embert formázni

Az egyházi iskolák személyiségfejlesztő tevékenységének lehetőségei és korlátai
Talán Napóleonnak tulajdonítják azt a mondást, amely szerint a gyermekek nem annyira szüleikre, mint inkább korukra hasonlítanak. Ezért örülök, hogy a cím végén a korlátokról is szó esik, hiszen helyesbíti azt az idealisztikus elvárást, amely az egyházi iskolától mindazt reméli, amit sem a család, sem a társadalom nem képes megoldani: a boldog, kiegyensúlyozott, kiművelt ifjúság nevelését. Kétségtelen, hogy az egyházi iskolák iránt megnőtt igényeket nagyrészt a hiányérzet magyarázza, de éppen ez szüli azt a nyomasztó érzést is, hogy vajon az egyházi iskola képes-e egyedül megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek. Különösen, ha a napóleoni mondást úgy fordítjuk most a magunk nyelvére, hogy nemcsak az egyházi iskola nevel, hanem a korszellem, az utca, a média, a kortárs csoport is, hogy az ellenőrizhetetlenebb destruktív hatásokat már ne is említsem. Nem azt kellene inkább szerényen kérdeznünk, hogy az egyházi iskolának milyen szerep marad még – esetleg épp az említett hatások ellensúlyozására?
Lehet természetesen bírálni ezt a megközelítést, mondván, hogy a védekező, oppozícióra épülő nevelés eleve elhibázott, és az egyházi iskolák gettó jellegét erősíti. Ez a veszély kétségkívül fennáll, és lehet vitatkozni arról, hogy üvegházként működjenek-e iskoláink, ahol bizonyos mikroklíma védettségében biztosítjuk a növekedést, vagy éppen az akklimatizációra készítsünk-e fel. Nem gondolom, hogy ezt a kérdést vagy- vagy alapon kellene megválaszolni.
A fenti cím mégis azt sugallja, hogy valami többletet, valami sajátságosat kell feltételeznünk a felekezeti iskolákban, amivel csak ezek rendelkeznek. Vajon mi ez a másság, ahol a korlátok és a lehetetlenség ellenére mégiscsak lehetségessé válik a csoda, azaz egy növekvő ember eljut lehetőségeinek kibontakoztatására, a nagykorúságra, tehát érett személyiség lesz? Úgy gondolom – ezt mindjárt elöljáróban érdemes leszögeznünk -, hogy a személyiségfejlesztést nem valami csodamódszerként kell értenünk, hanem a szókratészi bábáskodás értelmében. Azaz segíthetünk a növekedésben, de a növekedést nem mi adjuk. Ez megintcsak arra emlékeztet bennünket, hogy nem az iskola a mindenható, és egyáltalán, közös tradíciónk szerint: embervoltunknak egyik ismérve, hogy a teremtményi léthez korlátaink felismerése is hozzátartozik. Időben is, térben is korlátok között élünk. Sőt, éppen a személyiség egyik definíciója szerint, a határok felismeréséről van szó. Az „Én” elhatárolja magát a „nem Én”-től. Bármennyit vitatkoztak is a teológusok a szabad akarat kérdéséről, abban mindenki egyetértett, hogy teljes és korlátlan szabadsága az embernek sohasem volt, mert ilyennel csak a mindenható Isten rendelkezik. Az ember döntési, választási szabadsága lehet, lehetett csupán a kérdés. Ám visszatérve a lehetőséghez, próbáljuk meg felfedezni egyházi iskoláink sajátos arculatát. Még mindig elvi síkon kezelve a kérdést, két közös örökségünkre utalnánk.
A zsidó-keresztyén tradíció emberképének sajátos kincse éppen az emberi személyiségnek, mint páratlan, megismételhetetlen értéknek a hangsúlyozása. Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember éppen ezáltal különbözik minden más teremtménytől. S ahogy a Biblia Istene nem absztrakt eszme, hanem személyes hangjában, tetteiben, olykor egészen antropomorf megnyilvánulásaiban egyedüli, úgy egyedüli a képmását viselő ember is. A személyiségnek egészen a perszonalista filozófiáig nyúló íve ebből a tradícióból táplálkozik. Martin Buber „I and Thou” (Ich und Du) filozófiája ennek a bibliai tradíciónak keresztyén teológusokat is magával ragadó kifejtése. Hiszen a személyiségnek ebben a felfogásában az emberség nem az elszigetelt individuum, akinek meg kell valósítania önmagát, de nem is az arcnélküli tömeg, hanem alapformája szerint a kapcsolatra, személyes kapcsolatra kész ember, az embertárs, aki tudja, hogy az Én csak a Te-vel szemben lehet azzá, akinek lennie kell.
1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

farsangra készülödés

Hogy hete kotta folyik készülődés a farsangi bulira már február15ai foglalkozásba

készülődtek farsangi bulira mindenki nagyon várja mikor lesz február26ia vasárnap

amikor fény derül ki milyen jele-mezbe fog leni farsangi bulikor azokat gyakoroltuk

fel versekkel készülődtek bent egy nem illik kis főnöknek senkit hagyni erről dologból

farsangi jele-mezi dolgokba hogy kis főnöknek úgy alakult helyzet hogy nem tud elmenni

farsangi bulira mert ép otthoni teendői vannak de ő úgy gondolja ő régi farsangi készülődést

meséli ő akkor egész alapítvány farsangi bulit ő szervezte meg annyi változás történt

ez ügybe most már közösen szervezik meg az alapítványba bulikat hogy még február15a

foglalkozásba készülődtek mindenki farsangi dolgokra egy kicsit régi dologra vissza nézünk

ilyen még úgy se volt most régi dolgot előre veszünk farsangra régen kis főnök kapható

volt dolgokra neki van szép emléke amikor ő bele bujt jele-mezbe tudott humoros leni

ő akkor volt már boszorka egy pár évvel eszelőt egy olyan jelmezbe bújt öreg ember

olyan jele-mezbe volt régen mindenki nevetett amikor mondjuk sörös üveget meg

fogott elő játszotta ő részeg ember ez nagy tréfa manapság azt embert vicből mondják

neki rédosztag vezető az aki nem érti mint-jent néze meg aki ezt nem veszi baj-van homárval

aki játszotta azt régen ő vele viccelték ezzel vette lapot nem sértődik meg ez lényeg

február15ai szerdai foglalkozást pedagógus Judit ,és Mancika néni tartották foglalkozást

ifjoncoknak nagyon jó volt hangult végig .

ebruár15.jelen voltak: Bagó Zoli, Medveczki Làszló, Medveczki Zsanett, Horváth Zoltán, Gergely Dávid, Gerhát Lenke, Sára Edina, Kovács Fecó, Horváth Zoli

Minden alkalom az Óz a nagy varázsló köré szerveződött. Kivittük a padokat a teremből, hogy legyen a próbához helyünk. Julika velünk volt 15-én egész nap. Dénes bácsi is rendszeresen látogatja a foglalkoztatót. Megvarrtuk a jelmezét Erzsikének. Elkészítettük a Bádogember jelmezét ezüst színű kartonból. A többieknek a szülők készítették otthon a jelmezt.

1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

50 dkg sárgaborsó

  • 3-4 db babérlevél
  • 1 fej hagyma (kisebb)
  • 2-3 gerezd fokhagyma (nagyobb)
  • 1 dl olaj
  • 1 ek liszt
  • 1 tk pirospaprika
  • tejföl

A sárgaborsót előző nap többször átmossuk, és annyi vízbe áztatjuk, hogy bőven ellepje. Másnap kétszeres mennyiségű vízben feltesszük főni a babérlevelekkel. Leszedjük a habját, és hozzáadjuk az áttört fokhagymát, és megsózzuk. Addig főzzük, amíg puha nem lesz.

  1. Az olajon megpirítjuk a lisztet, hozzáadjuk a pirospaprikát és egy kevés vizet. Csomómentesre keverjük, hozzáadjuk a lereszelt hagymát, majd a főzelékhez adjuk, és alaposan átkeverjük. Felforraljuk, majd kiszedjük a babérleveleket, és botmixerrel pürésítjük. Tejföllel, pirított baconnel, sült hússal, virslivel vagy fasírttal tálaljuk.

