meg emlékezés eről napról

Ma az egész országba folyik a meg emlékezés az 1956fordalomról harcot küzdöttek,országba,

hogy béke legyen világba ,de ezen október 23án amikor mi ezekről el-eszetekről ,

emlékezünk meg és koszurút helyezünk el hősi hallatok helyére ők küzdöttek azért ,

dologért világba béke uralkodjon egyszer ,de ők forrton hagy küzdöttek dologért hogy,

béke legyen elesztek nagyon sokan ebe harcba ,és ők életüket adták hazáért akkor hogy,

legyen küzdtünk egyszer béke ,de amiért küzdöttek világért hogy meg szülessen meg ,

egyezés itt országba ,ezért sokan életüket vesztették .hét elején több helyen folyt meg,

emlékezés ezekről emberekről ,de mai nap országszerte folynak meg emlékezés erről,

napról sok helyen meg volt koszorúzás hősi hallottakért .de van olyan hely akik esti,

órákba tartanak meg emlékezést erről eseményről úgy hogy imádkoznak értük Szent ,

mise keretébe ,és felajánlják értük . van olyan hely ahol olyan meg emlékezés folyik,

hogy erről napról hogy ép oda illő kis műsort adnak elő iskolások amibe belefoglalják,

dolgokat erről napról és nagyon szép meg ható szokott lenni voltam pár ilyen elő adásán,

de végén ott koszorúzás hősi halottakért akik életüket adták országért . És úgy illik hogy,

meg emlékezünk erről napról minden ember emlékezést tartsa magába eről napról mi,

folyt akkor 1956 október 23madikán .

