késíteni kel lelkünket ünnepekre

Advent 3madik vasárnapját üljük meg az vasárnap öröm vasárnapja van azért sokkot

ruha atyának rozsszínre váltani ez öröm jele hamarosan meg születik nekünk a meg

váltónk .nekünk az dolgunk ilyenkor kicsit elkel mélyedni magunkba csendet kel teremteni

magunk körül el kel gondolkozni mit köszönhetek meg égiknek igen csak minden embernek

van mit meg köszöni Amit kapott égiektől itt az alkalom kicsit meg kel állni csendet kel

termeltetni magunk körül hányszor van az emberekbe rohanunk minden felé csináljuk

dolgunkat néha úgy fel halmozzuk magunk körül a dolgainkat elfelejtünk csendet teremteni

magunk körül így folytatódik életharca és amikor ember kezd érzene valamit akkor gondolkozik

el igen is meg kel állni egy kicsit legalább egy 10percet csendet teremtsünk gondolkozzuk el

dolgokon mit kel máshogy tenni legközelebb vagy épen hegyet másunk épen tetején

vagyunk néha igen erőt kel venni magunkba sikerüljön elérni azt célt ami előttünk van

de ehhez igen kel pihenő erőt kel venni magunkba de ehhez csend kel ott szólal meg

az hang ami nekünk erőt fog adni nekünk de ez úgy működik rendbe kel tartani lelkünket

az hegy amit fel halmoztunk dolgokat bűneiket azzal fájdalmat okoztunk égi királyunknak

de mindig van idő ara picit meg álljunk hegyeket amit ösze halmoztunk lelkünkbe meg

álljuk kicsit egy jó gyónás segít nekünk rend legyen lelkünkbe de ehez nagyon fontos

csend ot segítenek helyre hozni dolgokat ott szolal lelki tanács adónk. Érmes gyakorni.

 

Ez már valamivel több, de a felismeréshez együtt kellenek ezek a dolgok: a belső kegyelmek, a szív, és a hivatás, amelyet János kapott, és amely megmutatta neki, hogy tűzzel keresztel a Megváltó. Az a belső hang, amely megszólalt benne, hogy Isten báránya ez, aki elveszi a világ bűneit – és a tettek, a jelek, együtt.

Két útja van annak, hogy fölismerjük Istent. A belső fejlődésünk útja az Isten kegyelmeivel, és a külső jelen. A kettő egybevetéséből jön létre az a csodálatos, nagy dolog, a fölismerés: tulajdonképpen a hit. Akkor, abba a pillanatba van belesűrítve az, hogy a sivatag kivirul. Virág virágot ér. Maga Isten jön el. Föloldódik mindenünk az örömben. Az a mélységes öröm a fölismeréssel, az Úr Jézus fölismerésével jár.

Ilyen szempontból korunknak is nehéz dolga van. Hiszen a mi korunkban, a mai embernek az egyházból kell fölismernie Jézus Krisztust, Istent. Hogy az egyház fölragyogjon az emberek előtt a maga igazi mivoltában. Mint elválaszthatatlan a Megváltótól, mint olyan, amiben Isten ott lakik. A teljes Szentháromság földi otthona. Isteni és emberi találkozása.

Ennek a felismerése a legnagyobb feladat!

Ehhez, drága jó testvéreim, kellünk mi is!

Kellenek azok a sánták, akik már táncolnak, meggyógyultan, örömükben. Lényeges a világ számára a keresztények viselkedése. Örülnek-e? Megoldódott-e a nyelvük? Szólnak-e és dalolnak-e? Ujjonganak-e? Látja-e a világ rajtunk az örömet, a boldogságot? A világnak kell, hogy tükröződjék előtte, az egyházon, Isten jötte. Maga Isten kell hogy itt legyen valamiképpen. Nem elég a tanítás! Kell a hívek élete, a keresztények élete, a keresztények egysége, szeretete. Drága testvéreim, egymás számára is kell hogy érződjék az a kegyelem, amely a másikban van. A másik fölismerése az Úr Jézusról; mindnyájunké.

Így áll össze az a kép, amelyet a próféta jelez. A pusztaság átalakul paradicsommá, mert Isten ott van. Ahol Isten van, ott már minden ujjonghat és örülhet, ott már minden megoldódik.

Mindennapi öröm: ez a feladatunk.

Emellett az is feladatunk, hogy a mai emberiségnek azt a belső oldalát, amely kell még a Megváltó fölismeréséhez, az Isten kegyelmének azt a belső működését is megmutassuk.

Itt a mi második nagy feladatunk. Ez az a titokzatos összefüggése ennek a belső kegyelmi világnak, működésnek, a kegyelmi erők munkájának minden egyes emberben. Ez összefügg a fölszabadultak imáival.

Tehát lássák az örömünket, és valahogy érkezzék el hozzájuk a mi imánk hatása, ereje! Így lesz az Úr Jézus jövetelének öröme fölismeréssé és valósággá a mi korunkban is. Keresztényként át kell éreznünk ezt a roppant feladatot! Mert mi, és az Anyaszentegyház minden tagja kovásznak van szánva. Fénynek, világosságnak van szánva.

Az egyház ennek az emberiségnek az egység-szentsége. Széttépett, gyötört, még megváltásra el nem jutott embertestvéreink számára az egyházban mi vagyunk a szentség, a kegyelemnek a jele, méghozzá hatékony jele.

Mindegyikünk hozzá tud ehhez járulni. Ez a mi érdemünk Isten előtt. Ez teszi a mi örömünket nagyobbá. Minden nap ilyen irányban éljünk!

Ez a harmadik adventi vasárnap. A harmadik gyertya lángja így gyulladjon ki bennünk, akkor lesz igazi. Ámen.