nem lesz uj ifjuncunk

Egy kicsit vissza megyek farsangi utolsó hetére ami az alapítványukba volt február17én volt

farsangi buli a műv házba ami nagyon jó sikerült érdemes volt ennyi időt gyakorolni az

ifjoncokkal remek műsort láthattak akik elmentek akkor megnézték farsangi elő adást ami

címe macska jaj amit karácsonykor ők elő adták most úgy alakult hogy vendégeket hívták

farsangi előadásra meg akkor meghívták másik alapítványt így hogy így alakult helyzet-így

úgy volt ennyien eljöttek farsangi bulira úgy voltak elő adják macska jaj darabot farsangi

bulin eljönnek vendégek .még február14 ei szerdai foglalkozást pedagógus Julika,Mancika

néni tartották foglalkozást ifjoncoknak még akkor utolsó simítások voltak farsangi dolgokra

készülődés . Úgy volt aki emlékszik lesz egy új ifjoncunk januártól épen egyik nap beszéltem

elnök asszonnyal ő mondta az ifjonc aki jött volna januárba hozzánk egy új ifjonc olyan

dolgok merültek fel ami nem egy meg szokott közösségbe illő kicsit baj lett volna

így úgy nem tudtuk .ez miatt nem szeretnék meg szokott csapatot széthúzna

egy valami azért alakult helyzetbe. könnyen alkalmazkodó ifjonc el fogadjuk erről mást

tudtunk meg ami fájó .2018.február.14.szerda. Bagó Zoltán,Szilágyi Erzsébet,Horváth Zoltán,Sára Edina,Kovács Ferenc,Medveczki László,Medveczki Zsanett,Gergely Dávid,Gerhát Lenke,Tóthné Julika,Farkasné Mancika. Bagó Zoli szövött.Edina és Zsani írt.Lencsi szinezett.Fecó állatos képeket nézegetett.Laci és Zoli a konyhában segített Manci néninek.Ebédre

zöldségleves készült.

ön is az őröm hírt vigye el embereknek hogy létezik olyan alapítvány aki

segítenek fogyatékkal élő fiatalakon így támogassa adója 1% alapítványt .

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

  • 1 csomag leveszöldség:
  • (4 sárgarépa
  • 2 fehér répa
  • 1 zellergumó
  • 1 kisebb káposztadarab
  • 2 fokhagyma
  • 1 vöröshagyma)
  • erőleveskocka
  • 1 csomag leveszöldség:
  • (4 sárgarépa
  • 2 fehér répa
  • 1 zellergumó
  • 1 kisebb káposztadarab
  • 2 fokhagyma
  • 1 vöröshagyma)
  • erőleveskocka
  • A zöldségeket megtisztítjuk, felaprítjuk, felöntjük vízzel, beletesszük az erőleveskockákat és takaréklángon, fedő alatt kb. 45 perc alatt puhára főzzük az egészet. Levestésztával tálaljuk.

tavaszra készülöntünk

1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

Egy jó hír kaptunk pár héttel ezelőtt úgy volt amikor készülődtünk az farsangi bulira végre

tisztázva az ügy ami pár hónapja bizonytalan volt hol lesz majd a foglalkozás és mi lesz

termünkkel aki ebbe hivatalos személy most úgy mondva fel keresték őt tovább engedélyezte

hogy ot tarthassuk még foglalkozás ennek hírnek nagyon örültünk maradhat a volt helyén

foglalkozás és nem kel költözni aki ezt így intézte és közbe járó embernek aki tovább

engedélyező hivatalos embernek köszönünk .aki értesült dolgokról egy pár hete úgy

van pedagógus Juditnak sok tenni valója dolgokba de foglalkozás se mard el nagyon

ezen dolgozunk ezerrel hogy ne maradjon el foglalkozás de elkelt maradni február7ei

szerdai foglalkozásnak épen úgy alakult helyzet hogy senki nemtudta vállalni helyesítést

pedagógus Juditot dolga volt neki mind 2 helyesítő pedagógusnak Julika néninek dolga

volt akkor azon napon meg Boda Marika néninek dolga volt így nem maradt más meg

oldás február7ei foglalkozás elmaródjon .február 9ei foglalkozás meg volt már tartva

pedagógus Judit Mancika néni tartották február9ei foglalkozás ifjoncoknak mindenki

jól érzete magát foglalkozáson .

2018.február.9.péntek. Bagó Zoltán,Szilágyi Erzsébet,Medveczki Zsanett,Medveczki László,Kovács Ferenc,Gerhát Lenke,Farkasné Mancika,Tóthné Julika. Bagó Zoli szőtt Zsani szinezett és írt Lencsi szinezett.Fecó és Laci tavaszi képeket készített Erzsike kötött és szinezett.A konyhában leves és diós tészta készült Zsani segített.

1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

  1. tészta főzéshez
  2. 2 L víz
  3. 1 evőkanál étolaj
  4. 400 g tészta – szélesmetélt (száraz)
  5. 1 nagy csipet
  6. A tésztára
  7. 150 g dió (egész)
  8. 100 g porcukor

Elkészítés

  1. A vízbe beleteszem a sót és az olajat, majd felteszem egy lábosban a tűzhelyre.

  2. Közben kimérem a diót és összeaprítom. Hozzáadom a porcukrot, és alaposan összekeverem.

  3. Amikor forr a víz, beleteszem a tésztát, és kb. 10 perc alatt készre főzöm, időnként megkeverve, nehogy letapadjon. Ha már puha a tészta, akkor leszűröm.

    A tésztát egy tányérra adagolom, és bőségesen megszórom a diós-porcukros keverékkel.

egy boldogság

hétköznapok gyakran szembesítenek emberpróbáló nehézségekkel? Talán nem vigasztal, de nem vagy ezzel egyedül. Ha nehezen birkózol meg a problémákkal, vagy könnyen magadba zárkózol, ha baj van, jóleshet egy kis feltöltődés. Az alábbiakban néhány gondolatot olvashatsz az élet szépségeiről, amelytől garantáltan könnyebbé válnak majd a napról napra válladon cipelt terhek, és a motivációdat is megtalálhatod a soraikban. Mutatjuk azt is, hogy kinek köszönheted mindezt.

“Amikor a dolgok igazán jól mennek, mondta, nagyon figyeljünk oda, hogy észre is vegyük. Nem nagy diadalokról beszélt, hanem egyszerű alkalmakról: olyasmiről, mondjuk, mint limonádét inni az árnyékban egy forró délután, vagy egy közeli pékség illatát beszívni, vagy horgászni, de ügyet se vetni rá, fogunk-e valamit, vagy sem, vagy hallani, amint valaki csak úgy magában gyönyörűen zongorázik a szomszéd házban. Alex bácsikám biztatott, hogy az efféle jeles alkalmakkor kurjantsuk el magunkat: Ha ez nem kellemes, akkor ugyan micsoda?”

