Újra Advent

Az elő karácsonyra a mennyei Atya készített szállást, a
barlangot, a születendő Fiának. Az idei karácsonyra mi
készítsünk neki kedves otthont.
Az otthon első tulajdonsága legyen a tisztaság. Minden
tékozló fiút haza vár, az irgalmasság rendkívüli jubileumi
évében a mennyei Atya! Örökségének minden kincsét eldorbézolta
az evangéliumi ifjú. Már ruhája is rongyos, átitatva a disznók
bűzével. Eszébe jut az irgalmas apja. Haza indul. A
fogadtatás: fürdő, tiszta ruha, gyűrű, lakoma, megbocsátás. A
“halott fiú” feltámadt. Vajon a mi lelkünk tiszta-e? A
megszentelő kegyelembe öltözött-e? Mocskos bűneink, Istenhez
nem méltó tetteink, szavaink, gondolataink, mulasztásaink
disznó bűze nem csúfítja el lelkünk otthonát, ahova érkezni
akar Testvérünk az Isten Fia? Az irgalmas Isten vár a
bűnbocsánat szentségében. Olyan kedves Jézusnak a tiszta
“szoba” illata, a hozzá méltó otthon. De most ne csak egy
szokványos “rutin” gyónás legyen, hanem egy igazi
nagytakarítás, ahol a régen rejtett szemeteket is kidobjuk.
Az otthon másik fontos tulajdonsága, hogy a téli hidegben
kellemes meleg legyen. Karácsonyra szokták mondani, hogy a
szeretet ünnepe. És mégis oly sok veszekedés, harag,
bosszantás és bosszankodás napja szokott lenni sok helyen.
Ajándék, megszokásból, lehetőleg a legolcsóbb, vagy legalábbis
annyit érjen, amennyit a másik fog adni. Fénylő fa és hideg
szívek. Ez a “ház” nem lehet otthona a betérni vágyó Betlehemi
Gyermeknek. Feledni kell a megbántásnak vélt szavakat,
jóvátenni kell a mi darabosságainkat. Kicsi és nagy, idős vagy
fiatal lakásunkban szívünk melegét kapja! Szóban, ajándékban,
figyelmességben, türelemben. De ha már a falak kihűltek előbb,
nem elég csak karácsonyeste begyújtani. Az előző hetek hidegét
fogják sugározni. Mind a négy héten át kell a szeretet
melegével otthont teremteni. Jó, ha nem csak lakásunkat
fűtjük, mondják, hogy épp ezen az ünnepen van a legtöbb
öngyilkos, mert a hideg világban nem kapnak kis meleget. Olyan
jó lenne a mi szeretet-fűtésünkkel rájuk is gondolni. Hiszen
az evangéliumban olvassuk Jézus szavait: Bármit tesztek egynek
az emberek közül, nekem teszitek.
Végül a Jézusnak készített otthon nem lehet éppen Jézust
nélkülöző. Szentáldozásunkkal hozzuk haza, imáinkkal mutassuk,
tudjuk, hogy itt van. Köszöntsük, becézzük. Mária szeretetét
próbáljuk utánozni, hogy igazi Karácsonya legyen Neki is,
nekünk is.
Az irgalmasság évében, legyünk valóban irgalmasok. Így lesz
szép az ünnepünk.

adventi előkészületünk

Újból itt az advent. A természet már nyugszik, az ember is keresi a csendet. Keresi azt a mély, lélektisztító csendet, amelytől a gyertyafények lángja megrezzen. A lélek várakozik az Úr jövetelére. A befelé forduló ember abban találja meg advent értelmét, hogy embertársai felé lélekkel közelít.

Ha a szeretet evangéliumi parancsát valóra váltanánk, további parancsolatokra talán nem is volna szükség. Csakhogy manapság a szeretet – a szó értelme – elveszítette az értékét. Addig koptatták, a cselekedetek helyetti ismételgetéssel, hogy értékét veszítette.

Tettekké kell váltani a szeretetet. Kell, mert felebarátaink szükséget szenvednek. A szeretet a XXI. század elején nem más, mint készség a jóra. Ha szükséges, akkor az áldozathozatal is indokolttá válik. Ehhez azonban erkölcsi értékekben megalapozott cselekvő embertársakra van szükség. Helyesen szeretni azt jelenti, hogy jóra való készséggel, morális cselekedetekkel embertársainkat megsegítjük.

Szeretni annyi, mint megtenni a jót, kerülni a rosszat. A tevékenység pedig az értelem, érzelem és akarat egységéből fakad. A legalapvetőbb értelmi tevékenység a különbségtétel a jó és a rossz között. A gyermekek nevelése során szükséges tudatosítani bennük, hogy a jó nem feltétlenül az, ami kellemes, hanem az, ami az ember javát szolgálja. Az értékrendet szükséges kristálytisztán meghatározni. Fontos tudniuk például, hogy a pénz nem érték, hanem fizetőeszköz. Ami és amik körülveszik az embert, azok tárgyak. Amit magunkban hordozunk, azok az értékek. Felelősségteljesen kell döntésképessé válnia az ifjúságnak. Hangsúlyozni kell, hogy “helyesen dönteni értelemmel és akarattal” kell és lehet, vagyis szubjektív tényezőktől elvonatkoztatva, elfogultságoktól mentesen. A tárgyilagos megközelítés akkor sem mellőzhető, ha valaki (leginkább az érintett személy) nem ezt várta. Ez a felelősségteljes, embertársi megközelítés az akarati elemmel párosul: akarni kell a jót. És ezt a jót helyesen, jól kell akarni: igazsággal és megigazultan, megtisztult lélekkel, ahogy a Mester tanította.

A közmorál, pontosabban annak hiánya lassan odáig fajul, hogy az ifjúság szinte már restelli magát, amikor nem olyan, mint azok, akiket nem becsül semmire. A közösségi szellem nem felemeli, hanem lehúzza a jó szándékú személyt. Ha azonban az ifjú felvértezve indul a világba, akkor nem jut vakvágányra, még ha lesznek is tévedései, ballépései.

Most sem fog megkímélni bennünket a karácsony előtti hadjárat, az ajándékozási mánia. Pedig kemény helytállást kíván a boltok megrohamozása, a naphosszat való tülekedés őrülete. Nem lát messzire az, aki nem veszi észre, hogy a karácsonyi ajándékozás már régen nem a szeretet megnyilvánulása, hanem a kereskedők “nagy kaszálása”. Az ajándék eredendően azt a szándékot tükrözte, hogy ami nekem adatott, amit megtermeltem, létrehoztam, azt megosztom a nagyobb családommal, közösségemmel, felebarátaimmal. Az eredeti szándék egyre torzul, évről évre veszélyesebb kórrá válik, amely sérti a tiszta gondolkodást, az értékrendet. A torzult gondolkodás következtében a helytelen cselekedet karcolatot húz a lélek tükrén, így történik ez az ünnep összefüggésében is, hiszen elfeledi, hogy a karácsony: születésnap. Nem tudatosítja, hogy akkor ott, Betlehemben, egy városszéli istállóban Kisded született. Az édesanyja rongyokba takarta, jászolba fektette, az

Az advent mindig a rohanás, a kapkodás, a tülekedés, és az állandó idegeskedés ideje. Talán nem is lehet másképp. Vagy mégis?
Az alábbiakban néhány ötletet szeretnénk megosztani veletek, amelyek nálunk, vagy másoknál beváltak.
Először is ne áltassátok magatokat. Semmi esély arra, hogy az adventi időszakban kevesebb lesz a munka, vagy nyugodtabb az élet. Ugyanúgy munkába kell járni, a gyerekeket iskolába, óvodába vinni, a házimunkát ellátni. Sőt az év vége közeledtével sok munkahelyen még több is lesz a munka, gond, elvégzendő feladat. És mindehhez még a karácsonyra is készülni kell.
Okos dolog minél előbb elintézni a karácsonyi nagytakarítás, mondjuk november végéig, hogy decemberre már csak az apróságok maradjanak.
Semmi ne maradjon az év végére, ami előbb elintézhető. (Időszakos orvosi vizsgálat, rokonlátogatás, hivatalos ügyek intézése, útlevél kiváltás stb.) Nálunk úgyis mindig ilyenkor romlik el mosógép
Érdemes ajándéklistát készíteni. Erre először felírni mindenkinek a nevét, akit meg akartok ajándékozni, aztán ha valami megvan mellé írni, hogy mi lesz az. Nekünk jól bevált, hogy már ősszel elkezdünk gyűjtögetni, úgy hogy december előtt már minden meglegyen.
Ugyancsak érdemes az ajándékokat előre becsomagolni és felcímkézni ha már úgyis megvannak, vagy még egyszerűbb – ha ezen senki nem sértődik meg – csomagolás nélkül átadni. (Mi ilyenkor környezetbarát ajándékról szoktunk beszélni.)
Ne halmozzátok az ajándékokat, elég mindenkinek egy, de az legyen meglepetés!
Nekünk nagyon bevált az adventi naptár különböző formája. Nem csak édesség, hanem szentírási idézet, vagy esetleg egy-egy feladat az adott napra is lehet benne.
Érdemes a gyerekekkel együtt barkácsolni – készíteni ajándékot a nagyszülőknek, ismerősöknek stb. Ezzel megtanulják a saját maguk készítette ajándék örömét.
Érdemes a karácsonyi leveleket, lapokat is időben elintézni, nekünk néha egy őszi együtt töltött hétvége fél napja alatt elkészül, és túl vagyunk rajta. Érdemes körlevelet írni a barátoknak, ismerősöknek.
Jó dolog a gyerekekkel együtt sütni, lehetőleg olyan sütit, ami eláll karácsonyig, természetesen jól elrejtve.
Az advent rengeteg – egyébként nagyon jó – programot is kínál, az ádventi koszorúkészítéstől, a lelkinapig, de lehet, hogy béke és a nyugalom érdekében nem kell ezeken mind részt venni.
A karácsonyi vacsora lényege az együttlét, és a család öröme. Fölösleges napokat tölteni a konyhában mindenféle tradicionális karácsonyi étel főzésével idegeskedve. Nálunk a hideg saláták is tökéletesen megteszik. Ezeket előre el lehet készíteni, és csak elő kell venni a hűtőből.
Érdemes a karácsonyi nagy élelmiszer bevásárlást is jó előre megejteni. A hajnali órák nagyon megfelelőek erre, és a közvetlen karácsonynap előtti bevásárlásra is.
Érdemes a karácsonyfa állítást már 23-án este elkezdeni.
Előnyös ha az ajándékok között van olyan amit az este folyamán együtt lehet játszani a gyerekekkel.

rendrakásos naP

Emlékeznek aki elindult idei foglalkozás akkor be tudtam ütemezni olyat hogy termeket,

kicsit rendbe raktam de még voltak dolgok amit mai nap se bírom, meg oldani kevés,

időm tervekbe vetem akkor új hirdető táblát szeretem volna fel tenni mai nap jutottam,

el hiányzik egy valami ami nekem sincsen otthon azért nem bírom meg oldani így,

tologatom meg oldom egyszer úgy vagyok vele ,de mégse jutnák előre meg oldja ,

,

valaki ezt gondolom de úgy gondolom azért is kis főnök alapítványba egyéb kis ,

dolgokat meg oldja úgy volt legelején hogy majd csinálnak rendet többi alapítvány tagok,

bent ne azzal de én dolgoztam rajta ne keljen foglalkozni ilyennel tagoknak így,

meg csináltam idei év foglalkozás elején de hogy van mit mindig tevékenykedni és,

,

ember soha nem jut végére így volt most elkezdtem szeptember elején rendet rakni,

de abba hagytam úgy gondoltam rend valamennyire .és alapítvány tagok most héten,

szerdán időt szántak foglalkozás ideje alatt neki kezdetek belső terembe szorítózni,

és rendet rakni ami nem kelet másnak be csomagoltuk és délután oldatuk neki,

köszönik ö kis .rendet rakás belső terembe egész szerdai foglalkozás ezzel zajlott szülők

bent rendet segítetek ifjoncok benne rendrákászba foglalkozás végre rend volt de ,

,

pedagógusok foglalkozást tartottak ifjoncoknak karácsonyi díszeket készítettek ,

keményítőből szódabikarbónából Tamás, Ricsi friss levegőn jót fociztak gyurmáztunk,

be fejeztük előző alkalommal elkezdet katica bogarat .konyhában Mancika néninek,

segített Zoli Zsanett hogy elkészüljön paradicsom leves sok ifjoncoknak kedvenc ,

levese nagyon finomra sikerült el is fogyott összes még bent tevékenykedők szülőknek,

jutott aki ép belső terembe csináltak rendet foglalkozás végre rend volt bent .szerdai,

foglalkozást pedagógus Judit Mancika néni tartotta ifjoncoknak .délbe mentünk haza,

HOZZÁVALÓK

  •  

     

  • Hozzávalók:
  • 1 liter paradicsomlé
  • pici olaj
  • 1 evőkanál liszt
  • kevés cukor
  • pici só

ELKÉSZÍTÉS

Elkészítés: Az olajból és a lisztből rántást készítünk. Ezt hideg paradicsomlével felöntjük, felforraljuk. 1 csipet sóval és ízlés szerinti cukorral ízesítjük. Kb. 10-15 percig kis lángon főzzük, majd beledobunk maréknyi betűtésztát. Puhára főzzük – és fogyasztható is!

A Megoldás avagy az élet kulcsai

Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervistáncot,
légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott!
A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni.
Azt mondom, légy fülig szerelmes; olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza!
Hogy találhatsz rá? Hagyjd az eszed! Hallgass a szívedre!… Az az igazság, hogy e nélkül nincs értelme élni
Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél. De meg kell próbálnod!
Ha nem próbálod meg, nem is éltél… Légy nyitott, ki tudja… becsaphat a villám.”

