LUNA11 összes bejegyzése

minden napi fel készüldésem foglalkozásra

 

Akár kivan beosztva pedagógus Judittal én minden nap készülők-rá tudni akarok hogy,

véletlen rám sor kicsit segítésekbe foglalkozásba tudjam mit mondok ifjoncoknak ,rám,

mese olvasás van legtöbbször ezt át szoktam venni mit mesélni ifjoncoknak egy ez,

készülők-rá ere ez idő igényes ,de örömmel teszem mert ezt jó cél irányba használom ,

mások fejestészére. tegnap időbe érkeztem meg korában kicsit ,de ép akkor jött meg ,

pedagógus Judit beszélgetünk kicsit ,közbe hétfő lévén pedagógus Marika is segít majd,

másik pedagógusnak ,így hétfőként egy szere két pedagógus tart foglalkozást ,amíg meg,

nem tudjuk beszélni teljesen ki mikor segít pedagógusnak. várakoztunk jöjjön minden ,

ifjonc foglalkozásra Bagó Zoli jött utánuk meg rá következő pedagógus Marika ,Horváthné,

Piros ,Lacika ,Zsanett ,Horváth Zoli ,neki állt mindenki hétvégi élményének elmesélték ,de,

én hallgattam mert pedagógus Marika tudta nekem is van élményem vele voltunk együtt,

hétvégén szombaton gyalogos zarándok úton .de pedagógus Marika rövid szakaszon volt,

én meg végig mentem rajta ami 24killométer gyalog ,erről bővebben csütörtöki bejezésébe,

írok magúnak menyi élménybe részesültem azon szombaton gyalogos zarándok úton ,

tartsanak velem akkor is. Mindenki azon hétfői foglalkozásra reggel fél9kor mindenki meg,

jött hétfő lévén Tomi itt volt velünk elején Erzsikét vigasztalta .mindenki utána neki ,

álltam mesélni könnyből nyomtógépemből ,kifogyott patron ,ami nekem fontos kelékem,

mert anélkül ,nem tudtuk nyomtatni mesét nekik. El olvastam mesét egy embernek nem,

tetszett ,azzal nem foglalkozunk mert pedagógusoknak gyerekeknek mind tetszik egynek,

nem .Lenke anyukája hozott be feladat lapokat be ,neki álltak meg nézegetni ,oldottak,

feladatot is közösen ,írást gyakoroltuk. Neki álltak páran pedagógus Judittal krumplis,

tészta el készítésbe ami nagyon jó sikerült el is fogyott nekem hagytak kicsit amit azon,

napon este meg finom volt .szerdán ként én segítő pedagógus Juditnak nekem ették ,

fejemet szalonna sütés legyen jóvá hagytuk ,nekik ezt is nagyon szeretik ünnepi hangulatot,

ez szalonna sütés kicsit az is .1ok azért akarták elmondtam nekik valamit kedden adok,

hálát ennyi időig itt vagyok földön .azért jártam kedvükbe nekik ,mint kis főnök,

délbe mentünk haza .

egy főnöki gondok néha

Térjünk vissza eredeti kérdésünkhöz: mit is tehetünk a nem megfelelő főnökkel? Nos, ha a főnök nem hajlandó együttműködni, akkor szinte semmit. Ha a felettes érzékeli, hogy változtatnia kellene stílusán, akkor van remény a fejlődésre – még akkor is, ha nem tudja, mennyit is kellene változnia. De általában nem érez ilyen késztetést. Számos könyvet írtak már a főnök menedzselésének lehetőségeiről, de azok körülbelül annyira hasznosak, mint a macskát ugatni tanítani, vagy mint az oroszlán szelídítése. (Erről az állatról tudnivaló, hogy csak egy bizonyos szintig tanítható, és ha meggondolja magát, akár fel is falhatja az idomárt). Csak olyan kacskaringós utakat javasolnak, mint például elhitetni a felettessel, hogy a mi ötletünket tulajdonképpen ő találta ki.

Ha egy főnök tényleg változni akar, akkor bizonyos fokú alázatra van szüksége – amely többnyire elképzelhetetlen akkor, ha nem érzi biztonságban magát. Csak a magukat biztonságban érző emberek képesek mások javaslatait meghallgatni, hiszen nem érzik méltóságukat csökkenni bármilyen szintű beosztottaik között elvegyülve. Elfogadják, és nem félnek attól, hogy sok munkatársuk jobb, okosabb náluk bizonyos területen; képesek mások képességeit neheztelés és irigység nélkül felhasználni. Ha azonban ilyen a főnök, akkor nem, vagy csak alig kell változtatni rajta. Azt azonban nem lehet elérni – eltekintve bizonyos extra esetektől vagy hosszú és kitartó munkától –, hogy egy bizonytalanságban élő ember váljon öntudatossá.

Mindazonáltal még a változtatás szükségességét többé-kevésbé felmérni képes főnök is csak alig ismeri a változás mikéntjét, és általában az irányban is bizonytalan. Anélkül, hogy tudatosulna benne, ő is rabja az intézményi ‘tudattalannak’ – akárcsak a személyzet más tagjai. Aki egy évnél többet dolgozott egy szervezetnél, annak már nehéz megváltoztatnia magatartását, nem utolsó sorban azért, mert azidő alatt egy sereg elvárást támasztottak felé, és ezek közül nehéz kitörni.

Egyik kitörési lehetőség a munkatársak bevonása, megkérdezve őket, hogy mit gondolnak stb. – és várni, míg megszólalnak. Ez azonban nem könnyű: ki kell várnia, hogy a beosztott szólaljon meg előbb, amire persze nem lesz könnyű rávenni őket. Korábban említettem, hogy a főnöknek nem könnyű megtudnia, hogy mit is gondolnak róla beosztottai. Ezért nem is érdemes közvetlenül erre kérnie beosztottait, például azért nem, mert sokan úgy érzik, hogy a közvetlen rákérdezéssel inkább biztatást, sőt bókokat vár a felettes. De ahogyan a munkatársak szabadabban kezdenek beszélni, növekszik a bizalom és lényegesen világosabban fognak fogalmazni.

Másik módszer, hogy kikéri saját tevékenységéről felelős beosztottainak (vagy azok egy részének) véleményét egy értékelési mód keretében (feltételezve, hogy van ilyen a szervezetben). Ez a technika is nagy bizalmat feltételez a munkatársak részéről, a főnökéről pedig bátorságot, hogy kérdezzen. Jobb lehetőség a formális főnökértékelési rendszer, amelyet a magánszektorban gyakrabban alkalmaznak, bár még ehhez is nagy bizalom kell.

Mint korábban már esett róla szó, a leggyakoribb nehézséget a bizalom hiánya jelenti. Ezen pedig sokminden múlik. Szerencsére a bizalmat nem nehéz helyreállítani, legalábbis elméletben: a főnöknek meg kell bíznia beosztottaiban, ami majd maga után vonja, hogy majd ők is megbíznak benne. A bizalom kinyilvánítására a munkatársak bevonása teremt lehetőséget.

Ehhez hasonló dolog a munkatársak lazább pórázra engedése vagy a feladatkörök lejjebb adása. Ennek mélyről gyökerező bizalom lehet az alapja, ugyanis ennek hiányában a munkatársak azonnal átlátnak a főnök szándékán. És ezzel visszatértünk ahhoz a tételhez, hogy csak a magát biztonságban érző vezető képes a bizalomra.

Szoktak tanácsadót olyan célzattal is hívni, hogy megváltoztassák a többi munkatárs magatartását. Ha a munkatársak nem mondják el közvetlenül a tanácsadónak, mit is gondolnak a felettesükről (bár ezt sokszor megteszik, még akkor is, ha alábecsüli nézeteiket), akkor biztosan más, nonverbális módon közlik vele. Általában azt tapasztaltam, hogy a munkatársak sokkal jobban megértik a főnök problémáit, mint ahogyan azt a főnök hinné, ráadásul sokszor még segíteni is szeretnének neki. És noha igaz, hogy egy főnök elég sok frusztrációt okoz, mégis ritka irányában az igazi gyűlölet. A tanácsadónak megvan a lehetősége arra, hogy elmondja mindazt, amit a munkatársaknak nem áll módjában – annak ellenére, hogy ők is tudják, hogy mi megy rosszul. Ám sajnos éppen az a főnök vonakodik a tanácsadó bevonásától, akinek a legtöbb segítségre lenne szüksége. (Meg vagyok például győződve, hogy Robert Maxwell sohasem kért fel tanácsadót menedzsment stílusának felülvizsgálatára, és sejtem, hogy mi lett volna, ha mégis megtette volna.)

A főnöknek csak nagyon körültekintően lehet elmondani a megtenni szükséges dolgokat, mivel a főnök nagyon érzékeny teremtés – noha ezt a tényt sokan akarják közülük palástolni némi felületes komolysággal. Még ha tudatosul is bennük, hogy valamit rosszul tesznek, akkor is meglepi őket, hogy min is kell pontosan változtatniuk (a változtatás tárgya esetében általában többes számban kell gondolkodnunk), sőt gyakran el sem hiszik azonnal. Vagy néha sohasem. Még a legmegértőbb és legöntudatosabb főnök sem szeret hallani ezekről, és általában el is zárkózik. Bár később általában visszatér a témára, hacsak a tanácsadó elő nem írja a könyvtár számára a változást a fenntartó megbízásából – mert akkor teljes és folyamatos ellenállást lehet kiváltani belőle. Az egyet nem értő és gyenge lábakon álló főnök ezt akár nyíltan vissza is utasítja.

Nem is várható el, hogy egy főnök hibátlan legyen és nem is érhető el. Ha mégis birtokában lenne az összes kívánatos tulajdonságnak, akkor az lenne vele a gond, hogy munkatársai megrettennének tökéletességétől és hasonló tökéletesség kényszere nehezedne rájuk. Mindazonáltal a fejlődés igenis lehetséges akkor, ha a főnök

elfogadja, hogy vannak hibái
legalább olyan jól hallgat, mint ahogyan beszél
lazábbra veszi a gyeplőt és delegál
munkatársként és tanácsadóként kezeli beosztottait, és nem puszta beosztottként
személyre szabott érdeklődést tanúsít munkatársai iránt.

Mindezt segíti, ha a főnök elvégez egy személyi SWOT-elemzést, meghatározza és őszintén tekint saját erősségeire, gyengeségeire, az őt körülvevő veszélyekre és a lehetőségeire. És ha elég bátor hozzá, ellenőrizheti a kapott eredményeket néhány őalá beosztott vezetővel.

A főnökön néha csak az elmozdítás segít. Bármilyen imponáló lehet ugyan számára, hogy szervezete, osztálya számára egy frusztrált és alacsony hatékonyságú beosztottak halmaza jelenti az alternatívát, könnyű választani. Nem kell azonban őt teljesen eltávolítani: gyakran van olyan lehetőség, mint például egy kutatói ösztöndíj, amit létre lehet hozni számára. Ez ugyanakkor nagyobb költséget jelent, mint amit a munkatársak megnövekedett teljesítménye ellensúlyozhatna. Ezért a fenntartók még akkor is óvakodnak kemény döntést hozni, ha a főnök ‘működése sok kárt okoz, és fejlődésképtelensége is megbizonyosodott.

E javaslatok közül egyik ad választ a munkatársak által gyakran feltett kérdésre, hogy tudniillik mit is tehetnek ők a főnökkel, mivel mindegyikhez a főnöktől vagy a fenntartótól induló kezdeményezésre van szükség. A munkatársak megpróbálhatják ugyan kényelmetlenné tenni az alkalmatlan főnök helyzetét, de nem szabad elfelejteniük, hogy a főnöknek több és nagyobb lehetősége van kényelmetlenné tenni az ő helyzetüket.

Nehézkes és kellemetlen dolog, hogy a munkatársak a fenntartóval tárgyalják meg a problémákat. A főnöknek címzett közvetlen üzenetek eljuttatása szintén frusztrációhoz vezethet, bár ennek a lehetőségét sem szabad kizárni. Mindenesetre önemésztő dolog, ha a munkatársak idejüket és energiájukat panaszkodásra használják. A beosztottak ugyanakkor megfigyelhetik felettesük hibáit, hogy elkerülhessék azokat saját beosztottaikkal szemben, vagy majd később, amikor esetleg ők jutnak magasabb ranghoz, ne tegyék ugyanazt. Egy rossz főnöktől is sokat lehet tanulni (ezt saját tapasztalataimmal is alátámaszthatom), mindaddig, amíg a beosztottak tudják az elkövetett hibákat azonosítani. A beosztottak passzív elfogadó magatartása lesz azonban felelős azért, ha saját tudatalattijukba fogadják a hibás eljárásokat.
Fel a fejjel!

Pesszimistának tűnhet ez az írás. De azért van remény is. A főnök hatalma csökkenhet a munkatársak meghatalmazása által, tehát ha a felettes saját maga tehermentesítésére hatáskört és feladatokat ad át beosztottainak. Ennek kényszere többnyire az információtechnológián alapul, amely egyre inkább megköveteli az alacsonyabb szinten történő döntéshozatalt. Az újabb vezetési stílusok is terjedőben vannak, és a fiatal vezetők közül egyre több vett részt valamilyen menedzsment-tréningen. De a legfontosabb, hogy egyre több a példa van olyan jó főnökre, aki a felettes és beosztott számára egyaránt példaképül szolgálhat. Van tehát remény a fejlődésre, ha nem is túl gyorsra.

változosok kicsit nappali foglalkozás keretén

 

Péntek reggel ahogy jártam elmesélem röviden mert ma pénteki foglalkozásról írok ,

maguknak épen lettem kerékpárt fel fújva ,hogy vasárnap reggel jó legyen ,de ez állom,

nem jött létre. közbe péntek reggel készülődök nappali foglalkozásra ,otthon hallok,

egy nagy zörejt vala hon el mentem körül nézni ház körül minden rendbe ,lemegyek,

pincsibe akkor láttam kerékpárom külső és belső gumik szét voltak szakadva 10csm,

teresen kicsit ideges voltam mit tegyek gyorsan neki álltam meg szerelni kerékpáromat,

mert volt otthon használt külső belső gumi nézegetem jó fel raktam .pár óra múlva leenged ,

teljesen .hogy szereltem kerékpáromat így nem érkeztem korában nappali foglalkozásra ,

kinyitni termet helyette pedagógus Judit nyitotta ki mert én pont reggel 8orára,értem oda,

de már ott volt Bagó Zoli pedagógus Judit ,beszélgetek kicsit vártuk többiket ,negyend9kor,

pénteken reggel ott volt mindenki ,Horváth Zoli akkora meg gyógyult .hétfőn pedagógus,

Judit mesélt nekik kedven támadt ezt is bevezetni náluk ,kicsit olyan meséket nézek netten,

irodalom történik ,lényeg állatos legyen mese szereplője, ezt elmeséltem most szerdán amikor,

ketten voltunk pedagógus Judit 10ifjoncsra de nagyon bírtuk azt napot én más állás pontot,

fogtam az nap írás gyakorolásba segíteni 8ifjoncsnak addig pedagógus Judit főzött .ez ,

lenne régi szakmám de most pedagógus Judit volt azon helyen ahol régen kevesen voltunk,

mind 2segitetünk konyhámba most ő volt 2ifjoncsal főzni 8ifjoncsra még gyakorlottak bent,

velem írás gyakorolást,meséltünk ,akkor közösen el határoztuk pedagógus Judittal,hogy,

minden foglalkozáskor lesz mese így is volt pénteken is mindenki ott volt elkezdtem,

állatos mesét ,de pedagógus Judit segíteni ifjoncoknak írás gyakorlásba ,betű kirakott ,

rakott ki Lenke mit ábrázol kép nagyon jó ment neki ,lassan kommunikál velünk és,

meg értjük egy mást. közbe szövés is volt manó élő világon játszottak ,megint elment,

péntek délelőttünk nagyon jó éreztük magunkat .minden foglalkozásra érkezik majd,

mese nekik kérték jó jóváhagyták felnőttek elnök is de ez nekem plusz felelősség de,

ezzel meg küzdöm véghez viszem ,fejlődjenek ifjoncok ,ezzel ugye segítem pedagógus,

Juditnak. Pénteken zsíros készítettünk el is fogyott .délbe mentünk haza.

