LUNA11 összes bejegyzése

aki meg akart gyógyulni

Pár kilométerre a várostól, a dombon, a nagy lepratelepet magas kőfal vette körül, s tetején az őrszemek fel-alá járkáltak. Akadt köztük fennhéjázó, goromba, de többnyire megértőek voltak. Szürkületkor a leprások összeverődtek a bástya aljánál, és kérdezgették a barátságosabb katonákat.

– Gaspare – mondták például –, mit látsz ma este? Van valami az úton? Azt mondod, szekér? És milyen az a szekér? És a királyi palota ki van világítva? Meggyújtották a fáklyákat a toronyban? A herceg visszajött? – Ez így ment órákig, soha nem fáradtak bele, s bár a szabályzat tiltotta, a jólelkű örök válaszoltak, gyakran nem létező dolgokat találtak ki, elhaladó embereket, ünnepi kivilágítást, tüzeket, még az Ermac vulkán kitörését is, mert tudták, hogy minden hír kellemes szórakozást jelent ezeknek a bezártságra ítélt embereknek. A súlyos betegek, a haldoklók is részt vettek az ilyen összejöveteleken, a még jó erőben levő leprások hozták ide őket hordágyon.

Csak egyvalaki nem jött, egy fiatalember, nemes lovag, aki két hónapja került a leprakórházba. Nagyon szép férfi lehetett, már amennyire ki lehetett venni, mert a lepra elképesztő gyorsasággal fertőzte meg, rövid idő alatt teljesen elcsúfította az arcát. Mseridonnak hívták. – Miért nem jössz? – kérdezték, mikor elmentek a kunyhója előtt.

– Miért nem jössz te is hallgatni a híreket? Ma este biztosan tűzijáték lesz, és Gaspare megígérte, hogy leírja nekünk. Nagyon szép lesz, meglátod.

– Barátaim – válaszolta szelíden, egy fehér ruhával eltakarta oroszlánarcát, és kihajolt az ajtón –, megértem, hogy nektek vigasztalást jelentenek az őr hírei. Ez az egyetlen szál maradt számotokra, ami a külvilághoz, az élők birodalmához fűz benneteket. Igaz, vagy nem?

– Hát persze hogy igaz.

– Ez azt jelenti, ti már beletörődtetek, hogy soha nem kerültök ki innét. Én pedig…

– Te?

– Én pedig meg fogok gyógyulni, nem mondtam le, én olyan… értsétek meg, olyan akarok lenni, mint régen.

Ott ment el a többiekkel együtt Mseridon kunyhója előtt a bölcs, öreg Giacomo, a telep patriarchája. Legalább száztíz éves volt, és majdnem egy évszázada emésztette a lepra. Nem volt már felismerhető testrésze, nem lehetett megkülönböztetni rajta sem a fejet, sem a karokat, sem a lábakat, a teste egy három-négy centiméter átmérőjű póznává alakult, amit nem lehet tudni, hogyan egyensúlyozott; a tetején levő fehér hajcsomóval olyan volt nagyban, mint azok a légycsapók, amiket az abesszin nemesek használnak. Talány, hogy hogyan látott, beszélt, táplálkozott, mert az arca teljesen szétmállott, nyílások sem látszottak a fehér, nyírfakéreghez hasonló varon, ami borította. De ezek a leprások rejtélyei. Ami a járását illeti, mivel ízületei sem voltak, egyetlen lábon ugrálva vonszolta magát, az is olyan volt, mint egy bot, aminek lekopott a vége. De nemhogy borzalmas nem volt, hanem egészében véve kedves jelenség volt. Tulajdonképpen növénnyé változott ember. És jóságáért, okosságáért mindenki tisztelte.

Mikor az öreg Giacomo meghallotta Mseridon szavait, megállt, s ezt mondta:

– Mseridon, szegény fiú, én már majdnem száz év óta vagyok itt, és azok közül, akiket itt találtam, vagy később jöttek ide, senki sem került ki soha. Ilyen a mi betegségünk. De meglátod, itt is lehet élni. Van, aki dolgozik, van, aki szeret, van, aki verset ír, van szabónk, van borbélyunk. Boldog is lehet az ember, legalábbis nem sokkal boldogtalanabb, mint a kint élők. Minden azon múlik, hogy beletörődjünk. De jaj akkor, Mseridon, ha a lélek lázadozik, és nem nyugszik bele sorsába, ha a lehetetlen gyógyulásra vágyik, akkor az megmérgezi a szívet. – Mikor ezt elmondta az öreg, megrázta szép fehér bóbitáját.

– De nekem – vágta rá Mseridon –, nekem meg kell gyógyulnom, én gazdag vagyok, ha felmásznál a falakra, láthatnád a palotámat, két csillogó ezüsttornya van. Lent várnak rám a lovaim, a kutyáim, a vadászaim, és a fiatal kis rabszolgalányok is várják visszatérésemet. Érted, kedves bölcs pózna, én meg akarok gyógyulni.

– Ha a gyógyulás csak az akaráson múlna, nagyon egyszerű lenne a dolog – nevette el magát jóságosan Giacomo –, többé-kevésbé mindenki meggyógyult volna.

– De én ismerem a gyógyulás módját, amit a többiek nem – makacskodott a fiatalember.

– Ó, gondolom – mondta Giacomo –, mindig akad egykét csirkefogó, aki drága pénzért titkos és csodálatos kenőcsöket ajánl az újonnan érkezőknek. Én is beleestem a csapdába, mikor fiatal voltam.

egy kis ördög bele bújik az emberbe

volt  már mindenki olyan életébe hogy kicsike

 

kis  ördög  bele bújik az emberbe olyankor nem

 

igazán abból az illetőből nagyon távozni úgy van

 

vele ő  meg próbál biztos azt ő meg  szeretne

 

javulni de  úgy  mondva  nem sikerül lehet egy

 

élő példa  biztos  volt olyan  helyed  életedbe te

 

valahogy  te  kedves  vagy  ahhoz illetőhöz de

 

eljátsszanak azt ő meg te nem kedvelitek egy mást

 

de  ha  úgy  játszod el darabot és ismer téged az

illető észre  veheti hogy az darab amit elő adva

 

volt  az nem volt komolyan elő adva így észre

 

lehet  venni   ki  játssza jól darabot szeret darabot

 

 

ha jól elő adatod mást  meg  tudsz nevetetni .

 

egy  huncutság az emberbe mindenre képes

 

egy 2illető  úgy  el szórakoznának egy helyen

 

úgy mintha igazi   jó barátok rá szólnának kicsikét

 

hagyjátok abba igazán jó elő agyátok baráti  dolgot

 

ami igazából  olyan mint egy igazi úgy elő adjuk .

 

ilyenkor  bele tud  bújni  kis  ördög de  hány ember

 

amikor kicsike  rosszasság emberbe hány ember

 

mondaná azt meg  kéne javulni de ez kicsike

 

ördög bele bújna de ez miatt még nem kéne

 

meg javulni kicsike  rosszaság el fér egy emberbe.

az őrzőangyal

Halk, liliomos gyerekszoba. Az ágyacskában épp jóízű álomba merül egy fiúcska, elmulasztva esti imáját. A szoba sarkában röstelkedve, tenyerébe temetve szégyenpírban égő arcát, tanácstalanul áll az őrangyal.