Attól, hogy van családunk, akikkel szeretjük és támogatjuk egymást?

– Hogy megtaláltuk a nekünk való munkát?

– Hogy egészségesek vagyunk?

– Hogy normális fizikai környezet vesz körül minket, van kellemes, kényelmes otthonunk, sőt, a munkahelyünkön is élhető közeg?

– Hogy alapvetően rendben vannak a pénzügyeink, nem fenyeget valami egzisztenciális veszély?

– Hogy jut idő magunkra is, vannak hobbijaink, el tudjuk tölteni kellemesen a szabadidőnket?

– Hogy vannak barátaink, közelebbi és távolabbi társas kapcsolataink?

– Hogy a szellemi, lelki, spirituális igényeinket is ki tudjuk elégíteni? Kinek mit jelentsen ez?…

Boldoggá tenni akarjuk

életüket .adója 1%kát adományozza nekünk idei évbe is .

azért támogosa alapítványunkat.
Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

nem szabad nagyot játszani

Vannak olyanok akik úgy mondva szeretik játszi azt bizonyos nagy embert ő az ember aki

meg mondja tutit mert neki ad igazt az ember akik meg bízta főnök mondjuk de ezzel

úgy gondolom nem szabad olyat elő adni, hogy engem meg bíztak játszhatom nagy

embert elmondom ez olyan könnyen vissza lehet kapni mindent .aki olyan nagy ember akik

meg bíztak valamivel olyan neki se szabad olyat tenni pancsolgatni ezt eljátssza igen csak

vissza lehet ezzel élni aki ilyennel játszik mondjuk egy ember elő adja azt hogy mint meg

bízott ember így neki szabad mindent úgy látja ez nagy tévedés úgy gondlom neki számot

kel tartani magába úgy mondva neki olyat tesz égiek előtt neki is elkel számolni amit tett

lehet hogy neki jó de meg tudja mondjuk olyan ember aki meg bízta másikat,de meg tudta

ez történt amikor nem volt épen jelen az ember mondjuk könnyen vissza vehetik azt pozíciót

amivel meg bízták őt mondjuk lehet az ember mondjuk ember de annyi különbség meg bízva

van dolgokkal és ezzel nem szabad ezzel élni mégis ezzel dolgokkal elvélne meg tudja egy

olyan illető gyorsan azt érvelést amibe benne ült ő főnök karosszékbe de elakarta játszin valaki

meg az ember vissza vonták tőle azt rangot amibe magába beleképzelt .minden ember olyan

legyen aki csinálja amit kel élje azt ő hétköznapi ember szerepét mi szemivel legyünk különbek

meg bízva dolgokkal úgy-kel élni rendes hétköznapi ember .

ha teheti és segíteni szeretne egy fogyatékkal élő fiatalokon hogy boldog életük legyen

adója 1% kával támogassa

támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

egyesek ráérnek ilyenre

Menyire mondják egyes emberek ők menyire foglaltak nincsen idejük szemire de ez igaz

mondjuk akkor és csak asnyi időnk van dolgainkat elvégezzük de hány olyan van ember

aki mondja hogy ő nem igazán ér rá de hall valamit gyorsan hírről viszi dolgokat amit

épen hallat valahonnan elkezdi ő át gondolni azt amit épen hallat mondjuk valaki olyan

jóba van másik illetővel drágámnak meg minden hízelgő mond az ember mindjárt ezt meg

hallja valaki aki olyan csendbe tud lenni azt mondja de ellenkező van mégis meg hallja

amit hallott gyorsan híröl viszi elbeszéli dolgokat ő épen ezt hallotta amikor ezt igen

csak meg tudja olyan illető aki nem kéne tudni de mégis meg tudta mert nem tudnak

néha hallgatni egyesek így azt szokták mondani ő nem ér rá ilyennel foglalkozni mindennel

de arra bezzeg van ideje el beszélni dolgokat amit csak úgy beszéd képen mond valakinek

az ember de mégis vissza ment hír annyira rá érnek egyesek amit meg hallanak gyorsan tovább

adja az illető kérdem én ugye egyesek erre rá érnek ilyennel foglalkozni amit hal de itt az

baj ilyenebből van az beszélgetésből egyet el veszek hozzá adok mondottból így kezdi az

dolog amit az emberek pletykának mondja bocs akit evvel meg bántottam valakit ezzel.

De ne érünk rá azt mondjuk ilyennel nem kéne bele avatkozni amint hallunk ilyenből van

az meg bántom azt ember akit meg hallotta Azt lehet azzal vége emberi barátságoknak

ilyen dolgal amit hallunk meg beszélik minden hogy ott az mondtam ilyenebből van

emberi barátságoknak vége ilyen foglalkoznak egyesek ilyenekért imádkozni ne csináljak

ilyet emberek .beszélgetnek olyat ami nem tartozik nagyon .

Édei évbe is támogosa alapítványunkat

sérült fiatalokkal foglalkoznak és meg kapják szeretet meg Boldoggá tenni akarjuk

életüket .adója 1%kát adományozza nekünk idei évbe is .

azért támogosa alapítványunkat.

Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

szó böjt gyakorlása

Egyeseknek van-olyan dolgai amibe ő neki magának ad igazat és nem akar 48bol engedni és

ő tudja dolgokat mi is kel oda mondjuk csak ő így gondolja ezen távokon van egy órási hiba

emberekbe elmondom ezt igen csak meg tapasztaltam, hogy könnyen meg szoljuk másikat

ő milyen de sokszor úgy van jót akarja de mi nem is igazán vesszük észre jót akar de néha

nem úgy sikerül ahogy eltetvezi az ember így könnyen hány ember meg tudja másikat

szólni vagy épen mond valamit róla milyen ez nagyon nagy óriási hibája egyeseknek

ilyen estbe az tudom mondani el kéne gondolkozni annak embernek magába kelne egy kicsit

nézni el-kéne gondolkozni mondjuk tett e feléd olyan jót az illető ami neked jó est mondjuk

és azt te viszonyozod mindig felé teszed jót de mégis másikat ilyet mondok ,de nefelejcsük

el ezt ilyet nem tesz ember jót csinált az illető feléd jót nem illik olyan meg Szollással fel

hányni az nagyon csúnya dolog ,erről le kel szokni embernek aki így kéne le állni elkel kezdeni

azt hogy szó böjtöt kezdünk el életünkbe ami igen abból áll nem mondok ilyet másiknak át

gondlom mit mondok ne legyen érte mérges mondjuk meg tud valamit .ezért kel az embernek

gyakorolni nagyböjtbe szó böjtöt is nyelvünket kicsit féken el tartani erre jó nagyböjt ilyet

gyakorolni kel embernek ezt szóböjtöt aki olyat tesz ami nem esik jól másiknak így gondolkozik

ezért kel pozitívan gondolkozni életünkbe és nem meg szólni másikat szó böjtöt kel

gyakorolni .

