mindet meg kel köszöni

Mindig csak várunk el dolgokat oldják meg de néha úgy is illő lenne hogy meg történt,

életünkbe illik meg köszöni annak embernek ő is szeretettel adta felénk és ő is meg,

dolgozott érte hogy neki jó legyen egyszer de úgy gondolta jó lelkűsége az diktálta,

azt dolgot másnak adta úgy gondolta de ő amiikor adta másiknak azt dolgot hálát,

adott és meg köszönte hogy ezzel dologgal úgy alakult hogy másokon tudott segíteni,

annak illetőn ne úgy fogja fel egyesek mint gondolják én adok jó szívűségemből de,

de illő is meg köszöni és ne azt várják neki kutya köteles adni neki elvárom tőle ez olyan,

adja már jár ,de ez nem úgy van úgy gondolja ember aki meg dolgozik úgy gondolom,

minden ügybe néha fáradtan oda adja magát az embernek hálát ad égieknek hogy,

véghez tudta vinni dolgokat embernek mindig az legyen az fejébe mindet meg kel

köszöni és hálát adni meg tudta tenni azt dolgot amit úgy látta másokon egy kicsit tudott,

kicsit segíteni de ő is olyan lelke hogy égiekkel jo kapcsoltba ő is hálát ad reggel meg este

hogy azt-dolgot véghez tudta vinni ő meg köszönte hogy neki meg tenni azt dolgot véghez

tudta vinni másnak örömet okozott hogy meg tudta csinálni meg köszönte égieknek hogy

véghez tudta vinni hálát is adott érte .hány olyan ember van világon beteg bizakodik

Fentiekbe hogy segítenek nekik is minden dolgokba amit eltervezett égiek segítségével

menni fog ember mindig bízón és nevel-ejtse el éltbe minden dolgav hálát adni égieknek

meg segítette őt meg köszönte neki hálát adott neki este lefekszik piheni hálát kel adni

minden ért égieknek hogy ezen napon amit végzet véghez tudta vini nincs sebb

só életbe hálát adunk mindent ért amit kapunk de hálát adni soha ne felejtsük el

mindet meg köszönni amit kapunk mondok egy olyat 2pár 25-50 éve együt élnek

szeretettbe ők is megköszönik éveket együt élik éveket szeretettbe le azért háládt

szoktak adni minden nap évekbe nem csak szilveszterkor hálát adni meg köszönni

dolgokat minden nap hálát adni emberknek