Az öt kenyérről…

Azt se rónám fel hibájául, hogy meggyógyítja a betegeket és a gonosztól megszállottakat. Nem mondom, különös és természetfeletti hatalom ez; de hát mindenki tudja, hogy a mi seborvosaink mind egy szálig kontárok, s a rómaiak se jobbak náluk; a pénzt elszedik, ahhoz értenek, de ha egy haldoklóhoz hívod őket, csak a vállukat vonogatják és azt hajtogatják, hogy miért nem üzentél előbb. Előbb! Megboldogult feleségem két évig szenvedett vérfolyásban; én meg egyik orvostól a másikhoz vittem, fogalmam sincs róla, szomszéd, mennyi pénzembe került, de egyik se segített rajta. Ha ez a próféta már akkor járta volna a városainkat, térdre estem volna előtte: Uram, gyógyítsd meg ezt az asszonyt! A feleségem megérintette volna a köntösét és meggyógyult volna. Szegény asszony, szóval el se lehet mondani, mennyit szenvedett… Amint mondtam, csak dicsérném őt, amiért meggyógyítja a betegeket. Persze, a felcserek acsarkodnak ellene, azt hajtogatják, hogy szélhámosság meg kontárság az egész, el akarnák tiltani az orvoslástól, de hát ez már nincs másképp, ha valakinek az érdeke forog kockán. Aki segíteni akar az embereken és meg akarja váltani a világot, mindig beleütközik valakinek az érdekeibe; mindenkivel egyszerre nem tehetsz jót, ez már sohase lesz másképp. Amondó vagyok, csak gyógyítgasson nyugodtan; ha akarja, a holtakat is feltámaszthatja; de azt a dolgot az öt kenyérrel nem kellett volna megtennie. Becsületes pékmester létemre kereken kimondom, hogy igen nagy igazságtalanságot követett el vele a pékek ellen.

Hát maga még nem hallotta azt a dolgot az öt kenyérrel? Ezt nem értem; minden pék magánkívül van az eset miatt. Állítólag úgy történt, hogy egy puszta vidéken nagy tömeg kereste fel, és ő sorra gyógyítgatta a betegeket. Estefelé azt mondják neki a tanítványai: „Puszta e hely, az idő pedig későre jár. Bocsásd el a tömeget, hogy az emberek visszatérhessenek városaikba és élelmet vásárolhassanak maguknak.” Ő azt válaszolta: „Nem szükséges elmenniök, adjatok nekik ti eledelt.” A tanítványok meg így feleltek: „Nincs nálunk más, csupán öt kenyér és két hal.” Ő azt mondta: „Hozzátok ide.” Megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjenek le a földre, aztán megfogta az öt kenyeret és a két halat, felpillantott az égre, megáldotta az ételt, megtörte a kenyereket, odaadta a tanítványainak, azok meg tovább osztogatták az embereknek. Ettek mind és jóllaktak. És összegyűjtötték a morzsát és tizenkét kosár telt meg vele. Akik pedig ettek, kereken ötezren voltak férfiak, az asszonyokat meg a gyerekeket nem számítva.