ön is az őröm hírt vigye el embereknek hogy létezik olyan alapítvány aki

segítenek fogyatékkal élő fiatalakon így támogassa adója 1% alapítványt .

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

HELLÓ, CSAK EGY SZÁZALÉK!

Persze, hogyha a házad ég,

nem számít az egy százalék.

Ha magas a gyerek láza még,

kit érdekel egy százalék.

De tudd, hogy az egy százalék

másnak fasírt meg főzelék!

Meg új cipő meg tanulás…

Neked egy papír, semmi más!

Másnak segítség lenne, gyors,

neked semmi, őneki sors.

Piszok sok mindenre elég

lehetne az egy százalék.

Elég sok ember lélegez,

az emberség jele nem ez.

Elég sokak szíve dobog,

és persze ez is nagy dolog.

De ember lehet a köbön,

ki túllép a saját körön.

Ha befizetted az adót,

tegyél még egy körömnyi jót!

Keress hozzá egy jó ügyet,

minden sarkon eléd üget!

Öreg, ha nem rendelkezel,

megy darálóba sokezer.

Legyél ember, és ne adat,

itt az idő, dobd be magad!

Meg az egy százalékodat!

élmény beszámolos nap

Ezen héten kicsi változás lesz foglakozás napokba . Múlt hétvégén volt a farsangi bulink ami

nagy sikere volt Kistarcsai alapítvány mi voltunk náluk egy pársor most úgy alakítottuk dolgokat

hogy ők is eltudjanak jönni farsangi bulira úgy volt másnap jön egy imél kistarcsai tol meg

hatvanból egy szülő meg köszönték imélbe nagyon sikeres volt ez farsangi buli nagyon jó

érezték magukat farsangi bulin dolgoznak azon legyen majd ilyen találkozási lehetőség

hogy jól érezzük magunkat volt egy buli ideje alatt meg beszélni dolgokat 2alapítvány dolgait

most hétfőn is úgy kezdték foglakozás élményeket mesélték el milyen fergetegesen érezték

magukat mindenki bulin szombaton ami volt képeket láthattak róla menyire jó sikerült. Buli

ezen hétfőn pedagógus Judit tartotta foglakozást meg Mancika néni tartotta foglakozást jó

érezték magukat egész foglakozás idején hét elején ép beszélgetem elnök asszonnyal nem

tudja hogy szerdai foglakozás meg lesz tartva Juditnak dolga van így ő most nem tudja meg

tartani foglakozás meg Julika néni aki Judit helytesti beteg meg kérdezi Boda Marika nénit

hogy otthoni dolgit kicsit eltudja kicsit halasztani pár órát sikerült hírek szerint. Szerdán meg

volt tartva foglakozás de pénteken nem lesz foglakozás mert Gödöllőre mennek tűzoltósághoz

meg nézni dolgokat ott is élménnyel jönnek haza eről be számolni ezért mard el pénteki foglakozás

2018.február.5.hétfő. Bagó Zoltán,Szilágyi Erzsébet,Medveczki Zsanett,Medveczki László,Kovács Ferenc,Sára Edina,Gerhát Lenke,Orosz Tamás,Farkasné Mancika,Tóthné Julika. Bagó Zoli szövött Tomi furulyázott Zsani Edina írt Fecó állatos feladatokat oldott meg. A konyhában Laci segített,tepsiskrumpli készült.

1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

a szeretet

A világ nagy tanítóit hívtam segítségül, hogy az emberi kapcsolatok, az önismeret és a szeretet témakörében kibogozzák a szálakat. A mai világban spirituális tanítónak nem azokat az embereket nevezzük, akik majd jól megmondják nekünk, mit és hogyan kell tennünk, és akiknek az útmutatásait vakon követnünk kellene. Ha megfigyeljük, mindannyian csupán tanácsolnak, figyelmet hívnak fel, megmutatják, hogyan kell megismerkednünk saját magunkkal ahhoz, hogy ráébredjünk: a tanítókat nem kívülről kell várnunk, hanem a saját bensőnkben felfedeznünk.

Minden válasz a vágyainkra bennünk van. Így a karácsonyi időszakban is, amikor annyira szeretnénk, hogy szeressenek, szeretnénk, ha a környezetünkben béke és harmónia lenne, nem a családtagjainktól és a barátainktól kell elvárnunk azt, hogy elhozzák ezt a mi ünnepünkbe. Azt se felejtsük el, hogy ehhez nem csak másokat, hanem elsősorban magunkat kell elfogadnunk és szeretnünk.

Ha tudsz, segíts másokon. Ha nem, legalább ne árts nekik

A szeretet annak a képessége, hogy megengedem azoknak, akik fontosak számomra, hogy olyanok legyenek, amilyenek lenni szeretnének, függetlenül attól, hogy az engem boldoggá tesz vagy sem.

A szeretet sosem megy sehová belőlünk, csak elveszítjük a vele való kapcsolatot. 

Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz. 

Ha búcsút mondasz régi terveidnek, az elméd azon nyomban megtelik új lehetőségekkel. 

Nem azzal lelsz lelki békére, ha átrendezed életkörülményeidet, hanem ha fölismered, hogy ki is vagy valójában, a legmélyebb szinten. 

Semmit sem kell birtokolnod ahhoz, hogy bőségben érezhesd magad, ha viszont folyamatosan így érzel, akkor szinte bizonyos, hogy dolgok érkeznek az életedbe. A bőség csak azokhoz áramlik, akiknek az már megvan. Ez szinte igazságtalanságnak hangzik, pedig természetesen nem az, hanem: egyetemes törvény. A bőség és az ínség is belső állapot, ami aztán a valóságodként jelenik meg.

Ha tudsz, segíts másokon. Ha nem, legalább ne árts nekik. 

Minden jó emberi kapcsolat a kölcsönösen kinyilvánított együttérzésen és szereteten alapszik. Erre épül a boldogság

Ami megtörtént, az megtörtént, a múltnak ezzel vége. Most már módodban áll úgy bánni magaddal, amint szeretnéd, hogy veled bánjanak. 

