várakozás

aki emlékszik  hogy  az  ösztönről beszéltem  pár

 

napja  amikor  azt éreztem igen csak le kéne

 

mondani az  állat keret ezt  magamba döntöttem

 

el  ez  múlt  hét  elején amikor épen csináltak

 

nekem gépemet   ő akkor  pedagógus  Judit  azt

 

mondta  meg  is  érti hogy  járvány helyzet miatt

 

nem megyek  erre állatkerti eseményre

 

pedagógus erre  azt  mondta  lehet hiába van

 

regisrálva ifjoncok ő azt  gondolata lehet

 

lemondják  ezt  eseményt pedagógus erre

 

hivatkozott elfogadta hogy nem tudok elmeni

 

erre  állatkerti napokra ő még  azért vártak hogy

 

mi lesz ezzel állat kerti napból  az pár  ifjonc

 

nagyon  várta  azt  napot  állatkertiből mi lesz

 

az  eredmény múlt  hét  szerdai foglakozáson

 

még a regisztráció élt vártunk mi lesz az

 

eredmény  lesz lehet vissza  mondják dolgokat

 

de  akkor értesítik az illetékes elmarad az

 

állat kerti napokkal mi lesz várnak ha elmaradna

 

állatkerti napok időbe jelezni fogom önöknek

 

szeptember 9 szerdai  foglakozást pedagógus

 

Judit   tartotta a 3 ifjoncnak  foglakozást .

2020.szeptember.9.szerda. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. A mai napon elsőként a terem ablakait díszítettük ki színes rajzokkal, majd teázás után kicsit szőttünk a nagykereten, Erzsike pedig kötött. Az ebéd elkészítéséhez fogtunk hozzá, amikor betoppant hozzánk Dénes bácsi. Kicsit beszélgettünk, majd az ebédet is oda tettük főni. Ma zöldségpörkölt és gombapörkölt készült rizzsel. Választottunk ki, melyiket szereti. Amikor elkészültünk a főzéssel akkor elmentünk sétálni a Galgapartra. Visszaértünk, megebédeltünk, és Bagó Zoli, Erzsike elmosogatott.

 

 

  1. A rizst sós vízben 15 perc alatt megfőzzük, leszűrjük, majd egy tepsi aljára terítjük 2-3 cm vastagon.
  2. Közben a zöldségekből bő leves pörköltet készítünk: a megpirított hagymára teszünk pirospaprikát, rá a babot, gombát, paradicsomot, paprikát, erősen fűszerezzük, felöntjük 2-3 dl vízzel és 15 percig főzzük.
  3. Ráterítjük a rizsre, a szaftját is ráöntjük.
  4. A tejszínt elkeverjük a tojásokkal, ezt is ráöntjük, majd reszelt sajttal megszórjuk.
  5. Előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a sajt aranybarnára pirul.

 

 

egy szép gondolat

“Bárhogyan is igyekszünk az ünnepeket megfosztani ragyogásuktól, bármennyire is azt halljuk, hogy minden nap egyforma, az ember számára mégis különböznek a napok. Van, akinek a legközönségesebb hétköznap is az ünnepélyesség érzésével telítődik. Vannak tehát napok, amelyek – valamilyen okból – fontosak számunkra.”

“A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert, amikor bennünket elküldtek, az útra bocsátó Hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit. Segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz oszd meg. Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki nem tiltja, de jaj Neked, ha magadnak tartod. Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik, legyen szent fény, átokká válik, legyen gyönyör, halállá válik. Elbocsátunk Téged is, mint mindenkit: Felelős vagy minden emberért, aki veled él és el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tiéd.”

“Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.”

”A Szeretet az egyetlen , amit nem kell és nem is lehet kimutatni.
Sem mutatni, sem jelezni, sem beszélni róla.
A Szeretet meleg, mint a kályha.
Odatartod a tenyeredet, és érzed.
Felé fordítod az arcod, és sugárzik.
Egy ember körül, aki szeret, más légkör van. Meleg van!
Kívánom, hogy ezt a meleget egész évben érezzétek magatok körül!”

EGY ÉLET A KEZEDBEN
Ha a gyerekek kritizálva élnek, megtanulják, milyen megbélyegzettnek lenni.
Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek, megtanulnak veszekedni.
Ha a gyerekek kicsúfolva élnek, megtanulnak szégyenlősnek lenni.
Ha a gyerekek megszégyenítve élnek, megtanulnak bűnösnek lenni.
Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek, megtanulnak türelmesnek lenni.
Ha a gyerekek bátorítva élnek, megtanulnak bizalommal élni.
Ha a gyerekek megdicsérve élnek, megtanulják megbecsülve érezni magukat.
Ha a gyerekek méltóságban élnek, megtanulják az igazságot.
Ha a gyerekek biztonságban érzik magukat, megtanulnak hinni.
Ha a gyerekek hitelesen élnek, megtanulják, mit jelent szeretni.
Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek, megtanulják megkeresni a szeretetet a világon.
A TE GYEREKEID HOGYAN ÉLNEK?

egy híres ember mezze

biztos  volt  már  mindenki olyanba  ő  szívesen

 

fel  próbálna egy  híres  embernek jelmezét azt

 

gondolja  akkor  azzal  mezzel olyan  ember  lesz

 

mint  akit  épen szeret abba mezbe szeretne lenni

 

meg  történik mondjuk  egy híres  focistát rondot

 

sok  ember  meg  kedveli  és  biztos  volt  olyan

 

ember  fejébe   annak  rondónak szívesen fel

 

próbálja  mezét  olyan  szeretne lenni mit ronaldó

 

de  egy  mezzel   még  nem igazán leszünk olyanok

mint  az  híres  ember mondjuk fel  próbálhatja

 

mezét  de   kiderült  az illető  még nem tud

 

focizni de  egy  darabig jó  éreztem magamat

 

egy  híres  ember mezét vehetem fel de nem

 

olyan voltam ő ,mert  lehet az ember nem

 

játszott úgy  mint  az híres  ember az ember

 

nem mez öltözteti  embert   .sokan  vannak

 

olyan emberek akik  fentiek parancsolatába

 

teszik  dolgokat úgy  élnek  mégis  elesnek

bűnbe    föl kelnek és  irgalom után esedeznek

 

meg    bocsássák nekik dolgokat amit elkövetet

 

abból  meg tisztul  lelke  ez olyan mint ha mi

 

sok sor  össze  koszoljuk ruhánkat  patyolat

 

meg tisztítja  ruhát  nekünk mi bünbe esnék

 

mi  a  gyóntatószékbe  tudjuk tisztálra mosni

 

 

lelkünket.

 

 

 

még mindig kevés létszámmal volt foglakozás

életünkbe  vannak olyan  helyzetek amikor élet

 

arra visz  hogy  meg  tanít minket hogy kicsikét

 

gazdálkodásosan éljünk ugye ez  azzal jár  amikor

 

kicsikét  többen  van egyik pillantva azt  egy

 

nehezebb  napokra  félre  teszem  azt dolgot hány

 

ember van  úgy  életbe  most  abba pillanatba

 

meg  tudja  venni valamivel   többet épen  és úgy

 

van  vele  most azt  egy  nehezebb napokra eltudja

 

rakni  épen spejzbe és  egy  napon jó haszna válik

akkor  annak ételnek egyszer  hányan vannak így

 

mai világba most   az  alapítvány életbe úgy

 

érezte hogy  meg tanítja  az ifjoncokat  foglakozás

 

keretébe  el  tenni  dolgokat  nehezebb napokra

 

ez  nagyon  fontos  életbe  meg tanulja dolgokat

 

az ifjonc  ezt is  . hányszor  volt  az életbe az

 

alapítványnál  amikor épen jó bevásároltak és

 

maradt  valami és ilyenkor bulik után elraktuk

 

azt édességet máskor csemegézni tudtunk belőle

ilyenkor  nagy öröm volt erre jutott  akkor abba

 

időbe most  lehet nehezebb helyzet van most

 

elő vesszük menyire örülünk ennek dolognak

 

ember életébe spórolni nehezebb  napokra

 

nagyon  fontos  szeptember 2ai foglakozáson

 

ezt  gyakorolták meg tettek félre se pejbe

 

dolgokat most  meg tudták  vásárolni

 

dolgokat most el rakták   később napokra.