Hozzávalók:

1 szelet kenyér,

sertészsír,

hagyma,

só,

pirospaprika.

Elkészítés:

A kenyeret megkenem a zsírral, ráfektetem a vékonyra szeletelt és gyűrűire szedett hagymát, megsózom, majd megszórom pirospaprikával.

Holnap kivételesen nem nappali foglalkozásról írok másról .de hétfői nappali foglalkozást

kedden olvashatják itt elnézést kérek változás ér.

izgalmas történet

Hiába is tagadnánk, legalább egy alkalommal mindannyian belepillantottunk valamelyik mexikói vagy amerikai szappanopera szívszorongató jeleneteibe. És ha már egyszer belekóstoltunk, nehéz kimenni mosogatni. Így vagy úgy, de sokunk életének részévé váltak az egyre sikeresebb magyar és külföldi, mértékletesen (reklámblokkal együtt) csak félórákban adagolt, soha véget nem érõ sorozatok. A szívünkhöz nõtt szereplõk csak jönnek, mennek, cserélõdnek, de mi változatlanul szurkolunk nekik. Fiktív barátaink emlékét pedig egyesek születendõ gyermekeik nevein keresztül õrzik meg. Igaz, hogy két hónap kihagyással is be tudunk kapcsolódni a történetbe, de ennyi nélkülözést már nehezen viselünk, a függõség nagyon rövid idõn belül kialakul. Sajnálkozunk, ha vége van a sztorinak, és örülünk, ha új szereplõk megjelenése bonyolítja a kibogozhatatlan konfliktusokat. Ezekrõl a filmekrõl elmondhatjuk, hogy a bennük látható események és szereplõk mind a képzelet szüleményei. Minden a valósággal megegyezõ részlet csak a véletlen mûve.

A Fiatal Képzõmûvészek Stúdiójának kiállításán szereplõ munkák többségükben már azonban valódi szereplõket, valós helyzeteket vonultatnak fel, vagy valamilyen személyes élmény a kiindulópontjuk, s amelyik egyik feltételnek sem felel meg, az szerencsére itt sem lóg ki a sorból.

A tematikus kiállításon szereplõ munkák – a meghirdetett koncepció értelmében – rövid történetek. Tömörek, csattanósak, sokszor viccesek, könnyen befogadható, nem izzadságszagú megoldások. A látogató nem rándul görcsbe a mûvek megfejtése közben, élvezettel szemlélõdik, és a mûvészet alkimistái által megfejthetõ kódrendszerek szótárára sincs szükség. És ha esetleg valamelyik mégsem „esne le” az egy mûre fordítandó átlagos megértési idõintervallumon belül, akkor a mûvek közelében elhelyezett, a mûvészek által írt szövegek segíthetnek. Azt persze ne várjuk, hogy a kísérõ feliratok megmagyarázzák a mûveket. Nem is azért készültek, valamit a nézõnek is hagyni kell. A szövegekben vagy a mû keletkezésének körülményeirõl olvashatunk, vagy a képen látottak öltenek verbális formát. Valaki felfedi a szereplõk kilétét, a helyszíneket, és persze van olyan is, aki nem árul el semmit.

A széljegyzetek olykor szándékoltan összezavarnak bennünket, vagy még nagyobb fejtörést okoznak, mint a látottak. De ne legyünk annyira telhetetlenek.

Bármirõl is szóljon az írás, befolyásol minket. Ha a mû láttán olvassuk el a szöveget, már nem tudjuk kitörölni fejünkbõl, és csak annak függvényében tekintünk újra vissza a mûre. Szerencsés esetben pedig így kiálltunk fel: Ja?! Tényleg!

A mellékelt szövegek bizonyos értelemben a mûhöz tartozó leírások, de nem az ikonográfia klasszikus feladatát látják el, inkább kiegészítések. Mieke Bal szerint a leírás egyfajta „használati utasítás”, mely az adott mû „használatának lehetõségeit bizonyos keretek közé tereli, de nem írja kizárólagos módon elõ.”(1)

Míg az egfrazist az ókorban szigorú narratív struktúrákhoz kötötték, a képleírás tágabb értelmezése ebben a formában tûnik optimálisnak, mert lehetõvé teszi, hogy többet lássunk. „A leírásoknak óvakodniuk kell attól, hogy túl közel menjenek a dologhoz, vagy túlságosan eltávolodjanak tõle. Csak úgy, abban a játéktérben amelyet a kép teremt meg, juttathatják érvényre annak elevenségét. Nem csupán az újrafelismerhetõt kell ábrázolniuk, olyasmit, amit már eddig is tudtunk.”(2)

Minden mûhöz ki lehet találni fiktív narratívát. A Rövid történetek címû kiállításon sokkal inkább az az érdekes, hogy maguk az alkotók mit találtak ki, mit tettek hozzá, vagy hogyan módosították mûveiket a mellékelt sztorikkal, és nem utolsósorban, hogy mit akarnak elmondani.

A kortárs mûvészetben és különösen a fotómûvészetben egyre több az ún. hibrid identitással rendelkezõ mû, mely szándékosan megzavarja a viszonyt a nézõ és a nézett dolog között. Ezt a viszonyt egy paradox helyzet által indukált feltételezés határozza meg, miszerint a kép ugyanúgy ábrázolhat valós állapotot, mint egy valós állapotként feltüntetett, kreált szituációt.

Kerekes Gábor munkáiról talán csak a hazai nézõ tudja, hogy azok megtörtént eseményeket dolgoznak fel. A pólóra nyomott „képes hírcsokor – printek” Császár Elõd „storyboardját”, valamint a váci vállalkozókon elkövetett merényletek jeleneteit dolgozzák fel. A mellékelt újsághírekbõl applikált szövegekbõl az események részleteire is fény derül.

Szarka Péter kortárs zsánerjelenete a szimultán olvasatok példatára. Mindenki eldöntheti, hogy mire fókuszál, hogy milyen történetet rak össze a részletekbõl. A filmstill-hatást a vágás, a szereplõk takarása, – így kilétük titokban tartása –, és a mellékelt történet-variációk teszik izgalmassá.

Szûts Eszter gyermekét, Gyenis Tibor rokonait szerepelteti fotóin: nagyi, nagypapi, nagyi húga, nagyi unokatestvére. A mellékelt forgatókönyv precíz részleteket közöl az idõpontot, helyszínt, a szereplõket és az akciót illetõen. Õszi falevelek helyett a szereplõk képeket égetnek. Mágia, tiltakozás vagy inkább szofisztikált humor vidéki környezetben.

A házimunkában járatos Szabó Eszter Ágnes nem csak fõzni, de hímezni is tud. Ki ne emlékezne nagyanyáink konyháinak falain olvasható angyalkát, parasztlányt, báránykákat, vagy a modernebb változatokban szerelmespárokat kísérõ áldásos sorokra, jókívánságra? A lét kérdéseit feszegetõ örökérvényû problémákkal itt már Szabó Eszter Ágnes vászonra hímzett kecskepásztor énje, az isteni Bowie, vagy Zalai Imréné (szintén nagyi) foglalkozik.

Szacsva y Pál korábban készült, három horror-sztoriból álló videomunkáját mutatta be. Konkrét szereplõ (Frank), kreált alapszituáció (a Frankot célbavevõ dobókocka), elõre várható végeredmény (mikor találja el Frankot a kocka?). Csak várunk, és izgulunk, hogy mikor következik be hõsünk elkerülhetetlen sorsa (Frank elterül a földön). A homevideók természetesnek tûnõ, de sokszor elõre eltervezett, mesterkélt jelenetei (lásd. az RTL-Klub Csííííz címû mûsorában látható bakiparádék) jutnak eszünkbe, itt is az állandóan ismétlõdõ cselekménysorba (valaki megpróbálja ráejteni a kockát a mi Frankunkra) az idõ függvényében érzékelhetõ véletlen elem határozza meg a történet hosszát.

Eike videomunkája a rövid sztorit is felszabdalja kisebb történetekké. A kamera forgása következtében mi is úgy érezzük, mintha a szoba közepén forognánk. Egyszerre csak apró szeleteket tudunk befogadni, s amikor a kamera – így mi is – visszatér az ismerõs elemekhez, akkor folytatódhat a történet. A közös helyszínen jelenlevõ férfi (Eike) és nõ (Erdõs Ibolya) külön „életei”, a szobák tükrözõdõ részletei egybemosódnak, egy történetbe ágyazódnak.

A kiállításon olvashatunk nagyon tömör és rövid „leírásokat” is. Hecker Péter bivalyölõ Gyurija, Erdélyi Gábor nõi fõszereplõje, Keserue Zsolt cselekvõ alanyának kiléte a szövegek olvasása után is homályban marad. Ez utóbbi története egyébként is „olyan rövid, hogy már vége is van”.

Beöthy Balázs a kacsintós képek mechanikáját vette itt bemutatott munkáján is alapul, melyhez a Pesti Estben és a Pesti Mûsorban olvasható rövid filmajánlókból válogatott szösszeneteket. A démon a nõi csábítás felmérhetetlen eszköztárát alkalmazva kísérti meg kiszemelt áldozatát. Ennek a történetnek biztosan nem lesz jó vége, ahogy Ravasz András A szárazföldi lelõhely címû munkája is vészjósló elõrejelzés. A természet és környezet fokozott ki- és elhasználásával, a digitalizáció termékáradatának visszafordíthatatlan következményeivel szembesíti a nézõt.

Wechter Ákos variálható képekbõl álló, szinkretista mûegyüttese mûvészettörténeti parafrázis. A pixeles, fekete-fehér festett filmjelenet, a tájkép és az ikonok kíséretében az Arnolfini házaspár alkotóját is megidézte. Wechter összegyûjt, válogat és elrendez, hangulatától függõen. Az elemek nem állandóak, így a történet is behelyettesíthetõ, ahogy Környei Ágota szereplõi is bárki mással felcserélhetõek.

Míg a storyboardokról jól ismert szerzõpáros (Nemes Csaba – Szépfalvi Ágnes) már ismert, 1996-ban készült közös munkáját állította ki, a kiállítás koncepciója egy új csoportmunka létrejöttét is inspirálta. Cseke Szilárd, Szabó Dezsõ és Kupcsik Adrián Széljegyzet címû munkája segítségével, egy korábbi kiállításon (Francia Intézet) bemutatott mobilszerkezet készítésének rejtelmeibe kukkanthatunk be. A dokumentumfotókról Kupcsik képregény-formátumba rendezett számítógépes printet készített, majd Cseke Szilárd a napi horoszkópírókat megszégyenítõ, leleményes feliratokkal látta el az egyes jeleneteket. A munkafázisok a fáradságos és olykor izzasztó alkotói folyamatot örökítik meg, bár itt már nem a készülõ mû (Cseke–Szabó: Vihar címû szimulációs mobilja) a lényeges, sokkal inkább a létrehozás folyamata kap fõszerepet. A feliratok jelenlétének és nem utolsósorban azok jellegének köszönhetõen a képek válnak a szövegek illusztrációivá. Az egyes feliratokhoz tartozó képek behelyettesíthetõek más mûvek készítésének munkafázisaival is. „Igyekezz egy témakörbe csoportosítani a teendõidet”, „Bármibe is kezdesz, számíts rá, hogy vagy nagyon jó lapot húzol, vagy nagyon rosszat”: olvashatjuk a mûvészeknek szóló képes jótanács-gyûjteményben. A napi horoszkópok hiteles elõrejelzéseit Cseke Szilárd korábbi festményeiben is felhasználta. A kiállításon látható egyéni munkája is ebben erõsít meg minket.

Amikor már nem tudjuk kivárni, hogy mi fog másnap kedvenceinkkel (Paulina, Maria Isabel, Kertész Géza és a Berényiék… stb.) történni, akkor elolvassuk a heti tévémûsorban az ismertetõt, elszántabb tévénézõk 180 plusz áfáért meghallgatják az aktuális szám tárcsázását követõen. Nem mintha ezek nélkül nem tudnánk kitalálni a folytatást.

A kiállítás kurátorát, Molnár Annamáriát a koncepció kialakításakor nem csak a kortárs képzõmûvészetben megfigyelhetõ narratív tendencia izgatta, a múzeumokban igénybe vehetõ nyomógombokkal mûködtethetõ „képmesélõs” idegenvezetõ-gépek is inspirálták. Benyomod a képhez tartozó gombot, és hallgatod a mesét. A Budapest Galéria Kiállítóházában látható munkáknál éppen az az izgalmas, hogy nem lehet elõre sejteni a történet végét.

vezetőség

A vezető eleinte talán sokmindent tud a főnöki lét dolgairól, de gyengéi idővel általában növekednek. Ha például távolságot tart beosztottaitól, vagy nehezen teremt kapcsolatot velük, akkor egyre inkább elzárkózik előlük. Ha öntelt, akkor e tulajdonságát az irányában megnyilvánuló tiszteletadás csak tovább erősíti. Ha bizonytalan, akkor ragaszkodik a hivatali külsőségekhez és tartózkodó a beosztottakkal. Örömmel lesz tagja számos külső bizottságnak és testületnek, amely a fontosság érzését kölcsönzi, kellemes és igazolt időtöltést biztosít ahelyett, hogy könyvtárát próbálná menedzselni. A külső bizottságokban és testületekben töltött idő lassan meghaladja a könyvtáron belül töltöttet. Ez azonban még nem lenne baj – hiszen van főnök, akinek puszta távolléte is nagyon hasznos és költséghatékony dolog – hátrány azonban, hogy távollétében nem lehet fontos döntéseket hozni, és ha olyan a természete, akkor visszatértekor mindent felborít.

A főnököt általános elszigeteltsége hajlamossá teszi az önáltatás számos formájára. Általában úgy véli, hogy az általa vezetett egység jól működik, csupán valamivel több pénzre lenne szükség. Szerinte a beosztottak elégedettek (leszámítva a néhány nyughatatlant és bajkeverőt), a munkatársak szeretik, sőt csodálják is őt. Az épületben sétálva azt gondolja, hogy az emberek örömmel látják őt. Szerinte egészen megváltozott a könyvtár, mióta ő van ott. Lehet, hogy ezekben az állításokban van igazság, de ha így van, ha úgy, a főnök hajlamos hinni bennük. Ezek a hitek azonban aláaknázzák a sokszor gyenge lábakon álló önismeretet. Nagyon őszintének kell lennie ahhoz, hogy felismerje esendőségét, és hogy itt-ott elkövetett hibáit beosztottai előtt is beismerje.

