egy szép zenei darabot láthatak

Meg volt tegnap szép ünnepség amivel készültek-az alapítványunk és hevesi általános

iskola meg műv ház be neveztek egy darabot adtak elő Kodály Zoltán ,háry jános

ahogy itt voltak Turán meg Kodály Zoltán darabokat amit itt zenesítét meg turán azokat

adták elő az alapítvány meg iskola meg könyvtár közös össze fogásszal készült el ez elő adás

amit tegnap volt látható mű v házba Turán ami nagyon jó sikerült sokan el jöttek meg nézni

ezt darabot egy Turán lévő híre ember Unger Balázs elmondta dolgokat Kodály életeit meg

mikor járt Turán meg könyvtár igazgatója köszöntötte vendégeket azt követte elő adás

elénekelték abécdé dalt követte Kodály zoltán 4darbja amit turán kombinált amit épen elő adták

az alapítványunkból vitte 4ifjonc táblát körbe mit fogunk hallani Turán lévő népdal szerző is

el jött énekelt egyet plébános atya eljött részt vett ünnepségen meg sokan mások mindenki

nagyon jó érezte magát magamat is úgy intéztem ha már együtt voltam velük 12évig most

velük vagyok háttér támasz képen én részt vettem ünnepségen meg voltam híva utolsó pillanatba

de meg érkeztem örültek nekem az ifjoncok meg pedagógus-is eljöttem meg nézni ezt Kodály

Zoltán háry János darabot nagyon szép számmal eljöttek erre darabra amit az alapítvány és

iskola meg könyvtár adtak elő közös erővel nagyon sokat készültek erre darabra látszott rajta

közös munka gyümölcse lelkeket úgy gondlom igencsak meg hatotta én lelkemet át járta

amit láttam közös darabot elő adtak úgy voltam ott mint most vendégképen voltam részt

azon ünnepségen nagyon jó éreztem magam amit elő adták támogathatták az alapítványt

amit előre köszönik vége volt zenei darabnak meg vendégeltek akik ott voltak ünnepségen

szendvics volt üdítő vizel vendégeltek meg azon részt vetem örültek szülök láttak engem közölték

amióta nem látlak nagyon meg emberesetem jó est só volt mosdásuk azon jót nevetem én 4óra

mentem haza délután kicsit beszéltem elnök asszonnyal jöttem haza jó éreztem magam képek

készültek-az elő adásról ami meg osztok önnőkel itt érdemes nézegetni .Kérjük az adózó állampolgárokat Turán, és mindenütt, hogy a Személyi Jövedelem-Adó 1 %-ával támogassák tevékenységeinket, céljainkat, és ezáltal a fogyatékkal élő fiatalokat! Ez esetben a rendelkező nyilatkozatra ezt kell írni: “Mint a Többi Ember” Alapítvány Adószám:18711516 1 13

az Élet, tőlünk csak egy gesztust kíván…ne sajnáljuk hát megtenni! Itt igazán jó helyre kerül a pénz, figyelemmel kísérhető tartalmas tevékenységük. Elbűvölő fiatalok, elkötelezett segítőikkel, akik naponta megdolgoznak az élet méltóságáért nálunk sokkal nagyobb erőfeszítések árán! Tisztelet érte!

HELLÓ, CSAK EGY SZÁZALÉK!

Persze, hogyha a házad ég,

nem számít az egy százalék.

Ha magas a gyerek láza még,

kit érdekel egy százalék.

De tudd, hogy az egy százalék

másnak fasírt meg főzelék!

Meg új cipő meg tanulás…

Neked egy papír, semmi más!

Másnak segítség lenne, gyors,

neked semmi, őneki sors.

Piszok sok mindenre elég

lehetne az egy százalék.

Elég sok ember lélegez,

az emberség jele nem ez.

Elég sokak szíve dobog,

és persze ez is nagy dolog.

De ember lehet a köbön,

ki túllép a saját körön.

Ha befizetted az adót,

tegyél még egy körömnyi jót!

Keress hozzá egy jó ügyet,

minden sarkon eléd üget!

Öreg, ha nem rendelkezel,

megy darálóba sokezer.

Legyél ember, és ne adat,

itt az idő, dobd be magad!

Meg az egy százalékodat!

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány fényképe.

ű

Vélemény, hozzászólás?