új recept foglalkozáson

Újdonságokat én nagyon szeretem bevezetni jó pár dolgot sikerült bevezetni új dolgot ,

elején most ahogy telnek évek úgy adom más érvényesüljön dolgokba így jó meg ,

oldás véleményem szerint nagy öröm volt akkor amikor úgy voltam elindítok úgy,

mondva ünnepségeket meg tartani az alapítványba elkezdtem ,farsanggal úgy követe,

anyák napi ,gyerek napot tanév nyitó tanév záró mikulás karácsony szilveszter egybe,

nagyon jó közös programnak sikerült .tavaly egy fél hónap csuszással tartunk meg,

ünnepséget ezt el fogadtuk így legyen akkor állapodtunk amikor közös meg egyeznek,

legyen buli akkor tartanak de mostanában mindig utolsó pi-lantokba dől azért vendéket,

hívni de ha előbb ki tűzik ekkor buli vendéket fogunk híni . Ki emlékszik arra én ,

láttam jó ötletet fali újságot itthonról ötletet én akkor úgy gondoltam jó ötlet faliújság,

bent az alapítványba fel tettem falra amikor elején fel tetem azóta ót van azóta bővült,

faliújság bent az alapítványba ezt faliújságot ifjoncok remek művei l szoktuk díszíteni,

meg közelgő ünnepekre szoktuk fel díszíteni most el múltak ünnepek leszedtük faliújságot,

új posztereket tettünk fel faliújságra van olyan ifjonc állatokat nagyon kedveli ezeket ki,

rakni faliújságra mostanában nagyon szépen ki van dekorálva faliújságunk most új ,

posztereket raktunk ki Mancika néni anyagot vágott hogy legyen új szín szőnyegekhez,

kártyáztunk újra régi autós kártyával a szövést folytattuk szokásos lendülettel .ha ,

már újdonság cél azon napon most új receptet vetünk elő foglalkozásra ezt banán,

krémlevest Horváth Zoli ötlete volt banán krémleves ,ezt egyik ifjonc szem evet,

ilyet most ki tudtuk próbálni ezt ötletet .konyhában segített ,Mancika néninek Zoli,

Zsanett hogy elkészüljön Banán krémleves ami nagyon finomra sikerült el is fogyott,

összes el mosogatunk rendbe raktuk termet szombaton volt össze jövetel meg beszélték,

dolgokat erről be számolni csütörtöki bejegyzésbe mi volt szombati össze jövetelen ,múlt,

pénteki foglalkozást pedagógus Judit Mancika néni tartotta foglalkozást ifjoncoknak ,

délbe mentünk haza .

HOZZÁVALÓK

  1. Hozzávalók:
  2. 4-5 közepes banán
  3. 1-1,5 liter tej
  4. cukor ízlés szerint
  5. 2 dl tejszín
  6. 1 kis pohár joghurt (a levesbe kerülő gyümölcsökkel harmonizáló ízben)
  7. fahéj
  8. citromlé
  9. gyümölcsök ízlés szerint (idényen kívül konzervből is készíthető)

elkészítés: A meghámozott banánokat, a tejszínt, a joghurtot, a cukrot összeturmixoljuk, majd a tejet is belekeverjük. Egy megfelelő méretű tálba öntjük, majd ízlés szerint citromlevet, valamint fahéjat teszünk bele. A többi gyümölcsöt mossuk, magozzuk, ha kell, hámozzuk, és összevágva az elkészített levesbe tesszük. Jól behűtve tálaljuk

1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

bűnetetés

Mindenki keresi azt, hogy jobb legyen neki, valahogy keresi az üdvösségét. Ahogy a pincébe levitt zöldség a napfény felé nyújtja, növeli a szárát, hogy kijusson a fény felé, minden ember törekszik a felé a kis fény felé, világosság felé, ahol a boldogságát sejti.
De sokan pincében maradnak az életükkel, mert hamis irányban, látszatnyílások, látszatfények felé próbálják növelni, nyújtogatni a kezüket, a vágyaikat: oda, ahol nincs igazi boldogság. A külső jóléten kapnak, és csak annál maradnak, vagy az érvényesülésen, vagy az emberek elismerésén, a testük élvezetén, kíváncsiságuk kielégítésén, szenvedélyük szolgálatán, a hatalom árnyékában. Másik emberbe helyezik a boldogságukat sokszor, önmaguknál kisebb dologba.
A kérdésre, amit az evangélium említ – valaki megkérdezte az Úr Jézustól Jeruzsálembe menet, hogy kevesen vannak, akik üdvözülnek, vagy sokan –, azt a választ adta, hogy nem azt kell kérdezni, hogy kevesen vagy sokan vannak-e, hanem törekedni kell. Törekedni kell mindenkinek, hogy megtalálja azt a kis ajtót, ami az ő ajtaja lesz.
Nem az az értelme ennek, hogy törekedjenek a szűk ajtón bemenni, mint hogyha az egész óriási embertömeg számára egyféle mód lenne az üdvösség elérésére, és ott mindenkinek ahhoz kellene magát betörni, hanem az üdvösség mindenikünk számára külön ajtót jelent, mindenikünknek a saját életében kell azt a konkrét ajtót megtalálni, amelyen a mi üdvösségünket elérjük.
A Jóisten hozzánk szabta, mindegyikünkhöz hozzászabta az üdvösséget, hogy azt személyesen mi érjük el, a mi szabadságunkkal, a mi hitünkkel, bizalmunkkal, szeretetünkkel, Istenhez kapcsolódásunkkal, embertársak felé jó cselekedetünkkel, tanúságtételünkkel, próbák megállásával. Erre kell törekedni. Akkor sokan lesznek, akik üdvözülnek.
Ő aztán megmutatta, hogy az a szűk kis ajtó, az a ránk szabott kis ajtó, amin keresztül nem lehet mást bevinni, csak magunkat, hogyan található meg, milyen keskeny út vezet oda! Az az út: bizony, az az Úr Jézus útja.
Krisztusban kedves Testvérek!
Bizony sok keresztény nagyon laza elképzeléssel él, elhiteti magával, hogy az ő szénája rendben van. És nem nagyon erőlteti meg sok keresztény magát, hogy áldozatot hozzon. Hogyha végigtekintjük a milliárdnyi keresztényt: mi mindent össze nem egyeztetünk az életünkben… Vegyük csak a nyugati kereszténységet, a régi keresztény országokat.
Vegyük csak a családi életüket, a válások arányát. Nem vállalják a kellemetlenséget, ami azzal jár, hogy kicsit erőt vegyenek magukon, ha a házastársukat nehezebb elviselni. Inkább elválnak. A szűk kapun nem akar bemenni. Nem akarja magára venni azt az áldozatot, amellyel a keresztény élet jár.
Aztán ott van, hogy amikor jönnek kereszteltetni a szülők és keresztszülők a gyermeket, olyan nyugodtan válaszolják a kérdező papnak, hogy aztán úgy is nevelitek a gyermeketeket? Keresztény módon? Igen, vállaljuk! Aztán egy lépést sem tesznek azért, hogy valóban keresztény nevelést adjanak neki. Nem is nagyon néznek utána, hogy mit is kívánna az a keresztény nevelés. Hány család járatja hittanra a gyermekeit, vagy törődik azzal, hogy ők maguk egy teljes keresztény oktatást, bevezetést adjanak a gyermekeknek a keresztény életbe…

Folytathatnám, hogy ráismerjüÉs hozzátehetjük még azt is, amit a zsidókhoz írt levél szerzője észrevesz: az Isten szeretete nyilvánul meg sokszor abban, ha az ember erősebb lökést, fenyítést kap. Van egy nagyon közeli ismerősöm, testvérem: elmondta, hogy ő bizony már azon az úton volt, ami így visszatekintve egész biztos a hivatásának a teljes elhagyására vezette volna, mikor jött egy letartóztatás. És életében akkor jött rá, hogy Isten milyen erősen szereti őt, hogy mozgósította érte az államrendőrséget, mert ok nélkül tartóztatták le ugyan, de Isten ezzel kiragadta őt abból a könnyelmű játékból, amibe kezdett volna.nk: széles úton hömpölyög a nép és próbál bemenni Isten országába, és bizony sokszor éppen az az oka, hogy fiatalok, vagy más nemzetbeliek, vagy nem keresztény nemzetek – úgy, mint Gandhi is – végignéznek a keresztények életén és nézik az Evangéliumot, összehasonlítják vele – és elmegy a kedvük az Evangéliumtól a keresztények laza, gyönge, erőtlen élete miatt.
Mi mai emberek bizony sokszor nem tudunk bánni magunkkal. Nem tudjuk megkülönböztetni azt sem, hogy mi jó nekem vagy mi rossz. Olyan kegyetlenek tudunk lenni magunkkal szemben, úgy tudjuk mérgezni az életünket, úgy tudjuk megterhelni, úgy tudjuk sebezni, mindenféle szenvedélynek kitenni, gyöngíteni, pazarolni… magunk sem tudjuk, hogy mi jó nekünk.
Bár vezetne rá bennünket Isten akár kemény kézzel is arra, hogy igazán, tisztán, józanul, bátran lépjünk a jó útra és kövessük azt!
Olyan vigasztaló volt hallani azt a beszámolót arról a nagy lengyel nemzeti zarándoklatról, ahol ezrek vállalták keményen a 240 kilométeres zarándokutat és vállalták azt a kemény életmódot, ami ezzel jár. Áldozatot hoztak és öröm töltötte el a szívüket, amikor megérkeztek a zarándoklat végcéljához.

Édei évbe is támogosa alapítványunkat

sérült fiatalokkal foglalkoznak és meg kapják szeretet meg Boldoggá tenni akarjuk

életüket .adója 1%kát adományozza nekünk idei évbe is .

azért támogosa alapítványunkat.
Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

méltón búcsuzni

A halállal kapcsolatban van két tapasztalat, melyben mindannyiunknak része lesz előbb-utóbb. Az egyik az, amikor egy szerettünk távozik, a másik pedig a saját távozásunk ebből a világból. A mai világunkban mindkettő nagy nehézséget jelent, pedig joggal várhatnánk el, hogy legyen egy jól bejáratott, könnyű és hatékony módszer ezeknek a helyzeteknek a kezelésére, ha már ennyien végigcsinálták előttünk… Miért olyan nehéz manapság felkészülni a halálra, a másokéra és a sajátunkra egyaránt? Nos, leginkább azért, mert ma egyáltalán nem készülünk fel rá! Elvesztettük a régi tudást… mert igen, volt tudás, volt bölcsesség a halálra is, de mi elvetettük azt.

Korunk társadalmának nagy bűne e téren, hogy tabut csinált a halálból. Nem lehet nyíltan beszélni róla, nem lehet foglalkozni vele, legalábbis akkor nem, amikor ténylegesen aktuális lenne. Elméleti fejtegetésekbe bocsátkozni szabad, de csakis akkor, ha senki nincs a közelben, aki haldoklik, akinek egy szerette haldoklik, vagy nemrég hunyt el. Akkor sértő és bántó a halál témájával foglalkozni! Holott épp az aktuálisan érintetteknek volna a legnagyobb szüksége rá, hogy nyíltan beszélhessünk arról, ami őket valójában a legjobban foglalkoztatja mélyen belül…

Végignéztem pár „műsort”, amivel ma a halálra való felkészülést, a méltó búcsút és búcsúztatást helyettesítik. Hazugság az egész! Az, aki érzi, hogy lejár lassacskán az ideje, nem beszélhet róla nyíltan, mert az itt maradóknak a társadalom által megkívánt szerep szerint ilyenkor le kell hurrognia őt, mondván: „ugyan, még annyi időd van, dehogyis halsz meg!”. Idős embereknél gyakori szülinapi jókívánság, hogy „na még ugyanennyit!”. Egy súlyos beteg idős szerettem is megkapta ezt, és sírva fakadt: „jaj, ne kívánjatok nekem ilyen rosszat!”. Volt egy őszinte pillanat… és mindenki szemlesütve kioldalgott a szituációból. Mert az utolsó pillanatig úgy kell tenni, mintha nem lenne halál, ez a „szabály”.

Csakhogy emiatt a „szabály” miatt sem a távozó, sem az itt maradók nem tudnak felkészülni az eseményre, nem tudnak ráhangolódni, így megélni sem, amikor bekövetkezik. Az elhunyt lelke is tétován keresgéli az utat tovább arra, amerre mehet, és a gyászolók sem tudják feldolgozni szerettük halálát. Így bennragadnak a fel nem dolgozott élmények, érzelmek.

Szintén társadalmi „szokás” ahhoz ragaszkodni, hogy „nem, a halálra sohasem lehet felkészülni!”. Lehet, hogy soha nem jön „jókor”, de felkészülni, nos, igenis lehetséges! Sőt, szükséges is volna. Idős kor, súlyos, visszafordíthatatlan betegség esetén azt mondani, hogy meglepetésszerűen ért az illető halála, ez önbecsapás! Nem azt mondom, hogy a„temetni kell”, mert ki tudja, lehet, hogy megéri a százat vagy még többet, de azt hinni, hogy örökre velünk marad… vagy a súlyos betegséggel küzdőt sem kell előre „leírni”, hiszen ki tudja… de jó tudni, hogy az átlagosnál nagyobb az esélye, hogy hamarosan távozik.

