a csüggedtség

Uram, hogy meghallgass! A második olvasmányban a csüggeteg Timóteust biztatja Szent Pál, hogy szítsa föl magában a kézrátétel kegyelmét. Az evangéliumban pedig a csüggedő apostolokat bátorítja az Úr Jézus, akik érezték, hogy az előzőkben eléjük táruló föladatokra kicsik, és kérték az Úr Jézust, hogy növelje bennük a hitet. Tegyen hozzá még a hitükhöz – úgy van az eredetiben.

Valahogy mi is mindig újra és újra csüggetegséggel küzdünk. Nem csak a próféta, amikor látja az akkori társadalomban a rengeteg sok erőszakoskodást, visszaélést, igazságtalanságot. Ez is minden nemzedéknek közös alapja a csüggetegségre. De mi magunkban is küzdünk, amikor az életünkre nézünk és csak az eredménytelenséget látjuk. Nem jutottam semmire az egész törekvésemmel valamiféle tökéletesebb keresztény egyéniség kialakításában; ott vagyok, ahol kezdtem. A cselekedeteim, a próbálkozásaim, amivel igyekszem valamit elérni, eredménytelenek, mintha nem is volnának. Aztán az egész kor is, amiben élünk: mit tudunk mi tenni, hogy ezt megváltoztassuk, vagy más irányba tereljük? Ránehezedik az emberre a csüggetegsé

A mai vasárnapon figyeljük meg, hogy az írásokon keresztül mivel biztat bennünket a jó Isten, mivel emel föl a csüggetegségből.

Az első olvasmányban azt mondja a prófétának válaszolva az Isten, hogy írd föl két lapra, vésd bele, úgy, hogy előtted legyen, és ha csak ránézel, mindjárt láthasd, hogy csalhatatlanul be fog teljesedni, amit az Úr mondott: Eljön! Ez az egyik, amivel a prófétát vigasztalja Isten, segítségkérésére ezt adja neki.

Mi már – visszatekintve az üdvösség történetére – láthatjuk, hogy valóban: amit Isten eddig mondott előre – például Ábrahámnak –, csalhatatlanul bekövetkezett. Úgy vezette Isten végtelen hatalmában a történelem menetét, hogy egy ponton beteljesedett: elérkezett, megjött a Megváltó. Elhozta Isten uralmát, Isten országát közénk. Ez az egyik, amiben a csüggetegségünkben erőforrást találunk. Be fog

amit Isten mond előre, azok a hallatlan nagy dolgok, csodák, ígéretek az örök életről, amivel az Úr Jézus is búcsúzik az övéitől: csak egy kis idő, aztán velem lesztek, hogy egy legyetek ti is, mint énbennem, mint én az Atyában. Elképzelhetetlenül nagy dolgok vannak még eljövendőben. Emeljétek föl a fejeteket! Ne csüggedjetek.

A másik forrása az erőnek, amit Timóteusnak mond Szent Pál: kézrátételem által benned új forrás nyílt meg, ne csüggedj, azt éleszd föl magadban, ne a magad kis erőit nézd! Hasonlóan biztathatjuk mi is magunkat. Csüggedés idején nem a kézrátétel, nem a pappá szentelés szentsége alapján, hanem már a keresztség alapján és a bérmálás alapján emberségünkben új forrás nyílt meg. A keresztséggel a puszta teremtmény Isten gyermeke lett, fölemelve hallatlan magasba. A bérmálással az emberi gyarló halandó test-lélek-természetben megnyílt valami ajtó, valami birodalom, valami belső tér, és a Szentlélek temploma lettünk. Bárhogy csüggednék is, ha beletekintek ebbe a csodálatos titokba, ami a keresztséggel, a bérmálással és a többi szentséggel lettem, hogy a szentségi föltámadt Jézus Krisztussal egyesülök a szentmisében és a szentáldozásban, ez minden csüggetegséget kell, hogy gyógyítson bennünk.