A fiúcska megint bűnt bűnre halmozott egész nap: torkoskodott a befőttesüvegekből, görnyedten járt, nem figyelt, és futkározott. Az angyal hasztalan vette körül szárnyainak könyörgő fuvallatával, hasztalan suttogott fülébe útmutatásokat a tiszta és erényes életről. Görnyedésből görnyedésbe, futkározásból futkározásba, térdfelverésből ruhaszaggatásba bukdácsolt újra meg újra a kis szerencsétlen. Semmi nem tarthatta vissza. Nem hatott a figyelmeztetés, hogy apus soha nem tesz ilyet, sem a hivatkozás Piotrus Pokrowskira, a kis hősre, sem szelíd énekek dúdolása – sőt, a kerületben közismert púpos varga szakadékba taszítása sem, aminek meg kellett volna szabadítania a fiúcskát a rossz példa befolyásától.

Ott állt az angyal tehetetlenül. Íme, az őrangyalok megengedett eszközei mind csődöt mondtak. A jóság, nyájasság, szelíd rábeszélés, csillapítás… mind hiába. Íme, itt fekszik, megmakacsolva magát vétkeiben és kevélységében – nem imádkozott, süket a jó szóra, s álomba szenderülve bizonyára azon töri a fejét, hogyan fog holnap újra görnyedten járni.

Hírtelen túláradt az angyal szívében a keserűség. Hogyhogy? Vajon a Törvény a maga nemes fenségében nem ér semmit egyetlen poronty akaratával szemben? Hirtelen fölcsapott benne a Törvény iránti rajongás hulláma, s megindította a rossz iránti undor egyenletes hullámát. Eljött ama pillanat, mikor a szolga kicsiny szíve forróbb szeretettel dobbant meg az Ügy iránt, mint az Ügy nagy szíve maga. A Törvény iránti szeretetből megszegni a Törvényt! Ez az igazi önfeláldozás.

Elrántotta homlokáról a kezét, halkan odalépett az ágyacskához, s a fiúcskát teljes erejéből fültövön vágta.

Az ijedten pattant fel; az ütés hatására gyorsan ledarálta az imát, majd érthetetlen mormolás közepette lefeküdt újra, és elaludt.

Az angyal remegve és boldogan, hosszan, mozdulatlanul bámult az éjszakába.

Üdítő, friss reggel virradt fel másnap. Az álom eltörölte a fiúcskában az előző este emlékét. Behozták a reggelijét. Megint nem akarta meginni a tejet. Mindig rosszul lett tőle. De hirtelen célirányos rúgást érzett. Megértette. Szótlanul kiitta a tejet.

Elbúcsúzott anyuskájától, s elindult az iskolába. Szép rendesen ment végig az utcákon, nem ácsorgott, nem nézelődött közben. Résen volt. De még nem volt egészen biztos a dolgában. Mikor az üres fasorba ért, körülnézett, s villámgyorsan összegörnyedt. Egy erős kupán vágás nyomban rendre utasította. Nem lehetett kétsége: az őrangyal verte fejbe.

A jó szellem rájött az új módszer ízére: kápráztató könnyedséggel tudta elérni mindazt, ami azelőtt rengeteg jóakarattal és türelemmel is elérhetetlen volt. Csakhamar fölfedezte, hogy módszerét tovább tökéletesítheti : különféle ütésfajtákat dolgozhat ki, differenciálhatja őket, s ez olyasféle élvezetet nyújt, mint amit egy ájtatos kántor érezhet, ha ügyesen nyomogatja az orgona különféle billentyűit. Tehát: az ebéd végig-nem-evéséért farba rúgás, görnyedt járásért kupán vágás, imamulasztásért nyakleves, futkározásért és izzadásért horogütés, pocsolyába lépésért csavart horogütés, lármázásért apus munkája közben fültövön vágás, és a többi.

Ez a módszer szemmel láthatólag nagyszerű eredményre vezetett. Már nem kergette esténként a megaláztatás érzése sarokba az őrangyalt, hogy ott arcát tenyerébe rejtve szégyenkezzék. Épp ellenkezőleg: kényelmesen letelepedett, s jobb kezét dörzsölgetve, vagy ujjaival dobolva az asztallapon, elégedetten felügyelt az ima szófogadó, folyamatos elmondására. Sőt néha már-már el is unta magát, s ilyenkor kettőzött éberséggel ügyelt a fiú minden rebbenésére, égve a vágytól, hogy egyetlen, mesterien irányított ütéssel figyelmeztethesse: a jó uralkodik a rossz felett.

egy mese

Volt egyszer egy elvarázsolt királyfi, aki egy tündérszép királykisasszony kezére pályázott. De csak úgy kaphatta meg, ha előbb legyőzi a hétfejű sárkányt, felépíti a kacsalábon forgó kastélyt, s felébreszti és megnevetteti a befalazott, alvó királykisaszszonyt. Sok-sok vesződség, kaland, hőstett, utazás és munka árán legyőzte hát a hétfejű sárkányt, felépítette a kacsalábon forgó kastélyt, és felébresztette az alvó királykisasszonyt. No, az mindjárt elmosolyodott, s megtartották a lakodalmat.

Aztán, hogy ez is véget ért, leültek egymással szemben, és mosolyogtak.

De eltelt egy nap, s még egy, még egy. Már az első is igen hosszú volt, mert sok órából állt, az órák meg sok percből, a percek sok másodpercből.

– Hát most mihez fogjunk? – kérdezte a királyfi.

– Most boldogok vagyunk – mondta a felesége.

– Igaz is.

De három nap múlva a királykisasszony szólalt meg.

– Mit is csinálunk most? – azt kérdi.

– Hát boldogok vagyunk – mondta az ura.

– Vagy úgy, persze.

Megint mosolyogtak egymásra egy napig, de akkor egyszerre felállt mind a kettő.

– No csak.

– Van egy ötletem – mondta a királyfi. – Befalazlak és elaltatlak megint.

– Jó!

– Lerombolom a kacsalábon forgó kastélyt, és föltámasztom a hétfejű sárkányt. Hogy újra legyen mit építenem, és legyen kit legyőznöm.