a bíztositás

szeretett Istennek az, hogy mondá Isten: legyen világosság, aztán égitestek, hegyek, völgyek, tengerek, élők, fák, legyen ember! Hogy tartozik ez a szeretethez? Az első elmélkedésünkben láttuk, hogy Istent a maga végtelen gazdagsága arra vezeti, azaz a végtelen gazdagsága, az ő jósága azzal jár, hogy nem csak tartalmi jó, végtelen érték-kincstár, hanem dinamikus jó is: az élteti az egész isteni életet, mind a három személyt, hogy közölni, adni, teremteni, létesíteni. Szeretetéből – önzetlen, elfogulatlan, tiszta, gyermekinek mondható szeretetéből – teremt, nem keres semmiféle önző szándékot. Szeretetből teremt, tehát Isten szeretete először úgy nyilatkozik meg, mint teremtő erő, létesítő erő, és minden mozzanatnál oda mondja a Szentírásnak az ősi szerzője azt is, hogy „látta Isten, hogy jó”. De jó, amit teremtettem! De szép, de nagyszerű! És azt befogadja a gondjába, és az embernek is átad mindent.
Itt segített engem egy nagyon fontos meglátáshoz egy német dominikánus atya, Josef Pieper: megláttam, hogy a teremtő szeretet a mi oldalunkon hova bújik meg bennünk, hol rejtőzik, a mi teremtő szeretet-képességünk hol van, miben van.
Ez a Josef Pieper miután megállapítja, hogy a német nyelvben csak egyetlen szó van a szeretetre – magyarban is tulajdonképpen –, azt elemzi, hogy mi történik, mikor én kimondom valamire azt, hogy „szeretem”. Mint például ezt a berendezést, ezt a kis készüléket, vagy barátomat, testvéremet, szüleimet, feleségemet szeretem. Mi történik akkor? Mi megy végbe? Mi van a szóban? A legkülönbözőbb dolgokra tudom kimondani, hogy szeretem; még Istenre is, az egész világra. Mit rejt ez a szó valamennyi esetben?
S akkor negatíve megállapítja, hogy nem az eszemhez tartozó valami ez elsősorban, amikor azt mondom: szeretem. Ez egy hozzáállás. A hozzáállásunk ugye az akaratunkhoz tartozik. Az akaratunknak a megnyilatkozása ez, onnan jön elő ez a szó, ott van a fedezete. Az akaratunkról nem tehetünk, hogy ilyen, azt nem mi alkottuk, annak a szerkezetét a teremtő adta meg, hogy képes az akaratunk ezt kimondani, vagy akaratunkra támaszkodva ezt kimondjuk. Az akaratunk természete olyan, hogy én valamihez így hozzá tudok állni, és ezzel a szóval, hogy „szeretem”, olyasmi megy végbe, mint mikor a gyerek kitárja a karját és megöleli az édesanyját vagy édesapját. Az akaratunkban is egy ilyen ölelő gesztus rejtőzik. Amikor azt mondom, „szeretem”, beveszem az akaratomba, beveszem a gondomba, mert jónak találom; de jó! Látta Isten, hogy jó, mindarról, amit teremtett, bevette a gondjába, akaratába.
A szeretet ehhez a képességünkhöz tartozik, itt jelenik meg az életünkben, belénk programozva. És azért merte Isten ránk bízni ezt a teremtést, amiről ő látta, hogy jó, mert ezt a képességet ő belénk teremtette, hogy mink is tudjuk látni valamiről, hogy jó, és mink is be tudjuk venni a gondunkba, szeretetünkbe.
amiikor hazajöttem, itt, a ház előtt, itt, ebben a virágos részben dolgozott az egyik nővér, tűző napon, dél felé. Szalmakalapot vett föl a nap ellen, vékony, hosszú kapával kapálgatott. Rászóltam, hogy hát a vérnyomása is ingadozó, szíve is rossz… s akkor rám nézett, a hosszú kapanyélre kicsit támaszkodva, s azt mondja: atyám, szeretem a virágokat. Képzeljétek el, én ezzel a fölismeréssel, hogy a szeretet hol lakik bennünk, hallom ezt, s rettentő elszégyelltem magamat. Mert magamban mindjárt az volt, hogy én is szeretem a virágokat. De milyen különbség van ennek a nővérnek a virágszeretete meg az én virágszeretetem között! Én szeretem, mikor már megvannak készen, gyönyörködik az ember bennük; az illatát élvezem, ő meg már gondoskodott róla, hogy a rothasztóból komposzt kerüljön a virágágyakba, azokat előkészítette, aztán elültette vagy magról, vagy szerzett palántát, ismeri az egészet, megtervezte, öntözi, kapálja… hogy vette gondjába ő, hogy szereti a virágokat ő – és hogyan szeretem én, aki csak egy pár virágnevet tudok mindössze, és hozzá se nyúltam a virágkerthez…
Van Istennek valami útbaigazítása arra vonatkozólag, hogy milyen legyen a szeretetünk? Van. Úgy hívjuk ezt, hogy főparancs. A főparancsban meglepetve fedeztem föl, mikor ezt én megláttam, hogy hát első helyen Isten azt akarja, hogy a mi gondunkban Isten maga legyen benn. Mintha parancsba adná, hogy végy be engem a te szeretetedbe, szeresd a te Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből. Ez volt a második meglepetésem, én azt hittem, hogy szeretem Istent. És rá kellett jönni, hogy hú, de sok hiányzik még. Mennyi mindent bevettem én, ami kiszorítja őt, nem ad helyet neki! Az ajándékot jobban szeretem, mint az ajándékozót! Próbáljátok meg ezt is fölvetni az elmélkedésetekben!

1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

bűntetés

A Jóisten hozzánk szabta, mindegyikünkhöz hozzászabta az üdvösséget, hogy azt személyesen mi érjük el, a mi szabadságunkkal, a mi hitünkkel, bizalmunkkal, szeretetünkkel, Istenhez kapcsolódásunkkal, embertársak felé jó cselekedetünkkel, tanúságtételünkkel, próbák megállásával. Erre kell törekedni. Akkor sokan lesznek, akik üdvözülnek.
Ő aztán megmutatta, hogy az a szűk kis ajtó, az a ránk szabott kis ajtó, amin keresztül nem lehet mást bevinni, csak magunkat, hogyan található meg, milyen keskeny út vezet oda! Az az út: bizony, az az Úr Jézus útja.

Bizony sok keresztény nagyon laza elképzeléssel él, elhiteti magával, hogy az ő szénája rendben van. És nem nagyon erőlteti meg sok keresztény magát, hogy áldozatot hozzon. Hogyha végigtekintjük a milliárdnyi keresztényt: mi mindent össze nem egyeztetünk az életünkben… Vegyük csak a nyugati kereszténységet, a régi keresztény országokat.
Vegyük csak a családi életüket, a válások arányát. Nem vállalják a kellemetlenséget, ami azzal jár, hogy kicsit erőt vegyenek magukon, ha a házastársukat nehezebb elviselni. Inkább elválnak. A szűk kapun nem akar bemenni. Nem akarja magára venni azt az áldozatot, amellyel a keresztény élet jár.
Aztán ott van, hogy amikor jönnek kereszteltetni a szülők és keresztszülők a gyermeket, olyan nyugodtan válaszolják a kérdező papnak, hogy aztán úgy is nevelitek a gyermeketeket? Keresztény módon? Igen, vállaljuk! Aztán egy lépést sem tesznek azért, hogy valóban keresztény nevelést adjanak neki. Nem is nagyon néznek utána, hogy mit is kívánna az a keresztény nevelés. Hány család járatja hittanra a gyermekeit, vagy törődik azzal, hogy ők maguk egy teljes keresztény oktatást, bevezetést adjanak a gyermekeknek a keresztény életbe…
Folytathatnám, hogy ráismerjünk: széles úton hömpölyög a nép és próbál bemenni Isten országába, és bizony sokszor éppen az az oka, hogy fiatalok, vagy más nemzetbeliek, vagy nem keresztény nemzetek – úgy, mint Gandhi is – végignéznek a keresztények életén és nézik az Evangéliumot, összehasonlítják vele – és elmegy a kedvük az Evangéliumtól a keresztények laza, gyönge, erőtlen élete miatt.
Mint az egyik Evangéliumban van, hogy elmegy mindenki a maga dolgára és azt a hívást, az evangéliumi hívást a nagyobbra, elengedik a fülük mellett. A mai vasárnap indítást ad arra, hogy a keresztény élet bizony megköveteli mindnyájunktól, hogy erőt vegyünk magunkon.
És hozzátehetjük még azt is, amit a zsidókhoz írt levél szerzője észrevesz: az Isten szeretete nyilvánul meg sokszor abban, ha az ember erősebb lökést, fenyítést kap. Van egy nagyon közeli ismerősöm, pap testvérem: elmondta, hogy ő bizony már azon az úton volt, ami így visszatekintve egész biztos a hivatásának a teljes elhagyására vezette volna, mikor jött egy letartóztatás. És életében akkor jött rá, hogy Isten milyen erősen szereti őt, hogy mozgósította érte az államrendőrséget, mert ok nélkül tartóztatták le ugyan, de Isten ezzel kiragadta őt abból a könnyelmű játékból, amibe kezdett volna.
Isten erősen szeret bennünket mint gyermekeit. Bizony ma divat a nevelésben, hogy a szülők csak úgy mennek a gyermekek után. Mindent rájuk hagynak. A pedagógiából kikapcsolódott a fenyítés teljesen. Nincs büntetés. Büntetés a XX. században? És megkérdezhetjük: a szeretet szava ez? Mert maguk a szülők sem akarják az igazi javát annak a gyereknek… Akarják-e az egész életét tekintve olyanná nevelni, hogy megálljon a maga lábán?
Ahogy hallgattam reggel a kedves nővérek zsolozsmáját, ott hangzott el az a válasz: „mert örökké szeret minket”. Megéreztem, hogy Isten szeretete milyen erős, milyen halálosan komoly, az Úr Jézus is egészen a kereszthalálig szeret, hogy megmutassa, nem gyerekjátékról van szó. Egyetlen életünk van. És ha az ember azt az egyetlen életét elrontja, akkor már nem tér vissza az alkalom.
Mi mai emberek bizony sokszor nem tudunk bánni magunkkal. Nem tudjuk megkülönböztetni azt sem, hogy mi jó nekem vagy mi rossz. Olyan kegyetlenek tudunk lenni magunkkal szemben, úgy tudjuk mérgezni az életünket, úgy tudjuk megterhelni, úgy tudjuk sebezni, mindenféle szenvedélynek kitenni, gyöngíteni, pazarolni… magunk sem tudjuk, hogy mi jó nekünk.
Bár vezetne rá bennünket Isten akár kemény kézzel is arra, hogy igazán, tisztán, józanul, bátran lépjünk a jó útra és kövessük azt!
Olyan vigasztaló volt hallani azt a beszámolót arról a nagy lengyel nemzeti zarándoklatról, ahol ezrek vállalták keményen a 240 kilométeres zarándokutat és vállalták azt a kemény életmódot, ami ezzel jár. Áldozatot hoztak és öröm töltötte el a szívüket, amikor megérkeztek a zarándoklat végcéljához.
Zarándok nép vagyunk mi keresztények, Isten népe. És az életnek ez a nagy zarándoklata áldozatokat kíván. Ha vállaljuk az áldozatokat, öröm lesz megérkezni Isten Országába, ahol vár minket az Atya.