Az igazi szeretet tettekben, és nem a szavakban nyilvánul

Csak akiben megvan az alázat, hogy elfogadjon, képes tiszta szívből adni.

Vehetsz házat, de otthont nem; Vehetsz ágyat, de álmot nem; Vehetsz órát, de időt nem;
Vehetsz könyvet, de tudást nem; Vehetsz pozíciót, de tiszteletet nem;
Vehetsz orvosságot, de egészséget nem; Megveheted a szexet, de a szerelmet nem. (kínai tanítás)

Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy a bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb.
Mert engem szeretsz

A szeretet jutalma maga a szeretett személy.

Ha Isten a nőt a férfi urává akarta volna tenni,
Ádám fejéből vette volna.
Ha rabszolgájává, a lábából.
Ámde oldalából vette, mert élettársává,
egyenlő párjává akart.

Úgy kell a férfiaknak szeretniük az ő feleségüket, mint tulajdon testüket.
Aki szereti az ő feleségét, önmagát szereti.

Minél inkább bírálunk annál kevésbé szeretünk.

„Veled boldog vagyok,
Veled szelíd vagyok,
Veled erős vagyok,
Veled nyugodt vagyok,
Veled mindig mosolygok,
Veled én, énmagam vagyok,
Nincs többé olyan, hogy nélküled,
Tervem és jövőm van veled.”

Életünk summája azok az órák, melyekben szerettünk.
Nagy szerelem az, ha két ember egy életen át megérti egymást, megfér egymással, odaadó és hűséges

… a szeretet csak szeretésnek lehet jutalma.

„..aki szeret, azt viszont is szeretik.

A szeretet az egyetlen ésszerű és kielégítő válasz az emberi létezés problémájára.

A szeretet cselekvő törődés annak az életével és fejlődésével, akit vagy amit szeretünk.
Nem az a gazdag, aki sokat birtokol, hanem az, aki sokat ad.

Minél több szeretet és jóság sugárzik belőled, annál több áramlik rád vissza.

A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz mielőtt megismered az igazit,
hogy mikor ez megtörténik igazán hálás legyél érte.

Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti,
hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.

Ne vesztegesd idődet arra, aki nem tart téged érdemesnek arra hogy veled töltse.

Kahlil Gibran arab költő és filozófus számos jó tanáccsal látta el a fiatal házasokat.
Örök érvényű intelmei közül a leginkább megszívlelendők így hangzanak:
Szeressétek egymást, de ne csináljatok bilincset a szeretetből. Hagyjatok teret egymásnak az együttlétben.
Álljatok egymás mellett, de ne túl közel egymáshoz, mert a fák sem nőnek egymás árnyékában.
Adjatok egymásnak a kenyeretekből, de ne ugyanazt a szeletet egyétek.
Töltsétek meg egymás poharát, de ne egy pohárból igyatok.
Legyetek olyanok, mint két oszlop, melyek ugyanazt a tetőt támasztják, de ne akarjátok birtokolni egymást.
Hagyjátok meg a másik függetlenségét. Örüljetek és táncoljatok együtt, de időnként engedjétek egymást egyedül lenni.
Gondoljatok arra, hogy a lant húrjai is külön állnak, mégis ugyanaz a zene szól rajtuk.”

Csak a konkrét tettek mutatják meg a szeretet erejét

nagyon szép emlék

Ép át elmélkedtem dolgon hogy mennyire vissza húzódót voltam jó tízével ezelőtt,

amikor csak ideje hívtak legyek ezzel társasággal szeressük egy mást meg fogadjuk,

el egy mást amilyen úgy kezdtem mindentől kicsit tartózkodtam amikor ép ünnepség,

lett volna picit olyan menő kém volt de ez is sugallata valami de ezt el hegestem,

magamtól másik segítetek ebbe amit köszönök neki jó volt ennyi évet együtt eltölteni,

alapítványba ép egy szép emlék most agyamba amit meg osztok önnőkel hogy héten,

ünnepelnék 10éve meg alakult alapítványunk ez úgy mondva nagyon szép idő eltelt,

amióta meg alakult ez alapítvány én amikor oda vittek hogy töltsek velük időt legyek,

velük és segít-kezek én emlékszek nagyon szép időre amikor oda hívtak annyira távol,

tartózkodtam mindentől húzódtam nagyon és ünnepségbe nagyon zárkózó voltam ,

ez egy 10éve történt ma-már nyitott vagyok szeretek szervezni ünnepséget .vissza,

térek megint nagyon szép emlékemre amikor felkértek hogy vezessem nett helységet,

alapból ott is nagyon féltem pedig várni kelet fogadni nettezőket segédkezni ehhez

,

alapból értem de még mindig meg ijedve de át segítetek nehezén nagyon köszönök,

nekik el fogadtak engem de akkor se kelet volna semmitől sem félni olyan ifjonc ,

segített nettezőkbe el is akadtunk volna ő értet hozzá és mégis nagyon meg ijedve,

de rádöbbentem hiába félem meg ijedés küzdelmektől ki hívás mindig sikerült ez,

nagyon szép emlék mai nap is nekem ennyi időt eltömtem velük múlt pénteki,

foglalkozáson templom kertbe sétáltunk új szövő keretet vetünk fel szőttünk ,

,

Erzsike dísz párnát kötött . konyhában segédkezet Zsanett Zoli hogy el készítsék,

zöldség levest puding készült ami nagyon finomra sikerült el is fogyott összes,

múlt pénteki foglalkozást pedagógus Judit Mancika néni tartotta foglalkozást délbe,

mentünk haza .hétfői foglalkozáson szövő anyagot vágtunk össze kaptunk vágni,

anyagot amit nagyon szépen köszönjük aki adta nekünk folytattuk szövést mese,

olvastunk írás gyakoroltunk ,másoltunk .Edina ,Laci másolt . konyhában Mancika,

néninek Zoli Zsanett segít kezet hogy el készülőn-jön almás süti ami nagyon ,

,

finomra sikerült el is fogyott összes hétfői foglalkozást pedagógus Marika néni,

Mancika néni tartotta foglalkozást ifjoncoknak délbe mentünk haza .

A tésztához

Hozzávalók

30 dkg búzaliszt (BL55)

16 dkg margarin

8 dkg porcukor

1 db tojás (közepes, “M”-es méretű)

1 csipet só

10 g sütőpor

6 evőkanál 2,8%-os tej

A töltelékhez

80 dkg alma

15 dkg kristálycukor

fahéj (őrölt)

A tészta megkenéséhez

1 db tojás (közepes, “M”-es méretű)

A tészta hozzávalóit egy tálba tesszük.

Gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Ha szükséges tejet lehet még hozzá tenni pár cseppet.

Két részre osztjuk és kb. fél órát pihentetjük letakarva.

A két darabot tepsi méretűre nyújtjuk.

Az almákat lereszeljük és lassú tűzön megpároljuk. Hozzáadjuk a cukrot (ízlés szerint módosítható a mennyiség) és a fahéjat.

Az egyik kinyújtott tésztát a tepsibe fektetjük, majd ráhalmozzuk az almát és befedjük a másik kinyújtott lappal.

A tetejét megkenjük egy felvert tojással és villával megszurkáljuk, hogy a gőz távozni tudjon.

180 C-os sütőben aranybarnára sütjük.

HOZZÁVALÓK

Hozzávalók:

zöldbab

1 sárgarépa

1 zeller

1 kevés borsó

4 szem burgonya

1 fehérrépa

2 szál zeller levél

1 kis fej hagyma

2 gerezd fokhagyma

olaj

bors

ételízesítő

ELKÉSZÍTÉS

Elkészítés: A zöldségeket – kivéve a krumplit – összevágjuk, 3 evőkanál olajon egy kávéskanál cukorral megpároljuk, amíg megpuhul. Ekkor belerakjuk a krumplit, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk ételízesítővel. Ízlés szerint felengedjük vízzel, és addig főzzük, amíg a krumpli .

hozzávalók / 3 adag

Pudinghoz

5 dl tej (3,5%)

2 db tojássárgája

50 g étkezési keményítő

1 db vanília (1 vaníliarúd)

3 ek xilit

1 csipet só

Meggyhez

15 dkg meggy (3 marék)

1 ek xilit

elkészítés

Pudinghoz

Kimérünk 4 dl tejet, belerakjuk a vaníliarúd kikapart magjait, majd az egész rudat, és felforraljuk.

Amíg forr, a tojássárgákat elkeverjük a cukorral, a keményítővel és a maradék 1 dl tejjel. Csipet sót rakunk bele.

Mikor felforrt a tej, beleborítjuk a tojásos részt, majd folyamatos keverés mellett sűrűre főzzük.

A forró pudingot a meggyre borítjuk, és hidegre tesszük.

Meggyhez

Ha fagyasztott a meggyünk, kiolvasztjuk. De az sem baj, ha még picit fagyos (nekem is így volt).

Összekeverjük a cukorral.

Majd a tálkák aljára sorakoztatjuk.

alázat

. Majd jött a jó magról szóló példabeszéd után a konkoly példabeszéde, a rossz mag, a gonoszság fiai a földön. Aztán jött az a gyönyörű ima, Salamon imája, hogy „Adj nekem bölcs és értő szívet, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól!”. Akkor volt az igazgyöngy meg a kincs példabeszéde. Hogy föl tudjam ismerni a nagy kincset, a drágagyöngyöt, Isten országát

Most meg, ezen a vasárnapon, ennek az egész sorozatnak, a magról szóló sorozatnak az alapvető titkát tárja föl Isten igéje. Egyrészt azt, hogy Isten az, aki ezeken a magvakon keresztül termést akar érlelni, gabonát, de végső fokon kenyeret akar adni gyermekeinek, övéinek, másrészt, hogy Ő maga ez a kenyér.

Az etető Isten, a bennünket szeretetből önmagával etető Istenünk arcvonásai bontakoznak ki ezen a mai vasárnapon előttünk.

Ugye, milyen megindító dolog minden élőnél valahogy a táplálkozás! Olyan intim, meghitt dolog, szinte rejteni akarná az ember. És milyen sokféle módja van a földön az élőknél az evésnek, a táplálék fölvételének!

Az egysejtűeknél, az amőbáknál, hogy körülzárják egész testükkel azt az ennivalót, és magukba veszik. Majd a növényvilágnál, rejtett módon, ahogy fölveszik és maguk is átalakítják azt a fölvett táplálékot magukká, önmagukká. Aztán az állatvilágban: a fiókáikat tápláló fecskék. Az emlősök osztályánál, az önmagukkal, önmagukból táplálékot alakító édesanyák: önmagukkal táplálják a kicsiket.

Milyen megindító minden mozzanat! Azok az éhes kis szájak. Azok a pici kezek, amelyek úgy nyúlnak a táplálék után, és beléjük van adva, ősi ösztönként, hogy megtalálják, hol keressék a táplálékot, az elsőt.

A táplálkozás és a táplálék adása kétféle szeretettel van összekötve. Az egyik a vágyó szeretetet: szeretném, ha enyém lenne a táplálékon keresztül mindaz, ami hiányzik belőlem, az egész világ, maga Isten. A másik pedig – a táplálékot adón keresztül – az adó szeretet: a jóakaró szeretet.

A szeretet titka a táplálkozás. A szellemi lényeknél vagy a félig szellemi, félig testi lényeknél, nálunk a táplálkozás összetett, a szellemünkkel is kell, hogy táplálkozzunk. Ha elöregszik az ember, akkor is vigyázni kell, hogy a szellemünk nyitva legyen, az érdeklődésünk az egész világra nyitva legyen. Különben leszűkül az ember. Az eltorzítja az embert, elszegényíti az embert.

Hogy az angyalok táplálkozása hogyan megy, azt mi nem tudjuk, de azt tudjuk, hogy Istennél, a Szentháromságnál, az Atya kenyere a Fiú, a Fiú kenyere pedig az Atya akarata. A Szentlélek mindkettőjüknek a tápláléka, a szeretettápláléka. A Szentlélek tápláléka pedig együtt az Atya és a Fiú. Így egymásban él Isten három személye és ez a boldogságuk. Személyeknek személy az igazi tápláléka.

Embervilágunkban a másikban nem azt keressük, hogy mit ad, vagy milyen értékes az, hanem hogy mi van mögötte. Őt nézzük. És hogy hogyan adja. És hogy önmagát adja-e azon keresztül.

Mindezeken a tápláló vagy táplálkozási formákon keresztül Isten lénye bontakozik ki előttünk. Végső fokon először a teremtő, a mindent titokzatos módon adó, tápláló Isten, hisz „mink van, amit nem kapunk?” Istenből való a gondolat, Istenből való az ember megvalósítása. Isten tart fönn minket minden pillanatban. Mindenestül. Még a szabad akarati képességünket is.

Milyen szeretet jele ez?

De még nagyobb szeretet jele, hogy Isten gyermeki lényünket hogy adja, és hogy tartja fönn, és hogy mibe került ez Neki. A Megváltó, ahogy táplált minket. „Ez az én Értetek odaadott testem. Értetek ömlő vérem.” Ugye fölismerjük, érezzük, hogy mindennél nagyobb szeretet van e mögött?

A szeretetből minket tápláló Urunk, Istenünk Igéjével is táplál, és Szentlelkével is, aki megtanít minket mindenre, amit az Urunk mond. Isten mindenét odaadja. Saját táplálékát adja nekünk. Igéjét és Szentlelkét.

