kicsit olyan dologról elmélkedünk ami igazán
érinti mai fiatalokat hány olyan van világba
addig kezdenek siránkozni szülőknek hogy meg
szeretnék kapni okos telefont ami simogatós
hogy meg tudjon mindent világról .hányan
vannak úgy mai világba fiatalok közül bele
szerelmes lesz és szinte már távol van tőle
kapjon valamit hogy mi van vele hány olyan
is van együtt vannak de egyikük épen kicsikét
idősebb de annak fiatal embernek nem számit
neki kor társa ilyen ő belé van zúgva teljesen
minden dologra gondolnak hány olyan van nem
számit se mi van ennyi órám és lehet meg szegik
6paranc elenni bűnt sok ember ezzel úgy van
nem igazán érdekli őt ami igazán nagy baj hány
olyan meg látnak okos telefonon fiatalok már
szinte függnek tőle elején úgy van attól dologtól
nem tudnak élni függnek tőle hányan úgy szülök
meg látják ezt úgy vannak vele nincsen semmi
pánik és amikor igazán bele merültek ebbe és
nem engednek dolgoknak attól szinte függnek
hány olyan fiatal van iskolába bele kerül
másikba igazán bele van zúgva ,hány olyan
fiatal van alig várja mikor jelentkezik társa
és csipogjon telefonja tudjon róla társáról
valamit hány olyan fiatal van meg lát első
látásra belégzúgót nagyon nem számit nekik
lehet kor egyes szülök igazán féltik gyereküket
ne történjen semmi .eről hoztam bejezést olvasák
el . “Elképesztő, hogy egy ilyen rendszeren keresztül, mint a Tinder, hány százan és hány ezren cserélnek partnert, mennek egyik ágyból a másikba, nem gondolva arra, hogy ez a másik megerőszakolása és lelkének a kihasználása; mindkettőnek van ugyanis lelke is. Nem hiszem, hogy az a leányzó, aki felrakja magát, és kiírja, hogy most van két órám lelkileg erre vágyik. “
A beszélgetés során a szülők felelőssége is szóba került, itt is ritka szókimondó stílusban mesélte el a fiatal pap, hogy hogyan próbálja jobb belátásra bírni őket:
“A következőt szoktam elmondani a kilencedikesek szüleinek az első szülői értekezleten: megszületik a gyermek, és naptól, széltől is óvják. Kenegetik a pici kis testét, hozzák-viszik az óvodából, alsóban is ott vannak minden rendezvényen, sütnek-főznek, lépten-nyomon követik a testi – lelki fejlődését. A felső tagozatban már nagyrészt eltűnnek a családi programokról, kilencedikre pedig teljesen kiszálltak a gyereknevelésből. Azt gondolják, hogy munkájukkal végeztek, de leginkább csak átpasszolják a gyereket az iskolának, eltűnik az aggódó szülő. Ekkor már nem kenegetik a gyerek bőrét, hanem fizetik a tetoválást és cigit adnak neki. A szülők, akik a gyermekük betegágyánál virrasztottak, ekkor megveszik a mínusz tíz fokban is hordott bokakivan-hasakivan ruhákat. Ki kell mondanom – szoktam mondani a szülőknek –: maguk nem szeretik a gyerekeiket, mert ha szeretnék, akkor nem ez lenne. Ha szeretnék a gyerekeiket, akkor nem lenne a diákjaink fele dohányos, és nem tombolna a kábítószer-fogyasztás az országban.”