1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

milyen fontos egy ember

Kicsit úgy gondolom ingen-is nagyon fontos dolog ember közösségebe legye és egy,

kicsit formálódjon olyanná az ember ahogy öt szeretnék ember mindig közösségi lény,

legyen ahova ember hozódik szíve ahhoz közösségebe ahol őt nagyon kedvelik mondjuk,

nagyon jó példa az ember aki mondjuk kis főnök de mindig történek valami mondjuk van,,

neki dolga amit be ütemezett így nem tud ara elmerni bulira közösségebe ahova várják de ,

meg lehet érteni úgy gondlom ember törekszik de másképp alakult dolog elmondom biztos,

van olyan ember kis főnök egy helyen tudni szereti dolgokat mi hogy van mert mi ,

alapítványukba úgy működik van egy olyan ember aki meg bízott kis főnök aki egy,

nagyon talpra est ember ő össze tudja tartani közösséget ő egy össze tartó ember aki össze,

tartja közösséget ö az ember közzel 12éve vezeti mint kis főnök az alapítványt de neki ,

szeretetből és erőből amit kapott az ember égiiktől azért van neki ennyi ereje össze,
,
tartja azt közösséget van olyan időszak elkeseredik fől ál . Van akarata neki annak embernek.,

Az alapítványba .folyamatoson készülődnek farsangi bulira bent .most kaptam hírt február,

26án vasárnap délután 2kor kezdődik buli bent eről be fogok számolni milyen volt buli.,

Február13ei hétfői foglakozást pedagógus Judit ,Mancika néni tartották foglakozást ,

az ifjoncoknak nagy volt jó kedd és hangult bent .

2017. február 13. hétfő Jelen voltak: Bagó Zoli, Medveczki Làszló, Medveczki Zsanett, Horváth Zoltán, Gergely Dávid, Gerhát Lenke, Sára Edina Horváth Zoli meggyógyult, nagy örömmel vártuk. Dekoráltuk a termet továbbra is a farsang jegyében. Kicsit átrendeztük a termet, majd elpróbáltuk az Óz, a nagy varázslót jóga elemekkel, amit Brigi nénitől tanultunk. De előtte bemelegítettünk olyan játékos mozgással amit a mozgásfejlesztésen tanultunk., Elcsomóztuk a megrendelésre készített szőnyeget. Anyagot válogattunk és vágtunk a készülő szőnyegekhez. Ma Zsani és Lackó anyukája is velünk tartott, mert ő is szeretne a nagykereten dolgozni. Mancika Zsanett és Lackó segítségével hamis gulyás levest készített.
Kedves barátom, ismerősöm!
Kérünk, ne feledkezz el rólunk adód 1 %-ának felajánlásakor!
Gondold csak meg!
Ha nem segítenétek, nem tudnánk működtetni a Nappali foglalkoztatót, mert nem tudnánk bért, rezsit fizetni. Akkor ezek a fiatalok a nap 24 órájában ugyanazt a néhány arcot látnák. Nem lenne közösségük, nem lennének barátaik, akikkel megoszthatják gondolataikat.Nem fedeznének fel újabb és újabb közös élményt, ismeretet,tájat – a hazát.Köszönjük, hogy eddig lehetővé tettétek mindezt, és kérünk segítsetek továbbra is!
NÉLKÜLETEK NEM MEGY!
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
18711516 1 13

A leveshez
40 dkg marhahús
1 közepes fej vöröshagyma
2 ek napraforgó olaj
1 közepes db paprika
1 közepes db paradicsom
1 kk fűszerpaprika
13 dkg sárgarépa
12 dkg fehérrépa
30 dkg burgonya
1 l marha alaplé (kockából is lehet)
2 csipet őrölt fűszerkömény
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
A galuskához
1 db tojás
3 evőkanál finomliszt
1 csipet só
A hagymát apróra vágjuk, a húst felkockázzuk, a paprikát csíkokra szeljük. A paradicsomot leforrázva megszabadítjuk héjától, és feldaraboljuk.
1. Az olajon megfonnyasztjuk a hagymát, majd megszórjuk a pirospaprikával (óvatosan, oda ne égen!), hozzáadjuk a húst, s pár percig nagy lángon, folyamatosan kevergetve pirítjuk.
2. Ekkor hozzáadjuk a paprikát, a paradicsomot, sózzuk, s lefedve, kis lángon, saját levében addig pároljuk, míg a hús megpuhul. Ez kb. 1 óráig tart. Ha levét elfővi, pótoljuk. (Én 3-4-szer öntöttem hozzá 1-1 dl vizet az egy óra folyamán.)
3. Ez az idő pont elég rá, hogy a répákat megpucoljuk és karikákra szeljük, a krumplit is megpucoljuk, s felkockázzuk.
4. És, hogy elkészítsük a marhahús-alaplevet, s a galuskát. Ehhez a tojást enyhén felverjük, majd annyi lisztet adunk hozzá, amennyit felvesz (kb. 3 ek), végül pedig lobogó vízbe szaggatjuk és megfőzzük.
5. Mikor a hús megpuhult, hozzáadjuk a zöldségeket, felengedjük az alaplével (ha nem fedi el a sűrűjét, vizet is adunk hozzá), köménnyel ízesítjük, s tovább főzzük, míg minden meg nem puhul (kb. 15 perc).
Fedő nélkül forraljuk, nem árt, ha kis lé el is párolog. A vége előtt pár perccel beletesszük a galuskát.
1. Tálalás előtt (mely persze finom kenyérrel történik) sóval, borssal ízesítjük.

minden gördülékeny legyen

Legyen valaki mondjuk egy kis főnök egy helyen tudni kel dolgokról tudni mi is megy,

azon helyen ahol épp ő kis főnök mondjuk az illető az alapítványba van meg bízott kis főnök,

lehet ő is amikor oda került ő ígérte hogy helyt áll így működik meg annak embernek oda,

kerül szív ügyé válik az dolog mondjuk legyen az alapítvány akkor úgy gondolom hogy,

mindent meg tesz jó legyen ott azon helyen könnyedén zökkenő mentessen legyen dologok,

mindenről tudjon az illető ő meg bízott kis főnök meg olyan van mi alapítványukba van,

elnök ,meg kis főnök néha beszélgetnek meg tudnak dolgokról mi folyik kis főnök,

jelen pántilag változatlan aki volt eleje ota ott az alapítványba őt meg bízták ki nevezték,

felnőttek ő kis főnök szereti csinálni úgy gondolom vannak kísértő dolgok elkeseredik de,

fől áll minden meggy tovább .azóta az ember csinálta bulikat jó működik most van kis,

változás bent de ez csak farsangi időkre vonatkozik úgy gondlom úgy halottam Julika,

néni amíg farsangi időszak van készülődnek bulira ő besegít foglalkozásba hétfőn ,és pénteken-te,

így könnyebb foglalkozásba utána tovább fog nekik foglalkozásba segíteni foglalkozásba többi,

foglalkozásokat majd pedagógus Judit Mancika néni fogják tartani .enyvi változás történni bent,

az alapítványba meg még nem tudni közeledik jó idő még beszélni fognak a Kistarcsai ,

alapítvánnyal mikor jönnek hozzánk eszme cserét váltunk . Meg tudom mikor lesz ez be ,

fogok számolni február 10ei foglalkozást pénteki nap volt az pedagógus Judit Mancika,

néni tartották foglalkozást ifjoncoknak . nagyon jó kedv volt végig .,

2017. február 10. péntek Jelen voltak: Bagó Zoli, Medveczki Làszló, Medveczki Zsanett, Szilágyi Erzsébet, Gergely Dávid, Gerhát Lenke, Sára Edina Elpróbáltuk az Óz a nagy varázslót, amit majd szeretnénk előadni farsangkor. de nagyon hosszúra sikerült a forgatókönyv. ezért a köv. alkalommal rövidítünk rajta. 0re mentünk a könyvtárba. Most ott volt a fejlesztő torna, mivel a nagyterem foglalt volt. Brigi gyermekjóga elemeket tanított a fiataloknak, amivel szÍnesíteni tudjuk majd a farsangi előadást. A foglalkozás végén új fejlesztő játékokat tanultunk. Ezeket a játékokat, be fogjuk építeni a foglalkoztató mindennapjaiba. Mancika a már elkészített aranygaluskával várt minket mire visszaértünk

A tésztához

A szóráshoz

  • 30 dkg dió (darált)

  • 15 dkg cukor (ízlés szerint)

  • 10 dkg vaj

A sodóhoz

 szobahőmérsékletű lisztet tálba szitáljuk.