Szóval elég az, hogy éppen 56. október 22-én… Ja, a Panek Zoli-féle általam felfedezett verseket Március 15-e Kör ülése kitűzve aznap délutánra.
– A Petőfi-körbe jártál már?
– Hogyne. Petőfi-köri tag voltam, méghozzá elég korai. Ott két vonal szervezte a társaságot: a reformkommunisták és a nem kommunisták. Engem a nem kommunista vonal, tehát Lakatos Pista szervezett be.
– Lakatos Pista, a költő?
– Az, az.
– Igen, igen, ő, aki aztán az Igazságnak egyik szerkesztője lett…
– Nem volt a szerkesztője. De mindegy. És a Pistához – ezt meg is írtam a Hitelben, pár évvel ezelőtt[4] -, hogy mi 56 februárjában, ha jól emlékszem, fölmentünk a Pistához egy barátommal, és azt mondtuk neki: Pista, mi március 15-ére szervezünk egy diáktüntetést, Nagy Imre mellett. – Tehát benne volt már az ember fejében, hogy ilyesmit lehetne csinálni. Pista azt mondta: – Most még ne! Most még ne – ez a huszadik kongresszus után volt, azt hiszem, vagy akkoriban -, de lehet, hogy egyszer szükség lesz erre, köszönöm, hogy szóltatok. Október 23-án tulajdonképp… , és aztán október 6-án volt az a bizonyos fölvonulás a Rajk-temetés után, amin szintén részt vettem (és annak a történetét írtam meg a Hitelben, abban a bizonyos emlékezésben), elmentünk a Batthyány-mécsest megkoszorúzni. Tehát 22-én ez a szöveg, hogy akkor holnapra most megcsináljuk, ez valahogy természetesen jött… Ja, még a szegediek fenyegetőztek, meg a műegyetemisták is, hogy ha napokon belül nem teljesítik a követeléseiket, akkor kimennek az utcára. Mondom, ez már benne volt a levegőben valamiképpen.
De a konkrét szervezés ebből a szikrából pattant ki, ez a fantasztikus. Ezt Gosztonyi Pétertől kezdve senki sokáig egyszerűen nem vette figyelembe. Gosztonyinak kétszer írtam meg hosszan a történetet, harmadszorra az 56 javított kiadásába már belevette az én verziómat, tehát most már nem hiszi azt ő se, hogy az egészet a Műegyetem kezdte.
– Számomra, aki kartársként, gimnazistaként éltem át az eseményeket, ez soha nem volt kétséges. A Rákóczi Gimnáziumba jártam akkor, és 56. október 23-án délelőtt a faliújságra egy vagy két példányban ki volt tűzve a MEFESZ felhívása és a nem tudom, hány pontja, amit ti fogalmaztatok, ugye?
– Nem, a MEFESZ-t nem mi.
– Nem?
– A MEFESZ-t Szegeden fogalmazták. A MEFESZ az Szegeden alakult és…
– De akkor Pesten, a pesti műegyetemisták lapja volt, hát azért…
– Pesten a műegyetemisták éjjel fogalmazták.
– És másnap reggel terjesztették, délelőtt.
– Várjál. Az mindenütt ki volt ragasztva, ez igaz. Mi nem fogalmaztunk meg előre pontokat. Mi nem is tudtuk, hogy a műegyetemisták aznap éjjel pontokat fognak fogalmazni. Mi 22-én elkezdtük, ez a négy ember a szervezést, és megállapodtunk, hogy ki hova megy. És abban is megállapodtunk, hogy megpróbáljuk koordinálni estére, hány kar vesz részt a felvonulásban. Ebben biztosak voltunk. Vera megígérte a főiskolásokat, Vekerdy (azt hiszem, a jogi karon volt akkor), a Tamás megígérte a jogászokat, én azt, hogy elmegyek a Közgázra, a bölcsészek jönnek. Velünk volt még Karátson Gábor is… Szóval egy csomó ember: itt legalább 4-5 kar részvételére számíthattunk. Ez azonban majdnem meghiúsult, ugyanis a bölcsészkaron parázs vita volt a Március 15-e Körben… A gyűlést Pozsár azzal nyitotta meg – aki akkor DISZ-titkár volt -, hogy ő fölhívta az Írószövetséget, és ott Máté György azt mondta, nem lesz tüntetés. Mire én az első sorban ülve fölugrottam és bekiabáltam: “- Ha az írók nem mennek is ki az utcára, az egyetemisták kimennek.” Hát erre óriási taps tört ki. Pozsár rögtön változtatott, és azt mondta: “- Hát kérem, ha a tagság akarja, akkor legyen tüntetés. Akkor kimegyünk.” Szóval rögtön ügyesen átrendeződött.
De az embereknek aggályaik voltak. Volt, aki azt mondta, és mi lesz, hogyha belénk lőnek? És hogyha lövetnek, és mit tudom én… És honnan tudod te, Gömöri, hogy más karok is részt vesznek, és a bölcsészek nem egyedül vonulnak majd ki…? – Hát, mondom, nem tudom biztosan, de tudomásom szerint már több helyen folyik a szervezés, és akkor utolsó pillanatban bejött két ember (a Veráék), hogy a képzőművészeti főiskolások már részt is vesznek benne. Pont jókor, akkorra már ezek a kétkedők le lettek szavazva, és megválasztottak – nem tudom hányunkat, hármunkat, négyünket -, hogy a Március 15-e Kör vezetőségében fogalmazzuk meg másnapra a pontokat. Ez elég gyenge dolog volt, mert az egészet én mint lengyelbarát szimpátiatüntetést próbáltam eladni és…
– Emlékszem rá, hogy a pontokban volt lengyel vonatkozás.
– Lengyel-magyar barátság.
– Lengyel-magyar barátság?
– Másnap aztán belejöttek a Nagy Imre-pontok, amit nagyon helyesen hozzátettek. Aznap este még nem voltam benne biztos, mit és hogyan fogalmazzunk. Ebből a szempontból a műegyetemista pontok jól jöttek, mert az ember akkor már tudta, hogy ők benne vannak ennyiben. Benne vannak, mi is benne vagyunk. De, és most jön az a poén, amitől én mindig fejre állok… a műegyetemisták szerepét illetően. Reggel, 23-án bemegyek a bölcsészkarra, már óriási a sürgés-forgás, kokárdákat csinálnak a lányok. Mondom Pomogátsnak, hogy – Béla, téged is beválasztunk a szervezőbizottságba, gyere át a TTK-ra velem. (Ezt ő meg is írta valahol.) Átmentünk a TTK-ra, megnéztük, folyik-e a szervezés, visszamentünk az egyetemre, és mondják, itt van a műegyetemisták küldöttsége. Okvetlen beszélj velük. És egy mérnökhallgató jön: – “Kérlek, a pontjainkat biztos láttad?” – Mondtam, igen láttuk, de csak kint az utcán, falragaszokon. Mért nem küldtétek el nekünk? Hát, hogy nem volt idő meg minden, és mi már megszerveztük a budai oldalon a tüntetést. Mondom, igen. És hogyan? – “Ünnepélyesen, nemzeti zászlókkal, néma tüntetést. A budai oldalon.” Mondom: “- Emberek, hát nem lehet néma tüntetés. Meg vagytok őrülve! Hát nem fogják tudni…, mit fognak gondolni…? Mi pontosan azért akarunk jelszavakat, hogy tudják, itt a lengyeleket támogatjuk és demokratizálást akarunk…” Tehát minden kezdett bonyolódni, és lehetett látni, hogy itt egy lavina lesz ebből. Aznap (23-án) délelőtt volt egy nagygyűlés a bölcsészkaron, a színházteremben, ahol Kardos Tibor próbált beszélni az emberekhez, hogy milyen követelések legyenek – és ott fogalmaztuk meg lényegében a hivatalos jelszavakat végleg, és akkor ott bekiabált valaki hátulról, hogy “” – Halálos csend. Egy pillanatra. És akkor Kardos Tibor félrehajtotta a fejét, úgy, és fuvolázta, tudod, van egy ilyen pillanat… “- Ó, az előttem szóló (fejhangon), nyilván azt akarja mondani, hogy Magyarországon csak magyar egységek állomásozzanak.” És erre óriási taps. Akkor már féltünk egy kicsit, ezt bevenni nem volt hivatalos jelszó a mi szempontunkból. És nem emlékszem, benne van-e ez a bölcsészkar követeléseiben. Lehet, hogy benne van, lehet, hogy nincs, ezt nem tudnám most megmondani.