Milyen jó ezt szemünk előtt tartanunk! Egyrészt, hogy ne bizakodjunk el, hogy nekünk valamink magunktól volna. A mi létünknek egyik leggyakoribb, állandó kísértése ez a hazugság. Az önmagunk valóságán, valahogy fölül akarunk jutni, valahogy el akarunk rugaszkodni a valóságtól, kicsit mindig hazudni akarunk, mintha mi önálló, magunk urai lennénk.

A táplálék először alázatot ad mindnyájunknak. Az kell a táplálkozáshoz: alázat. Kapok. Szükségem van minden sejtemmel arra, hogy etessenek.

Aztán gondolunk arra, hogy nem mindig könnyű a táplálékot megszerezni, előteremteni. Hálásnak kell lennünk mindazok iránt, akik ebben közreműködnek.

Aztán, hogy mink is ne legyünk szűkmarkúak, hogy szívesen adjunk, hogy közreműködjünk, hogy ne zárjuk el magunkat a többiek elől, mert az ellentétben áll a mindnyájunkat etető Istennel. Lám, a szeretet az, amikor magunkból adunk. A végső önmagunkból mindenféle nagyzolás, fölfuvalkodás, fölemelkedés nélkül; alázattal, egyszerűen.

Valamilyen formában nemcsak az édesanyák adnak magukból, mikor a gyermekeiket táplálják, hanem az édesapák is, amikor megszerzik azt a táplálékot. Mindnyájan közreműködünk abban, hogy Isten általunk hasson.

A mi táplálékaink előkészítésében nemcsak a Mennyei Atya örök Igéje van benne. A Boldogságos Szűznek köszönhetjük Urunk Testét, Vérét, így Ő is közreműködik, hogy legyen kenyerünk, édesanyai szeretetével.

Azt se felejtsük el, hogy a táplálkozásnak is vannak betegségei. Mikor valakinek nincs étvágya, vagy valaki olyasmire vágyik, ami nem tápláló. Kérjük Urunkat, hogy igaz ételre és italra vágyjunk, Isten igéjére, és a mi Urunk, Jézus Krisztus testére és vérére, szeretetére, odaadó emberségére, hogy mink is átalakuljunk ilyenné.

nincsen meg állapodás mindig

Kicsit reménykedtem dolgokba hamarosan minden szokott mondón menni fog reménykedek,

úgy gondoltam hétvégén ki gondoltam magamba biztos lesz össze jövetelünk nagyon,

szoros idő pont 10éves évfordulójának alapítványuknak így ki gondoltam valamit,

múlt szombaton meg beszéljük ezt én gondoltam magamba ehhez sok víznek le,

keljen folyjon úgy gondom .jó hogy meg kérdeztem hogy döntöttek szülök amikor,

be jöttek ifjoncokkal foglalkozásra gyerekeik hoztak döntést hétvége ügy be most se,

voltak meg beszélni alapítvánnyal kapcsolatos dolgokat ami 10éves évforduló téma,

el maradt senkinek nem volt időpont szombati mindenkinek dolgai akadtak én nekem,

se lett volna szombati össze jövetel nagyon zsúfolt napom akkor ép mondani nekem,

se jó idő pont de szülök ki mondták döntést szombat leszünk .pedig nagyon szoros,

idő évforduló alapítványnak de nincsen meg beszélve az se idő pont ki tűzve mikor,

fogjuk meg ünnepelni ezt 10éves évfordulót alapítványnak .vissza tekintek magamba,

én oda kerültem alapítványba 10ével ezelőtt nagyon huzatom magamba de idő után,

közelebb kerültem dolgokhoz vissza tekintve menyire sokat fejlődtem én ez 10év hátam,

mögött nekem van meg köszöni, hogy itt vagyok velük .de idő pont ki derül mikor ünnepség,

meg osztani önökkel . múlt pénteken folytatta szövést Zoli , új  szövő  keretet vetünk  fel,

templom   kertbe  sétáltunk .Erzsike  díszpárnát  kötőt

szövést el mondom magamról ennyi éves koromba tanultam meg gyapjú szövést ,de,

el mondhatom másik szövést végzetem el szőttem is ilyet .karkötőt késztetünk

Konyhában segített Mancika néninek Zsanett Zoli hogy el készüljön  zöldség  leves  pudnig

nagyon finomra sikerült el is fogyott összes .múlt pénteki foglalkozást pedagógus Judit,

Mancika néni tartotta foglalkozást ifjoncoknak délbe mentünk haza

 

HOZZÁVALÓK

  • Hozzávalók:
  • zöldbab
  • 1 sárgarépa
  • 1 zeller
  • 1 kevés borsó
  • 4 szem burgonya
  • 1 fehérrépa
  • 2 szál zeller levél
  • 1 kis fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • olaj
  • bors
  • ételízesítő

ELKÉSZÍTÉS

Elkészítés: A zöldségeket – kivéve a krumplit – összevágjuk, 3 evőkanál olajon egy kávéskanál cukorral megpároljuk, amíg megpuhul. Ekkor belerakjuk a krumplit, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk ételízesítővel. Ízlés szerint felengedjük vízzel, és addig főzzük, amíg a krumpli .

hozzávalók / 3 adag

Pudinghoz

Meggyhez

elkészítés

Pudinghoz

  1. Kimérünk 4 dl tejet, belerakjuk a vaníliarúd kikapart magjait, majd az egész rudat, és felforraljuk.
  2. Amíg forr, a tojássárgákat elkeverjük a cukorral, a keményítővel és a maradék 1 dl tejjel. Csipet sót rakunk bele.
  3. Mikor felforrt a tej, beleborítjuk a tojásos részt, majd folyamatos keverés mellett sűrűre főzzük.
  4. A forró pudingot a meggyre borítjuk, és hidegre tesszük.

Meggyhez

  1. Ha fagyasztott a meggyünk, kiolvasztjuk. De az sem baj, ha még picit fagyos (nekem is így volt).
  2. Összekeverjük a cukorral.
  3. Majd a tálkák aljára sorakoztatjuk.

párhuzamoság

Ez az időbeli párhuzamosság lépten-nyomon szemébe tűnik a regényeket már ismerő olvasónak, amikor belemélyed aCitadella olvasásába. Megtalálja benne az író minden nagy témáját, amelyeket már ismer a regényekből. Persze, az újszerűség eleinte meglepő, sőt talán félrevezető, a mű koncepciója és hangneme ugyanis erősen eltér az előzőktől, didaktikussá válik, minduntalan bibliai rezonanciák ütik meg a fülünket, cselekmény nincs, csak példázatok és elmélkedések. De az alapgondolat és a cél ugyanaz: megkeresni az emberi élet értelmét a családban, az igazságban, az otthonban, a mesterségben, a szeretetben, a boldogságban, a testvériségben, a szabadságban, az emberi közösségben s mindezek túlhaladásában egy náluk is magasabb rendű nagyságba emelő erőfeszítés segítségével. Ez az erőfeszítés, ez az igyekezet azonban nem feltétlenül a legnagyobb dolgokban nyilvánul meg. A lényeg: veszendő létünk elcserélése valamire, aminek értelme van. A hímzőrámájuk felett vakoskodó asszonyok gyonyörű, Isten házát ékesítő hímzett terítőkre cserélik el magukat, a gyermekét ápoló anya egy édes mosolyra, a szegkovács meg a deszkát fűrészelő asztalos hajóra, az építész templomra, az uralkodó népe boldogságára. Mindenkinek megadatik a csere lehetősége: az élet elpusztulhat, de amit másokért alkottunk, az megmarad, mint a hímzőnők elpusztíthatatlan remeke vagy az építész évszázadokkal dacoló temploma. Az elcserélődés a mesterségben, mások, a közösség szolgálatában: minduntalan visszatérő témája a Citadellának, de egyúttal alapgondolata Saint-Exupéry egész írói működésének is.

Mindez nagyon szép és emberi. Ám az olvasó joggal teheti fel a kérdést: miért kellett ezt a művet katolikus kiadónak kiadnia? Hiszen úgyszólván egyetlen sorában sem lelhetünk közvetlen hivatkozást az író katolikus felfogására. Már maga a keret is – egy berber fejedelem beszélgetése fiával, majd a fefedelemmé cseperedett s lassan az öregség felé haladó utód elmélkedései – egészen mást enged sejtetni. Ám a keretül szolgáló sivatag, sivatagi erkölcsök, szokások légköre meglepő. Bibliai levegő lengi át ezt a hosszú elmélkedést, az író stílusa helyenként ószövetségi, ódon erővel telített, máshol mintha az Újszövetség, a Hegyi Beszéd visszhangoznék a líraian szép részletekben. Hogyan lehetséges, hogy ez az aktív, harcos életet élt és katona-halált halt író ilyen bibliai hangú művet írt, helyesebben, ilyen mű megírására készült (hiszen a Citadella tulajdonképpen nem készült el!), holott egész életében úgyszólván semmi nyomát nem leljük annak, hogy vallásos, katolikus módon élt volna? Azt tudjuk, hogy mélyen katolikus környezetben nevelkedett, katolikus iskolában végezte tanulmányait, de felnőtt élete folyamán eltávolodott ettől a környezettől, egészen más világban és világfelfogásban élt (?!). Hogy a Biblia rendkívül nagy hatással volt rá, azt egy percig sem lehet tagadni: ezt bizonyítják veretes mondatai, stílusreminiszcenciái, példázatai, a mű egész atmoszférája. De ismerjük egy ifjúkori mondását is: “Helyettesíteni a vallást: nem haszontalan beszéd.” Aki ilyet mond, az bizonnyal nem hívő katolikus. Vagy tévedünk, s mégis az? Talán csak túl sok keserűség gyűlt benne össze, vagy saját gyengeségei elől menekült bele egy új morál keresésébe, amely végül mégis azonos lett – ezt a következtetést nyugodtan levonhatjuk a Citadella végső kicsengéséből – a keresztény morállal, annak legtisztább megfogalmazásával? Már említettük, hogy Saint-Exupéry hosszú időn át a francia szellemi élet egyik irányítója volt, Camus és Sartre oldalán. Hivatkozzunk hát Camus-re, aki megkérdezte, lehet-e, és hogyan lehet szent egy ateista? Saint-Exupéry, úgy érezzük, erre a kérdésre kíván feleletet adni. Eltávolodott a keresztény hittől, élte kora emberének izgalmas, tevékeny életét, de mintha folyton ez a kérdés nyugtalanítaná: lehet-e szent, hogyan tudhat szentté lenni egy ateista? S akit ez a kérdés nem hagy nyugton, aki erre keresi a választ, s nemcsak írásaiban, hanem azzal is, ahogyan életében számtalanszor vállalta a veszélyt, az áldozatot s a végén – önszántából – a halált másokért, egy eszméért, a közösségért, az élet értelméért, azért, amit akkor a legnagyobbnak érzett, az az ember elszakíthatatlanul kötődik a keresztény morálhoz. Tudjuk, hogy amikor ő élt, Franciaország már jó évszázada a dekrisztianizálódás állapotában volt, ám ez mit sem jelent: a kereszténység eszmevilága, vagy ahogyan ma szokták mondani: a zsidó-keresztény életforma, eltörölhetetlen nyomokat hagyott az európai s így a francia gondolkodásban is. A keresztény etika a levegőben volt és maradt, és az irjúkorban magába szívott erkölcsi ideálok tovább éltek, dolgoztak Saint-Exupéryben is, mint e kor annyi más fiában. A Bibliát mindig csodálta, s úgy látszik, alaposan ismerte is. Az erkölcsnek, az erkölcsi törvényeknek gyönyörű foglalatát látta benne. Már említettük, hogy kritikusai folyamatos, megszakítatlan felfelé haladást látnak művében az első regényektől a Citadelláig. Nos, valami effélét láthatunk morális fejlődésében is. Aki jól olvassa aCitadellát, észre fogja venni, hogyan fejlődik – és érdekes módon a Bibliával párhuzamosan – az író etikai rendszere az Ószövetség zordonabb, keményebb, majdnem kíméletlen erkölcsi világától az Újszövetség enyhültebb, megértőbb és az emberi gyengeségeket szeretettel gyomlálgató, javítgató, hozzánk közelebb álló, megértőbb világa felé. Elég csak az első fejezetekre gondolnunk, a megtévedt és sivatagba kitett asszony halálára, s vele kapcsolatban a szigorú fejedelem fejtegetéseire, vagy az alvó őrrel szemben tanúsított igazságos, de kegyetlen szigorra, s aztán az élete végén palotájában sétálgató utódnak hasonló szituációban, az ugyancsak elbóbiskoló őrökkel szemben mutatott elnézésére, szelíd megértésére, vagy a befejező kertész-történet már-már Hegyi Beszéd-szerű, szeretettől átforrósodott hangjára, amely mintha azt mondaná: boldogok az együgyűek… Valóban van fejlődés Saint-Exupéry írói művében, de nem a regénytől a moralizáló esszé felé, hanem a cselekvő embertől a cselekvés értelmét a szeretetben, az emberiség szolgálatában meglelő szabad ember felé, s ez párhuzamosan, egyszerre nyilatkozik meg mind regényeiben, mind esszéiben. De ennek a keresztény etikának tragikus nagyságot kölcsönöz Saint-Exupéry kitartó, makacs Isten-keresése, amelynek láttán az ember kénytelen Pascalra gondolni, s Pascalon túl az arcát elrejtő Istent állhatatosan kereső prófétára, aki tudja, hogy Isten nem mutatja meg magát – vere tu es Deus absconditus -, de mégsem mond le a megtalálásáról. A francia irodalomnak kevés oly megrázó passzusát ismerjük, mint a Citadellának az a fejezete, amelyben a berber fejedelem felhág a hegyre, hogy kérdéseire feleletet kapjon Istentől, ám a sötét éjszakában csupán hallgatag, fekete gránitszikla meredezik előtte, amelyet nem képes szóra bírni. Még a fákon ülő holló sem szólal meg – pedig ő már ennek a szavával is beérné -, s ekkor érti meg, hogy ha szólna hozzá, akkor nem Isten szólna. Tragikus magára hagyatottságának az érzésével szívében száll le a városba, de tudja, hogy a feleletet mégis keresnie kell, s egyszer majd meg is találja, amikor élete eljut a beteljesedéshet, a halálban, amikor már nem lesz többé kérdés…

Pascal nevét többször idéztük ebben a rövid bevezetésben. Nem véletlenül: a befejezetlen mű át nem dolgozott fejezetei határozottan Pascalt idézik emlékezetünkbe. Saint-Exupéry is ugyanúgy készítette jegyzeteit, mint nagy elődje, ő is egy nagyszabású mű megírását tervezte hasonló didaktikus céllal, s az ő művének is majdnem ugyanaz lett a sorsa, mint amazénak: nem jutott rá ideje, hogy befejezze, átdolgozza, végleges formába öntse. S alapgondolata, az Isten keresése, a megtalálás lehetetlenségének tragikus tudata is egyezik náluk.

