LUNA11 összes bejegyzése

ügyes osztásom

Kiszokott  ügyesen  osztani  dolgokat .én  kockáztattam  hátha  lesz  szerencsém  el  tudok  menni,

egy  hetet   táborba  lenni   ismerősökkel .kockáztatok  és  úgy  fordult  szerencsém  hogy el  tudok

menni  július  22től  27ig  táborba  leszek ,mint  táborozó ,most  nem  segítő  kép  leszek  ott de

ez  is  valami úgy  gondolom .el  mondom  hogy  forgott  szerencse  felém  el  tudok  piheni .

Gondolkozok   milyen  menjek  próbáljak  szerencsét  hátha  el  visznek  egy  táborba .oda  menyek

szervezőjéhez  tábornak  fel  írna szeretnék  menni  piheni  magukkal  ,de  közölte kérdő  jelbe

tudlak   nem  tudja  menyien  jelentkeznek  késő  .ez  volt  csütörtöki  nap  fel írtak  kérdő 

jelbe  ,de  mondták  vasárnap  tud  választ  adni  .tudok  menni  vagy  nem .el  telt   egy  nap

van  jelentkező  tudtam  akkor  nagy   esélyem  tábora .mert  ketten  jelentkeztek  szomszéd

községből ,így  úgy  43személy  volt  ere  mondja  szerevező  jöhetek  táborba  velük ,ere  nagyon

meg  örültem  el  tudok  menni  5napot  piheni  ki  kapcsolódni  egy  táborba .csak  ennyire  volt

szerencsém  idén tábor  ügybe  tábor   ideje  alt  is  lesz  minden  nap  bejegyzés  csak  pihenek

blog  nem  áll  meg  pihenek  gondoskodok  arról  maguknak  minden  legyen  friss hírek

itt amíg  pihenek  tartsanak  akkor  velem  .táborba ahova megyek  arról  írok  majd  napi

lebontásba .azt  első  részét  tábornak  július 28án  olvashatnak  hogy  telt  első  tábori napom

rá  következő  napon5napig  erről  táboról  írok  hogy  zajlik  milyen  események  lessenek velem

érdemes  velem  tartani  akkor  is  mint   mindig .
A  szerencsém 
MIKOR A TÁBORBAN MEGBETEGEDETT
Táborozom költő létemre s nem remegek, ha
  Gyors paripán száguld és nyilat ont a pogány;
Más rémít: ártalmas láz fene lángja emészt el,
  Kardnál metszőbb tűz marja, fogyasztja tüdőm.
Hogyha talán élsz még, hosszan kínlódj, Prometheus,
  Sírban mázsás kő nyomja a csontjaidat,
Mert te vagy fajtánk legfőbb bajkeverője,
  Vétked lett valahány rút nyavajánknak oka.
Nem sorvasztották azelőtt járványok a testet,
  Nem volt sápkór és fojtogató köhögés;
Akkor még vadonok csendjében élt a halandó,
  S meg nem támadták erdei dúvadak őt;
Fákon lelt eledelt, italát kristálypatak adta,
  Otthona barlang volt és nyoszolyája a gyep.
Senki se sajtolt még gyógyírt a növény-gyökerekből,
  Senki se gyűjtött még gyógyerejű füveket;
Sebre kenőcsöt nem kentek, nem vágta ki akkor
  Hozzáértő kéz még a lobos kelevényt;
Nem járták az arab kikötőket még a hajók s nem
  Hoztak a tengeren át illatozó rakományt.
Vad, de egészséges volt akkor az élet, a kórok
  Nem kurtították úgyis arasznyi utunk,
És ha az aggastyán végső órája közelgett,
  Fáradt teste szelíd álom ölébe alélt.
Ám te ravasz csellel megloptad az ég kupoláján
  Tündöklő napnak mennyei fáklyatüzét;
Bosszúból a halált s a halált okozó nyavalyákat
  Küldte reánk a dühös, megcsalatott Jupiter.
Skythia szikláin méltán vagy fogva azóta,
  Láncra veretve örök jégsivatag közepén;
S mert az egek bosszúálló madarára nyilat lőtt,
  Csúnya hibát követett el maga Herkules is.
Régi közös bajokon síránkozom én, de miattuk
  Méltó megtorlás sújtja ma bűnömet is.
Ó, én háborodott, odahagytam az árnyat, a békét,
  Csábítottak a vad harcok, a trombitaszó!
Kórság, sápadt Félelem és Düh, rút Nyomor, ádáz
  Arcu Vérontás táborozik ma velem,
És e nehéz életmódhoz túl gyönge tüdőmnek
  Hőség, por, zivatar s éji hideg sokat árt.
Mily jó volt csacsogó csermely partján heverészni
  Hűs árnyékot adó tölgy terebélye alatt,
Válogatott könyvek szépségein elgyönyörködni
  S almát szedni a fák roskatag ágairól.
Többen mondták már: “Vess számot erőddel is, újonc!
  Mily vészes hevület hajt ide esztelenül?
Éppúgy festhet Achilles, míg fon a scyrosi rokkán,
  S Herkules izmos két marka között a guzsaly,
Mint te a szablyáddal, fejeden fényes sisakoddal,
  S mint jobbodban a nagy dárda kemény fanyele.”
És én mégis vas lábvérttel öveztem a lábam,
  Bölcs intelmük elől eldugaszolva fülem,
S testem olasz földön vert páncéllal boritottam,
  Vértben vért ellen vívni vitéz viadalt.
Most élvezhetem azt, mire oly makacsul törekedtem,
  Hős haditetteimért itt a magas jutalom.
Írok s érzem eközben a lázrohamot közeledni,
  Dermesztő fagya már terjed a tagjaimon.
Kékül már ajakam, híg nedv csöpög orrlyukaimból
  És hallom vacogón összeverődni fogam.
Ujjhegyeim s lábujjaim is már eljegesedtek,
  Olykor szinte megáll, majd szaporáz üterem.
Födjétek, szolgák, remegő testem takarókkal,
  Bár azokat később sorra a földre dobom,
Mert már szinte kigyúlok a hőtől, mint az a fáklya,
  Mely kénhez közelít, s lángja magasra lobog.
És ez a lopva növekvő láng nem huny ki azonnal,
  Mint az a másik, amely falja a száraz avart;
Ez makacsul pusztít idebenn nyomorult kebelemben:
  Vidd a meleg takarót, vidd a pokolba, fiú!
Mely isten zúdítja reám, ó, Etna, a lávád?
  Tán ereimben forr lánghabod, ó, Phlegeton?
Jaj nekem, égek! Látogatóm, adj hűs vizet innom,
  Tengert árassz rám, oltani lángjaimat!
Pactolus, Hermus, Tajo, ma aranyporotoknál
  Egy korty hűs folyadék százszor előbbrevaló.
Nessusnak vértől csepegő ingével a testén
  Herkules égett így egykor az Oyta hegyén.
Mily bűn hozta, könyörtelen istenek, árva fejemre
  Bosszutokat? Mi lehet bennem a gyűlöletes?
Büntessétek a bűnt, hadd vesszen a gyilkos, a rabló
  S templomfosztogató, hisz van ilyen sok ezer.
Phoebus papja vagyok, s dalaim még szárnyra se keltek,
  Óvjátok legalább addig az életemet.
Sok versem van, amely végső csiszolásra szorul még,
  Sok versem töredék lesz, ha be nem fejezem.
Méltó lennék élni, tudom, csak hatna reátok
  Ész és ifjúság, kellemes orca s alak.
Elkövetett büneim soha nem tagadom, de ha még oly
  Bűnösen éltem is én, becstelenül sohasem.
Mentsetek engem fel, bármit cselekedtem, a bűnös
  Bánata egyszersmind bűne bocsánata is.
Hasztalan esdekelek, nem fog megszánni a zordon
  Atropos, és szavaim messze sodorja a szél.
Érzem, mint közelít az a végső pont, hol e testből,
  Napjai fogytával, lelkem is elmenekül.
Ó, kéklő égbolt, ó, dombok s zöldfüvü rétek!
  Ó, kristálypatakok s zöldbe borult ligetek!
Együtt távozom innen az édes napsugarakkal
  S mit hagyok emlékül? Jaj, csak a puszta nevem!
Ó, hogy a bátyám s jó nővérem messze van innen,
  S nincs, ki lefogja szemem, nincs, aki sírba tegyen!
Édesanyám, kegyesen bánt véled a sors, neked is jobb,
  Hogy temetésem előtt elragadott a halál.
Mit tennél, ha tusámat végig kellene nézned,
  Vagy ha a gyászos hír hirtelen érne utól?
Gyorsan az írótáblámat, mert úgy akarom, hogy
  Lelkem legvégső óhaja álljon azon.
Drága barátaim, ott ássátok nékem a sírt, hol
  Harmatgyöngyöktől csillog a zöld s buja fű,
Dúslombú erdők s a kies rónák közepette,
  Hol nimfák járják ünnepi táncaikat,
Ott, hol a lágy szellőfuvalom csupa balzsamos illat
  És a dalosmadarak bús dala zeng epedőn.
S hogy ne boruljon mély feledés rám néma siromban,
  Azt akarom, hogy e vers álljon a sírkövemen
Itt nyugszik Janus, kivel ősi Dunánkhoz először
  Jöttek a szent Helikon zöldkoszorús szüzei.
Ezt a dicsőséget, ó, hagyd meg a holtnak, Irigység;
  Rosszakarat, kíméld hűlt porait legalább.

ballagás

Orság szerte vár várt nagy nap meg érkezet gyerekeknek amikor végre kis idöre,

 

vagy el hagyák nagyobak iskolát végleg ki lépnek .nagy betüs életbe .nálunk így,

 

müködik alapítványba foglalkozunk velük. Alapítványból 3ifjoncs balág el iskolábol,

 

el jön közénk tanulmányát folytatni szeptembertöl .de most kicsit nézünk balagásukra

 

tülünk leg több ifjocs el ment másik társának balágásra aki jön közénk szeptembertöl.

 

Én ott voltam ,meg pedagógus judit éreztem hogy ha alapítványba társ elfogjuk egy,

 

mást amilyen illik ballágásra elmeni elvisz valaki és szikrült .bövebben ballagásról,

 

milyen volt hétfőn olvashatnak itt .most vissza térek nappali foglalkozásra ami ma,

 

ment én gyalog indultam utnak kinyitni foglalkozásra termet itt maradotnak .ma,

 

növérke tartotata foglalkozást .egyszere jöttünk ketten uton felvet .ép oda értünk,

 

bagó zoli Kapu szobrozot ő mindig elöbb jön mi nekünk rohanunk össze vissza,

 

hogy utol érjük magunkat .ő is sziehet minden hova neki elfoglaltsága .most fél8tol,

 

várt ott biztos kértük 8után rá érs indulj később otthonrol .erzsike eljött foglalkozársa,

 

beszélgtesél kezdtük .utána jött horváthné hozta fiát zolit foglalkozásra .ő neki szöni ,

 

akart kedve szött meg mutata nővernek .többiek szinzetek ,festetek hajtogatak vágtak,

 

régen iskolába tanultak hogy kel papírból terítőt vágni .ma hogy évége van könyüt,

 

etünk liba zsiros kenyér hagymával nagyon finomra sikerült el is fogyott .én meg,

 

jöttem meg mutata nővérke mit csináltak ifjoncsak át vetem mukálatokat tetszet ,

 

nagyon nálunk most vasárnap lesz tanévzáro pedagógusnap ,gyereknap egybe .hogy,

 

mainapal vakáciovan hoztam vereset fogadják el .

egy kudarc

Egy kudarcot már abszolváltam ez ügyben. Kiírtam a könyvből azokat a mondatokat, melyek itt és most „mozogtak”, így létrejött egy tízoldalas jó kis szöveg, jó és olvashatatlan, tehát nem jó. Azt hiszem, két dolog vezetett ide. Részint a szöveg észrevette (kiszasszerolta), hogy csupáncsak másolom őtet, remélvén, hogy minden mást ő automatikusan megold, s erre, fölteszem, rátartiságból meg némi didaktikus célzattal, nem volt hajlandó (jó, jó, csak próbálkoztam, próbáltam ezt az „orcád-verítékével”-projektet kicselezni, megint nem ment, de majd a Tomatenban, ahogy hajdan egyik, akkor grundstufe ájnc gyermekem mondotta), részint a sűrítés elcsellózta a szöveg eredeti ritmusát, amely fontosabbnak mutatkozott, mint azt én gondoltam, mert például így az új hang prédikálósabb, kegyesebb hangvételű lett. Úgyhogy föl, föl új kudarcokra.

Testvéreim, ez az első szava a szövegnek (mely formailag egy húsvéti körlevél), tehát jól kezdődik, magasan, meg is torpanhatnánk rögtön, eltűnődvén, van-e olyan közösség, amely így szólítható meg. Mi volna a legtágasabb halmaz, amelyre ez áll? Mennyire létező erő, energia a testvériségé, egyáltalán mennyire létező forma (emberközi forma)? Már többször többen leírták, hogy a szabadság-egyenlőség-testvériségből hol a szabadság működött az egyenlőség rovására, hol az egyenlőség a szabadságéra, a testvériségről pedig mindig mindenütt viharosan megfeledkeztünk. Nem rossz házi feladat karácsonyra arról gondolkodni (mélázni), hogy ki is volna az én testvérem, kit tekintek testvéremnek.

