a mai ünnepig: mennyi munkája van

Így ment tovább a gondolatom a mai ünnepig: mennyi munkája van már Istennek ebben az emberiségben! És mire nem jutott már eddig a csodálatos isteni mű ebben a még vad emberiségben, az ádámi fajtában, amelyben még sötét szakadékok nyílnak, és amely úgy ellent tud állni az Istennek! Kitör, mint a Nap; váratlanul kirobban… Megdöbbenve tapasztaljuk, hogy mit csinál az ember!

Még itt is, ebben az ádámi fajtában, tapasztaljuk, hogy mit művel Isten, milyen csodálatos dolgok tűnnek föl.

Az emberiség kutatja az ismeretlent. Megy Isten felé. Nem elégszik meg azzal, amit maga körül lát. Érzi, hogy ez az egész világ kevesebb, mint ő, és ő meg kevesebb, mint az a valaki, aki felé tör.

Milyen műve vagyunk mi Istennek, mint fajta is, emberfajta?

Ebbe az embertalajba – ahogy az evangélium mondja: kiment a magvető vetni – az Ige belehullt. Minden emberbe. Kivétel nélkül mindenhova hullott a mag, még a sziklás talajra, meg az útfélre is. És nemcsak az egyes kis magvak, hanem az örök Ige maga hullott ebbe az emberföldbe. S akkor tűnt föl, hogy mi van Isten gondolatai mögött. Mit akar ő itt, ebben a semmiből sarjasztott emberfajtában? Ne ártsatok a fáknak se, a tengernek se, semminek, mert ez mind összetartozik. Ez az Isten terve: az örök Ige bukkan elő ebből a vad emberfajtából.

A embertalajból pedig valami isteni kezd elősarjadni: olyan ember, aki hordozza Isten örök titkának a csíráját, az örök Igének, az Egyszülöttnek, az örök Szülöttnek, az örök Gyermeknek a képét. Kezd Isten mindent átteremteni a képére, a képmására. Ő a láthatatlan Isten képmása, és ezen dolgozik most.

Mennyire haladt az egyház megalkotásában? A szentségek titkainak a megformálásában, az Oltáriszentség titkának a megformálásában? Ne ártsatok a fáknak, a földnek, az alkotó elemeknek: az anyagnak se szabad ártani. Az anyag is fölemelkedik.

Milyen művei születtek már, milyen fürtjei a szőlőtőnek! Egyben kell nézni az egészet.

Ennek az ünnepe van ma. Ez a valóság bontakozik ki a hitünk előtt, a reményünk előtt és a szeretetünk előtt is. Mert ezt a titkot a három isteni érzékkel közelítjük már meg. Isten sarjasztotta bennünk ezeket, az érzékeket. A hitnek, szeretnek, reménynek az érzékeit, ragyogását, fényét. Olyan valóság bontakozik ki, amely már Isten vonásait hordozza. Itt láthatjuk legjobban, hogy milyen csodálatos a mi Istenünk, és itt mondhatjuk azt, hogy dicsőség, áldás, hála, magasztalás Neked, Istenünk, aki vagy, aki voltál, aki leszel öröktől fogva, és aki munkálkodsz ilyen csodálatosan rajtunk!

Ebben a különös valóságban, a világban is, amelyben még a Világ Fejedelme is a Te munkatársad. Így ünneplünk most, és vesszük körül az oltár titkát, mindenszentek titkának a legbensejét, a főt, aki köré épül, akinek építi az Atya, a Szentlélek ezt a csodálatos művet, amelyik kibontakozik, és amelynek nem lesz vége.

Vélemény, hozzászólás?