Az élet csak arra vár, hogy megnyíljunk csodái előtt, hogy érdemesnek érezzük magunkat mindarra a jóra, amelyet számunkra tartogat. 

Bármit is akarsz az életben, azért akarod, mert szereted. Gondolkozz ezen egy pillanatig. Nem akarsz olyan dolgokat, amiket nem szeretsz, ugye? Minden ember csak azt akarja, amit sze

Mindannyian kaptunk már segítséget, támogatást vagy útmutatást más emberektől életünk valamely időszakában – amikor a legnagyobb szükségünk volt rá. Néha elég, ha valaki mellettünk áll, biztat, vagy egyszerűen csak jókor van jó helyen, hogy megváltoztassa életünk irányát. Aztán minden megy tovább, mi pedig hajlamosak vagyunk elfelejteni azt az embert, aki valaha oly mélyen megérintett bennünket, és megváltoztatta az egész jövőnket. 

életüket .adója 1%kát adományozza nekünk idei évbe is .

azért támogosa alapítványunkat.
Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

elmard foglaLKOZÁS

Meg lehet mai világba tapasztalni igen csak erő és munka dologba nem igazán akarnak semmit

tenni egyesek úgy vannak hogy nincsen munka ,de mégis van ő nem igazán szeretne elmenni oda

tevékenykedni ezt én már egyszer tapasztaltam mi megy világba bocs ha valakit meg bántottam

volna sokan így gondolják ezt ez ügybe az tudom mondani másik ember társunkhoz igen

csak alkalmazkodni kel örömmel kel minden hova merni csinálni amit kel azon helyen igen

kellenek emberek világba tenni dolgokat..nagyon kevés önkéntes ember világba az

alapítványukba aki járt nálunk az meg tapasztalta hogy mi is önkéntest keresünk aki be

tudna foglakozásokba segíteni pár éve otthoni dolgai miatt nem igazán tud Boda Marika néni

foglakozást tartani így Judit ,Mancika néni martak foglakozást tartani megy így pár éve ez

de Juditnak vannak dolgai amit elkel intézni ezért keltene nekik önkéntes ember aki szereti

az ifjoncokat nagyon ilyen ember szeretne jönni keresse Turán könyves boltba elnök asszonyt ott

elmondja lényeget .aki egyszer eljön közéjük az mindig örömmel fog menni az alapítványukba

foglakozásra segédkezni én ezt sokszor meg tapasztaltam ennyi év után .mi is önkéntes

hiányba vagyunk Juditnak vannak dolgai heti3foglalkozást meg szoktuk tartani de

amikor Juditnak dolga van akkor 2helyetes van Julika néni most őse bír segédkezni foglakozásba

betegségbe van ami hosszú időt vesz igénybe másik Boda Marika néni csak akkor tudja kis ideje

van akkor be tud jönni foglakozást tartani február7 szerdai foglakozás elmaradt beteg a

Julika néni aki Juditot helyettesíti Judit beteg-lett így össze tudja intézni dolgait így

foglakozás február7ei ez miatt maradt el kevés önkéntes ember nálunk is . Szerette-el

várjuk önkéntes ebereket nem fogja meg báni közéjük jön sok szeret kap tőlük akik pár

ember eljött vendégségbe segítségezik néha vissza jön alapítványhoz segítségezik nekik

jól; érezze magát náluk .

Édei évbe is támogosa alapítványunkat

sérült fiatalokkal foglalkoznak és meg kapják szeretet meg Boldoggá tenni akarjuk

életüket .adója 1%kát adományozza nekünk idei évbe is .

azért támogosa alapítványunkat.
Kérem, adója 1 %-ával támogassa alapítványunkat!
Az adományozó szelvényre ezt írja:
Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

jó sikerült farsangi buli2rés

Előző részbe értesültek hogy nagyon jó sikerült farsangi ünnepségünk még mai nap

tele voltak felnőttek is ifjoncok élménnyel menyire jó sikerült a farsangi ünnepségük díszítésbe

én magam segítettem nekik díszítés alatt meg amikor meg jöttem igen csak hoztam formámat

ahogy meg ismertek engem aki meg ismer volt találkozot velem egy alapítványi bulikon az

tudja hogy igen csak tudom hozni formámat a díszítés igen csak kellet olyan ember mint én

aki alumínium létráról díszítettem fel termet de nagy öröm volt szülök ,és vendégek és,ifjoncoktól

meg láttak engem akkor volt igazi öröm mindenki számára ott voltam velük kelet háttérbe

voltam ünnepség alatt fent karzaton segítettem hangosításba judit gyerekének egy kicsit ő

gyereke biztosította farsangi zenét aki vállalata diszkót annak otthon jött közbe neki valami

előtte 1napal derült ki ez így Judit gyerekének köszönjük biztosította bulin zenét de egy kis

segítsége volt amikor úgy volt akart volna valamit mondtam nyugodtan azzal nagyon szépre

sikerült kis fénnyel sínpad meg világítva ott is volt rengeteg tánc ifjoncok ott táncoltak

amikor igen tetőfokon voltam annyira hoztam formámat ifjoncokkal neki álltam táncolni

fent színpadon ez mindenkivel közvetlen voltam meg hoztam régi formámat .amikor

volt csoport kép le jöttem ot legyek velük erre csoport képe be álltam ott is hoztam

formámat aki ismer engem ilyenkor úgy szoktam csinálni lefekszek és nevetek mindenkit .ez

vagyok én ezzel dologgal .annak örültek mindenki hogy meg jöttem ott voltam velük olyan

vagyok mostanában az alapítványba mint egy vendég részt veszek bulizok amikor időt tudok

száni egy kicsit velük legyen most úgy volt nem igazán tudok elmenni de időt szántam elmentem

nem bántam elmentem hozzájuk én táncoltam sokat ifjoncokkal rengeteget táncoltak ifjoncok is

még olyan volt nem igazán táncolt bulikon most végig táncolta farsangi bulit öröm volt

meg látak engem olyan vagyok meg szólaltam rég látot ember vagyok ott de igaz akor látnak

időm engedi egy kicsi most sikerült egy kicsit jó 2óát velük voltam bulin de buli és nagyon

jó hangulat este 7kor volt vége azt követe rend rakás műv házba díszítés lebontása terem rend

rakása köszönik az alapítványosok műv ház vezetőjének hogy biztosította helyet alapítványnak

bulira .