A megbocsátás nem népszerű téma, folytatja a könyv, említeni is nehéz. Ha mégis, könnyen tekintik az embert naivnak, olyasvalakinek, akinek halvány fogalma sincs az erkölcsi normák hanyatlásáról. Még jó, ha nem gyanúsítják meg azzal, hogy titkon összejátszik azokkal, akiknek politikai érdeke az elhallgattatás. (Ismerős mondat…) Meg hogy ez csak érzékeny vagy hősi lelkek erénye. A pápa és Ali-Agca. Szóval hogy ez kivételes emberek kivételes tette volna. Legföljebb kis dolgokban lehet megbocsátani, ha komolyra fordul, még csak eszünkbe se juthat. Meg hova vezetne, ha furtonfurt megbocsátanánk.

Látszik, nem megbocsátani szinte mindig lehetséges, adja magát. A mulasztással való hibázás mintha egyre aktuálisabb volna. „Rest valék a jóra.” A megbocsátás az emberi társadalomban, olvashatjuk, éppen olyan nélkülözhetetlen, mint az oxigén a levegőben. Dönthetünk, vagy magunk is részesei leszünk a megtorlás őrült láncreakciójának, vagy erőt véve magunkon, elindulunk a megbocsátás útján.

Erőt venni magunkon: ez fontos mozzanat. Aki megbocsát, az egyszersmind úgy dönt, hogy lemond valamiről. Ha azon sopánkodunk, mondja a könyv, hogy „milyen rossz idők járnak”, jusson eszünkbe, hogy az „idők” mi vagyunk, sőt a „bűnös emberek” is mi vagyunk. – Általában ez a másik szokott lenni, a szemét moszkovita bérence. A diktatúra a szív legrejtettebb zugaiba is beszivárog. Hol szivárgás van, ott szivárgás van. De már nincs diktatúra. Csak szivárgás.

pihenés

agyon vártam napot az amikor én párnapot el megyek piheni ezt napot teljes fel készültséggel

nagy oda adással vártam ezt pillanatot mikor tudok el utazni .minden nap számolgattam ,

mint régi korba gyerek számoltak hányat aludni ahova el akart utazni szüleivel .most én,

érem korszakot újból. de már mint felnőtt kép várom napot el megyek piheni egy közösséggel,

annyira fáradt vagyok éreztem hogy innentől kel elmenni piheni párnapot .múlt hónap vége,

felé úgy alakult helyzet intéztem dolgokat hogy avval közösséggel el tudok menni piheni.

Minden embernek aki dolgozik tesz valamit egy más közösség érdekébe jobb seb életünk,

legyen majd ahhoz kel kis pihenés párnapot más hol lenni ki mozdulni .a meg szokott ,

helyről .nekem jelen pillanatnyilag most érkezett el pihenés amit nagyon vártam ,lelkileg,

nagy fáradság alatt vagyok teljesen kibírtam fáradságot dolgokkal amíg el nem mentem,

piheni higgyék el nagy küzdelem én véghez vittem .én most élvezem számomra meg ,

érdemelt pihenést .de bolog én pihenek nem fog szünetelni minden nap új bejezések amíg,

piheni fogok fent jó hegyi levegőt szívni fogom be lelkem fel töltődjek teljesen .ahol,

töltöm pihenést áról 6nap írni fogok július 28án már első nap pihenésemet olvashatják,

itt .addig tartsanak velem minden lesz friss hírek amíg én pihenek máshol .

új gyerek várásza

Nyár folyamán kicsit mindenki el van foglalva nagyon rengeteg dolga ,ilyenkor mindenkinek,

múlt hét elején szóltak lehet új gyerek fog érkezni közénk ,vártuk mikor jelzi szülei mikor,

jön felénk de még nem jelzeték mikor jön hozzánk .várta elnök asszony őket jelentkeznek,

nála meg beszélik dolgokat de ők még el voltak foglalva biztos nagyon azért nem tudtak,

el jönni .én minden képen őket meg ismerni hogy ki lesz új társunk ,úgy érzem mint kis,

főnöknek illene tudni .ha jönne felénk ki lesz majd társunk és kin fogok segíteni .mint,

meg bízott kis főnök .így nem jött el új társunk elnök asszony felé .múlt hét szombaton,

el volt foglalva mindenki egy ember tud volna jönni pedagógus Judit fel is hívott engem,

lesz össze jövetel de mondtam nem mindenkinek dolga van otthon .idén nyáron lesznek,

nekem dolgok alapítványba, de nem, gondoltam végig mit kel újítanom bűvöl foglalkoztattatok,

száma szeptembertől .kevés jó lelkű pedagógus aki érez annyi fáradságot tud ifjoncsokkal báni,

mint önkéntes folyamán jelentkezzen ,turán Dózsa György ut könyves boltba .én is így,

utol tudom magam érni nyáron el marad néhányszor össze jövetel .
Nappali foglalkoztatóba szeptembertől pedagógusi affinitással és empatikus készséggel bíró segítőt keresünk! Érdeklődni a könyvesboltban, vagy a 30 216 4182 telefonon.

nehéz estbe lehet segíteni 2sik emberen

Emlékeznek ara milyen nehéz dologba vágtam fejszét hogy meg csináltatom fogam ezeket,

 

fájdalmakat ,el mondom önöknek véghez vittem .már felül kész van új fogam .héten kedden,

 

lett készen most az helyzet hogy szoknom kel van fogam .nagyon nehezen bírtam el fogadni,

 

új fogaim vannak ,ezt nekem közel 3napomba kelet el fogadtam új fogaim vannak ,nagyon,

 

nehezen el fogadni ezt dolgot ,legelső napomba új voltak fogak át mentem egy korszakba,

 

hogy nem bírom el fogadni vannak fogaim .másnap ellenőrzésre hogy vannak fogam még,

 

mindig abba korszakot tápláltam lelkembe ami nagy butaság volt .elindultunk haza félig,

 

el kezdtem meg szokni .jön telefon valakitől meg adnám maga számát illetőnek segítsen,

 

neki majd ő is fogat javítottat mondtam nyugodtan adja meg .el telik 2nap újból ellenőrizték,

 

fogaimat de már meg szoktam .ere mondták új fog meg szokása leg- fájdalmasabb .nem volt,

 

fájdalmas ahogy be harangozta nekem valaki .2nap mentem ellenőrizték fogamat látták ,

 

nagyon jó bírom új fog meg szokását .kérik hogy annak illetőnek aki ép most kapott új,

 

fogat segítsek Bátorítsam őt .meg ígértem segítek annak illetőnek meg szokni fogát .segítek,

 

meg kértek én nem utasítottam vissza hogy nem segítek rajta ,igenis segítünk minden ,

 

emberen soha nem az illető aki segít másikon hogy fogja viszonyozni neki dolgot segít,

 

amikor bajba volt .elég jó szó másik illetőnek akin segítünk .meg köszöni .higgyétek-el,az,

 

aki segít másik emberen ilyenkor .egyszer 1000sor többet fog életbe .lehet attól illető ,másik,

 

ember segítünk barátság származik .senki nem tudja segítségér mit fog kapni jutalmul .

 

 

 

A szeretet tartalmi jegyei

Ezek után lássuk a jézusi szeretetfogalom tartalmi jegyeit. Másképpen fogalmazva, mi az a bármi, amit tehet – Jézus tanítása szerint – az, aki szeret.

Aki szeret, szolgálhat. Amikor észreveszi, hogy tanítványai arról disputálnak maguk között, ki a nagyobb közülük, ezt mondja nekik: „Azok, akik a pogányok fejedelmeinek számítanak, uralkodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. De köztetek nem ez a rend, hanem aki naggyá akar lenni köztetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az legyen mindenki rabszolgája. Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ö szolgáljon” A Jézustól tanított kicsiség, utolsóság, alacsonyság és szolga-szerep magatartásának vajmi kevés köze van a keresztény Európa „alázat” fogalmához. Jézus nem tanított öngyalázó hazudozásra. Nem mondotta magát legbutábbnak, legbűnösebbnek. A valóságnak megfelelő ítéletek meghozására buzdított. De magamat helyesen látni, még nem alázat. Az alázat ugyanis nemcsak helyes szemlélet, hanem magatartás is: mégpedig lábmosó szolgálat. Az, amit a családon belül tesznek az édesanyák; amit Sík Sándor akart, aki sarumegoldó templomi tisztelettel ment be órát tartani a III/A-ba; amit, amiket kell tennie Jézusnak és bármely közösségvezetőnek, aki egybe akarja tartani az Ország számára a tanítványokat, azaz szolgál. Aki nem kívánja magának a kiváltságot. A privilégium szó nem található meg a szentírásban, de megtalálható a személyválogatás (proszopolémpszia) elutasítása. Jézus nyelvében pedig az „első-utolsó” szópár utal reá. Az utolsó helyet kell választanunk. Jézusból nem lett se főpap, se helytartó. Tanítványainak példát adott. A lábmosó szolgálatnál azok sem vihetik többre.

Aki a szolgálatot választja élete alapmagatartásának, az kétféle kitüntetett szituációban találhatja magát: olyanokkal találkozik, akik hiányokat szenvednek, vagy olyanokkal, akik bántalmazzák őt. Ebből a két kitüntetett szituációból születik meg a jézusi szeretetfogalom következő két megnyilvánulása. Az első: Aki szeret, az ad. Sőt, osztozik is. A gazdag ifjú hiába ment el Jézushoz megkérdezni, hogyan lehet övé az örök élet. Szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Hiába volt a gazdag ifjú rokonszenves Jézusnak, Jézus az ő kedvéért sem engedett a 48-ból: „Add el mindened…” Isten az emberiségnek adta oda a Terra nevű bolygót, nem a szerencsés ügyeseknek, s nem azoknak a „keresztényeknek”, akik kiirtják Amerika őslakosságát, négereket hurcolnak Afrikából az amerikai ültetvényekre, s megteremtik ezzel azt a tőkefelhalmozást, amelynek eredményeként – Prakash budapesti szavai szerint – száz indiai gyerek kerül annyiba, amennyibe egy amerikai. Prakash dühöngött a kairói konferencián, ahol megint csak a terhességet megelőző pirulával akartak segíteni a harmadik világon. A létező szocializmus Európában megbukhatott, de ha meg nem gyógyítjuk azt a nyavalyát, melynek eltüntetésére fogalmazódott meg a Kommunista Kiáltvány, csak harmadik világháborúra és atomhalálra számíthatunk. Nincs mese, mert meghalt Andersen. És nincs mese a gazdag keresztényekről sem, mert Jézus szava kérlelhetetlen: Jaj a gazdagoknak! Ha alamizsnálkodnak, akkor is, mert minden ember az Isten gyereke. S Isten nem lehet rosszabb, mint édesanyám, aki az őszibarack befőttet is egyenlően osztotta szét hetünk között. Osztoznunk kell! Isten telekkönyvileg be nem jegyzett tulajdonosa a Föld összes javainak, az unokáink elől elfogyasztottaknak is. Ha a mi nevünk szerepel is a telekkönyvekben, ez nem jelent egyebet, minthogy Isten tulajdonának sáfárai vagyunk, s az a dolgunk, hogy kiosszuk a kire-kire eső búzarészt. Az erőszakkal létrehozott köztulajdon nem bizonyult megoldásnak. Isten népének, Jézus tanítványainak önkéntes közbirtokossága – ez az, amire vár a történelem, meg annak ura, az Isten.

A második kitüntetett szituáció, amiről szóltam: az, hogy bántanak. Miért bántja az ember az embert? Csak azért, mert meg akarja védeni a kiváltságait, vagy mert kiváltságokat akar szerezni magának. Miért gyilkolja a szomszédban évek óta reménytelenül egy azonos anyanyelvet beszélő, de három különböző tévedhetetlen vallásban felnevelődő embercsoport egymást? Bálványimádók. A kiváltság nevű istent imádják bálványukként. Ubi serbus, ibi Serbia! A Vajdaságban és Koszovóban nem kell autonómia, a horvátországi Krajinában elengedhetetlen! A meglevő tulajdont meg kell védeni, a meg nem levő tulajdont pedig meg kell szerezni. S a legjövedelmezőbb, a „húzó” iparág a fegyvergyártás. A háború miatt ugyan siránkozunk, de a fegyvergyárosok dolgozhatnak, mert piacra találnak. De csak azért, mert mindig akad, aki hajlandó kezébe venni a gyilkos eszközöket, ha más okon nem, hát azért, hogy agyon ne lője mint hazátlan bitangot.

