mai ünnepi gondolat

tartárjárást követő reménységesebb időkben keletkezett, latin nyelvű himnusz-krónikás ének magasztalta így Szent Istvánt.István királyunk sírját 1038. augusztus 20-án –  – nyitották fel a székesfehérvári bazilikában, s az egyház azóta is ezt a dátumot tartja ünnepként. Mindazonáltal attól fogva, hogy 1818-ban Ferenc császár megengedte Szent István Budán őrzött kézereklyéjének a budai Várhegyen történő ünnepélyes körülhordozását, messze földön híressé váltak a budai István-napok.

Ez az esemény terebélyesedett a XVIII. század végén országos méretűvé. Ezeken az ünnepnapokon az ünnepi asztal ékessége volt az új lisztből készült kenyér, s az aratók mulatságát még inkább színesítette a nyáron névnapjukat tartó Istvánok ünnepe is!

István király törvényeivel a keresztény tanításokat az állam minden alattvalójára kötelezővé tette. Nevéhez tíz egyházmegye megszervezése kötődik, ezek élén érsek, illetve püspök állt. A keresztény tanítás a királyság legszilárdabb bázisává, a megtelepült társadalom mindennapi életének megtartó erejévé vált. A kitűnő hadviselő és belső ellenfelein győzedelmeskedő, erőskezű uralkodó 1038-ban ­a történészek becslése szerint ­63 éves korában hunyt el.

45 esztendővel később VII. Gergely pápa Istvánt és fiát: Imre herceget, a szentek sorába iktatta. A magyar nép erre az időpontra ­1083. augusztus 20-ára ­évszázadok óta kegyelettel emlékezik. Államalapító Szent István ünnepe, amely a hagyomány szerint egyben az új kenyér napja ­ nemzeti ünnep. Az Országgyűlés döntése értelmében 1991-től augusztus 20-a a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe is.
Tűzijáték – az ünnepségek elmaradhatatlan része

Bizonyára ismerősen cseng ez a mondat azok számára, akik csak legalább egyszer is hallgatták az István a király című rockoperát.
Jézus egyik sokak által ismert példabeszédében arról tanít, hogy házat, egyéni- és közösségi életet egyaránt sziklára kell építeni, mert csak az biztosít olyan szilárd alapot, amely képes ellenállni a pusztító erők ostromának. Márpedig ezen erők jelenlétével egész életünk folyamán számolni kell. Jézus a példabeszédben nem hagy kétséget afelől, hogy Isten és az ő törvényei alkotják azt a sziklaalapot, amelyre biztonsággal lehet és érdemes építeni. Ez a sziklaalap viszont ma sokak életéből hiányzik. Ebből fakadnak egyéni- és közösségi életünk problémái.
Ezért örültünk – s bizonyára így voltak ezzel sokan mások is –, amikor az új alkotmányunkba bekerült az Istenre, mint minden érték forrására való hivatkozás. Ez valójában azokat sem zavarhatná, akik ezt nem így hiszik, hiszen a természetes erkölcsi törvények, amelyek a teremtő Isten törvényei, nem attól léteznek, hogy az ember elfogadja-e Istentől való eredetüket vagy sem. Ezek puszta léte kétségbe vonhatatlan. Éppen ezért ezekről nem szabad sem tudatosan, sem tudatlanul elfeledkezni.
Ennek ellenére vannak sokan, akik nem akarnak tudomást venni a természetes erkölcsi törvények létezéséről, és ezek nélkül rendezik be az életüket. Úgy gondolják, hogy ezek nélkül is tudnak élni, sőt boldogabban, mint azok, akik e törvényekre építik az életüket. Ezért ők nem vesznek tudomást az élet szentségéről; a házasságot nem egy férfi és egy nő szeretetközösségének tartják; saját érdekeiket nem akarják alárendelni a közösség érdekeinek; önzőségükben másokat megvetnek, csak eszközül használják őket saját céljaik eléréséért. Végtelenül sorolhatnánk az Istentől és az ő törvényeitől való elfordulás fájdalmas következményeit. De ha Isten törvényei nélkül boldogan, vagy még boldogabban lehetne élni, akkor – mivel sokan elfordultak Istentől – ma csupa boldog ember élne körülöttünk. Ennek viszont éppen az ellenkezőjét látjuk a mindennapi életben. Kopp Mária kutatásai is bőségesen alátámasztják állításunkat.
Építsük hát egyéni-, családi- és társadalmi életünket Istenre és az ő törvényeire! Erre hív ma bennünket Szent István ünnepe.
Jól megjelölte ezt az ezredévet:
kereszttel írta rá kemény nevét,
mint halhatatlan győzelmi ék.
Alapkő lett, de kőnél súlyosabban
vetette el az épülő falakban
toronyszökkentő, férfias hitét.