Neki is fogott mindjárt. Csakhogy ez nem volt már olyan egyszerű. Sem a sok vesződség, még több hőstett, sem kaland, jövés-menés árán sem bírta lerombolni a kastélyt – mert az mindig elfordult előle a kacsalábakon -, még kevésbé bírta helyére tenni a sárkány levágott hét fejét, s nem lehetett a királykisasszonyt sem befalazni, elaltatni többé. Teltek a napok, amikből hónapok lettek és rövid esztendők, s így küszködtek.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak

kötödés dolgokhoz

biztos  hallottál olyanról  az ember életébe

 

kötődik dolgokhoz  és  az tényleg jó az dolog

 

nem  fog  belőlem engedi  mert az jó egy élő

 

est  egyik ember  aki hivatalos  személy itt ahol

 

vagyok   ő  is  nagyon  szerette a  hagyományos

 

telefont  de  neki úgy  járt  pár ével ezelőtt ő már

 

nem  kapott  hagyományos telefont elfogadta

 

ezt  lehetőséget mind ahányszor kezébe fogja

 

okos telefont  meg bánja hogy  ilyen telefont

kapott én  nekem azért egy kicsikét van

 

szerencsém életbe szokták mondani mindig jó

 

helyen  vagyok és kérek lehet sikerül most úgy

 

volt  annyira  kötődő típus vagyok dolgokhoz

 

egy  évig volt  olyan okos telefonom és nagyon

 

meg bántam meg  fogtam én ilyet nem vennék

 

többet eddig  ez  elhatározás sikerült  most is

 

olyan telcit  vettem amit nagyon szeretek meg

 

látta  ezt haverom közli nekem menyire tudsz

ehhez dologhoz kötődni ami jó ő neki nem

 

járt  sikerrel bánja hogy ilyet  kapott életbe .

szent pál szabadsága

Most itt Illés próféta adta rá valakire a köntösét: Elizeusra. Képzeljük bele magunkat: 12 pár ökrös gazda volt az apja. Ő a 12 pár ökörrel szántogatott ott a szolgák között.

Illés próféta köpenye csodálatos volt: az összehajtogatott köpenyével ráütött a Jordánra, és szétvált a folyó, hogy átmehetett rajta. Ezt mondta a nép akkor. És ezzel a köpennyel mintegy birtokába veszi őt. Igaz, a szabadsága megmarad: ilyen gyorsan tudott a szabadságával dönteni; az egész életének más irányt szabott.

Szent Pál is a szabadságról beszél, amelyre Krisztus fölszabadított bennünket. Rendelkezhetünk magunkkal a bűnök, tévedések uralma alól kiszabadítva. Teljesen rendelkezhetünk magunkkal. Bennünk a legnagyobb, legmagasabbrendű képesség a szabad akarati döntés.

Tulajdonképpen mindhárom olvasmányban ez vonul végig. Az a három eset is, akik az Úr Jézust akarják követni, vagy akiket Ő meghív, mind ezt mutatja, hogy a döntés tekintetében hogy állnak.

És a középpontban, az evangélium elején azt olvassuk, hogy Jézus is elindult Jeruzsálem felé. Az eredeti szövegben – a görögben és a latinban – olyan kifejezés áll, hogy az arca kemény lett, irányt vett Jeruzsálem felé, ment a szenvedések elébe.

A múlt vasárnap arról volt szó: „kinek tartanak engem az emberek?” Péter megvallotta hitét az Úr Jézusban. Ennek folytatása a mostani vasárnap: aki hisz Jézus Krisztusban, azt lefoglalja Jézus Krisztus. Az menjen el minden egyéb mellett, menjen utána úgy, ahogy Ő elindult Jeruzsálem felé. Aki hisz Benne, az menjen utána. Úgy, ahogy mondja is aztán több helyen, hogy: „aki utánam akar jönni, az vegye föl a keresztjét és kövessen engem”.

Olyan korban élünk, amikor az emberek tömegével inogtak meg a döntésükben, a hitükben. Nem vették komolyan azt, hogy mit jelent kereszténynek lenni. Most kezd valami hullám betörni az emberi lelkekbe: látják, hogy téves volt a döntésük, nem lehet „semmihez nyúlni”, nem lehet „sehova se tartozni”, nem lehet az, hogy semmire sem mondok igent, csak erre az anyagi világra.

Az Isten arra teremtett minket, hogy döntsünk. Használjuk a legmagasabbrendű képességeinket is, döntsünk; éspedig afelé, amire Ő teremtett.

Önmagáért teremtett Isten. Ez egyetlen nagy döntést kíván az embertől életében, hogy minden további döntésem ebben a térben mozogjon az Isten felé, Istennel való kapcsolatomban. Az Ő megismerésére, csodálatára, dicséretére szentelem az életem. Papi jellege van az életemnek. És a kisebb napi döntéseimet is egységes módon – életemet nem széttördelve, szétszabdalva, ide-oda pazarolva, hanem egészen Istennek – akarom ajánlani.

Ez jön napfényre ezekből a jelenetekből. A Szentírásban látszik: az Úr Jézus ilyen útbaigazítást ad azoknak, akikben megérlelődött a fölismerés és döntés Őmellette.

Kérjük most ezt a nagy kegyelmet: a mi életünk is ilyen legyen és részesedjünk abban a kegyelemben, amiben az Úr Jézus itt részes. Megszilárdítja, megkeményíti arcát, indul Jeruzsálem felé. Visszaút nincs. Teljes odaadással életét adja a keresztig, és ennek az ereje átsugárzik azokra az emberekre, akikben fölébredt, hogy: „Mester! Megyek én is utánad!” Megérezték Jézusban ezt az elhatározást.

Kérjük a kegyelmet, hogy a mi életünk is mindig jobban és jobban ilyen egyértelműen Jézushoz tartozó legyen és mivelünk is tudjanak jönni mások. Átsugározzon a mi döntésünk a környezetünkre, olyanokra, akik még keresgélnek vagy tétováznak.

egyszerű gondolkozás jó lehet

hányszor  van az embernél ő  játssza  az életbe

 

fontos  szerepet  hogy  nélküle mintha az ember

 

nem  igazán  tud  létezni de lehet hogy  az ember

 

igenis  meg  tudná oldani csak úgy  van vele hogy

 

inkább segítségért folyamodik lehet  meg tudja

 

oldani amit  ő nem bír  meg oldani ilyenkor az

 

ember  egy kicsikét  el  telt  magával akkor oda

 

meri mondani másiknak ő azért hívott hogy

 

nélküle nem  tudnák dolgozni ő úgy van vele

lehet  hogy  nagy tévedésbe van amikor az illető

 

neki állna osztani észt  úgy  oldjad meg dolgokat

 

ahogy  az illető az  meg  mondja úgy jó hány sor

 

van  az illető osztja  észt meg mondja hogy

 

könnyebb de  meg  hallgatjuk úgy csinálnák

 

mintha  jó  ötlet mond  meg  fogadnák erre

 

az ügybe történik valami de  amit  mondott az

 

nem jó ötlet erre meg oldja aki tanácsot  kér

 

látta  neki volt  jó öt lette erre mi lenne észre

veszi  hogy  nem fogadtunk sót mondja  mért

 

nem  oldtad úgy mondta  lehet  az  épen  plusz

 

az  ami  úgy  van vele  az  nem kéne nélküle tud

 

leni azért  ki hagyja hagy működjön az úgy ahogy

 

ő elgondolja   így lehet jó nem kel ahhoz sok

 

és osztó ember  elég egyszerű gondolkozás nem

 

kel át gondolni másiknak lehet ő őt lette vál be

 

de  meg hallgatta tanácsát neki igazat ad neki

 

jó őt lette volt

 

ne az ördög győzőn világba

biztos  volt  már  mindenki  olyan  helyzetbe hogy

 

aki  csinálja  rosszat hányszor  meg  mondanád

 

neki  véleményt   de  inkább úgy  vagy  vele  szoltál

 

és    kibékülsz vele  pedig  csak  szolnál neki  hogy

 

ő  is  próbáljon kulturáltan viselkedni az életbe

 

hogy  ne  keljen rá  szólni arra  embere tudni kel

 

minden hol viselkedni életbe   lehet  hogy illető

 

próbál  valakit piszkálni barátom vagy  rá  kel

 

hagyni  emberek életbe olyan  barátot keres

magának aki  tud  viselkedni  életbe  hányszor

 

elő  adja  barátok vagyunk  de  rá hagyja  meg

 

változik hogy  nem  fog ilyet  csinálni mondjuk

 

erre el hiszi  erre folytja az illető  nem  kulturális

 

viselkedet az  illető   erre  3illető  fog  és  csinál

 

olyan  dolgot  kér  nagy  embertől hogy  segítsen

 

rendet  rakni egyik illető  mondjuk nem tette meg

 

nem  volt merés ehhez  de  valaki  mert  és

 

segítséget kért  aki járatos benne lehet  hogy

rend lett csak  fejtegetik  lehet  ki volt  aki ilyet

 

csinált .nem  szép  dolog életbe azt csinálni

 

másikba  rosszat  keresem mert  azzal nem oldja

 

meg másikba rosszat  mondok meg másiknak nagy

 

embernek azt így csinálja nem lesz béke .mindig ki

 

kel békülni jó legyen vége  ne az ördög vezessen

 

dolgokat játsszon nagyot másik felé lehet nem jó

 

jönne ki  .akkor mindig béke legyen emberek közt

 

ne nagy embert játszzuk másik felé ne ördög

 

győzőn ha  nem béke győzőn  ne másik akkor

 

az ördög győzik

 

hány ember osztja észt

biztos  volt mindenki olyan helyzetbe osztja

 

bizonyos észt  hogy  kéne  csinálni dolgokat de

 

ő  csak  annyit  tesz hogy  szája  nagy  maradj

 

mért  nem  csináltad  meg még  tán nem  volt

 

idő  és  amikor   ott  van  mennéd  te kitartass

 

meg  legyen  közli te  mindig  fáradt  vagy én

 

vagyok  itt  is  igazán meg  mondanád  dolgod ő

 

meg válaszolná  ő is  fáradt mert más dolgot

 

végez el  ami  szellemi az fárasztó meg másik is

amit  másik illető másik  dolgot  végzi ami fizikai

 

hányan  vannak úgy életbe  meg  mondják dolgot

 

másikról  így  meg  úgy kéne mért  nem csináltad

 

meg  kel erősen válaszolni meg  fogja tanulni. idő

 

után  dolgokat  minden munkát idővel és  nem

 

kapkodva el  dolgokat másik  tudjon segíteni vegye

 

észre  ne  várja meg  másik  csak oldja  meg

 

közös erővel könnyebb minden én ahol vagyok

 

egy más keze állá dolgozunk mindenkinek

könnyebb  legyen ne fogjuk egymásra hogy

 

ki  dolgozik  ki nem együtt dolgozunk senkire

 

nem fogjuk dolgokat  mindenki közösen dolgozunk

 

osztjuk észt ki dolgozik ha osztanák ez ügybe az

 

észt  nem jóhoz vezetne

a beszélgetés

tengerparton szegényesen öltözött ember fekszik egy halászbárkában és szunyókál. Mellette áll egy elegánsan öltözött turista, és éppen színes filmet fűz a fényképezőgépébe, hogy megörökítse az idilli képet, a kék eget, a békésen tarajozó, fehér hullámokkal barázdált zöld tengert, a fekete bárkát, a halász piros sapkáját. Katt! Még egy kattanás, és – mivel az Isten a hármasságot szereti – biztonság kedvéért harmadszor is: katt! Az idegen, csattanó zajra a halász felriad, feltápászkodik, álmosan cigarettát keres, az udvarias jóindulattal eltelt turista azonban megelőzi, és maga nyújt feléje egy csomag cigarettát. Szemlátomást beszélgetésbe akar elegyedni vele.

– Ma gazdag fogás várja, ugye?

A halász a fejét rázza.

– De azt hallottam, hogy ilyen időben jó a kapás!

A halász bólint.

– No, és nem fut ki a tengerre?

A halász a fejét csóválja. A turista levertnek látszik.

– Talán rosszul érzi magát?

A halász a taglejtések nyelvéről végül áttér a normális beszédre.

– Nagyszerűen érzem magam – mondja. – Soha életemben nem éreztem magam ilyen jól.

Feláll és kinyújtózik, mintha atlétaszerű testalkatáról szeretne bizonyságot tenni.

– Egyszerűen fantasztikusan jól érzem magam!

A turista arca egyre szomorúbb lesz, és már nem tudja elfojtani kérdését, amely úgyszólván a szívéből fakad:

– De akkor miért nem megy ki a tengerre?

– Mert ma reggel már kint jártam.

– És jó fogás volt?

– Olyan jó, hogy most már nincs miért még egyszer kimennem. Négy homárt, két tucat makrélát fogtam…

A halász végre teljesen felébred, beszédesebb lesz és megnyugtatólag veregeti a turista vállát, akinek gondterhelt arckifejezését az alaptalan, de megható bánat jelének tartja.

– Még holnapra és holnaputánra is futja – jelenti ki, hogy végképp levegye a terhet az idegen válláról. – Nem akar rágyújtani az én cigarettámra?

– Köszönöm.

A cigaretta a szájban, megint katt! A turista fejét csóválva letelepszik a csónak szélére, fényképezőgépét maga mellé teszi – most szüksége van arra, hogy mindkét keze szabad legyen, mert kellő nyomatékot akar adni beszédének.

– Nem szeretnék beavatkozni személyes ügyeibe – kezdi –, csak hát képzelje el, hogy ma másodszor, harmadszor, sőt talán negyedszer is kifut a tengerre, és akkor három, négy, öt, sőt talán tíz tucat makrélát fogna… Képzelje csak el!

A halász bólint.

– És nemcsak ma, hanem holnap, holnapután is – folytatja a turista –, egyszóval mindennap, ha szerencsés napnak bizonyul, kétszer, háromszor, sőt talán négyszer is kifutna a tengerre… el tudja képzelni, hogy akkor mi lesz?

A halász a fejét rázza.

– Legfeljebb egy év múlva motort vásárolhat, két év múlva újabb bárkája lesz, három-négy év múlva pedig bizonyára vásárolhat két csónakot, és azzal aztán még többet fogna – egy szép napon pedig két motorhajója lenne, és… – a lelkesedéstől egy pillanatra elakad a turista hangja – kis hűtőházat épít, esetleg füstölőt is, aztán meg konzervgyárat, saját helikopterre tesz szert, hogy a levegőből figyelhesse a halvonulást és rádión utasíthassa a motorhajóit. Aztán engedélyt szerez, halvendéglőt nyit, és saját maga közvetítő nélkül exportálná a homárjait egyenesen Párizsba… és akkor…

A lelkesedéstől megint elszorul a turista lélegzete: a fejét rázza, szinte megfeledkezik szabadságának örömeiről, lelke mélyén szomorkodik, és úgy nézi a békésen gördülő hullámokat, melyek között a ki nem fogott hal bukfencezik.