A Citadella kézirata szinte olvashatatlan, zavaros jegyzettömegkénk maradt ránk. Az író rendszeresen dolgozott rajta esténként, aztán diktafonba mondva újra fogalmazta a kézírásos jegyzetanyagot, s másnap az egészet lemásolta a gépírója. Ez a másolat azonban rengeteg hibát, következetlenséget, helytelen olvasatot tartalmaz, Saint-Exupéry ugyanis gyorsan mondta a szöveget, sokszor tévedett, homonimákat összezavart, s az elkészült anyagot nem mindig, sőt csak nagyon ritkán tudta átolvasni. A fennmaradt kilencszázkilencvenöt oldalnyi kézírásos jegyzethez viszonyítva a gépírásos szöveg rengeteg eltérést tartalmaz, helyenként alig hasonlít hozzá, s mivel a kézírás szinte olvashatatlan, nagyon nehéz, sőt helyenként teljesen lehetetlen volt kijavítani a hibákat. Az író azt tervezte, hogy az anyagot majd megszerkeszti, végleges formába önti, de ebben megakadályozta a halála. Ez magyarázza a jelenlegi szövegben a rengeteg ismétlést, átfedést, itt-ott ellentmondást. Egyes fejezetekkel szemben, amelyek úgyszólván véglegesnek tekinthetők (például az atya palotájáról, a kivégzett asszonyról, a gránitszikláról szóló parabolák), mások nem többek odavetett, alapos átdolgozásra szoruló nyersanyagnál. Ez, sajnos, nagyon nehezen olvashatóvá teszi ezt a rengeteg mélységet és szépséget tartalmazó, poétikusan didaktikus művet. Az olvasó ezért sokszor homályosnak fogja tartani a szöveget. A fordító elnézést kér mindezért: nem mindig az ő hibája, ha ez így van: számtalan esetben még az alany és állítmány egyezését sem lehetett megállapítani, nem beszélve arról, hogy sokszor nincs is alany vagy állítmány. De megtettünk mindent azért, hogy élvezhetővé tegyük a magyar változatot. Arra kérjük tehát az olvasót, hogy a Citadellát ne tekintse kész műnek, s főleg ne folyamatos olvasmánynak. Lásson benne gondolatgyűjteményt, s ha részletekben, breviárium-szerűen olvassa, rengeteg szépséget fog benne felfedezni, és eltörölhetetlen, megragadó költőiségű képekbe sűrítve maradnak meg benne az író elmélkedései életről, halálról, a dolgok értelméről…igérem   holnap  pénteki   foglalkozás  írni

királyság

Önkényesen próbál az ember úgy boldogulni, hogy azt hiszi, boldogulása az Isten törvényén túl van: ha azt áttöri, ott vár rá a boldogság. Lesztek, mint az Isten…

Azt hiszem, mivel mind emberek vagyunk, valamilyen formában, mind belekóstoltunk a sötétségnek ebbe a titokzatos birodalmába a bűneinkkel. Mindnyájan megkóstoltuk, hogy micsoda szörnyű valami rejtőzködik itten, micsoda keserű. Hogy az élet értelmét mérgezi, ami ott rejlik a bűn mögött. Az értelmetlenség, a sötétség, az elmagányosodás.

Krisztus Király ünnepén azt ünnepeljük, hogy a sötétség országába belépett Krisztus, az Isten Fia. Elküldte az Atya egyszülött Fiát. Aki olyasmit művelt, amit egy király sem. Egyedül, fegyvertelenül behatolt az ellenséges világ közepébe. És ott maga vívja ki a győzelmet, kezdi meghódítani a világot. Ehhez hasonlíthatjuk azt, amit Krisztus Király művelt a teremtésben, amelyet az ember elsötétített a bűneivel

Leírhatatlan, nagyszerű, amit a mi Urunk, Jézus Krisztus művelt. És tette mindezt csodálatos egyszerűséggel, alázattal, amit ismerünk az evangéliumból. Elment a kereszthalálig, a Golgotáig. A trónját így állította föl, onnan uralkodik.

A teremtésen belül Jézus Krisztusnak prófétai, királyi és főpapi méltósága van. Az ősi, régi, emberi hagyományban mindhárom szerepet a király töltötte be. A király mutatta be a népéért az áldozatot, a király volt, aki megkérdezte Istent az akaratáról: fölment a torony harmadik vagy negyedik szintjére – ott volt a kis szentély –, hogy megtudja Isten akaratát.

Isten háza és a mennyország kapuja: a kapu a torony alján volt, ott hirdette ki a népnek, hogy mit akar az Isten.
Az Úr Jézus királyságában is, hogy a teremtésbe belépett, szerepel mind a három. Szorosan kapcsolódik a királyságához.

A prófétai tisztje szerint hirdeti meg Isten országát és a kibékülést Isten és az emberiség között. Az evangéliumot, az örömhírt meghirdeti.

Főpapként a legnagyobb tiszteletet tanúsítja Isten iránt az egész emberiség nevében; és dicsérő, magasztaló, engesztelő, könyörgő áldozatot mutat be.

Királyként pedig uralkodik mindenen. Legyőzi a bűnt, legyőzi az ellenséget, a sötétséget. Föltámadásával megmutatja, hogy a győzelem mit jelent mindnyájunknak.

 

Még egy valamire szeretném fölhívni a figyelmet: a mi Királyunk, Prófétánk, Főpapunk olyan, hogy nincs nagyobb vágya, mint az, hogy megossza mindegyikünkkel a prófétai, királyi, főpapi tisztjét.

Krizmával kereszteltek meg bennünket. A krizma Krisztus jele: olaj és balzsam. Az olaj a földi világ produktuma; a balzsam az örökkévalóság, a halhatatlanság jele. Krisztus kenetével mindnyájunkat fölkent a pap mindjárt a keresztségkor prófétának, hogy az evangéliumot éljük és hirdessük – ki-ki amennyire tudja. Papnak, hogy jogunk legyen belépni, részt venni Krisztussal a nagyszerű, Istennek bemutatott áldozatban, a liturgiában. És királynak is felkent az egyház, Krisztus nevében, Isten nevében, hogy mi is uralkodjunk saját kis országunkon, meg ezen a világon: hogy ne rabjai, hanem királyai legyünk ennek a földnek Isten törvényei szerint. És legyőzve magunkat, legyőzve a bűnt, Krisztussal együtt részt vegyünk a föltámadással Krisztus Király győzelmében.

Krisztus Urunknak ez az egyetlen, legnagyobb vágya: hogy megossza azt a nagyszerű valamit, amit Ő mint ember birtokol és hősiesen végigcsinál. Hogy igazi emberré formáljon bennünket, mert az igazi ember a királyi, főpapi, prófétai ember, aki tud, lát, uralkodik: ennek a világnak valóban a csúcsán áll.

 

Rajtunk keresztül valósul meg Krisztusnak ez a három tisztsége. Hogyha ez az öntudat meglenne bennünk! Király vagyok, főpap vagyok, próféta vagyok itt a földön. Ha ezt valóban elhinnénk, akkor nem ilyen képet mutatna az Egyház: akkor nem menekülnének sokan, mint egy süllyedő hajóról. Évente nyolc és fél millióval növekszik a magukat ateistának vallók száma.

Talál e még az emberfia hitet itt a földön, mikor újra eljön? Ha tudnánk, hogy mit jelent az Úr Jézus mellett élni, az Úr Jézussal együtt királynak, papnak, prófétának lenni, az evangéliumot élni, hirdetni, akkor özönlenének az Anyaszentegyházba az emberek.

Bizony, itt nagy lelkiismeret-vizsgálat szükséges az összes keresztény számára. Próbáljuk az Úr Jézussal ezt a számadást megtenni. Próbáljuk még az életünkkel a számadásainkat kijavítani. holnap  lesz  le  írva  múlt  pénteki  foglalkozás

adni milyen jó dolog

lakomára vagyunk hivatalosak. Mindnyájan. Ez alapvető dolog az életünkben: ezért érdemes élni, mert meghívott bennünket! Isten azáltal, hogy teremtett, öröktől kiválasztott bennünket arra, hogy vele legyünk.

És nem is akármilyen lakomán, hanem – ahogyan Szent János apostol mondja a Jelenések Könyvében – menyegzős lakomán. Mert az Úr Jézus, az Örök Megtestesült Ige eljött, és az egyházzal menyegzőre, elválaszthatatlan örök szövetségre lépett. Az egyház az Úr Jézus menyasszonya. És akkor mink is mind, akik az egyházhoz tartozunk, részt veszünk ebben a szövetségben. Mi is el vagyunk jegyezve.

Most várakozási idő van. Figyel bennünket a vőlegényünk, hogy a menyasszonya hogy viselkedik a legkülönbözőbb körülmények között. Lehet-e vele majd örökké együtt lenni?

Erre az időre adja az Úr Jézus a jó tanácsot: ha meg vagy hívva – márpedig meg vagyunk hívva! –, ne tedd magad az első helyre!

Nagyon fontos ez a tanács, mert mi emberek magától értetődően magunkat tartjuk az elsőnek az egész világon. Az öntudatunk mélyének a sarkában azért mégis csak magunk vagyunk a legokosabbak, a legügyesebbek, mi látjuk legjobban a dolgokat, mi ítélünk legjobban – és még a legszebbek is vagyunk.

Ezért mondja a szemünkbe Jézus: a valóságban nem így van. Az Isten Országában talán nem is lesz első meg utolsó. Ti mindnyájan testvérek vagytok – mondja az Úr Jézus. Meg akar bennünket védeni attól a csalódástól, hogy ha majd Isten előtt az utolsó ítéleten tisztázódnak a dolgok, akkor szégyenkeznünk kelljen. Micsoda megszégyenülés lenne, ha akkor kellene magunkat leszállítani az első helyről, ahová magunkat tettük. Ő szeret bennünket, és meg akar ettől védeni. Inkább tegyük le mi saját magunkat.

Hogy hová? Hát elég lesz nekünk, ha ott vagyunk, ahol Ő. Mert Isten olyan, hogy Ő megtette magát legutolsónak köztünk. Ő mindenki szolgája, az egész világ Gondviselője. Mindenki iránt figyelmes, gondja van mindnyájunkra. Hát nem jó nekünk ott, ahol Ő van? Legyünk csak utolsók: javítsuk ki magunkban az elgondolásunkat saját magunkról.

Nagyon jól ismerjük a hibáinkat, gyarlóságainkat, gyöngéinket, vétkeinket: azok alapján egész nyugodtan az utolsó helyre tehetjük magunkat. Ha valaki más kapta volna mindazt, amit mi kaptunk életünkben, biztosan sokkal messzebb jutott volna. Tegyük csak az utolsó helyre magunkat, jó ott nekünk az Úr Jézus mellett, mert Ő is utolsó helyre tette magát. És akkor semmi meglepetésben nem lesz részünk, mikor odakerülünk majd a menyegzős asztal mellé.

Az Úr Jézus másik tanácsa is az életünk alaphelyzeteire vonatkozik. De éppen ellenkező értelemben, mint amire az első tanácsát adta. Ott arról beszél, amikor bennünket hívnak meg. Mitévők legyünk, hogyan viselkedjünk. A második tanácsa pedig arra vonatkozik, ha mink meghívunk valakit vendégül, ha mi rendezünk lakomát.

Előfordulhat ilyesmi? Vagyunk mi olyan gazdagok, hogy másoknak lakomát rendezhetünk? Az életünk nagy fordulóin mi is szoktunk lakomákat adni: nagyobb ebédet vagy vacsorát. De nem csak akkor adhatunk lakomát, amikor kivételes alkalom van: valahányszor kinyújtjuk a kezünket és adunk egymásnak valamit, akkor bizonyos értelemben mindig egy kis lakomával kínáljuk meg a másikat.

És ez gyönyörűség ám: lakomát adni! Adni – általában. Akkor éltem ezt meg, amikor egy tanyaközpontban esküvő volt: én eskettem a Bálint Dávid bácsi legidősebb lányát, a tíz közül az elsőt. A lakodalomra én is hivatalos voltam. Sose felejtem el, ahogyan a Bálint Dávid bácsi kínált bennünket. Nagyon jól előkészítette a lakodalmat: volt bor elég, és jó bor volt. És borjút is vágott le, meg birkákat. Meg a felesége sütött-főzött bőven a nagy násznépnek. Ahogyan Bálint Dávid bácsi kínált bennünket, boldog volt, hogy részt adhatott nekünk a maga örömében. Látszott rajta, hogy a leányának valami nagy örömet akart szerezni az esküvő megrendezésével és maga is örült, hogy az első gyermekét férjhez adhatja. Nagyszerű dolog, ha tudunk adni!

