első tanítás nap

Tegnapi nappal sok helyen elkezdődtek tanítások sok helyen aki még elször kezdte első

osztály van olyan el kísérte tesztvére aki lehet oviba jár de tesztvérét elkísérte meg nézte hol

tanul tesztvére olyan meg ható volt úgy gondolom ez dolog úgy gondlom ez olyan is volt

első nap lehet nagy lelkesen elindult iskola pár perc elleltével mehet tett is haza vége tért

neki taníts neki meg ismerte egy kicsit iskolát olyan volt biztos egyesek számára már első

nap meg kapták az leckét ilyenkor nagy öröm tanulhat gyerek mert kapott szép iskola táskát

gyerek ugye igen csak jó kel tanulni jó eredményt kapjon az gyerek iskolába jó tanul lehet

hogy kapni fél eredménybe valamit amit nagyon szeretne akkor szeretne az gyerek akkor

folytatódik lelkes tanulás gyerek számára .kicsit mi alapítványukba van tanulás de egy kicsit más

képen folyik mi szövést folytatjuk amit át ismételtük tavalyi dolgot van olyan szövésre

jelentkező van arra szőnyegre .meg az első napi foglakozást évek-óta rendrakással kezdjük

most kamarába konyhába rendet .idei évbe elkezdőt változás kicsi idén sajnos 3gyrekel kevesebb

dolgai miatt meg lehet érteni őket dolgozunk rajta legyen még több ifjonc az alapítványunkba .

2018.szeptember.3.hétfő. Horváth Zoltán,Bagó Zoltán,Szilágyi Erzsébet,Sára Edina,Orosz Tamás,Farkasné Mancika,Barnáné Sümegi Judit. Elsőként a szülőkkel rendet raktunk a kamrában és a konyhában.Felmértük mennyi írószerünk van,kihegyeztük a ceruzákat.Meghallgatuk a nyári élményeket.Lencsi keresztszemes hímzésbe kezdett.Bagó Zoli folytatta a szövést.Edina írt.Tamás furulyázott.Ma zsíroskenyeret ebédeltünk hagymával,paradicsommal ,paprikával.

2018.szeptember.3.hétfő.
Horváth Zoltán,Bagó Zoltán,Szilágyi Erzsébet,Sára Edina,Orosz Tamás,Farkasné Mancika,Barnáné Sümegi Judit. Elsőként a szülőkkel rendet raktunk a kamrában és a konyhában.Felmértük mennyi írószerünk van,kihegyeztük a ceruzákat.Meghallgatuk a nyári élményeket.Lencsi keresztszemes hímzésbe kezdett.Bagó Zoli folytatta a szövést.Edina írt.Tamás furulyázott.Ma zsíroskenyeret ebédeltünk hagymával,paradicsommal ,paprikával.

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, ülő emberek, asztal, gyermek, csíkok és belső tér