– Akkor… – mondja, de az izgalom még mindig megbénítja.

A halász megveregeti a vállát, mint ahogy a gyermekét szokás, akinek a torkán akadt valami.

– Akkor mi lesz? – kérdezi halkan.

a búcsú egy embertől

hány  embernek fájnak  dolgok amit őt  igazán

 

meg  érinti őt  akkor  fog biztos történi valami

 

életbe  lehet  egy olyan ember fog el távozni

 

közülünk aki  igazán közület állt  szívedhez de

 

sajnos  égi  behívott  meg kapja  ugye ez fáj

 

annak embernek  meg  tudja azt életbe azt

 

bizonyos fájó hírt  egy  élő példa  sok ember

 

biztos kedvelte a  népserű Bálint gazdát  aki

 

annyi idősen  sok  embernek igazán csak  tudott

 

tanácsot adni   kertész ügybe  és  az emberek

 

meg  kedvelték őt sok  embernek lehet szívébe

 

őrzi  dolgokat amit  tanácsolt életbe neki hány

 

ember úgy  nőtt neki szívéhez Bálint gazda nézte

 

műsorát  és közbe osztotta táncot az embereknek

 

ugye  meg fogatták azt és szívükhöz nőtt  az illető

 

most  sajnos   hétvégén csendbe elment közülünk

 

itt hagyott  minket  sok embert igazán meg

 

érintet fájó hír  nagyon kedves és szerette a

 

kertjét  gondozni és még  élete végéig sok

 

embert látott tanáccsal ő még annyi idősen 100élet

 

évet  bedőlte és gép előtt dolgozott  és tanáccsal

 

látta el  az embereket köszönjünk ezt fárasztó

 

munkát is ennyi évesen  segítet az embernek

 

kerti ügyekbe  most már nincsen köztünk az

 

ember sok embernek fáj ez hír de tanácsait

 

sok  ember meg fogata és szívébe  őrzi. egy

 

verset  hoztam el önöknek.

Hónapok óta hallgatok már.
Most nagy jósággal
hagyom, hogy eltemessenek.
A kriptaajtót bevágták utánam,
nagyot döndült, a fenyőkről lezuhogott
a hó, fent megrázkódtak a csillagok.
A holtak bomlanak, oszlanak.
Vérükből béke lesz, húsukból csend,
csontjaikból hamu és céltalanság.
Odakünt az éjszakában
szerelmesek járják a dombos temetőt,
s én huncut kacagással gondolom el:
Hogy megrémülnének, milyen
fogvacogó rémülettel, ha kikiáltanék
az ablakon:
– Hiszen élek! Élek! Élek!
De csöndesen maradok s a perceket számlálom.
Már nem lehet messze a feltámadás.

a kísértés

hányszor  van életünkbe  amikor igazán

 

engedelmeskedni  akarsz parancsoknak amit

 

meg  írnak neked  te neki állsz teljes erőből

 

küszködni hogy  ne  engedjek annak  bizonyos

 

ördögnek hányszor  van  az embernél te magad

 

küsz ködöl de minden  erőd  bene van de  akkor

 

se  szabad engedni  a kísértésnek hányan úgy ők

 

küszködnek de  nem is kapaszkodik semmibe

 

mert imádkozna  mondjuk egy kicsit kérne is

erőt  fentiektől hogy   elenne bírjunk állni

 

kísértésnek ami  igazán nagy munka az ember

 

számára az amikor ördög  ellen kel  küszködni

 

hogy  meg  ne  kísértse az  ördög  azt embert aki

 

emlékszik az Ádám Éva történtére meg mondták

 

nekik hogy  arról tiltott gyümölcs fáról ne egyen

 

mert  akkor bűnbe   esik ugye evet bűnbe került.

 

itt  is ördög  meg  kísérte őket hány ember úgy

 

világon parancsokkal be  kéne tartani mondjuk

ezeket parancsokat és  lehet hogy  nem bír

 

ellenállni kísértésnek bele esik bűnökbe be de

 

fel is  lehet kelni belőle csak meg kel tisztulnunk

 

és  fel kel kelni bűnből .és  meg  kel próbálni

 

megint  hogy  nem  engedelmeskedek az ördögnek

 

mert  sok  embert  aki igazán  gyenge az életbe

 

őket  meg  tudja kísérteni őt is bele viszi lehet

 

bűnbe ami nagy baj de fel lehet kelni mindig

 

belőle és  kapakoczkodni kel hogy  ne kísértsen

meg az ördög az embert ő mindig akkor örül  az

 

ördög  másikat  el tudja vinni tévesz útra ő boldog

 

ördög  meg  szerezet egy embert magának de

 

nekünk  elkel tessékelni ördögöt ne vigyen

 

minket rossz útra

 

 

 

apák napját ünneplik világon ma

hányszor  van az mindig gondoltunkba amikor

 

az édesanyák ünnepét tartják  világba hányszor

 

fel  merült  sok embernél az  a  gondolat ha  az

 

édesanyák ünnepét  meg   tartják  minden május

 

hónapba  mért  nem  lehet  apák napját meg ülni

 

ugye  ez apák napja sokáig nem létezet ilyen nap

 

csak mindig hajtogattuk jó lenne az édes apákat is

 

meg ünnepelni ő nekik is  sokkal   tartozunk a

 

világba hányszor  az  életbe  amikor  épen az édes

anyáknak nagyon sürgős dolga  van ilyenkor az

 

édes  apának ideje  engedi  el kel menni gyerekért

 

ahova  kel  hányszor  van az életbe az amikor épen

 

gyereknek problémája  kel  egy  biztató só épen

 

apa  ér  rá  elmondod neki panaszod  mi is bánt

 

ő  segít  neked az életbe  .meg amikor épen meg

 

születik  a  gyerek világba az édes  anya  meg apa

 

küszködnek minden jó alakuljon világon békébe

 

meg  szülősen a gyerek  .jó pár évekig csak az

édes anyák napját  tartották világon hányszor

 

felmerült  gondolat az embereknél ha már

 

az édes anyák  ünnepét  tartjuk egy apa meg

 

szólat mért  nem lehetne apák napját is tartani

 

ez ünnep egy  darabig nem volt apák napja 2

 

évvel ezelőtt ki  tűzte  ezt napot   az édes apák

 

nappá most ezzen  napon emlékezünk édes

 

apákról milyen jó volt hozzánk .verset hoztam

 

el  az édes apáknak.

Te voltál, ki megteremtett,
gyerekből éretté nevelt.
Tanítottál sok dologra,
cipőt kötni, vagy hogy mennyit mutat az óra.

Bicikliztünk, nevettünk sokat,
kifulladásig játszottunk nagyokat.
Megmutattad milyen egy apát szeretni,
s hogy az értékeket sosem szabad feledni.

Tanultunk számokat, betűket,
kacagva néztük együtt a meccseket.
Beszélgettünk, viccelődtünk csak mi ketten,
megszűnt a világ s én csak rád figyeltem.

De a gyermek hamar felnőtté lett,
s már nem volt olyan szép az élet.
Véget ért a szép időszak,
belőled pedig elszállt a jóindulat.