1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

meg volt farsangi múlatságunk

Úgy tudták össze hozni az alapítványosok farsangi mulatságukat hogy egy kicsikét alkalmazkodtak

a még 2alapítvány eljöttek hozzájuk farsangi bulijára mi voltunk 2ser kistarcsai alapítványt meg

nézni eszmét cseréltünk ami mai világba nagyon fontos távolodunk egymástól másik embert

nem igazán szeretném meg ismerni élek saját bőrömbe kicsit mi közeledtünk nyitódtunk másik

alapítvány felé ez Horváth Zoli ismertség által ismertük meg kistarcsai alapítványt 2ser

voltunk náluk most úgy alakult sikerült össze hozni úgy ők eltudtak jönni farsangi bulinkra

itt voltak még hatvanból ahol régen voltak ifjoncok iskolába pár gyerek szülőkel együtt

eljöttek farsangi bulikra .tegnap délután 2kor csak készültek lelkesen ifjoncok és díszítették

műv ház termét magam is segítem benne nagyon jó volt hangulat én is hoztam ott régi

formámat ami vicces amíg díszítettük termet viccelődtem igen csak jó volt hangulat díszítés

alatt mindenki aki eltud jönni farsangi bulikra meg jöt 3óra fele olyan30fő részt tudott venni

farsangi múltságukon első részben Marika néni az elnök meg nyitotta beszédjével farsangi

bulit utána követte macska jaj szín darabot adta elő az alapítvány ami karácsonykor adták elő most

meg ismételték mindenkinek nagyon tetszett nekem nagyon tetszett készültek képek is amit

majd meg lehet nézni voltak pillantok amikor igen csak szívet meg érintette az embert az

pillantok farsangi mulatságba volt ami sin darabot követőn volt evés ivás halk zene követe

farsangi mulatság műv házba ami nagyon jó sikerült mulatság én jól magam ki tudtam

kapcsolódni ott engem tánc közbe egyik ifjonc táncolt másikkal nagyon szép volt egy

pillant meg érintette lelkemet pont azt láthatunk ami mai világba nagyon fontos lelne

dolgozni kéne sokat világba érezhető legyen szeret ami egyes helyen nem működik ami nagyon

nagy baj ezen dolgozni .nagyon farsangi buli jó sikerült mindenki jól érzete magát bulin

ami este 5óra után tért vége farsangi mulatságuknak .

1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány fényképe.

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány fényképe.

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány fényképe.

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány fényképe.

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány fényképe.

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány fényképe.Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány fényképe.

nem szép ilyet csinálni

Van egyes embereknek olyan nagy hibája amit ön maga nem is veszi észre így úgy van

vele elvan és éli életét annyira hogy amikor úgy mondva ki megy embereik közé beszélgetnek

valamiről el merül benne dolgokba beszélgetésbe rá térnek lényegre 2ember mondjuk anyira

beszélgetnek, hogy rá tértek lényegre amikor eltelt bizonyos idő meg beszélték dolgokat hogy

vissza megy meg beszélt dolgok egy kicsit fordítótan ilyenkor van 2ember jól. Ismeri egymást

de másik illető fel veszi álarcot lehet elmondja dolgokat máshogy olyankor van az amikor meg

beszélve 2mebr közt dolog valamibe és fény derül igazságra menyire 2sinü volt felém az

illető meg akarta mondani dolgokat kiderül másik illetőtől igazság az ember beszélt veled

egyszer ezt mondja máskor mond egy ez már igen csak 2sinő dolgokat mutatja meg ez

ami úgy mondva nem szép dolog ilyet tenni .addig ellehet játszani hogy ezt oldalamat máskor

másik oldalamat forgatom de beszélgetésbe minden igen csak fény-derül amikor meg magyarázni

dolgokat illetőnek nem fogja el hinni meg beszélt dolgokat 2sintmondtat meg neki könnyen rá

jön ilyen volt feléd az illető 2sinő volt ami elmondom nem nagyon szép másik ember társad

felé ezt elő adni amikor fény derül igazság ra dolog meg tudta az ember milyen álarcot feltud

venni elmondom ezzel dologgal 2sinő ez nem szép másik felé ilyenkor igen csak tönkre

tud menni barátsági kapocs másik ember társam felé ilyen voltam fel kel küzdeni arról magunkat

helyre tudjam hozni ezt hibát elkövetem sok idő kel azt helyre hozni amit elkövetem másik

ember társam felé ilyen voltam ezt nagyon gyorsan helyre hozni dolgokat olyan legyél

mint régen meg ismert az igazságos nem 2sinő nagyon csúnya dolog bocs valakit ezzel

meg bántottam volna .ha teheti és segíteni szeretne egy fogyatékkal élő fiatalokon hogy boldog életük legyen

adója 1% kával támogassa

támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

lemodás gyakorlása

Itt van az idő amikor embernek lemondást gyakorolni kel nagyböjti időszak ami most szerdán

kezdődött el az szigorú böjti nap ilyenkor nem szoktunk húst enni vezekelünk életünkbe

elvkövet hibánkat amivel égieket bántottuk vezekelünk érte le mondunk ezekről értünk

hallt meg kereszten és szeretetből hallt meg értünk kereszten gondoljunk bele menyit

szenved értünk kereszten bűneink miatt ő csak annyit kér ilyenkor lekel mondani dolgokról.

Az úgy gondlom meg lehat oldani csak kicsit ilyenkor lemondást gyakorolni kel aki emlékszik

az tudja is én nem vagyok nagy tévé néző úgy van le is mondok róla aki emlékszik azt tudja

hogy nagyböjti időkbe meg adventi én leszoktam mondani dologról az tudja ilyenkor most

nem nézem egyáltalán tévét ki szoktam húzni most idén egy kicsit változtam dolgokon az

lemondás de kőnyi-tetem egy kicsit annyival 1órát amíg megy műsor tévébe engedélyezve

rögtön húzom is le mondást gyakorlom ezzel is hétvégén amikor úgy mondva hány ember jól

érzi magát nézi szórakoztató műsor hegyét én meg erről úgy gondlom ez nehéz lemondás

hányszor van emberbe hétvégén jönnek kísértés hegyek vinni embert mondjuk bünre de

úgy van nem tudja lemond-róla úgy gondlom az legnagyobb ez legnagyobb próba

tétel erről mondjuk lemond róla ember milyen nagy lemondásnak számít embernek ilyen

lemondást más vállalhat gyakorolja lemondás dolgokat ö is esedezik bűnei miatt amivel

égeget meg bántotta .illik lemodást gyakorolni embernek lelkünknek hasznára fog válni .ha teheti és segíteni szeretne egy fogyatékkal élő fiatalokon hogy boldog életük legyen

adója 1% kával támogassa

támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

készülődés farsangra

Hetek-óta folyamatos készülődés van bent az alapítványba most szombaton lesz náluk

farsangi mulatság ez mostani farsangi ünnepség most nem az alapítványba lesz bent idei

évbe úgy gondoltak többiek hogy színdarabot adnak elő az alapítvány így helyet kaptunk

egy kis időre műv házba Turán elő adják darabot az alapítvány meg hívást kapott kis

tarcsai alapítvány ere farsangi mulatságra mi alapítványunkhoz tavaly kezdtük 2alapüítvány

dolgok eszme váltását kezdjük jól meg ismerni 2alapüítván egymást tavaly valamikor tavasszal

akartuk ezt találkozást de egyszer nem jött össze másik alapítvány találkozás mi azért elmentünk

hozzájuk meg látogatni kistarcsai alapítványt,úgy most össze tudtok szerverezni dolgokat hogy

kistarcsai alapítvány eltud jönni közénk részt tudnak venni farsangi bulinkon ezért volt egy

héttel későbbi farsangi buli meg rendezés ami folyamatos késölődés folyik az foglalkozás ideje

alatt készülődnek az ifjoncok farsangi bulira ami idén müv házba tudjuk meg rendezni.

Köszönjük müv ház dolgozóinak helyet biztosítanak meg tudják rendezni farsani bulit

müv házba ami most színdarabot fognak előadni .február 9ei foglalkozást pedagógus Judit

Mancika néni tartották foglalkozást mindenki jól érezte magát . 2018.február.9.péntek. Bagó Zoltán,Szilágyi Erzsébet,Medveczki Zsanett,Medveczki László,Kovács Ferenc,Gerhát Lenke,Farkasné Mancika,Tóthné Julika. Bagó Zoli szőtt Zsani szinezett és írt Lencsi szinezett.Fecó és Laci tavaszi képeket készített Erzsike kötött és szinezett.A konyhában leves és diós tészta készült Zsani segített.

ha teheti és segíteni szeretne egy fogyatékkal élő fiatalokon hogy boldog életük legyen

adója 1% kával támogassa

támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

  1. A tésztát forrásban lévő, sós vízben 8-10 perc alatt megfőzzük, leszűrjük, és kevés olajjal meglocsoljuk, hogy ne tapadjon össze.
  2. A porcukrot összekeverjük a darált dióval, és még a forró leszűrt tésztához keverjük, hogy a porcukor elolvadjon rajta. Ha szeretjük “lucskosabban”, akkor tehetünk hozzá mézet is.
  3. Édesszájúak a végén megkoronázhatják egy kis házi baracklekvárral is.

szeret napj avan mai nap

Mai naphoz kapcsolnám elmélkedésünket azt szokták mondani hogy február14e szerelmesek napja

ez szokna úgy gondolják úgy emelkedik hogy ez nap szerelmesek napja de ilyenkor tartják ezzen

napon jó barátok napját is meg ilyenkor van ezen napon szeret napja van egybe lehetünk mi másik

felé igen csak szerelmesek nem látjuk meg rozsa szín felhőtől szemit csak annyira vagyok másik

ember társam felé de ez szeretetből fakad másik ember társam felé ez a szeret ami szokan

úgy vannak ma szerelmesek napja van az is de igazán szeretetre alapszik ez nap az napja

is van mai nap egybe jó barátok napja van ne feletek kezünk el azokról mai nap valami

kedves gesztust nyújtani annak embernek aki nekem jó barátom igen csak annak nagyon

sokat köszönhetsz életbe neki ezért kel mai nap meg lepni őt kicsi meg lepetéssel,akit

úgy mondva neked szeretet mit jó barát meg lepheted valamivel mai nap hány olyan van

mai nap jó barátok napja van kap az barátjától egy kis szívet jelzi feléd szeret igazán életbe

számíthatsz rá életbe ti jó barátok vagytok sokan úgy vannak szerelmesek napjának tarják

de ez szeretetnapja is meg jó barátok napja van mai nap szerelem nincsen szeretet jó barátság

nélkül ma ezt napot üljük szerelmesek napja meg szeretetnapja van egybe jó barátok napja

sokan elfeledkeznek erről csak szerelmesek napjánál tartja de nagy tévedés mai nap szeretet

napja van ezen alapszik szerelem meg jó barátság úgy gondlom illik meg emlékezni róluik

akit szeretünk sokat köszönhetünk életünkbe neki ne csak karrácsonykor lepjük meg öket

akit szeretünk mai nap szeretet ünnep vanh szerelmesek napj van jó barátjátók naqpja mai

napon van epileszások napja sajnos eről meg feledkeznek egysek ők szeretik másik ember

társukat még jobban úgy gondlom illik meg emlékezni eplepsiások ról .is .

a szerelmesek védőszentjének ünnepe („Valentin-nap”, a szerelmesek ünnepe). A szerelmesek, a jóbarátok és mindazok ünnepe, akik szeretik egymást. Magyarországon csupán egy évtizede kezdték el széles körben ünnepelni, bár a magyarországi svábok körében hagyományosan népszerű. Amerikában és Angliában szinte kizárólag a fiatalok ünnepe, amikor kisebb ajándékokkal (például virággal, színes léggömbökkel, szívekkel) lepik meg egymást.

Epilepsziával élők napja. A Nemzetközi Epilepsziaellenes Iroda (IBE) 1997. február 14-re hirdette meg az epilepsziával élők első világnapját. Azért került e nap Szent Bálint napjára, mert ő nemcsak a szerelmesek mentora, de az epilepsziások védőszentje is. A világnap lehetőséget nyújt a betegséggel és gyógyítással kapcsolatos szélesebb körű tájékoztatásra és az epilepsziával élőkkel való kézfogására.

Február 14-e, Bálint és Valentin – napja a szeretet és a szerelem ünnepe világszerte. A legnagyobb hagyománya az angolszász országokban van a Valentin – napnak, Nagy-Britanniában már 1446-ban megünnepelték ezt a napot.

Magyarországon maga a Valentin nap csak a rendszerváltás után terjedt el a mai formájában. Szent Bálint ünnepének nálunk is több száz éves hagyománya van. Azt tartották, hogy ilyenkor választanak maguknak párt a verebek a Rába mellett, Bálintot ezért viccesen a verebek védőszentjének is nevezték. Voltak helyek, ahol ilyenkor megfürödtek az emberek a hóban szimbolizálva, hogy az évben erősek és egészségesek maradnak. Napjainkban persze ezek a régi szokások egyre inkább feledésbe merültek, és megmaradt a szerelem ünneplése erre a napra.

Az Angelika Virágüzletben már hetekkel ezelőtt kikerültek a Valentin – napi dekorációk, megjelentek a kínálatban a vörös rózsák, a szív alakú virágládák és egyéb ajándéktárgyak, bögrék és édesség kosarak is.

Varga Angelika a virágbolt üzletvezetője elmondta: ezen a napon nagyon sokan megfordulnak ilyenkor a boltban és mindkét nemnek tud valamilyen ajándékötletet ajánlani. – A legnépszerűbb még mindig a vörös rózsa és a tartósnak számító virágláda, de tavalyhoz képest új termék is repertoárba került: a különböző édességekkel díszített virágkosár – részletezte

azt mondta: ebben az időszakban kelendőbbek a különleges darabok és leginkább az urak jönnek meglepetést venni a kedvesünknek. – Nagyon sok férfi keresi fel ilyenkor az üzletet és innen visz a kedvesének ajándékot. Van, aki határozott céllal érkezik, és tudja, mit szeretne venni, de vannak akinek segíteni kell ahhoz, hogy rátalálnak a legmegfelelőbb meglepetésre– mondta el tapasztalatait Laska Edit, üzletvezető.

Az éttermek is készülnek erre a napra, az ország legtöbb vendéglátó helye ilyenkor romantikus hangulattal és egyedülálló menüvel várja a párokat. – A mai napra nagyon sok előfoglalásunk van. A Valentin – nap alkalmából egy különleges szív alakú csokoládé szuflét kínálunk a vendégeinknek – részletezte Janik Roland, az Udvarház Vendéglő felszolgálója.

1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

a boldogság

Ugye mindenki van úgy életébe kutatja keresi boldogságot életébe hogy boldog legyen életbe

érezze ön maga egy kicsit boldogságot életébe nagyon fontos igen csak le-vagyunk törve

és semmi kedvünk nagyon és nem olyan kedvem mint amimen szokott leni de amikor úgy van

valaki úgy mondva elrontja kedvünket akkor fel kel venni életküzdelmét és igen is meg kel

mutatni mások felé ő vele valamennyire kicsit meg kel érteni és együtt kell vele működni

mintha úgy mondva szeretném öt ilyenkor kicsit meg csipi azt ő boldog egy kicsit velem lehet

lehet meg bocsátja azt dolgokat amivel igen csak elrontottam kedvét de meg bocsát úgy van

neki igen csak vannak úgy lelki ismerte meg bánta amit tett feléd egyszer újult lelkileg

minden-ketten boldogok lesztek tudtok mosolyogni másik ember társunkra ami életbe igen

fontos mosolyogva nézünk ember társunkra ez nagyon fontos ugye van olyan életünkbe

valaki el akarja nekünk boldogságot neki ebbe van öröme de ilyenkor ugye mindig le törtek

vagyunk elrontották kedvünket de nem szabad nekiengedni neki elrontsák örömünket akkor

vagyunk igazán boldog akkor legyet tudunk fogni örömtől ez ami nagyon fontos boldogságot

legyünk bennünk .ugye van úgy embereknél élnek együtt keresnék azt boldog legyünk eljén

úgy mondva minden úgy megy boldog vagytok egyszer olyan dolog megy közbe nálatok

valami miatt nem igazán vagytok Boldogok ugye ilyenkor nem vagytok boldog egymás iránt

Keressük azt boldog legyek másikkal aki meg mutatja azt mind kettőnknek boldogságot vezető

út vonalit ami nagyon fontos bennük legyen életünkbe boldogság ne engedjük elrontani másiknak

kezdeni kell igen csak ha teheti és segíteni szeretne egy fogyatékkal élő fiatalokon hogy boldog életük legyen

adója 1% kával támogassa

támogassa alapítványunkat!

Az adományozó szelvényre ezt írja:

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13 előre köszönik szépen

folyamatos készülődés farsangra bent

Lassan már mindenütt vége tértek farsangi mulatságok már hét közepétől már elkezdődik nagyböjti

idők amikor ember készül lelkileg húsvéti időre ami most korában lesz április első napján úgy

értve idén így lesz húsvét de előtte illik úgy mondva rendet rakni lelkünkbe ilyenkor nagyböjti

időkbe igen is rá fér emberekbe le mondni dolgokról nagyböjti időkbe amit életünkbe rosszat

tettünk lemondunk dolgokról egyéb olyan dolgokról ami úgy mondva lelkünk kárát szolgálja

meg amit év közi időkbe valamit olyat teszünk amivel bántom fentiket illő helyre hozni dolgokat

amit elrontottunk .lemondással kicsit gyakorijuk helyre dolgokat . Alapítvány még múlt héten

hétfőn is készülődtek farsangra mert neki kicsit el tolták a farsangi bált bent mert az alapítvány

elvárja kerepes tarcsai alapítványt meg hívtuk őket farsangi bálunkra február16szombaton lesz

ők így tudnak eljönni hozzánk azért tetük át későbbi időpontra farsangot az alapítványba .múlt

hétfői foglalkozást pedagógus Judit Mancika néni tartoták foglalkozást

2018.február.5.hétfő. Bagó Zoltán,Szilágyi Erzsébet,Medveczki Zsanett,Medveczki László,Kovács Ferenc,Sára Edina,Gerhát Lenke,Orosz Tamás,Farkasné Mancika,Tóthné Julika. Bagó Zoli szövött Tomi furulyázott Zsani Edina írt Fecó állatos feladatokat oldott meg. A konyhában Laci segített,tepsiskrumpli készült.

1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

hozzávalók / 6 adag

  1. burgonyát és a hagymát megpucoljuk, és négyfelé vágjuk.
  2. Tepsibe fektetjük, megszórjuk sóval, borssal, ételízesítővel, pirospaprikával, petrezselyemmel és a majorannával. Majd meglocsoljuk kevés olajjal, és átforgatjuk, keverjük, hogy mindenhol egyenletesen eloszlassuk a fűszereket.
  3. Előmelegített sütőben majdnem puhára sütjük kb. 15 perc alatt. Néha átforgatjuk.
  4. Amikor már majdnem puha a burgonya, rádobjuk a karikára vágott kolbászokat, és még 10 -15 percig sütjük, hogy átsüljön a kolbász is.

betegek világnapja van

Mai elmélkedésünket a betegekről elmélkedünk el egy kicsit ez nap úgy mondva egyház szerint

ma február11e ki van nyilvánítva betegek világnapjává ez meg történt est ilyenkor február11én

ment egy betegek lurdba ahol Bernadett ot volt lurdba neki jelent meg Szűz anya segített

bajába imádkoztak érte betegek is hozzá meg gyógyuljanak ők betegességből akik érzetek magukba

annyi erőt elmentek lurdba imádkozni az hely nagyon csodálatos hírek szerint sok betegek is

meg gyógyultak az óta betegességből imádkoztak szüntelen meg hallgatást talált fent égbe