Végeredményben mennyit is fáradunk mindnyájan, mi emberek. Fiatal korunkban mennyit tanulunk, küzdünk, hogy valami szakmát, tudományt sajátíthassunk el, és tudjunk nyújtani valamit, miután olyan sokat kapunk másoktól.

Mindenki tud valamit adni, aki nem zárkózik be és nem lesz önző. Az Úr Jézus tanácsa erre vonatkozik: rendezzük ezeket a lakomákat.

Azt tanácsolja isteni tapasztalatával, isteni látásával, hogy hívjuk meg a szegényeket. A szegények a Szentírás nyelvén mást jelentenek, mint a ma használt köznyelvben. A Szentírásban az a szegény, aki bizalmát Istenbe veti. Akinek Isten valahogy „tartozik” valamivel: vagy testében, vagy szellemileg fogyatékos, talán nem jut hozzá a műveltség forrásaihoz, vagy anyagiakban szűkösebben van. Nekik Isten a saját igazságossága alapján le van kötelezve, mert a többi emberrel szemben hátrányban vannak. Mondhatják: nekünk nem jár az, ami a többieknek?

Ilyen szegények most a földkerekség nagy népeinek jó része: hinduk, kínaiak, afrikai népek. De közöttünk is, mindenütt vannak szegények. És mindig lesznek is. Ha régi értelemben, anyagiakban nem, akkor szeretetben. Mert elmagányosodnak az emberek. Névtelen szomorúságok költözhetnek be az emberek lelkébe.

És ilyen értelemben mindig adhatunk lakomát: az Úr Jézus azt ajánlja, hogy őket hívjuk meg. A szegényeket, sántákat, bénákat, vakokat, mert Isten nekik le van kötelezve. És ha őket hívjuk meg, akkor a viszonzást mi Istentől kapjuk. Ha mi őket meghívjuk, akkor Isten érzi magát velünk szemben lekötelezettnek.

És még egy értelemben Istent hívjuk meg. A Titokzatos Testben mindannyian együtt vagyunk, együtt részesülünk az istengyermekségben. A szegényekben, a rászorulókban Jézus az, aki szegény és rászoruló. Tehát, amikor meghívjuk a szegényeket lakomára, visszaadhatjuk Jézusnak, Istennek az Ő meghívását itt a földön. Nem tudom, hogy lesz az örök életben azon a nagy lakomán és menyegzős asztalnál, de itt a földön Isten meghívását mi is viszonozhatjuk.

Ilyen értelemben különös lett volna, ha az Úr Jézus azt mondja Simon farizeusnak: ha lakomát rendezel, akkor mindig hívj meg engem! Ezt még nem értette volna meg Simon farizeus. Mi már értjük. Azért Simonnak azt mondta: hívd meg a szegényeket, a sántákat, bénákat, vakokat. Mert amit egynek teszel, azt nekem teszed.

Mi már értjük, hogy mikor egymásnak a szükségén enyhítünk, akkor Jézus van ott. Isten van ott. Neki viszonozzuk előre azt az örök menyegzős lakomát, amelyre hivatalosak vagyunk.

Hálás beteg

Ferike „Penetratio bulbi” diagnózissal került felvételre a klinikára, ami közönségesen és durván annyit tesz, hogy kilyukadt a szeme.

Az ő esetében ugyan az elkövető és az áldozat is önmaga volt, köveket kalapált egy sóderdombon. Nem volt ebben semmi különös, máskor is előfordult már, hogy kincseket keresett a hátsó kertben, igen ám, de most nem múlt el nyomtalanul a kaland, egyszer csak azt vették észre az otthoniak, hogy a Feri gyereknek piros a szeme, s hiába kamillázzák, csak nem megy le róla. Elhozták a klinikára, hogy ugyan, adjanak rá valami jó kis kenőcsöt.

Csak alapos vizsgálatok és hosszú órák után lehetett összerakni az események valószínű menetét:

Ahogy Feri kíváncsian és nagy lelkesedéssel kalapálta a kavicsokat, a kalapács feje valami fémet, nála erősebbet talált, és egy gonosz kis szilánk lepattant róla. Gyors és apró nyílként fúródott a gyerek szemébe, úgy, hogy csendben össze is záródtak a fémszilánk mögött a sebajkak, ezért nem volt komolyabb panasza…

A vizsgálatok során, a különleges nagyító alatt tisztán látszott a kis fémszilánk, ahogy ott csillogott a narancsvörös színben játszó ideghártyán, hirdetve, hogy onnan bizony a ma e világon létező legbonyolultabb szemműtéttel, a szemgolyó belsejébe hatolva lehet csak eltávolítani.

A Feri gyerek pedig mérgelődött, hogy itt kell maradnia ebben az unalmas, fehér kórházban, pedig nincs is semmi baja…

S aztán, mikor a tökéletes, sima lefolyású műtét után gyorsan épült föl, sem értette, minek ez a nagy sürgés-forgás körülötte, miért kell hosszú napokat ott töltenie, reggel-este vizsgálatra mennie, nyugton ülni, és hallgatni az öregek vízcsap csepegéséhez hasonlító, fárasztó beszélgetését, végeérhetetlen emlékezéseiket, betegségeik történetét…

Ha nagyon elunta a dolgot, nyolcéves valójának telje nagyságában kiállt a folyosó közepére, és ordítva káromkodott néhány másodpercig. Kemény szavak jöttek ki a kislegény száján, olyanok, amire nemigen volt mit mondani, csitítani.

Az anyja kijött utána ilyenkor a folyosóra, és dohánytól gyötört, mély férfihangon rákiabált, hogy ugyan már, ne kiabálj, de inkább csak a betegek megnyugtatására, mintsem meggyőződésből.

Ferike nem volt tehát amolyan féltve nevelt, kicsi öltönyben nyakkendővel házi koncertet adó szelíd kisfiú, de mégis, ahogy teltek a napok, ahogy fekete szeme sarkából éles pillantásokkal követte a professzor minden mozdulatát, minden szavát a nagyviziteken, valamit megérezhetett annak nagyságából, ami körülötte zajlott.

Ha eleinte nem is értette, nem is hitte, lassanként ráébredt, hogy itt vele valami nagy dolog történt: itt most őt megmentették…

És amikor már gyógyultan, útra készen álltak meg a műtétet végző adjunktus előtt elbúcsúzni, s az anyja, egy gyűrött nejlonszatyrot szorongatva, egyik lábáról a másikra állva megköszönte a segítséget, s meglökte a fia tarkóját, hogy köszönjön ő is, és már indultak volna, a gyerek hirtelen elpattant az anyja mellől, és odalépett az orvosa elé.

A szemébe nézett, magasra, mert termetre apró legényke volt, aztán egyenesen kinyújtotta a kezét, megrázta az orvosét, mint férfi a férfiét, s hangosan ennyit mondott:

– Kösz!

Aztán elrohant, végig a folyosón, az anyja után.

Az orvos mozdulatlanul nézett utána néhány másodpercig, majd megköszörülte a torkát, és még mindig rekedten egy kicsit, megszólalt:

– Hát, bizony… sok hálás betegem volt az évek során, végighallgattam jó néhány őszinte és egypár, csak udvariasságból elmondott köszönetet, olvastam cirkalmas verset, kaptam szeretettel hímzett terítőket és félig vak bácsi festette képet, de ezt… ezt a kézfogást nem fogom elfelejteni soha… nem, amíg élek…

gyerek játzszik

azt hiszem, nem igazán biztató jel, ha az ember túl sokat monologizál. A klasszikus szövésű monológban van valami mélységesen hiábavaló, akárha a kaput tökéletesen betöltő Úrnak rúgdosna tizenegyeseket az ember. S ha a monolgizáló néha ugyan kételyét fejezi ki az állításait illetően, a választ mégis csak ő adja, miközben egyáltalán nem hallja, mit mond a kritikus, a szurkoló, a szertáros néni, egy másik ember. Aki túl sokat monologizál, magányos ember, a magány pedig életbetegség, és még akkor is az, ha a világ legalapvetőbb kérdéseit a monológok bírják. Persze vannak játékosok, akik úgy játszák végig a pályafutásukat, hogy az életükben egyszer sem passzolnak, vagy ha igen, véletlenül teszik, mert azt is kapura nyomták máskülönben. Ezek a játékosok arra vannak tartva, hogy nekik passzoljanak, és a passzból gólt csináljanak, és akkor ez egy szerződés, így szól a megegyezés. No, de lényegre!

Szóval az történt, hogy a kisteleki Tanya 72 udvarán 2000 augusztus 11-én hosszú és kacifántos, s talán nem is mindegyik állításában megvédhető monológba bonyolódtam. Körülbeül tíz perce játszottunk a gyöpön. Ők ketten, Esterházy Negyedik Debatter Micu és a fiam, én ellenük. Mondom, tíz percnél több nem telt el, addig tartott a türelmem. Egyszercsak megálltam, és hozzákezdtem.

Kisfiam, figyeljél mostan az édesapádra, hogy miket hord össze, lehet hogy többször nem mondja majd, de viszont most mondja. Tudd meg, gyermek, hogy nem csak az élet, de a labdarúgás lényege is a passzolás, ezt mondja Giovanne Trapatoni bácsi, Bicskei Bertalan bácsi, és a Rakamaz csapatának az edző bácsija is, akinek a neve hirtelenjében nem jut az az eszembe. Kisfiam, jegyezzed meg, néha úgy passzolnak majd, hogy az nem passz lesz, hanem átvágás, alattomos szivatás, mert egy kicsit mindig eléd, vagy mögéd jön a labda, mintha éppenséggel te lennel a hibás abban, hogy a túrórudiból képtelenség kiszárított gyulai kolbászt kihozni. Vagy úgy passzolnak, kisfiam, hogy három méterről, és tiszta erővel. Fejberúgnak, kisfiam, és azt mondják, ez volt a passz, ember, miért nem vetted le. Csinbe kapod a labdát, és eltöretsz, mint japánkönnyű szögletzászló rúd. De aztán te adod csinbe, és eltörik a másik, mert mást ő sem tehet. Az is előfordulhat, hogy az egész meccsen passzolsz, elütöd jobbra, kiteszed balra, beadások tömkelege indul tőled, és aztán az öltözőben mégis morogva fordít hátat a társad, lábszárvédőjét a falhoz vágja, és arról sikoltozik, hogy nem, nem, nem passzoltál eleget. Vagy az, hogy passzolsz, de nem értik. Néznek rád, mint egy kambodzsai balhátvédre, ez volt a passz, te ember?! Vagy passzolnak neked, és te nem érted. Miért oda, és miért akkor. Döntsd el, ki a hibás. Hányszor lesz olyan, hogy beindulsz üresbe, és mégsem jön a labda! Hányszor lesz olyan, kisfiam, hogy sápadtan végigténferged a meccset, és egyetlen passz, átadás nem jön, egyszerűen ki leszel vonva a játékból, annyira sem leszel, mint egy félszáraz akácfa, amit nemhogy a kutyák nem vizelnek tövön, de már ki se akarják vágni, annyira feledték, hogy van. Ilyenkor gondolkozz el, miben hibáztál, egyáltalán, jó csapatban játszol-e. El is igazolhatsz, ha egy másik csapatban jobban passzolnak, és te is jobban passzolhatsz. Ez a lényeg, adni és kapni, és aztán jöhet a puszi, a nyuszi, a gólöröm. Érted ezt, kisfiam?

Körülbelül ezeket mondtam, egyetlen lélegzettel, jó, másféllel. Ő meg, a gyerek, nézett rám, ahogy szokta, kissé eltátta a száját, a szemét tágra nyitotta, a fejét félrebillentette, és a nadrágja szárát gyűrögette.

Passzolni kell, kisfiam, érted?, mondtam mégegyszer.

még mindig nincsen meg állapodás

Még mindig nem tudtunk döntést hozni mikor legyen ünnepséggel kapcsolatos meg,

beszélés alapítványba múlt héten akartuk össze jövetelt tartani ,és ki tűzni ünnepség,

idő pontot de ez elmaradt vagy betegek lettek vagy más egyéb jött közbe nekünk ,

azért maradt össze jövetel szombaton hétvége fele tartunk még mindig nincsen meg,

állapodás héten nekem nem jó ha lenne össze jövetel mert nekem van egyéb,

elfoglaltságom amiatt nem tudok részt venni ha lenne össze jövetel szombaton erről,

senki nem értesült hogy héten nekem nem jó idő pont meg beszélésre van ami miatt,

nem halaszthatok valamit azért is lenne jó most szombaton se lenne össze jövetel .pedig,

nagyon szoros időpont 10éves fordulunk hoz jövő héten valamelyik nap lenne meg,

,

meg alakulásunk napja az volt 10ével ezelőtt el indult alapítványuk és élünk szeretetbe,

ez nagyon szép idő úgy érzem illik meg ünnepelni ezt jeles napot úgy gondolom ,

erre készülni kéne semmit egyenlőre nem tudunk mikor lesz ünnepség meg állapodás,

most sincsen ha meg tudom mikor alapítványba ünnepséggel hírek be fogok számolni,

önöknek .elmondom jó tízével ezelőtt amikor meg hívtak engem mint alapítványba ,

egy ifjoncot kicsit nehéz időkön mentem át de fűzték fejemet az óta nagyobb rang,

van nekem .Edina be fejezete szőnyegét hét közepére összes kis szövő keretünk ,

üresek lettek .Zoli , Mancika néni szövő kertet kezdtek fel vetni. Mesét hallgatunk.,

templom kertbe sétálni akinek kedve volt focizhatott .kicsit rátérek kedvező időre,

milyen gyakori ép beszélgetem valakivel emlékeztünk pár évvel ezelőtt volt mínusz ,

20akár hány fok dideregtünk vártuk mikor jön jó idő most ahhoz nagyon jó indünk ,

novemberhez ezt meg kel köszöni .konyhában segített Mancika néninek Zsanett hogy,

el készüljön diós tészta ami nagyon finomra sikerült el is fogyott összes .szerdai ,

foglalkozást pedagógus Judit Mancika néni tartotta foglalkozást ifjoncoknak .délbe,

mentünk haza

  • 25 dkg széles metélt (2 személyre)

  • olaj

  • 7 dkg Ráma

  • 20 dkg dióbél

  • 15-20 dkg porcukor

  • Egy kb. 4 literes fazékban tégy oda főni kb. 2,5 l vizet. Tégy a vízbe 2 fakanál sót és pár csepp olajat (utóbbit azért, hogy ne ragadjanak össze a tészták).