Ha a balesetekre és egyéb „hirtelen” halálesetekre gondolunk, foglalkozhatunk saját halandóságunkkal is. Sőt, akár mindenkire tekinthetünk úgy, hogy „ki tudja, meddig lesz köztünk?”. Ennek a szemléletnek nem kell tönkretennie, beárnyékolnia az életünket.
Ez a szemlélet rávilágít egy sokkal alamuszibb félelemre is. A halálfélelem nagy és látványos dolog, könnyű szembesülni vele. A kis sunyi, amely viszont jelentősen kártékonyabb, az az életfélelem. Félünk élni, félünk megélni a mindennapokat, félünk úgy igazán belemerülni a dolgokba… halogatunk, várjuk a „megfelelő” időt erre-arra, és „nélkülünk múlik el az életünk”. Ezért nem szeretünk a halállal foglalkozni. Nem azért, mert véget ér az életünk, hanem azért, mert szembesít azzal, hogy esetleg nem is éltünk igazán…

A régiek ismerték a búcsú méltó módját, a távozó és az itt maradók számára egyaránt volt megfelelő „módszer”. Akár a Tibeti Halottaskönyvre gondolunk, akár a virrasztás és a siratás szertartására, vagy a gyászév fogalmára. Igen, megvan a helye és az ideje a gyásznak, a fájdalomnak is. De ha elfogadjuk, hogy része az életnek, mindenki esetében része, akkor fel tudunk készülni rá, így meglesz az ideje a túllépésnek is. Egyszer lehull a gyász sötét leple, az itt maradóknak folytatódik még az élet. A folyamatos tiltakozással viszont konzerváljuk a fájdalmat, feltépkedjük a természettől fogva magától behegedő sebeket.

Édei évbe is támogosa alapítványunkat

sérült fiatalokkal foglalkoznak és meg kapják szeretet meg Boldoggá tenni akarjuk

életüket .adója 1%kát adományozza nekünk idei évbe is .

azért támogosa alapítványunkat.
Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

teljes csapat létszám

Hét közepére szerencsére az alapítványból mindenki fel épült és teljes lett létszám,

nagy öröm volt hogy ki alakult a csapat sok betegségi hetek után közel két héten,

keresztül volt betegek az alapítvány tagok most végre helyre csapat sok betegségek,

után egy ifjoncról még mindig nem tudni mi a hírek tomiról valaki azt mondják,

otthon van segít otthon szüleinek nem most héten szombaton lesz színházi meg,

hívás alapítványnak ha nem jövő hét szombat este 6örakor lesz műsor de minden,

alapítvány tagokat szeretettel várják engem hívtak most se bírok elmenni segíteni ,

dolgaim vannak azért nem bírok elmenni most szombaton lesz össze jövetel lesz,

meg beszéljük dolgokat .nagyon várja az alapítvány csapata azt előadást ami jövő,

szombati elő adás lesz turai komédiások műsort nagyon várja az alapítvány csapata,

erre kaptuk meg hívást ere én sajnos nem tudok részt venni pedig mondják rám,

férne ki kapcsolódás de inkább úgy vagyok segít-kezek .most szerdára teljes lett,

létszám minden foglalkozások kel 2tő pedagógus egy napra nálunk ,Bagó Zoli ,Lenke,

Fecó folytatták szövést nagyon szépen haladtak vele Erzsike ,Lackó le csomóztuk ,

el késztet munkájukat Zsanett karkötőt font ez nagyon hagyománnyá vált nálunk,

kötőnk barátság karkötővé lesz Edina folytatta az írás gyakorlást Lackó Lenke színezetek,

közös kártya partit rendeztünk . autós kártyával meg beszéltük ki volt már színházba,

mert következő hét szombat ilyen színházas előadás hivatalos az alapítvány nagyon ,

várják napot . meg beszéltük hogy lehet meg előzni betegséget meg fázás egyéb,

betegségeket hogy meg előzni főleg idős korban is szerencsére most teljesen,

fel gyógyult az alapítvány csapata konyhában Mancika néninek Zsanett segített,

hogy el készüljön tepsis krumpli ami nagyon finomra sikerült el mosogatunk ,

rendbe raktuk termet szerda foglalkozást pedagógus Judit ,Mancika néni tartotta,

az ifjoncok nak délbe mentünk haza,
Hozzávalók:
1 kg krumpli
50 dkg kicsi hagyma
50 dkg debreceni kolbász

ételízesítő
bors
pirospaprika
majoranna
olaj
Elkészítés: A krumplit és a hagymát megpucoljuk, és egyforma darabokra vágjuk /én négybe vágom a krumplit és a hagymát is, ezért mindig kicsi krumplit és kicsi hagymát használok hozzá/. Egy nagy tepsibe rakom az egészet, megszórom sóval, ételízesítővel, borssal, majorannával, pirospaprikával, és öntök rá kb. 1 dl olajat. Jól összekeverem, és beteszem a sütőbe sülni közepes lángon. Néha megkeverem. Kb. 25-30 perc sülés után ráteszem a karikára vágott kolbászt, és még 10 percig sütöm.
1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

egy betegség

Amikor gyerekeknek beszélek, gyakran elmondom: – Néhányan szemüvegesek vagytok, ugye? Azért van szemüvegetek, mert nem láttok tökéletesen, igaz? Én tolószéket használok, mert nem tökéletes a lábam. Akkor nevetnek és azt mondják: – Tényleg, úgy van. – Bármikor megkérdezem az embereket, sajnálják-e a szemüvegeseket, a válasz: nem; de ha azt kérdem sajnálják-e a tolószékeseket, majdnem mindenki igent mond.
– De hát épp most mondtátok, hogy a két eset szinte ugyanaz. Akkor miért sajnáljátok a tolószékeseket? Így válaszolnak: – Egy rossz szemű ember a szemüveg segítségével ugyanolyan jól lát, de egy tolószékes ember a tolószékével együtt sem képes egy csomó dologra. Ezért valóban sajnálnunk kell. Azt hiszem, fején találták a szöget. Ez nem jelent mást, mint hogy azokat a feltételeket, melyek miatt a fogyatékos embereket sajnálni kell, meg lehet változtatni – minél kevesebb sajnálatra méltó ember van, annál jobb.”
„Mások elfogadásának szándéka saját értékeink ismeretével kezdődik.”
„A diszkrimináció és az előítélet azokra vár, akik maguk is így élnek.”
„Bármilyen gazdag is vagy, ha meghalsz, a pénzed nem jelent semmit. És mit ér a státusz, a hírnév, ha senki nem áll melletted? Más szavakkal: a pénz és a tekintély nem feltétlenül kellenek ahhoz, hogy tartalmas életet élj. Mi az hát, ami valóban számít nekem? Könnyű kérdés volt. Tenni valamit másokért, a társadalomért. Törődni a többiekkel. Megérteni és megértetni magunkat annyi emberrel, amennyivel csak lehet. Egyik sem könnyű dolog, de tudtam, ha elérem céljaimat, büszkén mondhatom, hogy boldogan élek. A lényeg: meg kell tanulnom magasra értékelni önmagam.”
Gondolkodni kezdtem azon, mi is az, ami a pályaválasztásnál számít, és rájöttem: pontos elképzelés arról, milyen feladatot szánsz magadnak a társadalomban (…) Valószínűleg nem ragaszkodsz valamihez, ha nem vonz elég erősen, s valószínűleg nem leszel büszke a foglakozásodra, hacsak nem adsz bele apait-anyait. Lehet a világ kíméletlenebb, mint én hiszem, de nem végezhetek jó munkát, ha nincs benne a szívem.”
„Szerintem fontos az, hogy ne használjuk kifogásnak a fogyatékosságot. Lehet, amikor összetörik az ember szívét, az az első, amire gondol: “Na, persze, ha látnék, ha hallanék…” De valóban amiatt nem sikerült összehozni a kapcsolatot? Még a világ leggyönyörűbb nője is lehet szerencsétlen a szerelemben. A szerelem valahogy sohasem úgy működik, ahogy az ember szeretné. Mellesleg, kinek tetszene valaki, aki haragszik önmagára? (…) Ez a siránkozás igen hatásos módja annak, hogy teljesen elkerüljön minket a körülöttünk bujkáló szerelem.”
„Azt hiszem, az első találkozás sikerének különösen nagy jelentősége van. Az első benyomások gyakran elkísérik az embert, olykor évekig hordozza magával őket, mint valami hozzánőtt csomagot. Ha pedig anya és gyermeke első találkozásáról van szó, akkor egyszerűen meghatározó.”
„Szerintem fontos az, hogy ne használjuk kifogásnak a fogyatékosságot. Lehet, amikor összetörik az ember szívét, az az első, amire gondol: “Na, persze, ha látnék, ha hallanék…” De valóban amiatt nem sikerült összehozni a kapcsolatot? Még a világ leggyönyörűbb nője is lehet szerencsétlen a szerelemben. A szerelem valahogy sohasem úgy működik, ahogy az ember szeretné. Mellesleg, kinek tetszene valaki, aki haragszik önmagára? (…) Ez a siránkozás igen hatásos módja annak, hogy teljesen elkerüljön minket a körülöttünk bujkáló szerelem.”
Rájött, hogy a normális ember, a normális test a legritkább dolog a világon. Mindenkinek van valami testi vagy lelki fogyatékossága. Visszagondolt mindazokra, akiket ismert. Az egész világ olyan, mint valami kórház, amelyben sem szépség, sem okosság nem lakik. Hosszú sort látott maga előtt, csupa nyomorult, szánalomra méltó embert. Egyiknek a teste volt beteg, a szíve vagy a tüdeje gyenge, másoknak meg a lelke nem volt ép – akaratának gyengesége vagy az ital utáni sóvárgás gyötörte.

„Hát igen, a betegek különbözőek. Vannak köztük könnyű, és nehéz esetek. (…) De kinek volt könnyű eset? (…) Az orvosnak, aki, ép, erős, egészséges, s aki a műtét után is egészséges marad. De annak, akinek lábát kell adnia az életéért, mindig nehéz az elhatározás. Egyik sem lehet biztos benne, mi könnyebb: elpusztulni, vagy rokkantan élni tovább.”

árulás barlangja

Nagy jót tettetek velem, hogy ezt a kérést adtátok, hogy az Úr Jézus szenvedéséről akartok szemlélődni Húsvét előtt. Szeretem a követelményeket, amiket velem szembe állítanak, vagy a kéréseket, mert azt tapasztaltam életemben, hogy ezek mozgatják az embert, ezek vezetik el az embert újabb meg újabb területekre a hitünkben.
Most például a Szentírást kellett tanítanom a szociális képzőben Pécsett, Ó -és Újszövetséget, hát rövid néhány órában összefoglalni hallatlan jó hatással volt rám is, hogy kényszeríttet arra, hogy a Szentírásba ilyen szempontból belemélyedjek és próbáljam másoknak is az egészet összefoglalva adni.
Ez a ti kérésetek is most, hogy az Úr Jézus szenvedéséről elmélkedjünk, ez is úgy engem magamat is elvezetett valamire. Ráébredtem, hogy nagy hiány van a jelen vallási életünk gyakorlatában azáltal, hogy mi már nem elmélkedünk úgy, olyan behatóan az Úr Jézus szenvedéséről, mint a mi őseink a középkorban, vagy például Pázmány. Pázmánytól megvan az a három kötet, amit a Szent István Társulatban kiadtak ott. Jelentős rész az Úr Jézus szenvedéséről való beszédek. És ezt úgy kell elgondolni, hogy két-három órán keresztül hallgatták a hívek még Pázmány idejében az Úr Jézus szenvedésének az elmondását és a hozzá kapcsolódó észrevételeket, elmélkedést. Hiányzik ez a mai keresztény életünkből.
Hát pótoljuk be ezt a hiányt és feladom akkor mindjárt az első szemlélődéshez számotokra az anyagot. A középkorban a hívek nem maguk szemlélődtek, hanem egy-egy szónok segítette őket a szemlélődésben. Két-három óra hosszat együtt voltak és így kölcsönösen együtt csinálták a szenvedésről szóló elmélkedést meg szemlélődést és imádkoztak.
Most Szent Ignác szellemében nem együtt fogunk szemlélődni, hanem én szeretném a gyakorlatot, a gyakorlathoz való indításokat adni nektek, hogy ti magatok szemlélődjetek.
Úgy tudom, hogy a szemlélődésről már ti nektek fogalmatok van, tehát erre építhetek. Akkor most mindjárt megadom a szemlélődésnek a tárgyát. Az Úr Jézus a Getszemáni kertben.
Az első előgyakorlatban menjünk oda egész közel, nézzünk szét ott a Getszemáni kertben. Mert az utolsó vacsora termével kapcsolatban semmi biztos támpontunk nincs, hogy az a terem volt-e amit most mutatnak. Ezt a keresztesek átépítették egy gótikus teremmé, és nem is biztos, hogy ugyanazon a helyen volt, mert különböző hagyományok voltak Jeruzsálemben arra vonatkozólag, hogy hol volt az utolsó vacsora terme. De a Getszemáni kert az maradt Getszemáni kert. Ez a hely biztos ott volt, ahol most mutatják, ahol most is tudjuk. Tehát nézzünk szét ezen a helyen.
Az Úr Jézus az utolsó vacsora után ide ment. Énekekkel, zsoltárokkal, imádkozva, énekelve mentek ki ide nagycsütörtök estén. Egy határozott kert volt olajfákkal. Ma is van még ott kilenc ősöreg olajfa, amelyek – noha annak idején Jeruzsálem ostromakor kivágták még a fákat is Jeruzsálem környékén – a kivágott olajfák tövén nőtt sarjadékokból valók.
Három további hely van itt az Olajfák hegyén ma is. Az első hely, ahol a kilenc további tanítványt hagyta az Úr Jézus, a második hely, ahol a hármat hagyta, és a harmadik, ahol leborulva imádkozott és vért izzadt. Aztán ott van egy barlang. Többször kijött ide az Úr Jézus tanítványaival. És ebben a barlangban, ami elég tágas és olajprésnek használták, ebben a barlangban éjszakázott a tanítványokkal.
Az egyik hagyomány az, hogy ez a barlang az árulás barlangja. Ide jött Júdás, itt fogták el a barlang szájában az Úr Jézust.
Aztán, ha távolabb nézünk a Getszemáni kertből, akkor dél felé van egy völgy, a Kedron völgyének az a része, amely tele van sírokkal. A jámbor zsidók most is oda akarnak temetkezni. Az a hitük, hogy ott lesz a feltámadás, a Jozefát völgyében. Ez tehát a helyszín. Itt játszódik le az, amiről szemlélődni akarunk.
A második előgyakorlat: kérés. Mit kérjünk ezen a szemlélődésen? Az Úr Jézus szenvedése szeretetből vállalt szenvedés. Az Ő szenvedése olyan, mint egy hőmérő: szenvedésének nagysága méri a szeretetének a nagyságát. Kérjük, hogy úgy érezzük meg az Úr Jézusból a szenvedésén keresztül az Ő szeretetét, hogy az állandóan ránk melegítsen, szinte süssön napként felénk. Megérezzük az Úr Jézusból az Isten szeretetét, mert erre hallatlan nagy szükségünk van, főleg nekünk, mai embereknek. De úgy érezzük meg ezt a ránk, felénk sütő, tüzelő szeretetet, hogy az bennünk visszhangra leljen, késztessen minket viszonzásra és megtaláljuk a viszonzásnak a módját is.
És most szemlélődjünk. A szemlélődés szerkezete Szent Ignácnál az, hogy a személyeket nézzük, aztán azt, hogy mit mondanak, mit tesznek, de nem valami merev szabály szerint, hanem hol ezt, hol azt. Ez a három szempont, ami segít bennünket, hogy együtt éljünk velük, hogy a hatásuk alá kerüljünk azoknak, akik itt szerepelnek, akiket itt nézünk. Hogy azok, akik itt az Isten kegyelmét hordozzák, jó hatással legyenek ránk, és teljesen hatásuk alá vonjanak bennünket. Akik pedig a szereplők közül hibáznak, vétenek – mint itt az apostolok is elalszanak, mint Júdás, aki elárulja az Úr Jézust –, ők meg megint más hatással legyenek ránk, üdvös hatással, hogy visszatartsanak ugyanazoktól a hibáktól. Így nézzük most a szereplőket.
Először a szemlélődés első részében az utolsó vacsora terméből jövet halljunk valamit az Úr Jézus ajkáról, halljunk egy mondatot, ami itt nagyon fontos. Amikor azt mondja nekik: „keljetek fel, menjünk”. Az utolsó vacsora is így fejeződik be: „most keljetek fel és menjünk”. Valahogy ezeken a szavakon keresztül megérezzük azt, hogy e mögött a mondat mögött az Úr Jézus részéről mi van.

