meg emlékezünk szereteinkért

Mai elmélkedésünket halottak napjáról elmélkedjünk el egy kicsit ugye mindenki éltébe vesztet

el olyan embert aki úgy mondva igen csak közein állhatót szívünkhöz elmondom én nekm

1998ba volt egy nagy veszteség amikor betegségbe de épen aludta volna délutáni pihenőjét

papám és úgy hagytuk piheni egy kicsit kis idő után próbáltuk fel ébreszteni de nem sikerült

ő örök álmát aludja szeretem nagyon életünkbe biztos volt olyan közeli ismerős aki amíg

élt ő nagyon szerettük és el hívták őket élet pályáról valami miatt meg halt nincsen közöttünk

életével egy vegyünk egy nagyon ismert embert azok meg hallnak őket hallatok napján

sok ember fel kareszi lerúgja tisztelt feléje valaki aki igen csak közzel állt szívünkhöz

nekünk az nagy vesztettség ugye ilyenkor hallottak napján meg emlékszünk róla imádkozunk

érte lelki üdviért .egy ember aki Turán nagyon ismert volt ő Télapó volt nagyon szerették

őt itt ahol vagyok ezen napon illik róla meg emlékezünk nekünk mindent meg haltunkról

illik meg emlékzeni gyertyát gyújtani sírjánál nagyon szép dolog akit életünkbe szeretünk

meg emlékünk róla halatok napján értük és minden elhunyt ért ég gyertya jelzi tisztaság

jelképét megyeri szerették azt illetőt .de arról se feledkezünk meg eltemetik illetőt csinálnak

neki fényes sírkövet de utána nem akarnak nagyon kinézni rája ami nagyon nem szép

dolog úgy gondlom illik meg emlékezni elhunyt szeretteinkért főleg hallatok napján

emlékezünk meg róla lehet életbe sokat köszönhetünk meg neki ezért kel meg emlékezünk

róla hallatok napján gyertyát gyújtunk érte.„Volt emberek,

Ha nincsenek is, vannak még.

Csodák.

Nem téve semmit,

Nem akarva semmit,

Hatnak tovább

Halotti beszéd

 

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
“Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: “Hol volt…”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: “Nem volt… ”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Image result for halotti versek