Emberek vagytok, keresztények vagytok, tehát nem lehettek katonák, nem gyilkolhattok! – ez a szöveg nem hangzik el sem a belgrádi pátriárka, sem a zágrábi bíboros, sem a szarajevói nagy imám ajkáról, de még Rómából és Genfből sem. Így aztán egyik kezünkben az evangélium, a másikban a kézigránát. Az etológusok szerint az emberalatti világban a fajon belüli ölés, azaz a gyilkosság ritka kivétel. Isten beprogramozta őket a fajgyilkosság ellen. Az embert nem. Az embernek értelmet adott, s így tudhatjuk: a fajgyilkosság lehetetlenné teszi a faj életét. Elpusztítja magát, s nem éli meg a neki szánt tízmillió esztendőt. Hiába adta? Hiába kaptuk az értelmet? Hiába, ha „ül” Julien Benda 70 éve írott könyve, Az írástudók árulása. Amíg a „gyakorló” katolikusok és nem-katolikusok is kitanulják a tömegmészárlás szakmáját, amíg a Gaudium et Spes álláspontja is csak annyi, hogy meg is lehet tagadni a katonáskodást, de aki nem tagadja meg, az a békét védi, addig bizony még érvényben van az ágostoni tétel: aki szeret, tehet akármit… Lehet katona is, csak arra vigyázzon, hogy amíg beleszúrja a kardot ellenfelébe, ne legyen gyűlölet a szívében. Ezzel szemben áll a jézusi szeretet harmadik tartalmi eleme: Aki szeret, az nem öl.

kutya macska közt bartság

Nagyon rég meséltem maguknak egy kicsit érdekes dologról ember életébe ami hirtelen,

 

váratlan történik ,és csak annyi oda néz illető valahova ahova ő neki érdekesség fog történni,

 

nálunk történt ilyen tegnap folyamán mesélik el tegnap este képzeljem hogy akit találtunk,

 

úton macskát 1ével ezelőtt olyan érdekességet tett hogy emberi gondolatnak számára fel,

 

fogatlan .elmondom önöknek az macska el kezdet játszani egy kis labdával az ha-gyám oda,

 

passzolta lasztit kutyának ez többször meg ismételte kutya ,macska labda kezelgetést ,

 

kettőjük közt .azt szokták mondani hogy nem van kutya macska barátság ,ugye azért,

 

kicsit ember életébe is történik olyan dolog érdekesség dolgok sok le maradunk ,sok sor,

 

siratjuk azt váratlan érdekes dolog mért nem többször látni érdekes dolgot látunk .így,

 

vagyok én is most el halasztottam kutya macska közt labda passzolgatást ember, életébe,

 

váratlan pillanat amiről le maradt várja lesz még ilyen est életébe valahol amiről le,

 

maradt azért mondjuk el kutya ,macska közt labda passzolgatás nem mindennapi est .

 

Én tudom .

leg nagyobb szeretet

„Abban nyilvánult meg Isten szeretete irántunk, hogy egyszülött fiát küldte a világba, hogy általa éljünk. Ahogyan maga az Úr mondja: Senkinek nincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért. Ezzel pedig bizonyítva van Krisztus szeretete irántunk, hiszen meghalt értünk, ahogyan Pál apostol is mondja: Aki saját fiának sem kegyelmezett, hanem mindannyiunkért átadta (tradidit) őt, hogyan ne ajándékozott volna vele együtt mindent nekünk (Róm 8,32)? Íme, Krisztust átadta az Atya, átadta Júdás. Nemde szinte hasonló cselekedetnek látszik a kettő, átadó a Júdás, tehát átadó az Atya is? Azt mondod, hogy szó sem lehet róla. De nem én mondom, hanem az Apostol mondja: Aki saját fiának sem kegyelmezett, hanem mindannyiunkért átadta őt. Az Atya is átadta őt, meg ő maga is átadta saját magát. Megint az Apostol mondja: Aki szeretett engem, és átadta önmagát értem (Gal 2,20). Ha az Atya átadta öt, és a Fiú átadta önmagát, akkor mit tett Júdás? Átadás történt az Atya részéről, átadás történt a Fiú részéről, átadás történt Júdás részéről. Egy és ugyanaz a dolog történt, de mi különbözteti meg egymástól a Fiút átadó Atyát, az önmagát átadó Fiút és a Mesterét átadó tanítványt, Júdást? Hát csak az, hogy amit az Atya és a Fiú szeretetben tett, azt Júdás árulásban (in proditione) tette. Lássátok meg, hogy nem arra kell gondolni, hogy mit tegyen az ember, hanem arra, hogy milyen lélekkel és szándékkal tegye. Ugyanabban a cselekedetben találjuk az Atyaistent, amelyikben Júdást találjuk. Miért áldjuk akkor az Atyát, és kárhoztatjuk Júdást? Áldjuk a szeretetet, és kárhoztatjuk a bűnt.

Mekkora haszna származott az emberi nemnek az átadott Krisztusból! Ez mozgatta Júdást, hogy átadja őt? Isten az üdvösségünkre gondolt, amivel visszavásárolt minket. Júdás az árra (pretium) gondolt, amelyért eladta az Urat. A Fiú maga az árra gondolt, melyet adott értünk. Júdás az árra gondolt, amit kapott, hogy eladja őt. A különböző szándék tehát különböző tetteket eredményezett. Miközben a dolog egy és ugyanaz, ha ezt a különböző szándékok szerint mérlegeljük, akkor az egyiket értékelendőnek, a másikat elmarasztalandónak találjuk. Az egyiket dicsérendőnek, a másikat kárhoztatandónak találjuk. Ekkora a szeretet értéke. Lássátok meg, hogy egyedül a szeretet a meghatározó. Lássátok meg, hogy a szeretet különbözteti meg az emberek cselekedeteit.

Ezt mondtuk a hasonló cselekedetek esetében. Ami a különböző cselekedeteket illeti, találunk szeretetből támadt dühöngő embert, és bűnből támadt nyájaskodót. A gyermeket üti az apa, a rabszolga-kereskedő pedig nyájaskodik. Ha két dolgot kínálsz fel, ti. az ütlegelést meg a nyájaskodást, ki az, aki nem a nyájaskodást választja elmenekülve az ütlegek elöl? Ha a személyekre figyelsz, úgy a szeretet üt, és nyájaskodik a bűn. Jól figyeljetek arra, hogy mit ajánlunk, mert az emberek cselekedeteit csak a szeretetgyökér alapján lehet megkülönböztetnünk. A tüskének is vannak virágai. Vannak magatartások, amelyek keményeknek és zordabbaknak látszanak, mégis, ha azokat a szeretet diktálja, fegyelemre vezetnek. Egyszer s mindenkorra szóló rövid parancs parancsoltatik tehát neked. Szeress, és tégy, amit akarsz! Ha hallgatsz, szeretetből hallgass. Ha kiáltasz, szeretetből kiálts. Ha rendre utasítasz, szeretetből utasíts rendre. Ha kíméletet tanúsítasz, szeretetből tanúsíts kíméletet. Legyen a magatartásunk mélyén a szeretetgyökér. Csak jó dolog születhetik meg ebből a gyökérből.”

Megvan hát a híres mondás Sitz im Leben-je: a páli teológia. Az evangéliumok 33 ízben is megállapítják, hogy Júdás elárulta Jézust, a Római-levél pedig megállapítja, hogy Isten Jézust mindannyiunkért „áldozatul adta” (a SZIT fordítása). ill. „odaadta” (Ökumenikus fordítás), s a Galata-levélben Pál valóban állítja Jézusról, hogy „szeretett, és föláldozta magát értem” (SZIT), ill. „szeretett engem, és odaadta magát értem” (Ökumenikus). S az is igaz, hogy Ágoston a maga latin nyelvű szentírásában mindhárom esetben a „tradidit” szót találja, amely pontos megfelelője a görög szöveg „paradi-donai” szavának. Az Atya, Jézus, Júdás ugyanazt csinálják, csak a szándékuk különböző – állapítja meg Ágoston. Az Atya és Jézus magatartását nem érheti kritika, csinálhatunk tehát mi is bármit, ha a szeretet vezérel bennünket. Az ellentmondás ördöge pedig megszólal bennünk, s kérdezi: A cél tehát szentesíti az eszközöket? Ha szeretek, tényleg tehetek akármit?

Mi a megbocsátás?

Mit is jelent megbocsátani? A fejezet nemekkel határolja körbe a megbocsátás egyediségét.

Nem elfelejtés. A népi bölcsesség tudja ezt, amikor így beszél: Ami történt, azt meg tudom bocsátani, de elfelejteni nem lehet. Amit elfelejt az ember, azt nem is tudja megbocsátani, mert nem marad mit megbocsátani.

Nem is letagadás. Egy betegség sem gyógyítható azzal, hogy a nevét kitöröljük a szótárból. – Bár aki az orwelli vízió mindennapjaiban élt, láthatta a new speak idevonatkozó nem eredménytelen erőfeszítéseit. A nyelvért mindig folyik küzdelem. – Sohasem lehet úgy megbocsátani, hogy az igazságtól elhatároljuk magunkat. Ha nagy hiba történt, nem mondhatjuk, hogy kis hiba történt, borítsunk fátylat rá.

Nem is pusztán akarati erőfeszítés. Hó-rukk, én megbocsátok neked; és már meg is történt. Túl vagyunk rajta. – Ez a túl-lenni igen jellemző a mostanunkra, a túl-lenni, az innen-lenni a lenni helyett, vagyis tulajdonképpen a megúszni. Ez a Kádár-rendszer nagy és veszélyes tanítása: meg lehet úszni, ki lehet bekkelni. És ha arra gondoltunk netalán, hogy szabad ember nem így beszél, ez megaláztatás és méltatlanság, akkor ezt a fölismerést elhessegettük, és minden felelősséget, nem egész ok nélkül, a diktatúrára hárítottunk. Ha pedig a túlélés a rendszerrel való barátságosabb viszonyulást hozott, akkor ennek néven nevezésének gondolatát hessegettük. Hessegetős ország voltunk, és azok is vagyunk.

A püspök úr ezt mondja: A rossz megsebzett minket, egész lényünknek szenvedést okozott, ezért a bocsánatba egész lényünket bele kell fektetnünk. A megbocsátás nem egyetlen pillanat műve. Hosszú folyamat, amely időt igényel. Van kezdeti szakasza, csúcspontja, és „karbantartásra” szorul. A bocsánat nem termék, hanem gyümölcs. (Nem leszállítási határidő, hanem nyár, ősz.) Ebből az is következik, hogy a megbocsátás nem parancsszóra megy. Felhívást kaptunk rá, mely néha sürgető. De mindig marad benne valami spontaneitás, önkéntes ajándék. Meglepetés. Még az Isten is rácsodálkozik, ha megvalósul, és Vele összes angyalai.

Nem jelenti azt sem, hogy minden úgy folytatódik, mint azelőtt, mint a bűn előtt, hogy eltörli azt, ami történt. Vannak, akik ezért nem akarnak megbocsátani. A rossz tett a történelemben eltörölhetetlen nyomot hagy. Az elhagyott paradicsom kapujában egy kerub áll, és mutatja, hogy a tojásrántottából a tojást héjába visszatenni nem lehet. Van, aki ezért nem tud megbocsátani, soha nem lesz már ugyanolyan, mint azelőtt. A bocsánat nem a múltbeli állapot helyreállítása.

A jogaimról való lemondást sem jelent. Nem élvén jogállamban, hosszasan nem ott élvén, jogtiszteletünk mondhatni csenevész. Nem vagyunk rá érzékenyek. Pedig az nem tesz jót a közösségnek, ha törvényeit megszegik, s aztán ez a megszegés ott lóg a levegőben. Minden további nélkül megbocsátok neked: ez nem a megbocsátás felsőfoka, igenis vannak „továbbiak”. Az elkövetett igazságtalanságot a lehetőségekhez mérten helyre kell hozni. A szeretet nem helyettesíti a jogot, nem semlegesíti, hanem tökéletességre viszi. A bocsánat más síkon van, mint az igazságosság döntései: a felebaráti szeretet és jóság szabad cselekedete, ami túlmegy a szoros kötelezettségen.

Nem is mentegetés. Ezt ismerem közelről. Kevésbé gyávaságból fakad, inkább jóindulatból, de azért az alján mégiscsak öncsalás van. (És hát evvel is úgy van, ha „nem tehet róla”, akkor nincs is mit megbocsátani.) – Amit meg lehet érteni, azt meg kell érteni, de a mentegetéssel, miközben segíteni akarunk, megfosztjuk a vétkest emberi méltóságától, mert olyannak tekintjük, mint aki képtelen rosszat tenni. Merő jóindulatból tagadjuk az ember legnagyobb értékeit: a szabadságát és felelősségét.

És nem is fölülről lefelé kéne megbocsátani, ez méltatlan. Mi, az erény mintaképe. Persze a farizeizmus nagy kísértés, ravasz konstrukció (a farizeus betartja a törvényeket, a haza jó fia, példakép, rendes ember…). A megbocsátás maradjon az alázat cselekedete, nemcsak a vétkes, hanem a megbocsátó részéről is, olvasom. (Milyen sokszor hallottam már az alázat szót a legjegesebb gőggel kimondani!)

egy kudarc

Egy kudarcot már abszolváltam ez ügyben. Kiírtam a könyvből azokat a mondatokat, melyek itt és most „mozogtak”, így létrejött egy tízoldalas jó kis szöveg, jó és olvashatatlan, tehát nem jó. Azt hiszem, két dolog vezetett ide. Részint a szöveg észrevette (kiszasszerolta), hogy csupáncsak másolom őtet, remélvén, hogy minden mást ő automatikusan megold, s erre, fölteszem, rátartiságból meg némi didaktikus célzattal, nem volt hajlandó (jó, jó, csak próbálkoztam, próbáltam ezt az „orcád-verítékével”-projektet kicselezni, megint nem ment, de majd a Tomatenban, ahogy hajdan egyik, akkor grundstufe ájnc gyermekem mondotta), részint a sűrítés elcsellózta a szöveg eredeti ritmusát, amely fontosabbnak mutatkozott, mint azt én gondoltam, mert például így az új hang prédikálósabb, kegyesebb hangvételű lett. Úgyhogy föl, föl új kudarcokra.