ha teheti és segíteni szeretne egy fogyatékkal élő fiatalokon hogy boldog életük legyen

adója 1% kával támogassa

támogassa alapítványunkat!
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

ne légy szomorú

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.

A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.

Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.

Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.

Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.

Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.

Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.

Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:
A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.

Valahányszor új helyre jutunk, új világ ébred bennünk is. A változással és fejlődéssel szükségszerűen együtt járó szorongást elkerülendő, sokszor csökönyösen ragaszkodnánk a megszokotthoz. A veszélytelen egyformaságba csimpaszkodva mindent és mindenkit szeretnénk olyan biztosra venni, mint a napfelkeltét, olyan állandóan tudni, mint a csillagokat. De nem lehet. Az élet folyamat, mozgás, átalakulás. Bármennyire szeretetnénk „visszatartani a hajnalt”, a változás az egyetlen, amiben biztosak lehetünk.”

Ha egyetlen célt követsz, mindennél fontosabb, hogy az útra figyelj. Mert az út tanít meg arra, hogyan érj célba. Ha odafigyelsz, minden lépéssel gazdagabb leszel. (…) Az úttól függ, hogy sikerül-e elérni céljainkat. Az út, amit választunk, és az, hogy hogyan járjuk. Azt kell keresni, amit mindennapjaink elfelednek.

“A legjobb dolgok mindig a közelünkben vannak.

A lélegzet az orrunkban, a fény a szemeinkben, a virágok a lábunknál, a munka a kezünkben, az Igazság ösvénye előttünk.
Ne kapaszkodjunk a csillagok felé, de becsüljük meg a hétköznapi feladatainkat abban a biztos tudatban, hogy a mindennapi kötelesség és a mindennapi kenyér a legédesebb dolog az életünkben.”

Édei évbe is támogosa alapítványunkat

sérült fiatalokkal foglalkoznak és meg kapják szeretet meg Boldoggá tenni akarjuk

életüket .adója 1%kát adományozza nekünk idei évbe is .

azért támogosa alapítványunkat.
Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

vendég volt nálunk

Két hete betegségbe vannak az alapítványi ifjoncok de mostan hétre nem négyfővel,

indul foglakozás jobban lett pár ifjonc Sára Edina jol van ő is volt már hétfői ,

foglakozáson Horváth Zoli van ő is részt vet hétfői foglakozáson de kicsi,

,

változás történt egy fővel bővült csak most hétfőn ifjoncok száma még mindig ,

,

van beteg ifjoncok így kevesen vannak foglakozáson ifjoncok így elég egy pedagógus,

úgy vagyunk vele most szombaton össze jövetel lesz múlt heti hírek szerint de azon,

szombat este hivatalos az alapítvány egy sorakozó műsor este de ebből én kifogom,

hagyni más segíteni dolgaim vannak nem bírok elmenni ere sorakozó szombat estére,

az alapítvány de jó indult meg volt bennük át adták meg hívást most se veszek részt,

így alakul helyzet de szombat esti sorakozós műsor amire hivatalos az alapítvány meg,

írni hogy zajlott az est alapítvány megint nélkülem nagyon kevesen voltak most hétfői,

foglakozáson haza ment Mancika néni dolgait intézni még Lacika ,Zsanettről elvileg,

még mindig betegek Horváth Zoli most hétfőn volt ő hosszú idők után elment ,

családtagakol volt egy kicsit piheni most érkezetek haza és tele volt élményekkel Gyulán,

voltak üdülni tele élményekkel azt mesélte foglakozáson is . Bagó Zoli be fejezte ,

rongy szőnyegét le csomóztuk ,Lenke másik rongy szőnyegét folytatta szépen-halat ,

vele vendégünk érkezett foglakozásra elnézet közénk Juliska néni nagyon örült hogy,

hosszú idő után el jutott közénk nagyon régóta elakart jönni az alapítvány meg nézni,

most sikerült a vendégünk nagyon kedves volt mindenbe segített nagyon örültünk ,,

hogy benézet hozzánk . Edina folytatta írás gyakorlást zsíros kenyeret ettünk hagymával,

nagyon finomra sikerült el is fogyott összes Horváth Zoli Erzsike készítette el ők ,

tálaltak ők mosogattak el hétfői foglakozást pedagógus Judit tartotta az ifjoncoknak,

délbe mentünk haza.

ön is az őröm hírt vigye el embereknek hogy létezik olyan alapítvány aki

segítenek fogyatékkal élő fiatalakon így támogassa adója 1% alapítványt .

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

Természetesen pontosan tisztában vagyunk vele, hogy a zsíros kenyerezés csak látszólag annyira egyszerű, mint a régi időkben, amikor minden kamrában megtalálható volt a zsírosbödön, rosszabb esetben sült házi zsírral, jobb esetben igazi húsos pecsenyezsírral. Mára azonban a bödön a legtöbb háztartásban feleslegessé vált. A gasztronómiai forradalom mostohagyereke lett a zsír, helyét majd’ mindenütt a növényi olaj vagy a vaj (szerencsés esetben a margarin helyett) foglalta el. Egyre ritkább az olyan háziasszony, aki maga süti ki a zsírszalonnából a zsírt, így sokak életéből kimarad a finom házi töpörtyű, ami ismerői számára igazi kulináris csemege.

A legtöbben a boltban – ha egyáltalán használnak még disznózsírt – a hidegen préselt, előrecsomagolt, adalékanyagokkal feltuningolt változatot vásárolhatják. Ez kétségtelenül alkalmas krumpli vagy rántott hús sütésére, de kenyérre kenni a zsíros kenyér fogalmának megcsúfolása. A préselt zsírokkal végzett javítási kísérletek, hogy például hagymát sütnek benne, hátha így finomabb lesz, majdhogynem értelmetlenek – a befektetett energia nem hozza meg a kívánt eredményt, ezért csak végső esetben ajánlott. Ha nincs kedvünk, időnk, késztetésünk a házi „zsírnyeréshez” (amit már egy szimpla hurkakisütéssel is kivitelezhetünk), még mindig marad a lehetőség, hogy klasszikus hentesboltban vagy a piacon sült zsírt vásároljunk. Sőt, megsúgjuk, az egyik kedvelt fővárosi, körúti bisztróban tubusos mangalicazsírhoz is hozzájuthatunk, a javallattal, miszerint csak belsőleg használatos. Mangalicazsír amúgy a biopiacokon is feltűnik.

Hozzávalók:
1 szelet kenyér,
sertészsír,
hagyma,
só,
pirospaprika.

Elkészítés:
A kenyeret megkenem a zsírral, ráfektetem a vékonyra szeletelt és gyűrűire szedett hagymát, megsózom, majd megszórom pirospaprikával.

mikor jösz visza

Már harmadik hónapja éheztünk, s két hete csak egyszer ettünk egy nap. Anyám már marékkal mérte a puliszkát. Egy marék, két falás, másnapig semmi. Négyen gyerekek ágyban feküdtünk a nagy pokróc alatt. Ott melegedtünk, és láb alatt sem voltunk. Apám már nem járt napszámba, élet után. Eleget próbálta. Sok volt a szegény, kevés a gazda, neki nem jutott. Ült egész nap a kis vékán a kályha mellett. Nagynéha odajött hozzánk, és mesébe fogott. De amilyen hirtelen jött, olyan váratlanul abba is hagyta. Ilyenkor így szólt: „Majd holnap elmondom a többit.” – Azzal ment vissza a maga gondolatához. Sohasem mondta végig. Nem is bántuk. Akkorákat hallgatott mesemondás közben, hogy jobb volt, ha megül a helyén.

Nagy dolog az éhség. Aki nem volt benne, el sem gondolhatja. Mikor megkaptuk a marék puliszkát, és behabzsoltuk úgy forrójában, ahogyan volt, ugrottunk le az ágyról, ölbe vettük a nagy lapító deszkát, amin anyám szétvagdosta a porciókat, és ki ujjal, ki bicskával, lekapartuk róla, amit találtunk, és ettünk. Pedig több volt közötte a szálka, mint az étel. Ilyen éhségben minden száj számít. Minél több van belőle, annál nagyobb a baj. Mi pedig voltunk elegen.

Egy este történt, hogy nagyapám, aki már túl volt a hetven éven vagy már a hetvenötön is, nem ette meg a maga adagját, hanem odahozta az ágyunkhoz. Nagy, ráncos kezével szétszórta közöttünk, s mi kaptunk rajta, mint a csirkék. El sem gondolhattuk, s így szóval sem mondtuk, hogy mi lelte, hogy eladja a magáét. Néztünk nagy csodálkozó szemekkel; és ettünk. Csak apám szólalt meg. Felnézett beesett, szürke szemével nagyapámra. Aztán elfordította magát a kemence tüze felé, és azt mondta: – Azt bizony jól teszi. – Én gondoltam is, hogy igen, mert ha kevés is volt, jólesett a váratlan falat, de egyebet nem. Nagyapám tovább kapargatta tenyeréről a puliszkamorzsát, és mintha csak magának mondaná, csendesen odaszólt.

– Gondolod, Ferkó?

– Én igen! – válaszolta apám.

Anyám leejtette a nagy mosdótálat, és arra ráfigyeltünk. Nézett megijedt arccal a beszélőkre, hol apámra, hol nagyapámra, mintha maga nem is lett volna. Aztán találkozott apám szemével, és lassan elfordult, mint amikor nem asszonydologba üti a fejét. Nagyapám végigtörölte a kezét a nadrágján. Utána igazítani kezdte fejünk alatt a vánkost. De olyan gonddal és lassúsággal, mintha pesztra volna, vagy legalábbis asszony. A keze még a fejünk alatt volt, de már fordult, és indult apám felé. Mikor a kályhához ért, lehajolt, és elkezdte törni az ágat. Egyenként, szépen sorba rakosgatta őket, s hogy végzett vele, azt mondta apámnak.

– Jövőre próbáld meg a földjét negyedében. Másként úgysem adja. Jó föld a Fehér Martok, s addigra a Ferikét is használhatod.

Apám nem nézett rá, valamit vett a foga közé, és rágott.

– S amit a Tótos Jani mond, azt is gondold meg. Vigyétek a borvizet a városba. Három esztendő alatt lovatok lehet.

Apám csak hallgatott. Régi zsémbe ez már nagyapámnak. A borvíz meg a Fehér Martok. Máskor apám végig sem engedte mondani, de most hallgatta, és azt sem tudtuk, hogy hova legyünk a csodálkozástól. Nagyapám is gondolhatta, hogy hiába beszél, mert felállt, s rátette a kezét apám vállára.

– Hát akkor, ne késlekedjünk, Ferkó, hallod-e, fiam?

Apám felállott, megrázta magát egy kicsit, s mintha anyámnak mondta volna, odanézett.

– Hát készüljön. A többit majd én elrendezem.

Akkor láttam, hogy anyám már ott áll az ajtóban, és sírt, mintha temetésen volna, és hogy apám felállott, nyúlt az akasztóra, adta a kabátját meg a kucsmát. De mintha adta volna, nem is. Olyan volt, mint mikor tudja, megverik, ha nem úgy tesz. Apám csak vállára vetette a kabátját, pedig nem volt szokása, és vissza sem nézett, úgy ment ki az ajtón.

