egy gondolat örök életről

Az volt ott a kérdés, hogy mit tegyek, hogy az örök életet örököljem. Az Úr Jézus azt mondta az írástudónak, hogy a törvényben hogy áll – és elmondta a főparancsot, mindkét részét, s a második résznél állapodott meg a kérdés, és erre mondta aztán, hogy ki az, akin segíteni kell, ki az, akit úgy kell szeretni, mint magunkat.

Erre mondta az Úr Jézus az irgalmas szamaritánusról azt a felejthetetlen történetet: ne azt kérdezzük, hogy ki a mi felebarátunk, ki áll hozzánk a legközelebb, hanem azt, hogy kihez legyünk mi közel.

Nagyon nehéz közel jutni a másik emberhez. Úgy élünk sokszor egymás mellett, hogy nagyon messze vagyunk. S azért Istent se találjuk meg. A főparancs egyik részének a problémája vetődött fel a múlt vasárnap, és az volt a válasz, hogy azért nyerjük el az örök életet egymás szolgálata által is, mert az Úr Jézus titka, Ő van a másikban. Istent szolgáljuk egymásban, Istent kell megtalálnunk egymásban, azért kell közel jutni egymáshoz.

De most azt mondhatja valaki, s valóban a mi korunkban egész teológiai irány az, hogy ezt tedd, és élni fogsz, szolgáld az embert. Csak a felebaráti szeretet és semmi más. Minek a liturgia, minek a sok imádság, meg a sok szentírásolvasás, meg mindenféle? Ott van, egyszerű: szolgáljuk egymást, abban minden benne van.

Hohó! A mai három rész a Szentírásból éppen erre ad választ. Ugyanaz a Lukács jegyezte föl nekünk ezt a részt is: Jézust, akit a szamaritánusok nem fogadtak be – még átmenni se engedték –, azt egy Márta nevű asszony házába fogadta és ott játszódott le ez a jelenet, amit olvastunk. Lukács nagyszerűen megfogalmazta, kiélezve itt van a kérdés: elég-e csak a szegények szolgálata, a sürgés-forgás, a gondok az emberekkel? Nem elég.

A gondok Isten igéjét ki is vehetik az ember lelkéből, el is fojthatják. Érdekes, ugyanaz a szó szerepel itt, mint a magvetőről szóló példabeszédben: merümnaj. Az élet gondjai nem engedték fölnőni Isten igéjét. Az Úr Jézus azt mondja Mártának is: Márta, Márta, sok gondod van, vigyázz… Gondot csinálsz, teljesen le vagy foglalva, oda se tudsz figyelni, hogy itt a testté lett örök Ige – és te észre se veszed!

Tehát oda kell figyelni Isten Igéjére, ez a jobbik rész. Ezt kell választani. A mai élet is mutatja, mi történik, ha az ember ki akarja törölni az Isten Igéjét az életéből. Az nem fontos… ne építsünk templomot az új városi részekbe… ne dumáljunk már annyit… inkább dolgozzunk! Ebbe bele lehet pusztulni. Az ember természete olyan, hogy kiüresedik, ha Isten Igéjét nem hallja. Az ember Istenért van! Mit ér a sok gond és fáradság, az ember életének jobbítása és minden, ha már nem halljuk Istent? Isten szava nem önmagában van itt. Azt Isten mondja. Istennel beszélünk, Ő a fontos. Minden igéjében.

Tagadhatatlan, hogy van nehézség a kettő összeegyeztetésénél: az Istenre hallgatás és a munka összeegyeztetésénél. A megoldás Szent Pál leckéjében van, a titok ott van, amit kinyilvánított most az Isten. A titok pedig az, hogy Krisztus bennetek van. Ő a jövendő élet dicsőségének a reménye.

Tehát úgy kell dolgoznunk egymásért, Istenre figyelünk egymásban, hogy Krisztust találjuk meg egymásban. Isten igéjét is úgy hallgassuk, mintha egyenesen Krisztust hallgatnánk. És akkor megoldódik az életünk nagy titka, amire teremtve vagyunk: mi Istennel való kapcsolatra vagyunk teremtve.

A kapcsolat a döntő. A viszony az Istenhez, egymáson át is, és Isten igéjén át is. S a liturgián át is. Ez a titok oldja meg a mi életünket. Úgy kell dolgoznunk, hogy munka közben azért ott legyen az, akinek dolgozunk, úgy kell hallgatni Isten igéjét, hogy ott legyen az, akit hallgatunk. Úgy kell jelen lenni a szentmisén, hogy Ő a fontos, akivel egyesülünk, közös áldozatban. Ámen.