  1. A tejet meglangyosítjuk, elmorzsoljuk benne az élesztőt, hozzáadjuk a cukrot, és felfuttatjuk.
  2. A vajat megolvasztjuk, a tojássárgákkal és a felfuttatott élesztővel együtt a liszthez adjuk, és kemény munkával hólyagosra gyúrjuk. Tetejét meglisztezzük, letakarjuk, ésduplájára kelesztjük.
  3. Ha kész, ujjnyi vastagra nyújtjuk, és pici pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.
  4. Egy kapcsos tortaformát vastagon kivajazunk, a vajat megolvasztjuk, a diót és a cukrot kikeverjük.
  5. Fogjuk a pogácsákat, beleforgatjuk az olvasztott vajba, meghempergetjük a cukros dióban, és a formába sorakoztatjuk őket.
  6. Ha az egész kész, előmelegített sütőbe toljuk letakarva (a dió könnyen odakap).
  7. Amíg sül, elkészítjük a sodót: A tejet a vaníliarúd kikapart magjával felforraljuk, majd levesszük a tűzről.
  8. Egy másik lábosban kikeverjük a tojássárgákat a cukorral és a liszttel.
  9. Apránként hozzáadva a vaníliás tejet, kis lángon sűrűre főzzük (nem nagyon sűrűre, 

nem puding!).

  1. Megvárjuk, míg a kész aranygaluska is hűl egy kicsit, majd széttépjük (nem vágjuk), és nyakon öntjük a sodóval.

kérik tergyen jót feléjük alapítvány felé így van jó cselekedet feléjük égiek többszörösen meg hálják neked,adója 1%kával támogasa

Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

gondolat szereteim felé

ebben a pillanatban, a betegágyon fekve és visszaemlékezve az életemre, felismerem, hogy mindaz a gazdagság és elismerés, amire annyira büszke voltam, elhalványul és jelentéktelenné válik, ahogy egyre közeledik a halál.

A sötétségben látom az életben tartó gépek zöld fényeit és hallom a búgó hangjukat, egyre közelebb érzem a halált.

Most már tudom, amikor elegendő vagyont halmoztunk fel, mely élethosszig kitart, más dolgokat kellene keresnünk, amelyeknek nincs köze a vagyonhoz.

Valami sokkal fontosabbat:

Talán kapcsolatokat, talán művészetet, talán fiatalabb korunk álmait…

A vagyon folyamatos üldözése csak egy önmagából kifordult személyt hoz létre belőlünk, amilyen én is vagyok.

Isten adta képességünk érezni mindenki szívében a szeretetet, nem pedig a vagyon által előidézett illúziókat.

Az életem során megszerzett vagyont nem vihetem magammal.

Amit magammal vihetek, az csak a szeretet által kiváltott emlékek.

Ez az igazi gazdagság, mely követni fog, elkísér, erőt és fényt ad.

A szeretet ezer mérföldeket képes utazni. Az életben nincsenek határok. Menj, ahova akarsz. Érd el a magasságot, amit el akarsz érni. Minden ott van a szívedben és a kezeidben.

Melyik a világ legdrágább ágya? – A beteg ágya.
Alkalmazhatsz valakit, hogy vezessen helyetted, csináljon neked pénzt, de nem vehetsz rá senkit, hogy viselje el a betegségedet helyetted.

Az anyagi dolgokat megtalálhatjuk, ha elvesznek. Egyetlen dolog van, amit nem találhatunk meg, ha elvesztettük – az Életet.

Amikor valaki bemegy a műtőszobába, észreveszi, hogy van egy könyv, aminek az olvasását még nem fejezte be – “Az egészséges élet könyve”.

Bármely szakaszában is vagyunk pillanatnyilag az életünknek, egyszer majd szembesülünk azzal a nappal, amikor behúzzák a függönyt.

Gondosan őrizd a szeretetet a családodért, a szeretetet a házastársadért, a szeretetet a barátaidért…

Az emberek közel fele nem rendelkezik befizetett adója 1-1%-áról!
Te ne légy köztük!
Vedd észre azt, akin segíthetsz vele, és tedd meg a nyilatkozatot!
Ha nekünk adod ezt írd rá: 18711516 1 13
Köszönjük!
Kérlek, oszd meg ezt a bejegyzést!

új recept késztetünk

 

Február első napokba betegség miatt maradt el foglakozás de február6ai foglakozást meg.

tartották mert február6án hétfőn jobban volt mindenki és tudtak foglakozást tartani azon.

.

napon elmesélték nagy élményt mi volt február4ei össze vetetlen téma lényeg az február.

26án lesz farsangi buli bent alapítványba van kis főnök aki vannak neki otthonin teendői.

így nem igazán tud bent leni ünnepségeken is ha betud kicsit benéz de most úgy néz-ki..

hogy nem tud bemenni az alapítvány farsangára most így alakult ezt is meg lehet érteni..

.

úgy gondolom mert embernek aki mondom kel kis pihenés vagy egyéb dolog léphet fel.

valamikor mindig kel embernek kicsi pihenő ha úgy alakul ideje az ember amikor buli.

lesz csinálja otthoni tehetőid ezt meg lehet érteni úgy gondolom ,emberől nem húzhatunk.

olyan dolgot ami épen most nem fér bele idejébe legközelebb lehet eltud menni meg lhet.

érteni épen február6án délután meg állítanak Bagó Zoli apukája mondja ő úgy hallotta.

február5én vasárnap volt össze jövetel ő így érte el is mentek de előtte nappal volt össze.

jövetel ő érte félre máskor figyelni fog mit mond felnőtt .február 8án szerdai foglakozást.

pedagógus Judit és Mancika néni tartották foglakozást ifjoncoknak folyamatosan foglakozás,

,

keretében készülnek farsangi bulira a bent ami 26án vasárnap bent . ,

2017. február 8. Szerda Jelen voltak: Bagó Zoli, Medveczki Làszló, Medveczki Zsanett, Szilágyi Erzsébet,,

Gergely Dávid, Gerhát Lenke, Sára Edina Folytattuk az óz történetét. Ma is jött Dénes a foglalkoztatóba.,

Szinte mindennapos vendéggé vált, de ennek mi nagyon örülünk. ma csilis babot készítettünk Mancikával.,

,

Remekül sikerült. Zsani Lackó segítségével. Bagó Zoli most nem szőtt, hanem bontott, mert kicsit elferdült a,

szőnyeg amit készített. A hibát ki meg kell tanulni kijavítani. Lenke viszont új szőnyegbe kezdett. A nap,

végén rendet raktunk, takarítottunk..

hozzávalók / 6 adag

3 közepes fej vöröshagyma

3 db borókabogyó

A libazsíron üvegesre pirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, és a zúzott fokhagymákat. Egy babérlevelet dobunk bele és a borókabogyókat. 

  1. Egy mozsárban összetörjük a borsot, sót, oregánót, szárított paprikát és hozzákeverjük a paprikaport. 
  2. A hagymához adjuk a húst, és ha egy kis levet eresztett, rászórjuk a fűszerkeveréket, majd hozzáadjuk a paradicsomsűrítményt és a cukrot. Összeforgatjuk, készre pároljuk. 
  3. Hozzáadjuk a babokat, majd a kukoricát, az Édes Annát és ha igény van rá, a ketchupot is. Az egészet készre főzzük. 

1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

a tisztességes ember

“A tisztességes emberek, akik valami becstelenséget követnek el, szeretik megőrizni a látszatot. Szeretik úgy tálalni a dolgokat, hogy ők közben tiszták maradjanak…”
“Így van ez rendjén; becsületes emberek közt nincs szükség lakatra.”

“Én mindig a szívet és a becsületet keresem. Néha-néha nagy pofont kapok: megéri.”

“Aki tudja, hogy mit kellene tennie, de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki. Önmaga előtt.”

“Valakinek a becsületét ellopni nemcsak azért legsúlyosabb, mert a becsület a legdrágább kincse mindenkinek, hanem azért is, mert azt legnehezebb visszaadni.”
“Az idő jó barát azok számára, akik az igazság és a tisztesség alapján cselekszenek, és halálos ellensége mindazoknak, akik nem így gondolkodnak,
bár a büntetés vagy jutalom gyakorta lassan érkezik.”

Az egyetlen útmutató az emberhez a lelkiismerete; az egyetlen pajzs tetteink becsületességének és őszinteségének emléke.
Nagyon meggondolatlan dolog végigsétálni az életen e pajzs nélkül, mert reményeinket olyan gyakran gúnyolja ki a kudarc és borulnak fel terveink.
De ezzel a pajzzsal, még ha játszik is velünk a sors, mindig becsületesen menetelhetünk.

A bűnös szívében titkos féreg foga rág, a megszerzett javakat nem tudja élvezni, s szívét a boldogság napvilága helyett rémséges bűntetteinek marcangoló emléke tölti el. Ami pedig az erény örökös gyötrelmeit illeti, a szerencsétlen sorsüldözöttnek mindig ott van vigasztalásul makulátlan lelkiismerete, tisztasága fölött érzett titkos öröme, mely fényes kárpótlás az emberek igazságtalanságáért.”

A szeretet Napja, régóta nem süt már a földön. Nekünk kell egymással és önmagunkból tüzet rakni, hogy melegedhessünk körülötte. Minden igaz találkozás tűzrakás. Amíg közelében vagyunk, értelmet kap az életünk, és megfeledkezünk arról,hogy néhány lépéssel arrébb már fagy van , félelmetes sötét és halálos ridegség.