Én már nagyobbacska voltam, és néztem, mi ez a nagy szótlanság. Addig néztem, míg nagyapámat nem éreztem magam mellett.

– Aztán… hallod-e! Azt a fészket, amit mutattam a Bálványos oldalában, leszeded-e te?

Nézett rám, s olyan volt, mintha sírna.

– S azt a parittyának való szép bodzaágat levágod-e te?

Néztem, és nem tudtam, hogy hova gondoljak.

– Aztán tavaszon azt a szép, erős rókát, amit megmutattam, kifüstölöd-e? Te, Ferike, te?

Néztem, és nem tudtam, könnyezik-e. Anyámra pillantottam, de nem találtam a szemét. Odafordultam nagyapámhoz.

– Magának mi baja van, nagyapó?

De nem nézett már rám. A furulyát fogta, amit a párnám alól húzott ki, és annak lyukacskáit tapogatta, simogatta, mintha nem is ő csinálta volna. Szájához is emelte, de alighogy beléfújt, letette. Odament anyámhoz.

– Add azt a változót, te, Anna.

Eddig is furcsa volt minden, de most már nem tudtam sem apámat, sem anyámat, sem nagyapámat, hova tegyem. Mert anyám kinyitotta a nagyládát, és adta sorjában a tisztát. Gatyát, inget, harisnyát. S olyan szépen adta, nem mintha parancsolnák, hanem mint nekünk, gyerekeknek, ha templomba öltöztetett. Nagyapám felvette mind. Az arcát is megkente egy kicsinyke vízzel, és leült az asztalhoz. Olyan volt, mintha vendégségben volna. Nem nézett se le, se föl, csak ült ott magának, két kezét az ölébe engedte, szipákolt egyszer-kétszer, s csak olyankor mozdult, ha megtörölte az orrát a keze fejével. Még anyámra sem nézett, s még rám sem.

Anyám vizet tett fel a nagy fazékba, pedig már megvolt a puliszka, meg is ettük – s rakta alája a tüzet, hogy főjön. Csak azt, hogy minek, azt nem tudtam. Mert apám a szemét kiverte volna, ha csinál még a puliszkából. Így szokta mondani, ha anyám megsajnált minket, s lopva adni akart még.

Mikor apám megérkezett, még mindig azt csinálták, mind a ketten, anyám is meg nagyapám is. Az egyik vendégnek mutatta magát, a másik meg főzte neki a meleg vizet. Hogy apám nem jár egyenes úton, mindjárt láttam. Tyúk volt a hóna alatt, szép nagy kendermagos, a kezében pedig pálinka. Azt meg csak hitelbe kérhette, s nem tudom, ki lehetett az a bolond, aki adott neki. A tyúkot anyám kezébe adta, a pálinkát meg nagyapám elé. Levette kabátját, s úgy ült le az asztalhoz, mint aki éjszakától dolgozott. Pedig egész nap csak melegítette magát.

Amíg kész lett a tyúk, hallgattak. Apám a körmeit vagdosta a bicskával, nagyapám meg ivott.

Olyan szag áradt a fazék felől, hogy nyál gyűlt a szájam sarkára, bökdöstük egymást a pokróc alatt, igazítottuk a lábainkat, hogy legyen helye a lábasnak. Aztán nem kaptunk egy falatot sem. Nagyapám ette meg egymaga, mind az utolsó szálig. Tekintett felénk, és egyszer adni akart. De apám úgy megfogta a kezét, mintha haragosa volna.

– Őköt csak hagyja, egye meg, mert ez mind a magáé.

Ha nem lett volna minden, amit csináltak, olyan bolond és értelmetlen, mint még soha, biztosan elsírtam volna magam. De a nagy meglepődöttségtől most még azt sem tudtam. Bámultam, hogy eszik nagyapám, hogy szaggatja ujjaival a húst, s csak akkor vettem le róla a szemem, mikor láttam, apám rám néz. Verés volt a szemében, nagy verés. A csöndességben, ami megülte a házat, csak nagyapám szuszogása és csámcsogása hallatszott. Mind megette, mind egy szálig.

Anyám az asztalt kezdte takarítani, s nagyapám meg sem várta, hogy végezzen vele, felállt, vette a lájbiját, kabátját, fejszéjét. Apám ott állt mögötte olyan megnyúlt arccal, mint a pap előtt áll az ember. Hirtelen mintha félne, hogy becsukják előtte, az ajtóhoz ment nagyapám. Kinyitotta, már félig kint is volt, amikor megcsendesedett és visszafordult. Olyan szégyenlősen, vagy mint ahogy a siratóban szokták, igazítani kezdte a bajuszát. Most már mégiscsak úgy láttam, sír egy kicsit. Anyámra nézett, s onnan rám. Anyám hozzám jött. Felöltöztetett, apám hagyta, s ez sem volt még soha.

Kimentünk a setétbe. Csillagos, nagy éjszaka volt. Kegyetlenül hideg, mintha a levegő is megfagyott volna. Apám hajadonfővel állt, én a bátyám papucsában, és megfeledkeztem arról is, hogy fázzam. Néztem a nagy csuda dolgot, s valami sírás feszült a torkomban, mint amikor nagy baj van, a ház ég vagy megvernek. El nem vettem szemem a nagyapám alakjáról. Ott állt a tornác lépcsőjén. Egyik kezét a zsebében hagyta, a másikkal fogta erősen a fejszéjét úgy, mint amikor medvétől tart az ember. Éppen úgy. Éppen olyan is volt. Apám sem mozdult. Valahová elnézett, pedig nem sokat láthatott. Nagy soká nagyapám szólt bele a csöndbe.

– Holnap reggel gyertek ki, mert mindent otthagyok.

Apám csak a fejét mozdította az ég felé, mintha a csillagokat számolná. Nagyapám beakasztotta a fejszét a karjába, s elköszönt.

– Isten áldjon benneteket, fiam!

Apám megmozdult, lenézett a földre, és úgy mondta, mintha annak beszélne.

– Isten áldja.

S mikor nagyapám elindult, nagyon csendesen utánaszólt.

– Aztán vigyázzon magára.

Én csak néztem nagyapám után, ahogy ment át az úton a sikátor felé, és akartam kiáltani neki, hogy el sem köszönt, s Isten áldja. Már szaladni is akartam, mikor éppen megállt. Topogott egy kicsit, de mégiscsak megfordult. Alig lehetett hallani a hangját.

– A Ferikét… Hadd jöjjön sze… el velem egy kicsinykét!

Mintha akkor vett volna észre, úgy rám nézett apám kucsmától a nagycipőig.

– Eredj nagyapádhoz!

Ott állt egy helyben, s ahogy odaértem hozzá, megfogta a kezem. Úgy vitt, mint mikor málnázni mentünk, s útközben mondta a szép meséket, tanítgatott erre-arra, tojást szedni, mézt találni, bakszakállt s más füvet keresni. De most nem szólt. Nagy lassan lépegetett, meg-megszorította a kezemet, mint olyankor szokta, ha nagyot mondott a mesében. Én botladoztam mellette, mert őt néztem, és nem tudtam, hogy bolond-e, vagy ki bántotta, s akartam mondani, ne csinálja, mert nekem sírni kell mindjárt. A kerítésnél megállt. Lekuporodott hozzá. Nézegetett egy darabig, aztán megköpdösött háromszor egymás után keresztre, ahogyan az újszülöttet vagy a kicsi beteg gyereket szokták, hogy ne fogjon rajta soha semmi rossz. Meg is csókolt, amit soha nem tett, és csúnya rekedt hangon azt mondta.

– Menj be, s mondd meg anyádnak, ügyeljen rád, mert engem többet nem látsz!

Olyan gyorsan felállott, mintha szólították volna. Többet nem is nézett rám, s mire észbe kaptam, csak épp hogy láttam a nagy hóban, ami közben eleredt, hogy megy, és elvész a fák között, mert ott volt mindjárt az erdő.

Apám még ott állt, ahol hagytam. Ugyanúgy nézte az eget, és beküldött egyedül.

A kisebbek aludtak, anyám nem volt a szobában. Leültem a nagyapám helyére, és hogy bejött apám, megkérdeztem, mert tovább már nem tarthattam magamban – nagyapám mikor jön vissza?

 

ha teheti és segíteni szeretne egy fogyatékkal élő fiatalokon hogy boldog életük legyen

adója 1% kával támogassa

támogassa alapítványunkat!
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

akarat képessége,

Senki sem tudja megmondani tulajdonképpen, hogy mi az a szeretet. Vagy valaki tudja? Kérem szépen, nem az eszünkkel szeretünk. A szeretetnek bennünk külön képessége van, vagy mondjuk inkább: az akarat képessége, hozzáállás, állásfoglalás kérdése a szeretet.
Volt egy áldott jó rendtársam, a Isten nyugtassa, Münchenben van eltemetve, voltam a sírjánál is.) Alapított egy Vinculum Caritatis nevű közösséget, szeretetkötelék-közösséget. Neki köszönhetem, hogy fölfigyeltem elemi módon a szeretet valóságára, és mindent fölülmúló jelentőségére.
Megfogalmazni a szeretetet, illetve értelmileg megközelíteni egy német dominikánus könyvéből sikerült. Ez a szerző nagyon egyszerűen nyúl a szeretethez. Azt mondja: „Mi történik, amikor én azt mondom valamiről, hogy szeretem vagy szeretlek? Mi a tartalma ennek a szónak?” Azt mondja az akaratunk, állásfoglalásunk oldaláról, hogy a létembe nyúlik, onnan hangzik ez a szó a másik léte felé: „De jó, hogy vagy!”
A létem felől a léte felé valami megfoghatatlan kapcsolatot jelent a szeretet, valami egzisztenciális erőszerű valamit, ami azt akarja, hogy a másiknak a javát akarjam. „Jó, hogy vagy!” És még hozzá tudnám tenni, hogy „Akarnám is a magam részéről, hogy legyél, akarom is, és nemcsak hogy pusztán legyél, de hogy kivirágozz, kibontakozz, minél teljesebb értelmű legyen a léted!”
Tehát a lét gyökeréig nyúló valamiről van szó, mikor a szeretetről van szó.
Mikor – a Szentírás szerint – Isten megteremtette a világot, minden nap végén ott van, hogy „De jó, hogy vagy!”, azaz „Látta Isten, hogy jó”. Vagyis: „Akarom, hogy fejlődj. Bontakozz, virágozz, kiteljesedj!” Mert a teremtés csak elindítás.
A szeretetnek ez az oldala a Teremtő Szeretet nevet kapja. A szeretetnek ez az egyik oldala. A létünkből fakadó, a szeretett személy léte felé irányuló csoda. Ez a szeretet. Tudjuk a Szentírásból azt is, hogy Isten léte tiszta szeretet. Ezért mondja a Szentírás, hogy „Aki szeretetben él, Istenben él.” Isten legreálisabb megközelítéséről van tehát szó.
Mikor a szeretetnek ezt az oldalát megragadjuk, és egészen a Teremtésig nyúlóan látjuk, akkor a következő, amit látunk, egy megdöbbentő dolog: a Teremtés könyvében jön az ember! És olyat tart az Isten, a Teremtő elé, amire nem mondhatta azt, hogy látta, hogy jó. Rossz! Döbbenetes, hogy az embernek jutott ez a szerep. Mikor megölte a testvérét Káin! Hát erre semmilyen körülmények között nem lehet azt mondani, hogy „De jó, hogy vagy!” Pont az ellenkezője!
És nemcsak Káin, de minden ember hoz valamit a Földre, ami nem jó. Ez borzalmas szerepe az embernek! Ez a szeretettel ellentétes, és ugyanakkor ez hozza felszínre a szeretet egy másik oldalát, a rossz leküzdésére irányuló oldalát. Ez egy óriási területe megint a szeretetnek, a Teremtő oldal mellett, ez a „küzdeni a rosszal”, a harcot fölvevő szeretet.
A Szentírás döbbenetes erejű képpel szemlélteti, hogy amikor az ember kiűzi magát a Paradicsomból, akkor ott van az az ígéret is, hogy majd egy asszonynak az ivadéka jön, és legyőzi a rosszat. Az asszony ivadékáról már tudunk, hogy ő az Úr Jézus. Az Ószövetség egész fonalán, mindenütt fölcsillan az Istennek ez az ígérete, és ezek a beteljesítések.
Ábrahám családjából származik, és Júda törzséből, Dávid családjából, Betlehemben születik, és mikor megérkezik, akkor ember lesz. Emberként jön az ígéret! Asszony ivadékaként! Teljesen tiszta, eleven emberként lép közénk. Ahogy ember hozta a bűnt a világra, úgy ember győzi le.
Most mit csinál? Az első az életében, hogy menekül Heródes elől. Heródes szinte megszemélyesítője a rossznak. (Bár nincs ember, aki teljesen csak rossz volna. Heródes is nagyszerű építkezéseket hajtott végre.)
Mindenesetre nézzük, hogyan mutatkozik meg ez az asszonyi ivadék. Megszületik, Názáretben fölnevelkedik, fölnő… kis mozzanatok először az életéből: 12 éves korában Neki abban köll lenni, ami az Úré. Persze, hogy abban! Az Úré a szeretet!
Aztán rejtett módon nevelkedik tovább, engedelmeskedik a szüleinek, és amikor föllép, az első gesztusa a megkeresztelkedés. A bűnösök közé lép, és magára vállalja ezt az óriási tehertételt: elveszi a világ bűneit, magára veszi azokat. Erre csak az Isten képes! Aki teremtette az embert, és látta, hogy az ember hozta be a rosszat, hát magára veszi a rossznak a terhét, a világ bűneit.
A Jóisten lépései csodálatosak, tökéletesek, nagyok, mélységesek! Magára veszi? Igen! De úgy, hogy működik, körüljár jót cselekedve, megbocsát Magdolnának is, a megkövezésre elébe hurcolt asszonynak is megbocsát, és apostolainak, amikor vétkeznek, nem tesz szemrehányást. Még Péternek is megbocsát. Hányszor kérdezi, hogy „Szeretsz-e engem?”, hogy tegye jóvá a tagadását. És föláldozza az életét értünk, így győzi le a rosszat: a keresztáldozat titkán keresztül. Mert csak a halálon keresztül lehet a föltámadást valamiképpen tudomásunkra hozni. A föltámadás lesz a rossz legyőzése. Az Úr Jézus Krisztus halálával és föltámadásával győzi le a rosszat. A szentmisében mindig ott van az úrfelmutatás után: „Krisztus halálának és föltámadásának emlékét ünnepelve…”

1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

a bajt meg előzni kel?