Sajnos a főnöknek elég nehezen juthat tudomására, miként is tekintenek rá mások, és hogy mi az, amit rosszul tesz. Senki sem mondja el neki, még akkor sem, ha az illető egyébként jó barátja. Tehát senki, kivéve a tanácsadó (akire még visszatérünk). A főnök tehát hajlamos abban az illúzióban ringatni magát, hogy beosztottai nyitottak vele szemben, hiszen például múltkor egy bizonyos ügyben nem értettek vele egyet. Mindazonáltal az ilyen, viszonylag kis kritika nem azt jelenti, hogy bíznak is benne. Tény az is, hogy a főnökkel szemben táplált leggyakoribb érzés a bizalom hiánya. A másik az, hogy a főnök sem bízik meg munkatársaiban.

Lojalitás pedig csak a bizalom talajáról fakadhat. Emlékszem, egyszer egy főnök azt mondta nekem, hogy látja, mit is kellene változtatni, de meglévő beosztottaival semmire sem jut. Ehhez persze tudni kell, hogy tizenöt éve volt ott vezető, a legtöbb beosztottját ő vette fel, illetve tartotta ott. Továbbá elég otromba dolog a könyvtár komoly hiányosságaiért a munkatársakat hibáztatni. De a főnök – függetlenül ettől – ilyen hozzáállással alig várhat el lojalitást beosztottaitól. (A konkrét esetben a munkatársak lényegesen lojálisabbak voltak, mint ahogyan a főnök gondolta volna.)

Sokszor a legjobb főnök sem veszi észre, hogy uralkodik ahelyett, hogy irányítana. Voltam olyan megbeszélésen, amelyen a főnök gondolatainak felvázolásával kezdett, majd azon csodálkozott, hogy milyen mérsékelt volt a reakció. A főnök ugyanis ilyenkor általában olyan dolgot vet fel, amelyen több napon át gondolkodott. A jelenlévők pedig általában vagy nem tudnak elég gyorsan gondolkodni (pl. nem áll módjukban jegyzetelni), vagy nem akarnak a felettessel konfrontálódni. Ha pedig a főnök helyettük gondolkodik, akkor meg miért is aggódjanak? Sem benne, sem hallgatóiban nem tudatosul ez a helyzet, és ezért nehéz változtatni. (Bevallom, magam is ezt tettem, és eszembe sem jutott addig, amíg egy tanácsadó fel nem hívta erre a figyelmemet – saját főnököm jelenlétében.)

A legtöbb vezető abban a hitben él, hogy delegál, pedig csak az elvégzendő feladatot osztja lejjebb anélkül, hogy felelősséget is adna hozzá. A kettő között pedig hatalmas a különbség. A beosztottak a vezetőtől irányítási képességet várnak el, nem pedig utasítások sorát. Ennek ellenére legtöbbször az utóbbit kapják.

nappali foglalkozás pénteki bejegyzésre vasárnap olvashatják itt meg értészt elöre köszönöm de minden nap önnöket új hirekel.

boldogság és az igazságtalansággal

A boldogságot az igazságtalansággal párosító társadalmak borulékony, egymást pusztító, háborúzó alakzatok, emlékeztetett rá Schumacher az egyenlőség mint társadalmi igazságtevés viszont békés, de boldogtalan, állandó, de önpusztító felépítményekbe torkollik. Ezért volt és marad is az alapkérdések egyike, hogyan lehet egyszerre békében és boldogságban élni, egyénnek és tömegnek egyaránt.

Másfelől, a plótinoszi feladványt körbejárván, nem láttunk és nem is láthatunk egyéb utat a békés kultúracserére a belső átalakításnál. Eszményeinket ezenközben a strukturális gazdasági és politikai változásoknak mintegy eredménye- vagy hozadékaként látnánk viszont. Az eszmények javára vagy kárára végzett nagypolitikai gyámkodást eszerint fel kellene váltaniok azoknak az ésszerű, humánus döntéseknek, amelyek pusztán azáltal is többet tennének az emberért, hogy nem feledkeznek meg róla nap nap után.

Minderre a nagypolitikát is sarkallja az általa okozott csőd, másrészt azonban önnön működésének beidegzései hátráltatják feladata elvégzésében. Ki állítja például felelősséggel, hogy a politikai gyakorlat, a termelési gyakorlat és a tudomány együttes cseréjéhez – hiszen erről van szó, erre kell (ráadásul egyszerre) sort kerítenünk – már a jó úton járunk? Az igazságosság, a tömegek érdekeinek érvényesülése valami mást kíván, talán egy polgári és egy zöld társadalom keverékét, egyelőre azonban senki sem tudja pontosan, hogy az micsoda.

A helyzet kiélezett. Többé semmi sem szent, ami megszokott. S ekkor megjelenik a demokratizmus, a jó öreg kísértet, hogy az egyhangú egyenlőtlenség helyett a maga változatos egyenlőségét kínálja föl a haladásba belefáradt kisembereknek S miért is ne játszanánk el a gondolattal? Ivan Illich legalábbis ezt teszi. Itt közreadott tanulmányában, amelynek címe Energia és igazságosság, a szállítás és a közlekedés kulturális hatásait elemzi, a száguldozás népszerű és romboló kedvteléséről fest csöppet sem hízelgő képet.

Gazdagoknak és szegényeknek egyaránt fel kell hagyniok vele, hogy rabszolgatartónak tekintsék az embert, még ha az ideológiailag felkorbácsolt energiaéhség jelenleg igazolni látszik is ezt a végzetes elképzelést – kezdi Illich. Az ipari fejlődés jóvoltából meggazdagodott országokban az energiaválságot az adóemelés ürügyéül használják, hogy új, „ésszerűbb” és társadalmi szempontból még ártalmasabb ipari folyamatokkal váltsák föl a túlzott és célszerűtlen növekedés nyomán elavult eljárásokat. Azon népek vezetői számára, amelyek még nem kerültek ugyanennek az iparosodási folyamatnak az uszályába, az energiaválság maga a történelmi imperativus, hogy egy végső erőfeszítéssel központosítsák a termelést, a környezetszennyezést és a saját hatalmukat, utolérvén így a több energiát használó társadalmakat. Válságuk exportálásával és a puritán energiaimádat új evangéliumát prédikálva a gazdagok még több kárt okoznak a szegényeknek, mint mikor eladták nekik a mostanára elavult gyáraik termékeit.

Mihelyt egy szegény ország elfogadja azt a tant, hogy több energia gondosabb felhasználása révén a javaknak egyre nagyobb sokaságával ajándékozhat meg egyre többeket, már rabja is lett a legnagyobb ipari termelés hajszolásának. Valahányszor úgy dönt, hogy az energiától való függését fokozva „modernizálja” szegénységét, óhatatlanul eljátssza az ésszerű technika választásának esélyét. Az ilyen ország feltétlenül megfosztja magát a felszabadító technika és a közreműködésen nyugvó politika lehetőségétől, amikor az elképzelhető legnagyobb energia használata következtében az ugyanekkora társadalom-ellenőrzést is felvállalja.

Az energiaválságnak nem vethetünk véget még több energiával. Legfeljebb eloszlathatjuk a rémét, azzal az ábránddal együtt, hogy a jólét a parancsunkat váró „motoros rabszolgák” számán múlik. Evégett szükséges meghatároznunk azt a küszöbértéket, melyen túl az energia már rombol, mindez pedig egy olyan politikai folyamat teendője, amely e határok keresésében egyesíti a közösséget.

Az energiaadagok hatása a társadalomra politikai kutatások tárgya. Jó példa erre a modern közlekedés vizsgálata. A közlekedésnél az az energia, amelyet egy bizonyos idő alatt használunk el, sebességgé alakul át. Ebben az esetben a kritikus mennyiség a sebességhatár fogalmában bukkan fel. Mihelyt egy közúti jármű sebessége meghaladja óránként a 25 kilométert, az egyenlőség felborul, a tér és az idő pedig megfogyatkozik. A gépesített szállítás monopolizálja a közlekedést, és akadályozza az önerejű helyváltoztatást.

Az első vasút megépítését követő ötven esztendőben valamennyi nyugati országban százszorosára növekedett a közlekedési eszközök utas-kilométerben kifejezett teljesítménye. Az ásványi üzemanyaggal hajtott gépek azután lehetetlenné tették, hogy az emberek a saját izmaikat használják, és arra kényszerítették őket, hogy akarva-akaratlanul a szállítás – mint szolgáltatás – fogyasztói legyenek.

A sebesség hatása az emberek önrendelkezésére alig függ a járművek műszaki jellemzőitől, illetve hogy mely személyek vagy testületek rendelkeznek a repülőjáratokkal, autóbuszokkal, vasutakkal vagy gépkocsikkal. A kritikus tényező a nagy sebesség: ez teszi társadalmilag rombolóvá a közlekedést. A gyakorlati politikai teendők és a kívánatos társadalmi viszonyok között igazán csak ott választhatunk, ahol a sebességet megfékezik. A közreműködésre épített demokrácia keveset fogyasztó technikát kíván, és a termékeny társadalmi kapcsolatok felé a szabad emberek útja a kerékpár sebességével halad.

Tézisei összefoglalása után Illich nekilát a részletes bizonyításnak. Elsőként az iparrá vált közlekedésre hoz közvetett és közvetlen példákat.

Mihelyt az emberek függeni kezdenek a szállítástól, mégpedig nem csupán azért, hogy több napra távozzanak hazulról, hanem azért is, hogy mindennapos útjaikat megtehessék, a társadalmi igazságosság és a gépi erő, az eredményes mozgás és a nagyobb sebesség, a személyes szabadság és a gépesített közlekedés ellentmondása azonnal világossá válik. Az önálló mozgásra képes emberek közösségét a magajáró gépektől való kényszerű függés ekkor éppen azoktól az értékektől fosztja meg, amelyeket állítólag épp a javuló szállítás biztosítana.

Ugyanakkor a gyalogosok többé-kevésbé egyenlőek. Aki csak a lábaitól függ, az a pillanat ihletésére mozog, óránként öt-hat kilométeres sebességgel minden olyan helyre elmehet, amelyet nem zár el előle fizikai vagy jogi akadály. Ha növelni kívánjuk a mozgékonyságnak ezt a velünk született mértékét, akkor elvárható, hogy megőrizzük ezeket a vívmányokat, és olyan újakat tegyünk hozzájuk, amilyen a mozgás nagyobb tere, a rövidebb utazási idő, a kényelem vagy a testi fogyatékosoknak szánt könnyítések. Eddig azonban nem ez történt: sőt, a közlekedési ipar növekedésének mindenütt épp az ellenkező hatása volt, Mihelyt egy utasra bizonyos számú lóerőnél több jutott, a közlekedési ipar csökkenteni kezdte az emberek egyenlőségét, mozgékonyságukat kijelölt úthálózatra korlátozta, és eleddig példátlan időhiányt teremtett.

Ha a közlekedési rendszer több energiát kap, az azt jelenti, hogy nap nap után több ember gyorsabban és nagyobb távolságra jut, de munkába menet egyre kevesebben tudnak beugrani az ismerősükhöz, vagy sétálnak át a parkon. Rendkívüli kiváltságok születnek azon az áron, hogy mindenki szolgasorba süllyed. A kiváltságos elit tagjai bejárják a Földet egy életen át, miközben a többség napjai nagyobb részét a kényszerű napi körutakon tölti.

Az Egyesült Államokban az országutakon töltött utas-órák négyötöde azoknak a bejáróknak és vásárlóknak az idejéből telik ki, akik jóformán sohasem szállnak repülőgépre, miközben a konferenciákra és üdülőhelyekre vivő repülőutak négyötödét évről évre mindig a lakosságnak ugyanaz a másfél százaléka teszi meg: rendszerint azok, akik vagy gazdagok, vagy szakmai képesítésük van rá, hogy „jót” cselekedjenek. A lakosság alig kéttized százaléka indulhat évente egynél többször maga választotta repülőútra, ugyanakkor kevés olyan ország van ezen kívül, amely fenn tudna tartani ekkora repülőgép-flottát.

A kényszerű kiránduló meg a nyughatatlan utazó egyaránt a szállítás rabja lesz. Egyikük sem lehet meg nélküle. Egy-egy alkalmi kiruccanás Acapulcóba vagy egy pártkongresszusra elhitetheti az egyszerű utassal, hogy ő is tagja lett a futkosó hatalmasok szűk körének. Az alkalmi lehetőség azonban, hogy beszíjazva néhány órát tölthet egy nagy sebességgel mozgó gép ülésében, bűnrészessé teszi az emberi tér lerombolásában, és arra ösztökéli, hogy beleegyezzen: a járművekhez, és ne az emberekhez igazítsák hazája földrajzát. Testileg és kulturálisan az ember együtt fejlődött kozmikus lakóhelyével. Ha mozgása helyett a járművek sebessége határozza meg ezt a viszonyát, akkor az otthonát megalkotó emberből puszta ingázó lesz.

A mintaszerű amerikai férfi évente több, mint 1600 órát szentel a gépkocsijának. Benne ül amikor halad és amikor nem. Leállítja a parkolóhelyen, és nem találja. Megkeresi azt a pénzt, amin megvásárolhatja, és amiből fizetheti a havi részleteket. Dolgozik, hogy kifizethesse a benzint, az autópályadíjat, a biztosítást, az adókat és a parkolási jegyet. A nap tizenhat ébren töltött órájából négyet vagy az utakon tölt, vagy azzal, hogy összeszedje a hozzávalókat. És ebben nincs benne az az idő, amit szintén a közlekedés parancsolta tevékenységek emésztenek fel: az, amit kórházban, közlekedési bíróságon, autószerelőnél vagy autóreklámokat nézve tölt, vagy arra fordít, hogy vásárlási tanácsadáson vegyen részt, és ezáltal legközelebb még jobban járjon. Ennyi idejébe kerül, hogy megtegyen évi 7500 mérföldet: vagyis a sebessége kevesebb óránként öt mérföldnél. Az emberek olyan országokban is elérik ezt, ahol nincs szállítási ipar, ráadásul oda mennek, ahová akarnak, és társadalmuk teljes időalapjának nem 28, hanem csak 3-8%-át fordítják közlekedésre. A gazdag országok közlekedési rendszerét nem az különbözteti meg a szegény országokétól, hogy a többség arrafelé óránként több mérföldet utazik, hanem az, hogy több idejükbe kerül azoknak a nagy energia- mennyiségeknek a kényszerű fogyasztása, amelyeket a szállítási ipar csomagol és oszt szét közöttük egyenlőtlenül.

A sebességtől megszédített képzelet újfajta ideálokat szül. Egyrészt a közlekedés nyomában átalakul a településszerkezet, utána pedig az életmód. Másrészt, ez a módosult életmód eszményképévé azt a narkotikumot teszi, amely függésben tartja. Az eredmény a zoón politikon teljes veresége.
Az energiafogyasztás egy bizonyos küszöbértékét átlépve a szállítási ipar szabja meg a társadalmi tér szerkezetét. Szaporodnak az autóutak, az autózás elválasztja a szomszédokat, és a megművelendő táblák távolabb esnek annál, amennyit a farmer gyalog be tud járni. A mentőautók eltüntetik a klinikákat abból a néhány mérföldes körzetből, ameddig egy beteg gyermeket még el lehet vinni. Az orvos nem jön többé házhoz, mivel a járművek jóvoltából a kórház lett az a hely, ahol az embernek betegnek kell lennie. Mihelyt a nagy teherautók elérnek egy falut fönn az Andokban, a helyi piac egy része azonnal eltűnik. Később, mikor a kövezett úttal együtt megjelenik a főtéren a középiskola, egyre több fiatal költözik a városba, míg végül egyetlen család sem marad, amelynek valamelyik tagja ne néhány száz mérfölddel arrább, a tengerparton lakna.