Amíg a víz felforr, mérd ki a diót, és daráld le. Utána szedd szét a gépet, és piszkáld ki a beragadt dióbelet a darálóbetétből.

Közben biztos felforrt a víz! Csúsztasd bele a csomagból a széles metéltet, és nyomkodd a vízbe a kiálló tésztákat. 10 percig főzd.

Amíg fő a tészta, mérd ki a porcukrot, és szórd a darált dióra, a tálba. Ha a dióval azonos mennyiségű porcukrot teszel hozzá, akkor jó édes lesz. Ha nem szeretitek olyan nagyon édesen, akkor kevesebb cukrot tegyél hozzá. Keverd össze a diót a cukorral. Ha darabos a porcukor, akkor villával próbáld szétnyomkodni a darabkákat. De nem vészes, ha maradnak benne göbök, mert úgyis ráolvasztjuk a tésztára.

A 10 perc vége felé emelj ki egy szál tésztát, és egy deszkán vágd ketté. Ha nincs már fehér csík a közepén, akkor át van főve. Csak akkor szűrd le a tésztát, ha megkóstoltad, és meg van főve!

Végy elő egy nagy teflon serpenyőt, tégy bele egy kb. 7 dekás Ráma- vagy vajdarabot, és olvaszd meg a vajat. Ha elolvadt, borítsd rá a szűrőből a metéltet, és kavard el. Kóstold meg, és ha ízetlen, akkor hints rá egy csipet sót. Ezzel is kavard el, aztán szórd rá majdnem az összes cukros diót. Egy keveset hagyj a tálaláshoz.

 

Keverd össze, pirítsd egy kicsit, hadd olvadjon el a cukor, és készen is van.
Tedd az asztalra a maradék cukros diót, meg külön porcukrot is.

 

fejlődött világ

Egy kicsit mai nap eltérek meg szokott foglalkozási anyagtól .most tekintsünk bele,

nagy világba milyen fejlődőt legtöbb ember aki meg szokott kerék vágásba van tudja,

mit kel tenni valami történik életbe .elmondom én régi dolgok vagyok hozzá szokva,

amellett szeretem élni életemet tudom azok meg bízható régi dolgok . ugye fejlődőt,

világ nekünk tartani kel evvel fejlődőt világgal hiába van emberbe ő nem akarna tartani,

evvel tartani fejlődőt világgal mert ha valami van lehet nem tud mit kezdeni .nagyon,

régi dolgokat nagyon szeretem amellett akarnák felnőni de nem fog menni egyszer ,

hozzá sok-ni fejlődőt világhoz merem mondani elindultam tartok evvel fejlődött,

világgal olyat vettem nagyon hozzá akartam volna szokni mi hamarabb simogatós,

telefonhoz de tartottam vele ezzel fejlődött világgal de úgy elkezdtem mai nap,

tartok inkább régi használom azt meg kezelni ilyenkor tudok kéredzni bajom van,

modem világgal ha tartunk van olyan dolog amiért rögtön szakember kel lehet,

mert lehet nem tudjuk azt követni azt fejlődött valamit csak hozzá kel szokni,

ehhez fejlődőt világhoz ehhez kel alkalmasodni nem tud mást tenni tartani fejlődőt,

világgal .ép olyat láttam mai nap én ámulni kezdtem amikor meg láttam hány ember,

éli életét úgy hogy mér valamit pontos legyen mérete így mérőszalagot vesz elő ez,

már nagyon régi formátum de ezt használja legtöbb ember ehhez felnőve ma olyat ,

láttam ami engem meg döbbentet nincs mérőszalag fejlődőt világba oda tartunk ,

valamit ahhoz dologhoz le akarnánk mérni olyan telefon fény sóugart bocsát pirosba,

meg mondja készülékbe meg mutatta hány méter van ablak közt ez már nagyon modem,

világgal ez amit mai napon láttam hány ember él úgy be kapcsol valamit majd ki kapcsolja,

ha eléri pontot valamikor láttam nincsen kapcsolgatás ha nem minden automatikus ez,

oldani annyira fejlődött technika hogy segítséggel tudja elérni célt ember segítséggel annyira,

fejlődőt világ csak nekünk kéne hozzá fejlődni ehhez ,

majd sikerült össze jövetelünk

Nem volt letisztázva valami múlt hét pénteken úgy volt szombaton lehet hogy össze,

fogunk jönni és meg beszélni alapítványba dolgokat megint van meg beszélni dolgot,

ebbe hónap végén ünnepelné az alapítványuk 10éves éf fordulóját együtt vagyunk ,

ennyi szeretetbe ezt akarnák meg beszélni hogy ünnepség nem tudtam semmiről meg,

hallani sem mi tervük csak hétvégén jött telefon felém délbe és később hívtam ,

vissza akkor derült ki majd nem lett össze jövetel múlt szombaton sokan betegek,

lettek dolguk akadt azon szombaton így azért határoztak úgy alapítvány tagok maradjon,

héten össze jövetel egyik szülő épen házassági évfordulóra hivatalos azért nem tud,

jönni így múlt héten szombaton elmaradt össze jövetel soknak dolgai voltak így nem,

tudtuk meg beszélni hogy mikor lesz alapítvány ünnepség amikor meg ünnepeljük,

10éves év fordulóját együtt van alapítvány csapatja ez tervünk ezt akartuk volna,

letisztázni de nem jött össze dolgok jöttek össze mindenkinek .így szombati össze,

el maradt . nagyon jó alakulnak régi szokás pont táblázatos dolog hiánytalanul működik,

nagyon jó ez mindenki nagyon szorgalmas . Tomi héten folytatta lecke anyagot Ricsinek,

Be hozta zene lecke füzetjét amiből tomi meg mutatni Ricsinek anyagot zenéből mit kel,

tudni ez szépen haladnak vele . Zeni anyagokkal .Edina folytatta szövést Zoli folytatta,

szövését Erzsike folytatta kötését , Tamás folytatta nagy szövő kereten gyapjú szövést,

szépen halad vele . Lenke folytatta szövést később színezet ,verset gyakoroltunk olvasás,

másolást gyakoroltuk. Tárasas játékoztunk .konyhában segített Mancika néninek Zoli ,

Zsanett hogy el készítsék frankfurti levest ami nagyon finomra sikerült el is fogyott,

összes . hétfői foglalkozást pedagógus Marika néni ,Mancika néni tartotta foglalkozást,

ifjoncoknak délbe mentünk haza .

Hozzávalók

1 fej kelkáposzta kis fej

2 szál sárgarépa

1 szál zöldség

1 szem burgonya

6 db virsli

3 db fokhagymagerezd

2 dl tejföl

0,5 dl tej pici

1 evőkanál Rama margarin

1 evőkanál liszt

majoránna

kömény őrölt

pirospaprika

bors

Delikát ételízesítő

Elkészítés

A zöldségeket megtisztítjuk, felaprítjuk (répa, zöldség karikára, krumpli kockára, kelkáposzta laskára). A virslit felkarikázzuk. A kelkáposztát, a répát és a zöldséget bő vízben feltesszük főni és hozzáadjuk a fűszereket.

Ha megpuhultak, akkor hozzáadjuk a krumplit. Ezt is puhára főzzük. Érdemes megkóstolni, hogy kell-e bele még fűszer. Forró margarinon a liszttel, paprikás, fokhagymás rántást készítünk, amit a leveshez adunk.

Hozzáadjuk a virslit. Lassan belecsorgatjuk a tejjel elkevert tejfölt, felforraljuk, majd tálaljuk.

átalakulás

küzdelme. A gyermekségünk kibontása tehát az Anyaszentegyház nevelő célja a nagyböjttel.

Most, a második nagyböjti vasárnapon valami hasonló szándékot fedezünk föl az összeválogatott olvasmányok mögött.

Az első olvasmány Ábrahám áldozatának a leckéje: aki megtér, és hisz, és akarja a keresztséget, keresztény akar lenni, annak Ábrahámmal mindenre készen kell lenni Istenért. Éppen a hitének az erejében készen kell lennie, hogy akár a legkedvesebbet is odaadja.

És itt rejlik valami, ami bátorító számunkra, hogy merjük odaadni mindenünket; ne féljünk a legkedvesebbtől sem; hogy lemondjunk Róla igazán, és odaadjuk.

Mert Isten szándéka – ahogy látszik az első olvasmányból – nem az, hogy elvegyen, hogy megöljön, gyötörjön – mint a pogány emberáldozatok mögött ott volt ez a félelem az Istentől.

Az a szándéka Istennek – ami megnyilvánul Ábrahámnál, Ábrahámmal szemben –, hogy elvezesse Őt a hit teljes szabadságára. Hogy úgy higgyen, hogy egészen biztos legyen Istenben. Úgy reméljen Benne, hogy ne féljen semmitől, hogy a bizalma még a halálnál is erősebb legyen. Tehát Isten és őközötte olyan tiszta, szabad kapcsolat jöjjön létre, amit nem fenyeget már félelem: gyermeki szeretetkapcsolat, teljes összhang Istennel.

A félelmet éppen az űzi el, ha biztosak vagyunk Istenben, hogy Ő nem elvenni akar, nem halálunkat akarja, hanem adni akar, fölszabadítani akar. Mint az egyiptomi kivonuláson keresztül végig megmutatkozik.

A másik olvasmányban azt látjuk, hogy Isten adni akar, és ad is. Nem kímélte egyszülött Fiát: odaadta és Vele mindent odaadott. Tehát ne félj, te, aki hiszel Istenben! Nem múlhatod felül Őt, ha mindent kész vagy odaadni. Nem károsodsz meg, ha lemondasz arról, amire talán olyan erősen vonzana Téged ez a világ. Lásd, Ő is kész, és meg is teszi. Elmegy a végsőkig, a kereszt titkáig.

A véglegességet jelenti a kereszt. Odaszegezve a keresztre: onnan nem lehet mozdulni, leszállni. Ez a véglegesség jellemzi Istent.

Tehát most már nem kell attól félni, hogy fölbomlik a szövetség. Isten részéről soha. És Ő mindent megtesz azért is, hogy mi se bontsuk már föl. Még ha a gyöngeségeinkben elesnénk is, ugye az irgalmát végtelenre nyitotta előttünk.

Erről mondja a Szentatya a Vives in Misericordia, vagyis az Isten gazdag irgalomban kezdetű körlevelében, hogy nem létezik olyan emberi bűn, amely fölül tudná múlni Isten végtelen irgalmát. Ezt jelenti, hogy végtelen. Tehát minden bűn megbocsátható. Ez is arra neveli a keresztényeket, a hitújoncokat, bennünket is, hogy ne féljünk olyan reszkető félelemmel Istentől! Még a gyöngeségünk érzékelése miatt sem!

A legnagyobb bátorítást azonban az evangéliumban kapjuk. Itt látjuk, hogy Jézus maga mellé vesz minket. Már maga mellé vett, és visz föl a megdicsőülés hegyére. A három kiválasztott apostol mindnyájunkat képviseli. Jézus előttük ölt más alakot. „Mete-morfété”: azt jelenti ez a görög szó, hogy ’más alakot öltött’. „De meta”. ’Túllevőt’ ezen az emberin. Az emberi alakjával kapcsolatosat, de azon messze túlmenőt. Valahonnan a fény végső forrásából merítette ezt az új alakját.

Jézus emberségével is Istenbe öltözött. És ebben az a bátorító, hogy Isten ezzel mutatta meg: az Ő föláldozott Fiát is ki tudja menteni, mint Izsákot a kard elől. Ne féljen senki! Ha Jézussal együtt föláldozzuk magunkat, ha mindent odaadunk, éppen akkor vagyunk megmentve; legjobban átmentve a dicsőség állapotába.

Az apostolok is ízelítőt kaphattak egy kicsit abból a kimondhatatlan tudatvilágból, ami Jézust emberségében betöltötte. Ki tudná ezt elgondolni? A teljes dicsőségből, győzelemből, annak tudatából állhatott ez a tudata Jézus emberségének, abból, hogy mindent érdemes, ami emberi, ami evilági, amit Ő innen fölvett a Boldogságos Szűztől, azt a kis világot érdemes bevetni, kockára tenni, mert végtelenül több az a világ, amelyben emberségével is részesedik majd – végleg.

Kimondhatatlan hatalom birtokában érzi magát Jézus, testében, emberségében, emberi értelme, akarata, érzelemvilága terén a Szentlelke által. És az Úr Jézusnak ebben a hatalmában benne van az is, hogy át tud alakítani Szentlelkével minden embert ugyanígy: saját képére és hasonlóságára. Át tud teremteni bennünket.

Hogy megvalósuljon az a vállalkozás, amellyel az ember teremtése elindult! „Teremtsünk embert a képünkre és hasonlóságunkra.” Micsoda vállalkozás ez! Honnan indul el! Milyen rendű? Miken megy keresztül? A mi elmondhatatlan gyöngeségeinken át! A bűneinken át, a poklokon keresztül is megvalósítja Isten ezt, hogy a képére és hasonlóságára teremt át bennünket.