Gyűltek a felhők taposva a gyönyörű napot,
ekkor csalódtam benned elég nagyot.
Tíz év adatott meg a jónak és szépnek,
bekövetkezett, mitől a gyerekek annyira félnek.

A kedves, drága, szeretett édesapa,
kire kislánya szívesen hasonlítana,
megszűnik létezni, egy idegen lép helyébe,
a szeretet elillan s félelmet hagy cserébe.

Tőled tanultam ezt is, mikor szörnnyé váltál,
ellenségednek s nem vérednek láttál.
Felöltötted a kegyetlenség sötét gúnyáját,
már nem viselted az apa oltalmazó palástját.

Megtanítottad a bizonytalanságot,
mely egy időben a tetőfokra hágott.
Azt is tudom hogy kell falat emelni,
ha nehéz a rosszat feledni.

Tudom mire képes a harag,
milyen mikor a kéz arcon csap.
A kéz, mely egykor biztonságot adott,
gyengéden, melegséggel simogatott.

Ezer, meg ezer vétket sorolhatnék,
de feledem a múltat, mely régóta bennem ég.
Nincs bosszúszomj, se harag lelkemben,
csak a várakozás kísér életemben.

Kislány vagyok mindörökké,
vágyakozással, mely egyszer átalakul örömmé.
Akkor szemben velem megállsz az út közepén,
nem lesz ott más, csak Te meg Én.

Majd összeborulunk némán, csendben,
felcsendül a közös zene szívünkben.
Vezényli a szeretet,
mikor újra egymásra talál apa s gyermek.

Büszkén húzom ki magam,
boldog leszek s nem ülök egyedül a magányban.
Elmondom majd mindenkinek, hogy TE VAGY AZ ÉDESAPÁM,
akkor fogok felnőni igazán!

 

 

 

 

egy öröm embernél

hány  embernek van olyan hogy jó érzés lesz

 

az nap  meg tudja biztos az ember örülni fog

 

hírektől akkor  biztos kicsit szívébe öröm fog

 

leni  egy ilyen élményről szeretnék önöknek

 

be számolni hány olyan  van élünkbe  hogy

 

család tagunk bűvöl mondjuk ugye ilyenkor

 

család tagok örülnek ennek pillantanak nálunk

 

ilyen helyzet van náluk család tagunk bűvölt

 

nálunk is a család tag  sajnos  a járvány helyzet

miatt  eddig  nem igazán tudtunk velük

 

találkozni most hogy  járvány helyzet enyhült

 

így  el tudtunk menni meg látogatni új babát

 

tesomnál ő nagyon szeret volna látni engem is

 

azért is utaztam el hozzá  ahol lakik közzel 300km

 

méter  szép hely  csak az baj amikor az ember el

 

megy  látogatni őtt nagyon korán kel  kelni olyan

 

4orakor  hajnalba  van busz stadionhoz reggel fél

 

fél 6kor innen túráról onnan  keletiből 7után van

vonat ahol lakik tesóm oda fél 10kor érkeztünk

 

meg jó volt  egy mást látni milyen jó érés volt

 

új család tagot  meg fogni kezünkbe ugye akkor

 

az ember az új család tagokhoz megy látogatni és

 

meg fogni egy kicsit  örül az ember ilyenek én így

 

voltam vele jó volt  velük találkozni csak az baj

 

hogy fél 1szel menni kelt haza időbe haza érjünk

 

5óra akkor otthon van az ember délután és pihen

 

egyet  fel tudjon készülni másnapra dolgozni jó

 

volt látni őket áldoztatót hozni hajnalba kelni

 

de  meg érte hogy új család  tagot  látni ez sok

 

embernek meg éri  boldog lehet tőle amikor

 

kezébe  fogja akkor az ember örül ilyenek .volt

 

ilyenbe részem meg érte az nap hajnalba kelni.

 

 

látni ilyet kezembe fogni.

 

panaszkodunk milyen világot élünk

hány  ember neki ál  panaszkodni milyen

 

világot élünk  hogy  egy merő tiszta szemét

 

egy  pár  helyen  dolgok hányan vannak

 

világba  panaszkodunk hogy  szemetes az hely

 

ahol   vagy  mért  nem takarítod ki ő mondjuk

 

fogja  nem  hogy  le  hajolna  mondjuk belérúg

 

szemétbe otthagyja  majd  másik össze

 

takarítja olyan  van ugye  védünk kéne

 

környeztet hogy  ne legyen egy merő

 

szemét  környezetünk így úgy mondva  az

 

embereknek is az égéssége  jobb lenne ha

 

nem  úgy  állnának hozzá ha  meg ettem egy

 

zsemlét  vagy   csokit elvégeztem dolgot  el is

 

dobom szemet  nem érdekel semmi úgy   van

 

vele  csak  szennyezzük világot  úgy van vele

 

egyes  emberek ami igen csak  nagy baj van

 

így  az emberekkel hogy így gondolkoznak

 

meg essük vagy épen meg  isszuk amit

 

szeretnék és  mondjuk  el  is  dobjuk  szemetet

 

mert  jó  végeztük  dolgunkat mondjuk  egy

 

ember  rá  szólna hogy  ne  dobja el szemetet

 

le  tagadja  nem ő csinálja  másik dobja el

 

következőleg és re  veszi el  dobta akkor le

 

dagadná biztos  lenne olyan ember ami elég

 

nagy  szégyen úgy gondolom sok helyen van

 

méteren ként  kuka  ahova le tudná tenni a

 

 

szemet  csak  van  olyan  ember hogy  ő egy

 

dekát  nem mozdul hogy  el vigyem szemetet

 

a kijelelőt helyre fogom  helybe  eldobja és

 

jól  végeztem  dolgom csak környezet

 

szennyezzük olyan  van meg kérjük  szóljon

 

arra  ne  dobja szemet lehet nem érdekli

old  meg utána  lehet  panaszkodna feléd

 

milyen  szemét van nem háborogni kéne

 

ezen  milyen  szemét egyes helyeken teni

 

kéne  azért  közösen hogy védjem környezetet

 

és  ne  dobálja szemet másik illető hány olyan

 

lépést kéne be dobjam szemet a helyre de

 

nem vagyok rá képeszt eldobom szemetet

 

jó végeztem dolgom nem foglakozok

 

semmivel  mért mondják milyen világot

 

élünk minden  szemetes  amikor magunk

 

nem teszünk érdekébe szemit akkor mit

 

várjuk el rend legyen ne legyen szemetes

 

világ  ha  közösen összefognák biztos rendebb

 

le világba nem kéne egymásra keni dolgokat

 

és  össze fognák világba rend lenne ha közös

 

erővel rendet csinálnák nem világot kéne

 

szidni milyen világ egyes emberek teszik

 

tönkre hogy eldobolják szemet nem

 

foglakoznak semmivel  ami nagy baj. a

 

környezetünket védünk kéne nem  szennyezni

 

kéne

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

alkony

Először melege lett, aztán megszédült.