E szállítási ipar terméke a megrögzött utas. Ő már kiűzetett abból a világból, ahol az emberek önállóan mozognak, s elveszítette azt az érzést hogy világának középpontjában áll. A megrögzött utas tudatában van az elkeserítő időhiánynak, amely abból ered, hogy autókkal, vonatokkal, autóbuszokkal, metrókkal és felvonókkal kénytelen közlekedni, s ezek arra kényszerítik, hogy naponta átlagosan húsz mérföldet tegyen meg, közben gyakran keresztezve a saját nyomait egy öt mérföldnél is kisebb sugarú körön belül. A gyaloglás képességétől megfosztották. Mindegy, hogy metróval közlekedik vagy sugárhajtású repülővel, mindenképpen lassúbbnak és szegényebbnek érzi magát valaki másnál, míg azon dühöng hogy a kiváltságos kevesek időt nyerhetnek, és nincsenek kitéve a közlekedés bosszúságainak.

Ha a vonat menetrendje feszes neki, akkor gépkocsiról álmodik. Ha gépkocsijában ül a csúcsforgalomtól kimerülten, akkor irigykedve nézi az időmilliomost, aki a forgalommal ellenkező irányban halad. Ha saját zsebéből kell fizetnie a kocsiját, akkor tisztában van vele, hogy a fejesek a vállalatukkal fizettetik meg a benzinszámlát, és üzleti költségként számolják el a bérelt gépkocsit. A megrögzött utasnak a fokozódó egyenlőtlenségből mindig csak a hátrányok jutnak: a növekvő időhiány és a személyes tehetetlenség, ám ebből a csapdából nem lát más kiutat, mint hogy még többet követeljen ugyanabból: még több szállítást. Újításokat remél a járművek, utak és menetrendek szakembereitől, vagy a forradalomra vár, amely majd megteremti az állami irányítású gyors tömegközlekedést. De egyik esetben sem számol azzal, hogy a jobb jövőnek mi lesz az ára. Elfeledkezik arról hogy ő fogja megfizetni a számlát, akár viteldíjak, akár adók formájában. Nem számol a magánautókról a gyors tömegközlekedésre való áttérés rejtett költségeivel.

A megrögzött utas nem képes felfogni, micsoda ostobaság a nagyobbrészt szállításon alapuló közlekedés. Az ipar eltorzította öröklött tér- és időérzékelését, ebből következőleg tulajdon személyes ritmusát. Elveszítette azt a képességét, hogy az utas-szerepen kívül másvalamibe is beleképzelje magát. Miután rászokott arra, hogy jármű cipelje, nem tud már bánni a lábában rejlő testi, társadalmi és lelki lehetőségekkel. Megszokta, hogy életterét azzal az érinthetetlen tájjal azonosítsa, amelyen keresztülszáguld. Nem képes egymaga szembenézni a messzeséggel. A maga erejére utalva béklyóban érzi magát.

A megrögzött utasnak egészen újfajta hiedelmeket és reményeket kell vallania; hogy biztonságban érezhesse magát az ismeretlen világban, ahol kapcsolat és magány egyaránt a szállítás termékei. „Összegyűlni” számára azt jelenti: járművel eljutni valahová. Azt hiszi, hogy a politikai hatalom a szállítási rendszer teljesítményétől függ, ezenkívül pedig a televíziós képernyők számától. A mozgás szabadságát azonosítja a gépi hajtóerőhöz való joggal. Hiszi, hogy a népuralmi folyamat szintje a szállítási és hírközlési rendszer fejlettségétől függ. Hitét a láb és a nyelv politikai hatalmában rég elveszítette. Következésképp nem a több szabadságért harcol állampolgári mivoltában, hanem vásárlóként követel jobb szolgáltatást. Nem a mozgás és a szólás szabadságához ragaszkodik, hanem ahhoz a jogához, hogy őt járművek szállítsák és hírközlő szervek tájékoztassák. A jobb minőségű termék kell neki, nem az a szabadság, hogy ne legyen a termék rabja. Életbevágó, hogy megértse: a gyorsulás, amelyet követel, őt magát teperi le, és a méltányosság, a ráérő órák és az önrendelkezés újabb vereségeihez vezet.

Miféle hatása volt ránk, amikor az ötvenes években idehaza is megjelentek az első motorbiciklik, a Jáwák és a Csepelek, meg a személygépkocsik: a Pobeda, a Warszawa, az ős-Moszkvics, a Tatraplan, a mambó-gömbölyded Wartburg és végül a diadalmas Trabant? Amire az elragadtatástól akkor nem figyeltünk fel, segít most felidézni a következő részlet.

A korlátlan sebesség drága, és minél nagyobb, annál kevesebben engedhetik meg maguknak – folytatja Illich. A jármű sebességének minden növekménye azzal jár, hogy nő a hajtóerő, valamint a pályaépítés költsége, a legdrámaibban pedig az a tér, amelyet a mozgó jármű felfal. Amikor a leggyorsabb utas átlépi az energiafogyasztás egy bizonyos küszöbértékét, szerte a világon felbukkan a „sebességtőkések” osztálya. Az idő nézetei közül a csereértéké válik uralkodóvá, ami tükröződik a nyelvben is: az időt ráfordítjuk, megtakarítjuk, befektetjük, elpazaroljuk és felhasználjuk. Amint a társadalmak árcédulákkal tűzdelik tele az időt, attól kezdve az igazságosság és a járművek sebessége fordítottan lesz egymással arányos.

A gyorsaság mérhetetlen tőkévé változtatja néhány ember idejét, ezért azonban – paradox módon – mindenki nagy árat fizet. Bombayben csak nagyon keveseknek van gépkocsijuk. Ezek egyetlen délelőtt eljuthatnak valamelyik tartományi fővárosba, és hetente egyszer megtehetik az utat. Két nemzedékkel korábban mindez egy hétig tartó utazás lett volna ökrös szekéren, évente egyszer. Most tehát több idejüket tölthetik több úton. Ám ezek a kevesek a gépkocsijaikkal egyszersmind tönkreteszik ezer meg ezer kerékpáros és riksakuli közlekedését is, akik Bombay belvárosában gyorsabban haladnak, mint a Párizs, London vagy New York szívében közlekedők. A társadalom szállítással kapcsolatos, összesített időráfordítása sokkal gyorsabban növekszik, mint amennyit szélsebes kirándulásain az a néhány kiváltságos takarít meg. Vagyis egy kritikus értéken túl az emberek mozgatására szánt ipari komplexum több idejébe kerül a társadalomnak, mint amennyit megtakarít. Néhány ember gyorsulása a nagy többségnek óriási kárt okoz.

A kritikus sebességen túl senki sem nyerhet időt anélkül, hogy ne okozna időveszteséget valaki másnak. Aki gyorsabb járműben követel magának helyet, azt állítja, hogy az ő ideje többet ér, mint azé a másik utasé, aki lassabban közlekedik. Egy bizonyos sebesség felett az utasok mások idejének fogyasztóivá válnak, és a járművek gyorsítása arra való, hogy az egyik ember a másik élete rovására időzhessen.

Szemben azzal, amit gyakorta bizonygatnak, az ember sebessége nem változott Kürosz korától a gőzgépig. A hírek nem tettek meg naponta száz mérföldnél többet, bárki vagy bármi volt is a hírvivő. Nem lépték át azt a határt sem az inka futók, sem a velencei gályák, sem a perzsa lovasok, sem a menetrend szerint közlekedő postakocsik XIV. Lajos idejében. A katonák, felfedezők, kereskedők és zarándokok húsz mérföldet tettek meg naponta. A Párizs-Toulouse távolság a rómaiak korában 200 órányi volt, és a menetrend szerint a postakocsi útja még 1740-ben is 158 óra hosszat tartott, az új királyi utak megnyitása előtt. Csak a tizenkilencedik század gyorsította fel az embert. 1830-ra 110 órára csökkentették a menetidőt, de azon az áron, hogy ugyanebben az esztendőben 4150 postakocsi borult fel Franciaországban, aminek következtében több mint ezren haltak meg. Azután a vasút hirtelen mindent megváltoztatott. 1855-ben III. Napóleon már azt állította, hogy valahol Párizs és Marseille között óránként 96 kilométeres sebességgel száguldott a vonata. Egy nemzedék alatt százharmincszorosára növekedett az az átlagos távolság, amelyet egy francia évenként megtett, Nagy-Britannia vasúthálózata pedig elérte fénykorát.

Az elmúlt két emberöltő alatt a jármű az élet sikerességének szimbóluma lett, ahogyan az iskola a születési előnyé. A hatalom összpontosításának minden új szinten létre kell hoznia a maga önigazolását. Így például ha valakit közpénzekből éveken át egyre távolabb és egyre nagyobb sebességgel utaztatnak, azt rendszerint azzal indokolják, hogy az illetőt nagyobb tőkebefektetés árán hosszabb ideig járatták iskolába. Az ember mint tőkeigényes termelési eszköz feltehető értéke határozza meg, hogy milyen sebességgel kell őt szállítani.

Az ipari társadalomban szükséges egyenlőtlen kiváltságokat általában kettős érveléssel szokták indokolni. A kiváltságokat elfogadják egyrészt mint annak szükséges előfeltételét, hogy javítani lehessen a növekvő össznépesség sorsán, másrészt az elnyomott kisebbség életszínvonalának emelőjeként magasztalják. Végeredményben azonban a gyorsuló mozgás és mozgatás nem teszi egyiket sem. Csupán a motorizált szállítás egyetemes szükségletét teremti meg, korábban elképzelhetetlen távolságokkal választva el egymástól a kiváltságok különböző szintjeit. Egy bizonyos ponton túl a még több energia még kevesebb igazságossághoz vezet.
Ez a gyorsulás azonban híven tükrözi az ipari kultúra belső ellentmondásait: drága, de hatástalan, mindenkinek kötelező, cserébe viszont nem mindenki élvezheti az előnyeit.

Nem szabad elsiklani afelett sem, hogy a kevesek száguldása más áron kapható, mint a mindenki gyorsasága. A szegények azért dolgoznak és fizetnek, hogy lemaradjanak. De ha a sebességet bálványozó társadalom középosztályait csábítja is, hogy szemet hunyjanak az ilyen igazságtalan megkülönböztetés felett, nem vehetik semmibe, hogy a szállítás egyre több mindent tönkretesz, és a saját szabad idejüket is csökkenti. A mindenki gyorsasága azt jelenti, hogy mindenkinek kevesebb ideje marad önmagára, mivel a társadalom a rendelkezésére álló időalap növekvő hányadát fordítja az emberek mozgatására. A kritikus sebességnél gyorsabban robogó járművek nemcsak egyenlőtlenséget teremtenek, hanem elkerülhetetlenül létrehozzák azt az öncélú iparágat is, amely a technikai kifinomultság látszata mögé rejti a közlekedési rendszer hatástalanságát. Be fogam bizonyítani, hogy a sebesség korlátozására nem csak az igazságosság végett van szükség: ez a feltétele annak is, hogy növelni lehessen a társadalom tagjai által bejárt teljes távolságot, miközben egyidejűleg csökken az életnek a közlekedéssel töltött hányada.

Kevés kutatási adatunk van arra vonatkozólag, hogy milyen a járművek hatása az egyének és társadalmak időháztartására. Ebből a kevés adatból azonban kiderül, hogy mihelyt a jármű átlépte az óránként 25 kilométeres sebességkorlátot, a világon mindenütt szűkében kezdünk lenni az időnek. Miután az ipar elérte az egy főre eső termelésnek ezt a küszöbértékét, a szállítás hontalanná tette az embert: olyan lénnyé változtatta, aki folytonosan távol van valamilyen úticéltól, amelyet a maga erejéből nem érhet el, de ahová mégis el kell jutnia még aznap. Ettől fogva az emberek munkanapjuknak egy tekintélyes részében azért dolgoznak, hogy megkeressék azt a pénzt, amely nélkül még a munkahelyükre sem juthatnak el. A társadalom közlekedésre fordított időmennyisége pedig arányosan növekszik leggyorsabb közforgalmi járművének a sebességével.

Hogy az országúton végigszáguldó jármű állami vagy magántulajdonban van-e, az nem sokat változtat az idő szűkösségén és az élet agyonzsúfoltságán, ami a sebességnövekedés minden egységétől csak fokozódik. Az autóbuszok egységnyi távon csupán egyharmadát használják fel egy ember szállítására annak az üzemanyagnak, amelyet a személygépkocsik égetnek el. A személyvonatok tízszer hathatósabbak, mint a személyautók. Mindkettőt még hatékonyabbá és kevésbé szennyezővé lehetne tenni. Ha köztulajdonban lennének és ésszerűen használnák őket, akkor – útvonaluk és menetrendjük révén – jelentősen csökkennének azok a kiváltságok, amelyek e közlekedési eszközök magántulajdonából és ésszerűtlen használatából ma következnek. Míg azonban a járművek bármilyen rendszere, politikai ellenőrzés nélkül, képes rákényszeríteni magát a közönségre a csúcssebességgel, addig a közönségnek csak a következő választása marad: vagy több időt fordít arra, hogy az fedezze több embernek a szállítását állomásról állomásra, vagy még kevesebb adót fizet, amiért csak még kevesebb ember tud sokkal rövidebb idő alatt sokkal messzebbre utazni, mint a többiek.

A személygépkocsik robbanásszerű behozatala és az a csillapíthatatlan éhség, amely még mindig újabbak után kiált, természetesen minálunk is felvetette volna a társadalmi igazságosság eme kérdéseit, ha az autókat nem a gyarapodás jelképeiként, a jó magaviselet jutalmaként szoktuk volna meg. Így csak az utakra, a zsúfoltságra, a füstre, az együttélés nehézségeire panaszkodunk mintha természeti csapás áldozatai lennénk. Hogy ez az elnyomorodás ugyanakkor egy jól körvonalazható irányító csoport, az ipar képviselőinek a társadalmi felemelkedését szolgálta és megélhetését biztosította, az a szerzés bűvöletében keveseket izgatott.

A mozgás sebességének kívánatos felső határát nem tárgyalhatjuk megfelelően anélkül, hogy vissza ne térnénk az önerejű utazás és a gépesített szállítás megkülönböztetéséhez. Meg kell vizsgálnunk, milyen mértékben járul hozzá az egyik, illetve a másik összetevő az emberek mindazon helyváltoztató tevékenységéhez, amelyet közlekedésnek nevezek.

A szállítás olyan közlekedés, amely tőkébe kerül, az utazás pedig olyan, ami munkába. A szállítás azon iparág terméke, amelynek vásárlói az utasok; ipari árucikk, ezért természeténél fogva kevesebb van belőle a kelleténél. A szállítás tökéletesítése mindig e szűkösség körülményei közepette zajlik, s ez a szűkösség úgy szorongat egyre jobban, ahogyan növekszik a szolgáltatás sebessége – s vele együtt a költsége.