ön is az őröm hírt vigye el embereknek hogy létezik olyan alapítvány aki

segítenek fogyatékkal élő fiatalakon így támogassa adója 1% alapítványt .
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

hol szeretet

Olyan világot élünk ami rossz tanácsokat táplálja az emberiségbe aki tanúja ismeri ,
parancsokat az így szól szeresd felebarátodat mint ön magamat ugye ez szeretetről,

szól felebarátomnak akivel mondjuk együtt dolgozok de örömmel vagyok felé ,és,

szeretetből vagyok iránta ezt tanuljuk szeretni kel az embereket hány olyan est van,

valakit nem igazán szimpatikus neked szíved a felé húz ő se szeret lehet és kételkedel,

benne mert te azt illetőt nem ismerd de elkel fogadni egy mást szeretettel kel iránta,

,

leni akár milyen nehéz is úgy gondolják egyesek szeretni kel minden embert elmondom,

hány olyan est valaki nehézkedik és de meg magyarázza embernek ő szeretet el-van felé mert,

ő szeret téged mondjuk de aki mondjuk viccképen másik oda főnök de nem az érteni viccet,

amit a másik ember társunk mondjuk de felettünk ne az legyen dilinyos másik felé ez,

bántja másik embert biztos lehet és akkor hol van másik emberbe szeretet ha ilyet mondunk,

másiknak ez kételkedem szeretetből mondjon ilyet másik embernek .egyes helyen média,

van emberiség szívébe ők ellenkezőt nyomassák fejünkbe a ami nem szeretet az ellenkező,

de nem szeret ha kel dúrván csinálok valamit meg bántom másikat de felettem az hogy,

azt illetőt szeretem de itt ebe hol van szeret én kérdezem ilyet tennék másik emberel,

ha nem szeretem csak mondom szeretem őt de szeret elánekézőjét tessem másik ember társom,,

ezt látják néha tévébe ez után mennek de ez nem szeret én szerintem akit szeretünk a felé,

minden meg teszünk neki szeretetből minda kettőnk jó legyen szeretetből segítem eki.,

És akit szeretünk olyat nem is mondunk amit írtam ugye az bántja másik embert bútyta ,

só sértő de halottam csak lehet aki mondok fájt de ez biztos hogy nem szeretetből,

volt másik felé akit szeretünk nem mondok ilyet .nekünk minden ember társunkat szeretni,

és elkel fogadni milyen nekünk ugyanúgy kel szeretni őt .

ön is az őröm hírt vigye el embereknek hogy létezik olyan alapítvány aki

segítenek fogyatékkal élő fiatalakon így támogassa adója 1% alapítványt .

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

megújulás

Elkezdődik ez a szeretet-viszony ezzel a meditációs ponttal az Isten és köztem. Élő, eleven, valóságos szeretet-viszony. Folytatódik napról-napra, és az életem tartalma lesz, legyen!

A második pontja ennek a szeretet megszerzésére szolgáló szemlélődésnek, hogy Isten az ajándékait nem küldi postán vagy hasonló eszközzel, hanem jelen van minden ajándékában. A napfényben, a levegőben, a vízben, mindenben, ami nekem jó, amit így kapok, jelen van Isten. A megváltó szeretetben, a bűnbocsánatban Ő bocsát meg személyesen a papon keresztül. Jelen van! A Szentlélek munkálkodik bennem, jelen van!

Rácsodálkozom erre a jelenlétre. Említettem, hogy én is minden imámat ezzel a jelenléttel kezdem: saját jelenlétemre gondolok. Ez egy csoda-dolog! Én magamtul nem tudok lenni, a létet kapom. A jelenlétem is ajándék. Amikor látom Isten jelenlétét az ajándékaiban, akkor én is szeretném nyújtani Istennek az én jelenlétemet. „Vedd, Uram, és fogadd egész szabadságom” – ez a pont is itt végződik a Suscipében.

A harmadik pont megint ez a teremtő, megváltó, közösségformáló szeretet. Megint valami mást veszek észre benne: hogy Isten az ajándékait nem úgy adja, hogy neki nem kerül semmibe, hanem észreveszem, hogy tevékeny, fárad, szenved, mert az embereken keresztül adja az ajándékait, és részt vesz a szenvedésben, a szüleink fáradozásában.

Amikor csinálják a reggelit, olyankor Ő is csinálja a reggelit, és takarít, és részt vesz minden tevékenységben. Itt van Istenünk szenvedésben, fáradtságban, mindenben. Ez óriási dolog! Ritkán gondolunk erre, hogy Isten jelenléte áthatja ilyen szempontból is a környezetünket. És én is tudok Istenért fáradni, munkálkodni? Hogyne! Egész a vértanúságig mi is föláldozhatnánk az életünket is. Csak szeretetedet add nekem, Uram, és a kegyelmedet, az elég!

A negyedik pont megint más szemléletet tár elénk. Minden évszak – tavasz, nyár, ősz, tél –, mindegyik meghozza a maga szépségét. Azt mondja Szent Ignác: Állj meg! A szépséget ne csak élvezd, hanem menj a szépség nyomán a forráshoz! Honnan jön ez? Isten maga a szépség. Az abszolút szépség. Hasonlóképpen a jóság, a bölcsesség, az igazság, amivel találkozunk. A gyöngédség az emberekben. Az ajándékozó szeretet. Ha találkozom vele, megyek a forrásig, és ott találom a forrásban magát, az Abszolút Jót, Abszolút Igazat, Abszolút Szeretetet, Irgalmat stb.

Kimondhatatlan nagysága van Istenben mindezeknek. És Isten ezt a csodálatos Önmagát akarja nekem adni. Mindent megtesz, hogy engem fölkészítsen arra, hogy találkozzam Vele, és Önmagát adhassa nekem szeretetben. És akkor megint: hát én? Adom én magamat? Igazán? Én is azon dolgozom egész életemben, hogy minél értékesebb legyek, és adhassam magamat. Ez a tiszta, igazi, jó magatartása a szeretetnek. Őszinte, tiszta, igazi magatartás, amiben semmi önzés nincsen. Igen! Én is készülök, és küzdök azért, Istenem, hogy magamat adhassam Neked. Ez lesz az üdvösség. Vedd Uram, és fogadd egész szabadságomat, mindazt, amim van! Te adtad nekem, íme, én visszaszolgáltatom. Így viszonzom a szeretetedet.

Íme, kedves Testvérek, a szeretet megszerzéséről szóló szemlélődés az, amit én is szeretnék a lelkigyakorlat utolsó napján átadni Szent Ignác jóvoltából, a Jó Isten jóvoltából. Vigyük! Vigyük! Éljük meg, hogy szeretve vagyunk, és viszonozzuk azt a szeretetet! Csodálatos, nagyszerű, hogy ez megadatik!

Ezzel zárjuk akkor le a lelkigyakorlatunkat. Ez az egész további életünkről szóló meditáció, szemlélődés. Ebben haladjunk! Már szeretünk, de még nem. A Van meg a Nincs ebben is bennünk még együtt van. Abból a kicsiből, ami van, menjünk tovább afelé, ami még nincs. „Levésben” vagyunk. És legyünk is, és ne álljunk meg

segítenek fogyatékkal élő fiatalakon így támogassa adója 1% alapítványt .
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

életre nevelés

1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

 

mellett sok nyelvben a következő értelmet is hordozza: nevelés. Tanulságos eltöprengeni azon, hogy ezek a szavak, formáció és nevelés kapcsolatban vannak egymással. Ha a nevelés – amely nyelvünkben a növelés és növekedés felhangjait tartalmazza – formálás is, akkor nem mindenestül önműködő folyamat, mert külső beavatkozást, alakítást igényel. S ha formáció növekedés is, akkor eredménye nemcsak az alakot megálmodó leleményességen múlik. Az is említésre méltó, hogy a latin forma szó – immár a magyartól eltérően – nemcsak a dolog külső vonalait, a „huzatát” jelenti, hanem olykor lényegként is magyarítható. Így a nevelő, aki formát ad, nemcsak szabdal valamit, hanem valamivé tesz. Aki pedig növekszik, nemcsak ilyen-olyan alakot ölt, hanem magamagát tárja föl.

Minden oktatási intézmény határozott (nevelési) célokkal rendelkezik. Úgy rendezkedik be, hogy minden mozzanatában ezek felé a célok felé segítse azokat, akiket tagjaiként tart számon. Medret kínál az életnek: nemcsak küld valamely irányban, hanem ő maga a meder.

Nagy merészség kell manapság ahhoz, hogy egy intézmény partok közé fogja az életet. Az inkább szétterülni vágyó élet természetes ellenállásán túl ugyanis meg kell küzdenie saját bizonytalanságával is. Ez utóbbi pedig azért is különösen nehéz feladat, mert ez a bizonytalanság nem egyszerűen legyűrni való tétovaság. Olyan korban élünk, amely gyanúval tekint mindenféle határozott mederalakításra, s nem is ok nélkül.

Mi, egyházi iskolákban élők, piaristák is nap nap után tapasztaljuk, hogy elfogy alólunk az út, hogy valóban „aporoúmenoi” – ahogy Szent Pál írja a korintusiaknak (vö. 2Kor 4,8) -, de él bennünk a meggyőződés, hogy mégsem útvesztőben járunk („exaporoúmenoi”). Ha nem látjuk is határozottan, miféle formában kell megjelennünk, nem esünk kétségbe. Mert igaz ugyan, hogy a hitünk szavakba és tettekbe öntése, a hit megvallása vált mára problematikussá, a hitünkben nem inogtunk meg. S ez a hit nem csupán valamiféle tiszteletre méltó, de megfoghatatlan tartást jelent, a hitben való kitartás pedig nem a hajdan volt bizonyosság lendülete. A hit – Szent Pállal élve ismét – engedelmesség, „szófogadás”: befogadása annak a szónak, amely az Igéről szól. A hit átadatás a Krisztusról szóló tanítás formájának (vö. Róm 6,17), amely utat nyit gondolkodásunk számára, és formát ad az életünknek (J. Ratzinger).