Öregesen járt a havas tóparton és a vidravasakat nézegette, amikor meglódult előtte a víz; feketén feléje örvénylett, aztán elszaladt tőle és zsongó, száraz szelek simogatták borzongó halántékát.

Körülnézett: mi ez? – A színek szürke árnyékokká váltak. A messze erdő fái felágaskodtak, a zsombékok között fekete formátlan alakok szaladgáltak. Kezét kinyújtotta valami támasz után, aztán leült a hóra.

– Mi van velem?

Felnézett az égre, mely tisztán, kéken világított az alkony felé járó délutánban és csak a nyugovóra hajló nap előtt parádéztak kis felhőbárányok. Fehérek, lágyak, hidegek.

A nap pirosan hullott le a hátuk mögött, a bárányok meg jöttek-jöttek térdig vérben járva, tompán bégetve…

Aztán a vérből fekete lápvíz lett, mely elnyelte a fehér falkát és ő a szorongó sötétségben csak a kolomp halk kondulásait hallotta néha.

– Haza kellene menni – gondolta, de jó volt nem mozdulni. Zsibbadó meleg fogta el és megint kivilágosodott. Nem is nappali, nem is éjszakai. Olyan tompa fény, mintha távoli, nagy tüzek derengenének az égről és ebben a lázas világosságban régholt feleségét látta jönni, ebédhordó kosarával a nyári gyalogúton, békés mosolyával kedves arcán. Az asszony megállt az egyik fordulónál és intett neki…

– Hívsz Mariska? Jól van. Tudom… és indulni akart feléje, de mire felkelt, már megint nappal lett, késő, téli délután. Hideg, alkonyatbahajló. – Menni, menni – dünnyögte magában. – Öreg lábaim csak még hazáig… – Alig roppant a hó a súlytalan, lázasszemű öregember alatt. A tóparti házacska nehezen ballagott feléje.

– Menni, menni öreg lábak – susogott – csak hazáig menni, utoljára menni…

A nádfedeles ház vízen épült. Mondják, valamikor malom volt, rég elmorzsolt időkben. Vörösfenyő-cölöpökön épült, de aztán ismeretlen vizek fakadtak körülötte, eliszaposodott a környék és vadászház lett belőle. A partról gyaloghíd járt be a házba, hol az öreg erdész lakott. Már rég egyedül, most utóbb segítséggel, mert erdőt is, vizet is vigyázni kellett, orvvadásztól, orvhalásztól.

A gyaloghíd alig dobbant lépései alatt.

Csendesen nyílt az ajtó. A tűzhelyen még parázs világított a déli tűzrakásból és amikor betette az ajtót, az öreg cölöplábak körül meg-megloccsant a víz s az ablakon beszivárgott a téli este.

Puskáját felakasztotta, kalapját mellé. Levetette a kopott ködment is, aztán tuskót tett a hunyorgó parázsra, mert úgy érezte: fázik.

A parázs belemart a száraz fába, melyből zümmögő lángok lobbantak fel. De akkor már leült fekvőhelye végére és nézte a tüzet, a világosságot, mely betöltötte a kis szobát.

Az öt kenyérről…

Hogy mi bajom van vele? Hát kereken kimondom, szomszéd: nem mintha valami kifogásom volna a tanítása ellen. Szó sincs róla. Egyszer végighallgattam a prédikálását és bevallom, kevés hiányzott hozzá, hogy tanítványául szegődjem. Nagyon szépen beszél, Amikor hazajöttem, azt mondtam az unokaöcsémnek, a nyergesnek, hogy ember, ezt neked is meg kéne hallgatnod; szavamra, az az ember a maga módján valóságos próféta. Nagyon szépen beszél, annyi szent; a szíved mintha megremegne, megtisztulna tőle; amíg hallgattam, csupa könny volt a szemem, a legszívesebben becsuktam volna a boltomat és követtem volna, hogy soha többé ne tévesszem a szemem elöl. Oszd el mindened, amid van, mondta, és kövess engem. Szeresd a felebarátodat, istápold a szegényeket, bocsáss meg mindazoknak, akik vétettek ellened, és más efféléket. Egyszerű pék vagyok, de amikor őt hallgattam, olyan furcsa öröm és fájdalom volt bennem, magam se tudom, hogyan magyarázzam meg: valami súly nehezedett rám, hogy legszívesebben a földre borultam és sírtam volna, emellett azonban olyan szép és könnyű érzés vett rajtam erőt, mintha lehullott volna rólam minden gond, harag. Meg is mondtam az unokaöcsémnek, hogy te tökfej, egyszer végre magadba szállhatnál; állandóan csak a kapzsiságodról beszélsz, hogy ki mindenki az adósod, meg hogy fizetned kell a mindenféle tizedeket, az illetékeket meg a kamatokat; oszd szét inkább a szegények közt, amid van, hagyd faképnél a feleségedet meg a gyerekeidet és eredj utána…

Azt se rónám fel hibájául, hogy meggyógyítja a betegeket és a gonosztól megszállottakat. Nem mondom, különös és természetfeletti hatalom ez; de hát mindenki tudja, hogy a mi seborvosaink mind egy szálig kontárok, s a rómaiak se jobbak náluk; a pénzt elszedik, ahhoz értenek, de ha egy haldoklóhoz hívod őket, csak a vállukat vonogatják és azt hajtogatják, hogy miért nem üzentél előbb. Előbb! Megboldogult feleségem két évig szenvedett vérfolyásban; én meg egyik orvostól a másikhoz vittem, fogalmam sincs róla, szomszéd, mennyi pénzembe került, de egyik se segített rajta. Ha ez a próféta már akkor járta volna a városainkat, térdre estem volna előtte: Uram, gyógyítsd meg ezt az asszonyt! A feleségem megérintette volna a köntösét és meggyógyult volna. Szegény asszony, szóval el se lehet mondani, mennyit szenvedett… Amint mondtam, csak dicsérném őt, amiért meggyógyítja a betegeket. Persze, a felcserek acsarkodnak ellene, azt hajtogatják, hogy szélhámosság meg kontárság az egész, el akarnák tiltani az orvoslástól, de hát ez már nincs másképp, ha valakinek az érdeke forog kockán. Aki segíteni akar az embereken és meg akarja váltani a világot, mindig beleütközik valakinek az érdekeibe; mindenkivel egyszerre nem tehetsz jót, ez már sohase lesz másképp. Amondó vagyok, csak gyógyítgasson nyugodtan; ha akarja, a holtakat is feltámaszthatja; de azt a dolgot az öt kenyérrel nem kellett volna megtennie. Becsületes pékmester létemre kereken kimondom, hogy igen nagy igazságtalanságot követett el vele a pékek ellen.