Testvéreim, ez az első szava a szövegnek (mely formailag egy húsvéti körlevél), tehát jól kezdődik, magasan, meg is torpanhatnánk rögtön, eltűnődvén, van-e olyan közösség, amely így szólítható meg. Mi volna a legtágasabb halmaz, amelyre ez áll? Mennyire létező erő, energia a testvériségé, egyáltalán mennyire létező forma (emberközi forma)? Már többször többen leírták, hogy a szabadság-egyenlőség-testvériségből hol a szabadság működött az egyenlőség rovására, hol az egyenlőség a szabadságéra, a testvériségről pedig mindig mindenütt viharosan megfeledkeztünk. Nem rossz házi feladat karácsonyra arról gondolkodni (mélázni), hogy ki is volna az én testvérem, kit tekintek testvéremnek.

A megbocsátás nem népszerű téma, folytatja a könyv, említeni is nehéz. Ha mégis, könnyen tekintik az embert naivnak, olyasvalakinek, akinek halvány fogalma sincs az erkölcsi normák hanyatlásáról. Még jó, ha nem gyanúsítják meg azzal, hogy titkon összejátszik azokkal, akiknek politikai érdeke az elhallgattatás. (Ismerős mondat…) Meg hogy ez csak érzékeny vagy hősi lelkek erénye. A pápa és Ali-Agca. Szóval hogy ez kivételes emberek kivételes tette volna. Legföljebb kis dolgokban lehet megbocsátani, ha komolyra fordul, még csak eszünkbe se juthat. Meg hova vezetne, ha furtonfurt megbocsátanánk.

Látszik, nem megbocsátani szinte mindig lehetséges, adja magát. A mulasztással való hibázás mintha egyre aktuálisabb volna. „Rest valék a jóra.” A megbocsátás az emberi társadalomban, olvashatjuk, éppen olyan nélkülözhetetlen, mint az oxigén a levegőben. Dönthetünk, vagy magunk is részesei leszünk a megtorlás őrült láncreakciójának, vagy erőt véve magunkon, elindulunk a megbocsátás útján.

Erőt venni magunkon: ez fontos mozzanat. Aki megbocsát, az egyszersmind úgy dönt, hogy lemond valamiről. Ha azon sopánkodunk, mondja a könyv, hogy „milyen rossz idők járnak”, jusson eszünkbe, hogy az „idők” mi vagyunk, sőt a „bűnös emberek” is mi vagyunk. – Általában ez a másik szokott lenni, a szemét moszkovita bérence. A diktatúra a szív legrejtettebb zugaiba is beszivárog. Hol szivárgás van, ott szivárgás van. De már nincs diktatúra. Csak szivárgás.

közöség érdekébe tenni

Nagyon érezni nyári szünet van mindenütt mi nálunk alapítványunkba így van mindenkinek,

 

sok dolga így néha fog olyan lenni szombati alapítvány össze jövetel el mard dolga akadt,

 

szülőknek .most annyi változás van össze jövetelt nem én döntöm el szülőkel mikor mard,

 

el ha nem elnök asszony szülők mondják ki nyári szünetbe ,mikor mard össze jövetel el.

 

Így volt múlt héten el maradt mindenkinek dolga volt .nagy szél vihar le vitte hirdető ,

 

táblánkat múlt héten esztis nyár folyamán helyre kel álli tanuk .még nekem jó néha,

 

el mard össze jövetel én nagyon fáradt vagyok rengeteg tenni valóm vannak ,így én ,

 

tudtam otthoni dolgomat végezni .de azért nincsen össze jövetel hogy mindenkinek dolga,,

 

múlt héten így csak bejárkálok hogy alapítványba hogy mindenre rendbe van . Mai világba,

 

nagyon félemeletes dolgok történek lopás sok egyebek azért jó néha bemegyek ellenőrizni,

 

ördög soha nem alszik várja mikor kár tenni emberekbe .csak ezért járok ellenőrizni bentre.

 

Úgy vagyok vele ha-már kis főnök meg bízott ,érzek meg bajtól őket .én szerintem ezt,

 

dolgot nem tenni közösség érdekébe egyes emberek amit véghez viszek .

 

 

 

A NYÁRI DÉLUTÁNOK

Mikor az Ég furcsa, lila-kék
S találkákra mennek a lyányok,
Óh, be titkosak, különösek
Ezek a nyári délutánok.

Járunk bolondul és ittasan
Nagyvárosi utcákon égve,
Fekete, szigoru vonalak
Rajzolódnak a nyári Égre.

A város árnyas és remegő,
Ezer tornya, kéménye, karja
Úgy mered a csókos Ég felé,
Mikéntha ölelni akarna.

Mint zavarodott szerelmesek,
Pírral s pihegve szemben állnak
Az Ég s a Város. Szivük dobog
Vad ritmusára a Halálnak.

Szemünk könnyes, mégis nevetünk,
Föl-föltekintve vágyva, félve
Arra, ki szép s kit nem ismerünk,
Hideg szeretőnkre, az Égre.

S ott fenn az Égen, ott valahol,
Egy-egy pillantást visszavetnek.
Sírván nevetünk az Ég alatt
S ott fenn, ott fenn, ott is nevetnek.

 

egy gondolkoztato eset

Elgondolkodtató volt számomra a cikk, mert olyan szempontokat vetett fel, amelyekre eddig nem is gondoltam. Gyermekeimnek az esti gyertyagyújtásnál (ami egy rövid imádságból és egy hosszabb beszélgetésből áll), gyermeknyelven elmondtam, miről olvastam az újságban. Ilyenformán: Egy bácsi arról írt, hogy mi, a „nagy” család veszélyeztetjük országunknak a tartós sikereit, és pusztán az a tény, hogy ti négyen vagytok testvérek, az rossz a mi hazánknak…. Erre megkérdezte az 5 éves Dóri: „akkor most meg kell halni valamelyikünknek?” A 8,5 éves Peti: „Akkor nem fog születni több testvérünk?!” Megnyugtattam őket, hogy ilyesmitől nem kell félnünk: nem kell meghalni senkinek, és még egy vagy kút testvérük mindenképpen születni fog, sőt gondolkodhatunk azon is, hogy a „csapatunkat” egy állami gondozott gyerekkel is kiegészítjük.

Most már felnőtt nyelven, de gyermeki őszinteséggel szeretnék Horváth Lajos nagy család ellenes szempontjaira reflektálni, bizony saját hazám és népem irányában kissé elfogultan. Remélem, hogy ez az elfogultságom beleilleszthető az emberiség egyetemes érdekeibe.

1. Az írás címe: „Ne erőltessük a nagy családot” – azt feltételezi, hogy a több gyermek vállalását Magyarországon erőltetni lehet, sőt valakik erőltetik is. A tapasztalatom szerint hazánkban az emberek szabadon eldönthetik, hány gyermeket akarnak felnevelni. A NOE (Nagycsaládosok Országos Egyesülete) pedig azzal a célkitűzéssel alakult meg, hogy felmutat egy eszményt a társadalom számára. Senkire sem ráerőltetve azt, csupán felkínálva.

Hiszen az élet továbbadását és kibontakoztatását aligha lehet kívülről vagy felülről egy házaspárra ráerőltetni… Belülről fakadóan hinnem és remélnem kell abban, hogy érdemes a XX. sz.-ban is magyarnak, embernek születni. Van értelme a megszülető életnek. Minden külső körülmény ellenére lehetséges boldogan élni, sőt mindezekért egyes szám első személyben tenni is tudok akkor magamtól vállalom a több gyermeket. Ha ezek a belső lelki és tudati feltételek nincsenek meg az emberben, ugyan ki erőltetheti a nagy családot…?

2. „… a szocializmus nem érhet el tartós sikereket, ha az ősi, több évezredes sokgyermekes családeszményt nem váltja fel a tervezett kis családnak a közvélemény és a tudomány által mérlegelt gondolata” – írja Horváth Lajos Somló Bódogra hivatkozva.

A szocializmussal kapcsolatban az a feltételezésem, hogy az a társadalmi fejlődés kapitalizmus után következő szakasza. Ha a cikkíró idézett mondata igaz, akkor a társadalmi fejlődés ezen magasabb fokán a szocialista társadalom önmagát elpusztítja. Ugyanis ahhoz, hogy a magyar társadalom lélekszáma 2040-re ne a prognózisok szerinti 8 millió legyen, hanem a mai létszám, ahhoz a potens családoknak 4 gyermeket kellene vállalniuk.

Vajon miben lehet megfogalmazni a szocializmus tartós sikerét? Remélem, nem az önmagát elpusztításban. Vajon lehet-e egyáltalán akárminő sikerekről beszélni egy társadalomban, ha annak az a feltétele, hogy nem születhetnek gyermekek…? Különben is: ki fogja etetni, gondozni néhány évtized múlva azokat az idős embereket, akik a feltételezett „tartós sikereket” elérték?

3. A cikk következő részében arról ír Horváth Lajos, hogy „gyáraink, bányáink nem kétszereződnek meg kilenc hónap alatt!” Ez szerencsénkre igaz, és hozzá kell tenni, hogy nincs is rá szükség. Már csak azért sem, mert ezt legfeljebb az indokolná (?), ha minden családban négyes ikrek születnének minden alkalommal…

Más irányban keresném a túlnépesedés gondolatkörének megoldását világviszonylatban. Hazánk azon kevés országok közé tartozik, ahol ez a problémakör nyomokban sem kimutatható, hiszen évről-évre fogy az ország lakossága.

A tudomány eredményeit valóban fel kell használnunk ezen a téren. A tudomány – a Római Club jelentése alapján – azt állítja, hogy a Föld képes lenne ellátni a jelenlegi létszám ötszörösét is, ha a Földet rendeltetésének megfelelően használná az emberiség. Rablógazdálkodás helyett gazdálkodás, környezet pusztítás helyett annak megóvása, rendben tartása… de mindenekelőtt a fegyverkezést kellene teljes mértékben megszüntetni.

Úgy gondolom, hogy a Föld nem arra való, hogy az emberek gyűlölködésének és gyilkolászásának színtere legyen. Egész másra való. Arra való, hogy az emberek egymást szeretésének színtere legyen. Egy bizonyos, 2000 évvel ezelőtt élt názáreti ács az ehhez szükséges ideológiát így fogalmazta meg: „Amit szeretnéd, hogy veled tegyenek az emberek, te is azt tedd velük.” Ha az emberiség nem akarja ezt az eszményt zászlajára tűzni, hanem állapotszerűen él tovább a „nyolc halálos bűnében” – ahogy ezt Konrád Lorenz könyvében leírja, akkor Horváth Lajos nyugodt lelkiismerettel megírhatja a következő cikket is: „Ne erőltessük a családot sem…” címmel. Hitem szerint erre az írásra nem lesz szükség. Nem lesz addig, amíg élnek a Földön olyan családok, akik életét a fenti eszmény határozza meg, és 4-6-8-10 gyermeküket is ebben a szemléletben nevelik…

4. Visszatérve a magyarországi valóságra és az újságcikkre, igazat kell adnom Horváth Lajosnak abban, amit az állás és lakás problémákkal kapcsolatban leírt. De a megoldást nem ott keresem, hogyha kevés a lakás és állás lehetőség, akkor szülessen kevesebb gyermek. Általános iskolai földrajz-tanulmányaimra visszagondolva, bármelyikőnk tudhatja azt a tényt, hogy Magyarország kb. 25 millió ember számára képes emberi körülményeket biztosítani. Ha mégsem biztosítja még 10 millió ember számára sem, akkor a rossz gazdálkodásban és a mégrosszabb elosztásban kell keresni az okokat. Az egész társadalmat kell meggyógyítani, nemcsak egy-egy betegség tünetét kezelni.

Bárki nekem szegezheti most a kérdést: ha ennyit okoskodtál, most már mondhatnál valami olyan megoldást, amit az egyes ember is, már ma is elkezdhet megvalósítani! – Próbálok mondani…

Valósítsuk meg a bolondok országát! Az ötletet Lev Tolsztoj: Bolond Iván című meséjéből vettem. A bolondok országának lényege: mindenki dolgozik és nincsen katonaság. Máris megindul a fantáziám, hogy micsoda történelmi bevágás lenne az emberiség életében, ha a kicsi Magyarország megszüntetné az egész hadseregét. Egy csapásra megoldódna az összes szociális probléma a felszabaduló hatalmas pénzek és eszközök segítségével. Az eddigi fegyvert szorongató kezek most termelő eszközöket fognának. Katonai területek mezőgazdasági és biztonságos kirándulóhelyekké válnának. Végnélkül sorolhatnám azokat a történéseket, amelyekkel Hazánk a Föld reménységévé válhatna…. Bolond lakói pedig, a Föld első boldog népe lehetne… A Bolondok Országa csak alulról szerveződhet. Nagyképű és csaló lennék, ha most azt mondanám hogy kezdem a bolondok sorát, hiszen mióta a világ világ, voltak ilyenek. Egyszerűen csak beállok ezek csapatába: dolgozok, fegyvert nem forgatok – sőt a félreértések elkerülése végett a katonakönyvemet is visszaküldtem a Honvédelmi Miniszternek. A rászorulóknak adok (havonta 1000 Ft-ot), segítségre szorulóknak a tőlem telhetően segítek, azaz próbálok szeretni, azaz azt teszem, amit szeretném, ha velem is tennének. Mindezek erejében hiszek a jövőben s ezért merészelek ma négy és holnap talán már öt gyermeket vállalni, akiket reményeim szerint ugyanebben a hitben szeretnék felnevelni. Horváth Lajos idéz egy sort Ady Endrétől: „Nekünk muszáj mindenkinél jobbnak lenni!” Legnagyobb vágyaim közé tartozik, hogy ez megvalósuljon. Úgy gondolom, a családban lévő több gyermek szolgálhatja ezt a célt – az „egykézés” sohasem.