Amint alázatát mindegyre inkább
úrrá emeli roppant erején,
a bércre hág s egy országon tekint át,
hol hajnalpírban reszket még a fény.
Komor felhőkből bomlik ki a kék ég
s virrasztva várja népe ébredését
a századok szélfútta reggelén.

Nem tétován, de biztos mozdulattal
lendül előre tervező keze,
míg port kavar és szilaj kedvvel nyargal
a forró puszták zendülő szele.
Bölcs szemmel néz a fényes távlatokba
s pillantásával féltőn átkarolja
a frissen szántott szűzi földeket.

Kegyes jobbjával törvényt ír, keményet,
hogy megkösse a rónák vad porát,
szőlő teremjen és kenyér, fehérebb
s hogy mindenki meglelje otthonát.
Áldott szigor, rendet hozó szelídség!
Arany szív, mely eltékozolja kincsét,
hogy új szívekben ragyogjon tovább!

Hát róla zengjen most a lelkes ének!
Uram, téged dicsérünk általa,
mert ő volt a te választott edényed,
apostolod; híved s a föld sava.
És ő volt ama bibliai sáfár;
kire be jó, hogy éppen rátaláltál,
midőn megvirradt napunk hajnala!

Áldott kenyér

áldott a kéz, mely a
kenyérért dolgozik,
áldott, ha trágyát szór,
áldott, ha földet szánt,
áldott, ha gazt irt, permetez,
ha gépeit
az életért vezényli éj-nap
hét határt;

áldott a kéz,
kötélt ha hurkol harmaton,
s ha szór szét rend közt
hajnalon és vak napon,
áldott, ha rendet vág,
ha markot ver, ha köt,
kévét keresztel, rak kocsit,
majd asztagot,
áldott, ha csépel, s lesz mag,
szalma, pelyva és törek,
áldott, ha gépeivel – magát kímélve –
megrövidíti ugyanezt;
áldott, ha lisztet őröl,
korpát és darát,
kovászol és dagaszt,
keleszt, szakajt, formáz,

kenyér, pogácsa, lángos, kifli, kiscipó,
kuglóf, fánk, béles, rétes, torta – mind de jó!,
áldott a kéz, ha a lángot vezényli, hogy
finomra süljön, s kézbe foghatod;

legyen, ki szeg,
legyen, ki szel,
s mindig legyen mit osztani…
legyen kenyér,
legyen elég kenyér,
legyen mindig elég kenyér,
jusson mindenkinek mindig elég kenyér,

áldott, ki szeg,
áldott, ki szel,
áldott, ki ad
(ha tettet szemrehányás nem kísér),
áldott, ki kér
s ki elfogad,
s nem fintorogva válogat, és nem fecsérel,
áldott, mi úgy lesz részünk, mint a vér,
áldott kenyér,
mely ezredekre értünk lett a kincs,
kenyér, kenyér,
legyen fekete, barna vagy fehér,
halál, ha nincs,
s csak akkor döbbenünk rá, mennyit ér,
s áldott a száj, ha megköszönni kész
morzsáit is…