szép gondolat házaságrol

Egyetlen szál muskátli nyílik az ablakban, egyetlen leány van a háznál, a lenhajú Ancsurka. Mert olyan a muskátli, mint a borókaág. A borókaág annak a jelentője, hogy pálinkát árulnak odabent; a muskátli annak a jelentője, hogy eladó leány lappang a bokorban.

Lappang, lappang, fon, tollat foszt, burgonyát hámoz, vagy tudja isten mit csinál, akár a szobában, akár az udvaron, de amikor elhajt a ház előtt a Matykó a kocsiján, annak a kocsinak a zörgését, a hámok csörgését, lovak dobogását már messziről megösmeri, s mire odáig érne a kocsi, már ő is ott áll véletlenül a ház előtt; valami dolga akad, vagy a tyúk szalad ki apró csirkéivel s azokat kell visszaterelni, vagy a kutyát kergeti, aki egy a kéményből leesett sonkát kapott el, és azzal szalad valami békés sövény mögé; de rá is fér a szegény Garamra a konc, mert olyan sovány, mint az egyiptomi hét rossz esztendőből a leghitványabbik. Meg is kérdezte múltkor az idegen úr, aki a várromokat járt itt a környéken nézegetni, hogy »miért olyan sovány ez a kutya?«

– Mert nem eszik – felelte az Ancsurka apja.

– Hát mért nem eszik?

– Mert nem adunk neki.

– Hát mért nem adnak?

– Mert magunknak sincs.

Sovány a kutya, de sovány a vidék is. A magyar rónák arany kalásza nem reng itt, sem a hegyeket nem ékesítik szőlőfürtök, mint lejjebb; itt csak zab terem és krumpli. S az is csak akkor terem, ha nagyon a kedvében járnak a mostoha anyaföldnek. Ez már az igazi tót ország.

Ha búza nincs, van jó kő (bőven pedig), egészséges víz és elég árnyék a susogó nyárfák és fenyők alatt. Az erdőkben nimfák és driádok picike lábai tapossák a sárga agyagot. Van költészet, van szerelem, vannak szép leányok, derék szál legények.

Hát az Ancsurka is szép leány – legalább a Matykó szemének elég tetszetős. Ha van valami hibája, nem egyéb az, mint hogy erősebb lehetne valamivel. Mert itt azon kezdődik a jó parti, ha zsákot tud emelni. S bizony az Ancsurka vállait tán össze is törné egy közönséges zsák. Éppen csak olyan piskóta vállak ezek, hogy a Matykó ölelő karjait kibírnák.

Hát az is valami. Mert Matykóval meg úgy áll a dolog, hogy az egész világon nincs olyan hely, ahová szívesebben tenné a két karját.

Bezzeg ő is sorát keríti, hogy megálljon egy kicsinyt az Ancsurkáék háza előtt, vagy a lovak hámján akad ilyenkor valami igazítani való, vagy egy szöget kell beütni a kocsi-szerkezetbe, de az is megtörténik, hogy a nyerges ló éppen ezen a helyen átlépi az istrángot (mert az okos kocsisnak jól tudja a lova: mikor mit kell csinálni), egyszóval dolga támad a Matykónak, s minthogy véletlenül éppen kint van az Ancsurka is, beszélgetésbe erednek, mintha arany kenderszöszbe lenne a szívük begöngyölgetve, s abból fonnák a szavakat.

Hej, furcsa az a kocsis-szerelem. Eleinte csak olyan ház volt ez a muskátli-ablakos is, mint a többi; később ahogy egyszer mélyen belenézett azokba a rejtelmes kék leányszemekbe, mindig közéje vágott a lovaknak, hogy vágtassanak a ház előtt, szikrázzon a patkójuk, lengjen a sörényük, ne gondolja az a kis fruska, hogy fazekakat hoz a kocsiján…

Ő maga oda se nézett, csak nagy kevélyen pattogtatta az ostorát, s behúzta a kalapját a szemére – az ébredő szerelem idején.

Még később, mikor egyszer-kétszer találkoztak (lakodalmakon dudaszó mellett, vagy disznótorokon.