szemlélődés napja

szükség van az egész szemléletünkben mindig javításra, változtatásra, hogy ez belénk ivódjék. Semmiféle más mentség nincsen: ne csapjuk be magunkat semmi csecsebecsével, vicik-vacakkal, ügyes-bajos dolgokba ne merüljünk bele. Nekünk egy ügyünk van ezen a földön: hogy az Emberfia eljöjjön értünk és arra fölkészüljünk. Ez a mi igazi imánk.

A példabeszédben az Úr Jézus megmutatja, hogy Istenen nem múlik, hogy igazságot szolgáltasson nekünk. Ha a földi igazságtalan bíró is megunja a zaklatást, akkor mennyivel inkább Ő! Óriási az ellentét az igazságtalan bíró és Isten között!

A bírónak az özvegy kicsoda? Ott lakik a városban, de idegen. Csak zaklatja. De Istennek mi választottjai vagyunk! Tehát a földi bíró és Isten között, az igazságtalan bíró és az igazságos bíró között is óriási különbség van.

És nagy különbség van aközött is, ahogyan a választottak viszonyulnak Istenhez, illetve az özvegy viszonyul a bíróhoz.

Biztos, hogy Istenen nem múlik: az övéinek igazságot szolgáltat, jön az övéit kimenteni. Jön az Emberfia. Nem az Emberfián múlik.

Meglepő a példabeszéd vége. Rajtunk múlik, hogy van-e hitünk, kitartunk, virrasztunk-e az ügyünk igazában makacsul, szívósan, utánajárunk-e, imádkozunk-e. Az imádság jelzi a belső beállítottságunkat, hogy nem tágítunk a dolgoktól. Az ima egybe van forrva az életünkkel. A másik két olvasmányban is szerepel az ima: nem szabad csüggedni.

Megindító, ahogy egymást segíti a három ember a dombon, miközben lent folyik a harc. Most itt vagyunk a dombon. Egymással összeforrva imádkozunk és ez nagyon megnyugtató érzés. És örvendetes, hogy egymást is látjuk imádkozni, és egymást is segítjük imádkozni.

Timoteusnak Szent Pál odateszi az ima forrását is: a Szentírást. „Gyerekkorodtól kezdve ismered a szent írásokat, az imának kimeríthetetlen forrását…”

A dombtetőn folyik az ima. Az Anyaszentegyházban közvetlenül nem látni valami nagy harcot. A harc szanaszét folyik az egész földön. De mi itt a dombtetőn imádkozunk és összefügg a dombtetőn végzett ima azzal a küzdelemmel, amely mindenfelé zajlik: családokban, társadalmakban, országokban, elmaradt afrikai meg ázsiai vidékeken. És közös lesz majd a győzelem. Amikor eljön értünk az Emberfia.

Egy élményem jut eszembe. Felejthetetlen, mikor az ember börtönben a szabadulása napját várja. Bizonyos szempontból olyan szépek azok a napok, amikor már közeledik a szabadulás…

Az Úr Jézus valahogy így gondolja el övéinek a lelkületét: úgy várják az Emberfia jövetelét, mint a szabadulás napját a börtönbe csukott rab. Felejthetetlen, egyedülálló, amikor az ember kiszabadul. Egy napfényes, gyönyörű szép tavaszi napon szabadultam ki. Ragyogott minden, majdnem súlytalannak éreztem magam. A szabadság teljesen átjárta testemet-lelkemet, szinte csodálkoztam, hogy miért is nem emelkedek fölfelé, és szűnik meg minden, ami megkötöz.
Valahogy így kell várnunk a szabadulásunk napját, és így kell rá készülnünk boldogan. Nem a külső az érdekes, hogy ott majd elgyöngülünk, elfáradunk, megöregszünk, elhagynak az erőink, és így tovább. A szabadulásunk napjára készüljünk mindnyájan – együtt a mi szabadítónkkal, aki minden nap eljön értünk, az Emberfiával.

Minden nap közel jön a szentáldozásban, biztat és serkent az evangéliumban: csak imádkozzunk, csak tartsunk ki, csak találjon bennünk hitet. Mint a hites vőlegény a menyasszonyában azt keresi, hogy hisz-e és kitartott-e. Akkor következik a lakodalom napja.

segítenek   fogyatékkal  élő  fiatalakon így  támogassa   adója   1%  alapítványt .
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen