kontorl vizsgálatom napja

Aki emlékszik olvasta naplómat korában is tudta hogy korhátba voltam közel egy hetet

bent kerepesen voltam bent egy hetet tavaly szeptember végén amikor engem meg műtődtek

fülemből eltávolították tályogot ami elmondom előtte nagyon fájt amíg meg nem műtöttek

engem az műtét akkor nagyon jó sikerült köszönöm az orvosoknak ,volt akkor pár jó orvosok

akkor bent voltam jóba voltam velük még ápolót is meg kedveltem voltak akkor aranyosak

kedvesek .tavaly október végén volt első kontroll amikor műtős doktor nő meg nézte hogy

sikerült műtét hogy alakul fülem akkor már nagyon szép volt úgy volt minden rendbe volt

de ő félév múlva vissza hív engem kontrollra most nyaki ultra hangot ultrahangot majd végzet-ni

hogy van e még eltérés műtét után azért hívott vissza tegnap volt idő pontom elutazok oda

most nem tudott egyik hozzá tartozom elkísérni kontrollra így úgy voltam vele kísérjen el

másik kontrollra amit tavaly október végén kérte az orvos meg érkeztem kórházi

előtérbe várakoztam mondják kire várok melyik orvosra az nincsen egyből rá találtam elment

onnan ahogy meg tudtam igen is csak meg érzetem dolgokat milyen rossz nincsen ott éreztem

más volt más minden köz érdek más volt akkor engem tavaly szeptember végén pont

pénteken műtöttek engem most kontrollra várakoztam meg nyaki ultra hang papira megyek

oda mondják pénteken már nincsen műtét nincsen altató orvos és előttem fiatal gyerek ment be

teli fájdalmakkal mondják jövő hét kedden jöjjön vissza vérvétel gyerekkel utána másnap

már szerdán bent fekszik majd az fiatal gyerek majd nem hét múlva meg lesz műtve embernek

menyi fájdalma lehet de kapja orvosságot az fiatal gyerek amíg várja műtét napját otthon ezt meg

lehet érteni kevés orvos van .én be kerültem orvoshoz meg nézte mostani orvos szép fülem

szemit nem lehet látni ahol műtöttek meg tapintották fáj az rész ahol műtóték tavaly de nem

érzetem szemit orvos mondta el ment az doktornő aki téged műtőt érzetem pár perc múlva

másik orvos vizsgált más műtőt engem most ő nincsen ott de meg lehet érteni .tovább

küldtek le az első emeltre nyaki ultra hangra meg nézték dolgokat nálam amit meg műtötték

régen semmi gond nincsen más találtak nálam de amikor visza felmentem orvoshoz 2orvos

meg beszélték dolgokat nincsen nagy baj olyat érez mondtam akkor kel majd vele foglalkozni

pajzsmirigy gömbökkel találtak nálam nyugodtan legyen meg nyugodtam elintézte dolgokat

az orvos most vizsgált meg előszór fél10től egész délután egyig várakoztam orvosokra

türelemmel ahol feküdtem tavaly szeptember ara osztály elő terébe be mentem nézelődni

egy kicsit nagyon szép képek vannak falom én délután 3orakor értem haza kontrollról.

1% – éljetek vele, élnénk vele! Felhívással fordulunk Hozzátok. A Mint a Többi Ember Alapítvány egyike a térségünkben működő civil szervezeteknek. Alapítványunk felvállalta, hogy a fogyatékkal élő fiatalok önálló életvitelének kialakítását segíti. A kézműves tevékenységek (kötés, szövés, fazekasság,kosárfonás, stb), vásárlás, főzés, ügyintézés, kesztészkedés mellett nagy súlyt helyezünk a közösségi életre, hiszen társak, barátok, jó emberek nélkül minden sokkal nehezebb. Segítsetek nekünk! Most olyan időszak van, amikor mindenki megtehet, és meg is kell tennie egy lépést, hogy felelősségteljes embernek tudhassa magát.Senki nem gondolhatja, hogy ez fölösleges – mások úgyis megteszik -, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák fenti tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516-1-13