Szűz Anya meg segített betegeket folyamatosan imádkoztak ezért fontos rendszeres imádság

meg hallgatást talál embernél segítenek égbe bajunk van ne féléjsünkel kérő imádságot életünkbe

ami idő után úgy van meg segítenek minket bajunk van .hány ember van rengeteg betegességbe

életbe úgy és kel neki élni betegességével hány ember él úgy mint rabja valanek internetnek

egyéb betegességek vannak életünkbe kérnünk kel imádkozni értük egyszer meg gyógyulnak

betegességből amibe szenvedett igen csak hordozta kerestet ő is igen csak beteg amíg meg nem

gyógyult ugye én is voltam tavaly egy betegességbe amikor fülemre műtődtek engem én

kértem imádságot folytattam mások imádkoztak értem hogy meg gyógyuljak betegségből

meg hallgatást talált égieknél amikor úgy mondva toltak műtőbe küldtem itthoni atyának

smst imádkozzon értem meg gyógyuljak sikerült napokba voltam kontrollon azzal betegséggel

meg nézték fülemet azt részt amire műtődtek engem nagyon jó sikerült műtét semmi nem

látszik műtésből .ezért fontos imádkozás naponta .betegekért meg gyógyuljak ők is betegességből

amibe szenved igen csak hordozza kerestet betegességébe meg hallgatást talál egyszer nála ,

meg gyógyul betegségből

Istenem, Atyám, nehezemre esik most azt mondanom: “Legyen meg a te akaratod.” Letört vagyok és már bátorságom sincs. Fájdalmaim szinte viselhetetlenek.
Minden, ami oly bőven kitöltötte életemet, most olyan messzinek tűnő számomra. Az emberek, akikhez kötődött életem, a munkám, barátaim, mindennapi tevékenységem. Magam vagyok, egészen egyedül, de veled szeretnék lenni életemnek ezekben a nehéz óráiban.
Bármennyire is erőtlen vagyok, mégis megkísérlem, hogy igent mondjak arra, ami most velem történik. Amen. 1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

farsangi bálon voltam

Útólsó napokat ülik mindenünnét évközi időknek így pár napok vannak és mindenütt vége

térhet a farsangi mulatságoknak kedden vége tér mindenütt farsangi mulatságnak mer most

ami érkezik szerda az már nagyböjti idők kezdte ez idő alatt nagyböjti időkbe vége van

szórakozásoknak de az alapítvány úgy tudta be ütemezni farsangi ünnepséget, hogy jövő szombaton

tartják mű v házba ahol. Szin padon fognak előadni darabot közénk eljön kerepes tarcsi

alapítvány meg néz minket eszmét cserélünk .én sajnos úgy alakult helyzet hogy nem

tudok elmenni neki farsangi búlukra nagyböjtbe nem mulatozni kel nagyböjt készülődni kel

húsvétra azért évközi idők utolsó hetek ki kapcsolódjunk mulatozunk farsangi bálon úgy

úgy gondlom ezt meg lehet érteni neki farsangi bálokra elmenni dolgaim miatt egyik másik

nagyböjtbe ami szabály meg szeretem tartatni úgy vagyok vele meg lehet érteni hogy tegnap

este én hivatalos voltam farangi bálra egyház szervez ara elszoktam menni évek-óta

olyankor mindig nagyon jó hangulat szokott leni régi szálegerek mennek most úgy volt

tegnap este meg mutatták hova öljük de oda nyugdíjasok ültek és fél óráig bírtam utána

hogy gyülekeztünk jöttek ismerősök fogták elhívtak magukkal ahol ülnek kezdtünk ini

amit ember szeret máris úgy van vele az ember ott jobban érzi magát velük csak elhívtak

oda közéjünk igyunk amit akarunk meg volt jó volt hangulat ott maradtam jól érzetem magam

velük nagyon jó szép régi számokat játszottak jól érzetem magukat velük farsangi bál

amire hivatalos voltam hajnalig tartott mulatság de én fél10kor este haza mentem igen

csak fáradt voltam meg lehet érteni –

Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516 1 13

Nekik az Élet, tőlünk csak egy gesztust kíván…ne sajnáljuk hát megtenni! Itt igazán jó helyre kerül a pénz, figyelemmel kísérhető tartalmas tevékenységük. Elbűvölő fiatalok, elkötelezett segítőikkel, akik naponta megdolgoznak az élet méltóságáért nálunk sokkal nagyobb erőfeszítések árán! Tisztelet érte!

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány fényképe.

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány fényképe.

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány fényképe.

készőlödés farsangra

Folyamatos a készülődés a farsangi bálra bent az alapítványba épen egyik nap állítom

össze dolgokat úgy gondoltam látom régi alapítványos képeket amit igen csak régi emlék nekem

akkor úgy voltam vele egyik nap kicsit készítek össze egy képeket róluk ami nekem igen

csak szépnek látszott én is közzel 13éve vagyok velük az alapítvánnyal szeretetbe mai világba

nagyon fontos szeretetbe éljünk meg figyeljük dolgokat olyan helyen lennék mondjuk valaki

neked nem igazán szimpatikus feléd így meg nem állsz vele olyan közvetlen kapcsoltba ami

neki jól esne mindjárt olyan érzés van fejébe őt nem, szeretik meg valamit nem jó csinál

mondjuk kikap gyorsan fel merül gondolat elege van mindenből mert öt it nem szeretik az

áll benne ez tudják azt jelenti szeretet hiányba él az ember mondjuk azért fontos ebbe világba

tovább adjuk szeretet másik ember társunknak .az alapítvány vagyunk ők 13éve együtt

szeretetbe vannak és készülődnek farsangi bulira azt szeret amit az ifjoncok át adják másik

ember társunknak azt ember igen csak szívébe zárja örökre benne fog leni ilyenek kéne

leni annak szeretetnek másik társunknak aduk ez szeretet nem kifogyhatatlan leegyen ..

február2ai pénteki foglalkozást pedagógus Judit Mancika néni tartották foglalkozást ifjoncoknak

mindenki jól érezte magát foglalkozás idején .

2018.február.2.péntek. Bagó Zoltán,Szilágyi Erzsébet,Medveczki László,Medveczki Zsanett,Kovács Ferenc,Sára Edina,Gerhát Lenke,Tóthné Julika,Farkasné Mancika. 9 órakor elindultunk vendégségbe Dénesbácsi-ékhoz Dénes bácsi begyujtott a kandalóba.Meleg teával és süteményel kínált benünket Erzsinéni.Vidáman beszélgetünk és

megnéztünk egy filmet a tévében1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány fényképe.

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány fényképe.Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány fényképe.