a fáradalom

Valami hatvanezer forint fogyasztási adóval tartozott nemes Makó városa a tisztelt összbirodalomnak, de fizetni semmiképpen sem bírt, mivelhogy nem volt miből. Alig-alig élt a nép abban a keserves időben, nemhogy fizethetett volna, a császári kormány azonban szigorúan követelte a pénzt, s mert nem kapott, ráfolyamodott a régi szokásokra: katonai exekuciót küldött a városra. Ez volt az ínség betetőzése, s a nyomorgatott város azt határozta, hogy deputációt küld föl: engedjék el azt a pénzt, különben elpusztul a nép.

Föl is ment a küldöttség: benne volt vezérül Posonyi Ferenc, mellette Basa György bíró és Nagy János, a városgazda. Jártak többfelé, mert szokás volt abban az időben, hogy küldözgessék jobbra-balra a kérő embereket. Ilyenformán eljutottak Pálffy Móric helytartóhoz is.

– Hej, itt baj lesz – vélte .

– Nagy baj lesz – toldotta Nagy János –, mert hiába, ez mérges ember. Mert ez volt az, aki negyvennyolcban azt mondta, hogy ő inkább nem lesz ezentúl magyar, de neki nem parancsolnak, hogy mikor térjen az országba vissza. Márpedig kéremalássan, aki Kossuthnak sem …

– Jó, jó – dünnyögött Posonyi –, csak gyerünk, mert legjobb az ilyennek 

Ő maga különben nem sokat tartott Pálffyról, mert egy ideig biztos volt a császári kormány alatt (de hamarosan abbahagyta).

Bementek a hatalmas úrhoz, és Posonyi beszédbe kezdett. Pálffy rájuk meredt. Három hatalmas megtermett ember, a nagydarab csontokon még nagyobb húsok, szélesvállúak, de hasban mégis csak vállasabbak, mint vállban. Posonyi előadja, hogy miért jöttek, s ecsetelni kezdi a nyomort és az ínséget, amely a város utcáin dúl. Mondja bús rezgő hangon, hogy mint hullanak éhségben az emberek, hogy elették már a ló elől a zabot a népek régen, de már a takarmányt is kezdik elenni előle, miegymás. Pálffy hallgatott egy darabig, aztán beleszól komoran:

Szép, szép – mondja –, de a deputáció tisztelt tagjain éppen nem látom azt a nagy éhinséget.

Posonyi elakadt, Basa György és Nagy János városgazda gondolják már, hogy no, tökéletesen végük van. (Tóth Diósi József kellett volna ide, mert az olyan sovány, mint a denevérkeszeg.) Igyekeznek is összébbhúzódni, de nem megy annak, aki nem próbálta. De baj mégsem történt, mert Posonyi hirtelen feleli:

– Ja, kegyelmes uram, minket hármunkat hat hétig hizlaltak előbb otthon közköltségen, hogy kibírhassuk az úti fáradalmat.