Azok az oktatási intézmények, amelyeket egyházi iskoláknak nevezünk, egyházi közösségként akarnak formálni. Olyan közösségként, amelyben elér minket az Igéről szóló szó, és ahol magunkba fogadhatjuk az Igét a vele való közösség révén. Az egyházi iskolák tehát Krisztust, az Életet hordozó formák, szentségeka szó eredeti értelmében: a Jézus Krisztussal való találkozás alkalmai. Méghozzá nem önerőből, hanem engedelmességből, nem magukat teszik szentséggé, hanem átadatnak az egyházban megformált tanításnak, és így válnak Szó-fogadókká.

Az egyházi iskola formákba terelt élete a formatio, a nevelés, amelynek célja az, hogy az Életnek adja át növendékeit.

teljes csapat

Jó két héttel ezelőtt szombaton február4én volt egy meg beszélésünk az alapítványba ami .

nagyon jó volt én magam bent voltam egy kicsit velük,de meg néztem akkor számítógépet.

baja volt amit meg bírtam csinálni ,,de játszottam egy kicsit meg csodálkoztam a hirdető.

táblát amit hoztam volt idejük fel tenni az alapítványba most már ifjoncok képei vannak.

rajta amit meg lehet nézni ara-járnak ..sikerült hétvégén meg beszélni akkor mikor lesz az..

alapítványba farsangi engem mindig nagyon várnak mindig de otthoni dolgaimmal nem érek ..

véget így nem igazán jutok oda be de mondták amikor kicsit időm van be nézek ezt beszéltem.

meg vezetővel most se tudok részt veni az alapítványi farsangi bulin ami február26án vasárnap..

délután lesz idő pont mikor azt nem tudom de rá következő egy hónap-múlva március26án.

vasárnap meg délelőtt 11órakor megy az alapítvány Pestre színházba egy darabot meg nézni.

azon se tudok részt venni arról be fogok számolni kinek hogy tetszett . az darab .febrúr6án.

hétfőn már vissza tért minden kerékvágásba meg gyógyultak az ifjoncok .febrúr6án hétfői.

foglakozást pedagógus Judit és Mancika néni tartották a foglakozást ifjoncoknak .

2017. február 6. hétfő. Jelen voltak: Bagó Zoli, Medveczki Làszló, Medveczki Zsanett, Kovács Ferenc,

Szilágyi Erzsébet, Gergely Dávid, Gerhát Lenke, Sára Edina Ma ellátogatott hozzánk Julika és Dénes is .

Dénes megjavította a belső ajtó zárját, Lackó segítségével. A tornán tanult fejlesztő játékokat játszottuk.

Folytattuk a az óz mesélését. Edina rengeteget írt , de sikerült egy kicsit rávenni, hogy szőjön. Mancika

levágta a nagykeretről a szőnyeget. Már csak csomózásra vár. A konyhában zsani? Lackó segített a

krumplistészta elkészítésében.

80 dkg krumpli

  • 50 dkg durum fodros vagy kocka tészta
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 dl olaj vagy zsír
  • 1 teáskanál őrölt pirospaprika (púpos)
  • őrölt bors

Egy nagyobb serpenyőben a felaprított vöröshagymát forró zsiradékban megpirítjuk, majd a tűzről lehúzva meghintjük pirospaprikával. Hozzáadjuk a megpucolt és apró darabokra vágott burgonyát. Megsózzuk, megborsozzuk, és kb. 1/2 dl vizet öntünk rá, majd saját levében fedő alatt, takarékon -néha megkevergetve – puhára párolom.

  1. Közben a tésztát bő, sós vízben a csomagoláson látható utasítás szerint kifőzzük és leszűrjük.
  2. Amikor megpuhult a krumpli, kissé összetörjük, és összekeverjük a kifőtt tésztával. Szükség szerint megsózzuk, megborsozzuk.
  3. Savanyúsággal tálaljuk.

1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

meg gyógyult pár ifjonc

Mindenki kapott ugye betegséget ami gyorsan néha eltud távozni az ember szervezetéből

ha az ember pihen így kicsit olyankor ha meg tudja tenni de ha olyan beteg és ami nem tűr

halasztást mondjuk akkor úgy van otthon mard és ki pihenje magát hogy az egészsége olyan

állapotba kerüljön tudja végezni amit kel ha iskolás mondjuk nagyon lázas akor bizrtos

hogy otthon mard félti mindenki gyerekét ha beteg akkor úgy van ember úgy alakítja dolgokat

ahogy mindenkinek meg felelő legyen, lehet hogy olyan helyen van ember hogy amikor

gyereke beteg annak szülőnek biztos meg engedik neki otthon maradjon gyerekét ápolni

én is voltam egy pársor beteg amikor én szüleim otthon voltak velem ápoltak de ez múlt

volt olyan is amikor nagyon nem bírtam magammal beteg voltam de mégis csináltam,

amit kelet mert nem bírtam magammal meg is baj utána jobban kelt piheni nagyobb

betegséget és így otthon voltam piheni jobban be lázasodtam38fokba vizes lepedőbe

húzva húzták lázam de ez múlt most jó vagyok .aki emlékszik a január30án volt foglakozás

az alapítványba amit pedagógus Judit Mancika tartató foglakozást amiről olvastak itt de

február1foglakozást elkelt halasztani egy pár ifjonc betegek lettek otthon voltak neki szülök

ápolták az ifjoncokat olyankor. de február3ai foglakozást már meg tudták tartani mert március

ifjoncok valamennyire jobban voltak meg tartották foglakozást pedagógus Judit és Mancika

néni tartók az ifjoncoknak a február3ai pénteki foglakozást rá következő nap szombaton

elhalasztott 1hétel össze jövetelt február4én mer meg beszéltük dolgokat ami az alapítványt

érintet amiről olvashatlak farsangi buli mikor lesz az 4én derül ki de egy későbbi bejegyzésbe

olvashatnak mikor lesz bent bent várják mikor lesz buli .

2016. február 3. péntek Jelen voltak: Bagó Zoli, Medveczki Làszló, Medveczki Zsanett, Kovács Ferenc, Szilágyi Erzsébet, Gergely Dávid, Gerhát Lenke

Reggel a szokásos teázás után. kiválasztottuk melyik dal szerepeljen a farsangi előadásunkon. A szivárványon túl című dal lesz. Tanultuk a dalt. Elég nehéznek bizonyult de farsangra meglesz. 10 órakor indultunk tornázni a művelődési házba. Mire hazaértünk már elkészültek a melegszendvicsek. Zsani, Erzsike segített mosogatni, elpakolni..

ön is az őröm hírt vigye el embereknek hogy létezik olyan alapítvány aki

segítenek fogyatékkal élő fiatalakon így támogassa adója 1% alapítványt .

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

jó barátok napja van ma

Folytatjuk elmélkedésünket a szerelemről ha már ma szerelemesek ünnepét ünnepeljük mai,

nap . élt már minden ember át élt egy bizonyos szerelemes korszakot életbe ilyenkor ember,

lelke ki van cserélődve másképp látja dolgokat mert olyankor fel gyullad az bizonyos ,

szerelem lángja az emberek szívébe amikor fel gyullad mondjuk szerelem lángja 2ember ,

szívévbe lángol javából szerelem Tűze minden másképp látja dolgokat azzal emberel,

annyira lángol 2ember szív ami szerelem lángjának hívnak ,de ez láng néha pislákol,

és másképp ég 2 ember szívébe ki élt már olyat mondjuk meg lát valakit egy,

helyen gyorsan fülig szerelemes lett belé ép egy szórakozó helyen vagy más hol,,

látta meg fülig szerelemes let abba illetőbe mondjuk kezdik alaktani mondjuk életüket ,

ahogy elgondolják egy más közt . mondjuk ki élt olyat hogy iskolás korunkba,

valakibe nagyon beleszeretünk és úgy gondjuk hogy nem is bírunk nélküle élni,

épen ezt diktálja a szív másikba szerelemes lett de ez csak idő .lehet amikor felnőtt,

korba meg látja azt embert akivel át élje szerelem dolgokat .ma ugye Valatin nap,

meg lehet figyelni hogy ez nem csak szerelemről szól ez nap úgy gondolom ez nap,

igenis szeret napja is ez nap csak egyesek úgy gondolák ma szerelem napja van,

de szeretet nélkül nincsen egy más-közt szemi életbe csak mindenki úgy van szerelem,

napját akarja tartani meg erről adtak róla fel világosítást hogy ma ezt ünnepeljük de fő,

alkotja ennek szerelemnek a szeret de mi így fogjuk fel de szeret nélkül nincsen igazán ,

boldogság úgy gondolom ,csak azt bizonyos szerelemesek napját ünnepelje meg de ,

ez szeret nélkül nem működik ezt én tapasztaltam ha szeret ünnepeljük ma is lepjük,

meg azt embereket akit nagyon szeretünk ez-napon ma szeret ünnepeljük ma is így kel,

elgondolkozni erről napról meg ma epilpesások napja van ez egy betegség de eről senki.

nem tud erről napról de én most meg írtam maguknak ez nap van mai nap .