 

szeptember7 hétfői  foglakozást  pedadogus

Judit  tartotta az ifjoncoknak foglakozást most

 

is  még  mindig kevés  létszámmal volt meg

 

tartva  foglakozás .az  ifjoncoknak.

2020.szeptember 7.hétfő. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. Folytattuk az ablakok takarítását a foglalkoztató teremben. Feltettük a tiszta függönyöket. Mivel szép idő volt, kisétáltunk a Kónya tóhoz, utána kezdtünk az ebéd elkészítéséhez. Ma sajtos bolognai spagettit készítettünk. Lenke pirította a hagymát, Erzsike tálalt, Bagó Zoli és Erzsike mosogatott el az ebéd után.

oregano

  1. A tésztát a csomagoláson található előírás szerint sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük.
  2. A felaprított hagymát olajon megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a húst, lepirítjuk, majd felöntjük a paradcsomszósszal. Sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük bazsalikommal és oregánóval, kevergetve felforraljuk, majd kis lángon kb. 20 percig főzzük.
  3. A leszűrt tésztát kivajazott jénaiba öntjük és összeforgatjuk a raguval. A tésztát megszórjuk a reszelt sajttal és 200 fokos sütőben 15 perc alatt készre sütjük.

 

 

néha kel hallgatni lelki ismertre

ki   volt  már  úgy  életbe igen  csak  hallgat  az

 

ösztönökre és  elején úgy  mondva  nem igazán

 

teszi  meg  amit az ösztöne épen  diktálja neki

 

vagy  hallgat mit  is  mond  a   lelki ismerte meg

 

mit is sugall   épen akkor ösztön épen akkor egy

 

meg  történtről  szeretnék  beszámolni épen

 

jövő  héten  hétfőn  lenne  egy  állatkerti

 

kirándulás  amit  minden  év szeptemberbe

 

meg  rendezik ezt  napot betegnek ilyenkor

rengetegen szoktak össze jönni  most  menne

 

lehet az állatkerti napra ezt  egy hónnappal meg

 

beszélték hogy mennek engem hívtak  erre napra

 

pár  évig  nem mentem  mert  egyéb dolgok

 

jöttek közbe ezért nem tudtam elmenni most

 

eljén  kedvem volt  pár napig elmegyek oda ara

 

napra ahogy egyre jobban terjedt  ez bizonyos

 

járvány ügy vissza az orrságba én inkább úgy

 

voltam  vele  ösztönöm  azt mondta meg lelki

ismertem  azt sugalmazta  nem kénne elmeni

 

erre mert jó van  nem  vagy  benne  járványba

 

de  elmész lehet elfogod  kapni .így azt gondoltam

 

nem  mennék erre állatkerti napokra mondtam

 

pedagógusnak én most ez miatt nem igazán

 

mennék állatkertbe ő meg is érti ezt dolgot ő

 

még  akkor  azt mondta ők meg látják mi lesz

 

helyzet  hogy  döntnek  ha  kel   csökkentet

 

létszámmal elindul csapat hét  eljén mondtam

 

pedagógusnak dolgokat ő még nem tudta

 

dolgokat pár emberel elindulnak de  ha kel

 

és  ha  nagy emberek lefúják nem lesz állatkert

 

igy gondolkozott de én még akkor azt mondtam

 

nem megyek el járvány helyzet miatt  meg is

 

érte dolgot ők  nagyon készülnek erre állatkerti

 

napokra  mi lesz eredmény később számolok be.

 

önöknek én ösztönömre hallgatam ami soksor

 

nálam be  szokott jönni amit el szoktam fogadni

 

én ezt mondták nekem fentről tovább adtam hogy

 

ez miatt én nem menék állatkertbe el is fogadták

 

dolgokat lehet jó döntést hoztam megint.

 

 

 

 

 

 

 

jobb meg előzni dolgokat

az  mondják  hogy  a   járvány  a  tartós  betegeket

 

jóban  meg  viseli lehet hogy  igaz  de  már  az

 

egész  orrság teljesen küszködnek  hogy bizonyos

 

koronavírust elenne kapják hányan vannak úgy

 

elhisznek amit  nagyon  meg  mondanak  azt

 

állítják  hogy  maszk viselés egészséges dolog

 

ezt  állítják  nagy  emberek  ez nagy tévedés úgy

 

gondlom  mióta dolog  az levegőt  amit  beszívod

 

és  szádat  eltakarja  maszk ugyanaz levegőt be is

 

lélegzed ki szívod nem egészséges maszk eltakarja

 

nem igaz  hír nagy  emberek szerint média  alá

 

támasza  dolgokat  maszkot állttal be lélegzet

 

levegő meg tartjuk  bent  az egészséges ez nem

 

igaz mert ilyen levegő  az nem egészséges ha már

 

kicsit bele mentük egészséges  ügybe  egy gyerek

 

mondjuk fel keléskor egy  kis  ideig el kezd épen

 

folyni óra de  utána abba hangya de ilyenért

 

az  ember  nem  hagyja  otthon  a felnőtt  a

 

gyerekét  olyanist  halottam hogy  felnőtt elvitte

 

gyerekét  egy  közösségi  helyre  reggelente

 

folyik gyerek ora  de  abba mard kis idő útán

 

a egyik felnőtt  közösségbe úgy dönt hogy járvány

 

terjedő oka úgya orrfolyás meg egyéb tisztasági

 

dolgok ami idő fertőző dolgokba terjednek most

 

egyik gyereknek  reggel folyik orra hogy azonnal

 

haza kel menni e  meg csináltason tesztet mert

korona  virus teszt mert ilyen járvány van lehet

 

gyerek ilyenbe van folyik orra nem egyből ilyenre

 

 

kéne  gondolni ilyen betegségbe ezzel ily estik

 

népet ezzel járvány dologal de jobb a meg előzés

 

tény és igaz de ezt járvány dolgot nagy keletet

 

csináltak ebből de jobb védekezni mintha bele

 

esnék járványba .

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

hogy jártam

hogy  jártam  napokba épen  hétvége  van

 

úgy  mondva  rá szeretem  volna  készülni a

 

hétvégére anyagal meg  tudjak valamit  az

 

alapítványról kaptam pár ével   ki helyeztek

 

egy  dolgot amivel meg tudok majd  bentről

 

dolgokat   erre  képzeljék épen hétvége  volt

 

fogta  magát  az gép  nem akart be  kapcsolni

 

próbálkoztam többször is  nem jártam sikerrel

 

folyamatos csipogott rá  egy  nappal tudtam el

intézni azt  legyen  csere  ki jöttek az alapítványból

 

azon cserét  beszítsanak úgy volt   beszéltem a

 

pedagógussal  ő az illetékes  mondja  meg csinálta

 

el vitte  gyerekével aki  úgy  mondva amikor  bent

 

segítem az  fia  nagyon kente  vágta  szeret a

 

technika dolgot  meg oldani  elvitték rosszat nálam

 

gépet biztosítsák jót  erre ott volt baj amit meg

 

oldja otthon gyerek vártam egy kicsit telefonáltam

 

mi újság  közölte pedagógus  képzeljem el saját

gépedet kapod  vissza gyereke  annyira ügyes

 

volt  ki  takarította újból működöt  léteznek még

 

fiatalok között ügyes  gyerek amit szeretnek

 

csinálni meg  oldják  . örülnek   sikernek .hogy

 

múlt  héten  szerdán  be  csöngetek  az

 

alapítványba  elkezdődtek   a  foglakozások

 

pár ifjoncról nem tudok semmit Edináról  meg

 

Tomiról pár  napig nem tudtam   meg semmit

 

hogy  mért nem voltak eddig  a  foglakozáson

 

 

ha  meg  tudok róluk valamit  be fogok számolni

 

önöknek itt.  szeptember 4ei pénteki foglakozást

 

pedagógus  Judit  tartotta az ifjoncoknak a

 

foglakozást jó érezték magukat.

 

szeptember.4.péntek. Bagó Zoltán, Gerhát Lenke, Szilágyi Erzsébet, Barnáné Sümegi Judit. Ma az ablakok takarításával kezdtünk a konyhában. Miután szépen megtisztítottuk, kidíszítettük őszi rajzokkal, ehhez színes ablakfilcet használtunk, hasonló képpen ahogy a mellettünk lévő iskolai ablakok is dekorálva voltak. A függönyöket leszedtük, és Lenke anyukája haza vitte kimosni. A kamrában selejteztünk, takarítottunk. Elpakoltuk a szeptemberre bevásárolt élelmiszereket. Ebédre borsófőzeléket készítettünk tükörtojással. Meglátogatott minket Julika néni is, és segített a főzésben.

  1. borsót kifejtjük. Ha tehetjük, kérjünk hozzá segítséget, mert így egyedül kicsit megőszülős.
  2. A vajat megolvasztjuk, rádobjuk a zöldborsót, és kicsit pároljuk.
  3. Sózzuk, hozzáadjuk a cukrot, összekeverjük, rászórjuk a petrezselymet és a lisztet, leöntjük a tejjel, összekeverjük, és fedő alatt, gyakran kevergetve 20 perc alatt készre főzzük. Ha a tej kicsit tapadna, adhatunk hozzá fél-egy deci vizet is.

 

 

idei első foglakozás bent

hogy  ahol vagyunk  tárgyaltak arról  helyről

 

tavaly  dolgokról  mi  legyen erre úgy volt  meg

 

osztják  majd  kaszinó  téren helyet az

 

alapítvánnyal nagy  öröm  volt  az  alapítványnak

 

hogy  lesz közeli hely  jó hely  mert  közelbe  volt

 

konyató  ahol  jó  levegő így  fogták fel  én meg

 

amikor  költözködésről beszélték meg  milyen jó

 

lesz új  hely kaszinó tér  közel van tó ha úgy

 

gondoljátok  boltba  meg látogathatok  engem

sokkot  csapat  meg látogatni engem ott én

 

örülök látnak engem . nyáron volt  meg

 

beszélés  telt  múltak hónapok nem tudtam

 

meg  hírt  így  szeptember 2án  még mindig  nem

 

jött  hírek   párnappal rá  értesültem  hogy  nem

 

lesz egyenlőre költözés mert  a nyugdíjas klub

 

meg  gondolta magát  nem  szeretne az

 

alapítvánnyal egy  helyen most  folyamatos

 

tárgyalnak polgár mesterrel  az alapítvány kapjon

egy új helyet  biztosítson egyenlőre  addig  meg

 

hagyták az  alapítványnak régi helyét  ahol  volt

 

ha  meg lesz új hely ahova költözik alapítvány

 

be  fogok számolni önöknek . aki emlékszik az

 

tudja úgy volt  Horváth Zoli nem akart volna

 

folytatni szeptembertől az alapítványt de  meg

 

gondolta  magát  folytatja az alapítványba járást.

 

nálunk  is  be  csöngetek szeptember 2án  az

 

alapítványba és  elkezdődtek a  foglalkozás a

 

szeptember 2ai  4ei  foglakozáson  nem  volt

 

 

Horváth Zoli  mert családjával   nyaraltak így

 

ő  ezzen  napokon  nem volt de utána  napokon

 

már Horváth  Zoli lesz foglakozáson .

 

szeptember 2ai  foglakozást  pedagógus Judit

 

tartották az  ifjoncoknak  jól érezték magukat

 

nagyon kevés létszámmal volt  az első

 

foglakozás  bent    nagyon  várták  már bent

az első foglakozást hosszú volt  idei nyári

 

szünet amikor  nem tudtak találkozni a  csapat

 

és együtt leni . idén nyáron egyszer találkozott

 

beszélték  meg  dolgokat amiről beszámoltam

 

önönnek a  szeptember 2foglakozást  kevés

 

létszám volt  Tomiról nem tudni semmit edinának

 

dolga volt azért nem  volt első foglakozáson 3fős

 

létszámmal kezdték az első foglakozást pedagógus

 

Judit  tartotta foglakozást nekik. jól érezték

magukat.

2020.szeptember 2 szerda. Bagó Zoltán, Gerhát Lenke, Szilágyi Erzsébet, Barnáné Sümegi Judit. Az első foglalkoztatás napot már nagyon vártuk, mivel ez a nyári szünet hosszúra sikeredett. Kitakarítottuk a konyhát és a termünket. A munkából mindenki kivette a részét. Bagó Zoli kicsit szőtt a nagykereten, Erzsike megmutatta a kötését amit a szünetben otthon folytatott. Tíz óra körül kezdtünk hozzá az ebéd elkészítéséhez. Paprikás krumpli virslivel volt az ebéd. Bagó Zoli a krumplit hámozta, Erzsike a hagymát pirította, Lenke a virslit darabolta fel. Időben elkészült a finom ebéd. Bagó Zoli és Erzsike mosogatott el.

hozzávalók / 4 adag

  1. A krumplit megpucoljuk, felkockázzuk, a hagymákat felaprítjuk, a kolbászt karikára vágjuk.
  2. Egy lábasban olajat hevítünk, és üvegesre pároljuk a hagymát, majd a lángot alacsony fokozatra vesszük. Meghintjük a pirospaprikával, jól elkeverjük, majd hozzáadjuk a fokhagymát, krumplit és a kolbászt. Elkeverjük.
  3. Annyi vizet adunk hozzá, hogy pont ellepje, sózzuk, borsozzuk, fedő alatt puhára főzzük.
  4. Ha a végeredmény nem elég sűrű, néhány krumplit szétnyomkodunk egy villával, majd nagy lángon elfőzzük a levét, sűrítjük.
  5. Kenyérrel, savanyúsággal tálaljuk.

 

 

 

nem lesz változás bent

hányszor  van  úgy  az ember  életébe  meg

 

gondolja  dolgokat  amit  épen  tenni szeretne

 

az  életbe  .úgy  volt  hogy  költözünk majd

 

a  kaszinó  térre  a  nyugdíjas  klubbal  közös

 

helyen  lett  volna  az  alapítvány  ez  volt terv

 

meg  költözködtek volna  az alapítvány arra

 

helyre  erre  nyár  folyamán  meg  gondolta

 

magát  nyugdíjas  klub magát   és  nem engedte

 

hogy  oda  költözőn  az  alapítvány  ezért  nem

 

volt  költözés oda  hírek  szerint  most  napokba

tárgyaltam  hogy  mikor költöztök nem szoltatok

 

mondta  arra  helyre kaszinó térre  nem  költözik

 

az  alapítvány   mert  nyugdíjas klub nem

 

szeretné  ha  oda költözne  az  alapítvány  így

 

egyenlőre   majd  foglakozást  régi  helyen

 

tartják  meg  foglakozást   hírek  szerint

 

tárgyalnak  a  polgár mesterrel biztosítsanak

 

új  helyet  majd  az  alapítványnak egyenlőre

 

amíg  nem biztosítanak új helyet  az alapítvány

 

nak  marad  addig  régi  helyén  ott tartják majd

foglakozást  jó  hírem  van  Horváth  Zoli  marad

 

az  alapítványba  ő nagyon kulcs  ember  ő sok

 

mindent  meg  szerv kiránduláskor  most  kap

 

hírt  mard  foglakozáson  meg  gondolta  magát

 

köszönjük  hogy meg  gondolta   magát így  nem

 

lesz  változás a  hírek  szerint  szeptember  2-4

 

foglalkozás  meg volt  tartva  erről  később számolok

 

be     meg kapom hírt  be  fogok önnök nek  számolni

 

előre  köszönöm

 

 

 

 

 

 

 

 

 

börtön és a szabadulás

Milyen különös, hogy az ember világában mindenütt gyakorlat a letartóztatás, foglyul ejtés, bezárás
büntetése! Pedig ki az, aki nem lenne kénytelen, ha őszinte magához, saját bűnösségét is megállapítani,
megvallani? Végigkíséri történelmünket a háborúzás, fogságba hurcolás, amely olykor egész népek sorsa lett,
mint a választott nép esetében a babiloni fogság, vagy az Egyiptomba telepedett izraeliták rabszolgaságra
fogása. Hogy merészel az ember ilyet tenni a hozzá hasonló, vele azonos emberi természetű társával? – Talán
védekezésül azok ellen, akik támadják életét, vagyonát? Igazságszolgáltatás címén cselekszünk így? Vagy
egyszerűen támadva, hatalmaskodva, az erősebb jogán? Mindig találunk valamilyen jogcímet, elméletet,
mint most Balkánon a „nemzetiségi tisztogatás”1
jelszava.
Magam is megéltem 1955 szeptemberében, hogy milyen az, amikor az embert a nyílt utcáról rabolják el,
éspedig a félelmetes államhatalom felhasználásával. Azt tették velem, amit akartak. Vittek a „meseautóba”,
pincébe csuktak, faggattak, aludni sem engedtek, rám tukmálták, hogy én vagyok az a hazaáruló, akit ki
kellett venni a társadalomból, be kellett zárni évekre. Rabruhát adtak rám, őrökkel kísérgettek, mint valami
közveszélyes vadat, megtapasztaltatták velem a rabságot, börtönt.
Azóta, hogy ezt megéltem, majd ebből szabadultam, itt van gondolkozásomban néhány olyan tényező,
ami azóta is dolgozik, foglalkoztat: a fogság és a szabadulás. Rájöttem, hogy bizonyos értelemben már maga
az emberbőr is bizonyos falat, határt jelent, egy kicsit börtönszerű állapot. Külső szabadságom csak addig
terjed, ameddig saját határaim és a külvilág határai engedik.

Loyolai Szent Ignác, amikor a bűnről elmélkedik, azt ajánlja, hogy gondoljuk el magunkat börtönbe zárva,
és képzeljük azt, börtönünk körül vak sötétség van, villámlás, mennydörgés, vadállatok ordítása. Sokáig nem
értettem azt a képet, hogy mi köze van ennek a bűnhöz, de rájöttem, hogy igenis, ha bűnt követek el,
kizárom magam Isten szép világából és börtönt emelek magam köré, egy szánalmas kis világot, amelyben
raboskodom.
Mikor először éltem meg, hogy belöktek egy zárkába és rám csukták a vasalt ajtót, önkéntelenül is az volt
az első, hogy körülnéztem, merre az ablak, hol jut be hozzám a napfény, hallok-e harangszót, hogy lehetne a
zárkából kijutni. Ha bűnömmel kizárom magam a világból és egyetlen pillanat alatt börtönt alakítok
magamnak, halkan, lelkiismeretem oldaláról elindul valami, hogy keresse a fényt, a harangszót, a
szabadulást. És – hála Istennek – van szabadulás, mégpedig a kezünkbe van eltéve, mert az őszinte
bűnbánattal Urunkhoz fordulhatunk és ő végtelenül irgalmas. Egy áldott pillanatban eltűnhet börtönöm észabad lehetek, mint Isten gyermeke.

a citadela

tt most nem foglalkozhatunk a regényíró Saint-Exupéryvel – s így A kis herceg írójával sem -, művének e részéből csupán arra hívjuk fel a figyelmet, ami a Citadella szempontjából érdekel bennünket. Mindenek előtt arra, hogy bár csak 1948-ban jelent meg, tehát az író halála után négy évvel, amikor regényeit nemcsak hazájában olvasták, hanem úgyszólván a világ minden jelentős nyelvén, a Citadella korábban keletkezett, mint írói munkásságának a dandárja. Valóban, ha a mű megírásának a kezdetét tekintjük (kb. 1936!), akkor azt láthatjuk, hogy időrendben csupán a Courrier du Sud (Déli futárgép, 1928) és a Vol de Nuit (Éjszakai repülés, 1931) előzte meg. S ezt fontos tudnunk, mert megvilágítja Saint-Exupéry regényírói arcának egyik igen fontos, a kritika által már nagyon korán kiemelt vonását, az író moralizáló hajlamát.

Kritikusai általában erősen hangsúlyozzák azt az állhatatos, szinte megszakítatlan fejlődést, amely a Déli futárgép regényformájától egyenes vonalban vezet el a Citadellához. Anélkül, hogy vitába kívánnánk szállni életének és művének nálunk avatottabb ismerőivel, szeretnénk a magunk részéről hangsúlyozni az előbb említett 1936-os év jelentőségét; sőt úgy érezzük, hogy talán még korábbra is visszamehetnénk, hiszen egyáltalán nem bizonyos, hogy valamely mű megírásának a kezdete egybeesik e mű koncepciójának a megszületésével. Jelen esetben már csak azért sem, mert tudjuk, hogy a Citadella nem eleve kész, határozott terv alapján született, hanem – hogy egy másik francia és egyúttal világirodalmi párhuzamra hivatkozzunk – Pascal Gondolataihoz hasonlóan jórészt sebtében odavetett, legnagyobb részben kidolgozatlan feljegyzések, gondolatok formájában, amelyekre még hosszú átdolgozás és szerkesztés, az író életének utolsó évében tett kijelentései alapján legalább három-négy esztendő várt. a Citadella csupán megjelénésének évét (1948) tekintve későbbi mű, mint a regényei; alakulását tekintve egyidős a legtöbb regényével, sőt – legalább részleteiben – bizonnyal régebbi némelyiknél. Vagyis az a bizonyos fejlődés, amelynek állítólagos betetőződése, az egyre moralizálóbb regények után a nagy elmélkedő, erkölcsi és életelveket nyújtó, szinte minden cselekménytől mentes mű lenne a Citadella, a valóságban párhuzamos a regényeivel, mondhatnánk kíséretéül szolgál e regények sorának.

És valóban: ha jól olvassuk Saint-Exupéry regényeit, azt látjuk, hogy a morális érdeklődés, a moralizáló, gyakran didaktikus szándék elejétől végig fellelhető minden művében. Első kritikusainak egyike, Gide már nagyon korán észrevette, hogy itt valami új felfogásról van szó, a cselekvés előtérbe állításáról, arról, hogy “nekünk főképp arra van szükségünk, hogy megmutassák: mint vagyunk képesek arra, hogy önmagunkat is felülmúljük a megfeszített akarat segítségével.” Az író minden hőse végeredményben az élet értelmét keresi, Gide szerint azt bizonyítja, hogy “az ember nem a szabadságban, hanem egy feladat elfogadásában találja meg a boldogságát.” Ez a feladat végül is a métier, a mesterség fogalmába sűrítődik: legyen bármilyen szerény vagy fontos ez a mesterség, benne teljesedik ki az ember, nyeri el teljes szabadságát. Ez a felfogása regényei közül a Terre des Hommes-ban (Az ember földje, 1939) fogalmazódik meg a legtisztábban; de ha a Citadella számtalan, erről szóló fejezetét olvassuk, akkor itt is, mint a rengeteg egyéb, ismétlődő motívumban és gondolatban, félreismerhetetlen az időbeli párhuzam. Mi azt hisszük, hogy valóban lehetetlen egymástól elválasztani Saint-Exupéry regényírói és moralista-esszéírói működését, legalábbis ami a Citadellát illeti; csak a későbbi, posztumusz megjelenése mondathatta számtalan kritikusával azt, hogy a Citadella mintegy betetőzése, végső konklúziója regényírói működésének. Mi szinte azt mernénk kimondani, hogy a regények a Citadella gondolatainak az illusztrációja. Egy kis túlzással a posztumusz mű amolyan “vezérkönyv”, amely megoldja, megmagyarázza, didaktikus módszerrel érthetővé teszi ennek a mélyenszántó és mélyen etikus műnek a végső mondanivalóját.

milyen fontos a közösség az ifjonnak

nagyon  várták  már  ifjoncok a  tanítás kezdetét

 

hány  ember  van  még  egy  kis  félelem hogy meg

 

vették  tanításra  dolgokat  az  ifjoncoknak meddig

 

tudnak menni  járni iskolába mert  most  is

 

nagyon   támad az bizonyos  járvány .amikor

 

elkezdődőt  a tanítás  az ifjoncoknak egyik elsős

 

mondjuk  épen  be  megy  az  első  tanításra

 

milyen  nagy  öröm  van benne  hogy  elkezdőt

 

neki  első tanítás neki amit  nagyon  várt telik

múlnak a  napok  az iskolás  le ül szüleivel

 

el meséli  dolgokat  és  lecke van közösen meg

 

oldják  annak  ifjoncnak  milyen nagy öröm az

 

neki   ahogy  te lenek a hónapok az ifjoncoknak

 

úgy  alkuknak majd   Bartságok  az ifjoncoknak

 

ők  meg  igenis  nagyon  fontos sokat legyenek

 

egyűt  közösségbe legyenek  sok ifjonc nyár vége

 

felé  mondta  nagyon  rossz  volt  neki mert otthon

 

volt  bezárva  és  nem tölt hete haverokkal idejét

közösségbe  minden  ifjonc még  felnőtt is úgy

 

érzi  magát  jól  ha közösségbe  lehet többiekkel

 

az  ifjoncnak nagyon fontos tanítás .hírt még  nem

 

kaptam  mikor  kezdik  el  a  foglakozást az

 

alapítványba   Turán   nappali foglakozáson ahol

 

egy kicsikét  pár  évig  be segítetem ott idén egy

 

kicsikét igen csak  csökkentet létszámmal olyan

 

4-5fős  lesz idei  foglakozás az alapítványba .

 

tervekbe  volt  hogy  új tanítást   új helyen

szeretnék de  még  nincsen meg  beszélve

 

mikor kezdik   foglakozást  bent még aba se

 

sikerült  meg beszélni  mikor  kezdik elköltözést

 

új helyre  meg tudom  előre  jelzem  önöknek .

 

ezért  fontos ha ifjonc  tanul akkor közösségbe

 

van és fejlődik  az ifjonc  .

 

 

 

 

nem mindent szabad egy helyen

hány  ember  van  úgy  ebbe  világba  ha  elmegy

 

egy  helyre  ahol úgy mondva csak  meg teheti

 

azt  hogy ami magának kel otthonra  vagy épen

 

meg  akarnák inni valamit hogy egy kicsikét  jól

 

sok embernél  ilyenkor  úgy  vannak dolgokkal ha

 

meg ihatok  mert  meg engedik ő  akkor  úgy  van

 

vele   neki minden  szabad kedvébe  csinálhat

 

bármit  ő  meg  engedheti  magának úgy van  vele

 

azt  gondolja  magába  az illető ő itt bizonyos

nagy  ember meg engedhetem  azt amit  szeretnék

 

azon helyen  az ember úgy van vele  nagy tévedés

 

ha  valaki  aki tényleg magának tartja környezet  az

 

ember igen csak  igaza lesz  hogy igen csak  megy

 

ahhoz illető hőz  tényleg nagy ember azon helyen

 

egyből  le megy  annak embernek  a minden

 

szabad mert  meg  mondják  neki  hogy

 

viselkedjen azon helyen egyből  nem lesz minden

 

szabad  neki hány ember amikor útra kel  és  bele

lép gázba  pont  egy olyan helyen  van picit

 

körül   tekint hető kéne  leni de  egyesek úgy

 

vannak  nekik minden  szabad  nagy csíkot

 

hozzuk azt szabad úgy van vele  pedig ezt

 

nem szabad  csak magának  engedi az illető

 

be le gondolja csíkot  húz  meg bele nyum gázba

 

porba az illető  menyire  mérges tud lenni egy

 

másik ember  ilyen helyzetbe amikor nyugodt

 

helyedre vágyódik erre  egy ember fogja  port

csinál orrod ellőt  meg többi ami igen csak

 

nem örül  másik de az illető aki útra  kel neki

 

minden szabad ez nagy tévedés  csak kulturáltan

 

kéne  viselkedni amit tényleg szabad

 

 

 

 

zakeus fügefán

Szerencsétlen párosítás. Ha valaki „vámos”, vagyis, enyhén szólva, nem minden eljárásában tökéletesen feddhetetlen, vagy olyan foglalkozása van, amihez a közvéleményben – joggal, nem joggal – bizonyos megvetés tapad; egyszóval, ha valaki „bűnös ember” (mint Zakeus mondja rövidesen magáról), akkor legyen hozzá kellő ereje, izma, ökle, kellő testi fölénye a többiekkel szemben, akik igazában lenézik, de mert erősebb náluk, úgy tesznek, mintha tisztelnék. Vagy legyen legalább kellő hatalma, mozgósítható szolgákkal, poroszlókkal, pecérekkel, és mindennek birtokában kellő föllépése: olyan kihívó és fennhéjázó, hogy nem mernek se pisszenni a jelenlétében, se pusmogni a háta mögött.

Ez a Zakeus azonban „alacsony termetű volt”; és hiába volt gazdag, hiába volt „feje a vámosoknak”: amikor meghallotta a Jerikóba bevonuló tömeg zsibongását és kijött a házából és megállt az út mentén, „mert szívesen látta volna Jézust szemtől szembe”, azért még senki sem csinált helyet neki, hogy láthasson, és semmiféle ügybuzgó hang nem emelkedett, hogy így kiáltson: „félre, félre, tágítsatok innét, nem látjátok, hogy a gazdag Zakeus közeledik, az erős és hatalmas Zakeus, aki látni akarja szemtől szembe Jézust!” Ezzel az aprócska emberrel, ezzel a kíváncsi törpével nem törődött senki. Ügyet se vetettek rá. Illetve nyilván akadtak, akik mégis vetettek rá némi ügyet. Nézzétek, a gazdag Zakeus, az inci-finci nábob! Azzal bizonyára jól oldalba bökték a tolongásban, ráhágtak a lábára, bosszúból, amiért gazdag és vámos és ráadásul apró termetű; addig taszigálták, csak mintha véletlenül tennék ebben a tülekedésben, míg egészen ki nem szorították az út legszélére, s onnan is tovább, az árokba. Onnét aztán még kevésbé láthatta szemtől szembe Jézust.

Senki nem tudósít róla, miért akarta minden áron Jézust látni. Talán nem is tudta senki; ezt elfelejtették megkérdezni tőle. Valószínű, hogy ha megkérdezik, Zakeus maga sem tudott volna válaszolni. Esetleg úgy felelt volna, mint a gyerek, ha faggatják: csak. És ezzel az együgyű felelettel Zakeus mégis a lehető legbölcsebben felelt volna.

Mert miért jut eszébe hirtelen egy vámosnak, hogy szemtől szembe lássa Jézust? Miért szalad ki hirtelen a házából, hagyja ott egy teljességgel érthetetlen pillanatban az üzletét, a vagyonát, a kincseskamráját, a terített asztalát? Valami azt mondja benne: okvetlenül látnom kell. Nem csak messziről, mint egy fölvonuláson, vagy egy színházban. Szemtől szembe kell látnom. Nem vagyok méltó rá, hogy a hajlékomba jöjjön, ilyen esztelen vakmerőséget álmodni sem mernék, de ami a látását illeti: látnom kell, lehetetlen, hogy ne lássam, egész életem azon függ, hogy lássam. Szemtől szembe. Hogy belenézzen a szemembe, és én az övébe. Ajtót-ablakot tárva-nyitva hagytam; lehet, hogy közben kirámolják a házamat, kirabolják a kamrámat, mindenemből kifosztanak. Mindegy. Az a fontos, hogy szemtől szembe lássam.

De hiába ágaskodott, „a tömeg miatt nem láthatta”. Néha mintha csak azért volna Jézus körül ez a „tömeg”, hogy ne láthassák tőle Jézust azok, akik szemtől szembe látni akarják. A „tömeget” látják; a „tömeg” eltakarja előlük Jézust: Zakeus áll az árokparton, és sem Jézust nem látja, sem azokat, akik ott vannak egészen közel hozzá, olyan közel, hogy lépésüket önkéntelenül az ő lépéséhez igazítják. Ezeket egyelőre nem látni. Csak azokat, akik önhitten és magabiztosan vonulnak, büszkén és vállasan, időnkint oldalt pillantva, az ilyen árokszélen rekedt aprócska Zakeusok felé, gúnyosan és fölényesen, amiért ezek a Zakeus-fajták csak az árokparton szoronganak, amiért nem nőttek elég nagyra, akkorára mint ők, s amiért aprócska Zakeus létükre mégis látni akarják Jézust. Ráadásul szemtől szembe.

Jézus vonul a pusztában, Jézus vonul Galileában, Szamáriában, a Jordán pártján, egyik Jerikóból a másikba, a világ végezetéig, és körülötte a „tömegben”, a tömeg legkülső gyűrűjében változatlanul, Jerikóból Jerikóba ott vonul mind a világ végezetéig ez az élő elutasítás, a kevélységnek, az erénygőgnek ez az élősövénye, ez a tüskéivel kifelé fordult élő kerítés, ez az élő fal, amelytől nem látni Jézust.

Azt mondják, ha nem szóval, akkor a szemükkel, a járásukkal, a válluk mozgásával, az ajkuk biggyesztésével: „Bűnös vagy, Zakeus, maradj a helyeden, ne tolakodjál előre, a mi utunkra, a mi soraink közé. Sose furakodjál te, gyarló vámos, az igazak seregébe. Sose akard te szemtől szembe látni az Urat. Nem vagy méltó a látására; ha jól meggondoljuk, még a mi látásunkra sem vagy méltó. Húzd meg magad, te szégyentelen kis Zakeus. Miféle szemtelenség dolgozik benned, hogy azt képzeled, ilyen könnyű az út a magadfajtáknak az Úrhoz? Nem, barátocskám! először a mi saruszíjunkat kell megoldanod, a mi lábunkat megmosnod. Egyelőre azonban nem érünk rá megengedni neked, hogy megoldd a sarunk szíját és lemosd a lábunkról a port. Előbb azt is ki kell érdemelned, Zakeus. Addig várj a sorodra, lehetőleg minél távolabb innét”.

Zakeus azonban olyan rettenetes erős szomjúsággal kívánta szemtől szembe látni Jézust, hogy elengedte füle mellett azoknak a szálfanagy igazaknak az intelmét, akiktől nem láthatta Jézust. Esztelen kívánkozásában elfeledkezett róla, milyen nevetséges, amikor egy ilyen kis törpe szaladni kezd; nem is szalad, hanem inkább gurul, akkora port verve maga körül, hogy a szálfanagy igazak botránkozva húzzák ki magukat még félelmesebben szálfanagyra – és olyan sebesen, mint a labda, melyet egy kéz ellenállhatatlan erővel elhajít egy távoli, biztos cél felé. Szóval mindenről elfeledkezett, kivéve Jézust, és azt, hogy szemtől szembe lássa Őt, és kivéve azt a fügefát az út szélén, a fordulóban. Futott mint a nyúl, aztán kúszott mint a majom, és egyszer csak fönt volt a fügefán. „Hogy láthassa, mert arra kellett elmennie.”

És már jött is, már oda is ért, már föl is tekintett; és föltekintettek a többiek is. A legszélsők fölháborodva Zakeus pimaszságán; a belsőbbek elnéző mosollyal; a legbelsők, akik közvetlen közel voltak Hozzá, szeretettel. Zakeus pedig ült a fügefa tetején és nézte Jézust, szemtől szembe.

Nézték egymást, szemtől szembe, csöndben. Akkor Jézus így szólt: „Zakeus, szállj le hamar, ma a te házadban kell megszállnom.”

Zakeus pedig „sietve leszállt és boldogan fogadta”.

kérdés hogy kezdődik iskola év idén

kicsikét  igen  csak  rend kívüli hosszabb  nyári

 

szünet  volt  az  ifjoncoknak már  mindenki

 

izgalommal várta azt  mikor  is  csöngetnek be

 

majd iskolába  főleg  nagy  izgalommal várták

 

szülők  is hogy  idén  hogy  kezdődik  el suli

 

az  ifjoncoknak hogy  idén márciusba  be

 

tört  járvány időszak  az  igen  csak elhúzódott

 

még   a  tanév végét az  iskolások nagy  nehezen

 

fel tételek mellet  el tudtak  Bucsuzni az iskola

időtől    meg  augusztus  közepe fele  újból

 

föl  lángolt  újból  ez  járvány  igy   igen csak

 

sok   szülőnél   is  készülődés közbe  fel   merül

 

kérdés   magukba  úgye  nem  lesz megint

 

iskola  be csukás  járvány  miatt  akkor  hogy

 

készüljenek  fel  ifjoncok erre .mert  ez járvány

 

időbe amikor   elzárták ifjoncokat  a  többi

 

haveroktól  nem  volt  jó öt lett sok  ifjoncnak

 

nem  tetszet elzárás idő havaroktól most vége

tért  nyári szünet hosszú bizakodnak  nem lesz

 

ez  erős  járvány idő lezárás  ne jöjjön  vissza

 

az  nem fog  jóhoz vezetni iskolások a  tanítást

 

nagy  örömmel  várták az új iskola évet  és

 

mindeki bizakodik szülök is járvány korosak

 

nem törőikbe hogy vissza csuknák dolgot az

 

nem jó hozz vezet.

a magány

Chan Chu soha életében nem volt színházban. Nem is lehetett volna, mert szerzetesi fogadalma ezt kizárta volna, de azért sem volt, mert gyermekkora vidéke még hírből sem ismerte a színházat, vándorcirkusz se jutott el soha a falujuk közelébe, s a városok, melyekben akkoriban megfordult, törvényekkel tiltották a színházak működését – és akkoriban Chan Chu feltűnően törvénytisztelő fiatalember volt, vasszorgalommal készült a hivatalnoki pályára, több ízben fölhívta magára már a figyelmet, bejáratos lett a főbíró házába is, ahol kisebb feladatokat bíztak rá, melyeket mind ragyogóan megoldott, részben természetes intelligenciája, részben a fent említett vasszorgalma révén, és, habár a ház uráról lehetett tudni, hogy nagy színházbolond és titokban eljár a város határán kívüli színházba, ahol ilyenkor, zárt ajtók mögött, fáklyafény mellett, csak neki játszanak, sőt, egy ízben meg is hívta Chan Chut, tartson vele az egyik ilyen „portyán”, Chan Chu úgy döntött, hogy ő tartja magát az érvényes törvényekhez, még ha maga a főbíró biztatja is azok megszegésére, és nem megy el vele.

Ezzel a döntésével nagyot nőtt a ház urának szemében, aki mindazonáltal attól fogva némileg óvatosabban bánt vele, később el is hidegült tőle, ugyanis joggal, bár minden alap nélkül föltételezte róla, ami persze egyáltalán nem volt igaz, hogy a fiatalember egy törtető spion. Ekkoriban terjedt el róla az a hosszú időn keresztül ráragadt név, hogy „angyalarcú kígyó”, ahogy a főbíró egyik bizalmasa, aki a gazdája kegyében akart járni, elnevezte.

A főbíró egy idő után nemcsak hogy elhidegült tőle, hanem titokban mindent meg is tett az ambiciózus ifjú hivatalnoki pályájának derékba törésére. Miközben szembedicsérte és munkával halmozta el, magyarán: úgy dolgoztatta, mint egy riksahúzó kulit, a döntő pillanatban egy másik fiatal gyakornokot javasolt helyette a fővárosi szolgálati utazásra – és ezzel akaratlanul is nagy szolgálatot tett magának Buddhának, mert kora egyik legfényesebb szellemét térítette le egy olyan pályáról, amelyen az bizonyára nagy sikereket ért volna el, és egészen bizonyosan a Keleti Császár személyes tanácsadója lehetett volna belőle –, ám ha így történik, akkor a világ sohasem ismeri meg a nagy gondolkodót, akinek élete később sok-sok ezer szerzetes és laikus számára lett irányadó.

Tény, hogy ezek után Chan Chu bizonyos fokú rejtett viszolygást érzett a színház iránt, ám ennek nem tulajdonított jelentőséget, és amikor egy híres színészt dicsértek előtte, aki különösen egy kolostori szerzetes alakításával tüntette ki magát – úgy is hívta a közönség, hogy a „Szerzetes” –, csak annyit jegyzett meg, halkan, minden hátsó gondolat nélkül:

– Jó tudni, hogy azt is lehet utánozni, ami nem létezik. Egyik kotnyeles tanítványa közbekérdezett:

– A szerzetes, mint olyan, nem létezik?

aki elvesztette boldogságot

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit Elizának hívtak. Épp oly szép volt, mint minden kislány és a szülei éppúgy szerették, mint ahogy minden gyereket szeretnek. Sok játéka volt, egytől-egyig szépek, volt külön szobája és két nagymamája is, akik felváltva kényeztették.

Mindemellett a gazdagság mellett Eliza mégsem volt boldog. Ugyanis nem tudta, hogy mi az a boldogság. Soha nem nevetett, nem játszott vagy ugrándozott a többi gyerekkel, és ha énekelt, dalai csupa szomorú dologról szóltak. Gyakran sétált egyedül a szomszéd erdőben, üldögélt egy patak partján. Tisztavizű kis patak volt ez, mert egyenesen a Hideg-hegyekből jött. Eliza nap mint nap eljött ide kedvenc babájával, egy szomorúszemű bohóccal, leült a fűbe és sírdogált. Egyszer, amikor így itatta az egereket, könnyei a patak ezüst vizébe hulltak. Meglátta ezt egy kicsiny, narancsszínű halacska, felúszott a víz színére, kidugta a fejét és megkérdezte Elizát:

– Miért sírsz kislány? – Eliza abbahagyta a zokogást és hüppögve válaszolt.

– Mert boldogtalan vagyok.

– És miért vagy boldogtalan? – kérdezte a halacska türelmesen.

– Azért, mert nem tudok nevetni, játszani, vidáman ugrándozni. Még énekelni is csak szomorú dalokat tudok. Nem értem miért vagyok olyan más, mint a többi gyerek.

– Erre pedig egyszerű a válasz – mosolyodott el a halacska. – Ez azért van így, mert elvesztetted a Boldogságodat.

– Az meg hogyan történhetett?! – Eliza majdnem ismét sírva fakadt.

– Messziföldön van egy ezüst rét, tele ezüst fűszálakkal. De ezek nem közönséges növények ám! Ezek a füvek a még meg nem született emberek lelkei. Amikor eljön a születés ideje, Hold Anyó lenyújtja értük karjait és elviszi őket a Földre. Ekkor kapják az emberek a Boldogságot, a Bánatot, a Szépséget, a Gazdagságot, mindent, amijük csak van. Te biztosan elvesztetted a Boldogságodat. Ha visszamennél erre az ezüst rétre, megtalálnád.

– Hogyan juthatok vissza oda? – kérdezte a kislány és megpróbált nagyon bátran nézni.

– Ma éjjel telihold lesz. Menj ki pontban éjfélkor az udvarotokra és kérd meg Hold Anyót, hogy vigyen el!

Eliza megköszönte a halacska segítségét és hazament. Amikor eljött az éjfél kiment a ház elé, az udvarra. Félve pillantott a teliholdra, de az csak barátságosan mosolygott rá. Eliza összeszedte minden bátorságát és megkérte őt, vinné el arra a csodálatos ezüst rétre, ahol a még meg nem született emberek élnek. Hold Anyó lenyújtotta érte sugarait, ölébe vette, majd elvitte Messziföldre, letette nem messze a réttől és meghagyta neki, hogy még az éjjel végezze el amit akar, mert csak akkor tudja hazavinni. Eliza megígérte, hogy sietni fog, elbúcsúzott az Anyótól, majd útnak indult a rét felé.

Egy nyírfaligeten keresztül vezetett az útja. Megpróbált arrafelé haladni, ahol a fák között megcsillanni látta a rét ezüstjét, de bárhogy próbált odajutni, a fák mindig megsűrűsödtek előtte, elállták útját. Próbálkozott egy darabig, de aztán elfogyott a türelme. Mérgesen dobbantott és egyenesen odaállt a legnagyobbnak tűnő fa elé.

– Mit akartok tőlem? Miért nem engeditek, hogy továbbmenjek? – kérdezte.

– Mi vagyunk az Ezüst Rét őrei – válaszolta a fa letekintve a csöppnyi lányra.

– Senki nem léphet a rétre, mert a végén még valaki letaposná a fűszálakat és az emberek meghalnának, mielőtt megszülethetnének. Elizát elfogta a kétségbeesés. Szája sarka sírásra görbült, úgy kérdezte az öreg nyírtől:

– De hogyan találhatom meg az én elveszett Boldogságomat, ha nem léphetek a rétre?

– A Boldogságok nem szoktak csak úgy elveszni – csóválta meg lombját a fa. – A Boldogságokat ellopni szokták. Lopni pedig errefelé csak a Pajkos Manók tudnak.

– Hol találom azokat az alattomos manókat? – kérdezte Eliza harciasan.

– Itt laknak a liget szélén. De vigyázz velük kislány! Nem csak lopnak, de hazudnak is.

Eliza keresztülvágott a fák között, akik most már nem álltak az útjába. Amikor a liget szélére ért, azonnal észrevette az apró, falevélből és kavicsokból épült házakat, amik körül piciny kis emberkék rohangásztak, láthatóan minden különösebb cél nélkül. Óvatosan odalopózott a legnagyobb házacskához, majd egy hirtelen mozdulattal lekapta annak tetejét és belenézett. Egy öreg, meglepett manó nézett vele farkasszemet. Épp olyan pici volt mint a többiek, hosszú szakállát háromszor körbetekerte a nyakán, rózsaszín háziköntöst viselt, az orrán pedig apró szemüveg díszelgett. Eliza elszántan rákiáltott az elképedt manóra:

– Ha nem adod vissza a Boldogságomat, rád borítom a házad tetejét!

Az öreg hamar visszanyerte a nyugalmát, megköszörülte a torkát és azt mondta:

– Ifjú hölgy, azt hiszem itt tévedés történt. Én nem vettem el az ön Boldogságát. Egyáltalán nem szokásom bárki Boldogságát is jogtalanul elvenni.

beszélgetés tenger parton

A tengerparton szegényesen öltözött ember fekszik egy halászbárkában és szunyókál. Mellette áll egy elegánsan öltözött turista, és éppen színes filmet fűz a fényképezőgépébe, hogy megörökítse az idilli képet, a kék eget, a békésen tarajozó, fehér hullámokkal barázdált zöld tengert, a fekete bárkát, a halász piros sapkáját. Katt! Még egy kattanás, és – mivel az Isten a hármasságot szereti – biztonság kedvéért harmadszor is: katt! Az idegen, csattanó zajra a halász felriad, feltápászkodik, álmosan cigarettát keres, az udvarias jóindulattal eltelt turista azonban megelőzi, és maga nyújt feléje egy csomag cigarettát. Szemlátomást beszélgetésbe akar elegyedni vele.

– Ma gazdag fogás várja, ugye?

A halász a fejét rázza.

– De azt hallottam, hogy ilyen időben jó a kapás!

A halász bólint.

– No, és nem fut ki a tengerre?

A halász a fejét csóválja. A turista levertnek látszik.

– Talán rosszul érzi magát?

A halász a taglejtések nyelvéről végül áttér a normális beszédre.

– Nagyszerűen érzem magam – mondja. – Soha életemben nem éreztem magam ilyen jól.

Feláll és kinyújtózik, mintha atlétaszerű testalkatáról szeretne bizonyságot tenni.

– Egyszerűen fantasztikusan jól érzem magam!

A turista arca egyre szomorúbb lesz, és már nem tudja elfojtani kérdését, amely úgyszólván a szívéből fakad:

– De akkor miért nem megy ki a tengerre?

– Mert ma reggel már kint jártam.

– És jó fogás volt?

– Olyan jó, hogy most már nincs miért még egyszer kimennem. Négy homárt, két tucat makrélát fogtam…

A halász végre teljesen felébred, beszédesebb lesz és megnyugtatólag veregeti a turista vállát, akinek gondterhelt arckifejezését az alaptalan, de megható bánat jelének tartja.

– Még holnapra és holnaputánra is futja – jelenti ki, hogy végképp levegye a terhet az idegen válláról. – Nem akar rágyújtani az én cigarettámra?

– Köszönöm.

A cigaretta a szájban, megint katt! A turista fejét csóválva letelepszik a csónak szélére, fényképezőgépét maga mellé teszi – most szüksége van arra, hogy mindkét keze szabad legyen, mert kellő nyomatékot akar adni beszédének.

– Nem szeretnék beavatkozni személyes ügyeibe – kezdi –, csak hát képzelje el, hogy ma másodszor, harmadszor, sőt talán negyedszer is kifut a tengerre, és akkor három, négy, öt, sőt talán tíz tucat makrélát fogna… Képzelje csak el!

A halász bólint.

az időbe jelzés milyen fontos

ha  az  ember  időbe  jelzi  hogy  szívesen

 

segít  a  dologba  amibe  úgy  van vele  ez neki

 

még  ennyit  meg  tesz  valakiért  ha  meg  tesz

 

valaki ért  valamit az  ember úgy  érzi hogy  annak

 

meg  tudja  tenni  másik  felé .de  illető   elvárja ha

 

meg  mondja  segít  de ilyenkor  ha  nem tud

 

dűlőre  jutni  mi  kor  legyen  az bizonyos dolog

 

meg  oldva  ilyenkor az  fel téltele másiknak hogy

 

időbe  jelze  meg  van az  bizonyos  idő  amikor

 

igen  csak  kérem  attól  az  embertől a  segítséget

 

milyen  lenne  el  jutna  valaki   mondja másik

 

ő ebbe  úgy  van vele  segít bene pedig  nincsen

 

ideje de  meg próbál  segíteni benne várakozik

 

mikor jeli  szolnak mikor  gyere  oldjuk meg egy

 

szer  olyan  lenne  várja mikor  szolnak gyere

 

segíts  pakolni   erre  úgy   van vele  majd szolnak.

 

ha  kel  az  illető milyen  lenne  fontos ügy át kéne

 

valahova  költözni úgy oda  meg  sok helyre

 

pontosan  várják  el új helyre  pontosan

 

költözzenek be  de mondjuk  várja illető az

 

utolsó  percekig mikor  megy segíteni pakolni

 

de  elfejtenek szólni nem  jutottak dűlőre de

 

még utolsó napokba várja szolnak és nem szolnak

 

lehet meg oldódik dolog de  ilyenkor az ember

 

nem szívesen segít ha  nem jeleznek mikor

 

oldja meg másik baját elvárja időbe jelezze

dolgát oldják meg ha nem jelzi lehet az illető

 

nem megy  segíteni nem jelzi szándékát

 

 

 

Hogyan lett a gyűszűből Jóisten

Mikor elléptem az ablaktól, az esti felhők még mindig ott voltak. Mintha csak várnának. Meséljek el nekik is egy történetet? Fölajánlottam. De nem hallottak meg. Hogy megértessem magamat s csökkentsem a távolságot közöttünk, fölkiáltottam:

– Esti felhő vagyok én is!

Állva maradtak, láthatón szemügyre vettek. Majd kinyújtották felém áttetsző, pirosló szárnyukat. Az esti felhők így köszöntik egymást. Mégiscsak megismertek.

– A föld felett vagyunk – magyarázták –, pontosabban Európa felett, és te?

Tétováztam:

– Van itt egy ország…

– Milyen az az ország? – érdeklődtek.

– Hát – feleltem –, épp alkonyul, és a tárgyak…

– Az is Európa – nevetett egy növendék felhő.

– Meglehet – mondtam –, de mindig azt hallottam, a tárgyak Európában halottak.

– Hogyne, mindenesetre – szólt közbe megvetőn egy másik. – Micsoda képtelenség is volna: élő tárgyak?

– Nos – tartottam ki –, az enyéim élnek. Épp ez a különbség. Annyi mindenné válhatnak, és ha egy tárgy ceruzának vagy kályhának jött a világra, azért még nem kell kétségbeesnie a boldogulása miatt. A ceruzából lehet még egyszer sétabot, sőt, ha jól megy, akár árboc is, a kályha pedig legalábbis városkapuvá válhat.

– Kissé együgyű esti felhőnek nézlek – mondta a fiatal felhő, amelyik már az előbb sem fejezte ki magát nagyon tapintatosan.

Egy öreg felleg félt, hátha megbántott az ifjonc:

– Ahány ország, annyiféle – csöndesítette le –, egyszer egy kis német fejedelemség fölé vetődtem s ma sem hiszem, hogy Európához tartozott.

Megköszöntem és azt mondtam:

– Már látom, nehéz lesz megegyeznünk. Ha megengedi, egyszerűen elmesélem, amit legutóbb szálltomban megpillantottam, talán az lesz a legjobb.

– Kérem – járult hozzá valamennyiük nevében a bölcs felleg.

Hát belekezdtem:

– Emberek együtt a szobában. Én elég magasan járok, tán azért látom őket gyerekeknek; így hát egyszerűbb, ha azt mondom, gyerekek. Tehát: gyerekek egy szobában. Három, négy, öt, hat, hét gyerek. Túlságosan sokáig tartana, ha végigkérdezném mindegyiknek a nevét. Különben úgy látszik, a gyerekek buzgón tárgyalnak valamit; eközben egyik-másiknak majd csak kiderül a neve. Már jó ideje állnak így egy csomóban, mert a legidősebb (úgy hallom, Jancsinak hívják) mintegy a vitát lezárva megjegyzi:

– Nem, ezzel a dolog nincs elintézve. Hallottam, hogy régen a szülők minden este, de legalábbis a szép estéken, elalvás előtt mesét mondtak a gyerekeknek. Előfordul ilyesmi ma is? – Egy kis szünet állt be, majd Jancsi maga felelt: – Dehogy, soha, sehol. A magam részéről, hiszen már elég nagy vagyok, szívesen lemondok arról a pár nyomorult sárkányról, úgyis csak kínlódnának velük, de mégiscsak úgy illik, hogy elmondják nekünk, vannak vízitündérek, törpék, királyfik és szörnyetegek is.

– Van egy nagynéném – jegyezte meg egy kislány –, az néha mesél nekem…