Az utazás viszont nem iparág terméke, hanem közlekedő emberek független vállalkozása. Természeténél fogva van használati értéke, nem szükséges viszont, hogy csereértéke legyen. Az aktív járás képessége vele születik az emberrel, és azonos korú, egészséges emberek között többé-kevésbé egyöntetűen oszlik meg.

A teljes közlekedés e két merőben különböző termelési mód eredménye. Ezek csak addig támogathatják egymást harmonikusan, amíg az autonóm tevékenység eredményei védelmet élveznek az ipari termék terjeszkedésével szemben.

A jelenlegi közlekedési rendszerben a bajt a szállítás egyeduralma okozza. A sebesség csábítása rászedte az utast, és elhitette vele a tőkeigényes közlekedésben érdekelt ipar ígéreteit. Meg van győződve arról, hogy sebes járműveivel túlszárnyalhatja azt a korlátozott önrendelkezést, amelyet akkor élvezett, amikor önállóan mozgott. Belement, hogy a munkába kerülő, aktív utazás rovására túlsúlyba kerüljön önmaga szállítása. Ennek az engedménynek az ártalmas következménye az élet tartama és tere közti viszony megannyi eltorzulása.

Egy iparág nem pusztán azzal kényszeríti rá az egész társadalomra a maga radikális monopóliumát, hogy egyes javakból a kelleténél kevesebbet állít elő, vagy hogy a versengő iparágakat kiszorítja a piacról, hanem inkább ama szerzett képessége révén, hogy olyan szükségletet teremt, amelyet csak ő maga képes jóllakatni.

Latin-Amerikában mindenütt kevés a cipő, és sokan soha nem is hordanak. Vagy mezítláb járnak, vagy azokat a nagyszerű és rendkívül változatos szandálokat viselik, amelyekkel kézművesek sokasága látja el őket. Utazásaikban egyáltalán nem akadályozza őket az, hogy nincsen lábbelijük. Ámde Dél-Amerika bizonyos országaiban az emberek kénytelenek cipőt hordani, amióta a mezítlábasok nem járhatnak iskolába, nem kaphatnak állást, és nem lehetnek közalkalmazottak. Tanítók és pártfunkcionáriusok a cipőtlenséget a „haladás” iránti közömbösség jelének tekintik. Anélkül, hogy a nemzeti fejlődés zászlóvivői meg a cipőiparban érdekelt tőkések szándékos összeesküvést szőttek volna, a mezítlábasok most már ki vannak zárva ezeknek az országoknak minden hivatalából.

A radikális monopóliumban rejlő lehetőségek akkor is tévedhetetlenül felismerhetők, ha szemügyre vesszük a közlekedést. Képzeljük el, mi történne, ha a szállítási ipar képes lenne arra, hogy pontosabban ossza szét termékeit: a mindenki számára hozzáférhető gyors és ingyenes szállítás közlekedési utópiája elkerülhetetlenül ahhoz vezetne, hogy az emberi életnek még nagyobb részére tehénkedne rá a közlekedés szférája. Miféle utópia lenne ez? A közlekedést kizárólag köztulajdonban levő szállítási rendszerek bonyolítanák le. Pénzügyi fedezetét progresszív adóval biztosítanák, amely attól függne, mekkora az állampolgár jövedelme, milyen messze van a lakóhelye a legközelebbi megállótól és a munkahelyétől. Érkezési sorrendben bárki bárhol leülhetne, bármelyik járművön: nem lenne személyi elsőbbsége sem az orvosnak, sem a nyaralónak, sem az elnöknek. Ebben a bolondok paradicsomában egyenlő volna minden utas, de mind egyformán rabja a szállításnak. A gépesített utópia valamennyi polgára egyformán meg lenne fosztva a lába használatától, egyforma sorkatonájaként a szállítás egyre terjeszkedő hálózatainak.

Egyes építésznek álcázott csodatevőjelöltek sajátos kiutat ajánlanak a sebesség paradoxonából. Az ő szemszögükből a gyorsulás csak azért kényszerít igazságtalanságokat, időveszteséget és programozott menetrendet a társadalomra, mert az emberek még nem olyan szerkezetű településekben és nem azon pályák mentén laknak, amelyek a járműveknek a legjobban megfelelnek. Ezek a futurista építészek olyan önellátó toronynegyedekben kívánják tárolni és foglalkoztatni az embereket, amelyeket villámgyors jármű-kapszulák nyomvonalai kötnek össze. Soleri, Doxiadis vagy Fuller úgy akarja megoldani a problémát, hogy a teljes emberi környezet problémájaként bánik vele. Ahelyett, hogy azt kérdeznék: hogyan menthető meg a Föld felszíne az emberek számára, ők így teszik fel a kérdést: hogyan lehet az emberek fennmaradásához szükséges rezervátumokat létrehozni egy olyan Földön, amelyet teljesen átépítenének az ipari termelés kedvéért.
Ezután Illich hosszadalmas fejtegetésbe kezd. Arról a sebességtartományról beszél, amely az autósok számára túl lassú, a szekerezőknek viszont túl gyors: a gyalogos sebességének négy-hatszorosáról. Ez 25-30 kilométer óránként. Erre a határértékre lassulva valójában számottevően felgyorsulna közlekedésünk, ehhez azonban valóságos politikai lavinára, az önrendelkezés és polgári kezdeményezések előretörésére volna szükség. Meg egy másik járműre, aminek a neve: bicikli.
+ + +

Egy évszázada fedezték fel a golyóscsapágyat. A súrlódási együttható ezredére csökkent. Ha valaki ma jól beállított golyóscsapágyat tenne két olyan malomkő közé, amelyek a csiszolt kőkorszakban készültek, egy nap alatt annyi gabonát őrölne, mint elődei egy hét alatt. A golyóscsapágy vezetett a kerékpárhoz is, így vált lehetségessé, hogy a kerék – a csiszolt kőkorszak valószínűleg utolsó nagy találmánya – végül az izomerejű mozgáshoz is hozzájáruljon.

Az ember rendkívül hatékonyan jár-kel mindennemű eszköz segítsége nélkül is. Súlyának egy grammját egy kilométerre tíz perc alatt 0,75 kalória energia árán viheti el. A gyalogos ember termodinamikai szempontból jobb hatásfokú bármelyik gépjárműnél és a legtöbb állatnál. Súlyához képest több munkával változtat helyet, mint a patkány vagy az ökör és kevesebbel, mint a ló vagy a tokhal. Az ember ezzel a hatásfokkal meghódította a Földet és történelmet csinált. Paraszt- és nomád társadalmakban ezzel a hatásfokkal a teljes társadalmi időalapnak kevesebb, mint 5, illetve kevesebb, mint 8%-át kell csak az otthonától illetve a táborhelyétől távol töltenie.

Kerékpárral az ember három-négyszer gyorsabban halad, mint gyalog, ám közben ötszörte kevesebb energiát használ fel. Sima úton mindössze 0,15 kalóriára van szüksége ahhoz, hogy súlyának egy grammját egy kilométerre vigye. A kerékpár az a tökéletes szerkezet, amely mozgássá alakítja át az emberi anyagcseréből származó energiát. Ezzel az eszközzel az ember nemcsak az összes gép, hanem az összes állat hatásfokát is túlszárnyalja.

A golyóscsapágy – a kerék, a lószerszám és a vitorlás tengerjárás után – egy negyedik forradalom kezdetét jelezte. Ez nem hasonlított sem a kengyel forradalmához, amely lovára emelte a lovagot, sem a vitorláshajóéhoz, amely a király hajóskapitányainak szemhatárát tágította ki. A golyóscsapágy igazi krízist, vagyis a görög szó eredeti értelmében igazi politikai választást jelentett. Választási lehetőséget teremtett az igazságossággal párosult nagyobb szabadság és a nagyobb sebesség között. A golyóscsapágy egyformán lényeges alkatrésze a helyváltoztatás mindkét új típusának; annak is, amelyet a kerékpár jelképez, és annak is, amelyet a gépkocsi. A kerékpár olyan új szintre emelte az ember saját mozgékonyságát, amelyen a fejlődés elméletileg már nem léphet túl. Ezzel szemben a gyorsulni képes, különálló utas-tok a sebesség egyre bénítóbb szertartásaiba hajszolta bele a társadalmakat.

A bicikli nemcsak termodinamikai szempontból hathatós, hanem olcsó is. A sokkal kisebb fizetésű kínai a maga tartós biciklijét meg tudja venni azoknak a munkaóráknak a töredékéből, amelyeket egy amerikai fordít a maga hamar tönkremenő kocsijának a megvásárlására. A gyors közlekedéshez szükséges infrastruktúra árához képest a kerékpározáshoz szükséges infrastruktúra arányosan olcsóbb, mint a két rendszerben használt járművek árkülönbözete. A kerékpáros rendszerben csak bizonyos forgalmas helyeken van szükség aszfaltozott utakra, ez azonban nem szigeteli el automatikusan a műúttól távolabb lakókat, ahogyan akkor járnának, ha gépkocsikra vagy vonatokra kellene hagyatkozniok. A bicikli kitágította az ember mozgáskörét anélkül, hogy olyan utakra terelte volna, amelyeken gyalog nem járhat. Ha valahol nem kerékpározhat, ott azért rendszerint tolhatja a gépét.

A kerékpár ezenkívül kevés helyet foglal. Egyetlen gépkocsi helyén tizennyolc darab parkolhat, és harmincan haladhatnak annyi helyen, amennyit egyetlen gépkocsi foglal el a forgalomban. Hogy 40000 ember hatvan perc alatt átkelhessen egy hídon, ahhoz három adott szélességű sáv kell, ha vonaton szállítjuk őket; négy, ha autóbuszon; tizenkettő, ha ki-ki a maga kocsiján megy; és csupán kettő, ha mindenki biciklizik.
Mielőtt az olvasónak kedve szottyanna biciklire pattanni, figyelmeztetem, hogy Magyarországon – a városokban legalábbis – aligha talál kerékpárutakat vagy -sávot, Budapesten pedig legfeljebb gázálarcban hódolhat kedvtelésének. A füstrendeletet, noha óriási politikai tőkét jelentene, nem hozza meg a kormány, bár a műszaki feltételek adottak. Lesznek tehát autópályáink a világkiállításra, de az autós életmódon kívül semmi mást nem tekintünk annyira emberhez méltónak, hogy költsünk is rá. A levegő védelme és a sebesség problémája olyan politikai kötélhúzás középpontjába került, amelyben a sokfelől ráncigált kötél hurka a mi nyakunkon szorul.

Eléggé fel nem szereltnek minősíthetjük azt az országot, amely nem képes biciklit adni valamennyi polgárának, s hozzá még egy ötfokozatú sebességváltót mindazoknak, akik másokat akarnak fuvarozni. Ugyanez a helyzet, ha egy ország nem tudja jó utakkal támogatni a kerékpározást, vagy ha nem biztosítja az ingyenes motorizált (de kerékpársebességű) tömegközlekedést azok számára, akik pár óránál többet utaznának egyhuzamban.

Túliparosult az az ország, amelynek társadalmi életén a szállítási ipar uralkodik, osztálykiváltságokat teremt, fogyasztja az időt, az embereket pedig még szorosabban kötözi azokhoz a pályákhoz, amelyeket számukra kijelölt.

A közlekedési ipar teljes egyeduralma alól a felszabadulás csak egy olyan politikai folyamat révén mehet végbe, amely megfosztja a sebességet trónjától és bűverejétől, s a kölcsönös és egyenlő megközelíthetőség szolgálatába állítja a közlekedési közkiadásokat, legyenek azok pénzbeli, időbeli vagy térbeli ráfordítások. E folyamat jóvoltából politikai ellenőrzés alá kerül egy termelési eszköz, mielőtt fétissé válna a többség, öncéllá pedig a kevesek szemében. Ez a politikai folyamat viszont csak akkor nyerheti meg a nagy többség támogatását, ha céljai a köz előtt igazolható, bevált mércéhez igazodnak. Ilyen például az a társadalmi szempontból kritikus energiaküszöb, amely egy bizonyos árucikkben, például egy utasmérföldben megtestesül.

várva várt én napom pedagógusal segítségem

 

Megint úgy osztottam időmet hogy ma se legyek lelki táplálék nélkül szerda lévén nálunk,

reggel Mise ara eltudtam menni. Részt venni Szent Misén,azzal csak fél óra hosszász volt,

de nem mentem Mise után mert dolgom ott templomba azt elintéztem aztán mentem ,

foglalkoztatóra ki nyitni termet de hogy szerda van így én itt vagyok velük foglalkoztatás,

alatt segítek pedagógus Juditnak majd .reggel3/4 8kor mind itt voltunk mutattam hogy én ma,

készültem mai foglalkoztatásba segíteni ,mert hoztam állatos Meséket ők szeretik állatos,

dolgokat ,azért találtam mesét is mert még vannak olyan emberek nem egy kettő is hogy,

szeretik Meséket nézek őket hallatom ilyenről is már. Hétfőn 2pedagógus ép egyik mesélt,

Linda könyvből akkor kapcsoltam ha én leszek én hozok mesét olvasni így volt állatos ,

találtam tudtam szeretik ezt Ifjoncok .meg vártam mindenki meg jöjjön foglalkoztatóba.,

Erzsike ,Bagó Zoli jöttek reggel 8kor vártuk többieket ,de addig beszélgetünk pedagógussal,

amíg meg nem érkeztek ,Lacika ,Fecó ,Zsanett ,Edina egy játszottak mindenki többiek meg,

nem jött Lenke ,Dávid ,hogy együtt csapat kérdeztem ki szereti állatos mesét fel tették,

kezüket ifjoncok .neki álltam elmesélni nekik annyira tetszett neki 1mesét 3elkelt olvasnom,

csodálkozott pedagógus Judit hogy szépen olvastam nekik Mesét .de közbe pedagógus,

Judit 2ifjonc neki álltak elkészíteni káposztás tésztát, én bent mesét olvastam segítettem feladok,

meg oldásba ifjoncoknak ,írást át vetünk kinek hogy megy fogták kezemet ahogy illik,

tanulni szebb legyen írásunk ,úgy mindenkinek nagyon szép lett kezüket fogtam .csodálkozott,

pedagógus hogy milyen szép írnák elmondtam titkát látom te is tanultad hogy kel segíteni,

írás gyakorlásba mindenkinek .ara volt idő hogy 2sik mesét mondjam az nagyon jó sikerült,

annak tetszett mindenkinek azt 2ser elkelt olvasnom nekik .de aztán neki álltunk meg enni,

káposztás tésztát mindenkinek nagyon ízlett hogy el is fogyott teljesen .én elmondom,

őszintét maguknak hogy én ma nagyon jó éreztem magam egész foglalkoztatás alatt tudtam,

segíteni pedagógusnak egész-nap engem ez feladat teljesen feldobott kicseréltek feladattal,

engem ennyi ifjoncoknak segítettem és még főzni tudott pedagógus Judit 2ifjoncsal amíg,

többiek velem voltak foglalkoztam velük .ere mai-napra tegnap este készültem rá .milyen,

lesz velük együtt lenni segíteni nekik foglalkoztatásba át olvastam mesét lelkileg készültem,

rá ahogy önkéntes segítőnek kel nagyon jó sikerült egész-nap mindenkinek .délbe haza kivan,

adva feladat nekem ezt meg oldom mesét kel leve nem pénteki foglalkoztatásra nekik .

Hozzávalók

Elkészítés

  1. A káposzta legyaluljuk, megsózzuk.

  2. Egy lábasba 1 kanál margarint teszünk, majd a legyalult káposztát kinyomkodjuk a sótól és a lábasba tesszük.

  3. A legyalult káposztát aranybarnára pirítjuk.

  4. Míg pirítjuk, közbe főzzük ki a tésztát és szűrjük le.

  5. Öntsük össze a tésztát és a káposztát, kavarjuk el. Tálalásra kész.

az alázatt

Egyszer egy Celestino nevű barát elhatározta, hogy remete lesz, mégpedig a metropolis kellős közepén, ahol legnagyobb a szív magánya, s legerősebb a Sátán kísértése. Mert csodálatos a keleti sivatagok, a kőből, homokból és tűző napból való sivatagok ereje, a leggőgösebb ember is rádöbben ott a saját kicsinységére, szembenézve a teremtés mérhetetlenségével s az örökkévalóság szakadékaival; de még hatalmasabb a nagyvárosi pusztaság, a nyüzsgő sokadalom, a sietés, a kerekek, az aszfalt és neonreklámok pusztája, no meg az óráké, melyek mind együtt járnak, egy ütemre, s mind együtt mondják ki, ugyanabban a pillanatban ugyanazt az ítéletet.

Nos, e bús sivatag legkietlenebb pontján élt Celestino atya, az Örökkévalóság imádásának eksztázisában; de mivel híre terjedt bölcsességének, messze földről is fölkereste a sok zaklatott, dúlt lelkű ember, ki tanácsért, ki hogy meggyónjon neki. Isten tudja, hogyan, valami ősrégi teherautóroncsot talált egyszer egy elhagyott kovácsműhely mögött, ennek a szűk s immár teljesen ablaktalan vezetőfülkéjét használta gyóntatószék gyanánt.

Egy szép napon úgy estefelé, minekutána hosszú-hosszú órákon át hallgatta a számtalan bűn többé-kevésbé bűnbánó számbavételét, s épp távozni akart őrkunyhójából, egy sovány, keszeg alak körvonalai bontakoztak ki hirtelen az esti homályból. Alázatos, vezeklő testtartással közeledett a gyónó.

A késői vendég már ott is térdelt az imazsámolyon – csak akkor, az utolsó pillanatban vette észre a remete, hogy pap az illető.

– Mit tehetek érted, papocskám? – kérdezte tőle szokott türelmes, megbocsájtó hangján.

– Gyónni jöttem – szólt amaz, s tüstént belefogott bűnei felsorolásába.

Mármost Celestino atya rég megszokta, hogy el kell viselnie azoknak a személyeknek – többnyire nőknek – a bizalmát, akik afféle hóbortból járnak hozzá gyónni, s a lehető legártatlanabb cselekedetek aprólékos elmesélésével untatják. Ám olyannal, aki ennyire híjával lett volna a bűnnek, nem esett még találkozása soha. A gyarlóságok, melyekkel a papocska vádolta magát, úgyszólván nevetségesek voltak; csupa súlytalan, jelentéktelen semmiség. Mindazonáltal a remete, ismervén az embereket, jól tudta, hogy a neheze még csak most következik, a papocska kerülgeti, mint macska a forró kását.

– Rajta, fiacskám, szedd össze magad. Későre jár, s őszintén szólva kezd hideg is lenni. Térjünk a lényegre!

– Nincs bátorságom, atyám… – hebegte a papocska.

– Mit követhettél el, mondd, mi a csudát? Amúgy igazán rendes fiúnak látszol. Nem hinném, hogy gyilkoltál volna. S a gőg sarával sem igen mocskolhattad be magad.

– Pedig épp erről van szó… – sóhajtotta amaz, alig hallhatóan.

– Gyilkosság?

– Nem. A másik.

– Gőg? Lehetséges volna?

A pap bűnbánóan bólintott.

– Beszélj hát, ki vele, édes lelkem. Noha igencsak nagy volt a mai fogyasztás, nem merült ki teljesen az Úristen kegyelme, azt hiszem, számodra bőségesen elegendő, ami még maradt a raktáron.

Az ifjú pap végre nekiveselkedett:

– Nos halljad, atyám. A dolog igen egyszerű, de irtózatos is egyúttal. Nemrég szenteltek pappá. Alig néhány napja léptem hivatalba, a számomra kijelölt parókián. És hát…

– Ej no, beszélj, fiacskám, mondjad! Ígérem, nem fogom leharapni a fejed.

– És hát… amikor meghallom, hogy „tisztelendő úr”-nak szólítanak… akár hiszi, atyám, akár nem… tudom, nevetségesnek hathat… nos én olyankor boldog vagyok, igen, valami nagy-nagy melegség árad szét a szívemben…

Szó ami szó, igazán nem nagy bűn; a hivők többségének, beleértve a papokat, eszébe se jutna meggyónni. Váratlanul érte így ez a vallomás a remetét is, nem volt rá felkészülve. Szóhoz se jutott egy ideig (ez se fordult még vele elő).

– Hm… hm… értem… nem szép dolog… Ha nem is maga a Sátán az, aki a szívedet melengeti, de kis híja… Szerencse, hogy magadtól rájöttél… S a szégyenkezésed jó jel, remélhetjük, hogy nem esel vissza ebbe a vétekbe… Igazán szomorú volna, ha hagynád, hogy megfertőzze a fiatal lelkedet… Ego te absolvo.

Vagy három-négy esztendő múlva – Celestino atya tökéletesen megfeledkezett közben a fura esetről – újra jelentkezett a pap; gyónni jött megint.

– De hiszen téged láttalak már, ha nem tévedek.

– Nem tévedsz, atyám.

– Mutasd magad… Az ám! Te vagy az, aki… aki élvezte, ha tisztelendő uramozzák. Így van?

– Így – válaszolta a pap, aki ezúttal tán kevésbé látszott papocskának; valamelyest méltóságteljesebb volt az arckifejezése. Különben fiatal volt, meg éppoly sovány is, mint az első alkalommal. És éppúgy fülig pirult.

– Ó, ó… – diagnosztizálta kapásból, s béketűrő mosollyal Celestino – ennyi idő alatt se tudtunk megjavulni?

– Rosszabb a helyzet, rosszabb.

– Ej, ej, végül még megijesztesz. Beszélj hát.

– Nos… – fogott bele irtózatos erőfeszítéssel a pap – sokkal, sokkal rosszabb, mint múltkor… Én… én…

– Bátorság, fiacskám – buzdította Celestino, két tenyere közé fogva a pap kezét. – Lásd, magam is szorongok már, ne kínozz tovább.

– A helyzet a következő: ha megszólít valaki, s azt mondja, „monsignore”, én… én…

– Jólesik, igaz?

– Sajnos.

– Elégtételt érzel, melegséget a szívedben?

– Pontosan.

A remete gyorsan, egy-két szóval elintézte az ügyet. Első alkalommal még meglehetősen érdekesnek látta, afféle különleges esetnek. Most már csöppet sem érdekelte. Szegény hülye lehet ez, gondolta, afféle „szent”, akivel tréfálkoznak az emberek, ugratják. Igazán nem az a fickó, akit váratni kell, hadd sóvárogjon jó sokáig a feloldozás után! – Néhány perc múlva el is küldte, Isten hírével.

Megint eltelt vagy tíz esztendő, a remete ugyancsak vén volt már, amikor a papocska újra jelentkezett. Persze ő is öregedett közben, még soványabb lett, még sápadtabb, a haja őszbe csavarodott. Celestino most meg sem ismerte. De alighogy beszélni kezdett, hangjának színe mégiscsak fölébresztette a szunnyadó emléket.

– Ó, te vagy az a bizonyos „tisztelendő” meg „monsignore”! Vagy tévednék talán? – kérdezte Celestino szokott lefegyverző mosolyával.

– Jó az emlékezőtehetséged, atyám.

– Mennyi idő is telt el azóta?

– Majdnem tíz esztendő.

– És tíz esztendő alatt mit sem változott a helyzet?

– Rosszabbodott, jaj, rosszabbodott.

– Hogyhogy?

– Lásd, atyám… most… valahányszor úgy szólítanak, hogy „kegyelmes uram”, én…

– Nem is kell, hogy folytasd, fiacskám – szólt Celestino birkatürelemmel. – Mindent értek. Ego te absolvo.

Közben ezt gondolta: sajnos az évek múlásával egyre naivabb lesz ez a szegény pap, mind együgyűbb, korlátoltabb; az emberek meg annál nagyobb kedvvel űznek tréfát belőle. Ő pedig, a szerencsétlen, hagyja magát ugratni, még tetszik is neki. Fogadni merek, öt-hat év múlva azzal jön majd gyónni, hogy amikor „eminenciás uramnak” szólítanak, és a többi, és a többi.

Ami pontosan be is következett. Egy évvel előbb, mint várta.

S ismét eltelt – azzal az ijesztő gyorsasággal, amely mindannyiunknak ismerős – jó néhány esztendő. Celestino atya már olyan vén volt, olyan elaggott, hogy reggelenként karjukban vitték a hívek a gyóntatószékig, este meg vissza, az odújába.

El kell-e most mesélnünk, töviről-hegyire, mint jelentkezett újra egy szép napon a papocska? S hogy megöregedett ő is, sápadtabb, szikkadtabb és görnyedtebb volt, mint valaha? S hogy még mindig ugyanaz a lelkifurdalás kínozta? Nem, erre nyilván semmi szükség.

– Szegény, szegény papocskám – üdvözölte őt szeretettel az agg remete -, itt vagy hát megint, hogy meggyónd a régi bűnödet, azt a bizonyos gőgöt?

– A lelkembe látsz, atyám.

– S most mivel hízelegnek neked az emberek? Gondolom, „őszentségé”-nek szólítanak immár.

– Így van, pontosan így – ismerte el a pap, a lehető legszenvedőbb hangon.

– S valahányszor így szólítanak, valamiféle kellemes érzés tölt el, öröm, már-már boldogság?

– Sajnos, sajnos. Meg tud-e vajon bocsájtani nékem az Isten?

Celestino atya csak somolygott magában. Meghatotta ez a kitartó naivság, csökönyös ártatlanság. Egy pillanatra elképzelte a szegény, alázatos, nem túl okos papocska sivár életét valami Isten háta mögötti parókián, a hegyekben, tompaeszű, rosszindulatú emberek között. Szomorú egyhangúságban telnek a napok, hónapok, évszakok, esztendők, ő mind mélabúsabb, környezete pedig mind kegyetlenebb. Monsignore… kegyelmes úr… eminenciás úr… most meg már őszentsége. Gátlástalanul űznek csúfot belőle immár, alpári, otromba tréfálkozásuk nem ismer határt. S lám, ő nem sértődik meg, sőt, a megszólítások, ezek a tündöklő, nagy szavak valamiféle gyermeki boldogsággal töltik el a szívét. Boldogok a lelki szegények, állapította meg magában végül a remete… Ego te absolvo.

Míg egy nap, halálát érezvén közeledni, a vénségesen vén Celestino atya életében először a maga számára kért valamit. Vigyék el Rómába valamiképpen. Mielőtt örökre lehunyja a szemét, szeretné látni, ha csak egy pillanatra is, a Szent Péter bazilikát, a Vatikánt, a Szentatyát.

Megtagadhatták-e a kérését? Hordágyra fektették, s elzarándokoltak vele a kereszténység fővárosába. S mivel Celestino órái immáron meg voltak számlálva, rögtön föl is cipelték a Vatikán lépesőin, s bevitték egy terembe, ahol máz vagy ezer zarándok tartózkodott. Itt lerakták egy sarokba, hadd várjon ő is.

Vár, vár Celestino atya, végre látja, hogy oszlik a tömeg, utat csinál, az óriás terem túlsó végiben kissé hajlott hátú, vékony fehér alak tűnt fel. A Pápa!

Hogy néz ki vajon? Milyen az arca? Celestino atya világéletében vaksi volt, akár a vakondok, s most kimondhatatlan borzalommal állapította meg, hogy otthon felejtette a szemüvegét.

De szerencsére közeledett a fehér alak, egyre nagyobb lett, míg végre ott állt előtte, igen, pontosan az ő hordágya előtt. Celestino megtörölte keze fejével könnyben úszó, rövidlátó szemét, s lassan felült. Ekkor megpillantotta a pápa arcát. És fölismerte.

– Ó, te vagy az, szegény papocskám, szegény, szegény kis papocskám! – kiáltotta az öreg, nem bírván úrrá lenni felindultságán.

S a Vatikán ódon fenséggel átitatott falai közt íme a következő jelenet játszódott le – először a történelemben: a Szentatya s egy Isten tudja, honnan idezarándokolt vénségesen vén, ismeretlen barát, egymás kezét fogva együtt zokogott.

ideglenes meg oldás segítség pedagógusnak

 

Ahogy említettem nagyon kevés önkéntes ember hogy segítsen másik emberen ,aki lehet,

rászorulna ember társa segítségére .mi is így vagyunk evvel mi is úgy volt lesz valaki,

de dolga akadt nem tud jönni nekünk segíteni meg tudtuk érteni őt. Így kezdtünk ,

gondolkozni ki mikor legyen . Segítője pedagógus mellé .egyenlőre hét elejére meg van,

meg oldás pedagógus Marika Judit vannak együtt tartják foglalkozást ,szerdán ként pedagógus,

Judit én lenék segítője ,pénteken-te nem tudni ki tud szakítani időt ez nem tárgyaltuk meg,

teljesen szülök fognak segíteni pedagógusnak. Ez még ideg lenes meg oldás ez nem tudtuk,

meg beszélni dolgot teljesen le közelebbi össze jövetelkor meg tudjuk beszélni közösen,

ki mikor legyen pedagógusnak segítség. ma így 2pedagógus volt együtt én darabig ,segítettem,

nekik pedagógus Judit ,én egyszerre érkeztünk meg .reggel 8kor meg pedagógus Marika,

vártuk meg érkeznek többiek fél9kor mindenki itt volt majd nem egy ifjonc kivételével,

mert beteg-lett .Tomi is meg érkezett táborból ő is tele élménnyel táboriakkal azt képe,

mutatta el nekünk de közbe folytak munkálatok azért konyhába ép készítették el ,

pedagógus Marika Tomi ,Bagó Zoli ép készítették el tört krumpli fokhagymával .de bent,

meg írás gyakorlás volt ebe én segítettem egy ,2ifjoncnak .Erzsike szőtt pedagógus Judit,

segített szövésbe ha elfogyott anyag neki volna ,de közbe mint ketten el voltunk bent,

Írás gyakorlás át vétellel ebe segítettem neki közbe még kint konyhába készítették el,

fokhagymával készült tört krumplit ami nagyon finomra sikerült el is fogyott .de volt,

meg javítani áram dolgot nálunk kicserélték mindenütt konnektort azzal déli 11órakor,

fejezetbe munkálatokat ember .délbe mentünk haza .

Hozzávalók

  • 70 dkg újkrumpli

  • 5 dkg vaj vagy Rama

  • 2-3 db duci fokhagyma

  • 2 ek aprított snidling

Elkészítés

  • A burgonyát alaposan átmossuk, ha szükséges, egy (új) szivacs érdes oldalával átdörzsöljük.

  • Sós vízben 10-15 percig megfőzzük, lecsurgatjuk.

  • Közben a vajban a fokhagymát alacsony hőfokon 1-2 percig átsütjük, nagyon vigyázva arra, hogy ne égjen meg, különben keserű lesz.

