a becsűlet

Az Úr Jézus becsületéről van szó az egész emberiség, az egész világ előtt: azok, akiket választott – mert itt nem akárkiről beszél az evangélium, hanem külön a választottakról, az övéiről –, nehogy kilógjanak a világmindenségből, ne illeszkedjenek oda be a vőlegény mellé, az örök ünnepre, amit Isten készít a Fiának. Tehát nagyon súlyos dologról van szó.

Most mindnyájunkat érdekelne az, hogy mit jelent az olaj. Hát biztos, valami nehezen megfogható az életünkben. Olyasmiről van szó, mint a múltkor a menyegzős ruha volt. Valami, ami nélkül Isten színe elé nem kerülhetünk.

Nem a Mennyei Atya jön az ítéletkor az emberiség elé. A Fiú jön, mint vőlegény. Ez a világmindenség rendje, hogy az Atyához mi csak a Fiú által juthatunk.

Most arról van szó, arról a nélkülözhetetlen valamiről, hogy mi, emberek, a Fiúhoz hozzáigazodjunk. Ne csak külsőleg: egy-egy kis vallásos gyakorlat, egy kis ima… benne legyen az életünkben az is, hogy valami vallásossággal egy kicsit megszépítsük a dolgunkat, s aztán különben, hát azért csak mással vagyunk elfoglalva, ki-ki a maga dolgával, a napi teendőmmel, vagy azzal a szórakozással, ami leköt engem.

Arról van szó, hogy egész bensőleg fölkészüljünk, hogy az Úr Jézust megismerjük, és Ő majd megismerjen bennünket. Az Úr Jézushoz való kapcsolatunkról van szó.
Hogy ez a kapcsolat ez olyan legyen, amilyent az Úr Jézus akar.

Máshol is előfordul hasonló dolog az evangéliumban többször. Az első nagy beszéde végén is, mikor a hegyi beszédet befejezi, ott is, hogy az okos ember, meg az ostoba ember, aki a házát megalapozta, nem alapozta meg a házát. Az egyik megtette, amit mondott az Úr Jézus, a másik meg nem tette meg.

Ugyanarról van itt szó. Az a valami, amit magunkkal kell vinnünk a lámpásba, az az evangélium életté váltása.

Az első nagy beszédben arról beszél az Úr Jézus, hogy mi tartozik az igaz voltunkhoz. Most ez az ötödik nagy beszéd, amibe tartozik ez a tíz szűzről szóló példabeszéd. Utána már a jeruzsálemi bevonulás jön és az Úr Jézus szenvedése.

Tehát az utolsó ítéletről, az egész történelem lezárásáról beszél itt az Úr Jézus, és a tíz szűzben, az okos és a balga szüzekben még egyszer fölveti azt, hogy az egész élethez, az egész világmindenséghez, az Ő érkezéséhez, az örökkévalósághoz köll fölkészülni.

Mi emberek el tudunk aludni, el tudunk tájékozódni, olyan rutinkeresztények, rutinszerzetesek tudunk lenni. Képesek vagyunk arra, hogy minden nap mondjuk az imáinkat, az imaszándékot, a Szentlélek segítségül hívását és így tovább, és már egy fél óra múlva elfelejtjük az egészet. Már képesek vagyunk annyira eltájolódni, nemcsak egy-egy nap, hanem lassan-lassan más irányt vesz az életünk.

Lassan a vőlegény helyett egészen magunk felé fordulunk. El tudjuk felejteni azt, hogy mi teljesen Isten dicsőségére, Isten tiszteletére, szolgálatára vagyunk teremtve, az Ő kedvét kell keresnünk, és nem a magunkét. Annyira tele tudunk lenni magunkkal, annyira meg tudjuk követelni a környezetünkön is, hogy velünk törődjenek, minket tartsanak nagyra, hogy nekünk sikerüljön az a megszokott szórakozás.