A világra jöttem.

A világra jöttem.

Lettem. Nemzettek. Keletkeztem. Növekedtem. Megszülettem. Az anyakönyvbe bevezettettem. Öregedtem.

Megmozdultam. Testem tagjait mozdítottam. A testemet mozdítottam. Egy helyben mozogtam. A helyemről elmozdultam. Egyik helyről a másikra mozdultam. Mozognom kellett. Mozdulni tudtam.

A számat mozdítottam. Érzékelni kezdtem. Észrevétettem magam. Üvöltöttem. Beszéltem. Zajokat hallottam. Zajokat egymástól megkülönböztettem. Zajokat keltettem. Hangokat hallattam. Neszeket keltettem. Zajokat, hangokat és neszeket hallatni tudtam. Beszélni tudtam. Kiáltani tudtam. Hallgatni tudtam.

Láttam. Láttam, amit már láttam. Öntudatra keltem. Felismertem, amit már láttam. Újra felismertem, amit viszontláttam. Érzékeltem. Amit érzékeltem, újra érzékeltem. Öntudatra keltem. Újra érzékeltem, amit egyszer már felismertem.

Néztem. A tárgyakat néztem. A megmutatott tárgyakat néztem. A mutatott tárgyakra mutattam. A megmutatott tárgyak nevét megtanultam. A megmutatott tárgyak nevét megneveztem. A megmutathatatlan tárgyak nevét megtanultam. Tanultam. Megtanultam. A megtanult neveket megjegyeztem. Megnevezett alakokat láttam. Hasonló alakokat ugyanolyan néven neveztem. Egymáshoz nem hasonló alakok közti különbséget megjegyeztem. Távollevő alakokat megneveztem. Távollevő alakoktól félni megtanultam. Távollevő alakok után vágyakozni megtanultam. Megtanultam a szót, hogy “vágy” és “félelem”.

Tanultam. A szavakat tanultam. Az igeidőket tanultam. A van és volt közti különbséget megtanultam. A főneveket megtanultam. Az egyes szám és a többes szám közti különbséget megtanultam. A határozószókat tanultam. Az itt és az ott közti különbséget megtanultam. A mutató névmásokat tanultam. Az ez és az az közti különbséget megtanultam. A mellékneveket tanultam. A jó és a rossz közti különbséget megtanultam. A birtokos névmásokat tanultam. Az enyém és a tiéd közti különbséget megtanultam. Szókincsemben gyarapodtam.

Mondatok tárgya lettem. Mondatok bővítménye lettem. Főmondatok és mellékmondatok tárgya és bővítménye lettem. Szájmozgás lettem. Betűk egymás utáni sorjázása lettem.

A nevemet mondtam. Azt mondtam, én. Négykézláb másztam. Szaladtam. Valami felé szaladtam. Cselekvő lettem. A földhöz képest megközelítő derékszögben mentem. Ugrottam. A nehézségi erővel dacoltam. Megtanultam testemet önnön hatalmam alá vetni. Megtanultam magamon erőt venni.

Tudni megtanultam. Tudni tudtam. Akarni tudni tudtam. Két lábamon járni tudtam. Két kezemen járni tudtam. Maradni tudtam. Állva maradni tudtam. Megállni tudtam. Fekve maradni tudtam. Hason csúszni tudtam. Holtnak tettetni magam tudtam. Lélegzetemet visszatartani tudtam. Megölni magamat tudtam. Sercinteni tudtam. Bólintani tudtam. Nemet mondani tudtam. Gesztikulálni tudtam. Kérdezni tudtam. Kérdésekre felelni tudtam. Utánozni tudtam. Példát követni tudtam. Játszani tudtam. Megtenni valamit tudtam. Meg nem tenni valamit tudtam. A tárgyakat elrontani tudtam. Egyik tárgyat a másikkal egybevetni tudtam. Egy tárgyat magamnak elképzelni tudtam. A tárgyakat értékelni tudtam. A tárgyakat szóra bírni tudtam. A tárgyakról beszélni tudtam. A tárgyakra emlékezni tudtam.

Az időben éltem. Gondoltam a kezdetre és a végre. Gondoltam önmagamra. Gondoltam másokra. A természetet levetkeztem. Lettem. Természetellenes lettem. Önnön életem lettem. Rájöttem, hogy én vagyok, nem te. Életemet közölni tudtam. Életemet elhallgatni tudtam.

Valamit akarni akarhattam, valamit nem akarni akarhattam.

Megteremtettem magamat. Aki vagyok, azzá teremtettem. Változtam. Más valakivé változtam. Életemért felelős lettem. A mások életéért is felelős lettem. Életem élet lett a többi élet között. A világot magamévá tettem. Értelmes lettem.

Már nemcsak a természetnek kellett engedelmeskednem. Szabályoknak kellett magam alávetnem. Kellenem kellett. Az emberiség történelmi szabályainak magamat alávetnem kellett. Cselekednem kellett. Tétlennek lennem kellett. Engednem kellett. Szabályokat tanultam. Metaforaként a szabályokra a “sarkalatos szabályokat” tanultam. A magatartás és a gondolatok szabályait tanultam. A külső és a belső szabályokat tanultam. A dolgok és az emberek szabályait tanultam. Általános és egyedi szabályokat tanultam. Az evilág és a túlvilág szabályait tanultam. Levegő, víz, tűz és föld szabályait tanultam. Megtanultam a szabályokat és a kivételeket a szabályok alól. Megtanultam az alapszabályokat és a belőlük levezetett szabályokat. Megtanultam tenni, ahogy kell. Társaságképes lettem.

Lettem – kellenem kellett. Önkezemmel enni képes lettem – önmagamat bemocskolni kerülnöm kellett. A mások szokásait elfogadni képes lettem – önnön rossz szokásaimat kerülnöm kellett. Hideget és meleget egymástól megkülönböztetni képes lettem – a játékot a tűzzel kerülnöm kellett. A jót és a rosszat egymástól megkülönböztetni képes lettem – a játékszabályokat megsérteni kerülnöm kellett. Cselekedeteim jogtalanságát belátni és e belátás szerint cselekedni képes lettem – a gaztetteket kerülnöm kellett. Nemi képességeimmel bánni képes lettem – a nemi képességeimmel való visszaélést kerülnöm kellett.

Minden szabálynak hatálya alá estem. Személyi adataim révén aktalap lettem. Lelkem révén az eredeti bűntől beszennyeztettem. Sorszámom révén a játékosok jegyzékébe bejegyeztettem. Betegségeim révén kartotékba tétettem. Cégem révén cégjegyzékbe vétettem. Különös ismertetőjeleim révén személyleírásom foglya lettem

Nagykorú lettem. Cselekvésképes lettem. Szerződéskötésre alkalmas lettem. Végakaratom kinyilvánítására alkalmas lettem.

Egy bizonyos időponttól fogva bűnöket bírtam elkövetni. Egy másik időponttól fogva ezért törvény előtt felelnem kellett. Egy harmadik időponttól fogva becsületemet elveszthettem. Megint más időponttól fogva valamit tennem vagy nem tennem szerződés által kötelezve lehettem.

Bűnhődés-köteles lettem. Letelepedés-köteles lettem. Kárpótlás-köteles lettem. Adóköteles lettem. Sorköteles lettem. Katonai szolgálat köteles lettem. Iskolaköteles lettem. Oltás-köteles lettem. Gondoskodás-köteles lettem. Fizetésköteles lettem. Vizsgálat-köteles lettem. Oktatásköteles lettem. Tanúságtétel-köteles lettem. Biztosítás-köteles lettem. Igazolványköteles lettem. Jelentkezés-köteles lettem. Eltartás-köteles lettem. Végrehajtás-köteles lettem. Vallomás-köteles lettem.

Meglettem. Felelőssé lettem. Bűnössé lettem. Feloldozható lettem. Az életemért vezekelnem kellett. A múltamért vezekelnem kellett. A múltért – vezekelnem kellett. A korért – vezekelnem kellett. Evilágra ez idő szült meg engem.

A kor melyik követelése ellen vétkeztem én? A gyakorlati ész melyik követelése ellen vétkeztem én? Melyik titkos paragrafus ellen vétkeztem én? Melyik program ellen vétkeztem én? A világegyetem melyik örök törvénye ellen vétkeztem én? Az alvilág melyik törvénye ellen vétkeztem én? A tisztesség melyik legprimitívebb szabálya ellen vétkeztem én? Melyik párt irányvonalai ellen vétkeztem én? A színház melyik törvénye ellen vétkeztem én? Melyik elemi érdek ellen vétkeztem én? Melyik “szelíd törvény” ellen vétkeztem én? Melyik ököljog ellen vétkeztem én? A pillanat melyik parancsa ellen vétkeztem én? Melyik életszabály ellen vétkeztem én? A százéves jövendőmondó melyik szabálya ellen vétkeztem én? Melyik szerelmi szabály ellen vétkeztem én? Melyik játékszabály ellen vétkeztem én? A kozmetika melyik szabálya ellen vétkeztem én? A művészet melyik szabálya ellen vétkeztem én? Az erősebbiknek melyik joga ellen vétkeztem én? A kegyelet melyik követelménye ellen vétkeztem én? A törvényenkívüliek melyik törvénye ellen vétkeztem én? A változatosság mely kívánalma ellen vétkeztem én? Az evilág és a túlvilág melyik törvénye ellen vétkeztem én? A helyesírás melyik szabálya ellen vétkeztem én? A múlt milyen parancsa ellen vétkeztem én? A szabadesés melyik törvénye ellen vétkeztem én? Vétkezteme én az egész világ szabályai, tervei, ideái, posztulátumai, alapelvei, etikettje, alapszabályai, általános véleményei és formulái ellen?

Cselekedtem. Mulasztottam. Eltűrtem. Megnyilatkoztam. Megnyilatkoztam a gondolataim által. Megnyilatkoztam önmagam előtt. Megnyilatkoztam önmagam és mások előtt. Megnyilatkoztam a törvények és jó erkölcsök személytelen hatalma előtt. Megnyilatkoztam Isten személyes hatalma előtt.

Megnyilatkoztam mozdulatok által. Megnyilatkoztam cselekedeteim által. Megnyilatkoztam mozdulatlanságom által. Megnyilatkoztam tétlenségem által.

Jelét adtam. Minden megnyilatkozásomban valaminek jelét adtam. Minden megnyilatkozásomban valamely szabály teljesítésének vagy nem teljesítésének jelét adtam.

Megnyilatkoztam úgy, hogy kiköptem. Megnyilatkoztam úgy, hogy fütyültem. Megnyilatkoztam úgy, hogy tapsoltam. Megnyilatkoztam úgy, hogy elvégeztem a szükségletemet. Megnyilatkoztam úgy, hogy elhajítottam használhatatlan és használt tárgyakat. Megnyilatkoztam úgy, hogy eleven lényeket megöltem. Megnyilatkoztam úgy, hogy tárgyakat összetörtem. Megnyilatkoztam úgy, hogy lélegeztem. Megnyilatkoztam úgy, hogy verítéket választottam ki. Megnyilatkoztam úgy, hogy taknyot és könnyet választottam ki.

Köptem. Kiköptem. Célba köptem. Szembeköptem. Köptem a földre, ahol a földre köpni nem illett. Köptem, ahol köpésemmel megsértettem az egészségügyi előírásokat. Emberek arcába köptem, akikre köpni Isten személyes megsértése volt. Tárgyakra köptem, melyekre köpni az emberek személyes megsértése volt. Nem köptem ki azok előtt, akik előtt kiköpni szerencsét hozna. Nem köptem ki nyomorékok előtt. Nem köptem ki jelenésükre váró színészek előtt. Nem használtam a köpőcsészét. Köptem várótermekben. Köptem szél ellenében.

Tapsoltam, ahol tapsolni tilos volt. Fütyültem, amikor fütyülni kívánatos nem volt. Fütyültem és tapsoltam ott és akkor, ahol és amikor fütty és taps kerülendő volt. Nem tapsoltam akkor, amikor a tapsot elvárták. Tapsoltam a cirkuszban egy nehéz trapézmutatvány alatt. Tapsoltam tetszésnyilvánításra alkalmatlan időben.

Eldobtam használhatatlan és használt tárgyakat, ahol tárgyakat eldobni szigorúan tilos volt. Odatettem tárgyakat, ahová tárgyakat helyezni büntetendő volt. Elraktároztam tárgyakat, ahol tárgyakat elraktározni megvetendő volt. Nem szolgáltattam be tárgyakat, melyeket beszolgáltatni előírt a törvény. Robogó vonat ablakából dobtam ki tárgyakat. A szemetet nem a szemétkosárba dobtam. A szemetet az erdőben hagytam. Égő cigarettát a szénába dobtam. Ellenséges röplapokat be nem szolgáltattam.

