készülődés

Tervezgetjük hogy hamarosan össze kéne jöni egyik szombaton meg beszélni dolgokat mikor

azt mai nap se tudjuk meg mondani mindenki elvan foglalva november13án van egy MŰV

házba kiáltások túráról pár napig ere jár Turán meg tekintheti dolgokat ki állítást meg be

mutatják azon napon filmet amit felvetek régen turán amikor vendég itt volt Turán járta

környéket forgatott egy jó célból egy másik alapítványon segített ezzel de turán így segített

azzal itt vet jeleneteket fel de egy jó célból és másik alapítványon akart segíteni de Turán

vet fel pár jeleneteket ezeket lehet majd meg nézni november 13án délután 4kor lehet meg nézni

erről befogok számolni milyen volt engem hívtak de úgy alakul helyzet lehet hogy nem bírom

meg tekinteni ezt dolgokat lehet ugyanaz merül fel hornyolni fogják ott majd engem

azon napon hol lehetek . és otthon vagyok intézem segíteni való dolgaimat azért lehet nem

tudok elmenni az alapítvánnyal részt venni ezen de úgy próblom intézni dolgokat hogy

legalább 1mikúlás ünnepségen részt venni itt lesz meg lepetés aki itt túrán lakik érdemes

meg nézni oda amikor lesz mikulás ünnepség az alapítványba volt Turán mikulás de

az már nincsen köztünk nem él de van segítője még egy évet segítet neki és betanulta

dolgokat tavaly 2fiatal ifjoncok voltak az alapítványukba mikulások meg segítő mikulás

volt aki jóba volt turai Mikulással de az már nincsen köztünk leht tavai ember leei az

alapítványba mikulás érdemes meg nézni majd de idő pont mikor mikulási buli az

alapítványba nem tudni mikor lesz meg tudom előre jelezem november9ei foglakozást

szerdait pedagógus Judit Mancika néni tartották foglakozást ifjoncoknak készültek mikulásra

f

oglakozás keretében

2016. nov. 09. szerdai. Jelen voltak: Bagó Zoli, Szilágyi Erzsébet, , Medveczki Zsanett, Medveczki Lackó, Gergely Dávid, Horváth Zoli, Gerhát Lenke, Kovács Fecó. Fecó és Lackó már a Mikulásra készülnek. Lackó a számítógépen színezett, Bagó Zoli és Erzsike a kis kereten dolgoztak. Lenke és Horváth Zoli a nagy szőnyeget folytatta. Társasjátékoztunk, majd az újonnan kapott színezők készítése közben mesét hallgattunk. A konyhában Zsani és Horváth Zoli segített, majd Zoli lejegyezte az általa fontosnak vélt recepteket a füzetében. Zöldséglevest késészítettek tésztával.

 zöldségeket megtisztítjuk, és kb. egyforma nagyságúra felkockázzuk.

  1. Az olajat megforrósítjuk, majd egyszerre rátesszük az összes zöldséget.
  2. Kb. 5 -6 percet kevergetve pirítjuk, közben megsózzuk, nagyon kevés vizet aláöntünk (kb. 1/2 dl).
  3. Ezután felöntjük 3,5 l forrásban lévő vízzel, borsot őrlünk, ill. szerecsendiót reszelünk rá. Ha kell, még tovább sózzuk.
  4. Lefedjük, és forrástól számítva kevés ideig, kb. 5-6 percig főzzük.
  5. Közben felaprítjuk a petrezselyemzöldet. Ha megfőttek a zöldségek, hozzáadjuk a leveshez, épp csak felforraljuk ezzel, és kész is vagyunk.