Azért szalad ki Péter apostol ajkán, hogy „Jó itt lennünk nekünk.” De Péter nem tudja, mit mond. Azért nem tudja, mert mi, emberek, nem tudjuk, hogy nekünk mi az igazi jó és mikor érkezünk el az igazi jóhoz. Péter még nem tudta, hogy ez nem a végső, ez még csak kóstoló.

Minekünk nincs határozott elképzelésünk arról, kedves jó testvérek, hogy nekünk mikor mi az igazi jó. És mi a jobb. Állandóan csalódunk. Vannak pillanataink, amikor azt gondoljuk, hogy ez aztán most jó lesz, gyerünk, ragadjuk meg! Nem. Az hallatszik fölülről az Atyától, hogy ne azt tegyük, amit mi jónak gondolunk, hanem igazodjunk teljesen mindenben ahhoz, amit az Úr Jézus mond nekünk. Őt hallgassuk, mert egyedül Ő tudja, hogy nekünk mi a jó.

Mi, emberek megpróbálunk mindent, amiről azt gondoljuk, hogy ez jobb lesz. Még a feketekávé is egy ilyesféle valami eszköz, hogy „na, ha megiszom azt a csésze feketét, akkor jobb lesz.” És tényleg az az érzésünk. De valójában, hogy mi az egész emberségünknek a jobb, ez túl van ezen. Túl van azon, hogy most egy másik ruhát csináltatok. Most több adagot. Mint az emberek, akik a részegségig mennek az italban. Most ez jó! Hogy becsapja, hogy átejti magát az ember! A kábítósok!

De ezek az átalakulások még mind itt vannak lenn. Ahol aztán a tábor-hegyi megdicsőülés után jön az apa a nyavalyatörős fiával. Egy kicsit minden ilyen földi átalakulásunk hasonlít ahhoz a nyavalyatörősséghez. Utána befizetjük annak az adóját. Fönt a hegyen történik a nagy, igazi átalakulás, ahová az Úr Jézus hív, magával visz egyeseket: Nagy Szent Terézt és a misztikusokat, akikkel megízleltetett valamit; a kis Bernadettel is a Szűz Anya. Neki is módjában van valakit fölvinni magával.

Azért most is egy kicsit jó nekünk. Mert már maga mellé vett. Olyan jó, mikor irgalmában, megbocsátásában maga mellé veszi az embert. „Ne félj, Te! Nincs veszve minden! Csak egy kicsit kóstolót adtam Neked abból, hogy milyen gyönge vagy. Gyere! Viszlek azért föl magammal!”

csend mire jó

Föloldozhatatlan titkokból szőtt fátyol alatt izzik az élet. Élet-, lélektanunknak úgyszólván minden szakasza kérdőjellel végződik. Hány hullámverése, fordulata, jelensége van saját életünknek, amelyek előtt magyarázat nélkül állunk! A fátyol, amelyen át az életet látom, még sűrűbb, ha más életére irányítom tekintetemet. Arcon, mozdulaton, szemvillanáson, egy-egy mondaton meg csillanik a lélek, de már a következő pillanatban újra eltűnik előled. Építhetsz színes, tetszetős elméleteket, amelyekkel embertársaid egy-egy életszakaszát magyarázni próbálod, de a magyarázatok igazságáért a legtöbbször az egyetlen kezes te vagy.

Ha mindezt tudod, nem fog meglepni, hogy a misztérium isteni fölsége szorít térdre, némít el lépten-nyomon, amikor Krisztus életének mélységeiben, magasságai fölött bolyong a lelked. S én mégis egy kérdéssel állok Krisztus elé: Mester, mit csináltál 30 éven át Názáretben? Miért adtál 33 évedből 30-at Názáretnek s látszat szerint csak 3-at a világnak? A 30 évnek is mennyi volt a bénája, inaszakadtja, halottja, bűnös vámosa, sáros Magdolnája, akik mind-mind nehezen várták, hogy jöjjön Valaki s valósággá váltódó szóval mondja nekik: „Kelj föl, hited meggyógyított téged!” S ez a Valaki nem jött. Ez a Valaki Názáretben vizet hordott, udvart söpört, ácsolt, faragott, fűrészelt, „ut putabatur filius Joseph”[1].

Jézusnak kétféle evangéliuma van: írott és íratlan. A názáreti 30 év az íratlan evangélium egyik legfelségesebb szakasza,

Én t. i. azt hiszem, Názáretnek krisztusi missziója hirdetni, hogy az életnek van egy nagy igénye, amelynek kielégítése nélkül nem tud kiteljesedni, nem tud beérni: a csend, a magány. Szüksége volt Krisztusnak 30 éven át Názáretre? Oh, dehogy! Nem Krisztusnak, a világnak volt szüksége e szakaszra. Ugyan mit is tett Krisztus, amire magának volt szüksége… Krisztus Betlehem s a Golgota közé szőtt egy életet, hogy ezzel az élettel kiváltsa az Égtől a Föld évezredes adóslevelét, hogy érdemeivel betöltse azt a borzalmas szakadékot, amelyet a bűn robbantott Isten s a lélek közé. De szőtte azért is, hogy annak a sok-sok ügyetlen, tehetetlen kis takácsnak; akik Utána jönnek, megmutassa, hogy készül a szép élet-szőttes?

Arra, hogy Názáretet így magyarázzam, följogosít maga Krisztus. Amikor t. i. kilép názáreti magányából s elkezdi törni, ásni Galilea, Júdea kiszikkadt, kemény ugarát, magány, csend nélkül akkor sem tud ellenni. A magányba viszi nem egyszer apostolait, a magányból hozza a Jordán partjára követét, a magányba viszi térítő munkájukból visszatérő tanítványait, a magányba menekül igen sokszor Maga is.

Mindig úgy érzem, hogy a názáreti íratlan evangéliumi szakaszt Krisztus egyenesen nekünk szánta.

Mondják, hogy halódó kor vagyunk, Nem hiába közeledünk veszedelmesen a második évezred végéhez, már feltűnnek a látóhatáron a fáradt, komor próféták, akiket halálsejtelmek gyötörnek, akik sokat magasztalt kultúránk pusztulását jósolják. Ki tudná megmondani, a jóslatok valóra válnak-e, s mint már annyi kultúrát, a mienket is eltemeti a történelem futóhomokja!? Egy biztos: egy halottunk már van. Valami az életünkben már elpattant, valami már darabokra tört, ami nélkül pedig nemes, gazdag kultúra el nem lehet: a csend.

Lármás kor vagyunk.

A középkor az ünnepek hosszú sorát ülte meg. A mai ember hajlamos a sok ünnepet egyszerűen, munkakerülésnek minősíteni Pedig a sok ünnep a középkor számára elsősorban nem a munka szünetelését jelentette. A középkor lelke metafizika-éhes, Istent-kereső lélek volt, ezért ünnepelt. Ünnepei nemcsak a lelkek Isten felé fordulását jelentették, hanem csendet is. Azt a csendet, amelyben az élet nem ad magából, nem kisugároz, hanem töltekezik, érik, mélyül,

Jött az újkor. Az ünnepek egyre fogynak, a lárma egyre nő. Nem az Egyház törölte az ünnepeket:, az Egyház már csak a kialakult gyakorlati valóságba törődött bele, De még mindig megmaradtak a vasárnapok, az esték, az éjszakák, amikor elült, elhalt a nagy lárma s a csend puha szárnyai alatt pihent az élet. A XIX. század aztán ezekkel is elbánt. S ha még maradt itt-ott egy-egy sziget, ahová a csend, a béke fölzavart, agyonriasztott galambjai menekülhettek, a XX. század ezeket is föllármázta.

Hová lett a vasárnap csendje?

Éjféltől-éjfélig zúg a lárma. Már a hajnali órákban olyan a város, mint egy hatalmas méhkaptár; szüntelenül egész rajok szakadnak ki belőle. Alighogy kivirrad, már csak úgy visszhangzik az utca kocsizörejtől, autótülköléstől, motorkerékpárok zajától, emberek lármájától. Délután már ezerfelé szól a zene, gramofon, rádió. A falusi korcsmákban, csárdákban csakúgy, mint a dunaparti paloták tea-délutánjain. A városok körül még az erdők csendje is riadva menekül a lármás ezrek elől.

S az est, az éj csendje?

„Nacht ist es; nun reden lauter alle springenden Brunnen. Und auch meine Seele ist ein springender Brunnen”[2] – ábrándozott még Zarathustra is. Ezt a szökőkút-csobogást ugyancsak elfojtja a bár, a kávéház, a mulatók muzsikája, ezer és ezer hangszóró sikoltozása, ezrek zsivaja. Nem volt elég, hogy az éjszaka csendjét úgyis már száz és száz ponton kikezdték a csilingelő villamosok, a dübörgő vonatok, a zakatoló gépek ezrei: ami még megmaradt belőle, annak is meg kellett törnie.

Lármás kor vagyunk, eltompult az érzékünk a csend iránt. Ennek a mi nyugtalanul, ritmustalanul lüktető életünknek rohanó, egymáson átcsapó hullámai nem tisztelik már az „Insel der Einsamkeit”-ot, a magány, a csend szigetét. Ez az élet fél a magánytól, a csendtől – az utcára, a fórumra tódul s ott zajong. Ez az élet sohasem hallgat, mindig beszél – s én kérdem: mikor gondolkozik, mikor mélyed ónmagába, mikor hallja az örökös „Hajrá!”-ban a sajátmaga szívverését?

Pedig ma is áll Zarathustra tanítása: „Gedanken, die mit Taubenfüssen kommen, lenken die Welt”[3] – a csend birodalmából jönnek a nagy gondolatok. Ma is igaz: „Sobald die Lippen schlafen, erwachen die Seelen”[4] – a csendtől lesz hangossá, beszédessé a lélek. Százszor igaz: „Die stillste Stunde ist die das Wesen schaffende”[5] – a csend mélységeiben születnek a valódi gyöngyök.

Mert a csend nem az élet passzivitásba merülése. A csend nem a harag, az indiszponáltság, a reggeli órák komorsága, a lelki üresség szülte némaság. A csend a körülöttünk hullámzó életből való kikapcsolódás azért, hogy a magunké legyünk. A csend a lélek legintenzívebb tevékenysége, amikor egészen magunké vagyunk, amikor a lélek nem ömlik ki beszéden, gesztuson át a világba, hanem magában töltekezik, érik, „Reden ohne Schweigen wird Geschwätz” – a beszéd hallgatás nélkül csacsogás – mondja szellemesen egy német író. A hallgatásban, a csendben az élet mélyül, új erők nőnek, új gondolatok születnek, az egyéniség kristályosodik, tisztul, finomul, Ha az egyéni élet kiáramlása beszéden, gesztuson keresztül lelkiségünk kilélegzése, akkor a csend a belélegzés: termékeny, biztos, fejlett élet csak e kettő ritmikus váltakozásából sarjadhat.

A csend nem improduktív, nem terméketlen. Az élet szövőszéke, amelyen virágszirmot, lepkeszárnyat, a Föld számára minden évszakban új ruhát sző, nesztelenül jár. Ki hallott valaha orgonabokrot lármásan virágba borulni, rétet kizöldellni, búzatáblát aranysárgára érni? Avagy ki hallott valaha lármát a csillagtáborból, amelynek lakói, az égitestek milliárdjai évezredek óta száguldanak a világűr végtelen térségein? Csak a mi Bolygónk lármáz, zajong. A világegyetem a csend birodalma, s mégis ez a „silence éternel de ces espaces infinis” (a végtelen térségek őrök csendje), amelytől Pascal úgy félt, a Teremtő legszebb himnusza, amely nemcsak megdöbbent, hanem föl is emel, az Isten nagyságát énekli.

A csend nem improduktív, nem terméketlen. Azért építette bele a történelembe az Evangélium teremtő szelleme a csend különös várait: a kolostorokat. A lelkiélet nagy mesterei tudják, hogy éréshez, nagy terméshez meleg, nagy csend kell, hogy a szerzetesi élet a maga maximumát akkor hozza meg, ha sok benne a töltekezésre, gazdagodásra szánt idő: a csend, Csend borul Subjacóra, Assisire, Lisieuxre, azért lépnek ki belőlük a Benedekek, Ferencek, Teréziák. A csend birodalmából emelkednek ég felé a kereszténység hegyóriásai: a nagy szentek, misztikusok, akikben egy Bergson is Übermenscheket, „adjutores Dei”[6]-ket lát.

A csend nem improduktív, nem terméketlen, A csend óráiban születnek meg legtisztább életértékeink, legnagyobb győzelmeink, A csendben fészkel a legnagyobb boldogság. A csend perceiből suhan az Égbe a legforróbb ima. A csendben parázslik, izzik a legfehérebb szeretet. Hangtalanul ömlik, sugárzik ki a lobogó szemekből a legtisztább öröm s némán, hangtalanul sajog, zokog a legszentebb fájdalom. Néma elragadtatással szorította ölére az Istenanya Gyermekét a betlehemi barlangban: csak a tömeg lármázott, zúgott, az Istenanya akkor is hallgatott, amikor a nagypéntek viharában élő Pietává, a fájdalmak Királynőjévé lett.

meg beszélés kérdéses volt.