El megyek dolgomat intézni el mondom mi a bajom mi történt egyszer lábammal,

mondja oké adok magának egy olyas valamit amit elmulasztja de mondott valamit,

nekem az ember hogy picit igen csak meg voltam rémülve amit mondott nekem,

ami el mulasztja magának lehet egy olyan mellék hatása maga felé hogy rángatni,

fogja magát egy görcs de mondja nem kel ettől meg ijedni ez esély magának ez ,

elmulasztja és 80% esélyt mondott nekem hogy be törtini ha amit adok,

Be veszi csak 20százalékot adot nem be törtné rángató görcs ha be veszem írt ettől,

 

gondolják el amikor közlik hírt ha ez elmulasztja magának dolgokat amit adok de ,

 

van 80százalék esély ez történni magával de nem kel meg ijedni közlik be küldeni ,

 

egy-helyre ki vizsgálják ezt magának ,de én máshogy láttam dolgot mert meg ijedve,

nagyon is gondolják el eddig közel ilyen betegségbe nem voltam 3éve sikerült meg ,

 

ere dolgot most írnak olyan mellék hatás be vehetem lábamra ez tört-ni lehet 80százalék,

mondott ere én akkor ijedve nagyon úgy gondoltam rendbe ez meg adták de én nem ,

veszem-be úgy voltam vele magamba inkább nem élek lehetőséggel úgy voltam,

vele magam gondolta szerint elég akkor volt benne abba betegségbe leni keresni,

valamit most sikerült meg gyógyítani .így úgy vele meg van amit írtak de nem élek,

vele hogy meg történjen az baj elég egyszer úgy voltam vele inkább meg előzőm,

bajt úgy vagyok vele ha zsibbadna lábam akkor más módszer találok ki elmulasztja,

de nem veszem-be amit írtak nem adok esélyt ere mondták nem valós sínű ez baj,

amit mondott 80százalékot meg történhet de nem adok ara se esélyt úgy vagyok inkább,

kezelem máshogy de Bajt kerülöm és nem adok esélyt rá úgy voltam vele magamba és,

hagyom azt amit írtak dobozba helyén semmi pénzér nem kel baj úgy vagyok vele jobb,

megelőzni bajt úgy gondolom nem adni esélyt-rá én ezzel véleménnyel vagyok .

 

segítenek fogyatékkal élő fiatalakon így támogassa adója 1% alapítványt .

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

 

 

 

 

 

egy újabb fejlődés

Igen csak folyik javából influenza időszakok olyan időjárás van felettünk sok ember ,

otthon van ápolják őt folytatni szeretné dolgait ha meg gyógyulnak a betegségből,

az alapítványba múlt hétfő óta be jött az betegség az ifjoncok felnőttek el kapták,

,

ezt betegséget múlt hét hét közepén végén el volt maradva foglalkozás ifjoncok ,meg ,

pedagógus Judit egyik család tagja betegséget amiatt ő otthon maradt ápolta ifjoncok,

közül sokan betegek és azóta is betegek és otthon vannak de héten sikerült úgy ,

meg oldani foglalkozást kicsit csökkentet létszámmal legyen meg tartva foglalkozás,

nagyon szeretnék hogy meg legyen tartva foglalkozás héten ilyen kis létszámmal Erzsike,

aki otthon ápolta eddig az anyukáját most sikerült embert keresni aki segít neki addig ,

az anyukáját ápolni amíg ő foglalkozáson lesz hogy meg beszélték héten ilyen csökkent,

létszámmal ki legyen pedagógus héten ezt be osztották úgy voltak hogy egész héten,

csak 4fős volt foglalkoztatok ifjoncok létszáma meg beszélték most pénteki foglalkozást,

csak pedagógus Mancika néni legyen ilyen kevés létszámmal elég egy pedagógus úgy ,

voltunk vele az egyik pedagógus így legyen meg oldva csökkentet módon így legyen,

rendszer el dőlt hét közepén jövő hét szombaton össze jövetelt akarnak szervezni az,

alapítványba hogy meg beszéljék dolgokat erről héten hírt kapni pedagógus Judit értesítse,

az alapítvány tagokat jövő szombat meg beszélés bent az alapítványba én is egy tárgyalás,

közbe beszéltem elnök asszonnyal ő mondta nekem . Bagó Zoli folytatta szövést Lenke,

fonalat gombolyította és később folytatta szövést Dávid kirakózót majd színezet Erzsike,

kötését folytatta nagyon szép fejlődésbe van az alapítvány egyik ifjonca Dávid aki ,

,

igen csak vizahúzódót volt most már nagyon ügyes konyhában segít mai foglalkozáson,

konyhában Mancika néninek dívád segített tészta kifőzésben tőle úgy mondva ez nagyon ,

szép fejlődés tésztát segít kifőzni ma grízes tésztát készítetek ami nagyon finomra sikerült,

el is fogyott összes .Erzsike el mosogatót és össze takarítottuk termet és társasoztunk ,

délbe mentünk haza mai pénteki foglalkozást pedagógus Mancika néni tartotta az ifjoncoknak,

Hozzávalók kb. 3-4 személyre:

  • 30 dkg metélt tészta
  • 1,5 dl búzadara
  • 2 evőkanál olaj

A darát felhevített olajban közepes hőfokon folytonos kevergetéssel enyhe pirosodásig pirítom. Félrehúzom, kb. 2 dl vízzel, csipet sóval elkeverem, lefedve hagyom, hogy a daraszemek duzzadjanak. (Vigyázat, mert a víztől nagy gőz csapódik fel!)

Közben bő, sós vízben kifőzöm a tésztát, lecsöpögtetem, a darába forgatom, ha szükséges, még egy picit sózom.

Fahéjjal ízesített porcukorral meghintve, vagy lekvárral tálalom.

Édei évbe is támogosa alapítványunkat

sérült fiatalokkal foglalkoznak és meg kapják szeretet meg Boldoggá tenni akarjuk

életüket .adója 1%kát adományozza nekünk idei évbe is .

 

azért támogosa alapítványunkat.

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

 

Edina  lehajtott  fejel
Edina lehajtott fejel

egy betegség

Penetratio bulbi” diagnózissal került felvételre a klinikára, ami közönségesen és durván annyit tesz, hogy kilyukadt a szeme.
Az ő esetében ugyan az elkövető és az áldozat is önmaga volt, köveket kalapált egy sóderdombon. Nem volt ebben semmi különös, máskor is előfordult már, hogy kincseket keresett a hátsó kertben, igen ám, de most nem múlt el nyomtalanul a kaland, egyszer csak azt vették észre az otthoniak, hogy a Feri gyereknek piros a szeme, s hiába kamillázzák, csak nem megy le róla. Elhozták a klinikára, hogy ugyan, adjanak rá valami jó kis kenőcsöt.
Csak alapos vizsgálatok és hosszú órák után lehetett összerakni az események valószínű menetét:
Ahogy Feri kíváncsian és nagy lelkesedéssel kalapálta a kavicsokat, a kalapács feje valami fémet, nála erősebbet talált, és egy gonosz kis szilánk lepattant róla. Gyors és apró nyílként fúródott a gyerek szemébe, úgy, hogy csendben össze is záródtak a fémszilánk mögött a sebajkak, ezért nem volt komolyabb panasza…
A vizsgálatok során, a különleges nagyító alatt tisztán látszott a kis fémszilánk, ahogy ott csillogott a narancsvörös színben játszó ideghártyán, hirdetve, hogy onnan bizony a ma e világon létező legbonyolultabb szemműtéttel, a szemgolyó belsejébe hatolva lehet csak eltávolítani.
A Feri gyerek pedig mérgelődött, hogy itt kell maradnia ebben az unalmas, fehér kórházban, pedig nincs is semmi baja…
S aztán, mikor a tökéletes, sima lefolyású műtét után gyorsan épült föl, sem értette, minek ez a nagy sürgés-forgás körülötte, miért kell hosszú napokat ott töltenie, reggel-este vizsgálatra mennie, nyugton ülni, és hallgatni az öregek vízcsap csepegéséhez hasonlító, fárasztó beszélgetését, végeérhetetlen emlékezéseiket, betegségeik történetét…
Ha nagyon elunta a dolgot, nyolcéves valójának telje nagyságában kiállt a folyosó közepére, és ordítva káromkodott néhány másodpercig. Kemény szavak jöttek ki a kislegény száján, olyanok, amire nemigen volt mit mondani, csitítani.
Az anyja kijött utána ilyenkor a folyosóra, és dohánytól gyötört, mély férfihangon rákiabált, hogy ugyan már, ne kiabálj, de inkább csak a betegek megnyugtatására, mintsem meggyőződésből.
Ferike nem volt tehát amolyan féltve nevelt, kicsi öltönyben nyakkendővel házi koncertet adó szelíd kisfiú, de mégis, ahogy teltek a napok, ahogy fekete szeme sarkából éles pillantásokkal követte a professzor minden mozdulatát, minden szavát a nagyviziteken, valamit megérezhetett annak nagyságából, ami körülötte zajlott.
Ha eleinte nem is értette, nem is hitte, lassanként ráébredt, hogy itt vele valami nagy dolog történt: itt most őt megmentették…
És amikor már gyógyultan, útra készen álltak meg a műtétet végző adjunktus előtt elbúcsúzni, s az anyja, egy gyűrött nejlonszatyrot szorongatva, egyik lábáról a másikra állva megköszönte a segítséget, s meglökte a fia tarkóját, hogy köszönjön ő is, és már indultak volna, a gyerek hirtelen elpattant az anyja mellől, és odalépett az orvosa elé.
A szemébe nézett, magasra, mert termetre apró legényke volt, aztán egyenesen kinyújtotta a kezét, megrázta az orvosét, mint férfi a férfiét, s hangosan ennyit mondott:
– Kösz!
Aztán elrohant, végig a folyosón, az anyja után.
Az orvos mozdulatlanul nézett utána néhány másodpercig, majd megköszörülte a torkát, és még mindig rekedten egy kicsit, megszólalt:
– Hát, bizony… sok hálás betegem volt az évek során, végighallgattam jó néhány őszinte és egypár, csak udvariasságból elmondott köszönetet, olvastam cirkalmas verset, kaptam szeretettel hímzett terítőket és félig vak bácsi festette képet, de ezt… ezt a kézfogást nem fogom elfelejteni soha… nem, amíg élek…
üzletember elküldte fiát Izraelbe egy évre, hogy kicsit magáévá tegye a kultúrát. Amikor a fia hazatért azt mondta:
– Apa, nagyon jól éreztem magam Izraelben. Ja, egyébként meg keresztény lettem.
– Ó, ne! – mondta az apa. – Mit tettem?
Eztán elment a legjobb barátjához és elmesélte problémáját.
– Ike, – mondta – elküldtem a fiamat Izraelbe, erre ő meg keresztény lett. Mit tegyek?
– Érdekes, amit mondasz – felelt Ike, – én is elküldtem a fiamat Izraelbe és ő is keresztényként jött haza. Talán kérdezzük meg a rabbit.
Elmondták hát a problémájukat a rabbinak.
– Érdekes, amit mondtok: én is elküldtem a fiamat Izraelbe, és ő is keresztény lett. Vajon mi történik a fiainkkal.
Édei évbe is támogosa alapítványunkat

sérült fiatalokkal foglalkoznak és meg kapják szeretet meg Boldoggá tenni akarjuk

életüket .adója 1%kát adományozza nekünk idei évbe is .

azért támogosa alapítványunkat.
Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

héten végig csőkenetet létszámmal lesznek foglalkozáson

Hogy héten igen csökkent létszámmal volt mai foglalkozáson így hogy csökkent ,

létszámmal voltunk ép az volt gondolatomba nagyon kevesen voltak hét elején 4fő,

nél kevesebb létszámmal nem igazán tartunk foglalkozást ezért fordult meg fejembe,

hétfőn láttam mennyien voltak meg beszélést tartottam a pedagógus Judittal mi legyen,

mert nagyon kevesen voltak törtem fejem .mondta pedagógus Judit ő is hallotta kevés,

létszámmal voltak a pedagógus Juditnak ahogy eljutott hír mi-nyárt érdeklődőt dolgok,

után hogy ilyen kevesen voltak hétfői foglalkozáson mi legyen tovább azt meg beszélték,

helyzet hogy héten csökkentet vannak még mindig sok ifjonc beteg utána járt pedagógus,

Judit mert Lacika ,,Zoli Edina dolgai akadtak azért nem volt foglalkozáson meg ,

felmerült egy dolog meg beszeltük csökkentet dologról mondja pedagógus Judit lesz,

foglalkozás ilyen csökkentet mondattal 4főnél is nagyon szeretnének kimozdulni leneke,

,

Erzsike nagyon szeretne eljönni foglalkozásra mondta pedagógus Judit Dávid részt,

fog venni foglalkozáson szerdán de bagó Zoli itt fog lenni foglalkozáson így abba ,

maradtunk most szerdán foglalkozáson örültünk van foglalkozás szerdán hogy nagyon,

kevesen voltak foglalkozáson abba maradtunk szerdai foglalkozást csak pedagógus Judit,

fogja tartani az ifjoncoknak kevesen leszünk héten pénteken csak Mancika néni fogja,

elvileg tartani foglalkozást ifjoncoknak,szerdai foglalkozáson Bagó Zoli ,Lenke ,

színes szőnyeget szőttek nagyon szépen haltak vele. Dávid kirakózott ,gombolyította,

fonalat ,Erzsike folytatta díszpárna kötését folytatta szövését mesét olvastunk ,

nagyon ismerős emberről aki igazságos volt életbe ez Mátyás királyról volt mese,

,

olvasás .ma pedagógus Juditnak konyhába Erzsike segített aprította zöldséget ő is,

tálalta zöldség levest amikor készen volt nagyon finomra sikerült el is fogyott összes>,

Erzsike el is mosogatott . Kitakarítottuk helységeket mindenűt össze sepregetünk és,

fel mostunk délbe mentünk haza.