  • A lecsurgatott krumplit, krumplitörővel vagy villával durván összenyomkodjuk, majd a fokhagymás vajhoz adjuk. Belekeverjük a snidlinget, sózzuk, borsozzuk.

  • Melegen tálaljuk.

meg emlékezések recsken

 

Mindenki szokott meg emlékezni egyes eseményekről születésnap ,halála évfordulójáról meg,

emlékeznek közli hozzátartozók majd idővel mese legyen idő. tegnap egy olyan eseményre ,

hivatalos ott is meg emlékezés volt Recsken ahol sok ember családját tetetek tönk re. Egy,

életen át ,vagy ép ott fogták haláltáborba ,vagy épen ott volt rabként be fog,ami egy,

életen át meg viselte a közeli hozzátartozókat .nekem mesélték el milyen borzalmas volt,

nekik .én ennek eseményeknek voltam tegnap helyszín. Az rengeteg nép ami ott volt jeles,

eseményen .meg emlékezésen ott volt hivatalos személy nagy világból ,azok helyezték el,

koszorúkat ,emlékfalhoz .meg emlékezés déli 11órakor kezdődött meg emlékezés ere ,

jeles eseményre tegnap 60évfordólja ennek jeles eseményeknek,de egybe fájdalmakat,

ez sok családba régen azért volt meg emlékezés ott .elmondták beszédüket nagy,

hivatalos emberek elhelyezték meg emlékezési koszorúkat helyekre .körül nézhetünk,

idegen vezetéssel azon recski tábor környékén ami jó pár éve be szüntették tábort.

Én körül helyszínem volt rabruhát láthattam múzeumi helységbe .nekem is fájdalmas ,ezt,

át gondolni menyi fájdalmakat ért át egyes hozzátartozok át régen ott volt azon fájdalmas,

helyen ,lehet ott veszettet életét illető ,meg emlékezés fél1ig tartott .körül lehet nézni ,én,

épen cd áruszító voltam ere kért turárol szervezte dolgot áruljam neki dolgát .szemem ,

kit látott meg volt hivatalos személy ennek országnak ,rengetegen le fényképezték őt.,

Mindenki kűrül nézés után .ebédre hivatalos ottani általános iskolába ebéd nagyon finom,

jól kittek ottani szakácsok magukért ,így minden elfogyott .indultunk haza Mátrába egy,

kicsit meg álltunk körülnézni butik sorba .onnan délután ¾ 4kor indultuk haza Turára,

fél5kor mindenki otthon volt .engem más hol vártak itthoni templomba ide hivatalos ,

voltam ,de nem pontosan meg e jövök addigra ,amikorra keletem ,de meg érkeztem.

kevés jó szándékú ember

 

Múlt héten 2napunkat fel áldoztuk azért hétfőre amikor indult iskola rend legyen szép,

tisztaság várja mindenkit első tanítás alakalmakor .azért határoztunk úgy múlt hét csütörtökön

amikor konyhát hozták rendbe 2szülö én .úgy gondolkoztak többiek ,de 2szőlö meg én hogy

hétvégén meg csináljuk rendrakást most hétfőre .de mi meg mondtuk meg rendet teszünk bent,

úgy volt azon 2napon meg beszéltünk hat-szem közt rendet rakunk mert hétvége senkinek,

nem jó rendrakásra alkalmas idő mindenkinek családjával elfoglalva. kérdeztem azért 2szőlütől

legyünk hétvégén szombaton meg beszélni dolgokat foglalkozás indulása előtt ne mert,

mindenkinek dolga van otthon .így marat el múlthét szombati össze jövetelünk .így ,

foglalkozás indulása sok tenni valónk ,de majd bele igazodunk dolgokba csak ahhoz idő,

kel minden rendesen vissza igazodjon régen volt kevés ember aki segítő típusú emberke,

így kicsit át kel beszélni dolgokat ,ki mikor hogy legyen pedagógus mellet segíteni ,

eddig úgy néz-ki Horváthné fog pénteken-te segíteni ,pedagógusnak ,hétfőként valamelyik,

szülőfog segíteni pedagógusnak .nincsen nagyon önkéntes ember aki bevállalna ilyen ,

munkát segít másik emberen .szerdán ként velem elégednek meg majd bent úgy éreztem,

lelki ismertem diktálta ezt vállaljam el önkéntes segítséget pedagógusnak el vállaltam .

hallgattam lelki ismertemre .pedig sok tenni valóm máshol ,de majd be hozóm .igenis ,

tenni jót segítünk másik emberen .én hiába el vagyok foglalva teljesen látják mégis,

váltam be ilyen dolgot segítek bent én százszor vissza kapom szeretet tülök ,ez,

dobja fel egész-nap segít másik emberen ők viszonyozzák .

ember hiány van nálunk

 

Megint úgy alakult helyzet hogy fel kértem pedagógus Juditot hogy nyissa ki foglalkozásra ,

termet ,várakozott amíg ifjoncok meg nem érkeznek .de közbe el dőlt a önkéntes segítő ügy,

is már tegnap meg hoztuk döntést elnökkel asszonnyal ki hogy segít pedagógusnak majd ,

be .kevés önkéntes világon nem akarnak emberek meg mozdulni másik emberen segítsen,

csak ő dolgát végezze el ,nem kel szemimásra gondolni ,csak magunkra .ami elég nagy baj,

nem el határozva segítsünk másik emberen .pedig én mondom hogy több helyen segítek,

végzem dolgom pedig kevés időm de még vállalom segítek másik emberen ,nincs szebb,

dolog másik emberen segítek ,többször tapasztalom bőrömön ahol segítek százszor vissza,

hálálják azt segítem nekik .úgy vannak el intézik dolgukat avval minden intézve,segítség,

másik nagyon szép hálás dolog .nálunk úgy volt kevés segítő akaratú ember ,sajnos nem,

mozdulnak hívó szóra amit lelki ismeret diktálna segítsünk másik emberen .úgy tegnap,

tanácsot kéretem főnöktől te szerinted jól döntöttem hogy elváltam önkéntes munkát még,

bent alapítványba pedagógusnak ,igen el tud végezni .érésesem hallgattam vállaljam önkéntes,

segítséget pedagógusnak eddig végzetem időm engedte most úgy alakult szerdán ként én,

is bent leszek pedagógusnak segíteni ,alig várom napot meg mutassam mit tudok .ma úgy,

alakult helyzet pedagógus Juditnak elnök asszony segít neki ő is szeret ifjoncsokkal leni,

nagy szeret kapunk tülök .azért én váltam be én nagyobb szeret kapok tülök több időt vagyok,

velük .fél9kor mindenki itt volt neki szőni képes ,szöveget raktuki tettük alá mit ábrázol,

kép .azt is ki-lesz rakva .játszottunk .szilva levest készíttetünk el ami nagyon finomra sikerült,

el is fogyott .hétfőtől tomi jönni fog foglalkozásra .nekem hétvégén mozgalmas hétvégém,

lesz nem leszek itthon ,szombaton Recskre megyek programara hivatalos .

szilvaleves

Hozzávalók:

50 dkg szilva

2 dl tejszín

1 evőkanál liszt

2 evőkanál cukor

fél citrom reszelt héja

3 szem összetört szegfűszeg

fél kávéskanál fahéj

Elkészítés ideje:

40 perc.

Elkészítés menete

A szilvát alaposan mosd meg, majd vágd félbe, és szedd ki a magját. Tedd fel főni hét deci vízzel, egy evőkanál cukorral és a szegfűszeggel, forrald fel, majd hagyd öt percig főni.

A tejszínt keverd ki a liszttel és a fahéjjal, habard be vele a levest, hagyd újból felforrni, add hozzá a citromhéjat, és ha nem elég édes, akkor még egy evőkanál cukrot. Ha savanykásabban szereted, akkor tejföllel is készítheted.

szilvaleves

Hozzávalók:

50 dkg szilva

2 dl tejszín

1 evőkanál liszt

2 evőkanál cukor

fél citrom reszelt héja

3 szem összetört szegfűszeg

fél kávéskanál fahéj

Elkészítés ideje:

40 perc.

Elkészítés menete

A szilvát alaposan mosd meg, majd vágd félbe, és szedd ki a magját. Tedd fel főni hét deci vízzel, egy evőkanál cukorral és a szegfűszeggel, forrald fel, majd hagyd öt percig főni.

A tejszínt keverd ki a liszttel és a fahéjjal, habard be vele a levest, hagyd újból felforrni, add hozzá a citromhéjat, és ha nem elég édes, akkor még egy evőkanál cukrot. Ha savanykásabban szereted, akkor tejföllel is készítheted.

Fahéja szilvaleves

Hozzávalók:

50 dkg szilva

2 dl tejszín

1 evőkanál liszt

2 evőkanál cukor

fél citrom reszelt héja

3 szem összetört szegfűszeg

fél kávéskanál fahéj

Elkészítés ideje:

40 perc.

Elkészítés menete

A szilvát alaposan mosd meg, majd vágd félbe, és szedd ki a magját. Tedd fel főni hét deci vízzel, egy evőkanál cukorral és a szegfűszeggel, forrald fel, majd hagyd öt percig főni.

A tejszínt keverd ki a liszttel és a fahéjjal, habard be vele a levest, hagyd újból felforrni, add hozzá a citromhéjat, és ha nem elég édes, akkor még egy evőkanál cukrot. Ha savanykásabban szereted, akkor tejföllel is készítheted.

kultúrális viszelkedés hiányzik ?

 

Kulturális viselkedésről mondtam már pár elmélkedői esteket .ma ismét egy ilyenhez ,

kanyarítóm mondani valómat,végzem dolgom ere fogja magát az illető ki dobja félig,

vizes flakonját mit aki jól végezte dolgát ,másik probléma az ott lett volna valaki amikor,

dobta vizes flakont eltalálta volna embert aki ott tartózkodott ,ezt tisztelt tudó ember nem,

csinálja butusa ilyet hamar ebből tud ügyet csinálni ilyen dologból .játszunk képzelttel aki,

szórakozna velem én nevesek pedig szoktam nevettetni embereket ,nem sokszor .én játszanák,

én butaságot hogy elkezdek dobálózni mindennel úton útfélen rólam meg lenének vélemények,

azért nem ilyet senki aki viccel másik ember akkor tesznek ilyet durva játék ebből baj

-tokozunk járó kelőnek .játszunk olyat valakit ki gúnyolnak mindenkinek olyan de senki,

nem hallgat-rá lehet olyan illető hogy sértődékeny gúnynévvel meg bántom azt illetőt ,

akit szeretek ,de evvel tudunk másiknak meg bántást ha ilyet teszünk .ma láttam új hobbit,

vezetem kocsit úgy sincs senki úton ki dobom ami vizes dolog .majd ki dobja ,cseléd aki,

ara jár úton be teszi vizes dolgot helyére ezt így illene ,én így tanultam meg engem így,

tanítottak tanárok emberek hogy szemit nem dobálunk szét úton .volt olyan est én este,

meg valakit vigyen helyre szemetet helyette más dőltette le mindjárt én ittam meg levét,

el kelet mennem azzal ember rossz helyre tette dolgát mindjárt fől szedni el kelt vinni másik,

helyre ki jelölt helyre meg fogtam én nem ilyet én ittam meg ennek levét .szemetelés ,

rontsa környezetet emberektől azért ne tegyünk ilyet .kulturális ember nem tesz ilyet. Azért,

nem ilyet már. még láttam szebbet amin ki is akadtam pillanatra műanyag flakonra kezdjük,

úgy mint leveleznék valakivel szia jön utána gúnynév ki az enyém engem találtak ki mint,

célpontnak engem nevettetni ilyen butaságon ezen nem tudok nevettetni .nem illene mást ,

gúnyolni aki nem szereti lehet evvel meg bántom azt illetőt .

kevés segítő akrató ember

 

Ide év foglalkozása úgy alakult lehet lesznek segítők pedagógusoknak mert egy maga,

kevés 12ifjonak segíteni fejlődésébe .ma nagyon korán kellő voltam hajnali 5kor fel,

keltem elvégezem dolgomat ,úgy volt gondolat világba menjek reggel 7órá Misére legyen,

egy kis lelki fel töltős szerda jó is volt az nekem,nem mentem haza onnan mentem át,

foglalkozásra ki nyitni termet így ott voltam fél8útán pár perccel .át öltöztem bent terembe,

munkásra ruhába . Kicsit rendezkedtem kint udvaron eltakarítottam ünnepi hangulatból mart,

fának maradéka udvaron azt takarítottam el az is rend legyen. közbe pedagógus Judit meg,

jött beszélgetünk kicsit vártuk többiek meg érkeznek 8után mindenki meg érkezett hozták,

füzetüket amibe ideglenes írni fognak .Erzsike meg jött kicsit jobban érzi magát mondta,

rossz kerékpárja de nem mert senkinek szólni hogy kerékpárja elromlott ,de én mint kis,

főnök az dolga akin tud ember segítsen .mondtam Erzsikének hozd le valahogy nekem,

meg nézem mi hibája .mondta lehozza .egy fél órára leültünk írni olvasni ,szőni Lacika,

játszásból nekifőzni manó élő világon .vártunk kicsit hogy mikor jön önkéntes segítő aki,

mondta le jön segíteni ,de közbe jött valami neki .kerestem el nézést nem tud jönni .akkor,

el kezdtem intézkedni hogy valahogy legyen mind 3foglalkózáskor legyen önkéntes segítő,

pedagógusoknak egyen lőre olyan meg oldás jutott eszünkbe ,beszéltem elnökkel asszonnyal ,

ő is besegít ,egy napba szülők is .tudom nekem kevés időm de úgy érzetem lelki ismertem,

mondta ha már szülök meg elnök kivesz önkéntes dolgot segít pedagógusoknak úgy voltam,

akár mi legyen ha kevés időm akkor kiveszem én is önkéntes munkába részt pedagógusok ,

felé .úgy egyeztünk elnök asszonnyal én meg szerdán ként segítek pedagógusoknak .közbe ,

pedagógus Marika meg jött kinéztünk vásárba ,mert ilyenen úgy se volt nappali foglalkozós,

csapata körül néztünk most megint körbe szerdai napunk volt megint fagyizhatót ifjoncok,

nagyot jó idő volt kint azért döntöttek úgy ma megint fagyizunk. Ma zsíros kenyér partit,

szerveztünk azt készíttetünk el nagyon finomra lila hagyma is volt hozzá .májkémeres ,

kacsa zsíros kenyeret ehetünk kinek milyenhez volt étvágya .délbe mentünk haza.

Hagymás zsíroskenyér recept

Hozzávalók:
1 szelet kenyér,
sertészsír,
hagyma,
só,
pirospaprika.