Megnyilatkoztam beszéd által. Megnyilatkoztam tárgyak elsajátítása által. Megnyilatkoztam élőlények nemzése által. Megnyilatkoztam tárgyak készítése által. Megnyilatkoztam tekintetem által. Megnyilatkoztam játék által. Megnyilatkoztam lépteim által.

Mentem. Céltalanul mentem. Céltudatosan mentem. Utakon mentem. Mentem utakon, hol mennem tilos volt. Nem mentem utakon, hol mennem előírás volt. Mentem utakon, hol céltalanul mennem bűn volt. Mentem céltudatosan, holott céltalanul kellett volna mennem. Mentem utakon, hol bizonyos cél felé tilos volt mennem. Mentem. Mentem, ha tilos volt mennem és a jó erkölcsökbe ütközött. Mentem passzázsokon át, hol mennem konformizmus volt. Léptem telkekre, hová lépnem szégyen volt. Léptem telkekre, hová igazolvány nélkül lépnem tilos volt. Elhagytam épületeket, melyeket elhagynom a szolidaritás elleni vétek volt. Beléptem épületekbe, hová fedett fővel belépnem illetlenség volt. Területekre léptem, hová lépnem meg nem engedett volt. Államok területére léptem, hová beutaznom tiltva volt. Kiutaztam egy állam területéről, honnan kiutaznom államellenes volt. Abba az irányba hajtottam, amerre hajtanom fegyelmezetlenség volt. Abba az irányba mentem, merre mennem helytelen volt. Oly messze mentem, hogy tovább mennem tanácsos nem volt. Állva maradtam, ha állva maradnom udvariatlanság volt. Emberek jobbján mentem, kiknek jobbján mennem meggondolatlanság volt. Helyekre ültem, hol ülni mások joga volt. Nem mentem tovább, amikor továbbmennem parancsolták. Lassan mentem, ha gyorsan mennem parancsolták. Nem keltem fel, ha felkelnem parancsolták. Lefeküdtem, hova lefeküdnöm tiltva volt. Csődületben megálltam. Megkívánt segélynyújtásnál továbbmentem. A senki földjére léptem. R betűvel végződő hónapokban a földre feküdtem. Sikátorokban lassan mentem, menekülőket így menekültükben akadályoztam. Villamosról menet közben leugrottam. A kupé ajtaját, mielőtt a vonat megállt volna, kinyitottam.

Beszéltem. Fecsegtem. Kimondtam, amit mások gondoltak. Csak azt gondoltam, amit mások már kimondtak. Hangot adtam a közvéleménynek. Meghamisítottam a közvéleményt. Beszéltem,ahol beszélnem kegyetlenség volt. Hangosan beszéltem, ahol hangosan beszélni tapintatlanság volt. Suttogtam, ha kérték, hangosan beszéljek. Hallgattam, amikor a hallgatás szégyen volt. Mint közéleti ember beszéltem, amikor csak mint magánember szólhattam. Emberekkel beszéltem, kikkel beszélni méltatlan volt. Embereket köszöntöttem, kiket köszönteni elvtelen árulás volt. Beszéltem egy nyelven, melyen beszélnem népellenes volt. Dolgokról beszéltem, melyekről beszélnem tapintatlan volt. Elhallgattam, hogy én is tudok egy gaztettről. A holtakról jót nem mondtam. Távollévőkről rosszat mondtam. Beszéltem, holott senki se kérdezett. Szolgálatban levő katonákat szólítottam meg. Menetközben a kocsivezetővel beszélgettem.

Nem törődtem a beszéd szabályaival. Vétettem szavak ellen. A szavakat meggondolatlanul használtam. A világ dolgait vaktában tulajdonságokkal ruháztam fel. A dolgok nevét vaktában a dolgok tulajdonságainak nevével ruháztam fel. A dolgokra ruházott tulajdonságok neve által vaktában néztem a világot. A dolgokat holtnak neveztem. A változatosságot tarkának neveztem. A szomorúságot mélának neveztem. Az őrültséget tisztának neveztem. A szenvedélyt forrónak neveztem. A dühöt elvakultnak neveztem. A végső dolgokat megnevezhetetlennek neveztem. A miliőt igazinak neveztem. A természetet szabadnak neveztem. A rémületet páni rémületnek neveztem. A nevetést felszabadítónak neveztem. A szabadságot nélkülözhetetlennek neveztem. A hűséget közmondásosnak neveztem. A ködöt tejfehérnek neveztem. A felszínt silánynak neveztem. A szigort ótestamentominak neveztem. A bűnöst szegénynek neveztem. A méltóságot veleszületettnek neveztem. A bombát fenyegetőnek neveztem. A tanítást üdvösnek neveztem. A sötétséget áthatolhatatlannak neveztem. Az erkölcsöt hazugnak neveztem. A határokat egybemosódottnak neveztem. A mutatóujjat figyelmeztetőnek neveztem. A gyanakvást termékenynek neveztem. A bizalmat vaknak neveztem. A légkört tárgyilagosnak neveztem. Az ellentmondást gyümölcsözőnek neveztem. A felismerést jövőbemutatónak neveztem. A jószándékot intellektuálisnak neveztem. A tőkét korruptnak neveztem. Az érzést tompának neveztem. A világképet eltorzultnak neveztem. Az ideológiát hamisnak neveztem. A világnézetet elmosódottnak neveztem. A bírálatot építőnek neveztem. A pontosságot tudományosnak neveztem. A bőrt bársonyosnak neveztem. Az eredményeket kézzelfoghatónak neveztem. A beszélgetést hasznosnak neveztem. A dogmát merevnek neveztem. A vitát szükségesnek neveztem. A véleményt szubjektívnak neveztem. A pátoszt üresnek neveztem. A misztikát zavarosnak neveztem. A gondolatokat kiérleletlennek neveztem. A lelkizést öncélúnak neveztem. A monotóniát fárasztónak neveztem. A jelenségeket áttetszőnek neveztem. A létet valónak neveztem. Az igazságot mélynek neveztem. A hazugságot silánynak neveztem. Az életet lüktetőnek neveztem. A pénzt mellékesnek neveztem. A tényeket kézenfekvőnek neveztem. A pillanatot felemelőnek neveztem. A háborút igazságosnak neveztem. A békét elpuhultnak neveztem. A ballasztot holtnak neveztem. Az ellentéteket öszszeegyeztethetetlennek neveztem. A frontokat merevnek neveztem. A világmindenséget összezsugorodottnak neveztem. A havat fehérnek neveztem. A vizet folyékonynak neveztem. A kormot feketének neveztem. A golyóbist gömbölyűnek neveztem. A Valamit biztosnak neveztem. A mértéket beteltnek neveztem.

Eltulajdonítottam tárgyakat. Magaménak és tulajdonomnak szereztem meg tárgyakat. Tárgyakra tettem szert, ahol tárgyakra szert tenni elvek tilalmazták. Tárgyakra tettem szert, holott azokra szert tennem társadalomellenes volt. Tárgyakat magántulajdonommá, holott magántulajdonná tenni őket időszerűtlen volt. Tárgyakat köztulajdonná nyilvánítottam. holott azokat a magántulajdonból kivonni erkölcstelen volt. Tárgyakat óvatlanul kezeltem, melyek óvatosan kezelendők voltak. Tárgyakat érintettem, holott azokat érinteni tisztátalan és bűnös volt. Tárgyat tárgytól elválasztottam, holott azokat egymástól elválasztani tanácsos nem volt. Tárgyakkal szemben nem tartottam be az illendő távolságot, holott azt betartani parancs volt. Tárgyként kezeltem az embereket. Emberként kezeltem az állatokat. Élőlényekkel kerültem kapcsolatba, holott azokkal kapcsolatba kerülni erkölcstelen volt. Tárgyhoz tárgyat érintettem, holott azokat egymással érinteni felesleges volt. Tárgyakkal és élőlényekkel kereskedtem, holott velük kereskedni embertelen volt. Törékeny árut gondatlanul kezeltem. Pozitív pólust a pozitív pólussal kötöttem össze. Külsőleg használandó orvosságokat belsőleg használtam. Kiállított tárgyakat érintettem. A heget féliggyógyult sebekről leszedtem. Lecsüngő áramvezetéket érintettem. Ajánlott leveleket ajánlottan fel nem adtam. Illeték-köteles beadványokat fel nem bélyegeztem. Gyász esetén sötét ruhát nem viseltem. Arcomat a nap ellen krémmel nem védtem. Rabszolgákkal kereskedtem. Ellenőrizetlen hússal kereskedtem. Alkalmatlan cipőkben másztam hegyeket. A gyümölcsöt nem mostam meg. Pestisben elhaltak ruháját nem fertőtlenítettem. A hajszeszt használat előtt nem ráztam fel.

Hallottam és néztem. Megnéztem. Megnéztem tárgyakat, melyeket megnézni szemérmetlen volt. Nem néztem meg tárgyakat, melyeket megnézni kötelességem volt. Nem néztem meg eseményeket, melyeket meg nem nézni nyárspolgáriság volt. Más magatartással néztem meg eseményeket, mint ahogy megnéznem előíratott. Nem fordultam el eseményektől, melyeket megnéznem árulás volt. Visszanéztem, ha viszszanéznem rossz nevelésem bizonyítéka volt. Elfordultam, ha elfordulnom gyávaság volt. Embereket hallgattam meg, kiket meghallgatnom elvtelenség volt. Tiltott területeket néztem meg. Beomlással fenyegető épületeket néztem meg. Nem néztem azokra, kikkel beszéltem. Megnéztem nem javasolt és elutasítandó filmeket. Államellenes közleményeket tömegtájékoztató eszközökön meghallgattam. Belépőjegy nélkül játékokat néztem. Idegen emberekre meredtem. Napszemüveg nélkül meredtem a napba. Nemi aktus közben szememet nyitva tartottam.

Ettem. Többet ettem, mint amennyire éhes voltam. Többet ittam, mint amennyire szomjas voltam. Ételt és italt kebeleztem be. Mind a négy elemet bekebeleztem. Mind a négy elemet be-és kilélegeztem. Ettem, amikor enni féktelenség volt. Lélegeztem, ahogy lélegezni egészségtelen volt. Levegőt lélegeztem be, melyet belélegeznem rangomon aluli volt. Belélegeztem, amikor belélegezni káros volt. Böjti napokon húst ettem. Gázmaszk nélkül lélegeztem. Nyílt utcán ettem. Kipufogó gázt lélegeztem. Kés, villa nélkül ettem. Lélegzetvételre magamnak időt nem engedtem. A szentelt ostyát fogammal ettem. Az orromon át nem lélegeztem.

Játszottam. Hamisan játszottam. A konvenció fennálló szabályaival ellentétes szabályok szerint játszottam. Ott és akkor játszottam, ahol és amikor játszani aszociális és a világról megfeledkezés volt. Játszottam, akikkel játszani becstelenség volt. Játszottam, amivel játszani a szertartás-rendbe ütközött. Nem játszottam ott és akkor, ahol nem játszani udvariatlanság volt. Szabályok szerint játszottam, holott szabályok nélkül játszani lett volna individuális. Önmagammal játszottam, holott másokkal játszani volt az emberiesség parancsolata. Hatalmakkal játszottam, melyekkel játszani arcátlanság volt. A játékot komolyan nem vetem. A játékot túlságosan komolyan vettem. Játszottam a tűzzel. Játszottam a tűzszerszámokkal. Játszottam cinkelt kártyákkal. Játszottam emberélettel. Játszottam vécészagtalanítóval. Játszottam az élettel. Az érzelmekkel játszottam. Önmagamat megjátszottam. Zsetonok nélkül játszottam. A játék idején nem játszottam. A rosszravaló hajlammal játszottam. A gondolatokkal játszottam. Öngyilkossági gondolatokkal játszottam. Vékony jégen játszottam. Idegen grundon játszottam. A nemi szervemmel játszottam. A szavakkal játszottam. Az ujjaimmal játszottam.

Az eredeti bűnnel terhelten jöttem e világra. Természetemnél fogva hajlottam a rosszra. Gonoszságomat már azzal kinyilvánítottam, hogy tejtestvéremre irigy voltam. Egy napig se éltem még, s már bűntől mentes nem voltam. Anyám melle után nyafogva vágyakoztam. Egyedül csak szopni tudtam. Egyedül csak vágyamat csillapítani tudtam. Eszem a világmindenségbe és az önnön természetembe rejtett törvényeket felismerni nem akarta. Gonoszságban fogantattam. Gonoszságban nemzettek. Gonoszságomat szabadjára engedtem, és tárgyakat szétromboltam. Gonoszságomat szabadjára engedtem, és élőlényeket széttiportam. A játékot szerettem, tehát engedetlen voltam. A játékban a győzelmet szerettem. A fantasztikus történetekben a hátam borsódzását szerettem. Embereket istenítettem. A költői semmiségekben a hasznos tudnivalóknál több örömöt leltem. A bakizástól az örök törvényeknél jobban féltem. Csak az ínyem parancsolhatott nekem. Csak az érzékeimben bíztam. Csepp valóságérzéket nem tanúsítottam. Nemcsak a gaztetteket szerettem, hanem elkövetni is szerettem őket. Gonoszat legszívesebben többedmagammal műveltem. A bűntársakat szerettem. A bűnrészességet szerettem. A bűnben a veszélyt szerettem. Az igazságot nem kerestem. A művészetben a magam fájdalmának és a magam iránti részvétnek gyönyörét éreztem. A szemem gyönyörének éltem. A történelem célját fel nem ismertem. Istenről megfeledkeztem. A világról megfeledkeztem. A világot nem eviláginak tekintettem. Az égitesteket is a világhoz számítottam. Elég voltam önmagamnak. Csak a földi dolgokkal törődtem. A szomorúság ellen hideg fürdőt nem vettem. A szenvedély ellen forró fürdőt nem vettem. A testemet céljától megfosztottam. A tényeket tudomásul nem vettem. Fizikai természetemet szellemi természetem alá nem rendeltem. A természetemet megtagadtam. A dolgok természete ellen törtem. Tervszerűtlenül a hatalomra vágytam. Tervszerűtlenül a pénzre vágytam. A pénzzel való bánásmódra magamat nem neveltem. Körülményeimen felül éltem. Körülményeimbe belenyugodni nem tudtam. Életemet önhatalmúlag rendeztem be. Magamon erőt venni nem tudtam. Sehová beilleszkedni nem tudtam. Az örök rendet megzavartam. Hogy a Gonosz csak a Jó távolléte, fel nem ismertem. Hogy a Gonosz szörnyeteg, fel nem ismertem. Bűneimben a halálra születtem. Bűneim egyenlővé tettek a barommal, akit a vágóhídon levágnak, de azt a vasat szaglássza, mellyel levágják. A kezdeteknek ellen nem álltam. Abbahagyni alkalmas időpontban nem tudtam. Faragott képet csináltam a Legfőbb Lényből. A Legfőbb Lényről képet alkotni magamnak nem akartam. A Legfőbb Lény nevét mélyen elhallgattam. Csak a grammatika három személyében hittem. Elhitettem magammal, hogy nincs Legfőbb Lény, nehogy félnem kelljen tőle. Az alkalmat kerestem. A lehetőséget ki nem használtam. A szükségesség szavára nem hallgattam. A véletlennel nem számoltam. A rossz példákból nem tanultam. A múltból nem tanultam. Az erők szabad játékának játékszere lettem. A szabadságot a szabadossággal tévesztettem össze. A becsületességet az önlemeztelenítéssel tévesztettem össze. Az obszcenitást az originalitással tévesztettem össze. Az álmot a valósággal tévesztettem össze. Az életet a klisével tévesztettem össze. A kényszert a szükséges irányítással tévesztettem össze. A szerelmet az ösztönnel tévesztettem össze. Az okot az okozattal tévesztettem össze. A gondolat és a cselekvés egységét figyelembe nem vettem. A dolgokat nem olyannak láttam, amilyenek. A pillanat varázsának adtam át magam. A létet nem mint kölcsönt tekintettem. Szószegő lettem. Szavaimon uralkodni nem tudtam. A világot meg nem tagadtam. A felsőbbségnek nem helyeseltem. Tekintélytisztelővé lettem. Nemi képességeimmel rosszul gazdálkodtam. A gyönyört öncélként hajszoltam. Magamban biztos soha nem voltam. Magam számára kérdőjellé váltam. Az időmet eltékozoltam. Az időmet elaludtam. Az időt feltartóztatni akartam. Az időt meglódítani akartam. Az idővel ellentmondásba kerültem. Öregedni nem akartam. Meghalni nem akartam. A dolgokat magamra hatni nem engedtem. Önmagamnak gátat vetni nem tudtam. Türelmetlen voltam. Várni nem tudtam. A jövőre nem gondoltam. A magam jövőjére nem gondoltam. Egyik percről a másikra éltem. Önfejű voltam. Éltem, mintha egyedül lennék a világon. Neveletlen voltam. Csökönyös voltam. Akaratgyenge voltam. Önmagamon nem munkálkodtam. Munkámmal létfeltételeimet meg nem teremtettem. A szegényekben Isten nem láttam. A rosszat gyökerestül ki nem irtottam. Felelőtlenül gyereket csináltam a világba. Élvezeteimet szociális feltételeimhez nem pászintottam. Kerestem a rossz társaságot. Mindig a központ akartam lenni. Túl sokat voltam egyedül. Túl keveset voltam egyedül. Túlságosan a magam útját jártam. Az értelmét annak, hogy “másik”, fel nem ismertem. A többi ember boldogságát legfőbb célomnak nem tekintettem. Egyéni érdekeimet nem rendeltem alá a közös érdeknek. Vitába nem szálltam. Bölcs tanácsokat semmibe vettem. Jogtalan utasításokra a parancsot meg nem tagadtam. Határaimat fel nem ismertem. A dolgokat nem másokkal való összefüggésükben láttam. A szükségből erényt nem csináltam. Meggyőződésemet váltogattam. Megátalkodott voltam. Magamat az ügy szolgálatába állítani nem tudtam. Amit elértem, azzal megelégedtem. Egyedül csak önmagamat tekintettem. Sugalmazásoknak engedtem. Sem az egyik, sem a másik mellett nem döntöttem. Állást nem foglaltam. Az erők egyensúlyát megzavartam. Az egyetemlegesen elfogadott alapelveket megszegtem. A követelményeknek eleget nem tettem. A kitűzött cél előtt megtorpantam. Magamnak egyetlen mindene én voltam. Friss levegőn igen keveset voltam. Ébredni későn ébredtem. A járdát le nem sepertem. Az ajtókat be nem zártam. A ketrecekhez túl közel merészkedtem. A bejáratot szabadon nem hagytam. A kijáratot szabadon nem hagytam. Kényszerítő ok nélkül a vészféket meghúztam. Kerékpáromat tiltott fal mellé állítottam. Koldultam és házaltam. Az utakat tisztán nem tartottam. A cipőmet le nem töröltem. Vonat ablakából menetközben kihajoltam. Tűzveszélyes helyeken nyílt lángot gyújtottam. Látogatást bejelentés nélkül tettem. Helyemet a rokkantaknak át nem adtam. Égő cigarettával hotelágyba feküdtem. A vízcsapot el nem zártam. Parkok padjain éjszakáztam. Kutyákat póráz nélkül vezettem. Harapós kutyára szájkosarat nem tettem. Botot és ernyőt a ruhatárban le nem adtam. Az árut vásárlás előtt megfogdostam. Tartályokat tartalmuk felhasználása után újra be nem zártam. Tűzveszélyes vécészagtalanítóval nyílt lángba freccsentettem. A kereszteződéseken vörös fénynél mentem át. Az autósztrádákon gyalogoltam. A pályatesten gyalogoltam. A gyalogjárón nem gyalogoltam. A villamosokon előre a kocsiba nem mentem. A fogódzót nem használtam. Míg a vonat az állomásokon állt, a vécét használtam. A személyzet utasításait nem követtem. Tiltott helyeken motorkerékpárokat indítottam. Nem nyomtam meg gombokat. Pályaudvarokon átjártam a vágányokon. Vonatérkezéskor hátrább nem léptem. Liftek teherbíróképességét túlléptem. Az éjszakai nyugalmat zavartam. Tilos helyeken a falra plakátokat ragasztottam. Hol az ajtót húzni kellett, tolni akartam. Hol az ajtót tolni kellett, húzni akartam. Az éjszaka beálltakor az utcán csavarogtam. Parancsolt elsötétítéskor lámpát gyújtottam. Szerencsétlenség esetén nyugalmamat meg nem őriztem. A házból kijárási tilalomkor kimentem. Katasztrófánál helyemen nem maradtam. Először önmagamra gondoltam. Tolongva hagytam el helyiségeket. Illetéktelenül vészjelzőket hoztam működésbe. A vészkijáratot nem vettem igénybe. Tolakodtam. Lábammal dobogtam. Nem törtem be kalapáccsal az ablakot. Az utat elálltam. Jogtalanul ellenálltam. Felhívásra állva nem maradtam. Kezemet fejem fölé nem tartottam. Nem a lábakra céloztam. Felhúzott ravasznál a ravasszal játszottam. Először nem az asszonyokat és gyerekeket mentettem meg. Fuldoklóhoz nem hátulról közeledtem. Kezemet zsebre vágtam. Vigyázzba nem álltam. A szememet bekötni nem engedtem. Fedezéket nem kerestem. könnyű célponttá lettem. Nagyon lassú voltam. Nagyon gyors voltam. Mozogtam. Mozdultam.

Árnyékom mozgását nem tekintettem a föld mozgása bizonyítékának. Hogy féltem a sötétben, nem tekintettem létem bizonyítékának. Halhatatlanságot követelő értelmemet nem tekintettem holtom utáni létem bizonyítékának. Undoromat a jövő iránt nem tekintettem holtom utáni nemlétem bizonyítékának. A csituló fájdalmat nem tekintettem az időmúlás bizonyítékának. Életörömömet nem tekintettem az idő megtorpanása bizonyítékának.

Nem az vagyok, ami voltam. Nem az voltam, amilyennek lennem kellett volna. Nem az lettem, akivé lennem kellett volna. Nem tartottam meg, amit megtartanom kellett volna.

Színházba mentem. Hallottam ezt a darabot. Mondtam ezt a darabot. Írtam ezt a darabot.

Soha többé tenni nem fogom.

szenvedésem végéhez értem

Ki emlékezik ara milyen nagy dologba kezdtem Május vége felé aki nem emlékezik annak,

 

kicsit segítek fogam meg javításába mert sok helyen csak gyökerek voltak amit doktor ,

 

ki húzta ,el kezdte kezelni .ami már .be is gyógyult helye .már le vették fognak mintáját,

 

jó 2hete azóta 2ser próbáltam fogamat hogy fog kinézni majd valójába ,ha kés lesz,

 

fogam most már vége felé értem fogászati kezelésemnek .. jövő héten kedden délután ,

 

rossz fogak ahol voltak régen ma már hiányos ,a helyére jön kedden új fogam .úgy érzem,

 

érdemes volt annyit szenvednem ami nem volt nagy fájdalmak kezelték húztak hiányos ,

 

fogat ,én ilyenkor rá bíztam magam orvosra ,égiekre legyenek velem amíg kés nem lesz,

 

fogam teljesen ,úgy történt dolog írtam és egyáltalán nem fájdalmat be harangozták ,

 

milyen rossz fog húzás .rád bízod magadra Égiekre Hiszel bennük biztosra mondom,

 

hogy fájdalmak veled lesznek orvos ép húzza fogadat ,nem fog érdekelni fájdalom,

 

Hiszel igeikbe ő mindenbe meg segít .el mondom őszintét én rettegtem fogászati széktől,

 

itt ahol lakom .hallottam másik orvosról nagyon jó tud húzni fogat kezelni mondom,

 

beszélek meg e javítása el vállalta május végén már fogam lesz nem gúnyolnak ki engem.

 

Elmondom ő aki elmert vállalni beteg embert hogy el készíti fogát ami nem olcsó ,

 

dolog .

a tudás

 

 

A számítástechnika, az internet elterjedésével alapvetően megváltozott az emberek információhoz jutásának lehetősége. Néhány kattintás, és minden adat a rendelkezésünkre áll. Az így kialakult helyzetet jelzi az „információs társadalom” vagy a „tudásalapú társadalom” kifejezés. De vajon valóban megnőtt-e az emberek tudása az informatikai korszakban? Valóban gazdagabbak lettek-e? A válaszhoz először a tudás fogalmát kell tisztázni.

 

Sokan azt hiszik, a tudás egyenlő az adatok, információk ismeretével. Ez az elképzelés nem veszi figyelembe, hogy a puszta adat még nem hordoz jelentéstartalmat. Jelentést attól kap, ha olyan környezetben jelenik meg, amelyben értelmezni lehet. Azaz ha olyan korábbi tapasztalatból, tudásból álló háló áll rendelkezésre, amelyhez kötni lehet. Ez a minden emberben benne levő tudás-struktúra az, amely végső soron meghatározza gondolkodásunkat és a bennünket ért benyomásokra adott válaszainkat. Így egy-egy információ számomra való fontosságát is döntően befolyásolja.

 

Ennek a tudás-struktúrának a felépítése a nevelés igazi feladata. Ki kell alakítani minden egyes tudáselem kapcsolatát a nagy egésszel. Ez rengeteg reflexióval, értékeléssel jár, ami ugyanakkor nem csupán értelmi, hanem erkölcsi folyamat is. Minden egyes elem mellé akarva-akaratlanul érzelmi motívumokat is kötünk, ami által elhelyezzük egy számunkra fontos értékskálán. Ez egyben erkölcsi értékelést is jelent. Ha mindez nem történik meg a diákok tanulása során, tudásuk atomizált lesz. Hiányzik belőle a rendező elv. Lehet, hogy egy-egy részterület kiváló művelői lesznek, de a háttérből hiányozni fog az az emberi tartás, amely az egészet összefogja és igazolja. A tudás önmagában nem érték. Attól válik azzá, hogy hogyan, mire használja fel az ember. Ez viszont túlmutat a tudományon, és elvezet bennünket az erkölcs, a világnézet világába.

