az emberi jogok

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége kihirdette az emberi jogokat. Az jó hosszú lista ám! Hogy mi mindenhez van nekünk, embereknek jogunk. Ott rejtőzködik a jogaink között, hogy Istent is tiszteljük, vallásunkat is gyakoroljuk… de ez nagyon meghúzódik. Mindezek láttára szembeötlő az aránytalanság: Isten milyen csöndesen mondja, és milyen ritkán, hogy azért neki is jár valami. Adjuk meg, ami neki jár! Csodálom ezt a bámulatos szerénységét, csöndjét Istennek a mi nagy emberi zajunkban, tülekedésünkben.

Sőt, mikor a tízparancsolat elejére betette: Én vagyok a te Urad, Istened. Uradat, Istened imádd, és csak neki szolgálj! Isten nevét hiába ne vedd! Vagyis: ne vedd semmibe! Isten kénytelen parancsba adni, hogy ne vegyük semmibe. Mindjárt utána ott van az utasítás, hogy az Úr napját megszenteld! Ez már olyan utasítás, ami inkább a mi javunkat tartja szem előtt, mint az övét.

Az Úr Jézus az evangéliumban csak egyszer mondja ezt: Meg kell adni Istennek, ami Istené! Aránytalanul kis helyet foglal el ez.

A valóságban még kiáltóbb az aránytalanság. Ha jól meggondoljuk, elképesztő igazságtalanság rejlik ám itt! Ahogy mi Istennel bánunk, és ahogy mi ezt az aránytalanságot szépen eltűrjük. Természetesnek tartjuk, hogy csak mi, mi, mivelünk van tele a világ. Az emberi dolgokkal. Elképesztő igazságtalanság, hogy aki olyan nagyszerű, olyan szép, olyan tiszta, igaz, jó, szerető, annak milyen kevés jut!

A másik dolog, ami okvetlenül kínálkozik: a kérdés, hogy mi is lenne Istené? A mi emberi jogainkat elég szépen fölsoroljuk. Hát mi lenne Istené? Mi az, ami neki jár? Itt találjuk a missziós ügyet.

Ahogy az Úr Jézus ezt szavakba foglalta: talán a miatyánkban látni legjobban, hogy az Úr Jézus szemével, szívével nézve mi járna Istennek. Mert az Úr Jézus a legnagyobb misszionárius a földön. Az Úr Jézus szíve van a legjobban tele azzal, ami az Istennek jár. Szerinte az jár, hogy szenteltessék meg a te neved! Ő látva ezt az emberi zajt, tülekedést, emberi világot, így fogalmazta ezt meg: szenteltessék meg a te neved! Biztosítsd, Atyám, azt, hogy ne legyél annyira utolsó a földön, annyira semmibe véve. Mert az én szívem ezt nagyon nehezen viseli. Nagyon fáj nekem ez. Ez volt az első kérése. Ez járna Istennek!

A mi életünkben is ez járna, hogy első helyen ott legyen az igazi, őszinte törekvés. Nem a magunk érvényesítése, hanem: szenteltessék meg a te neved. Nem az, hogy rólunk mit mondanak, hogy a közvéleményben milyen hibátlanul szerepeljünk, ne szóljon senki ránk semmit… Szenteltessék meg a te neved! Az legyen meg a közvéleményben!

Már a föltámadt Úr Jézus mondja: „Menjetek az egész világra! Hirdessétek az evangéliumot!” Amiben az is benne van, hogy szenteltessék meg a te neved. Ha az Úr Jézus szíve föltárulna előttünk! Ha az ő nagy vágyai, törekvései, missziós igyekezete, izzása, lüktetése egy kicsit is átszármazna a mi szívünkbe, akkor teljesülne ennek a missziós vasárnapnak a szándéka! Jöjjön el a te országod! Így foglalja össze az Úr Jézus. Mindjárt az az első, amit mond: velem elérkezett közétek Isten országa. Itt van.

Minden földi ország érvényesülni akar. Isten országa is érvényesülni akar. Ez jár Istennek! Meg is alapítja, meg is gyökerezteti ezt az országot itt a földön. Az ország ügyét rábízza az egyházra. Rábízza mindnyájunkra.

A szentatya első mondanivalója üzenetében az, hogy mi, keresztények, missziósok vagyunk. Ha nem vagyunk missziósok, akkor nem is vagyunk keresztények. Mert kereszténynek lenni azt jelenti, hogy átérezni, átvenni Isten ügyét a földön. Isten országát hordozni. Egyénenként, közösen, együtt és külön-külön a földön. Ez, ami Istené, az ő országa, az igazság ügye. A borzasztó hazugsággal szemben. A rágalomrengeteggel szemben. Az élet a sok gyilkossággal szemben. A sok erőszakoskodással szemben a kegyelem, irgalom. Az irgalmatlan kegyetlenségekkel szemben.

A szeretet, igazságosság, béke, ez jár Istennek. És végül is mennyire azonosul az, ami Istennek jár, a mi javunkkal! Ilyen az Isten. Még amikor azt akarja kikövetelni – ha szabad ezt mondani, mert nem követelőző, de mégis: azt akarja biztosítani –, ami neki jár, akkor az is a mi javunk.

Egészen olyan, mint a szülő a gyerekekkel szemben. A gyerek micsoda követelő, kicsi korától kezdve. Csak ő létezik, ő, ő! A fiatalok is: észre sem veszik maguk mellett a szülőket. A szülők mégis olyan csöndben, magától értetődően a gyerekek javát tartják szem előtt.

Ez az, ami Istené! Adjátok meg Istennek, ami Istené! A végén kiderül, hogy azt kell megadni Istennek, ami az ember java! Ezt akarja biztosítani a missziók ügye is. Az evangelizáció, amikor egy néphez bejut valahogy az evangélium, akkor mindjárt a kórházak létesítése az első, az iskolák létesítése, az oktatás, a tanítás, ami az ember java.