3 közepes db sárgarépa

Egy nagyobb lábasban a finomra vágott vöröshagymát, a közel egyforma méretűre aprított sárga-és fehérrépával, zellerrel az olajon megdinszteljük.

  1. Felengedjük kb. 2 l vízzel, hozzáadjuk a csokorba kötött petrezselymet, a babérlevet és a borsszemeket. Sóval ízesítjük.
  2. Közepesnél kicsivel gyengébb tűzön főzzük.
  3. Amikor a gyökérzöldségek már majdnem megpuhultak, hozzáadjuk a külső leveleitől megszabadított, félbevágott kelbimbókat és  a megpucolt, felkockázott karalábét.
  4. Tovább főzzük, míg az összes zöldség megpuhul. Szükség esetén utóízesítjük.
  5. Legvégül a maradék, fél csokor, egészen finomra vágott petrezselymet is beleszórjuk a levesbe.
  6. Tűzforrón tálaljuk.

Egyszer egy üdőben élt egy szegény varga. Hát nem sok haszna volt, mert szegény volt a nép, nem sokat dolgoztattak vele. Kiment a patak partjára halászgatni, hogy ő es tudjon élni. Hát mikor figyelembe veszi, látja, hogy vergődik valami. Hát egy róka esszeverekedett a csukával. Úgy esszeverekedtek, hogy az egyik a másiktól nem tudott megszabadulni. Odament a szegény varga, és megfogta mind a kettőt, felvette a vállára. A szájik essze volt akadva, a fogik annyira belément egyik a másiknak a húsába, hogy hát nem tudtak elszakadni. Felvette a vállára s gondolta magában – elmegyek Mátyás királyhoz, megmutatom, hogy én mit fogtam, hátha megjutalmaz érte.

El es ment. Elérte a palotát. Mikor az ajtóhoz ért, hát nemigen akarták béengedni, mert itt őrség van, de addig rimánkodott, addig könyörgött, hogy hát ő mi járatban van s szegény ember, hogy ő es akarna valami jutalmat kapni. Azt mondja az első ajtónál álló őr:

– Hát igen, béengedlek, hogyha fele jutalmat nekem adod.

Nahát, oda kellett ígérje, mert ha nem, hát nem kap semmit. Odaígérte a felit neki. Amikor elérte a másik ajtót, ott es az őrség szembeszállott vele, hogy – nem lehet ám a királyhoz akárhogyan bémenni. De neki a csukát bé kellene, hogy vigye, s a rókát.

– Hát igen – azt mondja -, ha a felit nekem adod a jutalomnak, akkor bémehetsz. – Hát annak es neki kellett, hogy ígérje a felit.

Na akkor bévitte és megmutatta a királynak, Mátyás királynak.

– Felséges királyom – azt mondja -, csukafogta róka, rókafogta csuka, a szegény varga fogta mind a kettőt.

Hát a király azt mondja:

– Hát mivel jutalmazzalak meg ezért?

Azt mondja a szegény varga, hogy ő kér száz jó suhogós mogyoróbotot.

– Hát mért követeled ezt, mikor te nem vagy bűnös, semmi rosszat nem tettél. Te elhoztad ezt nekem, hogy én ezért jutalmat adok neked.

Hát elpanaszolta, hogy az őrök elkérték tőle, őneki semmi jutalma sincs, akármennyit adna, de nincs neki semmi, mert el kell osztogassa.

Azt mondja a király:

– Nem baj, ők megkapják azt a jutalmat, amit kértél, és te megkapod azt, amit én adok neked.

Akkor adott neki egy tál aranyat. És azokat a mogyoróbotokat, az első ajtónál megkaptak ötvenet és a másodiknál es ötvenet. Kivitték őket, reahúzták a deresre, úgy reavertek, mint a Cseke a tehenyire.

A szegény varga elment haza, s boldog lett a tál aranyval, és még ma es élnek, ha meg nem haltak.

ön is az őröm hírt vigye el embereknek hogy létezik olyan alapítvány aki

segítenek fogyatékkal élő fiatalakon így támogassa adója 1% alapítványt .

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

csökkentet létszám

Múlt héten sokan betegeskedtek ,az alapítványba így úgy határozták el az alapítvány,

tagok múlt hét szerda ,péntek maradjon foglalkozás Lacika ,Edina ,Zoli többi,

ifjoncok betegeskedtek meg pedagógus Judit családtagja le beteget azért mart,

el múlt heti foglalkozás úgy volt lett volna hétvégi össze jövetel ,de hogy le,

betegeskedtek sokan el maradt egy valaki múlt héten ifjoncok közül el voltak,

utazva ,de meg tartunk volna össze jövetelt volna ,foglalkozás lett ha nem betegeskedtek,

volna úgy gondoltuk héten teljes lesz csapat hétfői foglalkozásra úgy rugaszkodtunk ,

neki el jött bizonyos hétfői nap meg gyógyultak az ifjoncok de vártunk rá Lacika,
,,
,
valami közbe jött össze tudott részt venni foglalkozáson Bagó Zolinak közbe,

valami így nem tudott részt foglalkozáson hétfőn megint nagyon kevés létszám,

hétfői foglalkozáson .meg nem tudtunk semmit hogy ki hogyan van hétfői foglalkozásra,

meg torpanva ki fog részt venni hétfői foglalkozáson nem jött hír nagyon ki hogyan,

van betegességből hétfői foglalkozáson mindig beteg volt Lacika meg többi ifjonc is.,
,
Betegeskedtek ,Fecónak héten máshol dolga így nem igazán lesz foglalkozáson tomi,
,
is csak héten csak benéz foglalkozásra ő is beteg van pár ifjonc akik beteg .tegnap,

csak 2fő volt foglalkozáson utána érdeklődőt pedagógus mi újság akkor mondták neki,

mindig sokan beteg ,hírek szerint szerdai foglalkozáson 4fő lesz annyian jobban vannak,
,
és ők nagyon szeretnének foglalkozásra jönni Erzsike kért segítséget le jöjjön hozzánk ,

részt vegyen foglalkozáson folytattuk szövést Erzsike Lenke ők ketten csak hétfői,

foglalkozáson sokan beteg még azért ennyien foglalkozáson ,Lenke gombolyította,

fonalat anyagot vágott a szőnyeghez konyhában Mancika néninek Erzsike segített,

el készíteni tört krumplit ami nagyon finomra sikerült el is fogyott összes. Ebéd,

után elmosogatunk fől takarítunk nagyon kevés létszám úgy döntöttek szerdai,

foglalkozásra ara 4főre elég egy pedagógus így csak szerdai foglalkozást pedagógus,

Judit tartani az ifjoncoknak .hétfői foglalkozást pedagógus Marika néni ,Mancika néni,

tartotta foglalkozást ifjoncoknak délbe mentünk haza .

HOZZÁVALÓK

Hozzávalók:
1 kg krumpli
1 nagy fej vöröshagyma
1 mokkáskanál őrölt fehérbors
1-2 teáskanál ételízesítő

3-4 evőkanál olaj
Elkészítés: A krumplit pucoljuk meg, vágjuk fel kisebb kockákra, és enyhén sós vízben főzzük puhára, majd szűrjük le.
A hagymát szintén pucoljuk meg, vágjuk fel apróra. Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és kevergetve addig pároljuk, míg kezd szép színt kapni.
Ekkor öntsük hozzá a puhára főt, előzőleg leszűrt krumplit, majd ízlés szerint szórjuk meg fehérborssal, ételízesítővel és sóval. Keverjük, süssük pár percig, közben törjük kicsit össze. Ha túl száraznak találnánk, akkor még egy kevés olajat keverjünk
1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

kicsinyek nagyok

Ketten játszottak az udvarban, egészen hátul, a kert első fái között. Egy kislány és egy kisfiú, egyik sem volt idősebb nyolcesztendősnél.

A fiú egy fadarabbal négyszöget rajzolt az agyontaposott földre, három, négy méter lehetett minden oldala. A kislány figyelmesen nézte a fadarab útját. A karjában kis játék baba lapult. – Azt szeretném, ha először az ágyat rajzolnád meg, rettenetesen álmos a kicsi, alig tudja nyitva tartani a szemét.

A fiú felegyenesedett, összehúzott szemekkel vizsgálta a vonalakat, aztán belépett a négyszög közepébe.

– Csak beszélsz összevissza!…

Az egyik vonal mellé három vonallal berajzolta az ágyat.

– Most az asztalt… – mondta a kislány.

– Azért is a kályhát rajzolom be először, s legközelebb a bútorokat, és csak azután a falakat…

Továbblépett, és egymás után rajzolta a köröket, kockákat – szekrényt, kályhát és a többi bútorokat. Aztán eldobta a fadarabot.

– Menj, és kösd meg a kutyát!

A kis kuvasz körülöttük lebzselt. Amikor a kislány közelebb lépett hozzá, félrefordított fejjel tekintett fel.

– Gyere, Bodri… most mást játszunk, addig te szép nyugodtan itt maradsz. – Az egyik fához vezette, és gyors ujjakkal hozzákötötte.

– Jaj, istenem, milyen késő este van már, és az én emberem még mindig nincs idehaza, a kicsit sem fektettem még le, istenem, de szerencsétlen vagyok!…

– Kész? – kérdezte a fiú.

– Megyek már, megyek…

A babáját ringatva a melléhez szorította, és belépett a szobába. Egy pillanatra megállt, és visszanézett a másik gyerekre. Az zsebre dugott kezekkel nézte.

– Gyerünk, gyerünk, gyerünk…

Az ágyhoz lépett, és óvatosan lefektette a babát.

Melléje térdelt, falevelekkel betakargatta, aztán nagyot sóhajtva melléje dőlt.

– Jaj, a derekam, sohasem lesz vége ennek. Aludj, csillagom, én is alszom azonnal, apuka is hazajön mindjárt, és hoz valamit az ő csillagának…

Cirógatta a gyermek arcát, aztán a haját. A baba szemei kékek voltak, bután bámultak az égre. A szájáról lekopott a festék, csak itt-ott ült egy piros foltocska. A fiú megfordult, és úgy, ahogy volt, zsebre dugott kezekkel, a kerítéshez ment. Hátát nekivetette a deszkának. A kutya magasra vetette a farkát, fejét egészen oldalt fordította, és a fiút nézte.

– Öreg Bodri – szólt rá a gyerek. – Mindjárt elengedünk, de te elcsavarogsz, ha nem veled játszunk… Rántsd meg a kötelet!

A kutya felcsaholt, és jobbra-balra ugrálva rángatni kezdte a kötelet.

– Én édes Istenem! Istenem, mikor szabadítasz már meg… – hallatszott a kislány motyogása a játék szobából. A fiú odatekintett. Kezét kivette a zsebéből, és kiegyenesedett. Kigombolta végig az ingét, két tenyerével beletúrt a hajába, fejét hátravetette, és szemét az égnek emelve felkiáltott.

– Huuu… keserves Isten… – és tántorgó lábakkal, erre-arra dülöngélve megindult a szoba felé. Belekezdett valami énekbe, aztán abbahagyta, felordított.

– A keserves világ… fuj, betyár Krisztus!…

– Édes istenem, Szűz Máriám… – mondogatta a kislány, és összetette a tenyerét, mintha imádkozna. Aztán felemelkedett, és a baba fölé hajolt.

– Aludj, egyetlenem… nincs semmi baj!

– Hejjj… – Kint a fiú kiköpött a földre. Bizonytalan, részeg mozdulattal beletörölt az arcába, mintha szét akarná morzsolni az orrát.

– Nyisd ki!… – kiáltotta a szoba felé.

A kislány felemelkedett, arcát a kezébe temette, vállai rázkódtak, úgy tett, mintha sírna. Tétován, ijedten lépett erre-arra, mint aki nem tudja, mit tegyen. Közben szétnyitott ujjai közül figyelte a fiút.

– Nyisd ki!… Bezárta, a jó istenit… Nyisd ki az ajtót, te!…

A lányka a négyszög oldalához szaladt, és a lábával eltörölte egy darabon a felrajzolt vonalat.

– Jaj, dehogy zártam… Dehogy zártam…!

– Ott dögölj meg, ahol vagy… – tántorogva közeledett a nyíláshoz, de mielőtt belépett volna, megingott, és ott haladt keresztül, ahová a szekrényt rajzolta.

A kislány elvette a kezét az arcáról, és kacagni kezdett.

– Megint a szekrényen jössz be…

A másik visszatámolyogva, újra nekiindult az ajtónak… – Bestia, minek zárod be, mondtam, hogy nyitva álljon. Hányszor mondtam már…

– Jaj, teremtőm – mondta a kislány, és maga elé tartott kezekkel hátrált az ágyhoz.