Szent Bálint, a szerelmesek védőszentjének ünnepe („Valentin-nap”, a szerelmesek ünnepe). A szerelmesek, a jóbarátok és mindazok ünnepe, akik szeretik egymást. Magyarországon csupán egy évtizede kezdték el széles körben ünnepelni, bár a magyarországi svábok körében hagyományosan népszerű. Amerikában és Angliában szinte kizárólag a fiatalok ünnepe, amikor kisebb ajándékokkal (például virággal, színes léggömbökkel, szívekkel) lepik meg egymást.

Epilepsziával élők napja. A Nemzetközi Epilepsziaellenes Iroda (IBE) 1997. február 14-re hirdette meg az epilepsziával élők első világnapját. Azért került e nap Szent Bálint napjára, mert ő nemcsak a szerelmesek mentora, de az epilepsziások védőszentje is. A világnap lehetőséget nyújt a betegséggel és gyógyítással kapcsolatos szélesebb körű tájékoztatásra és az epilepsziával élőkkel való kézfogására.

1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

a szerelem milyen

Kicsit a szerelemről osztok meg gondolatot meg erről úgy gondolom van embernek,

tapasztalata a szerelem területén első dolog ilyenkor másikat kezdem ki ismerni őt,

mondjuk mit is szeret nagyon amikor 2emberi szív összekapcsolódik akkor már úgy ,

van lehet köztük valami de ez úgy gondolom a szerelem először baráti kapcsoltat lesz,

első szempont 2ember közt amikor úgy van az 2illető aki nagyon kapcsolódik másik,

,

emberhez de amikor naponta vagyunk együtt találkozunk de komolyabbra vesszük dolgokat,

amikor 2ember aki nagyon meg ismerték egy mást minden közös bennük elfogadják,

egymást amilyen akkor kezd alakulni az szerem-kapcsolat egy más közt két ember közt,

de amikor javamból folyik ismerkedés 2emberközt ez sok beszélgetés ismerkedés alapján,

,

alakul ki olyan szerelem 2emberközt hány olyan van mai világba hogy nagyon szerelmesek,

egymásba és csak mondjuk egyszer látta másik embert rögtön egy szórakozás közbe másik,

emberbe fülig szerelmes lettem abba az illetőbe ilyenkor az ember annyira szerelemes aba,

,

az illetőbe hogy minden feje fölött rozsin felhők vannak felettük és nem is tudnak,

egymás nélkül élni annyira lángol még az bizonyos szerelem lángja 2ember közt olyankor,

lehet ez bizonyos szerelem lángja ami épen lángol 2ember közt ami gyorsan fel lángolt,

első látásra lehet örökre fogják együtt szeretni egymást 2ember .hány olyan szét megy,

bizonyos szeret kapcsolat valami miatt és tönkre ment az kapcsoltat ezekért is imádkozni,

kel egyszer rendbe jöjjön dolgok 2emberközt . és boldogan újból fől lángoljon az ,

bizonyos szerelem lángja 2ember közt mondjuk fiatalokba meg látnak valakit először,

egy ember mindjárt szerelmes lett belé abba illetőbe és nem is tud úgy gondolja nélküle,

élni annyira szerelemes lett abba illetőbe lehet örökre tart az kapcsoltat .minden akkor kiderül,

amikor meg ismertük egymást . nagyon

ön is az őröm hírt vigye el embereknek hogy létezik olyan alapítvány aki

segítenek fogyatékkal élő fiatalakon így támogassa adója 1% alapítványt .

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

rossz tanácsadó az embernek

Ki ne ismerné azt az érzést, amikor a sértettség, a csalódottság, a tehetetlenség, az indulat eluralkodik egész valóján. Harag,- lecsaphat hirtelen nagy erővel, de kialakulhat fokozatosan is, mintegy érlelődve bennünk – bosszúvággyal párosulva. A harag rossz tanácsadó – tartja a mondás, s milyen igaz: hiszen számtalan negatív következménnyel járhat, ha nem vagyunk képesek fékezni érzelmeinken. A haragnak – bármilyen hihetetlen is – vannak típusai. Haragra gerjedhetünk életösztönből, – pl. utcai rablás – amikor a feltámadó düh elnyomja félelmeinket, és képesek vagyunk megvédeni magunkat. Haragudhatunk akkor is, ha indokolatlanul, és igazságtalanul megbántanak, vagy megszégyenítenek bennünket. A legnagyobb problémát viszont az jelenti, ha öncélúan haragszunk, holott semmi okunk nem lenne rá. Ami persze állandósulhat is – megmérgezve ezzel önmagunk és családtagjaink mindennapjait. Fontos, hogy mindig tudjuk kordában tartani haragunkat –s ha problémáink támadnak, igyekezzünk emberi hangon megbeszélni azokat.
„A szeretet és a gyűlölet nem vak, csak el van kápráztatva a tűztől, melyet magukban hordanak.”

„Ha valakinek kötekedhetnékje van, a hallgatás ugyanolyan bosszantó a számára, mint a visszabeszélés.”
„Nem könnyű önmagunk elől elrejteni gondolatainkat, főleg, ha az bosszúvággyal is párosul.”
„Ne légy pukkancs! Az ember sok olyat mond dühében, amit nem gondol komolyan, mégis nagyon fájhat, örök nyomot hagyhat. Ne herdáld el könnyelműen, indulatból életed értékeit!
„A vita rendszerint viszállyá fajul.

„Ne hergeld fel magad olyasmin, amiről úgyse tehetsz semmit.”
„A szavak hatalmas erejével egymást boldoggá is tehetnénk, mégis inkább fájdalmat és szenvedést teremtünk. Mindezt persze öntudatlanul tesszük, így okozva problémát (…). Nem tanítottak meg a szüleink bánni a szavakkal, mert annak idején az ő szüleik sem tudtak bánni a beszédteremtő erejével. Öntudatlan reflexként az egótok parancsára direkt bántjátok a többi embert – a legtöbbször azokat, akiket állítólag a legjobban szerettek
„Ha a szemet szemért jelszavát követjük, abba belevakulunk mindnyájan.”

„Nem nézzük, kin állunk bosszút, válogatás nélkül, vaktában lövöldözünk. De a bosszúvágyunk soha nem csillapodik, mert valójában a saját életünk ellen irányul.”
„Senkit sem gyűlölünk úgy, mint azt, akit szeretünk vagy szerettünk.”
„Minden alkalommal, amikor ingerült vagy dühös vagy valakire, akivel találkozol, az nem a másik ember, hanem saját magad. Nem azt kell megkérdezned, hogy “Mi a baja ennek az embernek?”, hanem azt, hogy “Mit mond ez az ingerültség önmagamról?””
„Sohasem lehet tudni, honnan jön a váratlan. Az élet mélységei félelmetesek. Kis gyűlölet nincs. A gyűlölet mindig rettenetes. Nagyságát a legkisebb lényben is megőrzi, s mindig teljes marad. Az elefánt, ha egy hangya gyűlöli, veszélyben forog
ön is az őröm hírt vigye el embereknek hogy létezik olyan alapítvány aki

segítenek fogyatékkal élő fiatalakon így támogassa adója 1% alapítványt .
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

de jo hogy vagy

Most nézzük meg, hogyan szeret minket Isten, a Szentíráson keresztül

A Szentírás első könyve a Teremtés könyve. És ott az első megnyilatkozása ennek a szeretett Istennek az, hogy mondá Isten: legyen világosság, aztán égitestek, hegyek, völgyek, tengerek, élők, fák, legyen ember! Hogy tartozik ez a szeretethez? Az első elmélkedésünkben láttuk, hogy Istent a maga végtelen gazdagsága arra vezeti, azaz a végtelen gazdagsága, az ő jósága azzal jár, hogy nem csak tartalmi jó, végtelen érték-kincstár, hanem dinamikus jó is: az élteti az egész isteni életet, mind a három személyt, hogy közölni, adni, teremteni, létesíteni. Szeretetéből – önzetlen, elfogulatlan, tiszta, gyermekinek mondható szeretetéből – teremt, nem keres semmiféle önző szándékot. Szeretetből teremt, tehát Isten szeretete először úgy nyilatkozik meg, mint teremtő erő, létesítő erő, és minden mozzanatnál oda mondja a Szentírásnak az ősi szerzője azt is, hogy „látta Isten, hogy jó”. De jó, amit teremtettem! De szép, de nagyszerű! És azt befogadja a gondjába, és az embernek is átad mindent.

Itt segített engem egy nagyon fontos meglátáshoz egy német dominikánus atya, Josef Pieper: megláttam, hogy a teremtő szeretet a mi oldalunkon hova bújik meg bennünk, hol rejtőzik, a mi teremtő szeretet-képességünk hol van, miben van.

Ez a Josef Pieper miután megállapítja, hogy a német nyelvben csak egyetlen szó van a szeretetre – magyarban is tulajdonképpen –, azt elemzi, hogy mi történik, mikor én kimondom valamire azt, hogy „szeretem”. Mint például ezt a berendezést, ezt a kis készüléket, vagy barátomat, testvéremet, szüleimet, feleségemet szeretem. Mi történik akkor? Mi megy végbe? Mi van a szóban? A legkülönbözőbb dolgokra tudom kimondani, hogy szeretem; még Istenre is, az egész világra. Mit rejt ez a szó valamennyi esetben?

