ugye  volt  már  olyan helyzetbe  hogy  valakibe

fölig szerelmes az  egyik illetőbe ugye ilyenkor

legtöbbször amikor  szerelmesek vagyunk valakibe

ilyenkor lilába látjuk világot mert  ilyenkor  szinte

csak  arra  az  embere gondol  az illető akibe épen

fölig  bele zugot  ugye akkor jó ha  az illető  meg

másik kölcsönösen éreznek egy más iránt  elején

csak kölcsönös  szeret létezik egy más iránt és ha

jól meg  ismerik egymást és ha úgy van akkor

igazán  elmélyülhet az kettőjük közt  az bizonyos

szeret  ami úgy indult  hogy  szeret  csak felső

foka  az   szerelem sok  embert  életbe meg érint

te őt  az  bizonyos  szerelem .biztos volt  olyan

életedbe  hogy  te  nem érezed  semmit másik

iránt  és   titkolod hogy  nem vagy  szerelmes

valaki iránt aki azt  embert  jól ismerd akkor meg

tudod mondani szemébe hogy te fölig  szerelmes

vagy valaki íránt  de  titkolod ami nem baj csak

lényege  az akit  tényleg szeretünk lehet elején

titkoljuk hogy szeretjük de kölcsönösen szeresék

egy mást az 2ember tudja tényleg kölcsönösen

szeretik egy mást .  napokba  az  hírek jár úgye

volt  olyan nő akivel kedves vagy iránta ő már

egy  kicsikét  tovább képzelje dolgot amit épen

látott  az ember  belém fölig  szerelmes csak

titkolja meg  olyan hallottam az nő azt képzelte

ő  az hogy  az aki kedves feléje az már neki az

férje azt gondolja mi van akkor az illető csak

tiszteletből volt  feléje kedves és már rögtön

nem lehet azt  képzelni másik felé az belém

van   zúgva fölig  szerelemes belém az illető

az nő mondjuk  pedig képzelődik ez ügybe

dolgokat több embertől hallotta mit is állit az

nő te kedves voltál fölig beléd zúgva meg azt

terjest heti te  vőlegénye vagy ezt úgy lehet

kezelni rá hagyja dolgot mit mond az illető ,mert

olyat gondol  ami  nem igaz rá kel hagyni hagy

gondolja azt másik állá támasztja az ember nem

igazán iránt  semmit az már nem  szeret csak ő

képzeli a dolgot az hogy két ember szerelmes

csak egyik fél érez  szeret másik iránt  az nem

kölcsönös abból  nem jön szerelem ki belőle

úgy gondolom  azért rá hagyni arra embere

dolgokat ő  képzeli magába azt valaki szerelmes

belé  csak nem érez semmit  iránta az nem

szeremnek mondják úgy gondlom .

biztos  volt  olyan  életedbe hogy  te

mondjuk  meg  lá tol valamit úgy vagy

vele  te  sajnáld  magadtól azt úgy  vagy

vele  lehet  hogy  az  elején úgy  vagy azzal

kicsikét  kuporgatva el  rakod lehet hogy

azt  dolgot  meg tudod  majd venni

mondjuk  egy élő példa  te elején  nagyon

szerettél  egy olyan dolgot  amit  több

éven  keresztül  ettél   egy jó ízű kürtős

kalácsot  de  hogy  mondjuk  ugye  mai

világba  egy   kicsikét igen csak felmentek

árak  úgy  vagy  vele lehet  magadtól hogy

nem  veszed meg   egy  darabig   amíg nem

telik  rá  pénzt   vagy elmeséled  egyik

illetőnek te  nagyon  szereted azt kürtös

kalácsot  de  hogy  most  ment  fel az ára

közli vele  dolgozol akkor ne  sajnáld

magadtól ezt ami    neked szívesen jó

Esne  erre  mondok egy dolgot  mondjuk

egyik  ember  úgy  van vele  egy  dologgal

jó  esne  neki  mondjuk  egy  fagyi  meg

egy  pohár  sör  erre mondja valaki hogy

tudsz élni  igen ha  egy ser  ember  meg

tudja  tenni  akkor  ne  sajnálja dolgokat

úgy vagyok vele egy olyan mondjuk   meg

lát  valaki egy minőségi dolgot  te kedves

kezdhetsz neki meg leped őt az minőségi

lehet  de  úgy  vagy vele ha meg engeded

ne  sajnáld több szőr visza kapod az életbe.