 

A mai iskolarendszer mégis olyan irányba halad, amely egyre kevésbé engedi kialakulni ezt a tudás-struktúrát: a tudást atomizált szaktudásra szűkíti le. Gyakorló pedagógusokként folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy a diákok egyre kevesebbet tudnak, egyre kevesebbet bírnak megtanulni. Egyes területeken ugyanakkor jóval nagyobb a követelmény, mint egy generációval korábban, viszont a rendszerezés elmarad. Ezért a tudásalapú társadalom pont a valódi tudás hiányának a kifejezése. Olyan társadalom, amelyikben már nem természetes a valóban tudással rendelkező ember.

 

Megfigyelhető, hogy mindig akkor válik egy fogalom divatszóvá, amikor annak tartalma veszélyben van. Így ünnepeljük a nők napját, a Föld napját, a pedagógusnapot, a gyereknapot stb. Most – úgy látszik – a tudáson van a sor.

MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS

Régen az emberek beszéltek egymással. Munkájukat tisztességesen, nagy szakértelemmel végezték. Kinézték maguk közül, aki nem így dolgozott. Mára mindez a múlté. A tartalmas beszélgetésekre egyre kevesebb az idő, és a jó munkának is kevés a becsülete. A lényeg: valahogy „meglegyen”, és sok pénzt markoljak fel érte. Ám ez visszaüt. Ezért találták ki a minőségbiztosítást. Továbbra sem beszélgetünk elmélyülten egymással, csak kérdőíveken mérjük fel elfogadottságunkat, értékeljük egymást. Személytelenné válik minden. Közben papírt gyártunk, egyre több papírt. De legalább az igazi gondokra nem kell odafigyelni!

Van-e kiút? A személyesség, az erkölcs, a tisztesség, a felelősségvállalás, az egymás elfogadása, még a hibáinké is. Ezek serkentenek megalapozott munkára. A tanárnak egyetlen igazi munkaeszköze van, saját maga. Hiába bármilyen szép rendszer, ha a tanár személyisége beteg, szétesett, gyenge, vagy valamilyen irányban túlzó, minden erőfeszítése kibicsaklik, munkája nem lesz eredményes. Ha valóban minőséget szeretnénk biztosítani iskoláinkban, a tanárok képzését, továbbképzését kell megerősíteni. Nemcsak szakmai oldalról, hanem a személyiség vonatkozásában is. De nem kizárólag mai divatos tréningekkel, hanem az egyház, a kultúra több ezer éves hagyományára támaszkodva. Ehhez kell elegendő pénzt és időt rendelni, és erre kell a tanárokban felébreszteni az igényt.

Egyetlen minőség van: az ember. Az ember, aki biológiai, szellemi, társadalmi és transzcendens lény. Ezért a gyermek nem a fogyasztói társadalomé, ő Isten képmása. Ennek tudatában kell emberré nevelnünk minden gyermeket.

Szeretem a tüzet nézni.

Szeretem a tüzet nézni. A tűz örök rejtelem és jóleső melegség. Aki a tüzet nézi, annak a lelke megcsöndesül; valami édes félálom szállja meg – édes félálom: nyugodalom.

 

A tűzben történetek vannak. Mesehangú és mesének illő színes történetek, amiknek se eleje, se vége nincsen, hanem minden rend nélkül egybefolyik egyik a másikkal. Az ember nem tudja, valóban megtörténtek-e, vagy csak álmodja őket.

 

De ilyenkor mindegy is az. A lángok játszanak a tűzben. A gondolatok játszanak az ember elméjében. Rend nélkül való színes gondolatok – mint ahogy a lángocskák is rend nélkül jelennek meg és tűnnek el. A tűz eleinte rostogva ég, aztán halk mormogással, sziszergéssel, susogással, végül vörösen izzó parázs az egész, kezdetben tündöklő aranykupac, később tündöklő vörösréz. A tűz ilyenkor végtelen mélynek látszik. Az apró lángok föllebbennek a semmiből; táncolnak a parázs fölött; és eltűnnek a semmibe, mintha egy láthatatlan kéz söpörné le őket a parázsról.

 

A hosszú téli estéken elüldögélek néha a nyitott ajtajú kályha előtt. Nem valami drága kályha, csak afféle cserépalkotmány, amilyen a falusi tanítóknál szokott lenni. De nekem mégis jó és eléggé szép is. Mikor már túl vagyok a dolgaimon, odavonom a karosszékemet a tűz elé. Csak szalmából van ez a karosszék, de nekem jó ez, szép is.

 

Kívül, a havas faluban csönd van és csönd van idebent is. A téli estnek álommal áthatott csöndessége ez. A kályha száján félig nyílt legyező alakjában áramlik ki a vörös fényesség, s a tűznek meleg lehelete.

 

A macskám is itt van a lábamnál. Úgy szereti a tüzet, mint én. Összeguborodva fekszik a padlón, a lábaim előtt, s mindig úgy tesz, mintha aludnék. Pedig sohasem alszik. Csak hunyorog. Néha fon. Ez az ő éneke. Mikor így fonva rám néz, nekem énekel. Mikor a tűzbe merengve dorombol, akkor a maga kedvére fon. Egyhangú, de mégis kedves melódia az ő dorombolása, a megelégedésnek, s maga jólérzésének melódiája. A tücsök ciripelése is csak egy hangnak a folytonos ismétlése. A béka sem ümmög több hangot egynél, de az az egy hang a boldogság hangja; – soha nem unalmas és nem fárasztó, mint az emberi hangversenyek.

 

Így tudom én mindig hallgatni ennek a szelíd kis házi tigrisnek a fonását. Milyen boldog és elégedett tud ez lenni egy kis kályhatűztől. Épp úgy gyönyörködik az aranyló parázsban, mint én, és ilyenkor bizonyára neki is mindenféle gondolatok meg történetek délibábjátéka vonul át az elméjén. Az ő történetei bizonyosan vadásztörténetek. A tavaszra meg a nyárra is gondolhat olykor. A tavaszra, mikor a verőfényben elnyújtózkodva melengeti az ő rozsdaszínű selymes bundácskáját, miközben mind a négy fehér lábát elnyújtja és jóízűeket álmodik. De a virágokat is szereti. A nyáron sokszor láttam, milyen kedvvel lépked a violák meg a rezedák között, és hogyan szaglálja meg-megállva hol az egyiket, hol a másikat, s ilyenkor félig lehunyja a szemeit. Így élvezik a virág illatát a lányok is.

 

De most nincs virág és nincsen napsugár. A kályha verőfénye az egyedüli, ami emlékeztet a nyárra. Azonban nekünk ez is elég. A boldogság békéje van a szívünkben.

 

Mi a boldogság?

 

Mikor a vágyak pihennek. Mikor az ember nem gondol a holnapra, csak bámulja a parazsat félálmos nyugovással, s lelke úgy leng a múltak fölött, mint tó fölött a madár.

 

Ahogy így a kályha langyos melegáramlatában üldögélve nézem az örökszép parazsat, arra gondolok, hogy miért nincs itt még egy karosszék és miért nem ül abban még egy valaki, akinek a kezére rátehetném szelíden és gyöngéden a kezemet és aki a fejét a vállamra hajtaná.

 

A csöndnek szárnyatlan óráiban megjelenik néha előttem ez a gondolat és tündérorcával mosolyog reám. De én szomorúan nézem őt vissza.

 

Mert az egyedülvalóság nem is nézhet másképpen, mint szomorúan. Az egyedülvalóságnak hosszú az árnyéka. Az egyedülvalóságnak árnyéka az a gondolat, hogy nem fogunk soha az életben találkozni azzal, akivel álmainkban mindig találkozunk.

 

Ez az árnyék engemet se hagy el. De hogy is gondolhassam, hogy van a világon valaki, aki reám vár és ide mellém, ebbe a szegény kis szobába belekívánkozik. Ha volna olyan valaki, az már rám nézett volna és nyújtotta volna nekem a kezét. Azt mondta volna:

 

A szobád nem szegény, mert te is benne vagy –; és nem kicsiny, mert én elférek a szívedben is.

 

A parázsra hamu kezd borulni. Homály homályra száll a szobában. Úgy érzem, mintha én is elmúlóban volnék: így, amint ülök belemulandó árnyék az árnyékba; puszta értéktelen árnyék, amit a tűz véletlen vak okból jelenített meg, s amely épp úgy véletlen vak okból enyészik és múlik bele a sötétségbe.

Egy alternatív boldogságkoncepció

Kutatásom célja, hogy felhívjam a figyelmet a HLY maximalizálás posztulátumának veszélyeire, valamint hogy olyan egyéb szempontokat vessek fel, amelyekkel pontosabban felmérhető az egyén boldogsága és kiküszöbölhetőek az empirikus boldogságkutatás anomáliái. Egy élet ugyanis lehet hosszú és szubjektív jóllétben gazdag – pl. úgy hogy valaki hedonista életvitelt folytat – de ugyanakkor tartalmatlan. Ez esetben – feltételezésem szerint – az egyén élete végén rádöbben erre, és rátör a boldogtalanság, ami egész addigi „boldogságát” is mintegy idézőjelbe teszi. Ezt fejezik ki Gyökössy Endre szavai: „… Ezért van olyan sok depressziós öregember, aki nem tudja pontosan, hogy mi a baja, de homályosan érzi: tévedés volt az egész élete. Valóban az, mert… nem tudta megélni önmagát, nem az lett, aki lehetett volna.” [5]

 

Hipotézisem szerint az egyén boldogságnak egyetlen kritériuma van: kibontakoztatta-e élete során a benne rejlő tehetséget vagy sem? A boldogság az egyén élete értelmének – tudatos vagy tudattalan – megtalálásában, és az ennek megfelelően való cselekvésben áll. Úgy vélem, hogy az így értelmezett boldogság keresése, illetve megtalálása minden egyéb törekvést háttérbe szorít. Tehát lehet az ember szegény, nyomorék és szubjektív jóllétének szintje is lehet alacsony; ha a fentiek alapján boldognak mondható, akkor célfüggvényét maximalizálta.

 

Ahogy Selye János írja: „… az élet célja az, hogy… a benne rejlő képességeket és ösztönöket kifejezésre juttassa.” ([11]: 95. o.) Rogers is hasonlóképpen vélekedik: „… élőlényekként természetünktől fogva arra törekszünk, hogy a lehető legjobbat kihozzuk magunkból.”

 

Ez a boldogságkoncepció jelentős hasonlóságot mutat Arisztotelész nézeteivel. Magam is úgy vélem, hogy az egyén boldogsága csak élete végén állapítható meg. Tehát az ember csak akkor mondható boldognak ha teljesítette a küldetését – elfogadván, hogy minden embernek van küldetése vagy legalábbis hogy minden ember képes arra, hogy megtalálja küldetését. Nem értek azonban egyet Arisztotelész alábbi szavaival: „Mert semmiképp sem lehet boldog az az ember, akinek förtelmes alakja van, aki nemtelen származású, vagy aki magára van hagyva és gyermektelen…” ([1]: 25. o.) Az én felfogásomban ugyanis adottságaitól függetlenül mindenki számára elérhető a boldogság, ha – a bibliai történethez hasonlóan – jól sáfárkodik a rábízott tálentumokkal. További kutatásom célja a bemutatott boldogságkoncepció empirikus igazolása az életút-elemzés módszerével (különböző emberek élettörténetének holisztikus értékelése), valamint a jóllét és az én értelmezésem szerinti boldogság összefüggéseinek vizsgálata (mennyire marginális jelentőségű a kettő közötti inkongruencia).

focis vasárnapunk

Ilyenre nem emlékszek olyan honapra mindig kelet sietnem június honapba,így kénytelen,

 

voltnuk egyszer 2ser elmard szombati össze jövetel mindenkinek dolga akadt azért is,

 

van néha el mard össze jövetel ,ha mint honap közepe volt ép szombaton mindenkinek,

 

dolga volt de vasárnapra át tudtuk rakni kívitelsen össze jövetelünket,ép akor volt nálunk,

 

tanévzáro ünnepség úgy voltunk vele hátha jobb nekik vasárnapi nap több vendig el tud jönni,

 

ara ünnepségre ,ez gondolat jó volt kicsit több vendég jött el akkor nagyon jó érezték ,

 

magukat ünnepségen ahogy korábi bejegyzésembe volt.múlt hét szombat is ilyen volt át,

 

kelet másnapra raknom össze jövetelünket mert nem itthon ,és vendégeket vártunk ,ő,

 

neki mondtam június 30mert akor vagyok itthon ő neki jó volt el jött .múlt hét vasárnap,

délután 2óra előtt ott volt elnök aszony mi van szemi különös ép meg jött az ifjoncs,

 

aki ünnepségen van itt csak most sikerült ere el jönni össze jövetelre ,2szülö volt akkor,

 

azon össze jövetlen 3ifjoncs többi szülönek dolga akadt .nővér lenézet közénk,beszélgetünk,

 

amíg meg nem érkezet vendég akkor kicsit beszélgetünk kávéztunk .kicsit később neki,

 

áltunk vendégel focsizni én beszáltam focsiba ,de izom lázam volt mégis játszotam velük,

 

vendégek meg én nyertünk 10-8végered ményel nagyon jó érezték magukat .délután 4után,

 

mentünk haza