a lelki ismertess munka

nem  beszéltünk még arról lelki ismertes dologról

 

ami  az életbe sok embernél igenis hiányzik úgy

 

végzik dolgot  mondjuk ő elmegy elvégzi és úgy

 

van vele le tudja nem  foglakozik semmivel

 

történjen bármi őt nem érdekli úgy van vele.olyan

 

van egyik ember  baja van ez egy beteget kezel ő

 

látja hogy   az ember  nem igazán szimpatikus de

 

meg  hallgatja mi lehet baja el mondja neki  lehet

 

hogy  kicsit máskép  szol ahhoz  emberhez és nem

esik jó neki máris rögtön nagy  emberekhez

 

fordulunk  csináljanak valamit abba emberbe

 

valami nem jó lehet elfáradt azért igazán nem

 

tudja elvégezni  a lelki ismertesen  dolgát az életbe

 

ha  az ember úgy végzi  el  minden  erejét  bele

 

teszi a munkájába nem foglalkozik semmivel csak

 

lényege  az az munka lelki ismertesen legyen

 

elvégezve az  munka  mindig jó eredményhez

 

vezet sok ember észre fogja venni az munka

 

igenis  lelki ismertesen van elvégezve örömmel

 

végzi el sok ember észre bátran fognak segitséget

 

kérni  tőled tegye re mert te lelki ismertesen

 

végzed dolgod látszik rajta  nincsen annyi hiba

 

 

mi társas lények vagyunk

sok ember  háborog dolgokon de hogy mért

 

háborog sok sor  nem tudja biztos elején  az

 

ifjoncok  kicsikét  elvoltak  egy kicsikét

 

szomorkodva  hogy  folytatódik majd az bizonyos

 

iskola évek sok  ifjonc  még pár hetet ki bírták

 

volna  hogy  ne találkoznak a társukkal de  ide

 

iskola  évbe  sok iskolás közzel 2 hónapig  nem

 

találkozhattak egy mással de modem világ

 

segítet annyiba hogy beszélgesen egyet vele ha

 

olyan készüléke kamarás akkor láthatta is ez

 

olyan mintha élőbe látta  volna ifjonc az iskola

 

társát  de sok ifjoncnak ez se volt  elég és igazat

 

adok  benne  sok ifjonc  igenis nagyon várja hogy

 

találkozhatnak egymással el tölthetik az időt hogy

 

az idei tanév igen  csak  rend kívüli volt nagyon sok

 

időt  nem tudtak együtt leni az  ifjoncok ez sok

 

ifjoncnak ez nagyon hiányzott most derült ki az

 

rövid iskola tanév záron alig várják  ifjoncok

 

azt hosszabb szünet amit   az iskola társak nélkül

 

voltak  most a nyári szünetbe el tudok leni az

 

iskola társammal  sok ifjonc  nagyon várja ezt

 

találkozást igenis ember nagyon várja társaságot

 

az ember társa  felé nem jó ha sok áig  nem

 

láthatják egy mást sok ifjoncnak  ez véleménye .

 

 

a pókfonál

Magányosan őgyelgett Buddha egy napon a Paradicsom lótusztavának partszegélyén.

A víz fölött a virágzó tavi lótusz olyan fehér volt, mint a gyöngy, s a széttárt szirmok közt az arany bibék és porzószálak mondhatatlan illattal töltötték meg a levegőt.

Reggel volt a Paradicsomban.

Buddha egyszerre megtorpant a vízparton, és a tó felszínét beborító levelek közt, egy nyíláson, lenézett a mélybe.

A Pokol padozata éppen ott volt a Paradicsom lótusztavának mélyében. A Szanzuno-Kavát, az alvilág folyóját, s a Hári-no-Jamát a rettentő tűhegyet olyan tisztán lehetett látni a tó kristályvizében, mintha három dimenzióban mutatná őket a mélység.

Buddha ekkor megpillantott egy Kandata nevű embert, aki a többi bűnössel együtt ott sínylődött a Pokol fenekén.

Kandata valamikor híres betörő volt, fosztogatott, gyilkolt, házakat gyújtott fel. Egy jótettet azonban mégiscsak a javára lehet írni. Egyszer, mikor keresztülvágott a sűrű erdőn észrevette, hogy az út mentén mászik egy pók. Kandata felkapta a lábát, hogy az állatkát halálra tapossa, aztán hirtelen ezt gondolta: „Nem, mégsem. Ennek a semmi kis élőlénynek is van lelke, igazán nem volna szép ha gondatlanul elpusztítanám.” És hagyta, hogy továbbmásszon a pók.

Ahogy lenézett a Pokolba, Buddhának eszébe jutott, hogyan mentette meg Kandata a pók életét. S a jó cselekedet jutalmául Buddha elhatározta, ha alkalom nyílik, kiszabadítja Kandatát a Pokolból. Szerencsére, amint körülnézett, meglátott egy pókot, amely éppen szépséges ezüstfonalat szőtt a jégmadárszínű lótuszleveleken.

Buddha derűsen fölemelte a pókfonalat. Megfogta, és a gyöngyfehér virágok közt, a nyíláson át, lebocsátotta a Pokol mélységes fenekére.

2

Kandata a többi bűnössel együtt hol fölbukott, hol alámerült a Pokol padozatán a Vértócsába.

Szuroksötét volt mindenütt, és amikor néha valami átcikázott a sötétségen, az csak a Hári-no-Jamá tűvillogása volt, még a sötétségnél is irtózatosabb. S aztán a temető csendje volt a mélyben, és semmi hang, csak egyszer-egyszer a bűnösök elfúló sóhajtása.

Aki már idáig jutott, úgy kimerült a Pokol felsőbb rétegeinek sokféle gyötrelmétől, hogy nem maradt ereje a jajgatásra sem.

Így aztán Kandata, akármilyen híres betörő volt, társaival együtt fulladozott a vérben, és vergődött a tócsában, mint a haldokló béka.

Aztán eljött a pillanat. Kandata véletlenül fölemelte a fejét, és ahogy fölnézett a Vértócsa mélyéből az égre, látta, hogy egy ezüstös pókfonál ereszkedik éppen őfelé, a magas, magas Mennyországból, lassan és halvány csillogással a szótalan sötétben, mintha félne az emberi pillantástól.

Kandata összecsapta a kezét örömében. Ha belekapaszkodna a pókfonálba, ha felmászna addig, amíg a fonál engedi, biztosan megmenekülne a Pokolból. Az ördögbe is, ha minden jól megy, még bekerülhet a Paradicsomba. S akkor soha nem kergetik fel a Hári-no-Jamára, és nem kell a Vértócsában elmerülnie.

Ahogy ezt végiggondolta, már meg is markolta a pókfonalat, és teljes erejéből mászni kezdett fölfelé. Híres betörő volt, régóta ismerte az efféle módszereket.

Hanem a Pokol kitudja-hány-milliárd mérföldnyire fekszik a Paradicsomtól. Akármennyire nekigyürkőzött Kandata, nem volt olyan könnyű kijutni innen. Erőlködött valameddig, de végül úgy kimerült, hogy egy hüvelyknyit nem bírt följebb kúszni. Mit volt mit tenni, kényszerpihenőt tartott, és ahogy ott csüngött a pókfonálon, lenézett a mélységes mélybe. Mostanáig annyira erőltette a mászást, hogy a Vértócsa, amelyben nemrég még fuldokolt, legnagyobb ámulatára teljesen eltűnt odalenn a sötét messzeségben. És az irtózatos Hári-no-Jamá homályos tűvillogása is alulról érkezett. Ha tehát ilyen iramban mászik fölfelé, könnyebben kijut a Pokolból, mint ahogy gondolta volna.