biztos  volt  olyan életbe hogy  valakiről épen

meg  akarnád  alkotni bizonyos véleményt  ami

úgy  mondva sok  sor  a az vélemény nem szoktak

be  válni egy  élő  példa   te egy  olyan ember lá tol

meg  körzetbe  egy olyat aki  úgy mondva szert

valamit ami úgy mondva  sok ember meg issza

ami jó  esik de egy értelmű  ezekről se lehet

véleményt alkotni az  nem  szép dolog .nálam

olyan volt  képzeljék el egy olyan ember aki egy

kicsikét   nehezen  fogadom el mert  egy kicsikét

igen  csak fura  ember de  rá  mosolygok neki állok

beszélgetni  próbálom elfogadni ő egy ilyen

kiderül  igenis jó ember . beszélgetés közbe ő

mondja  dolgot nekem én is tudtam hogy az egy

illető  elment erre  négy  szemközt valamit

mondott  nekem egy  dolgot  amin meg lepődtem

egy  kicsikét amit  mondott lehet igaza van az

életbe amit   meg  tudott  dolgokról  csak nem ű

olyan mint  egyes idős  emberkék  meg tudják

azt  dolgot  meg  beszélik át rágják ki fordítsák

úgy  az  dolog ne legyen igaz . ő akire kicsikét

nehezen fogadom  el  ő meg válaszolta dolgot

tudja  amiről  beszéltünk  meg mást tud csak

hallgat majd kiforrja vizet magába .rólam tudott

dolgot  milyen véleményen volt egy két ember sok

tisztelt  adnak neked úgye  aki most  mondta

dolgot  nem volt olyan nehéz  est elehet fogadni

egy  rendes embernek mondható ezért nem

lehet ilyenkor véleményt alkotni másik emberről

néha  jó jön ki az eredmény

Mindenesetre nem azért, mert valamilyen mutatón leolvashatom, hogy az egyház az én várakozásomnak vagy Isten várakozásának megfelel. Az első kérdést ugyanis fordítva kell feltenni – én megfelelek-e az egyház várakozásának –, a másodikkal kapcsolatban pedig nem kell éleslátónak lenni annak beismeréséhez, hogy az egyház, mint bűnösöknek is tömege, sohasem fog Isten várakozásának megfelelni. Annál kevésbé lesz ez így, minél inkább vallja meglévőnek és hirdeti valaki ezt a megfelelést – megfeledkezvén a mélyebb bölcsességről –, és közben saját ötletei szerint programozza magát, s ütőerejét néhány emeltyű megforgatásával magasabbra kapcsolja. Az a rakás bűnös, akik mi vagyunk, mindig többé-kevésbé idióta módjára viselkedett az egyház életében – kiváltképp akkor, amikor azt állította, hogy Isten eljövendő vagy legalább megközelítőleges birodalmát ide képes varázsolni a földre –, de ritkán idiótábban, mint manapság, amikor mindenki feszültén vár arra, hogy a struktúrák megváltozzanak és beinduljon az eljövendő birodalom motorja, orrát a kapcsolótáblára nyomja. „Nem tudják, mit cselekszenek.”

Miért maradok mindezek ellenére az egyházban?

Mert mi, idióták sajátos módon még nem voltunk képesek rá, hogy bármennyi intézkedésünkkel is agyonsújtsuk őt. Szinte fordítottnak látszik a helyzet: minél inkább erőszakosak vagyunk vele, annál áthatóbb lesz sérthetetlen szüzessége. Minél inkább megalázzuk, annál inkább az őt megillető helyre kerül. Az „utolsó”-ra, természetesen. Az utolsó helyről Jézus és Pál beszél. Amit a kívülállók tesznek, közömbös lehet számunkra, de sokan vannak a bentlévők, akik Istennek vélnek szolgálatot tenni azzal, hogy ütik az egyházat, mint egy poros matracot; s miért ne, ha közben nem feledkeznek meg arról, hogy minden egyes ütésnél azonosítsák magukat a megütöttel, mintha valóban saját vén, elszuvasodott mellüket vernék. Ha nem mentegetőznének így, nem is tudnám, hogyan állíthatnák magukról, hogy az egyházban maradtak, és nem kívülről ágaskodnak ellene. – De hagyjuk őket sorsukra, jobban mondva egy szelíd Gondviselésre, amely majd egyszer felnyitja szemüket, és meglátják, hogy a tiszta és mindent jobban tudó egyház, amely a régi, beporosodottat ütlegeli, egyáltalán nem is egyház, hanem egy montanista, donatista, pelagiánus szekta, amelyben semmi értelme sincs megmaradni, hisz ennek már semmi köze sincs Jézus Krisztus egyházához. Hagyjuk őket, hogy maguk vonják le ezt az egyszerű következtetést, és térjünk rá a pozitív érvekre.

Az egyházban maradok, mivel az öreg „katolika” megközelítően még mindig olyan, mint az a képződmény, amely a Krisztus feltámadása utáni napokban kristályosodott ki, és amelyről Pál és az ApCsel elégséges képet nyújtanak. Mert hiszen ez egészen a megütközésig figyelemreméltó. Pál így jellemzi a korintusiakat: „gazdagok lettetek minden tanításban és ismeretben, s a Krisztusról szóló tanítás megerősödött köztetek, s így semmiféle kegyelmet nem nélkülöztök” (1Kor 1,5). Egyidejűleg fejezetről fejezetre alaposan lemennydörög rájuk: klikk-szellem, gőg, a kicsapongás eltűrése, szeretet nélküli tohuvabohu az eucharisztia-parti alkalmával (a kifejezés egy svájci plébániai lapból származik). Végezetül még Krisztus feltámadását is megmagyarázták felvilágosult értelmükkel.

Az a közösség, amelyet az apostol, „mint tiszta szüzet” akart eljegyezni Krisztussal, az éjszaka folyamán minden vonatkozásban figyelemreméltó kis utcalánnyá züllött. Mit állít szembe ezzel Pál, hogy visszavezesse őket eredeti lényegükhöz? Természetesen Krisztus keresztjét, Isten oktalanságát. De emellett még – már-már tolakodóan s szinte kínosan, mert túlzottan reklámozza ráadásként saját portréját, a „megalázott egyházi hivatal” képét, amelyben Krisztus keresztje s a kereszt oktalansága konkretizált formában örökké látható, s amelyet a közösségnek is mindig szem előtt kell tartania, hogy saját valóságos arcát, ha nem szívesen is, de megláthassa.

Egész fejezetet kellene idézni, nem csupán néhány töredéket: „Úgy látom, Isten minket, apostolokat utolsókká tett, s mintegy halálra szánt Látványossága lettünk a világiaknak, s az angyaloknak és embereknek is. Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti okosak és megfontoltak Krisztusban. Mi gyöngék vagyunk, ti erősek, ti megbecsültek, mi megvetettek. Szinte salakja lettünk ennek a világnak, (amely lepereg rólatok, ha mosakodtok) mindenkinek söpredéke mind a mai napig” (1Kor 4,9-13). Érdemes felfigyelni erre a „mai napig”-ra. „Mi nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, magunkat pedig, mint Jézus kedvéért szolgátokat. Minden időben Jézus kínszenvedését hordozzuk testünkben, hogy Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön. Bennünk tehát a halál működik, bennetek pedig az élet”

hányszor  úgy  az  embernél igazán elfogadja

úgy  mondva  a  tanácsokat ha  olyan de  meg is

szokta fogadni  én olyan vagyok .kicsikét  olyanba

volt egy  beszélgetés  egy  tapasztalt  ketten voltak

meg  akarták nekem magyarázni hogy  a  bab

levest  csak fagyasztott  babból lehet jó ízű  bab

levest  csinálni  én  meg  mondtam az igazi bab

levest szetted   babból lehet  amit  úgy van

kimérve  abból  tud  jó ízű bablevest csinálni az

2 ember    meg  akarta  magyarázni dolgot szedted

babot  le  szokták télire fagyasztani ez  így igaz

de  mindig  tud  az  ember kimért babot venni

amiből jó  bab levest lehet főzni  felette következő

annak  2 embernek  a  babot  be kel  ásztani ami

idő  azért  jó  fagyasztott bab  úgy gondolja úgy

voltam vele  nem  magyaráztam meg  neki dolgot

rá  hagytam dolgot sok embernek  az véleménye

igazi   kimért   babból lehet  jó ízű bab levest

főzni   de  bablevest  főzünk ne  az időt  sajnáljuk

hogy  be  kel  ásztani babot abból lehet  jó

bablevest főzni úgy gondlom  ne az időt sajnáljuk

ilyenre úgy  gondlom  ez olyan aki  fűg  valamitől

abba  találja  örömet arra van idő kérdem jó bab

levest mért  sajnálja azt asztatási időt az allat még

bármi dolgot  eltud intézni úgy gondlom aki biztos

az  ember dolgába nem jó ha  másik  meg

magyarázza abba  lehet  ő nem fog győzni ha

másik   épen  tapasztaltabb ebbe dologba akkor

nem  jó  másik  ember vitát indít  biztos ő fog

nyerni  járatosabb ugye  az 2mber meg  akarta

magyarázni  bab dolgot de én tudtam dolgot rá

hagytam hagy  mondja.

kicsikét  arról  beszélek ugye hogy  megy  ez

járvány  helyzet sok  szabályt  kötöttek ki

dolgot  ami sok  embernek ezzel ki kötést

szabnak egy ugye  hogy  idős ember mondjuk

hogy ugye  ezzel szabállyal ők  egészségüket

védik de  ezt  meg   lehet  érteni  úgy gondolom

de  egybe  ezzel   szabály  dologgal kicsi

kellemetlenséget  jár  sokan háborognak ezen

hogy  mért  csak ebbe  az  időbe  jöhet be   de

nagyon nehezen  de meg értik de már akinek

kicsikével  nehezebb fel fogásszal van  ő meg

akarja  érteni ő olyan  papírja ,de meg kel

magyarázni ez  szabály  ehhez  mindenkinek

kel  alkalmasodni  milyen az idős  ember

ugye   szeret egy  kicsikét   kikapcsolódni ők

ilyenkor  elmennének  egy kicsikét lehet a

strandra de   már  olyat is hallottam hírekbe hogy

az  idős 65 év feletti ember  az járvány tekintettel

ők ne menjenek fürödni ez egy kicsikét igen csak

velük szembe   nagy kisbaltázás de  az ember ezt

is  úgy  mondva  meg lehet érteni ezt szabályt sok

embert ha  meg nézik jól ezzel új szabályokkal

nem tetszik  alig várják vége legyen igen csak

kellemetlenséget okoz de elkel fogadni szabályt

meg kénytelenek vagyunk elfogadni ezzel az

egészségünket védjük .

ma  egy olyan ünnepel az egyház ami minden

ember igazán meg  világosul tőle  életünkbe

hányszor  van  az  várjuk meg nyilvánuljon

nekünk  az  a Szentlélek ereje  az emberbe

biztos  volt olyan  életedbe  kicsikét igen csak

bizonytalan  vagy épen  annak embernek kéne

valamit  mondani  de  még hírtelenjéből nem

tudja  az ember mit mond elérkezet idő a

Szentlélek igazán  időbe  meg sugallotta neked

mit  mondjak  akkor  ilyenkor  az  beszéd  nagyon

jó  sikerült  működött a Szentlélek ereje meg

világosítja az  embert sok sor akkor világosul

meg  igazán az ember. ugye  volt  olyan életedbe

te  kicsikét  fülig  szerelmes vagy ugye  az dolog

2emberen múlik ugye  2emberen függ .biztos volt

olyan  te érezed  szeret  de  te elkezd del

kételkedni is  idő után  meg  világosulsz hogy

az illető  bizony  szeret téged a szent lélek ereje

ezt is  meg  világosítsa az  az embert bízni kel és

hinni kel  működik a  szentlélek ereje az emberbe.

. A tettes fél év múlva kiszabadult, de én soha többé nem tudom megölelni a gyermekem. Csak akkor találkozok vele újra, ha a mennybe jutok életem végén. Tudom, hogy neked is vannak gyermekeid, ezért talán megérted a fájdalmamat. Kérlek, ne siess!” Miután elolvasta a levelet, elindult, lassan vezetett hazáig. Otthon megölelte a feleségét és a gyermekeit, közben pedig arra gondolt, hogy nem büntetést kapott, hanem egy szeretetteljes figyelmeztetést.
Ma, a Szentháromság ünnepén, azt a gondolatot vigyük haza, hogy Isten nem büntetni akar bennünket, hanem szeretni. Isten a szeretet. Isten lényege és legfőbb tulajdonsága a szeretet. Isten minden cselekvése szeretetből fakad. Hitünk szerint egy Isten van, aki három személy: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. A három isteni személyt a szeretet köti össze, egységüket a szeretet biztosítja. Ez az isteni szeretet azonban nem zárkózik önmagába, hanem kinyílik az emberek felé. Ezt az élményt, ezt a tapasztalatot foglalja össze az a kijelentés, hogy Isten szeret minket. A mennyei Atya szeretetből teremtette meg az embert, szeretetből adta neki élettérként a szintén általa teremtett világot, és szeretetéből fakad az is, hogy gondoskodik rólunk. A második isteni személy, a Fiú szeretete a megváltásban nyilvánul meg. Ezt fogalmazza meg a mai evangélium a következőképpen: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” A Szentlélek szeretetét életünk megszentelésében érjük tetten.
Feltétlenül meg kell említenünk, hogy Isten szeretetének az egyik legszebb jele a megbocsátás. Nem büntetni akar minket, hanem szeretni és szeretetből megbocsátani. Az ember válasza erre nem lehet más, mint amit János apostol egyik levelében olvasunk: „Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten szeret minket” (1Jn 4,16). A szeretetet mindig Isten kezdeményezi és mi válaszolunk rá. A keresztény hit azt jelenti, hogy minden erőnkkel ragaszkodunk Istenhez, a szeretet Istenéhez.

mi  is  valójában  egy  dolog  ami nélkül  az

ember  nem igazán tud  nélküle élni elő szőr

úgy  indul  te  meg  kedveled a Tab letet te

meg  fogsz tanulni dolgokat attól úgy  is  van

úgy  gondolom  csak  akkor    tanulja  meg  ottani

dolgokat  ha igazából  félre teszi és  mértékkel

kezdi  dolgot  neten egyik  illető  úgy van mondjuk

rá  szán  bizonyos időt  csak  annyit  szeretne

tudni

mi  is folyik világba de ugye  az ördög igen csak

nagy  erő létezik benne hány emberbe ennyit időz

olvasd el  amit  szeretnél ilyenkor  elérkezik idő

és  nem  tud  nélküle leni enged  a kísértésnek

hányszor  most az  egyszer engedtem neki a

kísértésnek nem  lesz ilyen több  igen csak az

ördög  ereje tovább  kísért és nem tartjuk be

és  még  mindig  az van  nem  függök tőle  azt

gondolja  csak ő gondolta szerint  használja

netet  amikor  föl kel a bizonyos ember  rögtön

nyúlok  készülékhez  meg  tudja  mi a  hírek le

tesz  2órára újból   keresem azt mi hírek elején

csak hírkeresőnek indul az egész dolog egyre

jobban bele merül az ember dologba úgy hogy

nem is  tud el szakadni tőle lehet fügévé válik

az  ember tőle  imádság erejével  lekel küzdeni

hogy  csak  mértékkel használjam ne függjek tőle

mert  rossz tulajdonság de lehet győzni ha az

ember  erőt  vesz  magán  le győzi rossz

tolajdonságot.

Minden tárgy egy pici óra. Egy málnaszem éppúgy jelzi egy-egy nap elmúlását, akár egy torony. Egy kenyérmorzsában éppúgy benne feszül az éjféltől éjfélig lejáró huszonnégyes egység, akár egy gondosan fölhúzott Omegá-ban. A kavicsban is rugó működik, csak erősebb járatú. Példa rá a márványszobor: évezredekig elketyeg, igaz, olyan halk ütemben, mely már csak szemmel követhető. Így is megállapíthatjuk, mégpedig évezredekre visszamenően percnyi pontossággal, mikor húzták föl egy Ramszesz vagy egy elfeledett Tang-Csin szobájában.

Az időnek tehát nincs lakása. A tárgyakban vonja meg magát. Semmiképp se másként, mint a kukac a cseresznyében, a szú a szemöldökfában. Azaz nem mint lakó, hanem mint élősdi.

Helyesbítünk. Idő önmagában nincs is; sose volt. Így sose lesz. Az idő a tárgyak betegsége. Róluk harapódzott át reánk élőkre. Minden ragály a frissen megfertőzöttek közt pusztít leghevenyebben. Van vajon remény, hogy valamikor (mint valaha rég) ellenállóbbak leszünk a fertőzéssel szemben? A különbség a tárgyak és az élők között: másképp védekeznek a rontás ellen.

A világűr csendjében – a teremtés elmebajos szótlanságában – mi emberek is csak ilyenféle időmérők: idő-ellenállók vagyunk, máris dicsérendő tartóssággal a túró és a piramisok között. Ez nem csüggesztő; bátorító. Hozzásegít annak a magányossági érzésnek a leküzdéséhez, ami az emberiségre szakadt – eddig föl nem mért pusztítást okozva – és szakad szünetlenül, hol hetes eső, hol világvégkezdő hegyomlás sötét óráit idézve tudatunkba mindazóta, amióta egy gyermeki hiedelem végleg eltűnt a képzelet zsinórpadlásán. Hogy mindezeket a rugókat valami atyai kéz húzza föl.

A tengerparton szegényesen öltözött ember fekszik egy halászbárkában és szunyókál. Mellette áll egy elegánsan öltözött turista, és éppen színes filmet fűz a fényképezőgépébe, hogy megörökítse az idilli képet, a kék eget, a békésen tarajozó, fehér hullámokkal barázdált zöld tengert, a fekete bárkát, a halász piros sapkáját. Katt! Még egy kattanás, és – mivel az Isten a hármasságot szereti – biztonság kedvéért harmadszor is: katt! Az idegen, csattanó zajra a halász felriad, feltápászkodik, álmosan cigarettát keres, az udvarias jóindulattal eltelt turista azonban megelőzi, és maga nyújt feléje egy csomag cigarettát. Szemlátomást beszélgetésbe akar elegyedni vele.

– Ma gazdag fogás várja, ugye?

A halász a fejét rázza.

– De azt hallottam, hogy ilyen időben jó a kapás!

A halász bólint.

– No, és nem fut ki a tengerre?

A halász a fejét csóválja. A turista levertnek látszik.

– Talán rosszul érzi magát?

A halász a taglejtések nyelvéről végül áttér a normális beszédre.

– Nagyszerűen érzem magam – mondja. – Soha életemben nem éreztem magam ilyen jól.

Feláll és kinyújtózik, mintha atlétaszerű testalkatáról szeretne bizonyságot tenni.

– Egyszerűen fantasztikusan jól érzem magam!

A turista arca egyre szomorúbb lesz, és már nem tudja elfojtani kérdését, amely úgyszólván a szívéből fakad:

– De akkor miért nem megy ki a tengerre?

– Mert ma reggel már kint jártam.

– És jó fogás volt?

– Olyan jó, hogy most már nincs miért még egyszer kimennem. Négy homárt, két tucat makrélát fogtam…

A halász végre teljesen felébred, beszédesebb lesz és megnyugtatólag veregeti a turista vállát, akinek gondterhelt arckifejezését az alaptalan, de megható bánat jelének tartja.

– Még holnapra és holnaputánra is futja – jelenti ki, hogy végképp levegye a terhet az idegen válláról. – Nem akar rágyújtani az én cigarettámra?

– Köszönöm.

A cigaretta a szájban, megint katt! A turista fejét csóválva letelepszik a csónak szélére, fényképezőgépét maga mellé teszi – most szüksége van arra, hogy mindkét keze szabad legyen, mert kellő nyomatékot akar adni beszédének.

– Nem szeretnék beavatkozni személyes ügyeibe – kezdi –, csak hát képzelje el, hogy ma másodszor, harmadszor, sőt talán negyedszer is kifut a tengerre, és akkor három, négy, öt, sőt talán tíz tucat makrélát fogna… Képzelje csak el!

A halász bólint.

– És nemcsak ma, hanem holnap, holnapután is – folytatja a turista –, egyszóval mindennap, ha szerencsés napnak bizonyul, kétszer, háromszor, sőt talán négyszer is kifutna a tengerre… el tudja képzelni, hogy akkor mi lesz?

A halász a fejét rázza.

– Legfeljebb egy év múlva motort vásárolhat, két év múlva újabb bárkája lesz, három-négy év múlva pedig bizonyára vásárolhat két csónakot, és azzal aztán még többet fogna – egy szép napon pedig két motorhajója lenne, és… – a lelkesedéstől egy pillanatra elakad a turista hangja – kis hűtőházat épít, esetleg füstölőt is, aztán meg konzervgyárat, saját helikopterre tesz szert, hogy a levegőből figyelhesse a halvonulást és rádión utasíthassa a motorhajóit. Aztán engedélyt szerez, halvendéglőt nyit, és saját maga közvetítő nélkül exportálná a homárjait egyenesen Párizsba… és akkor…

A lelkesedéstől megint elszorul a turista lélegzete: a fejét rázza, szinte megfeledkezik szabadságának örömeiről, lelke mélyén szomorkodik, és úgy nézi a békésen gördülő hullámokat, melyek között a ki nem fogott hal bukfencezik.

– Akkor… – mondja, de az izgalom még mindig megbénítja.

A halász megveregeti a vállát, mint ahogy a gyermekét szokás, akinek a torkán akadt valami.

– Akkor mi lesz? – kérdezi halkan.

– Akkor – mondja halk elragadtatással az idegen –, akkor leülhet ide a partra, szunyókálni a verőfényben, és nézheti ezt a gyönyörű tengert.

– De én most is ezt teszem! – válaszol a halász. – Nyugodtan üldögélek a parton és bóbiskolok. Csak a maga kattogása zavart meg…

A turista töprengve távozik a parttól. A munkára gondol, amelyet mindig eszköznek tartott ahhoz, hogy egy szép napon megszerzi magának azt a lehetőséget, hogy többé ne kelljen dolgoznia. Arcán most nyoma sincs az együttérzésnek a szegényesen öltözött halász iránt – csak egy kis irigység látszik rajta.

hány  ember  van úgy életbe ő keresi úgy

mondva  azt helyet  ahol  úgy  mondva

kicsikét  nyugtalan fogja  érezni magát biztos

járt  olyan  helyzetbe  az ember dolgát  csak

annyira végezte el hogy másik végezte el jól

el  de  ő úgy  volt   meg  jönne  áru lehet de

ő  neki áll  idegeskedni mi lesz pedig minden

meg volt oldva de  egy  órán belől  mindig

idegeskedik dolgokon pedig lehet  magát

hergeli pedig minden meg oldva  mondjuk

neki  nem kelet csinálni nagyon  semmit

is  pattanásig volt  idege 1orán belől úgy

gondolta  hogy idegeskedéssel meg oldja

dolgokat  ez  nagy tévedés hánysor van egy

embernél sok dolog  de  meg oldja türelmesen

áll dolgokhoz nem idegeskedéssel meg oldni

türelemmel elérjük célt ,mondjuk valaki úgy

van  vele kel nyugodtabb hely lehet létezik de

ha  még  jobban  belenézzük nem kéne

idegeskedni lehet az jó csak türelemmel kel

állni dolgokhoz úgy gondolom aki még is

változna helyet jól meg kel gondolni

dolgokat lehet  több munka csak ő gondolja

az könnyebb hely lesz . hányan  vannak úgy

világba keresik  helyet dolgozni szeretnének

de  lehet meg van ijedve dolgoktól milyen

nehéz  de  meg  fogná azt ember biztos

jobban  fogja érezni magát .én is előző

helyen  segítetem  majd nem nyugt hely volt

hogy  változtam  azt nagyon meg fontoltan

csendbe el döntöttem ahol most jó helyem

lesz az is igen csak pörgős de nyugodtan meg

lehet  oldani dolgot  fő nyugalom

Valamikor réges régen, amikor még olyan dolgok is történtek a világon, amiket mostanság el sem akarnak hinni az emberek, valahol messze-messze, élt egyszer egy szegény özvegyasszony. Ennek a szegény asszonynak volt két derék legényfia, a nagyobbikat úgy hívták, hogy Kemény-legény, a kisebbiket meg úgy, hogy Szegény-fiú. A kisebbikre onnan ragadt rá ez a nevezet, hogy egész nap csak heverészett és szundikált, vagy nézte az Isten szép egét, ha meg szólt neki valaki és korholta a lustaságáért, akkor egyre azt hajtogatta, hogy ő milyen boldogtalan, milyen szegény fiú, milyen hiábavaló az ő élete; meg, hogy azért majd meglátják, mi lesz még őbelőle! Gazdag ember, nagy úr, hatalmas, talán még király is. Persze, hogy csak nevette minden ember és szidták mint a bokrot. Kemény-legényt meg azért hívták így, mert reggeltől napestig nagyon keményen dolgozott. Míg az öccse a bokor alatt hevert, az ő keze alatt csak úgy égett a munka. Szegény anyjuk szidta is eleget a kisebbiket, elmondta naplopónak, zsiványnak, földterhének, hogy henyél naphosszat és pusztítja a drága kenyeret, a bátyja verejtékét. Hasztalan. Szegény-fiú azért meg sem mozdította volna még a kisujját sem a dologra. Az anyja meg, hogy-hogy nem, azért mégis csak ezt a haszontalant szerette jobban. Talán mert ez jobban tudott szépen nézni rá, meg szebben tudta mondani, hogy édesanyám! A másik fiú, hiszen nem is érkezett az effélére: tele volt a keze dologgal reggeltől estig.

Egyszer aztán a szegény asszony ágynak esett; érezte, hogy meg kell halnia. Meggyónt, megáldozott, elbúcsúzott szépen a két fiától, megáldotta őket. Aztán elővett a feje alól egy piros kendőt és így szólt a nagyobbik fiához:

– Édes fiam, Kemény-legény, teneked mondom el az én nagy gondomat. Itt van ez a gyámoltalan öcséd, ezért öl engem az aggodalom. Téged nem féltelek, édes fiam, hanem ez, tartok tőle, nem ér jó véget. Tudom, ha én nem leszek, nem lesz nyugta melletted. Hát édes fiam, te jó fiú vagy. Nézd, itt ez a piros kendő. Ha az öcséd bajba talál jutni valaha, én azt megérzem a sírban is és akkor ez a kendő elfehéredik a kezedben. Akkor tudni fogod, hogy bajban van az öcséd. Fogadd meg nekem, édes fiam, szentül, hogy fölkeresed, megsegíted, akárhol találod.

Nagyobbik fiú megfogadta erős fogadással.

A szegény asszony aztán elaludt szép csendesen az Úrban. El is temették annak rendje és módja szerint. Harmadnapra az anyjuk halála után odaáll a kisebbik fiú a bátyja elé és azt mondja neki:

– Hallod-e, édes bátyám! Kicsi a mi házunk. Ha elég volt eddig hármunknak, kevés lenne immár kettőnknek. Énnekem itten úgy sincs maradásom. Énnekem, jól érzem, mást szánt az Úristen. Itt hagyom neked az én részemet is. Elmegyek világgá, szerencsét próbálni. Ha a jó Isten úgy akarja, hallasz még felőlem.

Marasztotta a bátyja, ahogy tudta, de hiába. Szegény-fiú betett a tarisznyájába egy fél cipót, metszett az udvaron egy szép egyenes gallyat botnak, azzal a testvérek megölelték-megcsókolták egymást és Szegény-fiú elindult világgá, szerencsét próbálni.

mindenki volt  már  olyan helyzetbe hogy  nem

igazán érzi olyan helyzetbe hogy  virágos élte

legyen  azon  napon  egyik ember biztos egyik

pi lantba nagyon  jó érzi  magát  szinte  Sét csattan

az  egészsége  jól érzi  magát el  telik kis idő lehet

máskép  fogja érezni magát egyik  nap  nálam

egyik  szombat annyira voltam olyat  éreztem

reggel hogy  szédülök azt éreztem de  úgy voltam

még  egy  kicsikét  úgy  voltam  vele  idő után  el

múlik úgy  gondoltam így is  volt jól éreztem

magam de  el telt  hosszabb  idő este felé volt

nagyon érzésem  megint úton voltam és  nem

éreztem jól  magam úgy voltam útközbe olyan

érzésem  volt  szinte szédülök de haza kel jussak

úgy  csináltam haza jutottam piheni mindig úgy

érzetem magam  ahogy előbb de  még mindig

gondolkoztam mi lehet bajom kis idő után be

csepegtem szembe gondoltam az bajom úgy

voltam  vele  lehet  könny csatorna kicsikét száraz

lehet  azért  éreztem  magam így be csepegtem

el menetem aludni kis idő föl riadtam és akkor

elkezdtem kicsike könnyek jönni szemből onnantól

sokkal jobban  érzetem magam onnantól jól

voltam meg oldtam bajomat.

Nem szívbajos embernek való! – mondták valaha a régi Magyarországon bizonyos gavalléros tréfákra, halálos kimenetelű párbajokra, mérgesebb szilvóriumokra, sőt harapósabb asszonyfélékre is.

– Nem szívbajos embernek való! – mondja most ugyancsak Hoch János, amint karonfogva sétálgat velem az Országháznak abban a táncterem nagyságú szobájában, ahová hosszas keresgélés, piros bársonyfüggönyös ajtók, régi vármegyei életre emlékeztető hajdúféléken át tudok eljutni. Az ajtókra valami vidéki nyomda készített kartonpapírosokat. A Nemzeti Tanács Elnöke – mondják a töredezett betűk. Beküldöm a névjegyemet: Itt van Krúdy Gyula és jóslatot kér Főtisztelendő úrtól.

Mielőtt tovább mesélgetnék, kedves késői maradékom, el kell mondanom, hogy ez a kor sem különbözik a többi kortól, amelyeket az emberiség részére megalkottak hitújítók, királyok, Savonarolák, Husz Jánosok és zsurnaliszták: – ez a kor is telve volt jelszavakkal, amelyeket a tömegek részére találtak ki, hogy legyen nekik ebédrevalójuk. Pedig ez a korszak állítólag a fölszabadult, okos emberek korszaka volt, – nem lehetett volna elhinni, hogy a korszak eszméit az ablakokból a szobalányok, az udvarokról a házmesterek porolják a járókelők közé. Jelszavak járták ekkor is: a kocsmákban, ahova a polgár feledkezni betért; a piacon, ahova az emberek mondanivalóik megtanulása végett eljárogattak; a családi otthonba, ahol mindenki úrnak érzi magát, akinek joga van keresztjelet tenni a kenyérre, mielőtt azt felszegné… A háborús jelszavak már elmúltak, de itt voltak az úgynevezett béke jelszavai: „Álljunk meg egy szóra!” – „Mi mégis entente-barátok vagyunk!” – emlegetik a polgárok kocsmáikban és fészkeikben Lovászy Márton szavait. Nagy volt ez az ország: hetek is beleteltek, míg egy új pesti kiadás eljutott Kassáig vagy Fogarasig.

Ilyenféle általánossá válott tudás lett, hogy Hoch János főtisztelendő úr, józsefvárosi plébános korában a próféták könyveinek igénybevételével pontosan megjósolta a háború végét: bizonyos Da-Niel nevű férfiút, aki oroszlán-damptőr is volt, kevert bele a dologba a nyolcadik kerületi pap, hogy arra rákenhesse az elmúlt Világháború végének megállapítását. Hogyne hitték volna el az emberek az éveken át várt kedvező, a Szent Bibliával megerősített jóslatot, amikor már annak is jelentőséget tulajdonítottak, hogy a ház melyik oldalán akad meg ökörnyál, amely Rákos mezeje felől Pest felett elúszik! Ott haláleset történt, vagy az öreg póttartalékos váratlanul hazatért.

Éppen ennek a Dániel prófétának ügyében kerestem a főtisztelendő elnök urat egy kora tavaszi napon abban a gyönyörű, germán mesemondásokból való nagy házban, amelyet a vidéki emberek talán manapság is megbámulnak, mint az ország házát. (Minden valamire való építőnk német származású volt; úgy látszik a magyarok tudománya megrekedt a sátorcsinálásnál.)

Először a böjti szentbeszédekről teszek említést, amelyeket a béke boldog éveiben annyiszor volt alkalmam hallgatni az „aranyszájú pap” ajkairól, az üvegházi jácintokhoz hasonlatos, finom belvárosi hölgyek társaságában úgy a szerviták terén, mint a Ferencrendiek templomában.

– Nem voltunk még szívbajosok, – felelte a Nemzeti Tanács elnöke.

Majd a nógrádverőcei csónakázásra terelte a szót, mikor a kőbányai főúr izmainak olyan teljességében volt, hogy versenyevezősökkel küzdött együtt a Dunán, – amely itt még valóban kék a nagymarosi svábok miatt.

– Azt hiszem –, felelte a diktátor, aki Magyar

– Azt hiszem, – felelte a diktátor, aki Magyarország zászlósurának valamint egyéb nemességének hűségesküjét kezében tartotta –, azt hiszem, hogy Buddhának, az antikrisztusnak abban az egyben igaza van, hogy mindannyiunknak hétrétű utat kell megtennie az életben. A szenvedések útjait.

Most elérkeztünk ama tavalyi tavaszi estéhez, amikor a Vas-uccától a józsefvárosi plébániáig fejtegette előttem a nevezetes magyar politikus, hogy nem lehet bízni sem Tiszában, sem Károlyiban, csupán Da-Niel Prófétában, aki ilyen meg amolyan körülmények között jósolta meg a háború végét. (Én ezt annak idején megírtam egy Pesti Levelemben, de az emberek akkor még jobban hittek a csésze fenekén lévő tealevél maradványának, mint az én levelemnek.)

– Hát most mi lesz, elnök úr? – szólok. – Nincsenek már hívők, akik Hoch János imakönyvét keresnék az Atheneumnál; nincs már Konti József népszínházi karmester, akivel hosszadalmasan lehetne biliárdozni az Otthoni Körben; Dániel próféta is elvégezte a magáét. Most mit csinálunk?

idén kicsikét  máskép  alakult  az alapítványnál

helyzet  hogy  sajnos be  jött  ez járványhelyzet

és  szókig is  marad itt elvileg   olyat hallottam jön

lehet  majd 2 forduló  a járványba lehet .sok

iskolákba  pár  hétig  meg  nyitották az  iskolákat

hogy le  tudjanak  vizsgázni a  gyerek  te  utána

elkezdődik  majd   nyári  szünet mi  alapítványuk

nál annyi  változás  ők neki járvány való tekint tel

ők  március 13ai nappal be  fejezték az oktatást

nekik már  azóta   szünet van  érdeklődtem még

járvány  elején hogy  ők már  csak  szeptember be

kezdnek   majd  az oktatást mert  addig ki  tart

járvány helyzet és  ők úgy voltak  második

folyamata az járványnak elvileg nyáron lesz

valamikor így nem  akarnak  erre ki nyitni és

foglakozást  tartani bent . idei évébe  olyan

tervük  volt  az  alapítványnak hogy  szerveztek

utat Balatonra 5napos  táborba de járvány itt

is közbe  játszott  épen  napokba  beszéltem az

a pedagógussal ő mindig szeretne  tartanák velük

de  az  időm  nem engedi azért nem megyek velük

de  azért rá kérdeztem mi   lesz  táborukkal ő se

tud biztosat  nagyon sok  kérdés  van hogy  kapnak

e  idén  támogatást az  alapítványosok hogy el

tudjak menni  táborba  mert idén járvány  helyzet

miatt  szerintem  nagy ki kötések lesznek

vélemény  szerint  aki el akar  jutni egy  táborba

azoknak maguk  keressenek rá pénzt hogy el

jusson

az illető vagy ifjoncuk céljukra táborba mert

ez   járvány helyzet igen sok kikötéssel jár

lehet  nem jutnak el emberek céljukra járvány

helyzet miatt .

hány  ember  van úgy hogy   keresi az életbe

az  értelmet valaminek .hány ember úgy itt ahol

lakom  keres egy  dolognak az értelmét hogy ahol

mi  élünk az  város ragon élünk de  mért kaptuk

meg  ezt  rangot  hány  ember  meg kérdezi de

most se  tudjuk értemét  mért van ilyen rangon

biztos  olyan helyet  érdelemet az hely város

rangot érdemelt .épen egyik illető jár  egy helyen

ahol  épen ő is  igen csak fejtek  de  ott  valami

hiányzik   sok  helyen  ahol  él  az ember ott

van  orvosi  rendelő meg  ha  már  nem  rendelnek

az  orvosok  akkor  sok helyen  azon helyen ügyelet

sokkot  leni     olyanról  hallottam van jó hely épen

majd nem rangos  hely azon helyen képzeljék el

csak orvosi rendelés van csak ha este  valakinek

épen  nem érzi  magát  jól  következő megyébe

kel  neki  menni  fel hívni azt  számot ügyeletet

találjon ki jönnek érte elássák őtt kérdezik mért

van ilyen rangon az hely  ha már ügyelt  csak

másik megyébe van  egyértelmű  lehet ott is

orvos  hiány van  és így tudják meg oldani

dolgokat én erő lenyit  tudok mondani sok

helyen van orvos hiány  és csak igy tudják

meg oldani dolgot  ahol lakom itt is úgy van

volt  ügyelt  ajtó azon van egy ügyelt szám mert

itt is  sajnos kevés az orvos és nem igazán tudnak

VÁL ALLANI dolgot igy tudják meg oldani dolgot

ami egy kicsikét fura  de  meg lehet érteni.

ember  ürülni  szokott  dolgoknak ha  őt épen

jó híreket  kap  akkor ugye  emberek  része jó

híreknek mindig örülni  szokott egy  kicsike más

fajta  öröm is  szokott  egyesek embereknél

gondoljunk  bele amikor  egy emberből  mondjuk

egy  illetőből mondjuk   teljesen  van  vele neked

a  bizonyos  hócipőd  de  neked  akkor  is kényt len

vagy  elviselni hány sor  van  az  embernél kicsikét

másik igen  csak  nagyon elkel  viselni dolgot amit

épen tesz produkálna az ember  biztos amikor

az  illető  amikor  kicsikét hozza dolgokat egyszer

annak  embernek elege  lesz de  az ember

kénytelen  tovább tűrni .biztos  volt ember

életbe  egyik  ember nem olyan modorral

szólt  valakihez egy kicsikét ugye  az embereknek

nem  esik jól  így  szólnák valakihez  egy  darabig

biztos elviselik idő után elege lesz az embernek

de  nem  mutatja  egyszer meg történt est valaki

ilyen modorú volt képzeljék el egy valakinek

ebből elege  lett  abból illetőből és nem mutatta

ki  menyire elege  van abból illetőből  egyszer jön

vízhang hogy ki nem állják  azt embert .egyszer

az illető meg  tudta  hogy  őt nem igazán csipázzák

őtt  úgy   jönne  be  az illető  örüljetek   hogy

ekkor  vagyok utoljára elege van ugye ilyenkor

emberekbe  aki olyan biztos lenne benne egy

kicsike kár öröm  van bene  ugye  az legcsúnyább

dolog  az kár  öröm egyik illető úgy ált  dolgokhoz

ürüljél mert  ekkor  vagyok utoljára így is fel lehet

fogni de  ez egy kár öröm ami igazából nem jóhoz

vezet egy  rossz   öröm van világon kár öröm leg

rosszabb tulajdonság  embereknél aki ilyen .

egy  kicsikét  gondolkozunk el  most  járvány

helyzet  van  hány  olyan  dolgot  vezetek be

amivel  úgy mondva  az egészségünket  szeretnék

védeni  úgy  vannak  vele  most  járvány  emberi

azért   lépték meg  ezt  intézkedést  .ugye  sok

helyen be  vezeték   a  maszkot hogy  meg védik

azzal  dologgal a  egészségünket egy darabig amíg

az  ember  mondjuk  egy  vizsgálja a beteget adig

perc percig  használja  védelmi  okból  lépi meg

ezt hogy  maszkot   viszel most akár hány helyre

meg  fordulsz mindenütt  igazán kötelező

használni így  tudja  meg védeni  mi

egészségünket de  ezzel  az gondom ők  nagy

emberek  szerint  tudják meg  védeni ezzel mi

egészségünket de  egy kicsikét  ezzel  az gond

sok  embernek talál benne ebbe folyamatos maszk

hordás  igazából nem  egészséges  meg  úgy

halottam  káros  is  maszk  folyamatos  használása

úgy  hallatom akkor  ha igaz  ez  dolog  akkor hogy

is  védjük  meg  mi egészségünket ha  ez dolog

tényleg  igaz  folyamatos maszk használta káros

elvileg  csak  hallottam erről   hány embernek

tesznek  olyan dolgot kötelezővé amivel igen

csak  nem  örülnek  az emberek maszk hordásba

mondjuk  sok  ember amikor már kicsikét  le veszi

magáról maszkot levegő hőz  jusson  mert egy

ilyentől is meg tud fulladni  ami már nagy gond

hogy  védjük meg  magunkat egy ilyentől ha már

maszk is néha nem jóhoz vezet.

biztos  az  életbe  az  ember  sok  mindent  el

tud  fogadni  az  életbe  és meg  kel  szokni  egyes

dolgot  amit  az  élet hoz napokba  hány ember

úgy  mondva   nagyon  nem  szeret  egy dolgot

viselni  egy  dolgot  egyes  helyeken de  most ezt

is  úgy  mondva el kel fogadni  ilyen járvány van

világon  sok  embernek  okozott ez

kellemetlenséget meg hány  embernek tette

tönkre életét  vagy épen  sokáig  úgy mondva

nem tudott menni  épen dolgozni de  kénytelen

volt azt  is  ember  elfogadni azt helyzetet napok

lett  volna  nekem is  egy olyan programom aki

emlékszik az  tudja hogy  az  ifjúsági  találkozott

most  került  volna  meg  rendezésre

nagymaroson  ez  egy kicsikét  igen  csak  rend

hagyó  volt most  neten néztük programokat

ami  meg rendezetek nagy maroson lett volna

atya beszélt  nekünk neten keresztül ennyire

fejlet  világot élünk  aki ezt  meg tudja  szokni

így lehet  lelki életet élni  hogy  hónapokig  csak

otthon tudtuk  nézni  miséket  nagyon fura volt

egyes  embernek kénytelenek volt  elfogadni ezt

helyzetet  én  egy olyanról mondanák ugye pár

hónapig  ugye táv oktatás folyt  otthon ült

tanuló és úgy küldte  el dolgokat neten  vagy

épen  olyan  gyerek  be  kapcsolódott tanulásba

telefonjáról  aki ezt meg tudja szokni halottam

erről  de  egy  darabig én eltudnám fogadni

ezt  helyzet  de  nem bírnám sokáig elfogadni

ezt  helyzet  ami van  hány  ember  úgy életbe

tanulni úgy jó ha  tanuló ott van  terembe tanár

élőbe le adja  dolgokat úgy könnyen meg tudja

tanulni  dolgokat én ehhez  szoktam régen mai

fiataloknak biztos fura volt pár hónap így oktatták

öket neten keresztül én biztos egy darabig bírnám

ki  ezt helyzetet mert én más oktatás szoktam meg

nekem az igazi oktatás ami élőbe adják le

dolgot  az Orán de  mindet meg lehet szokni

az életbe  amit  hoz helyzet világon.