Megint ötleteltem támadt héten amikor voltunk kint Galga parton sétálni azon remek ,

időbe akkor eszembe jutott hogy mindenki beszámoljon erről Galga partról ki találtam,

valahogy mindenki el tudja ezt el mondtam öt lett elnök asszonynak közli ere beszámoljon,

mindenki jó ötletnek találja van hang felveszős valamije jó mondat nekem így könnyen,

meg oldható élmény beszámoló mondja pedagógus Judit vegyük fel amit ki gondoltam,

ezt pénteki foglalkozásra elő álltak vele még nem jött vissza hang .hogy úgy van,

tervek szerint hogy ebbe hónapba lenne 10éves évfordulója alapítványuknak együtt ,

vagyunk szeretetbe és békébe egymás iránt ki találtuk létre hozunk ünnepséget de,

fisz idő pont nincsen addig úgy alakult hírek szerint most szombaton meg beszélést,

tartani bent sok minden kérdéségbe volt utolsó pillanatig azért biztos mindenki hírt erről,

,

össze jövetelről így majd utolsó pillanatig vártak ..héten igen sokat fejlődőt mindenki,

,

nagy szövő kereten elkezdet tomi mintás gyapjú szövést ami ilyen még nem volt nagy,

szövő kereten gyapjú szőnyeget készítsen tomi eddig saját szövő keretén szőtt gyapjú ,

szőnyeget most nehezíttet magának át tért nagy szövő kereten mintás gyapjú szövéshez.,

További sok tanulást kívánok neki reméljük ezt gyapjú mintás szövést mindenkinek ,

elmutogatja meg tanuljuk . Ricsi nagyon szépen tanul Tomi-tol Szintetizátorozni .

Lenke másik szövő kereten folytatta szőnyegét Erzsike színes díszpárnát köt.,

Elcsomóztuk készen lett szőnyeget .konyhában Mancika néninek segített Zsanett,

hogy el készüljön császár morzsa nagyon finomra sikerült el is fogyott összes ..,

még mindig kérdés lesz most össze jövetel kérdéségbe vagyunk .kiderül mindenkinek,

utolsó pillanatba . Pénteki foglalkozást pedagógus Mancika ,néni Judit tartotta foglalkozást,

ifjoncoknak délbe mentünk haza.

HOZZÁVALÓK

Hozzávalók:

2,5 dl liszt

2,5 dl búzadara

5 dl tej

10 dkg mazsola

csipet só

2 evőkanál cukor

1 csomag vaníliás cukor

reszelt citromhéj

4 tojás

Elkészítés: Nagy a vita, hogy a császármorzsa lisztből vagy darából készül-e. Szerintem: Nagyanyáink fele lisztből (2,5 dl), fele darából (2,5 dl) készítették, 5 dl tej és mazsola hozzáadásával. Éjjelre pihenni tették, másnap kevertek hozzá csipet sót, 2 evőkanál cukrot, 1 csomag vaníliás cukrot, citromhéjat, 4 tojás sárgáját, majd felvert habját.

E mennyiségnek kb. a felét lehet egyszerre nagyméretű palacsintasütőben pirosra sütni, majd megfordítani, aztán 2 lapáttal széttépkedni.

önmagában is jó, de (por)cukorral, lekvárral az igazi

sötétség elen

A szentleckében a sötétség országáról van szó, ahonnan Krisztus kiragad minket. Ez egy roppant valóság az emberiség múltjában, jelenében, jövőjében, egész történelmében. Noha Istentől származik a teremtés, mégis rettentően elsötétült a bűnnel. Ahogy Szent Pál mondja: egy emberen keresztül bejött a világba a bűn, s a bűn által a halál. Ez a legtömörebb kifejezése annak, ami a teremtésben megtörtént, ami valóság. Itt van a földön a bűn hatalma. Döbbenetes hatalom. Nem csak hogy először bejött az első ember szabad akaratán keresztül, hanem azóta is az egész emberi természeten keresztül jön be, árad, minden vonalon – Isten minden törvényét áttörve, félretolva.
Önkényesen próbál az ember úgy boldogulni, hogy azt hiszi, boldogulása az Isten törvényén túl van: ha azt áttöri, ott vár rá a boldogság. Lesztek, mint az Isten…
Azt hiszem, mivel mind emberek vagyunk, valamilyen formában, mind belekóstoltunk a sötétségnek ebbe a titokzatos birodalmába a bűneinkkel. Mindnyájan megkóstoltuk, hogy micsoda szörnyű valami rejtőzködik itten, micsoda keserű. Hogy az élet értelmét mérgezi, ami ott rejlik a bűn mögött. Az értelmetlenség, a sötétség, az elmagányosodás.
Krisztus Király ünnepén azt ünnepeljük, hogy a sötétség országába belépett Krisztus, az Isten Fia. Elküldte az Atya egyszülött Fiát. Aki olyasmit művelt, amit egy király sem. Egyedül, fegyvertelenül behatolt az ellenséges világ közepébe. És ott maga vívja ki a győzelmet, kezdi meghódítani a világot. Ehhez hasonlíthatjuk azt, amit Krisztus Király művelt a teremtésben, amelyet az ember elsötétített a bűneivel.
Leírhatatlan, nagyszerű, amit a mi Urunk, Jézus Krisztus művelt. És tette mindezt csodálatos egyszerűséggel, alázattal, amit ismerünk az evangéliumból. Elment a kereszthalálig, a Golgotáig. A trónját így állította föl, onnan uralkodik.
A teremtésen belül Jézus Krisztusnak prófétai, királyi és főpapi méltósága van. Az ősi, régi, emberi hagyományban mindhárom szerepet a király töltötte be. A király mutatta be a népéért az áldozatot, a király volt, aki megkérdezte Istent az akaratáról: fölment a torony harmadik vagy negyedik szintjére – ott volt a kis szentély –, hogy megtudja Isten akaratát.
Isten háza és a mennyország kapuja: a kapu a torony alján volt, ott hirdette ki a népnek, hogy mit akar az Isten.
Az Úr Jézus királyságában is, hogy a teremtésbe belépett, szerepel mind a három. Szorosan kapcsolódik a királyságához.
A prófétai tisztje szerint hirdeti meg Isten országát és a kibékülést Isten és az emberiség között. Az evangéliumot, az örömhírt meghirdeti.
Főpapként a legnagyobb tiszteletet tanúsítja Isten iránt az egész emberiség nevében; és dicsérő, magasztaló, engesztelő, könyörgő áldozatot mutat be.
Királyként pedig uralkodik mindenen. Legyőzi a bűnt, legyőzi az ellenséget, a sötétséget. Föltámadásával megmutatja, hogy a győzelem mit jelent mindnyájunknak.
Krisztus Urunknak ez az egyetlen, legnagyobb vágya: hogy megossza azt a nagyszerű valamit, amit Ő mint ember birtokol és hősiesen végigcsinál. Hogy igazi emberré formáljon bennünket, mert az igazi ember a királyi, főpapi, prófétai ember, aki tud, lát, uralkodik: ennek a világnak valóban a csúcsán áll.
Rajtunk keresztül valósul meg Krisztusnak ez a három tisztsége. Hogyha ez az öntudat meglenne bennünk! Király vagyok, főpap vagyok, próféta vagyok itt a földön. Ha ezt valóban elhinnénk, akkor nem ilyen képet mutatna az Egyház: akkor nem menekülnének sokan, mint egy süllyedő hajóról. Évente nyolc és fél millióval növekszik a magukat ateistának vallók száma.
Talál e még az emberfia hitet itt a földön, mikor újra eljön? Ha tudnánk, hogy mit jelent az Úr Jézus mellett élni, az Úr Jézussal együtt királynak, papnak, prófétának lenni, az evangéliumot élni, hirdetni, akkor özönlenének az Anyaszentegyházba az emberek.
Bizony, itt nagy lelkiismeret-vizsgálat szükséges az összes keresztény számára. Próbáljuk az Úr Jézussal ezt a számadást megtenni. Próbáljuk még az életünkkel a számadásainkat kijavítani.
nép bámészkodott, a főtanács tagjai gúnyolódtak: „Másokat megmentett – mondták –, most mentse meg magát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.”
Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták:
„Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magad!” – mondták.
Feje fölé görög, latin és héber nyelvű feliratot tettek: „Ez a zsidók királya.”
Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad és minket is.”
A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded.
Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat.”
Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, országodban.”
Ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben.”

aki meg akart gyógyulni

Győzni fog, vagy semmit sem ér a sok fáradozás? Két párt alakult, a kitartó fiatalember mellett és ellen. Mígnem aztán majdnem kétéves elzárkózás után Mseridon egyszer előjött a kunyhóból. A nap végre megvilágította az arcát, melyen már nem látszott a lepra nyoma, nem hasonlított az oroszlán képéhez, hanem szépségtől ragyogott.

– Meggyógyult, meggyógyult! – kiabálták mind, és nem tudták, hogy sírjanak-e örömükben, vagy irigyeljék. Mseridon tényleg meggyógyult, de ahhoz, hogy elhagyhassa a leprakórházat, igazolást kellett szereznie. Elment az orvoshoz, aki minden héten felülvizsgálta a betegeket, levetkőzött, és megvizsgáltatta magát. – Fiam, szerencsésnek mondhatod magad – volt a válasz –, meg kell vallanom, hogy majdnem meggyógyultál.

– Majdnem? Miért? – kérdezte a fiatalember keserű csalódással.

– Nézd, nézd ezt a csúnya kis vart – s hogy ne kelljen megérintenie, pálcájával mutatott rá az egyik lába kisujján levő hamuszínű pici pontra; nem volt nagyobb egy tetűnél.

– Ezt is el kell távolítanod, ha azt akarod, hogy kiengedjelek. Mseridon visszament a kunyhójába, és maga sem tudja, hogyan volt képes leküzdeni csüggedését. Azt hitte, hogy már egészséges, erejét ellazította, felkészült a jutalomra, és most elölről kezdődött a szenvedés.

– Föl a fejjel – buzdította az öreg Giacomo –, még egy kis erőfeszítés, a nagyja már megvan, örültség lenne éppen most lemondani.

Egy parányi ránc volt a kisujján, de mintha nem akarta volna megadni magát. Egy hónap, aztán két hónap megszakítás nélküli, kitartó imádkozás. Semmi. Harmadik, negyedik, ötödik hónap. Semmi.

Mseridon már-már fel akarta adni, mikor egy éjszaka, ahogy megszokta, a kezét gépiesen beteg lábára tette, s nem találta ott a kis vart.

A leprások ujjongva körülhordozták. Immár szabad volt. Az őrség előtt zajlott le a búcsúztatás. Aztán csak az öreg Giacomo kísérte ugrálva a külső kapuig. Ellenőrizték az iratait, a kulcs megcsikordult a zárban, az őrszem kitárta a kaput.

Elé tárult a világ a reményteljes, hűvös reggeli napsütésben. Az erdők, a zöld rétek, az éneklő madarak, és ott a távolban fehérlett a város csillogó tornyaival, kertekkel szegélyezett teraszok, lobogó zászlók, hatalmas, különböző alakú papírsárkányok, és ott lenn, ahová már nem lehet ellátni, ezernyi élet és lehetőség, nők, mámor, fényűzés, kalandok, az udvar, az intrikák, hatalom és fegyverek – az ember birodalma!

Az öreg Giacomo kíváncsian figyelte a fiatalember örömtől sugárzó arcát. Mseridon elmosolyodott a szabadság látványán. De csak egy pillanatig tartott, a fiatal lovag rögtön elsápadt.

– Mi bajod? – kérdezte az öreg; gondolván, hogy az izgalom miatt akadt el a lélegzete. Az őr meg:

– Na gyerünk, fiatalember, menj már, mert nekem azonnal be kell csuknom a kaput, remélem, nem fogsz könyörögtetni magadnak!

De Mseridon egy lépést hátrált, és kezével eltakarta szemeit:

– Jaj, de borzalmas!

– Mi bajod – ismételte Giacomo –, rosszul vagy?

– Nem bírom ki! – mondta Mseridon. Egy csapásra megváltozott előtte a kép. A tornyok és kupolák helyén most düledező viskók mocskos összevisszasága, trágyalé és nyomor özöne, a háztetőkön lobogók helyett sötét bögölyrajok, mint kórt árasztó porfelhők.

Az öreg faggatta:

– Mit látsz, Mseridon? Mondd: rothadást és szennyet látsz ott, ahol eddig minden csodálatos volt? A paloták helyén hitvány kunyhókat látsz? Így van, Mseridon?

– Igen, igen, minden borzalmas lett. Miért? Mi történt?

– Én tudtam – válaszolta az öreg. – Tudtam, de nem mertem megmondani neked. Ez a mi sorsunk, embereké. Mindenért drága árat fizetünk. Soha nem kérdezted önmagadtól, mi adta az erőt az imádkozáshoz? A te imáidnak az ég haragja sem tudott ellenállni. Győztél, meggyógyultál. És most fizetsz.

– Fizetek? Miért?

– Mert a kegyelem oltalmazott. És a Mindenható kegyelme nem fukarkodik. Meggyógyultál, de már nem vagy az, aki valaha voltál. Miközben eltöltött a kegyelem, lassan-lassan, észrevétlenül kihalt belőled a magad életének a szeretete. Meggyógyultál, de mindaz, amiért te a gyógyulást áhítottad, egyre távolodott tőled, álomkép lett, papírhajó az évek tengerén. Én tudtam ezt. Azt hitted, legyőzöd Istent, pedig ő győzött le téged. Így örökre elveszítetted önző vágyaidat. Gazdag vagy, de nem érdekel már a pénz, fiatal vagy, de nem érdekelnek a nők. A várost trágyadombnak látod. Nemes voltál, most szent vagy; érted, hogy billen át a mérleg? Végre a mienk vagy, Mseridon! Egyedül abban lelheted meg boldogságodat, hogy itt maradsz köztünk, s vigasztalsz bennünket, leprásokat… Őr, zárd be az ajtót, mi visszajövünk.

Az őr behúzta a kaput.