Elkészítés:
A kenyeret megkenem a zsírral, ráfektetem a vékonyra szeletelt és gyűrűire szedett hagymát, megsózom, majd megszórom pirospaprikával.

fontos meg jegyezni

 

Mindenki van olyan helyzetbe el van foglalva teljesen dolgokkal ,örül néha marad ,egy,

kis idejő valamit mást dolgokat el látni .ha ez ember tudja hogy végezni azzal dolgokkal ,

másik ember rábízott de közbe ő is végzi dolgát ilyenkor van helyzet idő szoros de,

őt keresik mert beszélgetni van kedvem ,ép az illető aki keres rá ér ,de én bezzeg nem,

le írtam sms dolgomat végzem ,de keres de lenyomtam ahogy el foglat emberek teszik ,

szeretnék valamikor utol érni magukat ,azért szokták lenyomni készüléket ,tudja másik,

illető el van foglalva és rá érne akkor vissza hívja azt embert akivel ép nem tudott ,

beszélgetni mert el volt foglalva .van én időszakomba én se érek-rá ere jön az akin,

segítem tárcsázza számomat beszélgetni akar velem ,ő rá ér de én akkor el voltam ,

foglalva ezt meg értette ,találkozik velem ,volt 5másod percem várt orvos közli kerestelek,

mondtam neki el vagyok foglalva kérlek érced meg meg érte ,de vetem észre nála hogy,

ez nem tetszett ez hír neki én meg mondtam nem érek rá .fogta hazament hoztam,

tudomására hoztam el vagyok foglalva .de szerintem kombinált jó ha találkoznák vele.

De én mint előzőnél mondtam neki segítem neked ő többet akart ,de én nem akartam soha,

azt én nekem vannak barátok sokall többet ér .így meg érte az illető segítem hogy én,

nekem sok segíteni valóm dolgaim vannak azzal kel foglalkozni .de még kérik segítségemet

akkor segítek úgy ahogy időm engedni. lehet azon napon meg oldani amit kérte,

segítségemet de az lehet hónapok múlva tudom meg oldani de ezt meg kel érte .nem hívni,

illetőt beszélgetni akarok ő ép rá ér meg beszélni hogy mikor menni segíteni .de az ,

lehet én hívom azt illetőt meg beszéljük nekem mikor jó neki ,de nem kel sürgetni dolgokat,

kinek mikor jó telefon az kicsit kellemetlenség mind2félnek lehet el van foglalva egész-nap,

nem tud telefon beszélgetni ,tömören akkor van mint én tetetem annál illetőnél tudtam,

hangomra akarja hallani de ez nekem nem volt fontos ez nekem ,az fontos haladjak rám,

bízott dolgokkal hogy másokon tudjak segíteni .nagyon fontos az dolog most írok csak,

el fogalt emberek tudják nem szokták felvenni telefonunkat ,ha idő szoros de meg ,

kel érteni mindenkinek ezt várakozni kel másik fél majd vissza hívja idő engedi,

de az is lehet csak 2nap múlva tudja vissza hívni illetőt aki kereste telefon segítségen,

neki valamibe valamikor de ezt türelemmel kel lenni másik iránt vissza hívni ideje engedi,

segíteni magának amibe kérte segítséget .

idei év első foglalkozás ifjoncoknak

 

Mai nap több ezer iskolába is meg kezdték gyerekeknek oktatási szempontját. Nálunk is,

alapítványba elkezdtük foglalkozást ifjoncok számára kicsit idén többen lettünk 3ifjocsal,

ki járták tavaly iskolát idén nálunk fojtatják foglalkozást .ezt napot nagyon várták,

én halottam személyesen egyik ifjonc nézegette az egyik áruház újságát mutatja anyukájának

ezt tanszert szeretné de egyenlőre ,nem kel nekik .én kicsit korában jöttem reggel ¾ 8ra,

hogy meg lepetést okozzak új régi tanulók azt nyomattam ki szeretettel köszöntjük az új,

régi ifjoncokat idei tanéven eredményes tanulást kívántam alapítvány nevébe ez minden,

szülőnek nagyon tetszett .pedagógus Judit érkezett utánam és jöttek utána sorba szülök,

ifjoncok idei év első napjába neki kezdeni először csodálkozott mindenki milyen szépen,

át tudtuk rendezni idei év foglalkozásra termet szülök bent beszélgetek elnök asszonnyal,

én lefőztem kávét meg ittuk adig kint elkezdődött ifjoncok számára foglalkozás pedagógus,

Judit segített benne egy felnőtt volt velük ma játszottak szőttek el késztettük karalábé,

levest mindenkinek nagyon ízlett el is fogyott .Tomi héten nem lesz foglalkozáson most,

van táborba Erzsike szerdán jönni fog foglalkozásra most elkelt menni orvoshoz neki ,

ma nővérének aki önkéntes segítő nekünk idén közbe dolga azért nem tudott jönni ma,

segíteni nekünk ,de szerdán ő is itt lesz velünk . fél12kor mentünk haza .másik pedagógus,

Marika benézet kicsit ment is tovább dolgára ő szerdán lesz velük ,Judit is jön segíteni,

másik pedagógusnak így azon napon 2pedagógus tanítja őket majd.

hozzávalók 4 főre

1 karalábé

1 nagyobb sárgarépa

1 fej vöröshagyma

1 kisebb petrezselyemgyökér

levestészta

petrezselyemzöld

olaj

1 tk natúr ételízesítő

őrölt bors

1 ek cukor

elkészítés

A hagymát megpucoljuk, kockára vágjuk, kevés olajon megpirítjuk.

A zöldségeket is megpucoljuk, kockákra vágjuk és a pirított hagymához adjuk, sózzuk, borsozzuk, 1 ek cukrot szórunk rá és pirítjuk pár percig.

Eztán ráöntünk 1 dl vizet, szórunk rá a natur ételízesítőből, és fedő alatt negyed óráig pároljuk.

Felöntjük 8 dl vízzel, felforraljuk, aztán csendes lángon addig főzzük, míg meg nem puhulnak a zöldségek.

Tetszés szerinti levesbetét tésztát rakunk bele, és pár perc alatt készre főzzük.

nyári emlék fel elevenitése

 

Emlékeznek tegnapi bejegyzésemre hogy lehet nyár-tol búcsúzni ésszerűen másik embernek,

ne okozok életébe kárt .tegnapi bejegyzésembe kicsit túlzásba vitték azok búcsúzkodást ,

hogy táblákat borogattak ki árokba ,vizes lezáró dolgot tettek ki út közepébe mint baj,

lenne de nem az volt ,csak nem tudják néha emberek hol az dolog ameddig el mehetek,

és nem okozok kárt életébe .remélem kicsit eszükbe jut embereknek aki ilyet tett másik,

ember társak lehet az rossz lehet eredménye ilyet teszünk lehet baleset okozok másiknak ,

azért írtam ezzel meg akadályozzam balesetet ,ere mindenki figyeljen ember társunk életére,

ilyet látnának meg előzzük bajt .el mondom én hogy köszöntem el ide nyártól ,úgy hogy,

volt találkozónk tegnap este fél6kor amikor az emberek aki Mátrába voltak piheni azoknak,

tegnap este össze jöttünk meg beszélni múltat fel idézni hogy milyen is jó volt nyári ,

tábor fönt Mátrába rengeteg paródia született azon táborba ,azokat tegnap este dvd néztük,

vissza sok embert ki tudtak figurázni és senki nem háborgott érte ilyen poén lett belőle ,

táborba .helyette jót nevetett mindenki ezen ,Atya közénk jött jót nevetett hogy miről,

marad le ezen nyáron de poénos részét ő is meg nézhette DVD-dén velünk nekünk hogy,

zajlott nyarunk mindenki ott volt fel elevenítettük nyári élményünket nagyon tetszett annyira

jó sikerült össze nyári tábor fel elevenítse nagyon elrepült idő együtt volt csapat megint,

kis időre fel idézünk nekünk hogy zajlott nyári pihenésünk .így lehet el köszöni nyártól,

fel idézzük szép emlékeket azon napon éjszaka 10kor mentem haza ,de jó éreztem magam.

hogy együtt voltunk kis időre akivel töltöttük nyarat .

tudni kel hol határ játékba

 

Mindenki szokott búcsúzkodni életbe ha kis időre valamitől el kel köszöni én így tetem,

amikor el utaztam párnaptól szüleimtől ezt kulturálisan lehet tenni el köszönést nem,

úgy mint ma reggel amit láttam egyes eberek hogy köszöntek el nyári szünetül hogy,

szabad akartunkat engedjük szabadságra ilyenkor mindent tehetünk úgy gondolkoznak .

Ez nagy tévedés azt merem mondani ,tudja minden ember bármit rosszat életébe ,annak,

lehet következményei is lesznek. csak lehet ő tudja tett az jó dolog ő szerinte ,hozok egy,

pl elő ma út közepére beállítják vizes lezáró fa deszkát oszlopot ara ne menjen ,

kocsi mint valami lenne ,mint víz törés lenne ott ,de nem az volt ha nem bírt ember ,

magával éjszaka szórákázás kép kirakja táblát út közepébe. ez nem jó dolog ilyet tenni,

másik emberel sietne időhöz kötve látja valaki jót szórakozót ki tette víz lezáró oszlopot ,

középre fáját be helyezve ott baj-van ,de nem volt szerencsére csak nem tudja valaki hol,

határ .mindenen szeret szórakozni .az egy illetőnek nagyon jó játék mással ki baltázik ,meg,

nyitja benzincsapot .jó érzete magát biztos akkor ember ,néha nem tudják egyes emberek ,

hol határ játékba mit tehet mivel okoznak mának kárt .még föl háborító látunk ki döntötték.

út jelző táblákat ez is tetszett valakinek úgy gondolta ő így búcsúztatja nyári szünet el .ez.

is kicsit túlzásba vitte én szerintem ,de nem megszólom őt ezért .tudni kel mindenkinek.

meddig szórakozhat hogy más embernek ne okozzak bajt .amit írtam előbb nem tudni.

ki volt azért nem szóltam meg nem is szoktam ilyet .de előbb itt írtam oszlop ki helyezéssel.

tábla borogatással más embernek életébe kárt okozok .ilyet látnak figyeljenek közlekedésbe.

győződjön meg tényleg baj van nincs akkor szóljanak hivatalos embernek ezt látta győződjön.

tényleg baj van látja nincs akkor elhelyezi táblát hivatalos ember hogy meg előzze másik.

embernek kárát közeledésbe. Ere nagyon figyeljenek vigyük ember társunk életét .

közeledésbe .élet egy embernek nagyon drága dolog .

zúfolt napok mindig de mindig ügyesen oldom kis idö mindig marad.

 

Tegnap ép vége esti Szent Misének mondják menjek valaki után kel neki reggeli Szent,

Misén énekelni mert Ma kivételesen reggel volt .ere mondtam én meg előztem szóltam előbb

ahogy vége tegnap esti szent misének .ere mondja Harangozó neki ki ment fejéből ma ,

neki reggel kel jönni .így be tervezet 2napal korában másik dolgot .ki ment fejéből neki,

tegnap este hogy ma reggel Sekrestyésnek kel lenni .azon estén gondolkozott ,sekrestyés,

hogy oldja meg dolgokat mert el kel menni ahova várják .ki találta hogy jövök e én ma,

reggel 7kor Misére .az volt nem menni dolgom volt de nem közöltem vele .de ahogy ,

felkért nem segíteném ki ma reggel ,de ki segítelek .azért is viszonyoztam gyorsan ezt,

dolgot ő is segített nekem tegnap délután ,így kölcsönösen segítettünk egy máson ami szép

dolog ő így ma elintézte reggel dolgát csak nekem jó 15percel kelet korában kelni reggel,

5:10kor mert előző dolgot korában kezdtük el hogy én másik helyre ,oda érjek ahova ,

kérték segítségemet de meg oldottam azt is .csak reggel amikor fel keltem azóta megyek,

egyfolytában annyira kérték segítségemet de délbe ez már le csillapodott .ki emlékezik,

ara hogy 47éves lányon segítettem ,de tovább nem bírtam kicsit ki játszott valamit .

Amit egy darabig tűr ember .fel hívott hogy mi van velem hogy nem írok semmit neki,

nem keresem .mondtam ekkor érek-rá 10percre nem tetszett .kérdezi hogy hétvégén nem,

érek-rá mondom nem ,dúskál ágyába haragszok rá eddig nem kerestem mondtam nem ,

mert nem típus vagyok .esszémbe jutott semmi hétvégén nem érsz rá igen mondom ,

itt foglalkozások nem érek-rá .kérdezi pénzért ugye nem jó szándékért ,nem tetteszet neki

ez én nem érek-rá .elmondom őszintét csak segítettem neki többet gondolt hogy én,

rá érő ember vagyok pedig sok dolgom alig bírom utol érni magam .nem baj nem érti,

az akién jó szándékból segítettem .elég ha azok tudják menyire el havazza akivel ,

kapcsolatokba vagyok .az engem nem érdekel mit gondol az hölgy akin segítettem ,

rá érák .semmi köze hozzám .csak azoknak van köze hozzám kapcsolatba velem egyeztet,

velem beszélni akar mikor érek-rá .kívül áloknak ehhez semmi köze ahogy tetem azzal,

illetővel .nagyon át kel gondolnom dolgot hova megyek pontosan meg jelenjek .

rám mindig sokan számítanak .ez fontos nem kívül álló ember véleménye .soha ,

ne hallgassanak ők nem tudják soha más ember menyire van el foglalva .

nagy rendrakásos napunk bent alapítványba 2része

 

Sikerült dolgokat elintézni utolsó pillanatokba hogy rend is lett mindenűt az alapítványba,

így foglalkozások előtt 4napal végeztünk teljesen nagy pakolással ,és rendrakással ,nagyon,

nagy munkát igényelt . 3Szülönek ,meg nekem is rengeteg energia munkát feketedtünk,

bele kedden pakolásos rendrakással nagyon szép hallatunk .elnök asszony ép ara járt,

tegnap valamikor nagyon csodálkozott alapítvány 2termémbe amit kedden sikerült be,

fejeznünk teljesen ez munkáltok azon napon ahogy írtam délután 1ig pakolással,

rendrakással töltöttük el indünket de nagyon rá fért voltak nekünk útba dolgok el vittük.

Férjünk meg rend is legyen .kép készült titokba mi rendrakásunkról ,amikor valami miatt,

el jött be nézni elnök asszony látta rendet bent ,nagyon tetszett képet készíttet hogy néz-ki,

alapítvány belűről ,nagy pakolás után .ezt pakolásos ,rendkasát ma folytattuk ,de akkor csak,

2szülö én Fecó segítettünk mind 2napon szülőknek haladjunk szépek legyünk .rendrakásos,

képek itt meg tekinthettük .ilyen bejegyzést keressenek most hogy néz-ki alapítvány,

rendrakás után mai reggeli bejegyzést keressenek ott vannak képek ,ez reggeli kép ,

bejegyzés kivételes volt tudják így néz-ki alapítványuk ,rendrakás után ,ma kicsit szerényebb,

volt pakolás rendrakás bent ma konyhát pofoztuk helyre .találtunk kis terítőt ami konyha ,

szekrénybe illik azt igazgattuk bele konyha szekrénybe jól nézzen ki. Meg ablak pucolást,

végzetünk ,el mosogattuk dolgokat megint elrepült idő megint csak délután 1kor végzetünk,

fel Hívom olvasok figyelmét hogy jövő hétfőtől indulnak foglalkozások nálunk ,

alapítványba arról fogok írni hétfőnként ,szerda ,pénteken-te foglalkozásokról írok mi,

történik ott is vannak érdekes dolgok ,ott még magának talál majd receptet is ha kedve,

akad otthon el is készítheti ,amit el készítünk foglalkozásokkor ,érdemes velünk tartani,

azon napokba is , hét többi napján magamról írok mi van velem mi történik nagy világba.

Akkor tartsanak velem .idei 1foglkozáskor karalábé levest készítünk el .