– Feküdj le, ne kiabálj, mindenki felébred…

– Majd lefektetlek én, lefektetlek én, megállj…

– Ne kiabálj, az isten szerelmére… Gyere, levetkőztetlek…

– Mars!…

– Segítek, csak ne kiabálj… felébred a kicsi… gyere szépen.

Egészen a fiú mellé lépett… Egymásra néztek. A leánynak barna szeme volt, a fiúé kék, mint az ég, vagy akár a játék babáé az ágyon. Egymást nézték pár pillanatig, aztán a fiú megszólalt, halkan, hogy alig lehetett hallani.

– Most akard levenni a kabátomat…

Kabát nem volt rajta, az ingéért nyúlt a kislány.

– Gyere, feküdj le…

– Feküdjek le, mi?…

– Jaj, istenem, miért teszel tönkre – aztán vékony gyermekhangja sírásba gördült. – Keserves, nyomorult élet!

Megfordult, és a gyermek mellé vetette magát. Arcát a karjába temette, és zokogott. Ha valaki messziről hallja, azt hitte volna, felnőttnek a sírását hallja.

– Bőg! Aztán holnap végigjajgatod az utcát, hogy megvertelek…

A kislány mondani kezdte, mintha sohasem akarná abbahagyni.

– Hagyj engem, hagyj engem…

– Fogd be a szád…

– Hagyj engem, hagyj engem…

A fiú odatámolygott hozzá.

– Elhallgatsz végre?…

Megmarkolta a lány ruháját, és rángatta, míg le nem húzta az ágyról. A kislány felkapta a fejét.

– A hajamat kell fogni – suttogta.

– Amióta levágták, nincs mit fogni rajta – suttogta a fiú is, de elengedte a ruhát, és igyekezett belemarkolni a másik hajába, ami rövidre volt vágva, szinte olyan rövidre, mint a fiúé, mert már nyár volt.

– Bánt az urad, mi? Részeg az urad?

Húzni kezdte végig a földön. A kislány feltérdelt, és összeszorított öklökkel védekezett.

– Eressz! – kiáltotta.

A fiú szemben állt a nappal. Arca pirosra gyulladt.

A bőre finom volt és érintetlen, de a szemei kegyetlenül összehúzódtak, és idegenül ültek a homloka alatt, mintha odalopták volna.

– Fáj! – kiáltozott a kislány, megfeszítette a testét, és kiszakította magát a szorításból.

A fiú mozdulatlanul nézte, karjait lelógatta az oldala mellett, és szemei egészen megszűkültek. Aztán elindult a lány után.

– Bestia…

A kislány kinyújtott karokkal védekezett. Lábuk alatt felgyűrődött a föld, széttúrták a megrajzolt vonalakat.

– A gyermek!

A kislány megtántorodott. Egyensúlyukat vesztve végigvágódtak a földön.

A fiú mély, hosszú lélegzetet vett, aztán körültekintve, halkan rászólt a leányra.

– Én most elalszom, és te akarj levetkőztetni…

A hasára fordult. Karját a feje alá tette, és dörmögve, érthetetlenül motyogva lehunyta a szemét.

A kislány megigazgatta a haját, ujjaival elrendezgette az összeborzolódott kis tincseket, aztán négykézlábra ereszkedett, és óvatosan a fiúhoz mászott. Végigtapogatta az ingét, nadrágját, kifordította a zsebeit, kődarabok, kulcs, kis spárga, színes üveg hullottak a földre.

– Nincs semmi – mondta halkan –, nincs neki pénze – és kezébe temette az arcát.

Édei évbe is támogosa alapítványunkat

sérült fiatalokkal foglalkoznak és meg kapják szeretet meg Boldoggá tenni akarjuk

életüket .adója 1%kát adományozza nekünk idei évbe is .

azért támogosa alapítványunkat.
Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

a szerelem napja

Ki emlékszik ma milyen ünnep van mit tartanak országba emberek akik nagyon szerelmesek,

egy másba azok mások tartják nagy világba ezt Bálint ,Valentin napot ők szerelmesek,

oltalmazója .hány ember úgy mai világba meg lát valakit úgy érzi ő az igazi fülig ,

szerelmes lett abba illetőbe mondjuk mindent meg teszik hogy kedvébe járjon illető,

másik felé ő úgy gondolta az nő aki mellette le tudja élni életét ő szerelmes lett,

belé az illetőbe nagyon úgy diktálja lelki ismerte akit meg látott párszor éledbe ,

ő szerelmes lett belé nagyon abba illetőbe akik sokáig élnek együtt már nagyon ,

szeretik egy mást azóta tart az szerelem ami régóta elkezdődőt náluk ilyenkor ,

ezen napon akik szerelmesek másikba ilyenkor Valentin Balint napján meg,

mutatják egy másnak igen szeretik egy mást azóta ki tartó köztük szerelem azóta,

meg ismerte őt ők nagyon szerelmesek és ők ilyenkor úgy gondolja meg lepi valamivel,

ezen szerelem napján mai világ ezen napon nagyon rá irányul meg lepi bonbonnal ,
,
azt illetőt nagyon szerelmesek egy másba mi napokba láttam érdekes dolgot akik,

szerelmes másik egy szív benne bobon kívülre rá írva love ez szerelmes írás ez ugye,

milyen szép meg lepetés annak illetőnek akibe nagyon szerelmes másik ember érez,

valamit iránta az igazi szerelem szeretet egymás közt embereknél ,mondjuk valaki ép,

nem érez szemit másik ember iránt ki alkut az szerelem lángja másik ember iránt szünetelteti,

vagy végleg elhagyta őt akibe szerelmes volt mai világba olyan elő fordul gyorsan meg,

lett valakit nagy világba egyre jobban terjed szerelem meg látok valakit első látásra,

épen kérte segítségemet egyre jobban kezd fel lángolni az bizonyos szerelem első ,

látásra amiből nem sok jó jön ki legtöbbször életbe plátói szeremnek mondják aki,

egyszer ki alakult a szerelem egymásközt nem szabad más utakra evezni más feleségét,
,
férjét ne kívánd az meg írva amit meg kötnek ember szént ne válása .nagyon ezen,

napon Valatin napján törekszenek emberek ara szerelmes meg lepi másikat valamivel.,

Ki emlékszik ara fogorvos jártam ott valaki nagyon meg akart volna érzet valamit,
volna irántam ki mutatta felém én nem, szemit ez nem szerelem egymásközt ott,

hagytam nem érdekelt az nem szeret egymásközt plátói lett volna az nem érdekel komolyabb,

lehet embernek mai nap egybe epilepsziás beteg napja egybe de az baj ezzel nappal nem.

nyilvánítja ki a világ mert szerelmesek napjának tartják mindenkit ezen napon.

Szerelem az, amikor csillogó szemedbe nézek,
Olyankor minden gondolatom a messzeségbe téved –
Szerelem az, amikor szavaid zeneként csilingelnek
fülembe,
Hogy ki ne engedje semmi soha az életbe.
Szerelem az, amikor megfogom bársonyos puha
kezed,
Mely erőt ad mindig, mikor nem bírom a terhet.
Szerelem az, amikor puha ajkad az ajkamhoz ér,
Mely pecsétként zárja be a boldogság emlékét.

Szerelem az, amikor csillogó szemembe nézel,
Olyankor érzem, a kínzó vágy, ami emészt fel.
Szerelem az, amikor mámoros szavakat suttogok
a füledbe,

ön is az őröm hírt vigye el embereknek hogy létezik olyan alapítvány aki

segítenek fogyatékkal élő fiatalakon így támogassa adója 1% alapítványt .
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

békét tervezni

ha teheti és segíteni szeretne egy fogyatékkal élő fiatalokon hogy boldog életük legyen

adója 1% kával támogassa

támogassa alapítványunkat!
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

 

Miképp kell szolgálja a békét egy „egyház”, amelyik maga is tele van neurózisokkal? Itt van a bűnkomplexum: hogyan békülök ki bűneimmel végtelenül megbántott Istennel? Itt van az alacsonyabbrendűségi komplexum: te bűnös, tévelygő ember, az igazságot csak engedelmességed és alázatod révén találhatod meg, a tévedhetetlen, isteni Tanítóhivatal, vagy a bibliai betűszerinti hűség tévedhetetlensége segítségével. Vagy az apakomplexum: mit mond a pápa? Vagy az anyakomplexum: milyen alázatos a Madonna? Az ödipuszkomplexum: hányszor vétkeztél gondolatban, szóban és cselekedetben, magadban vagy mással…?
Ezek a neurotikus jelenségek önmaguk körül köröznek. Nemcsak gyógyíthatatlanok, hanem komolyan véve azokat, már magát a betegséget jelentik Eredetük azonban messze mélyebben fekszik, közvetlenül az első lépcsővel állnak összefüggésben: azzal, hogy elveszett a költői nyelv a vallás térségéből.
Most 100 éve annak, hogy az ateista Sigmund Freud felismerte, hogy az olyan emberek, akik nem tanulják meg, hogy hallgassanak álmaik költészetére, nem képesek eljutni tudatalattijuk legnagyobb részéhez, és különféle elfojtásaik következtében szükségképp megbetegszenek. A psziché képeit kellő érzékenységgel tekintetbe venni, nem cenzúrázni, hanem elfogadni – e két dolog, mint alapmagatartás, volna képes gyógyítani az embereket.
Béke, így nevezik azt, ami elkezdődne az egyes ember lelkében. De hogyan jusson el békére önmagával akár egyetlen ember is, vagy legyen megelégedett, ha lelkének jelentős részei módszeresen el vannak idegenítve. Lukács elbeszélése szerint (Jézus a Magdalai Máriából hét gonosz lelket űzött ki. Mi zajlik egy emberben, akinek énje gyenge a kívülről érkező ellentmondások saját felelőssége talaján történő feldolgozásához, akinek személyisége egymásnak ellentmondó szabályzó mechanizmusok kötegére esik szét? Miképp hatott Jézus asszony lelkére, amivel lehetővé tette, hogy oldalán visszanyerje saját életét? És miféle „lelkigondozást” kellene kitanulni, hogy akár csak valamit is meg lehetne tenni abból, ami megfelelne a mintakép Jézusnak? Ezek volnának a kérdések, amelyeket az „egyháznak” fel kellene tennie.
Jól jegyezzük meg: Jézus számára a betegek gyógyítása soha nem volt működésmódjának olyan peremjelensége, amelyről lemondott volna „Menjetek, gyógyítsátok a betegeket, űzzétek ki a tisztátalan lelkeket…”) – kifejezetten ezzel bízta meg tanítványait, amikor elküldte őket, hogy hirdessék „Isten Országának” elközeledtét. Költészet és terápia, látomás és megértés, álom és el nem ítélő odafordulás – a nyitott ég és a szív tágassága magától értetődő egységet alkottak számára, így ha megérintette bőrét egy „leprásnak”, gyengédségével meggyógyította őt, és ha megsimogatta egy vaknak a szemét, eltűnt a kilátástalanság, és fény oldotta fel annak lelki sötétségét. Ha egy néma ajkát, vagy egy megsüketültnek fülét simogatta meg, képes volt ajándékát saját újra megtalált nyelvükké tenni.
Mindezek a történetek az Újszövetségben azért váltak lehetségessé, mert létezik az emberi ínség tudomásulvételének költői formája, ha már nem is a názáreti Jézus életéről írt költeményekből származnak. Ezek képi bevezetések az átélt emberiességhez, álomösvények az ember felszabadításához és meggyógyításához annak lelki félelméből és szétszakításából. Ezek pszichoszomatikus szimbolikából élnek.
A Tiberisz melletti „egyház” számára Jézus üzenetének ez a „kősótömbje” félreismerhetetlenül a történelmi „csodák”, szentségi „üdvözítő kegyelmek” és metafizikus abszurd mocsarává alakult át. De nemcsak az, hogy erkölcsi szigorral az emberi lélek nagy részeit ördögivé tették, hanem a 2000. év környezetében isteni igazságként fáradhatatlanul hirdetik a hitet az ördögök létében. Az ördögűzés külön rituáléját írták elő kötelezőként az új kiadásban. II. János Pál kihirdette, miben látja a „tudás és hit” egységét, az ördög volt az, aki a halált a világba hozta, ami a teremtéskor Istennek nem állt szándékában… Ehhez azt kell mondani: Ha Jézus jóságával „démonokat” űzött ki – akkor azokat egyesek újra bevezetik. Emberek az ördög markában, a Sátán bűne által fizikailag tönkretett természeti rend, isteni megbízatásból végzett exorcizmusok (ördögűzések) – ami pusztán szimbólumként még talán tartalmat és értelmet jelent, ostobasággá és értelmetlenséggé válik. Az ilyen beállítottság nem csak azt jelenti, hogy a 20 század végén még mindig vonakodnak a pszichológia és biológia szellemi értelmezésétől. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy a tudat elidegenedett állapotát összecserélik a „hittel”; azt jelenti, hogy 150 évvel Ludwig Feuerbach után a 19. század valláskritikájának annak központi kérdésében utólag adnak.
És az értelem teljes kiüresítését jelenti, a vallásos tartalmakat kifejező szimbólumok értékfosztását a mágiáig terjedően.
Például a „lakoma”, vagy az „eucharisztia ünneplése”. Amikor Jézus embereket hívott asztalához, akkor ez az egy asztal maga volt a tudatos botrány, mert Ő mindnyájukra gondolt, és éppen rájuk: a koldusokra, a kurvákra, a vámosokra, a törvényről mit sem tudó „vidéki népre”… A mindenki összetartozásának ebből a jeléből a római egyház képes volt a véget nem érő szakadás viszály- almáját létrehozni. A szakadás végighúzódik minden vegyes felekezetű családon, minden vegyes egyházi összejövetelen, minden egyes személy lelkén, és mindenki láthatja, minek kell történnie. Csak az közelíthet az „Úr asztalához”, aki minden szempontból a római rendelkezések hitre és erkölcsre vonatkozó rendelkezéseivel összhangban van, elismeri a római pápát, aki ma a szenteli a püspököket, akik megint maguk szentelik a papokat, s így egyedül ők rendelkeznek a bor és kenyér színeinek átváltoztatási teljhatalmával”…
Bizonyos, hogy Jézus üzenetének „hóolvadása” kilépteti medrükből a gátak közé szorított és bebetonozott folyókat, de a partok mentén csak e második lépcső erejében virágzik ki gazdagon az új élet.

