felesleges agódás

Kicsit azon elmélkedjünk el hogy vannak páran emberiségbe hogy tele vannak aggodalmakkal,

és neki állnak félni és aggódni ,hogy mi történik vele életbe nekünk annyi dolgunk lenne,

hogy bízunk rá bízzuk égiekre hogy vezessék életünket végig akkor is vannak nehézségek,

életünkbe ők segítenek és könnyen meg oldják nekünk csak bízni és hinni kel benne hogy,

elrendezik életüket könnyen és nem kel aggódni sémiért az csak magukba okozunk olyat,

aggódjunk és életünket tesszük aggodalommá így magunkba így teszünk egy olyat aggódjunk,

hogy azzal tesszük életünket nehezéébe mert fölöslegesen aggódunk egy biztos magukat ,

ezzel tönkre tenni hogy fölöslegesen aggódunk ,mert égikre bízunk életünket semmitől nem,

kel tartani ők elrendezik életünket könnyen és agaódalom nélkül én már nagyon meg,

tapasztaltam .azt mondja evangélium hogy meg van számolva hajunk sála is nincs miért,

aggódni az embernek csak rá kéne bízni égiekre magunkat könnyebb nekünk is életbe,

higgyék el nincsen-mért aggódni. ép egy nap valakivel beszélgetek meg nézem tölt telefonja,

,

és meg mozdult kis beltéri egere egy fél centit már attól aggódik mi történik vele le,

se esik nincsen olyan helyen ,akkor mért aggódni ennyit csak itt-is bízni kéne hogy,

semmi nem fog történni .mondjuk azt elromolna valami de tudjuk meg lehet javítani,

de mi neki állunk aggódni keresni hogy mért romlót el ,de nekünk ebbe dolgunk,

hogy elrendezünk ügyesen dolgokat fentiek ebe segítenek csak neki kezdünk aggodalommal,

élni életünket hogy azzal azt gondoljuk hogy jobb lesz ,de nem lesz jobb csak magunkat,

tápláljuk szívünket aggodalommá pedig nem kéne csak bízni kel minden ügyet égiek ,

segítségével meg oldani .

Könnyen kezelheti, ha mi csak, minden nap, a teher kinevezett hozzá. De a terhelés lesz túl nehéz nekünk, ha visszük a tegnapi terhét újra ma, , majd adjunk hozzá a terhet a holnap mielőtt szükség elviselni.

Sok-sok esztendeje egyszer korgó gyomorral, üres zsebbel virradtunk a hálaadás napjára. Kopogtak. Kinyitottuk az ajtót, és egy férfi lépett be óriási élelmiszeres csomaggal, egy hatalmas pulykával, amihez még tepsit is mellékeltek. Nem hittünk a szemünknek.

Ki maga és honnan jött? – csodálkozott apám.

Egy barátjuk küldött – válaszolta az idegen – , aki tudja, hogy nélkülöznek, de visszautasítanák a közvetlen segítséget, ezért küldött engem. Kellemes ünnepeket!

Nem, ezt nem fogadhatjuk el – szabódott apám.

Pedig kénytelenek – felelte az ismeretlen férfi, sarkon fordult, és behúzta maga mögött az ajtót.

Ez az élmény maradandó hatást gyakorolt az életemre. Megfogadtam, hogy egyszer majd én is viszem annyira anyagilag, hogy másoknak ugyanígy segíthessek. Tizennyolc éves koromra kialakítottam a magam hálaadás napi rituáléját. Mivel szeretem a kötetlen megoldásokat, azt találtam ki, hogy egyszerűen bevásárolok egy vagy két család számára elegendő élelmiszert, azután küldöncnek öltözve felkeresem a legszegényebb környéket, és találomra becsöngetek valahova. Az ajándékba mindig elrejtettem egy levelet, amelyben leírtam gyerekkori élményemet. Beszámolómat az alábbi mondattal zártam: “Cserébe csak annyit kérek, hogy törekedjenek előbbre jutni, s egyszer ugyanezt cselekedjék valaki mással.” Számomra ez az évente ismétlődő szertartás nagyobb gyarapodást jelent minden pénznél, amit valaha kerestem.

Olyan éles fájdalom hasít a szívébe, hogy le kell ülnie. Mi ez? Hiszen a szeretet fáj! Hát bolondok az emberek? Miért mondják, hogy a szeretet jó? Hiszen ez csupa fájdalom, aggodalom, szorongás! Aki nem tudja, mi a szeretet, annak semmi gondja, vidáman él és fütyül a világra… Hiszen a szeretet fájdalmas és nyomorúságos betegség! És rabság, szomorúság, alázat, megsemmisülés…