király története

Az idő tájt, hogy esedékes volt a kicsi Jézus születése Betlehemben, megjelent a csillag. Ennek a csillagnak az volt a feladata, hogy a születés helyét jelezze. A csillag nemcsak a három bölcs napkeleti királynak tűnt fel, hanem rajtuk kívül egy negyediknek is, a messze Oroszországban. Ez a negyedik király nem volt jelentős uralkodó. Nem volt különösen gazdag, sem pedig hallatlanul okos, sőt még a tudományokban sem volt járatos. Egy egészen kis király volt csak, akinek azonban helyén volt az esze, szerette az igazságot, és egyszerű, jó gyermeki szíve volt, telve mindenki iránt jóakarattal és derűvel.

Egyszer el kell jönnie a csillagnak! – ezt tudta a kis király. Királyról királyra, apáról fiúra szállt a várakozás. Tudta, hogy akkor majd késedelem nélkül el kell indulni. Ott kell hagyni az egész kis királyságot, hogy a nagy Király kis szolgája lehessen.

Kimondhatatlanul boldog volt hát most a kis király, hogy a csillag az ő életében ragyogott fel, s bár még fiatal volt és még alighogy csak király lett, azonnal nekikészült a nagy útnak. Felkantározta legkedvesebb Ványka lovát az útra. Ványka csak egy kócos kis orosz lovacska volt, nem királyi paripa, de kitartó és hűséges, aki kevéssel is jól beéri. Hosszú utazásra ilyen útitárs kell.

Üres kézzel azonban hogyan állhatna a Leghatalmasabb színe elé. Sokat nem vihetett magával, de úgy akarta, hogy amit visz, az kifejezze népe minden kincsét, szeretetét.

A bölcs egy ország gazdagságát az asszonyok erényén és szorgalmán tudja lemérni. Hozott ezért néhány különösen szép és finom, hibátlan szőttest, amit népének asszonyai készítettek. Hozzátett pár selyemnél is puhább prémet, amit a vadászok hoztak neki a télen. Megtöltetett kicsiny bőrzsákokat a folyók homokjából mosott színarannyal és a hegyek gyomrából kiszedett drágakővel.

– Országomnak legdrágább kincseivel méltón köszönthetem majd a királyok Királyát.

És mert tudta, hogy az asszonyok bölcsessége tartja össze a világot, elfogadta édesanyja ajándékát is.

– Vidd el fiam, ezt a csupor színmézet, a végtelen mezők illatát hordták össze benne a méhek. A kisgyermeknek szüksége van erre a nektárra, bárhonnan származzék is. És ha ez a gyermek az égből jött is, leginkább ez a méz fogja égi hazájára emlékeztetni.

Ezekkel az ajándékokkal megrakodva indult el a kis király. Elrendezte gyorsan országos gondjait, kiadta végső rendelkezéseit, és egy éjszakán Ványkája hátán ellovagolt, amikor éppen a legfényesebben ragyogott a csillag.

Keresztülvágott az országon. És mert a csillag nem állt meg, tovább kellett mennie, ki az idegen ismeretlenbe.

Persze itt minden más volt, mint az ismert otthoni tájak. Nap nap után úton volt, néha még aludni sem pihent meg, mert úgy látta, csak egy kicsit kell jobban sietnie, és eléri a csillag hosszú farkát. És ha sikerül elkapnia, akkor már a csillag egyszerűen bevontatja őt a nagy Király udvarába. Ez azonban sohasem sikerült. Egyedül csak a saját vágyódása húzta őt minden idők és tájak nagy Királya után, hogy szolgálhasson neki. Ez a vágyódás nem engedte, hogy elhomályosodjék a csillag, annyira, hogy gyakran még aludni sem tudott tőle.