meg volt mikúlás ünnepség bent

Tegnap meg volt az alapítványba mikulás ünnepség bent ,évek óta hagyományt tartunk pár évig

amíg élt pali bácsi addig ő volt az alapítványunkba örökös mikulás mindig szerettel vártuk

őt mikulás ünnepségre bent az alapítványba már jó 2éve nincsen köztünk elhunyt jó ember

aki mikulás volt köztünk ő nincsen amíg ő élt én voltam mellette és én voltam mikulás akkor

de amikor egyszer le betegedet verset kaptam tőle onnantól át vettem staféta botot pali bá

mikulástól onnantól én képviselem mikulás dolgot ez már3éve én vagyok mikulás bent

ugyanúgy minden gyerek várja mikor jön mikulás most eljött mikulás közéjük engem

hívtak el mentem valójában én vagyok ott mikulás akik gyerek várnak én nem szánon

érkeztem meg közéjük kerékpárom vitt oda ünnepségre be az alapítványba nagy volt öröm

amikor meg érkeztem beszélgetünk jót vártuk mikulást mindenki meg jöt úgy mondtam

kezdjünk időhöz vagyok kötve várnak ezt tartom magam elkezdenék ünnepséget kezdett öltözni

mikulás volt 2segéd ifjonca ez évek óta így van az alapítványba öltöznék be meg kérdezi

mi van te is be öltözöl meg szollat pedig hagyomány az ilyenkor igazi mikulás meg 2segédje

eljön közéjük most így volt de meg kérdezte meg szolt de hallgattam elkezdtük mikulás

ünnepséget volt vendégek ünnepségen köztünk volt Dénes bácsi Julika néni Judit pedagógus

gyerek e el jöttek bulira volt más vendégek ünnepségre .elkezdtük ünnepséget délután félé3körül

sajnos most nem hoztam annyira poénos formámat meg lehet érteni de mindenki jó érzete

magát ünnepségen én jó érzetem magam kicsit kis időre köztük voltam mint mikulás ki is

jelentették én vagyok örökös mikulás bent ez jól est nekem meg történt mikulás csomag Sét osztás

minden gyerek várta nagyon el jött mindenki nagyon jól érezte magát ünnepségen ez buli

este 5körül lett vége mindenki jól érezte magát készült képek meg osztom önnőkel itt

érdemes megnézni .nekem úgy alakult helyzet hogy mikulás csomagot ki osztottuk mennem

kelet vártak olyan volt mint igazi mikulás aki miden hova várjákKép13 005

Kép13 013

Kép13 020

Kép13 024