ha teheti és segíteni szeretne egy fogyatékkal élő fiatalokon hogy boldog életük legyen

adója 1% kával támogassa

támogassa alapítványunkat!
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

viszelkedés

Héten történt velem, ép segítek kel egyszer jön az 2illető akik úgy viselkedtek ,

régen kicsit fel háborító volt én szemszögből nézve kicsit vissza tekintőnk múltra,

,

ott voltam azon helyen segítettem ők ott voltak az hely úgy mondva kegyelt helye,

tisztelni kelet akkor elhunyt hozzá tartozókat ilyenkor van viselkedni kel meg kel,

tisztelt adni egymásnak ott voltam ők ott voltak ki emlékszik arra volt nekik egy,

nagyon rossz szokás ami nem oda való úgy mondva szóltak neki ők egy darabig,

érdekelte ami ért őket leszidták őket folytatták tovább előröl minden szotyi földön,

,

vagy egyéb helyen talált helyet megint szóltak rájuk össze kapták magukat egy,

darabig ott folytatták ahol abba maradt kicsit igen bele nyúlt nem igazán kulturális,

felé ment volna meg akadályozták, de ez nekem akkor bántott lelkemet hogy viselkedtek,

ilyen helyen de rá szóltak akkor eveztek olyan színvonalra ahol meg tudja lehet,

bántani másik ember társát olyan gúny nevét mondja nekik de szóltak nekik hagyja,

abba ők kicsit szűnt volt ép leszidás hatot nekik de minden előröl indult de mondják,

hagyjuk rájuk előbb utóbb biztos abba fogják hagyni ez úgy mondva nagy tévedés,

volt olyan képzeljék volt rafináltság be nűk bele harmadik illetőt hívogasson ez idő,

rá szóltak szünetelt de most úgy mondva igazán én is más vízen evezek ott maradtak,

éljék életüket hogy más alakult nálam helyzet jobb is így nem foglalkozok velük ép,

tartok haza ordítoznak ki kocsiból gúny nevet de nem érdekelt mit mondanak magukat,

járják le úgy vagyok vele .milyen kicsi villág oda mer felém közeledni szól rendes,

,

nevem ki mond olyat másra nem igazán tartozik ez után elment fogja magát újból,

gúny nevet mondja de nem foglalkozok vele most kért valamit úgy voltam oldja ,

meg így gondolkozik mást gúnyol idő után meg fogja tanulni mást nem csúfolja,

ki .lehet így csinálja tényleg nem segítenek neki ez miat én mindenkin segítek ,

ez tanultam .

Édei évbe is támogosa alapítványunkat

sérült fiatalokkal foglalkoznak és meg kapják szeretet meg Boldoggá tenni akarjuk

életüket .adója 1%kát adományozza nekünk idei évbe is .

 

azért támogosa alapítványunkat.

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

érdekes történet

Valami rágja a krumplit – jött be feleségem dühösen egyik reggel a sufniból, ahol a tüzelőn kívül nyáron a zöldséget és a gyümölcsöt is tartjuk.

– A krumplit? – kérdeztem hitetlenkedve. – Hiszen ott van még az a darab szalonna is. Az már nem is jó nekik? Fura egy szerzet lehet, ha szalonna helyett krumplit eszik! Aztán eszembe jutott, hogy ha időnként a kelleténél több hús jut az asztalra, egy idő után én is szívesen felcserélem héjában sült krumplira, párolt zöldségre vagy fokhagymás pirítósra.

A darab szalonna tévedésből maradt kinn még tavasszal, amikor már azt hittem, senki sem éhezik annyira, hogy egy sufniban kelljen keresgélnie. Nem így történt. A koma, úgy látszik, még éhes volt, a szalonna pedig ingerlően lógott a gerendán, így aztán egymásra találtak. Ha már egyszer így alakult, hagytuk a dolgot, s megint tévedtünk. A természetben a dolgok nem az ember, hanem a természet logikája szerint történnek. A természet logikája pedig azt mondja, hogy akkor kell enni, amikor van mit, és azt kell enni, ami a legkevesebb fáradsággal elérhető. Így esett a választás a szalonnára, majd a krumplira. A szalonnával nem is lett volna baj, mert a megrágott darabra már úgysem tartottunk igényt, de a krumplival még számoltunk. Azért le kell buszozni Szentkeresztre, haza kell cipelni, meg egyáltalán, ki az ördög hallott olyat, hogy krumplit egyen egy egér!

Konfliktus keletkezett. Belső konfliktus, kétféle szeretet között. Mert hát a szeretet is kétféle. Az egyik a hétköznapi, és azokra vonatkozik, amikre és akikre szüksége van az embernek – ilyenek például az említett párolt zöldség, a diós palacsinta, de sokszor a feleség, a férj, az anyós, a szomszéd, vagy fizetésemelés előtt a főnök – és az ember éppen nem olyan állapotban van, hogy nem szereti őket. Ezt az állapotot Gurdjieff szolgai szeretetnek nevezi, mert automatikus, nem függ tőlünk, csak pillanatnyi érzelmi, fizikai vagy szellemi állapotunktól. A másik viszont egy nagyon is tudatos fajta. Ez az, amit Gurdjieff keresztényinek nevez, s olyannak, amivel az ember nem születik együtt. Ezért a fajtáért keményen, akár egy életen keresztül küzdeni kell, hogy kialakuljon. Ez az, amit nehéz megtanulni, mert nem tanulható másoktól, mint általában mindennek a lényege. Ez az, amikor azokat és olyanokat tanulok meg szeretni, akik ellenségeim, akik untatnak, akik erőszakot alkalmaznak velem vagy szeretteimmel, akik vagy amik uralkodnak rajtam, elnyomnak, vagy egyszerűen csak nem értékelnek, vagy irigylem őket valamiért. Ezt a szeretetet, ha meg akarom szerezni, nincs más lehetőségem, mint általában bárminek az elsajátításakor. Egészen kicsi dolgokkal kell elkezdeni edzeni, gyakorolni. Például, ha utálom a szomszédomat, nem kezdhetem mindjárt vele. Először a pázsitomban növő pitypangokkal kell kezdenem, vagy a konyhában mászkáló hangyákkal, mert ők nem tudnak beszélni, és közömbösek is a szeretetem vagy utálatom iránt, így könnyebb rajtuk gyakorolni. Csak később jöhetnek a nagyobb dolgok, ha már edzésben vagyok, és csak a legvégén, egyszer, talán az ellenségem.

Ott volt először is a krumpli. Szerettem. Leginkább héjában sütve, de rósejbninek és pürének is, krokettban és gombócban, nem is beszélve a karácsonyi rántott halhoz készített krumplisalátáról. Másik oldalról viszont ott volt az egér szeretete. Régi történet ez. Még serdülőkoromban történt, hogy Misivel, az unokabátyámmal egyszer egy parasztházban éjszakáztunk Szigligeten, és a petróleumlámpa fényénél este órákon át tanulmányoztuk az egereket, amelyek úgy mászkáltak, kergetőztek, vadásztak az asztalon és a polcokon, mint a kisgyerekek a játszótéren, vagy a felnőttek szilveszterkor a Nagykörúton. A természetfotózás csak kiteljesítette a kezdeti élményeket és vonzalmat.

A helyzet kritikussá vált, amikor kiderült, hogy a répa, a zeller és a nejlonzacskók is mind össze vannak rágcsálva, s a sufni padlóját és a polcokat is sűrűn belepte a mákhoz ugyan hasonlító, de egész más eredetű fekete aprólék. Szereztem héjas diót, és este felállítottam a csapdát. Legnagyobb megdöbbenésemre reggel már le is volt csapódva. A belső konfliktus a tetőfokára hágott. Dönteni kellett, mi legyen az egérrel. A krumplival szimpatizáló és automatikus szeretetem azt mondta: Fojtsd egy vödör vízbe, ahogy gyerekkorodban apádtól láttad. Az egér iránti szeretetem viszont azt mondta: Ne öld meg, hisz olyan, mint te; kicsi, szürke, s ha nem bántják, ő sem bánt senkit. Az első azt mondta: ha nem ölöd meg, viszszajön, és kezdheted elölről az egészet. A másik: csak vidd ki az erdő szélére, és engedd el, talál ott magának búvóhelyet, társat és élelmet is bőven. Ez utóbbi hatott. Kiballagtam vele az erdőszélre, és a cserepet kicsit megbillentve vártam. Egy pillanatig azt hittem, nem is fogtam semmit, mert semmi sem mozdult. Aztán egy szürke kis golyó repült ki a cserép alól, s jó két méterrel odébb eltűnt a kankalinos erdőszél avarában. Könnyű szívvel lépkedtem hazafelé. No lám, csak megmentettem a krumplit és az egeret is. A sufnit kitakarítottam, a megrágott krumplikat kidobtam, de biztonság kedvéért még egyszer megtöltöttem a dióhéjat, és felállítottam a cserepet. Szívem még mindig tele volt a krumpli és az egér iránti szeretettel.

A harmadik nap reggelén azonban, amikor immár harmadszor is lecsapódva találtam a cserepet, és egy vékony fekete farok lógott ki alóla, valami hidegség kezdett növekedni a szívem körül, fogaim összeszorultak a számban, szemöldököm ráncba szaladt és a számon is majdnem kiszaladt valami. Azonban még mindig volt bennem valamiféle sajnálat, miközben az erdőszél felé baktattam kis csomagommal. Ez a kis élet fekete volt, és jóval idegesebb az előzőknél. Beugrott az erdőbe, majd kiszaladt az útra, át a másik oldalra, s még percek múlva is hallatszott a zörgése. Attól fogva feszültebb lettem, de az egerek ellenkezőleg, mintha felbátorodtak volna. Talán megérezték, hogy nem csaptam agyon társaikat? Mikor bementem a sufniba, ott szaladgáltak a polcon vagy a krumpliskosár körül, s egy-egy mindig mozgolódott a szalonna felett, a cserép és a kátránypapír között. Pedig minden reggel szépen kivittem egyet-egyet az erdő szélére, és szélnek eresztettem. Mindegyik más színű, formájú, mozgású, nagyságú volt, de szeretetem irántuk erősen fogyatkozott.

Egyik délelőtt, amikor szokatlanul erős zörgést hallottam, hirtelen benyitottam. Az egérfi éppen a két csizmám között kergetett, forgatott át néhány dióhéjat, melyet valószínűleg a fák alól vadászott elő. Mindketten megtorpantunk és néztük egymást. Semmi félelem nem volt a szemében, de az enyémből szivárogni kezdett a felgyülemlett gyűlölet. Kicsit még félre is fordította a fejét, mint aki azt kérdezi: Mit csodálkozol? Már régóta ismerlek. Ritkán kapunk ilyen finom szalonnát valakitől. És ahogy a testvéreimmel bánsz, hát az páratlan. Csak azt sajnálom, hogy hamarosan nekem is mennem kell, és akkor ki tudja, látjuk-e még egymást? Összeráncoltam a szemem, és azt gondoltam: Jó Isten, hány van még belőletek? És milyen hosszú a pofád! Csak nem patkány vagy, mert akkor nagyobb a baj, mint gondoljuk. Valamit megérezhetett a hangulatomból, mert hirtelen fordulattal eltűnt a csizma mögött, és már csak a kátránypapír zörgését hallottam, ahogy felfelé szaladt a padlás irányába. Tenyeremmel dühösen csaptam rá a papírra.

A kapcsolat háborúvá vált. Még öt napig hordtam ki őket, amikor egyik este le kellett mennünk Pestre, és csak harmadnap tértünk vissza. Egyenesen a sufnihoz mentem. Csend volt. A krumplikon a rágások már megbarnultak. Újabb fehér nyomok nem voltak. A cserép lecsapódva, nyugodtan pihent az alumíniumlemezen. Óvatosan emeltem fel a szerkezetet, és megráztam. A dióhéj benne zörgött, de nem éreztem azt a kis puha, tompa mozgást, amit korábban mindig, ha megfogott valamit. Ballagtam ki az erdőszélre. Nyitni kezdtem a cserepet, és már láttam is a kicsi, barna farkat, de nem mozdult. Kicsit nagyobbra nyitottam a nyílást, és akkor megcsapott az enyészet förtelmes bűze. Levettem a cserepet. A kis mogyoróbarna pele ott feküdt mozdulatlanul. A háborúnak azonnal vége lett. Mintha egy közeli rokon mellett álltam volna. Elnéztem kis, áttetsző fülét, fehér mellényét és apró, karmos lábait. Bajszát mozgatta a reggeli szellő. Szép volt. Csend lett körülötte. Még a madarak énekét sem hallottam. A megrágott krumpli már eszembe sem jutott. A gyomrom körüli szorítás csak jóval később szűnt meg, de ez már más szorítás volt.

Miközben rendet raktam a sufniban, elgondolkoztam. Mikor fogom ennyire megszeretni a szomszéd ugatós kutyáját? És mikor a szomszédot magát?

ha teheti és segíteni szeretne egy fogyatékkal élő fiatalokon hogy boldog életük legyen

adója 1% kával támogassa

támogassa alapítványunkat!
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen