dolgok hogy jó régi magyar csatornát fel,
,
raknak olyan helyre ne hogy az is tudja nézni. Legszebb most jön elmondom maguknak,

én oda vagyok régi magyar filmekért abba valóban életünket ábrázolja pl mondom ,

ki emlékszik sok ember kedvenc filmsorozata volt szomszédok magyar tele regény az,

igen életünket ábrázolja .meg másik életünk ábrázoló a élet képek ezek ami véleményem,
,
szerint igen is meg történik az dolog ember életébe ők lejátszottak .szomorú tényező az,

hogy ezek egy darabig nem lehet nézni én szerintem sok embert érdekelt volna .most,

az tudja nézni akinek meg van m3csatorna .engem érdekelt volna ez hogy tudjam ,

néha nézni magyar filmeket időm engedi ,de nálam csak alapcsomag van kérdeztem,

nem lehet rá kapcsolni csatornát tudjam nézni másikat nem érdekel azt kikapcsoltatni,

közlik .amit szeretném hogy meg legyen csatorna filmek miatt az egész csatornát visza,
,
kapcsolni mind52látható na ez engem nem érdekel ,így úgy voltam maradok 14csatornál,

úgy sincsen ki használva így arról magyar szorzatokról le mondok és inkább olvasok ,

imádkozok ,vagy hallgatom rádiót mert ezzel többet érek mint hogy nem jó dologgal,

tele nyomjam fejem így azért mondok le dolgokról hogy igen össze halmozottak ,

felettem segíteni való kénytelen vagyok olyanról néha le mondani jó mert másik,

dologba jobban számítanak így elég szépen le mondást gyakorlom ez meg jobban.
erőt embernek munkába érdemes gyakorolni .

a próbléma meg oldása gyorsan

Aki ismer az tudja tűrők egy darabig .mondok nagyon jó példát szülőmnek aki nagyon ,

kedveli tévét ő állandóan nézi ,egy hónapja csak nyúz és kérdezett tőlem nekem is ilyen,

tévé hogy zavaros és nincsen csatorna és be zavarja időjárás viszony mondtam igen amikor,

nézem fél órát igen .de mondtam neki hogy írok ímélt hogy jöjjenek ki ,de egy darabig,

halasztódtam úgy voltam vele hogy probléma hátha meg szűnik de helyzet jobban rosszabbodik,

így néha jó ,de tűrtem dolgot tovább hátha előbb utóbb abba hagyja dolgot ,de nem volt,

igazam ma úgy voltam na most már eleget teszek neki írok neki szolgáltatónak ímélt,

ara kaptam választ automatika 30nap de úgy voltam vele kicsit meg próbálom meg,

sürgetni őket így még ímélt írtam ,de előtte nap anyám kérdezi neked ilyen problémáid,

vannak tévével mondtam igen .de én őt most meg előztem mert reggel kicsit úgy sok dolog,

akkor határoztam úgy hogy írok ímélt na sikere vezetett mert meg kapták gyorsan ,

elkezdtek lépni központba de erről én nem tudtam .anyunak ara járt dolga központ,

felé ő is intézkedett ,ők mondták kaptak ímélt hogy itt bajok vannak de neki annyi ,
,
dolga anyámnak el mondja hogy hova menjenek .amikor meg jelent anyám itt baj van,

mondta ez baj onnantól meg iméltől tudták baj van ott . Ma délelőtt fél 1kor meg szólal,

apám telefonja hogy ide hozzánk 2bejentés érkezett hogy baj van tévé doggal ,telefonba,

mondta hogy imél és bejelentés személyesen vették azért jöttek ki akkor mondta meg,

kapták ímélt küldtem központnak azért jönnek ki fél óra múlva itt lesznek .rakjak rendet,

nem semmi rendetlenség de eleget teszek kérésének úgy voltam vele ő úgy szereti dolgot,

ha minden gyorsan meg van .most sikerült eltelt félóra meg is jelent szerelő belép,

kapunkon közli hogy fa árnyékol az 99% baj tévének ,de végig ment és át,
Programozta tévét hogy jó működjön minden nekem bajom amikor nézem be színesedet,
használjak egy 100lábú dugót ,de kértem cserét ,de jó beltéri nem cserélnek szemit de ,
mondta csere lenne 1db 100lábú dugós beltérit adnak .mondta hogy jó beltéri nem lehet,
cserélni hagytam .kérdeztem egy dolgot amikor állította összes beltérit jó működjön és,
ne zavarja semmi meg beltérit meg olyan lenne ez terve is sikerült szerelőnek időjárás,
viszony se be zavarni nekünk .meg amit szeretem volna hogy van csatorna ami jó,
,
magyar sorozatok mennek. De én abba csomagba nem vagyok ,de nem külön,
rá tenni közli hogy nem mert azt meg kéne venni akor csomagot ami 3000felt,
lenne ,de úgy voltam nem nézek így is elég 14csatorna úgyse használom ki teljesen,
mert nem érdekel nagyon nincs időm ara jó lemondás gyakorlás ez is ennyi csatorna,
van nekem .