S akkor negatíve megállapítja, hogy nem az eszemhez tartozó valami ez elsősorban, amikor azt mondom: szeretem. Ez egy hozzáállás. A hozzáállásunk ugye az akaratunkhoz tartozik. Az akaratunknak a megnyilatkozása ez, onnan jön elő ez a szó, ott van a fedezete. Az akaratunkról nem tehetünk, hogy ilyen, azt nem mi alkottuk, annak a szerkezetét a teremtő adta meg, hogy képes az akaratunk ezt kimondani, vagy akaratunkra támaszkodva ezt kimondjuk. Az akaratunk természete olyan, hogy én valamihez így hozzá tudok állni, és ezzel a szóval, hogy „szeretem”, olyasmi megy végbe, mint mikor a gyerek kitárja a karját és megöleli az édesanyját vagy édesapját. Az akaratunkban is egy ilyen ölelő gesztus rejtőzik. Amikor azt mondom, „szeretem”, beveszem az akaratomba, beveszem a gondomba, mert jónak találom; de jó! Látta Isten, hogy jó, mindarról, amit teremtett, bevette a gondjába, akaratába.

A szeretet ehhez a képességünkhöz tartozik, itt jelenik meg az életünkben, belénk programozva. És azért merte Isten ránk bízni ezt a teremtést, amiről ő látta, hogy jó, mert ezt a képességet ő belénk teremtette, hogy mink is tudjuk látni valamiről, hogy jó, és mink is be tudjuk venni a gondunkba, szeretetünkbe.

Tehát valamennyire minden szeretetnyilatkozatunk mögött ott van az a valóság, hogy bevesszük a gondunkba és azt mondjuk rá: de jó, hogy van. Persze mindegyikünkben más szinten, más módon helyezkedik el ez az akarati képesség és másra és másra tud irányulni és más az intenzitása.

Akkor jöttem erre élményszerűen rá, mikor én ezt a Pieper-könyvet németül olvastam, épp akkor Kelet-Németországban volt az utam és sokat tartózkodtam vonaton – Magdeburgból Erfurtba, az két óra gyorsvonaton, ha nem több. Akkor olvastam és fedeztem föl, ceruzával mindent jeleztem, aláhúztam; borzasztó nagy fölfedezésnek éreztem ezt.

Amikor hazajöttem, itt, a ház előtt, itt, ebben a virágos részben dolgozott az egyik nővér, tűző napon, dél felé. Szalmakalapot vett föl a nap ellen, vékony, hosszú kapával kapálgatott. Rászóltam, hogy hát a vérnyomása is ingadozó, szíve is rossz… s akkor rám nézett, a hosszú kapanyélre kicsit támaszkodva, s azt mondja: atyám, szeretem a virágokat. Képzeljétek el, én ezzel a fölismeréssel, hogy a szeretet hol lakik bennünk, hallom ezt, s rettentő elszégyelltem magamat. Mert magamban mindjárt az volt, hogy én is szeretem a virágokat. De milyen különbség van ennek a nővérnek a virágszeretete meg az én virágszeretetem között! Én szeretem, mikor már megvannak készen, gyönyörködik az ember bennük; az illatát élvezem, ő meg már gondoskodott róla, hogy a rothasztóból komposzt kerüljön a virágágyakba, azokat előkészítette, aztán elültette vagy magról, vagy szerzett palántát, ismeri az egészet, megtervezte, öntözi, kapálja… hogy vette gondjába ő, hogy szereti a virágokat ő – és hogyan szeretem én, aki csak egy pár virágnevet tudok mindössze, és hozzá se nyúltam a virágkerthez…

Nagyon bevilágított nekem akkor. Az vigasztalt, hogy én is beveszek valamit a gondomba. Az én szeretetem másra irányul… És ugye mikor ezt így felfedezitek, azonosítjátok magatokat a Pieper bácsinak ezzel a nagyszerű meglátásával, kifejtésével, akkor – gondolom – nálatok is felmerül, hogy hogyan áll az én szeretet-képességem, ami az akaratomba, létembe van írva, és mire vonatkozik, milyen gonddal, milyen intenzitással, odaadással veszem én be azt az én lényembe, amit én szeretek.

Édei évbe is támogosa alapítványunkat

sérült fiatalokkal foglalkoznak és meg kapják szeretet meg Boldoggá tenni akarjuk

életüket .adója 1%kát adományozza nekünk idei évbe is .

azért támogosa alapítványunkat.
Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

ne okozunk fájdalmat másiknak

Nagyon rég volt olyan nálam hogy ami nekem valami bántót mondtak volna nekem ilyen,

elmondom nagyon régen volt remélem nem is lesz darabig ez utolsó bántó mondat volt ,

felém amikor 2olyan ember akin mindent meg tetetem egy bántó dolgot nem mondtam de

ők úgy gondolták hogy csúf nevemet akartnak szólítani de ez úgy mondva senkinek nem,

esik jól lehet hogy darabig tűrni fogja illető gúny dolgot ahogy nevezték idő után,

biztos hogy elfolyik türelem és meg mondja neki az illetőmnek hogy amit mondtál mondjuk,

nem est jól és fájt neki az dolog neki ezen vagy egy olyan lehetőség valami olyan lehetőség,

áll fent hogy bocsánatot kér az illető hogy türtőzteti magát hogy legközelebb ilyet nem ,

mondok hogy meg nem bántsam másik embert ez úgy erős akart kel és elhatározás hogy,

nem bántom meg másikat olyan mondattal ami neki nem esik jó neki ,.meg adja az illető,

az esélyt neki hogy ne gúny nevén szólítsa másik ember őt meg adta neki esélyt folytatta,
ezt gúny dolgot de meg bocsátót neki de túlzásba ne esünk meg bántsuk másik embert

ilyennel ami neki mondjuk nem esik jól neki de tűri de egyszer elfogy bizonyos türelem ,
akkor van rossz mert nem úgy áll másik emberhez lehet csak tudomásul veszi ő is ember,

rá hadja de olyan is fent áll hogy olyan valami van akkor ő otthagyja őket és biztos hogy,

meg gondolja az illető gúnyolódást és nem bántja meg másik embert amivel fájdalmat okozok,

annak embernek . Másik olyan fájdalom amiről lehet hogy véletlen meg gondolatlanul ki,

mondunk valakire olyan dolgot ami lehet bántó lenne ne mondjuk azt neki bugyuta ez csak ,

hallatom de akinek tovább kerül annak ember felé biztos hogy őt azzal meg fogja bántani

azzal sóval és az nem jó dolog amit mondott az fájdalmat okozott másik ember felé ez,

egy sértő mondat úgy gondolom én de illető meg bocsát neki de meg kel neki bocsátani,

mit mondott elgondolkozik rajta dolgokon olyat nem mond ki száján ami vel meg bántja,

azt illetőt nagy ön uralom kel hozzá érdemes gyakorolni hogy másik embert ne bántsam meg.

Só ha .ön is az őröm hírt vigye el embereknek hogy létezik olyan alapítvány aki

segítenek fogyatékkal élő fiatalakon így támogassa adója 1% alapítványt .

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

alszik ember

Bement a konyhába, megcsinálta a szendvicseket másnapra, elöblítette a popcornos tálat, húst vett ki a fagyasztóból a másnapi ebédhez, leellenőrizte a müzlis dobozokat, feltöltötte a cukortartót, tányért, kanalat tett az asztalra, bekészítette a kávéskannát másnap reggelre.

Néhány nedves ruhát betett a szárítóba, egy adag ruhát tett a mosógépbe, kivasalt egy pólót. Felvarrta a lelógó gombot. Felvett néhány ottfelejtett játékdarabot az asztalról, visszatette a telefont a töltőre, a telefonkönyvet pedig a fiókba. Megöntözte a növényeket, kiürítette a szemetest, és felakasztotta a törülközőt száradni.

Ásítozva és nyújtózva egyenesen be a hálóba. Megállt az asztalnál, írt néhány sort az egyik tanárnak, kiszámolt egy kis pénzt a túrára, előhúzta a szék alá rejtett munkafüzetet. Aláírta, megcímezte és felbélyegezte barátainak a születésnapi képeslapot, és irt egy rövid listát a fűszeresnek. Mindkettőt a táskája mellé tette.

Aztán megmosta az arcát 3:1 lemosóval, majd éjszakai krémet tett rá, megmosta a lábát, lereszelte a körmeit.

Apa kikiáltott: „Azt hittem, hogy lefekszel!”

„Már megyek” – felelte.

Vizet öntött a kutya táljába, kiengedte a macskát, majd meggyőződött arról, hogy az ajtók zárva vannak, és az udvari lámpa ég. Minden gyerekénél lekapcsolta az ágy melletti éjjeli lámpát és a tv-t. felakasztott egy inget, bedobott néhány koszos zoknit a szennyestartóba, majd volt egy rövid beszélgetése a még fönt lévővel, aki még mindig a házi feladatát csinálta. A szobájában beállította az ébresztőt, kitette a másnapi ruháit, sámfát tett a cipőjébe. Még 3 dolgot adott a 6 legfontosabb megteendő listájához. Elmondta az imáját, és elképzelte jövőbéli terveinek befejezését.

Ezalatt Apa lekapcsolta a tv-t, és kihirdette, hogy nincs semmi különös tennivaló. „Megyek aludni.” És ment. Minden egyéb gondolat nélkül.

Van itt bármi különleges?

Tudod-e már, miért élnek tovább a nők…?
ön is az őröm hírt vigye el embereknek hogy létezik olyan alapítvány aki

segítenek fogyatékkal élő fiatalakon így támogassa adója 1% alapítványt .
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen